Egyáltalán nem akarom leharapni a fejed, bár tény, kíméletlenül kergetlek egy irányba: hogy a logikád ne mentségként szolgáljon, hanem továbbvigyen azon a ponton, ahol már személyes következményekkel jár. Te pedig félelmetes ügyességgel térsz ki előle, értelmezed félre a hasonlatokat, mire én ugyanoda ütök vissza. Minden elismerésem azért, hogy még mindig nem csúsztunk hallgatásba vagy személyeskedésbe (sajnos ez gyakran megesik). Másrészt lehet, hogy így a jobb, mert ahol a dolog személyessé válik, kevés a logika, jön a hit, a spiritualitás ingoványos talaja, és az ár, amit ezért a lépésért mindenki megfizet (a tégla égetése fájdalmas, ha nem így lenne, mindenki tégla lenne). A külvilág véleménye gyakran aprósággá törpül ezek mellett.
Ez valóban a te életed, a te döntésed, csak addig szerettem volna eljutni, hogy lásd. Innen nem folytatom.
A mostani elcsúszás: a letett tégla nem "várja" az agyagot, a többieket. Ellenkezőleg: igyekszik felkészülni arra, hogy HA valaha nagyobb terhet kellene viselnie, arra valóban, megbízható módon képes legyen. HA valahol még van számára feladat, azt megtalálja és végrehajtsa. Addig, amíg tart a véges ideje. És természetesnek tekinti, elfogadja, ha végül semmi nem történik, mert önmagában keresi az idő értékét, nem az eredményben, nem "a többiek" reakciójában.
Viszont passzív volt ez a hasonlat, mondok másikat. Cseréljük le az agyagot őssejtre, a téglát pedig testi sejtre. Ha az őssejt nem szaporodik, nem lesz belőle semmi. Ha viszont elért egy kritikus pontot, testi sejtté kell alakulnia - ezzel elveszíti a szabadságát, cserébe viszont egy élethosszig tartó szerepet kap egy nagyobb szervezetben. Attól, hogy ő mostantól májsejt, nem irányítja a többi őssejtet, nem "várja" őket... az a feladata, hogy "jó májsejt" legyen. Ha ez az átalakulás helyesen végbemegy, egy minőségileg magasabb szintű szervezetet kapunk - ha nem, törpét, óriást vagy rákos beteget. A szervezetért egy sejtje pontosan egy sejtnyit tud tenni - viszont ha nem teszi meg, nem a szervezet, hanem a daganat része lesz.
Ez jó hasonlat, mert messzire visz.
A történelem során az emberek többsége valóban testi sejtként létezett, névtelenül - az egyéni akarat mindig kisebb volt, mint a felsőbb szervező erő (földesúr, egyház, állam) szándéka. Ezek a nagy struktúrák versenyeztek (az evolúció örök törvényei szerint) a területért, erőforrásokért, irányító szerepért mindaddig, amíg az egész bolygót nem uralta két, egymással szemben álló entitás. Ekkor jött a csoda: a szervezetek és az evolúció logikáját, az "utolsó, mindent eldöntő harcot" a fegyverek erejétől megrettent egyének elszabotálták! A legmagasabb vezetői szinten és a "tömeg" szintjén egyaránt megjelent a szervezet oszlása, a sejtek őssejtté alakultak, nem voltak hajlandóak saját struktúrájuk részévé válni, ha ez a struktúra tovább vívja az evolúció által rákényszerített harcot. Nem csak a kommunista, de a kapitalista struktúra is összeomlott (csak például: a cégek ott és annyira szabotálják a szabad piac elvét, amennyire csak képesek rá), újra, de most már globális, egyidejű őssejt-halmazzá alakult.
Persze, most is vívunk különféle háborúkat különféle hazugságok mentén, de pont ez a lényeg: a rendszer kénytelen hazudni a sejtjeinek, mert azoknak már nem elég, hogy "Kossuth Lajos azt üzente...": "vad, önző, szabad" őssejtek, nem irányítható, eldobható, csereszabatos testi sejtek!
Most, előttünk áll az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e az egész bolygót, térben és időben, minden lakójával együtt magába foglalni képes struktúrát álmodni és annak testi sejtjévé alakulni. Ha nem, úgy végezzük, ahogy egy globális tumornak végeznie kell: darabokra hullva, egyéni túlélésért küzdve. Ha igen - nos, az egy másik történelem kezdete.
---
A programozós kérdések itt nagyon off-topic lennének, és nem is akarnék most sok évnyi tapasztalatból származó következtetéseket ragozgatni - mindegyik kérdésről órákig tudnék beszélni, de az érveim nem mindig illeszthetők bele a mai konvenciókba. Ha sikerül továbblépnem a dust-tal, remélem egyértelmű lesz - addig csak egy bogaras programozó véleménye, kicsit olyan, mint a Hajnalvilág.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
