" Vagy szerinted angol nyelven kellene magyar önellátó közösségeket szerveznünk és terveznünk?"
Világnyelvként az eszperantóban gondolkodom, ezért írtam le a dolog "filozófiai alapjait" magyarul, fordítottam angolra és fordíttattam eszperantóra. Rendszertervet viszont angolul készítek, mert jelenleg ez a de facto köznyelv mifelénk. Nem ez a kérdés.
Én nem szoktam eladni, de meghirdetni sem a jövő évi krumplit, csak azt, ami már zsákban van. Amit ott olvasol, egy bevallottan őrült rendszer tervének nem túl nagy darabkája. Addig, amíg működő implementációm nincs, egyáltalán nem akarom megoldásként lobogtatni. Két dolog miatt dobtam fel ide, egy, hogy ne csak beugassak, hanem valamit tegyek is az asztalra, és kettő: ha valaki végiggondolja az itt leírt működési elvet, fogalmakat, talál-e benne kritikus hibát, van-e olyan felvetése, amivel hatékonyabbá tehető, el tudja-e képzelni egy általa ismert, valós, hétköznapi feladat megoldása során ilyen rendszer használatát.
Én mindettől függetlenül jelenleg egész máshol folytatom, iszonyat hosszú út áll előttem, de amikor legközelebb ehhez a részhez visszatérek, vagy lesz néhány használható javaslat, amit beépítek - vagy nem, és akkor ezt fogom megcsinálni. Nagyjából ennyi.
"Ez nem egyértelmű a hozzászólásaimból?"
Sajnálom, egy ideje már nem követtem a párbeszédet teljes mélységében - akkor örülök, hogy nem mondtam újat.
Eredeti hely
Ha elég messzire jutottál, a megoldás a hátad mögött van... :-)
Respektu Tempon. Tiszteld az Időt / Az Időt tiszteld.
International readers, please use the english tag to get a first impression, thank you.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eszperantó. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. október 8., szombat
2011. július 13., szerda
korszellem-180
Tökéletesen egyetértünk. Szerinted hiányzik az odavezető út. Szerintem én azon járok, ismerem azokat az embereket, akikkel a következő lépéseket meg fogjuk tenni, ha elég ügyi vagyok, hogy segítségükre legyek. Ugye nem baj, ha ezek után figyelmen kívül hagyom a véleményedet, és folytatom amit csinálok? Kívánom, hogy te még eredményesebb legyél abban, amit nálam megalapozottabb úton járva a jövőért teszel ebben a pillanatban... Remélem a VP útiterve számodra ugyanolyan konkrét attól, hogy számomra üresnek tűnik, mint a Hajnalvilág útiterve fordított felállásban.
Eszperantó: én sem beszélek eszperantóul, viszont tervezés közben sokszor angolul gondolkodom. Megint elsiklottál egy lényeges momentum felett: maga a nyelv jellege. De ezen ne fussunk új kört, szerintem már megvolt ez is.
Ahogy a Gandhis szövegem se "ment át". Nem "ők". Egyedül TE számítasz! A TE világképed, a TE döntéseid, a TE szavaid azok, amelyekért valóban felelős vagy, amelyeken valóban változtatni tudsz. Nem "ŐK".
Beszélek és süket fülekre találok. Talán körbe kéne sétálnom, és mindenki fülét húzogatni, nyitogatni, hangosabban kiabálni? Meg azon búslakodni, hogy "ők", vagy "ti" nem hallotok? (Ezt csinálod most, pajtás, de javíts ki, ha tévedek).
Én visszahúzódom, és keresem azt, hogy mit mondok rosszul, mi van bennem, ami megakadályozza azt, hogy "A Hang" megjelenjen, dolgozom a párhuzamos feladatokon. Hiszem, hogy ahogy egy programozási feladatnál is létezik egy belső lényeg, a megoldás gerince, amit csak körbe kell kódolni a végén - úgy a civilizációnál is megvan ugyanez. Ezért példa Gandhi, mert ezt az utat járta és benne megjelent az a Hang, ami történelmet csinált.
Várj csak, egy hasonlat (Gidának biztos tetszeni fog):
A téglák agyagkupacokból készülnek. A házak téglából - és nem sok-sok kupac agyagból.
OK, földszintes házat lehet tapasztani agyagból - ezek a mai struktúrák. De katedrálist: egy globális és valóban pozitív civilizációt hiába tervezünk, hiába hordunk össze hatalmas kupac agyagot, azokat egyenként meg kell formálni és ki kell égetni. Ahhoz, hogy a katedrális felépüljön, egy dolgot tehetek: önmagamat, ennek egy tégláját megformálom és kiégetem. A "többieket kiégetni" nem lehet. Ha te is téglává égeted magad, akkor két tégla lesz. Nevetséges mennyiség - ugyanakkor összehasonlíthatatlan minőségi különbség, ami gyökeresen más építkezést tesz lehetővé, ami végtelen mennyiségű agyaggal is megvalósíthatatlan.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2

Címkék:
esély,
eszperantó,
gondolkodás,
korszellem,
személyes
korszellem-179
"Nem ezt mondtam"
Akkor hogyan kéne értelmeznem azt, hogy az ott leírtak számomra egy folyamatos életprogramot alkotnak, a te állításod szerint viszont nem mutatok fel semmi konkrétumot? Költői kérdés volt, ne válaszolj.
A három év eredményei:
1: A saját bőrömön tapasztaltam meg (nem csak itt), mennyire lehetetlen küldetés másokat szigorúan logikus gondolkodásra sarkallni akkor, ha ez személyes következményekkel jár. Amennyire látom összesen egy(!) ember értette meg, bár persze neki nem is volt rá különösebb szüksége. Viszont a segítségével elkészült az eszperantó fordítás, illetve a magyar szöveg lektorálása. Volt értelme? Számomra igen: erős késztetést éreztem rá, és "varázslatos módon" kaptam pont annyi segítséget, hogy létrejöhetett.
2: Most nem is lehet - nem vagyok messze attól a ponttól, amikortól lehet, és bízom abban, hogy találok segítséget (nyilván nem itt fogok keresni)
3: Ez egy kutató munka. Bizonyára számodra sem újdonság, hogy egy program értékét nem csak a kódsorok száma, hanem a szerkezete adja. A jelenlegi, "proof of concept" mínusz mínusz állapotú rendszer lehetőségeiben, struktúrájában és a néhány megvalósított komponensében általam ismert hivatalos egyetemi kutatásokat messze megelőz (persze az én értékelési rendszerem és szubjektív véleményem szerint, amit lehet vitatni). Azok sem "rosszak", csak alapnak tekintenek olyan konvenciókat, aminek az eldobása sokkal hatékonyabb utakat nyit meg. A minap téptem a hajamat, amikor az Enterprise Architect nevű szoftvertervező rendszerrel dolgoztam, ami drága és okos program, de a szerkezete... a dustLab-et éppen ott hagytam abba.
A költői kérdésedre egy másikkal válaszolnék. "We must become the change we want to see in the world". Hol is olvastam ezt... hoppá, itt van a lap tetején. Szerinted mi a fityfenét jelent ez a mondat??
Azért segítek, mert láthatóan nem tudom áttolni a lényeget.
Az én szempontomból egyetlen dolog számít: hogy ÉN hova állok, mire teszem fel az életemet. A te szempontodból egyetlen dolog számít: TE hova állsz, és mire teszed fel az életedet. Ha azon próbálod méricskélni a változást, hogy "ők" (szerinted!) hányan és mit gondolnak, közöd nincs Gandhi útjához: az egyetlen úthoz, amivel egy mérhetetlen hatalom is térdre kényszeríthető.
Megérte-e az elmúlt három évem? Nagyon is. Sokat fejlődtem, sok olyan hibámra derült fény, amivel nem lett volna értelme továbblépni. Kellett ez az idő. De ha az elmúlt húsz évet nézem, amióta tudatosan keresem a megoldást az általam látott problémákra, az is megérte. Sőt, ha tíz évvel ezelőtt mindazt tudtam volna, amit ma tudok, abban a környezetben még nem lett volna megoldás. Talán egyszer összeérnek ezek a dolgok. Lehet, hogy észreveszem majd, de az is lehet, hogy nem.
Tovább megyek. Személyes véleményem szerint te is sokkal közelebb kerültél ahhoz a bizonyos változáshoz. Az intelligencia megmaradt, de mintha jóval kevesebb arrogancia burkolná. Az akkori Penge ezt talán meghunyászkodásnak mondta volna, a mostani, remélem, inkább belátásnak és nyitottságnak érzi.

érték,
eszperantó,
gondolkodás,
korszellem,
programozás,
személyes
2010. február 19., péntek
korszellem-9
Lojban... ennek utánanéztél? Én megtettem, a Lojban számomra egy "jusztismégjobb" érzést keltett, semmilyen vonzalmat nem éreztem iránta. Vannak a világon vagy ezren, akik beszélik ezt a 90-ben "véglegesített" nyelvet. Hát nem csoda...
Lojban: ko ga'inai nenri klama le mi zdani
Értelmezés: you-[imperative] [me-the-social-inferior!] inside-type-of come that-which-is-described-as having-to-do-with-me house
Emberül: I would be honored if you would enter my residence.
OK, automatákkal sokkal jobban értelmezhető, de bocs, programozáshoz mást használok, és nem keverem az emberi kommunikációval...
Az eszperantó, a maga kétmilliós táborával, elterjedtségével azért más kategória - vagy mondjuk: "Tudományos nyelvként 1925 óta használják. 1979 óta a Nemzetközi Kibernetikai Szövetség hivatalos nyelve az angol és a francia mellett, 1985 óta pedig a San Marinó-i Nemzetközi Akadémia (AIS) első hivatalos nyelve." (Wikipédia - eszperantó). Ez most vicc volt, ugye?
Az erdélyi példa szerintem tőled rossz - ez csak arra példa, hogy borzalmas ellenszélben emberek képesek összekapaszkodni és tartani egymásban a sajnos egyre fogyó hitet, éppen olyan értékek (haza, nyelv, hagyományok, kötöttségek) mentén, amelyekről te lesajnáló módon nyilatkozol. Igen, a szembeszelet (román, szlovák, stb) is ugyanez a lesajnált gondolkodásmód táplálja (mert láthatóan nem kívánsz különbséget tenni az értékteremtő, mások értékét tisztelő és az acsargó, romboló hozzáállás között - ezt próbálja kifejezni a "magyarság" és a "magyarkodás").
Viszont, ha a te értékrended mentén gondolkodunk, akkor nincs motiváció, ami a nemzeti nyelvet, kultúrát, örökséget fenntartaná. Te megtanítanád a gyerekedet magyarul, ha adott lenne a "világnyelv"? Megtanítanád az ősei történelmére, amikor annak nincs gyakorlati haszna az új világban? Elolvastatnád (és: te magad végiggondoltad) az Ember tragédiáját, mielőtt a falanszter tervezésébe fogtál?
Számomra nem probléma, hogy nem - de őszintén mondom, nem cserélnék fejlett gondolkodásoddal, és tiszta szívemből kívánom, hogy a gyengeség, veszteségek és a halál pillanatában is adjon neked támaszt, erőt, büszkeséget, nyugalmat. Mert én legalábbis erről beszélek: az egyes ember sorsáról, gondolkodásáról, az emberi életről - és nem a "bio-szociális egzisztenciáról". Ami pedig a jövőt illeti, én úgy látom, a mai struktúra éveken belül bebukik, a VP pedig csak egy a számtalan színes lufi közül (csak azért vagyok itt, mert a ZG alapgondolatokkal egyetértek, viszont más megoldásban hiszek).

2010. február 18., csütörtök
korszellem-7
Kedves Penge,
érdekes, mennyire másként látjuk a dolgokat - íme az én véleményem.
Magyar nyelv: az én anyanyelvem a magyar, ennek a fogalmait használva tanultam meg gondolkodni, ami valószínűleg visszahat rám. Gyakran kapom magam azon, hogy egy-egy szóban rejlő tartalmon, a benne legalábbis általam felfedezett bölcsességen merengek - csak például: "él" vagy "öl" - vagy a legfrissebb: "válasz". Milyen távolinak tűnő, mégis, hosszú köröket befutva mennyire összetartozó jelentéseket fejez ki azonos hangsor. Számomra ez azt jelzi, hogy a nyelvünket megalkotó őseink bölcsességet hagytak ránk általa, és ahogy az egyiptomi szövegekről mondják, hogy ugyanaz a felirat több módon olvasható és más jelentést hordoz, szerintem ez igaz a mi nyelvünkre is.
Nem állítom, hogy csak a magyar nyelv ilyen - lehet ez igaz bármely más nyelvre is, én viszont magyar vagyok, ennek mélységei nyitottabbak számomra, mint más nyelveké.
Angol nyelv: ha a "világnyelvet" az egyszerűség vagy a logika határozná meg, már régóta létezik a helyes válasz, az eszperantó: sokkal logikusabb és egyszerűbb, mint bármely természetes nyelv, ugyanis mesterségesen hozták létre éppen ezen kritériumok előtérbe helyezésével direkt arra a célra, hogy a kultúrális örökséget, gondolkodásmódot IS hordozó nemzeti nyelvek helyett egy "célszerszámot" használjunk a globális kommunikációban. Az angol nyelv a hódítók nyelve, ma az amerikai életstílust, gondolkodásmódot, felfogást is hozza magával - sajnos ez nem kompatibilis a véges erőforrásokkal, és úgy önmagában az értékes emberi élettel. A "többen beszélik"-re kézenfekvő válasz a millió légy hasonlata... :-)
Hozzátéve: az angolt állandóan használom a munkám során, míg az eszperantót csak most tanulom, ám mégis...
Haza: korábban én is "globalistább" voltam, mint ma. Nem tudok azonosulni a zászlólobogtatással és a harci indulókkal, fekete ruhákkal - ugyanakkor szeretném, ha képes lennék szemem előtt tartani a Himnusz vagy a Szózat minden sorát, amíg élek. A haza számomra azokat a fákat jelentik, amiket szüleim, őseim ültettek, és ma nekem adnak árnyékot. Azokat a fákat, amiket én ültetek, hogy a gyermekeimnek, utódaimnak legyen hol megpihenni. A helyi pék által sütött kenyeret, amibe hiszem, hogy csak azt teszi bele, amit nyugodt lélekkel ő maga is megeszik, hiába vannak "olcsóbb megoldások". Azt a bizalmat, amivel a gyermekeimet elküldöm iskolába, hogy mások segítsék a fejlődésüket, amivel itt, ebben az országban, ebben a közösségben hasznos, értékes, öntudatos és boldog emberekké lesznek. Ezt szerintem nem lehet, nem érdemes "bolygószintre" emelni.
Globalizáció: a mai "amerikánus szellemben" működő, hódító, átalakító hozzáállást elhibázottnak tartom. Ez a forrása a monetáris szemléletnek, de ez jelenik meg szerintem a VP homogenizáló, terraformáló elméleteiben is. Ma az az irány, hogy ledarálni az eltéréseket, minden kőből sódert majd betont csinálni, és abból építeni fel a szép új világot. Nem tetszik, nem emberi, nem igaz. Én abban hiszek, hogy a globalizáció el tud szakadni a "hódítás" képzetétől, megőrzi a köveket és csak mint "malter" jelenik meg. Nem lesz cél, hogy mindenki egy nyelvet beszéljen, egyformán gondolkodjon, homogén masszát alkosson - inkább az, hogy megőrizze, elmélyítse azt az egyedi, különleges bölcsességet, ismeretkört, képességeket, amelyeket saját élőhelye, közössége, nemzete hordoz, és ezzel gazdagítsa, tegye teljessé a globálissá nőtt emberiséget.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)