Kedves "x",
egyetértek veled sok mindenben (bár a gondolkodásom "fejlettségét" talán nem emelném ki annyira, szerintem elég primitív megállapításokat teszek) - arról az örökségről, amiről beszélsz, talán soha nem fogok annyit tudni, mint te. Viszont... az a világ elmúlt.
Ha egy harcművész mester vereséget szenved, nem takarózik azzal, hogy az ellenfelek többen voltak, nem játszottak szabályosan. "Vesztettem, mert nem voltam elég jó. Viszont még mindig élek, lehetőséget kaptam arra, hogy értékeljem a tanulságot és jobbá legyek általa." Talán egy új stílust fejleszt ki a tapasztalat segítségével, ami korábban eszébe sem jutott volna. Talán segítséget kér a legyőzőitől ennek során... Ez rettentő nehéz, de ez tesz különbséget "mester" és "oktató" közt(!)
A "régi világ" nem volt elég jó a benne élő embereknek, megtagadták, elszakadtak tőle - talán túl szakrális, túl kötött volt, ugyanúgy, ahogy a VP elmélete túl liberális, túl üres, túl materiális. Ne menjünk messzire az időben: mivé lett a Gandhi által megálmodott szabad India? Két, egymással harcban álló részre szakadt, atomfegyverekkel fenyegetőző és iszonyú korrupcióval megvert országgá, amelyet a tőke újra gyarmatosít. Gandhi nagyon jó volt - talán túl jó ehhez a világhoz, de akkor vajon elég jó?
Neked kéne mondanom, hogy az egyen-súly feltétele az ellen-tét - szemben mindazzal, ami egy-oldalú? Hogy az "ellenség" nem a másik ember, az ellen-ség a köztük lévő viszony? Hogy vajon külső vagy belső harcról szól a fohász: "nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel"? Vajon mit tesz az a kar: megöli a másikat, vagy egymáshoz öleli a harcolókat? Hogy az egész-ség feltétele az ellen-felek közötti harmónia?
Én úgy látom, a mai kor egyetlen, nagyon halvány esélyét az jelenti, hogy a nagyon jó szándékkal, hittel képviselt régi bölcsesség, és a nagyon jó szándékú, a mai őrülettel lassan szembeforduló modern tudás végre egymásra talál. Ha ez jelent valamit, kérlek benneteket (mondjuk: -x-fegyver és Penge... nem kiáltó a hasonlóság? a két hit lovagja, és most nem viccelek), fogadjátok el a másik jó szándékát és tudását; amikor a másikban lévő hiányt nézitek, ne a hibát lássátok benne, hanem a helyet, lehetőséget, amit ti adhattok hozzá egy közösen épített, rajtunk egyenként (egyéni tudásunkon, véleményünkön) túlmutató világhoz. Én legalábbis így látom.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Ha elég messzire jutottál, a megoldás a hátad mögött van... :-)
Respektu Tempon. Tiszteld az Időt / Az Időt tiszteld.
International readers, please use the english tag to get a first impression, thank you.
2010. február 26., péntek
2010. február 23., kedd
korszellem-16
Kedves "x",
a kérdésed nagyon jó, kidolgozatlan területet érintesz. Sajnos, kevés a "lopott idő", előkotrom, ami most hirtelen eszembe jut, bár biztos lesznek benne hibák.
Kezdjük egy talán meglepő megállapítással: a "magyarság", mint gyűjtőfogalom, szerintem is pusztulásra van ítélve - nem a tartalma, hanem annak hiánya, definiálatlansága miatt. Ez ma ugyanolyan veszekedési alap, mint a vallás: én magyar, te nem magyar, te milyen magyar, én nem olyan magyar - és közben elvész a lényeg.
Én úgy látom, hogy a mai világunk teljesen felesleges rohanása, iszonyú erőforrás-pocsékolása mögött hatalmas, csak a mai rendszerben kiaknázhatatlan tartalékok rejlenek - bár, ellentétben a VP elméleteivel, szerintem több fizikai munkát kell majd végeznünk azokon a területeken, ahol valójában nem hatékony, vagy nem szükséges a gépesítés. Összességében viszont én is úgy gondolom, a jó fizikai-lelki közérzetet biztosító szintet meg tudjuk teremteni úgy, hogy többen dolgozunk érte, de kevesebbet (a vízfej izommá válik, nem szégyen az...)
A közösség három területre osztja fel a rendelkezésre álló erőforrást (az emberi képességet és élet-időt): a fenntartásra, a megőrzésre és a fejlesztésre, ebben a sorrendben. A fenntartás az első, párhuzamosan az egyén motivációival: (extrém esetek kivételével) első az életben maradás - addig nem szép dolog ezer méteres felhőkarcolót vagy LHC-t építeni, amíg éhezéstől vagy gyomorrontástól halnak meg emberek. A második a megőrzés, a régebbi korok tudásának ápolása, mesterségek, kultúra, életmód, stb., egyebek között ennek segítségével lehet elkerülni a történelemben már előfordult hibák ismételt elkövetését (pl forradalmak...) - de ugyanúgy visszacsatolódik a fenntartáshoz is: táplálkozás, életmód, mesterségek. Csak a harmadik a fejlődés, ugyanis szemben a mai előre menekülő hozzáállással (amit egyébként szintén a monetáris rendszer diktál), egy egyensúlyban lévő rendszerben a fejlesztés sokkal óvatosabb munka, alapos átgondolást igényel.
(Ezért nem kritizálom túl erősen a mai rendszert: az a hihetetlen sebességű fejlődés, ami a mai lehetőségeinket megteremtette, egy globalizált, halálfélelem által hajtott rendszer terméke, máshogy nem jöhetett volna létre - viszont ha folytatjuk a sprintet, abba halunk bele. Másrészt, szerintem a "megőrzés" témakörben felkutatható régi tudáshoz mi ma túl kapkodó, gyerekes gondolkodással bírunk, közösségileg meg kell érnünk arra, hogy "felnyithassuk" ezeket a ládákat - a jövőben a "felfedezés" iránya nem biztos hogy csak előrefelé fog mutatni.)
Na és a következtetés? Minden közösség elsődleges feladata a fennmaradás, az ehhez szükséges infrastruktúra kialakítása és fenntartása: élelem, energia, oktatás, gyógyítás, kommunikáció, ... - ez globálisan igaz. Az egy területen élő közösség ezen túl okosan használja adottságait, pl a Magyarország területén élő emberek elsődleges feladata a föld, a vizek művelése lesz. Amennyiben jól végezzük a dolgunkat, ez az ország éléskamra lehet, és ezzel tartozunk a világnak: ajándékba egy csodálatos kertet kaptunk, de a virágai nem csak a miénk, hanem közös kincsünk - míg más vidékek mással gyarapítják majd a közös vagyont. (Ma ezt mi nem látjuk, de mások igen, és nem csoda, ha mindent megtesznek azért, hogy elvehessék: nekünk hamis álmokat adnak, amelyek kergetésében elszegényedünk, dühünkben egymás ellen fordulunk - ők pedig "megmentenek" minket, és megveszik olcsón azt a kincset, amit mi nem is veszünk észre...)
Még így is "sokan" leszünk (ennyien egyszerre el sem férnénk a földeken és a valóban szükséges fenntartó struktúrában) - így a Magyarországon élő emberek közösségének lesz erőforrása a "megőrzésre". Lesznek, akik csak eljárnak néptáncot, éneket, mesterségeket, barantát, íjászatot, lovaglást, ... tanulni; és lesznek olyanok, akiket a közösség eltart azért, hogy a megőrzésben teljes életre elmélyülhessenek.
Aki tehát azt mondja, hogy "ő magyar", azt jelenti majd, hogy hosszú ideje támogatja és részt vesz olyan közösségek munkájában, akik a magyar nyelvet, kultúrát kutatják és gyakorolják, íjászatra jár egy mesterhez, lovagol, helyi kézművesek által készített hagyományos ruhákat visel, ilyen házban, ilyen bútorok között él - sőt beáll néha egy-egy műhelybe segíteni, tanulni. És nagyon helyes, ha az ugyanitt élő roma, zsidó, szlovák, ... nem asszimilálódva a magyar hagyományokat, hanem saját népe, kultúrája értékeit őrzi ugyanígy, mert az szintén megőrzésre érdemes érték - ugyanakkor mindnyájan egyforma felelősséggel veszünk részt az első helyen álló fenntartás feladataiban, illetve eltérő tapasztalatainkat, bölcsességünket visszük be a fejlődés munkájába.

korszellem-15
egy tejes dobozban van fém, van műanyag és van papír
Ezen kívül van még benne denaturált (elnézést, szóval homogénezett) tej, amit nem biztos, hogy érdemes meginni
Ha viszont sikerül találni olyan embert vagy helyet, ahova tejgazdaságból hozzák a tejet, hozzánk hasonló módon két legyet ütsz egy csapásra:
- TEJET iszol,
- ugyanazt a műanyag flakont forgatod (kimosod, megtöltik neked)
Nálunk (elnézést, ha pontatlan lennék az adatokkal, de én is dobtam egy hátast) egy Zirc környéki tejgazdaságból teríti a srác egy kis furgonnal. Az ott termelt napi 25 ezer liter tej jelentős része hűtőkamionokban Olaszországba indul (miből lesz a prémium olasz sajt?) - ahelyett, hogy pl. magyarországi bolti tejautomatákba, óvodákba, iskolákba kerülne, minimális szállítással és nulla csomagolási hulladékkal. Logikus, nem?

2010. február 22., hétfő
korszellem-14
Kedves "x",
a Hajnalvilág nyomtatásra előkészített pdf, az "örökkévalóság" is fent van Word doc formátumban - tehát mindkettő nyomtatható is. Az itteni témákhoz inkább a Hajnalvilág kapcsolódik, ennek elején írom is, hogy nincs kifogásom a kinyomtatása ellen, ha utána (amennyiben tetszett), továbbadod valaki másnak is
Örülök, hogy érdekel a dolog, kivonatot sajnos mégsem tudok készíteni belőle, két okból:
- igyekeztem tömören fogalmazni, mégis ennyi lett... hát kérem, a világ elég bonyolult
- nincs rá kapacitás - 3 gyerek, programozói munkák, némi civil aktivitás után maradó időt szeretném egyre inkább a Hajnalvilág megvalósításával (és nem népszerűsítésével) tölteni...

2010. február 21., vasárnap
korszellem-13
Sok sikert a gyerek-projekthez. A mosható pelenka készlet (pótlással) nálunk három kölköt élt túl, tehát még jórészt örökölhető is volt. Viszont a lelkivilágot kicsit rá kell készíteni, kell egy nagy csukható szennyestartály, amiben áztató víz van, ahová a pelust (a tartalom kezelése után) egyből be lehet rakni. Meg hát nem árt gyorsan észrevenni az eseményeket, mert azért a külső réteg nem nejlonzacskó, és lassan átázik. Eldobós pelust is használtunk valamennyit, mert utazás, családlátogatás, doktornéni, stb. során nincs mese, kell az is. De valóban, nem tonnákban mérhető a történet.
A hulladék-kérdésben két apróság: szerves konyhai hulladék komposztálása, amennyiben van rá lehetőség, sok helyet spórol a szemetesben. A szelektív gyűjtés jó dolog, de azt az anyagot is energiába kerül előállítani, szállítani, újrafeldolgozni - igazán az a szerencsés, ha a teljes anyagforgalmat sikerül mérsékelni (vásárlás piacon csomagolás nélkül, csapvíz, teafőzés, ...) Vicces, hogy gyakran nem is jön be elénk a kukásautó, a csóka idesétál és kiveszi az egyetlen 20l-es szemetes zsákot a kukából, amit egy héten termelünk (2 felnőtt, 3 iskolás gyerek). A szelektívet úgy kéthavonta pakoljuk ki, mert nagyon kevés eldobós csomagolású terméket veszünk.

2010. február 20., szombat
korszellem-12
Kedves Penge,
az "egymás mellett elbeszélés" azt is tartalmazza, hogy lényegében párhuzamos dolgokat mondunk, amelyek valahogy nem tudnak találkozni.
"Valami mindenképp fog ott állni." Igen, teljesen egyetértünk: én ezt úgy fogalmazom, hogy a saját életem struktúráját logikusan építem fel, ám a legalján mindig hézag lesz: ez a struktúra egy végletesen rövid élettartamú, korlátozott megismerési és értékelőképességgel rendelkező egyedhez tartozik, semmiképp nem abszolút, örökkévaló vagy igaz. Ezért elkerülhetetlen, hogy a külvilággal egyfajta hiten, értékrenden, világképen keresztül érintkezzen, mint ahogy a vízcsepp gurul a saját gőzén a forró vaskályha tetején. (A megállapítás és az analógia mögött még sok minden van, de ez messzire vezetne.)
Viszont: nem látok különbséget a vallási és a tudományos babona (amikor a vallásos hitet tudományos köntösbe igyekszünk bújtatni - vagy ellenkezőleg, a szükségképpen gyenge lábakon álló emberi ismeretekből faragunk bálványt) között. Az általam nagyra becsült hit a tárgyától független, lényege az a felismerés, hogy a hitem saját döntésemen alapul, és felelős vagyok érte - akár Istent, akár a VP-t, a humanizmust, Buddhát, stb. tettem arra a helyre. Továbbá egy személyben teljes mértékben felelős vagyok az életemért: minden egyes döntésemért, szavamért és tettemért, nem tolhatok át semmit a hitre, semmilyen nagy cél nem szentesíti az eszközt. Mondom ezt én, ezt egy magát hívőnek valló ember.
"Azt ne várd már el tőlem" ... kérlek, olvasd el újra azt a bekezdést. Pontosan arra kérlek, hogy ne érvelj ilyenek mellett, mert akárhogy próbálkozol, az ellenkezőjét mondod, vagyis pont azt amit gondolsz: fogadd el, hogy kihalásra váró csökevénynek, értelmetlen erőforrás pazarlásnak tartod azt, amit én az életem közepének nevezek. Azt állítod, hogy a kultúrában nincs megőrzendő érték - én meg azt, hogy eddig az összes, a végén erőszakba, vérbe, borzalmas pusztulásba torkolló, a kiinduló eszméket végül megcsúfoló világot olyan gondolkodásra építették, amiről azt hitték, hogy "meghaladja" a korábbi nemzedékek tapasztalatán alapuló bölcsességet. A szavaid, a hited, a VP-ben leírt "szép új világ" számomra ugyanolyan, mint a francia forradalom felvilágosulása, a kommunisták eszményei, stb. Eredetileg ők is úgy képzelték, hogy együtt tudnak élni a másféle gondolkodással, csak amikor rájöttek, hogy a hit, a gyökerek ellenállnak a darálónak, akkor kezdték a képviselőket kényszeríteni, majd irtani.
"Már látom kezded megérteni a lényeget." Nem akarom megváltoztatni a gondolkodásodat, csak szeretném elérni, hogy megértsd: pontosan értem, hogy mit mondasz, biztos vagyok benne, hogy jó szándékkal hiszed és mondod - ennek ellenére tartom szűk látókörűnek és hosszú távon veszélyesnek a hozzáállásodat. Én tudok veled együtt élni, a te gondolkodásod viszont történelmi ismereteim és személyes tapasztalataim szerint hosszú távon el fog pusztítani engem.
"triviális kérdések" - erre a kérdésre nem a keresztények válaszolnak, hanem egy Gödel nevű matematikus, a nemteljességi tételében, nézz utána. A kérdés logikailag ekvivalens a "megállíthatatlan ágyúgolyó és az áttörhetetlen fal" esetével, Isten lététől vagy nemlététől függetlenül önmagában paradoxon. Ez, hogy egy logikai rendszer lehetőséget teremt hülyeségek megfogalmazására, nem igazol és nem cáfol semmit - az pedig, hogy egy zárt rendszerben képtelen vagyok bizonyítani vagy cáfolni egy olyan entitás létét vagy nemlétét, amely definíció szerint kívül áll rajta, számomra sem meglepőnek nem tűnik, sem olyasminek, amire érdemes lenne ennél több szót vesztegetni :-)
Mégis megtettem, amikor ezelőtt tizenpár évvel megírtam Az örökkévalóság pillanatait. A VP-t sem szórakozásból kritizálom, hanem azért, mert a Hajnalvilág nevű megoldáson dolgozom. Ha van hozzá türelmed, sok szerencsét.

2010. február 19., péntek
korszellem-11
Nos, igen. Én is azon a véleményen vagyok, hogy a bunkó jobbos / lakáj balos szöveg nem más, mint az "oszd meg és uralkodj" elv működés közben, alulnézetből: mi vagyunk megosztva, és rajtunk uralkodnak, ahogyan, és amíg ezt lehetővé tesszük azáltal, hogy egymásra morgunk. A zavarosban könnyebb halászni - lásd Sukorót, vagy az engem is érintő Veszprém-Szentkirályszabadjai Repülőteret. Akit esetleg érdekel az utóbbi téma, íme a szép emlékű Szempont című műsor első és második része, illetve Sólyom László elnök úr helyszíni sajtótájékoztatója.
Eredeti hely
Válaszul erre
Eredeti hely
Válaszul erre
korszellem-10
...hát igen, itt kezdünk nagyon elbeszélni egymás mellett...
A Lojbant akkor hagyjuk - ha a felhozott érvek és az egyértelmű emberietlen gépcentrikusság ellenére az érv, hogy nincsenek ékezetes karakterek (az angol abc-t figyelembe véve)... akkor hexa kódolást sem szabad használni, mert milyen már az, hogy az A az 10? Ehh... felejtsük el.
"Nincs olyan, hogy az én értékrendem. A VP nem használati utasítás, csak egy irányt mutatott" ... Hát ez baj. Az én látásmódom szerint ez a lényeg: a milliárdnyi ember egyéni értékrendje és világképe, amelyet személyes felelősséggel sajátként felvállal - és ami szerint valójában cselekszik, akármilyen eszmét emel is a magasba, és tolja rá a felelősséget, legyen ez vallás, politikai hovatartozás, nemzettudat, vagy éppen egy világmegváltó eszme.
Ez a "nincs értékrendem" megjegyzés furcsa kontrasztot alkot a következő idézettel: "az embernek semmi szüksége a tudásra, maradjon inkább szemellenzős birka, akinek az Isten* (*helyettesíts be bármilyen aktuális vallási vezetőt) a pásztora, aki terelgeti őt, különben életképtelen." Mintha pont amiatt sajnálnád le a vallásos embert, mint amit magad is csinálsz, csak a * helyén nálad a VP áll? Számomra az emberi élet (kontra vegetáció) egyik jellegzetessége a felvállalt személyiség, önazonosság, értékrend. Ugyanakkor ismerem azt az iszonyú erőt, ami ehhez a báb/hirdetőoszlop szerephez vonzza az embert, és nagyra becsülök minden lépést, ami ezzel ellentétes irányban történik - amennyiben nem önbecsapás, és valójában csak egy másik plakát felragasztása az elavultak helyére.
Sajnos úgy látom, a vallással kapcsolatban ugyanazt a számomra idegen, egyszerűsítő összemosást használod, mint a hagyomány, nyelv, stb. kérdésében, így erről nem tudok vitatkozni, nincs értelme belemenni a hit definíciójába, a "tudás" szubjektív, közösségi, szükségképpen részleges és állandóan változó természetébe. Mintha te azt mondanád: madár-madár, akkor mit jövök én azzal, hogy OK, de az egyik strucc, a másik kolibri... Én a magam módján hívő vagyok, és amit te marhaságnak nevezel, számomra ugyanúgy a bölcsesség forrása, mint a szerinted szintén eldobásra érett magyar nyelv. Ez van, és világképed megismerése után is együtt tudok majd élni vele :-)
És igen, mielőtt gyerekem lett volna, nekem is voltak sarkos elképzeléseim a témáról - nézd el nekem, hogy ezen csak mosolyogni tudok, mivel személyes tapasztalatom ellentétes azzal, amit mondasz. Kicsit ez is hasonlít a VP elmélet kontra hús-vér emberek témára.
A kultúra megőrzése dolgot szerintem ne erőltesd. Ha kijelentetted, hogy elavult csökevénynek tartod, ami számára a szép új világban hajlandó vagy megengedni egyfajta rezervátumot, amíg ki nem hal - akkor utána ne sportolj rajta, mert nagyon hamisan cseng. Ez a mondat: "csupán egy jobb alternatívát kínál, amit vagy elfogadsz, vagy nem" szerinted nem hordozza azt a minősítést, hogy "ha hülye vagy, fenntartod"?
Én pont ez ellen érvelek, amikor azt mondom, hogy az egyedi kultúra maga az érték, nincs szükség "jobb alternatívára", azok keresésére - persze csak akkor, ha ezt az értéket valóban feltárjuk és megéljük, nem unott képpel végiglapozva marhaságnak nevezve a sarokba vágjuk. Ezt magyarázhatja a tapasztalat és az ebből fakadó önismeret hiánya, de a megismerés őszinte szándékának hiányára semmilyen új (egyébként régi, sokadszor ismételt) világmegváltó eszme lobogtatása sem ad felmentést. Mármint a saját gondolkodásomban - azért remélem, nem kavar fel túlzottan egy őstulok véleménye :-) Lényegében egyébként egyetértünk: azt, amit te tudsz a világnak ezen részéről, valóban jobb kidobni, és alternatívákat keresni - nézd el nekem, hogy az én ismereteim más következtetésre vezetnek, amelyek szerint ezt helyesebb megismerni, megtartani, és élő egységgé összekötni.
Az ember maga is különféle szervek, működési rendszerek révén az, ami: globális egységét a hormon- és idegrendszer hozza létre, amelyek révén összehangolt működésre képes. Ez az, ami még nem jött létre civilizációnkban, és amire valójában szükség van - én erre szavazok, nem egy leendő homogén pépre, amelyben "megengedjük" hogy amíg saját hülyeségéből ki nem nő, akár lehet máj is, meg tüdő is.

korszellem-9
Lojban... ennek utánanéztél? Én megtettem, a Lojban számomra egy "jusztismégjobb" érzést keltett, semmilyen vonzalmat nem éreztem iránta. Vannak a világon vagy ezren, akik beszélik ezt a 90-ben "véglegesített" nyelvet. Hát nem csoda...
Lojban: ko ga'inai nenri klama le mi zdani
Értelmezés: you-[imperative] [me-the-social-inferior!] inside-type-of come that-which-is-described-as having-to-do-with-me house
Emberül: I would be honored if you would enter my residence.
OK, automatákkal sokkal jobban értelmezhető, de bocs, programozáshoz mást használok, és nem keverem az emberi kommunikációval...
Az eszperantó, a maga kétmilliós táborával, elterjedtségével azért más kategória - vagy mondjuk: "Tudományos nyelvként 1925 óta használják. 1979 óta a Nemzetközi Kibernetikai Szövetség hivatalos nyelve az angol és a francia mellett, 1985 óta pedig a San Marinó-i Nemzetközi Akadémia (AIS) első hivatalos nyelve." (Wikipédia - eszperantó). Ez most vicc volt, ugye?
Az erdélyi példa szerintem tőled rossz - ez csak arra példa, hogy borzalmas ellenszélben emberek képesek összekapaszkodni és tartani egymásban a sajnos egyre fogyó hitet, éppen olyan értékek (haza, nyelv, hagyományok, kötöttségek) mentén, amelyekről te lesajnáló módon nyilatkozol. Igen, a szembeszelet (román, szlovák, stb) is ugyanez a lesajnált gondolkodásmód táplálja (mert láthatóan nem kívánsz különbséget tenni az értékteremtő, mások értékét tisztelő és az acsargó, romboló hozzáállás között - ezt próbálja kifejezni a "magyarság" és a "magyarkodás").
Viszont, ha a te értékrended mentén gondolkodunk, akkor nincs motiváció, ami a nemzeti nyelvet, kultúrát, örökséget fenntartaná. Te megtanítanád a gyerekedet magyarul, ha adott lenne a "világnyelv"? Megtanítanád az ősei történelmére, amikor annak nincs gyakorlati haszna az új világban? Elolvastatnád (és: te magad végiggondoltad) az Ember tragédiáját, mielőtt a falanszter tervezésébe fogtál?
Számomra nem probléma, hogy nem - de őszintén mondom, nem cserélnék fejlett gondolkodásoddal, és tiszta szívemből kívánom, hogy a gyengeség, veszteségek és a halál pillanatában is adjon neked támaszt, erőt, büszkeséget, nyugalmat. Mert én legalábbis erről beszélek: az egyes ember sorsáról, gondolkodásáról, az emberi életről - és nem a "bio-szociális egzisztenciáról". Ami pedig a jövőt illeti, én úgy látom, a mai struktúra éveken belül bebukik, a VP pedig csak egy a számtalan színes lufi közül (csak azért vagyok itt, mert a ZG alapgondolatokkal egyetértek, viszont más megoldásban hiszek).

korszellem-8
Eszembe jutott egy hasonlat, ami nagyon ide illőnek tűnik. Sokszor zavar a gravitáció. Mindennek súlya van, minden leesik, nem tudok repülni, elesek és megütöm magam, stb. Bosszantó, idegesítő dolog, ó, milyen jó is lenne súlytalanul lebegni.
Aztán, a valódi súlytalanságban hirtelen kiderül: itt csak lebegni lehet, mert minden mozgásunkhoz alapvetően szükséges a saját súly, amely a földhöz tapaszt, amely révén el tudunk mozdulni. Ha meggondolatlan mozdulatot teszünk, elszállunk, mert nem érünk a következő lépésnél a földhöz, hogy lefékezhessük magunkat. Nem tudunk inni, enni, de még pisilni, borotválkozni sem speciális szerkezetek nélkül, mert nem csak mi, de semmi sem működik úgy, ahogy megszoktuk. Ó igen, súlytalanná lettünk, de vajon ez lenne a szabadság definíciója?
És végül: testünk képtelen feldolgozni a súly hiányát, egyensúlyérzékünk (ez is milyen jó kis szó :-) ) felborul, bajban vagyunk az alapvető irányokkal, vérkeringésünk megzavarodik, csontjaink a terhelés hiányában lassan leépülnek. Nehézkedés hiányában képtelenek vagyunk élni. Lehet szép álom, lehet gyönyörködni a madarak repülésében - de ezt nem nekünk találták ki, mi nem erre vagyunk kitalálva.
Igen, a világon bárhol betérhetek a mekibe, és ehetek ugyanolyan hambi-kólát - de vajon megkapom-e tőle azt, amikor a meglehetősen karcos stílusú szomszéd bácsi meghív egy pohár saját termésű borra? Vannak a heló, buli haverok - és van, amikor egy kézfogásban erő, tisztelet, felelősségvállalás, és kölcsönös áldozatkészség van. Amikor egy Mester veszi a fáradságot és leszid, mert hisz benne, hogy meg tudod csinálni jól is. A szerelem, ami egyetlen társhoz köt holtomiglan-holtáiglan, a gyerekek (ha úgy tetszik, a legnagyobb kötöttség), akiket együtt indítunk útnak, és akkor is menni fognak, amikor mi már nem leszünk.
Lehet élni mindezen kötöttségek nélkül is - de vajon élet-e az egyáltalán, vagy inkább csak létezés? (... és valójában ez az, amit a VP leírásaiból, terveiből is hiányolok: beszél a tökéletes, tudományos létezés feltételeiről és eszközeiről, de nem az emberi életről...)

2010. február 18., csütörtök
korszellem-7
Kedves Penge,
érdekes, mennyire másként látjuk a dolgokat - íme az én véleményem.
Magyar nyelv: az én anyanyelvem a magyar, ennek a fogalmait használva tanultam meg gondolkodni, ami valószínűleg visszahat rám. Gyakran kapom magam azon, hogy egy-egy szóban rejlő tartalmon, a benne legalábbis általam felfedezett bölcsességen merengek - csak például: "él" vagy "öl" - vagy a legfrissebb: "válasz". Milyen távolinak tűnő, mégis, hosszú köröket befutva mennyire összetartozó jelentéseket fejez ki azonos hangsor. Számomra ez azt jelzi, hogy a nyelvünket megalkotó őseink bölcsességet hagytak ránk általa, és ahogy az egyiptomi szövegekről mondják, hogy ugyanaz a felirat több módon olvasható és más jelentést hordoz, szerintem ez igaz a mi nyelvünkre is.
Nem állítom, hogy csak a magyar nyelv ilyen - lehet ez igaz bármely más nyelvre is, én viszont magyar vagyok, ennek mélységei nyitottabbak számomra, mint más nyelveké.
Angol nyelv: ha a "világnyelvet" az egyszerűség vagy a logika határozná meg, már régóta létezik a helyes válasz, az eszperantó: sokkal logikusabb és egyszerűbb, mint bármely természetes nyelv, ugyanis mesterségesen hozták létre éppen ezen kritériumok előtérbe helyezésével direkt arra a célra, hogy a kultúrális örökséget, gondolkodásmódot IS hordozó nemzeti nyelvek helyett egy "célszerszámot" használjunk a globális kommunikációban. Az angol nyelv a hódítók nyelve, ma az amerikai életstílust, gondolkodásmódot, felfogást is hozza magával - sajnos ez nem kompatibilis a véges erőforrásokkal, és úgy önmagában az értékes emberi élettel. A "többen beszélik"-re kézenfekvő válasz a millió légy hasonlata... :-)
Hozzátéve: az angolt állandóan használom a munkám során, míg az eszperantót csak most tanulom, ám mégis...
Haza: korábban én is "globalistább" voltam, mint ma. Nem tudok azonosulni a zászlólobogtatással és a harci indulókkal, fekete ruhákkal - ugyanakkor szeretném, ha képes lennék szemem előtt tartani a Himnusz vagy a Szózat minden sorát, amíg élek. A haza számomra azokat a fákat jelentik, amiket szüleim, őseim ültettek, és ma nekem adnak árnyékot. Azokat a fákat, amiket én ültetek, hogy a gyermekeimnek, utódaimnak legyen hol megpihenni. A helyi pék által sütött kenyeret, amibe hiszem, hogy csak azt teszi bele, amit nyugodt lélekkel ő maga is megeszik, hiába vannak "olcsóbb megoldások". Azt a bizalmat, amivel a gyermekeimet elküldöm iskolába, hogy mások segítsék a fejlődésüket, amivel itt, ebben az országban, ebben a közösségben hasznos, értékes, öntudatos és boldog emberekké lesznek. Ezt szerintem nem lehet, nem érdemes "bolygószintre" emelni.
Globalizáció: a mai "amerikánus szellemben" működő, hódító, átalakító hozzáállást elhibázottnak tartom. Ez a forrása a monetáris szemléletnek, de ez jelenik meg szerintem a VP homogenizáló, terraformáló elméleteiben is. Ma az az irány, hogy ledarálni az eltéréseket, minden kőből sódert majd betont csinálni, és abból építeni fel a szép új világot. Nem tetszik, nem emberi, nem igaz. Én abban hiszek, hogy a globalizáció el tud szakadni a "hódítás" képzetétől, megőrzi a köveket és csak mint "malter" jelenik meg. Nem lesz cél, hogy mindenki egy nyelvet beszéljen, egyformán gondolkodjon, homogén masszát alkosson - inkább az, hogy megőrizze, elmélyítse azt az egyedi, különleges bölcsességet, ismeretkört, képességeket, amelyeket saját élőhelye, közössége, nemzete hordoz, és ezzel gazdagítsa, tegye teljessé a globálissá nőtt emberiséget.

2010. február 5., péntek
korszellem-6
Kedves julius, Wizek
köszönöm a válaszokat, és mivel ezzel a szellemmel tudok azonosulni, kicsit kezdem "belakni" a fórumot.
1. Wizek, a bemutatkozásomban megtalálod a Hajnalvilág linket és a Kulacs Projektet is, mint induló kísérletet. Nagyobb szabású - épp ezért szükségképpen elnagyolt útitervet a Hajnalvilág 101. oldalától kezdődően találhatsz, de az értelmezéshez félek, szükség lehet az előzmények ismeretére is - amiből kiderül, hogy teljesen egyetértek az erőforrás-bőség, illetve a pénzrendszer eltávolításának gondolatával. Utóbbival csak az a bajom, hogy a VP "lázcsillapító módszerként" tűnik fel számomra, ami (a számomra kezeletlennek tűnő) betegséget nem gyógyítja.
2. Itt nem értünk egyet. Én úgy látom, fájdalmaim, félelmeim, boldogtalanságom elől menekülök - ennek nem csak forrása, de terméke is a mai fantáziavilág. Hibás mintának azt nevezem, amikor... hmm, nem is egyszerű röviden összefoglalni. Na próbáljuk meg ezt: a problémámat nem mindig tudom megoldani, a vele való állandó küszködésbe bele lehet hülyülni. Szükség van a pihenésre, lazításra, fantáziákra, más tevékenységekre - de ezekbe belekötődni (ezek a felsorolt minták, és még ezer más, egyáltalán nem szélsőséges, ma abszolút megszokott viselkedés) szintén hiba. A kettő között húzódik a vékony ösvény: fight the good fight, ahogy Charlie mondja, vagy a Békés harcos útja, stb. A pénzvilág mai mumusa azért olyan erős, mert önteremtő: gyakorlatilag a hibás minták, látszat-igények kielégítéséből él, és mindig újakat teremt. Nélküle is nehéz azt a bizonyos ösvényt járni, ő pedig minden alkalmat megragad, hogy letérítsen róla, nem "gonoszságból", hanem egyszerűen ebből él...
A 90%/10% sem stimmel nekem. Én inkább úgy mondanám, a mai "északnyugati" ember megoldotta a 200 évvel ezelőtti (vagy: a velünk egy időben, szerencsétlenebb földrészeken élő) ember problémáinak 99%-át: tovább él, biztonságban van, hatalmas tudással bír, stb. - mégis, folyton lelki beteg, és nyavalyái miatt éppen önmagát és környezetét teszi tönkre. Mindenkinek a saját fájdalma a legnagyobb, minden probléma lehet 100%-os. Ami ezen át tud segíteni, az a hit önmagamban (hogy ha van még tennivalóm, akkor túlélem és jobb leszek általa) és közösségemben (átsegít, és "jól segít" azon a szakaszon, amikor padlón vagyok).
100%-ban vidám embert nem ismerek - viszont boldognak tartom magam, és amikor ez eszembe is jut, vidám leszek tőle :-) Nem vagyok mindig vidám, fájnak, idegesítenek dolgok, és lehet, hogy halálom percében sem leszek túl laza - de mondom, nem ez a cél, hanem a boldogság, nyugalom önmagamban. Nyilván ez most önreklám-féleség, és józan kritikával kezelendő, de nem érzem akkora hülyeségnek, hogy vigyorogva kitöröljem...
Én ezt látom garanciának, ezt nevezem "helyes motivációk alapján" való tevékenykedésnek - mert nem lehet cél az állandó helyes döntés, de a hibák nyugodt elfogadására, elismerésére és a megoldás keresésére nyitottnak lenni elengedhetetlen. Csak példa: balesetek mindig lesznek, és keletkeznek nyomorékok és halottak, mert nincs tökéletes megoldás. Az az ember, aki megírja az erőforrás elosztó (jelen esetben segélyküldő rendszert), felelős annak működéséért és hibáiért: egy számításba nem vett útvonal, egy nem tökéletes optimalizáció, egy korábban hozott döntés, ami miatt az életmentő csapat éppen egy szálkát piszkál ki egy szenvedő kisfiúból és már csak halottat talál az új helyszínen.
Egyébként mondom, programozó vagyok, és nem hiszek abban a rendszerben, amit a VP leír, szerintem az optimális megoldás egy teljes informatikai hálózat, és az azt átlátó, jó lelkiállapotban levő, tapasztalt, felelős ember egyéni döntése. Nem először kerülök abba a helyzetbe, hogy a mesterségemtől mások többet várnak, mint én, aki ismerem belülről - de az orvostól is mindig a gyógyulást várjuk és nem a rossz híreket :-)
3. Értem, és itt mély eltérés van köztünk. Én alapvetően és megváltoztathatatlanul bizonytalan alapnak tartom az embert, önmagamat: nem látom értelmét, és ezért nem is pazarlom arra az időmet, hogy biztos alapokat keressek. A kiutat abban látom, hogy önmagam átalakításával jobban lássam és tudjam lehetőleg objektív módon értékelni képességeimet, lehetőségeimet és motivációimat, majd ennek birtokában és tudatában a leghelyesebben cselekedni. A többi a közösség és az evolúció dolga - vagy Istené, az Erőé, stb. A VP-re alkalmazott "szilárd" és "biztos" jelzőket ugyanakkor nem az előzőek miatt kérdőjelezem meg, hanem azért, mert a saját logikám, ismereteim és tapasztalatom szerint nem bizonyítja ezek meglétét, bár jólesik hinni bennük.
4+. Ismét részben egyetértünk: szerintem is összeomolhat - viszont az rettentő drága mulatság lenne. A jelenlegi intenzív, iparosított, távolsági szállításokon, magas technológián, energiabőségen alapuló civilizáció eltartóképessége sokszorosa a korábbinak. Egy tartós összeomlás és az azt törvényszerűen követő anarchia még a meglévő lehetőségek kiaknázását is lehetetlenné teszik - az eredmény véleményem szerint emberi ésszel nehezen felfogható katasztrófa. Valahol olvastam, hogy az ember olyan, mint a patkány: a populáció első 10%-ának kiirtása rendkívül egyszerű - az utolsó 10%-é viszont csaknem lehetetlen. Tartok tőle, hogy egy összeomlás vesztesége inkább az utóbbihoz lenne közel. Ha megtörténik, nem az a kérdés, hogy mikor valósul meg a VP, hanem az, hogy tudok-e enni és enni adni a gyerekeimnek, belehalok-e egy sérülésbe, hogyan szabadulok meg egy fájó fogtól, stb... nem lesz szabad kapacitás elmélkedni. Csak egy példa: tudtommal ma a "szünetmentes informatikai szolgáltatások" fenntartási ideje 3 nap. Ha azon túl nincs áram a rendszerben, akkor a népnek úgyis sokkal több baja lesz, minthogy ezzel foglalkozzon: meleg, víz, étel, ... Ha ez tartós, hát az gáz.
Végül, idő és energia: az elmúlt másfél év szabadidejének jó részét (gyerekek + munka mellett nem sok ilyen van) a Hajnalvilággal töltöttem - de idő mindig van arra, amire rászánom; ez megérte, mert értelmet ad a megelőző éveknek és feladatot ad a hátralévő időre. Ugyanakkor, bár érdekes a beszélgetés, pontonként lényegében kivonatolni a már leírtakat - nos, kevesebb motivációt jelent... Ma sem vagyok időmilliomos, ráadásul az "új gép építése" számomra most is konkrét feladatokat jelent (programozóként!), lehet, hogy nem leszek túl gyors a válaszadásban... A kulacs-téma csak 5 oldal és részemről is csak egy délelőtt, míg a programozós feladat lassan tizenöt éve érik, és kicsit több erőforrást igényel.

2010. február 2., kedd
korszellem-5
Engedelmetekkel egy kis reklám: Csalán Egyesület - fogyasztóvédelmi program
Várják a kérdéseket, ügyvéd is van, aki az érdekesebb esetekben segíteni tud. Az egyesület Veszprémben működik, de nem hiszem, hogy ez gátolná őket a válaszadásban

korszellem-4
Kedves sergi2, remélem még csak a "Jelenségek" témánál tartasz - sajnálnám, ha ezt a következtetést lehetne kiolvasni az elemzésemből.
Egyrészt, mivel éppen ellenkezőleg, nagyra tartom az embert, és tisztelem a küzdelmet, amit folytat(unk) - másrészt, mivel a diktatúra is rossz megoldás: akármilyen eszmék nevében születik, szükségszerűen korrumpálódik a különféle motivációk miatt.
Ha kulcsszavakat kellene mondani, az inkább így hangzik: önismeret - felelősségvállalás - szövetség.

korszellem-3
Kedves julius,
köszönöm a válaszodat. El kell ismernem, első olvasásra ingerült lettem miatta - olyasmit mormogva, hogy "legalább egy kicsit akarnád megérteni, amit mondok, mielőtt kérdezel..." - aztán leesett, hogy még mindig mennyire elvárás-alapú a kommunikációm, milyen nehezen látom meg a pillanat lehetőségét... a válasz megfogalmazása során érdekes dolgokat találtam, remélem, sikerül érthetően leírnom.
Motivációk: a beidézett linken több, mint 100 oldalon írok le egy alternatív elemzést, és a belőlük levont következtetéseket - a 116.oldalon a Motivációk fejezetben remélem megtalálod a választ a kérdésedre (elvégre, nem én vagyok a lényeg, hanem az elemzés, annak értékeléséhez viszont szükséges a háttér ismerete). Röviden: a halál fogalmával való hosszú, sok szempontból történő ismerkedés jelent számomra motivációt, és ennek fényében tűnik kevésnek a VP. Igazából a Hajnalvilág gondolatmenet kritikája, értelmezése érdekelne mások nézőpontjából - illetve, ha tetszik, azon gondolkodni, hogy mit csináljunk (ma, holnap, ...). Sajnos igen nehéz olyan emberekre bukkanni, akiktől visszajelzést kapok, a legutóbbira pedig eddig nem volt példa.
Igyekeztem világosan fogalmazni a kérdéseimet is.
1: az elemzés "végső ok"-ként tekint a pénzre, mondván, ha ezt kivonjuk a társadalomból, akkor minden szép és jó lesz. No de... a pénz az emberiség történetében mindenütt felbukkan, az ember teremti meg. Funkcióit és működését alaposabban körbejártam már, mint egy szükségképpen szűk másfél órás előadás. Problémám: szerintem alapvetően a pénzzel nincs baj, az valójában absztrakt erőforrás-reprezentáció, csupán néhány jellemzője (név szerint: a kamat, illetve a tartalék/adósság fogalmára való kiterjesztés) rontja el. A történelemben voltak idők, amikor helyrerakták ezeket a tulajdonságokat, aminek fantasztikus fellendülés lett az eredménye - azonban a hibák idővel visszatértek, és újra a ma ismert rendszer lett az úr. Szóval, első állítás: a pénz csupán eszköz, önmagában nem rossz, de mi mindig elrontjuk - a hiba oka mélyebben keresendő.
2: aki házi gyorsulási versenyeken rohangál, aki szteroidot nyom magába a gyúrás mellé, aki kitalált világokba vagy kábítószeres bódulatba menekül, nem a pénz motiválja (persze a kiszolgálóit már igen), mégis hibás mintát követ. A hatalmi harcokban a pénz eszköz, a cél a másik legyűrése. Az elmélet azt mondja, a Szép új világban (nem véletlenül linkeltem be, tényleg érdemes elolvasni, mielőtt megrészegülnénk egy utópiától - bocs, ezt nem bírtam kihagyni...) nincs "hiány". Dehogy nincs! Az erőforrás-gazdálkodás megoldja a viszonzatlan szerelmet? Az érzelmek változását, szeretteink elvesztését? A sérüléseket, betegségeket? Az élet-idő nem lesz rövid? Röviden: téves az állítás, hogy az emberek automatikusan boldogok lesznek a VP-ben, pedig az ő boldogságukra, harmóniájukra alapozódik az a feltevés, hogy tudományosan, helyes motivációk alapján vesznek részt a tevékenységekben, döntésekben. Erre nem látok garanciát.
3: a tudat-forradalom: valószínűleg ez bosszant az egészben leginkább, és téged is megkérdezlek: benned lezajlott? Mit tudsz mondani róla? Mivel igen kevés információt találtam eddig ezzel kapcsolatban. Mint minden esetben, azért mérgelődöm, mert majdnem egyetértünk. Szerintem is az egyetlen és nagyon vékony reménysugár az, hogy az ember tudata megváltozik, nem gondolatai, hanem legmélyebb motivációi szintjén harmonizálódik önmagával, közösségeivel, környezetével. Ez a Hajnalvilág gondolatának a lényege, a legtöbb időt ennek az átalakulásnak a leírásával (illetve annak magyarázatával, hogy miért nem zajlott le eddig) töltöm. Röviden: az út félelmeinken, gyengeségünk és halandóságunk megismerésén, elfogadásán át vezet, ezért szívesebben kreálunk magunknak bármilyen rossz álomvilágot, még mindig inkább küzdünk a csinált mumusokkal, minthogy elfogadjuk önmagunkat. Szóval, nekem a tudat átalakulása a kulcs, a középpont - itt meg ripsz-ropsz megtörténik, mert robotok gyártják a robotokat.
4: megvalósíthatóság. Gyerekkoromban olvastam egy ismeretterjesztő könyvben (elnézést, ha pontatlan lenne), hogy egy pohár víz teljes elektromos töltésének taszításával az egész Balaton víztömege felemelhető. Ezt biztos kiszámolták, igaz - viszont ennek alapján helytelen azt mondani, hogy fel tudjuk emelni a Balatont, amíg nem válaszolunk a hogyan kérdésére. Igen, hatalmas erőforrás-tartalék van, mint pohár vízben a töltés, csak nem nyerhető ki belőle. Ma az energiaszolgáltató rendszerek üveghangon fütyülve dolgoznak, hogy működjön minden lakásban a hajszárító, a kenyérpirító, a TV; fusson az autó, utazzon az áru, stb. HA ezt racionalizálni tudnánk, igen, sok LENNE a felesleg. Mégsem elhanyagolható a kérdés: HOGYAN? Ezért keresek én választ, feladatokat ma, holnap, holnapután; ezért tartom zsákutcának a "ma inkább csináljunk nemtommilyen tudatforradalmat", és majd akkor minden megoldódik.
Eszembe jutott egy hasonlat. Fekszik egy beteg az ágyon, mellette egy hatalmas, zörgő, fújtató, csörömpölő berendezés: a lélegeztető gép. Vagyunk néhányan, akik úgy gondoljuk, a gép rosszul működik, ki itt, ki ott javítgatja folyton. Mi itt egyetértünk abban, hogy már az energiabekötésnél is baj van, egész máshogy kellene csinálni - de most jön a különbség. Én azt mondom, a feladat: megismerkedni azokkal a csókákkal, akik hosszú idő óta szerelgetik ezt a gépet, mi az ő véleményük, tapasztalatuk? Keresni olyan csatornákat, amikbe bele lehet nyúlni anélkül, hogy a gép működését veszélyeztetnénk, és megnézni, hogy a jónak tűnő átkötések tényleg működnek-e - nem "megjavítani", hanem szép sorban átépíteni a gépet olyanra, hogy optimálisan működjön, közben folyton figyelni a beteget és remélni, hogy rendbe jön.
A VP olyan, mint egy újabb színes amerikai képeskönyv: Hogyan építsünk lélegeztető gépet? Első lap: húzzuk ki a régi romot és rúgjuk odébb... Szerintem ez nem az a szituáció, amiben kísérletezni lehet, mert az ágyon fekszik valaki, aki esetleg belehal az ötletelésbe (a "rabbi esete a libavésszel" vicc megvan, remélem).
Remélem, sikerült elég konkrét módon megfogalmazni az aggályaimat.
Eredeti hely
Válasz 1
Válasz 2
Válasz 3

2010. február 1., hétfő
korszellem-2
Kedves Bandzsaw,
a szerepjátékos körökön túl kicsit beleástam magam a "nem-játék" részébe is - filozófia, vallások, ezotéria, halálközeli élmény, spirituális mester, ilyesmik. A történelmet és a jelen kor eseményeit pedig nem úgy olvasom, mint valami "meghaladott" dolgot, hanem mint kísérleti jegyzőkönyveket az ember, társadalom és környezet témakörben - persze figyelembe véve, hogy mindig a győztesek írják, és minden kor, így a mai is a saját szájíze szerint hirdeti. Nade, ez belefér, csak ésszel kell szűrni - és ezt a szűrést nem kapcsolom ki akkor sem, ha a "jövőről" olvasok...
Tudok tehát valamit az állandóan, minden korban meglevő "aktuális megváltó tervekről". Az "ész forradalma" is régi nóta, lásd a francia forradalmat - és igen durva vérengzés lett belőle. Nem a szép (és elképesztően "forradalmi", szerintem a kor szintjén a VP-vel ekvivalens) eszmék miatt, hanem azért, mert idealizált képet festett önmagának a megvalósító szerkezetről: az emberről - és a megvalósítás első pillanatában felbukkant minden vezető személyiségének tagadni vágyott oldala. Ennyi. Vagy: Gandhi is hatalmas dolgot csinált - de nézd meg ma Indiát, kölcsönös atomfenyegetőzéssel Pakisztán felé, pedig szegény Móhandász halálra böjtölte magát azért, hogy békében éljenek... Vagy ne menjünk messzire: rendszerváltás Magyarországon, ehhehe... brühühü.
Eddig nem láttam itt olyan mondást, ami erről szólt volna, egyáltalán foglalkozott volna a tapasztalatokkal - nekem meg az, hogy egyszer sem sikerült ugyan, de most varázsütésre máshogy fog viselkedni, mint eddig minden egyes alkalommal, mégpedig azért, mert most "elég okosak" vagyunk... nos, ez kevés, főleg, hogy minden korábbi kísérletnél is ugyanezt hittük.
Nem tudom, te mennyi idős vagy. Amikor én 17 voltam, sok határozott meggyőződésem volt, például akkor írtam a pénzről ezt - bizonyára ráharaptam volna a VP-re. Azóta húsz év telt el, a világmegváltós, majdénmegmondomhogykellazt elképzelések nagy része elkopott a személyes megtapasztalásokon. A maradék viszont csontkemény, és ilyen vagy olyan formában az életemet teszem rá. Nem azért kritizálom a VP-t mert nem értem - és mivel az elmúlt évek javát programozással töltöttem (talán "nem középiskolás fokon"), van némi képem a jelenlegi fejlettségi szintünkről is, továbbá arról, hogy mi a különbség az elméletileg lehetséges és a gyakorlatban megvalósítható között. Ennek figyelmen kívül hagyása gyakori, nem "hülyeség", hanem katasztrofális hiba, személyes tapasztalatból mondom. Ugyanúgy hiba figyelmen kívül hagyni az emberi élet azon részét, ami a "roboton" kívül esik, mert mi, "szolgák" szeretünk, törődünk egymással, erőnktől telhetően törekszünk a jóra, felelősséget érzünk számtalan dologért - fenntartjuk a civilizációt, igaz, nem a mai rendszer segítségével, hanem annak ellenére. Szerintem nem lehet megoldani "a civilizáció" problémáját - nélkülünk...
Azért kritizálom, mert amit eddig láttam belőle, számomra kevés, és nem ad annyi motivációt, hogy nagyon beleássam magam. Nekem a saját elképzeléseim bőven elég tennivalót adnak - itt és most, nem X év múlva, meg valami homályos motivációk mentén varázsütésre lezajló, az emberi oldalról semmit nem mondó tudatforradalom után. Mondom, ilyet láttam eleget.
Az arrogancia sem a film stílusára vonatkozott, hanem a környezettel, emberrel való viszonyra, a számomra kulcsfontosságú tényezőknek a "meghaladottság nevében" tudatos figyelmen kívül hagyására. Kit érdekel, mi van az Alföldön, hogy éltek ott az emberek évezredeken keresztül? Mi okosabbak vagyunk, odanyomunk öt kupolavárost, termelünk hidroponikusan algát. Kit érdekel, ki vagy? Bedugunk a közösségi konnektorba, esző, iszó, örűsz. Szép új világ, Fresco után 632-ben? Elolvastam a mondataidat, eszmét látok, hitet látok, de ez nekem kevés... benned már lezajlott a tudati forradalom, megtaláltad a végső megoldást, minden csak annak része lehet? Elnézést a személyeskedésért, de ez számomra megint egy fontos kérdés.
Ezért dobtam fel ide a Hajnalvilág linket, hogy ha valaki (akár te) veszi a fáradságot, átnézi és tud olyan konkrét pontokat mondani, ahol 1: a VP valódi választ ad a kérdésemre (meg fogom nézni a videót, remélem, megéri); 2: hibát talál a gondolatmenetemben vagy 3: tetszik neki az aktuális kulacs-ötletem, vagy tud hasonlót mondani (nálam is érik a következő ötlet), amivel itt és most elkezdhetnénk máshogyan csinálni a dolgokat. Merthogy sajna, "egyedül nem megy...".
Szóval igen, én most egy házi teafőzési módszerről szeretnék beszélgetni a "mindennél jobb a RedBull" portálon, amiért elnézést kérek, illetve sértődés nélkül távozom, ha a moderátorok (Mr. Borg?
) úgy látják jónak.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)