Kedves Usztu!
Számomra mostanra tényleg terhessé vált ez a Hajnalvilág-szendvicsember szerep, és mihamarabb ki akarok szállni belőle, de mivel megtiszteltél azzal, hogy az én fogalmaim szerint is velem kommunikálsz, igyekszem válaszolni - és nem kérdezni többet.
Virtuális szubjektum ismét
Az egész informatika akkor jó, ha nem is látom. Ha így jobban tetszik: kimondott szó - kilőtt nyíl, függetlenül attól, hogy ezt a szót a levegő viszi el a mellettem álló ember fülébe, vagy egy komplex rendszer. A virtuális szubjektum nem több, mint az a "héj" az infrastruktúra oldalán, amely az én és csak az én szavaimat fogadja, illetve a nekem címzett szavakat hozzám eljuttatja. Nem kell látnom, nem kell foglakoznom vele - ugyanúgy, ahogy a tükör előtti vagy a hallgatóságnak címzett szereplés is felesleges akkor, ha csak önmagamat akarom adni.
Virtuális világ
Igen, Hammurabi táblái, a fáraók piramisai évezredeket ívelnek át. Ehhez ezeknek az embereknek "csak királyoknak" kellett lenniük (és az üzenet létrehozása sem volt éppen olcsó mulatság a közösség számára) - ám ez a néhány szereplős játék nem "világ".
Az informatika világa azt jelenti, hogy az információ, tudás, eszköz elszakad a fizikai világ kötöttségeitől. Persze maga az infrastruktúra továbbra is kötött, kell, hogy működjenek a központok, kábelek, műholdak, és nálam egy megfelelő eszköz - de ha ez megvan, a benne tárolt adatok fizikai tárgyak létrejötte és mozgatása nélkül, fizikai környezetben lehetetlen mennyiségben és sebességgel utaznak. Hammurabi tábláinak tartalmát hosszú időn át csak azok ismerték, akik 1:személyesen látták ÉS 2: el tudták olvasni ÉS 3: megfelelő háttérismeret birtokában képesek voltak értelmezni. Hammurabi táblái, vagy az egyiptomi hieroglifák tartalma a "világ" számára nem léteztek mindaddig, amíg a "korai informatika" fel nem dolgozta őket: megtalálás, fényképezés, másolás, fordítás, elemzés - ezáltal egy igen szűk elit réteghez eljuthatott. Az viszont, hogy egy könyvet egy időben sokmillióan olvashassanak anélkül, hogy azt fizikailag létre kéne hozni és hozzájuk el kellene juttatni, vagy éppen az, hogy egy probléma megoldásához azonnal be lehessen vonni a megfelelő szakértőket, függetlenül attól, hogy éppen hol vannak - ez csak a mai informatikai rendszerekkel lehetséges.
Ma a "két világ" közötti határon folyamatos harc dúl, mert törvényeik összeférhetetlenek (lásd: szabadalmak, szerzői jogok, használati licenszek - nem beszélve a valódi technológiai nehézségekről). Az informatika világa azonban nem az emberrel ellentétes, hanem ugyanazzal a hódító, pénzalapú gondolkodással, amely a fizikai világot és az általad emlegetett emberi értékeket is tönkreteszi, és amely ehhez ESZKÖZKÉNT használja a tudomány és a technológia vívmányait, így az informatikát is.
Víz
Az ókori folyami civilizációk központi kérdése volt, hogy egy helyi érdeken és ötleteken felül álló rendszerbe foglalják a víz kezelését. Nekem a térkép azt mondja, ezt a megközelítést itt Magyarországon nem lenne szerencsés felülbírálni. Mondjuk a Tisza gátrendszerének fenntartása nehéz lenne hírnökök útján úgy, hogy egyetlen ponton se törjön át a víz, nem lenne elég ahhoz, hogy a megfelelő szükségtározót órákon belül kiválasszák és gátszakítással igénybe vegyék. Nem beszélve a lakosság értesítéséről, esetleg szervezett kitelepítéséről - magyar történelemből is ismert, hogy enélkül mi történhet, csak azóta jól megemeltük a tétet - a gátat.
Nem levegőbe beszélek, hanem a most következő tavaszról, vagy az azutániról, és így tovább. És ez még csak a védekezés, nem pedig a probléma értelmes megoldása - gátmagasítás helyett újra bölcsességen alapuló együttélés a folyóval. Hatalmas munkákról van szó.
Csak király...
A yidam, a gondolkodásunk által teremtett lény, ha elég időt töltünk vele, pontosan olyan valóságos lehet, mint akármelyik tőlünk független létező, a különbség teljesen elmosódhat. Egyformán valóságosnak tűnik egy földműves, egy asztalos, egy ápolónő, egy adóellenőr, egy bankár vagy egy miniszterelnök, azonban míg a földműves munkájának eredménye a kenyér, amelyet megeszünk, az asztalos készíti a szekrényt a házunkba, az ápolónő a gyógyulásunkért küzd, addig a többiek egy általunk kitalált rendszer különböző pontjain, magának a rendszernek a fenntartásán foglalatoskodnak. A mai „gazdasági válság” egyértelműen mutatja, hogy a rendszer fenntartói hatalmuknál fogva sokszoros és indokolatlan túlsúlyba kerültek a valós értéket előállítókkal szemben, ezért a „csinált világ” beteg. Ez pedig hatalmas szerencse, mert így talán fellebben az állandó mesék és rejtegetések függönye, és kiderül: a valódi világgal is óriási baj van; ha valami dolgunk van, az egyáltalán nem a pénzügyi rendszer, a bankok, a mobiltelefon-gyártók vagy az autóipar megsegítése, hanem bolygónk és civilizációnk megmentése az előbbiek által végzett rombolástól.
(Hajnalvilág 81.oldal - szerintem nagyon hasonló dolgokról beszélünk)
Paraziták...
Két dolgot próbáltam egyszerre mondani. Egyik, hogy a mai társadalom részéről elfogadást, együttműködést az általad bemutatott viselkedés nem várhat, csak ideig-óráig tűrést, de ha túl erős lesz, támadást - az irányítók szemével nézve ez valóban élősködés, ez talán nem kérdés. Másik, hogy egy olyan méretű közösséghez való tartozás, mint mondjuk a magyar társadalom, szükséges. Ennek hiányában is lehet élni, csak annak a színvonala nem olyan, mint a mostani (pedig nem az enyémre, hanem a "tiétekre" gondolok). Az, hogy "nagyon ritkán megyek a boltba" és "csak a minimálisan szükséges dolgokat veszem meg, a többit megtermeljük mi" nem ekvivalens azzal a helyzettel, hogy NINCS BOLT, semmim nincs azon kívül, amit én vagy a közvetlen szomszédaim elő tudunk állítani, és ő sem tud elmenni a boltba olyan dolgokért, ami a nekem szükséges termékek előállításához neki kell. Beleértve mondjuk a Bánk bán könyvet is.
Továbbá: ma hatalmas területek vannak combig érő vízbe fagyva. Most hallottam, hogy rövidesen megkezdik a hepatitisz oltásokat, mert az olvadással kiöntenek a pöcegödrök. Az itt élők azok, akiket kétszáz éve "elvitt az Isten ítélete": sokan éhen haltak a következő évben, járványok tizedelték meg őket - ma az életben maradásuk nem is kérdés, a felettük álló közösség arra fordítja az erőforrásait, hogy egészségüket megőrizze, elvesztett javaikat pótolja. Akkor is, ha ők esetleg már nem akartak az elnyomó társadalom része lenni.
Nyilván a "parazita" megjelölés erős - de nem erősebb, mint annak feltételezése, hogy ez helyes, és a jövő útját kijelölő viselkedés.
Áramszünet
A totális káoszhoz felesleges 2 hónappal számolni. A fenntartó rendszerek a monetáris optimalizálásnak köszönhetően üveghangon fütyülnek, valóban konyha-szintű ismereteim szerint 3-5 nap totális áramszünet hatására elkezdenek megroskadni a nagyvárosi közvetlen létfenntartó rendszerek (ivóvíz, élelem, fűtés, kommunikáció, közlekedés), nincs rádió, nincs telefon, viszont van mondjuk egymillió éhes és kezelhetetlen ember. Ebben az esetben csak katonai megoldás létezik, amelyhez azonban nincs elég katona - ilyenkor jön a nemzetközi segítség, amelynek hatékonyságát jól láthatjuk Haitin. Ha viszont regionális, pl. Európa szintű a probléma, akkor az sincs, helyette jön a pánik, az őrület és a halál. Utána pedig nem két hónap áramszünet jön, hanem marad néhány hely, ahol van áram - de ott is minek? Mindez pedig nem "ha" (feltételes mód: valami elképzelhetetlen dolog történik), hanem "amikor" (amennyiben így folytatjuk, a közeljövőben bekövetkező elkerülhetetlen esemény, hiszen exponenciálisan próbálunk növekedni egy zárt térben).
Szóval kérdésedre válaszolva: bár családommal együtt kijöttünk a "nagyvárosból", ettől függetlenül mint alapvetően értelmiségi, a hozzám hasonló (csak itt Magyarországon) úgy hatmillió selejttel együtt meghalok - ha nem, akkor hozzád hasonló szakértők irányítása alatt gépeket helyettesítő állatként dolgozom a földeken. Félek, még így is nagyon bátran becsültem meg azt a népességet, amelyet egy ilyen katasztrófa időszakában és utána folyamatosan fenn lehetne tartani. Örülök, hogy te túl fogod élni, mert akkor lesz még emberi társadalom a Földön kétszáz év múlva is, akik emlékeikben és mondáikban valószínűleg a mai világot lassan egy újabb "elveszett Aranykorrá" álmodják.
Nem érdekel ez a végkifejlet még akkor sem, ha neked tuti recepted van arra, hogyan kell a túlélők közé kerülni.
----
Mindezt végül mégsem küldtem volna el, ha ma hajnalban nem ébredek egy olyan tréfával, amit talán érdemes megosztani.
Mi a civilizáció?
A civilizáció az életben maradáshoz szükséges munka nagy közösségen történő hatékony szervezés révén keletkező időfelesleg szervezett eltöltése, visszaforgatása a civilizációba (oktatás, tudomány, egészségügy, szervezés ...)
A mai "fél-civilizáció": a felesleg nem a hatékonyságból, hanem idegen, nem megújuló erőforrásokból (szén, olaj, gáz), és az elméletileg megújulók ostoba használatából (talaj, víz) keletkezik; továbbá az időfelesleg nem helyben kerül felhasználásra (helyi közösségek), hanem az utolsó morzsáig elszipkázza azért, hogy saját ostoba céljait és üres fejű irányítóit jutalmazza vele. Nézhetjük úgy, hogy az óriás szállodák, az LHC, a hiper-szuper autók és hajók, a reklámok, a kozmetikumok, a divat, a milliárd dolláros filmek, ... mind a mi nyugalomban, egymással eltölthető és eltöltendő, ellopott időnkből keletkezik.
Nem a szervezettség méretével vagy eszközkészletével van a gond, hanem a lopás tényével.
Tegnap este végre hallgattam egy kis Quimby-t, és ittam egy pohár forralt bort. Egészségünkre!
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szubjektum. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szubjektum. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. január 10., hétfő
2011. január 4., kedd
korszellem-127
Buék, Usztu!
1 - Virtuális szubjektum
Az egyik szempont az, hogy önmagamat egyetlen tudatos lényként, szubjektumként fogom-e fel, amelynek belül kell harmóniát teremteni a különféle környezetek elvárásai között, következtetéseket levonni, és adott esetben határozott lépéseket tenni - vagy identitások, a különféle környezeteknek megfelelő szerepek halmazaként tekintek magamra, és csak megvonom a vállam, amikor elvekről, felelősségről stb. esik szó. Ez a két megközelítés homlokegyenest ellentétes.
A másik szempont: virtuális vagy valós. Virtuális személyem része például a telefonszám - ha valaki tudja, engem érhet el rajta. Ez persze csupán identitás, hiszen több telefonszámom lehet, munkatársaim a "cégeset" tudják, családtagjaim a "magán számomat", ugyanígy email címek, azonosítók, avatárok, ... Jelenleg gondolati képünkben is az jelenik meg: ha belépek egy tetszőleges informatikai rendszerbe, ott csinálok egy kis figurát, amelyet mozgatok - nem "én" lépek be, pl a saját egyetlen, valós nevemmel egy fórumba, szándékosan összekötve (helyesebben: egyben tartva!) egyetlen énem valós és virtuális vetületét. Látható: a szerintem "helyes" viselkedés az "idegen" - mit várjunk el olyanoktól, akik eleve szétdarabolt gondolkodással esnek be?
A virtuális szubjektum egyáltalán nem "helyettesíti" a valós személyiséget, csupán "kiterjeszti" azt egy párhuzamosan létező világba. Az informatika ugyanis ezt hozta létre: egy olyan világot, amelyben nem létezik egy csomó korlát. Kiabálnom sem kell, mégis ezer kilométer távolságból, ám virtuálisan "itt" hasznára lehetek valakinek. Leírt gondolataimat ezren ismerhetik meg - virtuális ismerősök, a tíz éve leírt dolgok is "most" a virtuális jelenben vannak, és lesznek akár ezer év múlva is. Alapvetően más törvények, egy másik világ, amely hatalmas lehetőségeket hordoz. Egyelőre azonban a "hódítók" települtek be, ők írják a törvényeit, ők szabják meg a belépés feltételeit, a jelenlét módjait a saját érdekeik szerint - nyilván rájátszva az amúgy is meglévő gondjainkra (a Mátrix első részét nem véletlenül linkeltem ám be Gidának, bár úgy tűnik, lepattantam). Ezt a világot szeretném "gyarmatosítani", felhasználhatóvá tenni azok számára, akik az általad leírt módon gondolkodnak és élnek.
Felhoztad a párkeresést, menjünk ezen a vonalon egy durva gondolatkísérlet erejéig.
A virtuális szubjektum megközelítés esetén azt jelenti, hogy én, Kedves Loránd a saját adatlapomon jelzem, hogy párkapcsolatra vágyom (ez nyilván esetemben nem áll fenn, és ha megtenném, először is a feleségemmel kellene tisztáznom, aki ezt az információt szintén látja... :-) ). Leírhatok egy listát, amilyennek leendő partneremet elképzelem, de óvatosnak kell lennem, mert ez a leírás is elkísér egy életen keresztül... Aki ezt a listát, és a publikus adataimat szimpatikusnak találja, bejelentkezhet nálam, ezáltal rálátást kapunk egymás privát adatainak egy részére (pl. érdeklődési körök, tapasztalatok, illetve részleges információk korábbi párkapcsolatokról, keresésekről). Ezeket úgyis meg kell osztanunk egymással, ha valóban kapcsolatot szeretnénk felvenni.
Ebben a formában nem az a kérdés, hogy mit akarok mutatni magamról, vagy mit gondolok komolyan, hanem az, hogy ki vagyok; nem "becslések" vagy akár szándékos félrevezetés, hanem "mérések": az eddigi "karmám", amelytől nem szabadulhatok, és amelyet ebben a pillanatban is építek (vagy éppen rombolok).
Ez a megközelítés természetesen nem zárja ki, hogy valaki sekélyes, csak fizikai kontaktusra épülő "párkapcsolatokat" hozzon létre, vagy akár ilyen szolgáltatásból éljen (bár, a japán példát figyelembe véve ezt is lehet magas szinten művelni) - de esélyt ad a valóban tartalmas kapcsolatra is, ennek nyíltságát, őszinteségét támogatja.
Elfogadható számodra (egyelőre gondolati szinten) egy ilyen megközelítés?
2 Miért kéne ezzel foglalkozni? Hiszen nincs szükségetek rá...
Szerintem ez az állítás súlyos tévedés. Amint azt hosszan taglalom, a civilizáció fejlődése gyakorlatilag a tagok közösségi önszerveződésének a fejlődése is, a jobb szervezőképesség fejlettebb munkamegosztást, hatékonyabb közösséget eredményez (legyen ez egy stabilabb hitrendszer vagy egy technikai áttörés), hódító közösségek esetében "győzelmet" a többiek fölött. Tényleg helyes lépésnek tűnik évszázadokat visszalépni ezen az úton, egy hódító társadalom belsejében?? Az önszerveződésetek akár dicséretesnek is mondható, de rendkívül alacsony hatékonyságú, ismétlem (és érzésem szerint eddig nem cáfoltad): ezzel a módszerrel a jelen populáció töredékét lehet fenntartani, olyan szintű feladatokat pedig, mint például az országos vízgazdálkodás rendberakása, amit már idén is több évtized hátránnyal kezdenénk el, LEHETETLEN végrehajtani. Hiába áll rendelkezésre hozzá ember, tudás és technika - meg a kétségbeejtő szükség...
Tovább megyek: ez a "kiszakadok az engem elnyomó rendszerből" tekinthető egyfajta parazita viselkedésnek. Az általad említett közösség tagjai nem úgy keletkeznek, hogy csecsemőkoruktól soha nem látnak orvost, tanárt; soha nem húznak hasznot olyan rendszerekből, mint közutak, közszolgáltatások, bolt, ... de egyszer csak úgy döntenek, hogy ez rossz, és mostantól nem tolnak vissza a rendszerbe erőforrást, hanem a saját kört táplálják. Tényleg van pozitív felhangja ennek a nincs bankszámlám, nincs telefonom, nincs személyim, megbeszéljük és úgy van mentalitásnak. De vajon csinál valaki ezer egyforma csavart, amit talán ők is használnak mondjuk arra, hogy valamit a falra vagy egymáshoz rögzítsenek? Ha valaki leesik a lóról és eltöri a lábát, akkor körülállják, helyben pászítgatják a combcsont darabjait és bekenik árnikával, ha meghal, hát meghal (őszintén szólva sajnálnám, ha tényleg így lenne...) - vagy valahonnan mégis előkerül a telefon és mentőt hívnak?
Amit elmondasz, elhiszem, aláírom, ebben a formában, egy közösen utált fenntartó rendszeren, egyfajta (bizonyos szinten tagadhatatlanul megalapozott) erkölcsi felsőbbrendűség nevében élősködve működik. Ugyanakkor nem felejtem el: életben tart, sőt, valódi emberhez méltó életet ad olyan embereknek, akik megcsömörlöttek, akiket a mai rendszer selejtként kitaszított - ezért mondom, hogy ezen a szinten létezése szerintem is megalapozott, fontos.
Modellnek mégsem tekinteném, mert csak olyan rendszerben vagyok hajlandó gondolkodni, amely önmagában megáll, még ha (illetve éppen emiatt) elég meredek dolgokat is kell állítanom. Ha úgy tetszik, az általad leírt gondolkodással megfér a mai irányító rendszer, sőt tovább megyek: nem kell félnie tőle, mert nem akarja megsemmisíteni az utált struktúrát, hiszen valamilyen szinten azért tudatosul benne, hogy részben belőle él. Én viszont saját lábán megálló, a jelenleginél hatékonyabb, átlátható megoldást igyekszem leírni a Hajnalvilágban.
Kiút...
A kiút sorrendjével, hangsúlyaival teljesen egyetértek, neked ezért valószínűleg nem kell magyaráznom, miért foglalkozom túlnyomórészt az emberrel, gondolkodással, közösséggel és kommunikációval - és miért olyan keveset azzal a területtel, amin talán tenni is tudok valamit, és amelynek része a virtuális szubjektum fogalma. Ha úgy tetszik, a virtuális szubjektum, és az ezeket összefogó, az önirányítást, erőforrás kezelést megvalósító rendszer az a bizonyos társadalmi tükör, a jelenlegi "államnak" igazából parányi, valóban szükséges része. Ellenben az a "részecske", amelyhez az egyén menekül a "szubjektum-tudat" által keltett belső feszültségek elől, illetve amihez az állam (az öntudatos, egyéni véleménnyel és felelősségtudattal rendelkező szubjektummal szemben) ragaszkodik, az bizony az ezzel ellentétes (valós és virtuális) identitások halmaza (fogyasztó, választópolgár, jobboldali, baloldali, párttag, frakciótag, szóvivő, ...)
Hogy lesz-e belőle valami? Nyilván ha csak rajtam múlik, akkor semmi - egy fecske nem csinál nyarat. Ha azt nézzük, hogy milyen szinten vagyok képes érthetővé tenni akár csak az általam látott problémát itt, egy mondhatjuk, válogatott közönség előtt - hát, akkor is semmi :-)
De számomra nem ez a kérdés, hanem az, hogy inkább töltöm az időt egy gyakorlatilag nulla esélyű, viszont elemzésem szerint lehetséges jó megoldással, mint akár egy működő elégtelennel, vagy bármilyen átgondolatlan fantázia halmazzal... És persze igen, inkább dolgoznom - esetemben programoznom kellene, mégis itt csacsogok. Képtelen vagyok irányítani a motivációimat, legjobb barátom tisztelt meg azzal, hogy megszállott vagyok - ma hajnalban újra a prédikálhatnék volt az erősebb, mit tehettem volna?
(és megint a fenntartó rendszerek: odalett az internetkapcsolatom, mire befejeztem az írást...)
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
1 - Virtuális szubjektum
Az egyik szempont az, hogy önmagamat egyetlen tudatos lényként, szubjektumként fogom-e fel, amelynek belül kell harmóniát teremteni a különféle környezetek elvárásai között, következtetéseket levonni, és adott esetben határozott lépéseket tenni - vagy identitások, a különféle környezeteknek megfelelő szerepek halmazaként tekintek magamra, és csak megvonom a vállam, amikor elvekről, felelősségről stb. esik szó. Ez a két megközelítés homlokegyenest ellentétes.
A másik szempont: virtuális vagy valós. Virtuális személyem része például a telefonszám - ha valaki tudja, engem érhet el rajta. Ez persze csupán identitás, hiszen több telefonszámom lehet, munkatársaim a "cégeset" tudják, családtagjaim a "magán számomat", ugyanígy email címek, azonosítók, avatárok, ... Jelenleg gondolati képünkben is az jelenik meg: ha belépek egy tetszőleges informatikai rendszerbe, ott csinálok egy kis figurát, amelyet mozgatok - nem "én" lépek be, pl a saját egyetlen, valós nevemmel egy fórumba, szándékosan összekötve (helyesebben: egyben tartva!) egyetlen énem valós és virtuális vetületét. Látható: a szerintem "helyes" viselkedés az "idegen" - mit várjunk el olyanoktól, akik eleve szétdarabolt gondolkodással esnek be?
A virtuális szubjektum egyáltalán nem "helyettesíti" a valós személyiséget, csupán "kiterjeszti" azt egy párhuzamosan létező világba. Az informatika ugyanis ezt hozta létre: egy olyan világot, amelyben nem létezik egy csomó korlát. Kiabálnom sem kell, mégis ezer kilométer távolságból, ám virtuálisan "itt" hasznára lehetek valakinek. Leírt gondolataimat ezren ismerhetik meg - virtuális ismerősök, a tíz éve leírt dolgok is "most" a virtuális jelenben vannak, és lesznek akár ezer év múlva is. Alapvetően más törvények, egy másik világ, amely hatalmas lehetőségeket hordoz. Egyelőre azonban a "hódítók" települtek be, ők írják a törvényeit, ők szabják meg a belépés feltételeit, a jelenlét módjait a saját érdekeik szerint - nyilván rájátszva az amúgy is meglévő gondjainkra (a Mátrix első részét nem véletlenül linkeltem ám be Gidának, bár úgy tűnik, lepattantam). Ezt a világot szeretném "gyarmatosítani", felhasználhatóvá tenni azok számára, akik az általad leírt módon gondolkodnak és élnek.
Felhoztad a párkeresést, menjünk ezen a vonalon egy durva gondolatkísérlet erejéig.
A virtuális szubjektum megközelítés esetén azt jelenti, hogy én, Kedves Loránd a saját adatlapomon jelzem, hogy párkapcsolatra vágyom (ez nyilván esetemben nem áll fenn, és ha megtenném, először is a feleségemmel kellene tisztáznom, aki ezt az információt szintén látja... :-) ). Leírhatok egy listát, amilyennek leendő partneremet elképzelem, de óvatosnak kell lennem, mert ez a leírás is elkísér egy életen keresztül... Aki ezt a listát, és a publikus adataimat szimpatikusnak találja, bejelentkezhet nálam, ezáltal rálátást kapunk egymás privát adatainak egy részére (pl. érdeklődési körök, tapasztalatok, illetve részleges információk korábbi párkapcsolatokról, keresésekről). Ezeket úgyis meg kell osztanunk egymással, ha valóban kapcsolatot szeretnénk felvenni.
Ebben a formában nem az a kérdés, hogy mit akarok mutatni magamról, vagy mit gondolok komolyan, hanem az, hogy ki vagyok; nem "becslések" vagy akár szándékos félrevezetés, hanem "mérések": az eddigi "karmám", amelytől nem szabadulhatok, és amelyet ebben a pillanatban is építek (vagy éppen rombolok).
Ez a megközelítés természetesen nem zárja ki, hogy valaki sekélyes, csak fizikai kontaktusra épülő "párkapcsolatokat" hozzon létre, vagy akár ilyen szolgáltatásból éljen (bár, a japán példát figyelembe véve ezt is lehet magas szinten művelni) - de esélyt ad a valóban tartalmas kapcsolatra is, ennek nyíltságát, őszinteségét támogatja.
Elfogadható számodra (egyelőre gondolati szinten) egy ilyen megközelítés?
2 Miért kéne ezzel foglalkozni? Hiszen nincs szükségetek rá...
Szerintem ez az állítás súlyos tévedés. Amint azt hosszan taglalom, a civilizáció fejlődése gyakorlatilag a tagok közösségi önszerveződésének a fejlődése is, a jobb szervezőképesség fejlettebb munkamegosztást, hatékonyabb közösséget eredményez (legyen ez egy stabilabb hitrendszer vagy egy technikai áttörés), hódító közösségek esetében "győzelmet" a többiek fölött. Tényleg helyes lépésnek tűnik évszázadokat visszalépni ezen az úton, egy hódító társadalom belsejében?? Az önszerveződésetek akár dicséretesnek is mondható, de rendkívül alacsony hatékonyságú, ismétlem (és érzésem szerint eddig nem cáfoltad): ezzel a módszerrel a jelen populáció töredékét lehet fenntartani, olyan szintű feladatokat pedig, mint például az országos vízgazdálkodás rendberakása, amit már idén is több évtized hátránnyal kezdenénk el, LEHETETLEN végrehajtani. Hiába áll rendelkezésre hozzá ember, tudás és technika - meg a kétségbeejtő szükség...
Tovább megyek: ez a "kiszakadok az engem elnyomó rendszerből" tekinthető egyfajta parazita viselkedésnek. Az általad említett közösség tagjai nem úgy keletkeznek, hogy csecsemőkoruktól soha nem látnak orvost, tanárt; soha nem húznak hasznot olyan rendszerekből, mint közutak, közszolgáltatások, bolt, ... de egyszer csak úgy döntenek, hogy ez rossz, és mostantól nem tolnak vissza a rendszerbe erőforrást, hanem a saját kört táplálják. Tényleg van pozitív felhangja ennek a nincs bankszámlám, nincs telefonom, nincs személyim, megbeszéljük és úgy van mentalitásnak. De vajon csinál valaki ezer egyforma csavart, amit talán ők is használnak mondjuk arra, hogy valamit a falra vagy egymáshoz rögzítsenek? Ha valaki leesik a lóról és eltöri a lábát, akkor körülállják, helyben pászítgatják a combcsont darabjait és bekenik árnikával, ha meghal, hát meghal (őszintén szólva sajnálnám, ha tényleg így lenne...) - vagy valahonnan mégis előkerül a telefon és mentőt hívnak?
Amit elmondasz, elhiszem, aláírom, ebben a formában, egy közösen utált fenntartó rendszeren, egyfajta (bizonyos szinten tagadhatatlanul megalapozott) erkölcsi felsőbbrendűség nevében élősködve működik. Ugyanakkor nem felejtem el: életben tart, sőt, valódi emberhez méltó életet ad olyan embereknek, akik megcsömörlöttek, akiket a mai rendszer selejtként kitaszított - ezért mondom, hogy ezen a szinten létezése szerintem is megalapozott, fontos.
Modellnek mégsem tekinteném, mert csak olyan rendszerben vagyok hajlandó gondolkodni, amely önmagában megáll, még ha (illetve éppen emiatt) elég meredek dolgokat is kell állítanom. Ha úgy tetszik, az általad leírt gondolkodással megfér a mai irányító rendszer, sőt tovább megyek: nem kell félnie tőle, mert nem akarja megsemmisíteni az utált struktúrát, hiszen valamilyen szinten azért tudatosul benne, hogy részben belőle él. Én viszont saját lábán megálló, a jelenleginél hatékonyabb, átlátható megoldást igyekszem leírni a Hajnalvilágban.
Kiút...
A kiút sorrendjével, hangsúlyaival teljesen egyetértek, neked ezért valószínűleg nem kell magyaráznom, miért foglalkozom túlnyomórészt az emberrel, gondolkodással, közösséggel és kommunikációval - és miért olyan keveset azzal a területtel, amin talán tenni is tudok valamit, és amelynek része a virtuális szubjektum fogalma. Ha úgy tetszik, a virtuális szubjektum, és az ezeket összefogó, az önirányítást, erőforrás kezelést megvalósító rendszer az a bizonyos társadalmi tükör, a jelenlegi "államnak" igazából parányi, valóban szükséges része. Ellenben az a "részecske", amelyhez az egyén menekül a "szubjektum-tudat" által keltett belső feszültségek elől, illetve amihez az állam (az öntudatos, egyéni véleménnyel és felelősségtudattal rendelkező szubjektummal szemben) ragaszkodik, az bizony az ezzel ellentétes (valós és virtuális) identitások halmaza (fogyasztó, választópolgár, jobboldali, baloldali, párttag, frakciótag, szóvivő, ...)
Hogy lesz-e belőle valami? Nyilván ha csak rajtam múlik, akkor semmi - egy fecske nem csinál nyarat. Ha azt nézzük, hogy milyen szinten vagyok képes érthetővé tenni akár csak az általam látott problémát itt, egy mondhatjuk, válogatott közönség előtt - hát, akkor is semmi :-)
De számomra nem ez a kérdés, hanem az, hogy inkább töltöm az időt egy gyakorlatilag nulla esélyű, viszont elemzésem szerint lehetséges jó megoldással, mint akár egy működő elégtelennel, vagy bármilyen átgondolatlan fantázia halmazzal... És persze igen, inkább dolgoznom - esetemben programoznom kellene, mégis itt csacsogok. Képtelen vagyok irányítani a motivációimat, legjobb barátom tisztelt meg azzal, hogy megszállott vagyok - ma hajnalban újra a prédikálhatnék volt az erősebb, mit tehettem volna?
(és megint a fenntartó rendszerek: odalett az internetkapcsolatom, mire befejeztem az írást...)
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
2010. december 13., hétfő
korszellem-116
Kedves Usztu!
Az én belefektetett munkám nem számít, attól még nem kell "fontosnak" lennie - számomra persze az, ezért írtam le... köszönöm a megjegyzéseket, igyekszem érdemben válaszolni rájuk.
Biblia... tulajdonképpen örülök, hogy ennyire nem ment bele "spirituális töltés". Elég hosszú ilyen út áll mögöttem (még több előttem), de ezt az írást csak annyira akartam összekötni a hit kérdésével, amennyire feltétlenül szükségesnek éreztem. Úgy gondolom, van egy nagyon komoly "evilági" feladatunk, aminek megoldása során nem alapozhatunk "ősi tudásra", nem evilági közvetlen segítségre. Lehet, hogy van ilyen, lehet, hogy segítségünkre lesz, amikor nekiállunk végre a helyes irányban tevékenykedni, de ez egy más kérdés. A bibliai kitekintés csak azért került bele, mert rendkívül tiszta, kultúrkörünkben ismert gondolkodási sémákat tartalmaz.
Közösségi minták... szerintem eltérő dolgokról beszélünk. Teljesen egyetértek azzal, hogy a helyi közösségekben közvetlenül megtapasztalhatók élő, igen pozitív minták - nekem is szerencsém van ilyen körben élni. Én viszont egy koherens mintakészlet hiányáról beszélek, amely egy együtt élő közösség teljességét szinte személyes tapasztalatként hatja át, amely rögzíti a helyes életút-mintákat, viselkedési példákat ad, illetve megmutatja a hibás viselkedés hosszú távú következményeit. Miről beszélek? Mondjuk ilyen volt az ókori görögök számára az isten- és mondavilág, ilyen az Ószövetség szinte telefonkönyv-szerű személy és történet-listája, Jézus pédabeszédei és "kalandjainak" mellékszereplői. A közösség minden tagja hasonló történeteket tudott róluk, ismerték az alapvető konfliktusokat, a lehetséges feloldásokat, hasonultak a szereplőkkel; így a személyes nézeteltérések rendezése egy hatalmas háttér előtt, Isten vagy istenek figyelő tekintete előtt zajlott, ahol bizony nem tanácsos túl önzőnek lenni. Természetesen ahogy a hit esetében, úgy a közösségi mintarendszernél is több párhuzamos, egyaránt működőképes megoldás létezik - amennyiben ez a készlet koherens (ezt szolgáltatják a "kipróbált vallások" evolúciós /"sugalmazott?" mintái) és a közösség egységesen elfogadja, tiszteletben tartja, akár erővel érvényt szerez neki (ugyanis a "kilógók" versenyelőnyt élveznek, a felelősséget félretéve, közösségellenes tevékenységet folytatva). Nem kell sorolni, hogy mennyire hiányzik mai életünkből ez a fajta közösen és egyetértésben elfogadott, élet-párti magasabb szint tisztelete (függetlenül a konkrét vallás vagy életszemlélet szavaitól és dogmáitól), illetve milyen minőségű az a mintarendszer, amelyen ma globálisan osztozunk.
Virtuális személyiség kérdése - ezek szerint nem voltam elég egyértelmű, de sajnos csak ismételni tudok. Az alapvető problémát abban látom, hogy ma ahelyett, hogy a rendelkezésünkre álló információkat, az előttünk álló feladatokat beolvasztanánk saját, egyedi szubjektumunkba (személyiségünkbe) - inkább az adott környezeteknek megfelelő indentitásokra (viselkedésmód, szerep) szakadunk. Ez a szétesettség elrejti az alapvető kérdéseket, erőtlenné tesz - a minket irányító struktúrának ez nyilván jól jön. Érdemes megnézni ezt: Aczél Petra előadásai, "Újmédia-kultúra". Ez a jelenség a hétköznapjainkban is tetten érhető, az informatika világában pedig teljesen egyértelmű, a számtalan független rendszerben akár több "azonosítóval" jelen lévő egyetlen személy példáján.
Az általam emlegetett virtuális személyiség nem a számtalan identitás, hanem az egyetlen szubjektum informatikai reprezentációja, egy mindentudó, abszolút monopol helyzetű nyilvántartó rendszerben. Mindenki egyetlen azonosítóval, minden adatterület (egészség, család, ismeretségek, képességek, tapasztalatok, közösségek, ...) egyetlen rendszerben, minden megnyilatkozás örökre megmaradó, visszakereshető formában - semmilyen rejtőzködés, anonim megjegyzések, tréfás nicknevek, titkos bankszámlák. Ugyanakkor a hozzáférés az egyén által szabályozott és szintén visszakereshető: az egészségügyi adataimhoz az orvosaim férnek hozzá, és tudom, hogy ki nézte végig a beszélgetéseimet. Nyílt kártyák és egyenrangú résztvevők: az önkontroll egyetlen valódi motivációs tényezője. Más oldalról: ez a spirituális szemlélettel rendelkező ember világképének számítástechnikai megfelelője. Elemzésem szerint valójában erre van szükség, de a ma általános motiváció-struktúrában nem valósulhat meg, mert "megoldás" helyett a totális diktatúra eszköze lenne - ráadásul kötve hiszem, hogy ma túl sok ember számára lenne vonzó a fenti nyíltság.
Folytatás pedig egyelőre nincs. Ezen informatikai rendszer szoftverének létrehozásán "dolgozom" immár tizenvalahány éve, kézzel fogható eredmény nélkül. Eddig csak annyit értem el, hogy egyáltalán rájöttem: ezen dolgozom; illetve nagyon sok mindent ma már másként látok, mint tíz évvel, vagy akár csak hónapokkal ezelőtt. Ha a Hajnalvilág "vadnak" tűnik, vedd figyelembe, hogy filozófiában, pszichológiában, gazdaságtanban stb. csak egy kontár vagyok, a programozás viszont a tanult és gyakorolt mesterségem...
Az alábbi kellemetlen lehetőségeket látom:
1: túl pesszimista vagyok, nincs akkor baj, mint amekkorának látom, a megközelítésemre nincs szükség. Ez valójában nem is olyan rossz, kiegyeznék vele;
2: tényleg nagy a gáz, de a megoldási javaslatom nem jó, nem elég, túl sok. Ezt próbálom elkerülni azzal, hogy beszélgetek, várom azokat a bevillanó információkat, amelyeket önmagamtól nem tudok létrehozni vagy elfogadni;
3: elérek eredményeket, de a jelenlegi fenntartó rendszer, illetve a benne való hit túl erős, a problémák pedig nem elég nagyok - akkor bizony fenékbe rúgtam egy óriást...
4: elérek eredményeket, és nagyok a problémák, de a fenntartó rendszer is időben kapcsol, én pedig eszközt adok egy globális diktatúrához - hát, ez is benne van a pakliban, és nem rajtam múlik.
Ezekhez képest viszonylag pici az esélye annak, hogy épp a megfelelő pillanatban kezdek értelmezhető dolgokat csinálni, és a Hajnalvilág az "Útitervben" leírt fejlődési pályát írja le. Azt sem tudom, én magam hogyan lehetek a megfelelő pillanatban a megfelelő állapotban - arról pedig tényleg gőzöm sincs, ehhez hogyan lehetne "csatlakozni". Egyre nehezebben tudom kézben tartani azt, amit csinálok, néha iszonyú nehéz hinnem abban, hogy ez valahol pont rendben van. Szóval egyelőre a Hajnalvilág állampolgárságról semmilyen képem nincs (és "Hajnalvilág", az eszperantó nem kiváltja az anyanyelvet, hanem közvetít...). Ha neked van ötleted - kl_hajnalvilag_hu
A vasgolyó kicsit félrement - az a mai globális civilizáció irányító rendszerét szimbolizálja, hatásaival együtt; és a reményemet, hogy egyszer hajlandóak leszünk nekimenni. Egyébként mindig érdekes, hogy egy-egy hasonlat többet tartalmaz, mint aminek eredetileg elképzeltem: például, hogy valójában mi van abban a szobában, amit a kovács őrülete tökéletes és megbonthatatlan gömbnek lát...
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Az én belefektetett munkám nem számít, attól még nem kell "fontosnak" lennie - számomra persze az, ezért írtam le... köszönöm a megjegyzéseket, igyekszem érdemben válaszolni rájuk.
Biblia... tulajdonképpen örülök, hogy ennyire nem ment bele "spirituális töltés". Elég hosszú ilyen út áll mögöttem (még több előttem), de ezt az írást csak annyira akartam összekötni a hit kérdésével, amennyire feltétlenül szükségesnek éreztem. Úgy gondolom, van egy nagyon komoly "evilági" feladatunk, aminek megoldása során nem alapozhatunk "ősi tudásra", nem evilági közvetlen segítségre. Lehet, hogy van ilyen, lehet, hogy segítségünkre lesz, amikor nekiállunk végre a helyes irányban tevékenykedni, de ez egy más kérdés. A bibliai kitekintés csak azért került bele, mert rendkívül tiszta, kultúrkörünkben ismert gondolkodási sémákat tartalmaz.
Közösségi minták... szerintem eltérő dolgokról beszélünk. Teljesen egyetértek azzal, hogy a helyi közösségekben közvetlenül megtapasztalhatók élő, igen pozitív minták - nekem is szerencsém van ilyen körben élni. Én viszont egy koherens mintakészlet hiányáról beszélek, amely egy együtt élő közösség teljességét szinte személyes tapasztalatként hatja át, amely rögzíti a helyes életút-mintákat, viselkedési példákat ad, illetve megmutatja a hibás viselkedés hosszú távú következményeit. Miről beszélek? Mondjuk ilyen volt az ókori görögök számára az isten- és mondavilág, ilyen az Ószövetség szinte telefonkönyv-szerű személy és történet-listája, Jézus pédabeszédei és "kalandjainak" mellékszereplői. A közösség minden tagja hasonló történeteket tudott róluk, ismerték az alapvető konfliktusokat, a lehetséges feloldásokat, hasonultak a szereplőkkel; így a személyes nézeteltérések rendezése egy hatalmas háttér előtt, Isten vagy istenek figyelő tekintete előtt zajlott, ahol bizony nem tanácsos túl önzőnek lenni. Természetesen ahogy a hit esetében, úgy a közösségi mintarendszernél is több párhuzamos, egyaránt működőképes megoldás létezik - amennyiben ez a készlet koherens (ezt szolgáltatják a "kipróbált vallások" evolúciós /"sugalmazott?" mintái) és a közösség egységesen elfogadja, tiszteletben tartja, akár erővel érvényt szerez neki (ugyanis a "kilógók" versenyelőnyt élveznek, a felelősséget félretéve, közösségellenes tevékenységet folytatva). Nem kell sorolni, hogy mennyire hiányzik mai életünkből ez a fajta közösen és egyetértésben elfogadott, élet-párti magasabb szint tisztelete (függetlenül a konkrét vallás vagy életszemlélet szavaitól és dogmáitól), illetve milyen minőségű az a mintarendszer, amelyen ma globálisan osztozunk.
Virtuális személyiség kérdése - ezek szerint nem voltam elég egyértelmű, de sajnos csak ismételni tudok. Az alapvető problémát abban látom, hogy ma ahelyett, hogy a rendelkezésünkre álló információkat, az előttünk álló feladatokat beolvasztanánk saját, egyedi szubjektumunkba (személyiségünkbe) - inkább az adott környezeteknek megfelelő indentitásokra (viselkedésmód, szerep) szakadunk. Ez a szétesettség elrejti az alapvető kérdéseket, erőtlenné tesz - a minket irányító struktúrának ez nyilván jól jön. Érdemes megnézni ezt: Aczél Petra előadásai, "Újmédia-kultúra". Ez a jelenség a hétköznapjainkban is tetten érhető, az informatika világában pedig teljesen egyértelmű, a számtalan független rendszerben akár több "azonosítóval" jelen lévő egyetlen személy példáján.
Az általam emlegetett virtuális személyiség nem a számtalan identitás, hanem az egyetlen szubjektum informatikai reprezentációja, egy mindentudó, abszolút monopol helyzetű nyilvántartó rendszerben. Mindenki egyetlen azonosítóval, minden adatterület (egészség, család, ismeretségek, képességek, tapasztalatok, közösségek, ...) egyetlen rendszerben, minden megnyilatkozás örökre megmaradó, visszakereshető formában - semmilyen rejtőzködés, anonim megjegyzések, tréfás nicknevek, titkos bankszámlák. Ugyanakkor a hozzáférés az egyén által szabályozott és szintén visszakereshető: az egészségügyi adataimhoz az orvosaim férnek hozzá, és tudom, hogy ki nézte végig a beszélgetéseimet. Nyílt kártyák és egyenrangú résztvevők: az önkontroll egyetlen valódi motivációs tényezője. Más oldalról: ez a spirituális szemlélettel rendelkező ember világképének számítástechnikai megfelelője. Elemzésem szerint valójában erre van szükség, de a ma általános motiváció-struktúrában nem valósulhat meg, mert "megoldás" helyett a totális diktatúra eszköze lenne - ráadásul kötve hiszem, hogy ma túl sok ember számára lenne vonzó a fenti nyíltság.
Folytatás pedig egyelőre nincs. Ezen informatikai rendszer szoftverének létrehozásán "dolgozom" immár tizenvalahány éve, kézzel fogható eredmény nélkül. Eddig csak annyit értem el, hogy egyáltalán rájöttem: ezen dolgozom; illetve nagyon sok mindent ma már másként látok, mint tíz évvel, vagy akár csak hónapokkal ezelőtt. Ha a Hajnalvilág "vadnak" tűnik, vedd figyelembe, hogy filozófiában, pszichológiában, gazdaságtanban stb. csak egy kontár vagyok, a programozás viszont a tanult és gyakorolt mesterségem...
Az alábbi kellemetlen lehetőségeket látom:
1: túl pesszimista vagyok, nincs akkor baj, mint amekkorának látom, a megközelítésemre nincs szükség. Ez valójában nem is olyan rossz, kiegyeznék vele;
2: tényleg nagy a gáz, de a megoldási javaslatom nem jó, nem elég, túl sok. Ezt próbálom elkerülni azzal, hogy beszélgetek, várom azokat a bevillanó információkat, amelyeket önmagamtól nem tudok létrehozni vagy elfogadni;
3: elérek eredményeket, de a jelenlegi fenntartó rendszer, illetve a benne való hit túl erős, a problémák pedig nem elég nagyok - akkor bizony fenékbe rúgtam egy óriást...
4: elérek eredményeket, és nagyok a problémák, de a fenntartó rendszer is időben kapcsol, én pedig eszközt adok egy globális diktatúrához - hát, ez is benne van a pakliban, és nem rajtam múlik.
Ezekhez képest viszonylag pici az esélye annak, hogy épp a megfelelő pillanatban kezdek értelmezhető dolgokat csinálni, és a Hajnalvilág az "Útitervben" leírt fejlődési pályát írja le. Azt sem tudom, én magam hogyan lehetek a megfelelő pillanatban a megfelelő állapotban - arról pedig tényleg gőzöm sincs, ehhez hogyan lehetne "csatlakozni". Egyre nehezebben tudom kézben tartani azt, amit csinálok, néha iszonyú nehéz hinnem abban, hogy ez valahol pont rendben van. Szóval egyelőre a Hajnalvilág állampolgárságról semmilyen képem nincs (és "Hajnalvilág", az eszperantó nem kiváltja az anyanyelvet, hanem közvetít...). Ha neked van ötleted - kl_hajnalvilag_hu
A vasgolyó kicsit félrement - az a mai globális civilizáció irányító rendszerét szimbolizálja, hatásaival együtt; és a reményemet, hogy egyszer hajlandóak leszünk nekimenni. Egyébként mindig érdekes, hogy egy-egy hasonlat többet tartalmaz, mint aminek eredetileg elképzeltem: például, hogy valójában mi van abban a szobában, amit a kovács őrülete tökéletes és megbonthatatlan gömbnek lát...
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)