68: Ó, te most hallasz! és nekem válaszolsz! Így érdemes beszélgetni
Mivel itt mindenki jobban ismer engem önmagamnál, kicsit személyesen kezdem.
Én kétféle halálról tudok. Az egyik a fizikai halál, a biológiai működések törvényszerű megszűnése. Ezzel hatodikos koromban barátkoztam meg, amikor egy este úgy feküdtem le aludni, hogy mi lenne, ha másnap nem kelnék fel. Reggelre meglett a válasz: SEMMI különös, azon kívül hogy többé nem létezem. Ez azóta sem zavar.
A másik a lélek halála, amikor az eszméit, álmait, embertársai és a világ iránt érzett szeretetét és tiszteletét elveszíti, és létidejét kizárólag saját fizikai jólléte érdekében használja. EZ az, amit nem szeretnék megélni.
Elismerem, ma az emberek látható többsége az utóbbi halott állapotban van, ezért gyilkolja ész nélkül maga körül a világot. Erre kínálod azt a megoldást, hogy ha már a többiek halottak, és úgyis mindegy, haljak meg lélekben én is annak érdekében, hogy jó eséllyel rettenetes körülmények között fizikailag pár évvel tovább vegetáljak.
Én meg azt mondom, hogy hiszek a lélek újjászületésének a képességében, mert ez lehetséges, ha kiutat látunk egy helyzetből. Külön jelezném, hogy ebben nem volt semmi vallásos tartalom, csupán lélektani jelenségekről beszélek.
Továbbá, felhívnám a figyelmet arra, hogy egy szóval sem javasoltam az atomerőművek bezárását, ez nagyon durva, bár nyilvánvalóan nem szándékos félreértés. Arról beszélek folyamatosan, hogy a te vegetálós javaslatod véleményem szerint bizonyított értelmetlenség. Nem az itt reklámozott "természetközeli életmód" jön, hanem borzalmas emberveszteség, fosztogató hordák és globális atomtemető, csak ezt udvariasan elhallgatod. Pontosabban: hagyod egy ilyen pozitív illúzió kialakulását, bár tudatában vagy az ellenkezőjének. Javíts ki, ha tévedek.
Szóval a köztünk lévő ellentét szerintem ennyi.
- Te menthetetlennek (0%) deklarálod(!) a helyzetet, és azt állítod, az emberek megfelelően felkészült 5%-a túlélheti, igaz, a mai szemmel nézve nagyon nehéz körülmények között, de hát ez van, jobb nincs.
- Én azt mondom, van minimális esély arra, hogy a mai krízisből ELŐREFELÉ menjünk ki, csak ehhez dolgozni is kell, meg jó nagyot változni (mondjuk 1%). Felületességnek gondolod, de nem ismered azt a sok éves munkával összerakott elméletet, aminek birtokában azt állítom, létezik ez az esély. Nem azt, hogy biztos, és nyitott vagyok bármilyen ezzel kapcsolatos kritikára, ami nem abból indul ki, hogy valaki jobban ismer engem, mint én önmagamat, és biztosan állítja, hogy hülye vagyok
Én a csekély esélyre szavazok az előrelépés oldalán, nem a csekély időre a spájzolás révén. És igen, ha bekövetkezik a katasztrófa, nem lesznek tartalékaim, és az elsők között halok meg. Ez Legalább nem terhellek titeket. (Jó, ez drámai volt, de persze nem igaz, bizonyos szintű önfenntartásra én is képes vagyok, jó helyen élek.)
Továbbra is úgy gondolod, hogy én nem értelek téged, te viszont értesz engem?
Mindezt csak tisztázásként gondoltam ideírni, mert tényleg nincs abban semmi ráció, hogy a te blogodon a te láthatóan megkérdőjelezhetetlen elméleted ellenében hadakozzam - a te házad a te várad. Csak olyan hívogató volt az "értelmes emberek vitafóruma" alcím, illetve a valóban elismerésre méltó őszinteség és stílus, ahogy írsz. Tényleg örömmel írogattam ide és olvastam a cikkeket, válaszokat (na jó, az esetek többségében, igaz-e, "kalotaszegi"?
69: energia VAN, hatalmas mennyiségben - de nem látjuk, mert a fenntartó rendszerünk őrületes mértékben pazarolja.
Egy dologban szakmámnál fogva biztos vagyok: az informatika területén valóban jó eszközökkel nagyságrendekkel jobb megoldásokat lehetne kialakítani, ha nem üzleti szemmel néznénk a feladatokat. Na ezen legalább tudok dolgozni, és teszem is
Viszont a többivel kapcsolatban is ugyanez a véleményem. Nagyságrendekkel kevesebb anyag-, és energiafelhasználás mellett is képesek lennénk a mainál biztonságosabb, emberhez méltóbb létfeltételek biztosítására (igaz, ehhez sajnos le kellene mondani a hipermarketek kínálatáról, a megasztárról, viktoriádákról/gyurcsányizmusokról, ... ööö... lehet, hogy ez is inkább az "emberhez méltóbb" kategóriába tartozik?
Egy a bibi: ÉSSZEL kell leépíteni a pazarlást, megtalálva és megszabadulva azoktól a hibáktól, amelyek felelősek a mai helyzet kialakulásáért, hogy ne generálódjon újra. Ez sem agysebészet, itt a blogon is elhangzott minden eleme - csak nem akarjuk látni őket.
72: Talán nem egyértelmű: semmi bajom az egyéni megoldásokkal, amelyek az ellátó rendszertől függetlenítenek, ez egy helyes hozzáállás, nyitott gondolkodás következménye. Az ellen hadakozom, hogy ez a válság megoldásaként (helyesebben: az elkerülhetetlennek deklarált összeomlás túlélési eszközeként) kezeljük, mert szerintem csupán része a kivezető útnak.
Azzal pedig nyilván egyetértek, hogy nincs újrakezdés, ez a mostani az egyetlen lövésünk arra, hogy globális fajjá alakuljunk - de miért olyan meglepő, hogy ez a folyamat nem írható le néhány hangzatos közhellyel?
Csak arra céloztam, hogy az utódaink majd SZERETNÉK megteremteni annak valamilyen változatát, amiben most élünk, csak nekik már nem lesz esélyük rá, mert azt mi, most elcsesszük, meg "lemondunk róla".
Eredeti hely