Amiért eddig tiltottam: elég volt számomra megfigyelni más blogok és fórumok megjegyzés halmazát. Logikus érvelésnek, a számomra igen nagyra értékelt vita nyomát sem láttam, és amikor hasonlóra szerettem volna "kényszeríteni" bárkit, idővel mindig "kifordult" a párbeszédből. Semmi értelmét nem láttam annak, hogy ezt a játékot itt is lehetővé tegyem.
Amiért most mégis bekapcsolom: a fürdővízzel a gyereket is kiöntöttem. Az is igaz, hogy néhány igen értékes párbeszéd-kezdetet sikerült folytatnom több helyen, ami megérdemelte volna a folytatást és "megörökítést", mert sokat tanultam belőle. Nem lehetek elutasító egy olyan helyzetben, amit nagyon gyorsan kell megoldanunk, és csak közösen van rá esélyünk. Akár mintaként is szolgálhatna ez a felület arra, hogyan lehet értelmesen vitázni és megoldásokat keresni.
Szabályok:
- csak a saját véleményed érdekel, másoktól hozott dolgok nem;
- ha valamire reagálsz, először olvasd el és értsd meg;
- röviden: kérlek, tartsd tiszteletben a hely szellemét úgy, ahogy én.
Aztán most meg mégis letiltottam a megjegyzéseket (eddig úgysem jött egy sem). Éppen elég más blogokon morfondíroznom azon, hogy miért nem érti meg az olvasott szöveget, vagy olvas utána egy kicsit az, aki "reagál". Aki viszont megteszi, az megtalálja az email címemet is.
... vagy üzenhet Facebook-on, ha muszáj :-)