Censorship in 2016

I have seen this the first time in my life and this is mind blowing. Showing the pictures as of 11th March, 2016.

An article about Fukushima in Newsweek Europe

The referred article at Reuters

So, I am testing the freedom of speech at Newsweek Europe by posting the following comments

---

OMG, public media quality...

Arnie(!) Gundersen(!) from Fairewinds, the whistleblower who did the most for objective public information in the past years. http://www.fairewinds.org/

To Oleg - you are right, not only robots die. RIP and great respect to Masao Yoshida, I hope one day we will deserve a hero like him again.

---

Sorry, this is not about quality. The name was correctly spelled in the original article, but "somehow got corrupted" while copy-pasting the content.

I try to ask very politely. Is there any problem with the power of Google and the right to access public information at Newsweek Europe regarding nuclear issues?

Will this question be moderated?

---
Stopping the ground water intrusion into the plant is critical, said Arnie Gundersen, a former nuclear engineer.

“The reactors continue to bleed radiation into the ground water and thence into the Pacific Ocean,” Gundersen said. "When Tepco finally stops the groundwater, that will be the end of the beginning,” ...
---
http://www.reuters.com/article/us-japan-disaster-decommissioning-idUSKCN0WB2X5  

---

And by sending the following mail to them

Dear Newsweek,

I have a strong disappointment about your altering information in this article: http://europe.newsweek.com/robots-sent-fukushima-have-died-435332?rm=eu - details are on my blog, if you care: http://hajnalvilag.blogspot.hu/2016/03/censorship-in-2016.html

It seems that you have willfully corrupted the name of one of the last independent nuclear experts, Arnie Gundersen so that anyone who got interested in the topic, would not get to Fairewinds.org by searching for his name (and by the way, deleted an important half sentence). This is absolutely incorrect, though financially understandable action. So, I don't ask you to change anything about it, but wanted to show that you should do this a bit less obvious. Like removing complete paragraphs that you don't like, that's fine.

Thank you
  Lorand Kedves

[edit: you may guess if I had any answer]

Homoszexualitás

Antalffy Tibor: Büszkeség – szeretet

...
Mint minden emlősállatnál, nálunk is van egy nő és egy férfi. A két nem biológiailag erősen eltér egymástól, és funkciójukat tekintve is. A múltkoriban szó volt arról, hogyan nevelünk fiúkból férfiakat. Ne foglalkozzunk most azzal, hogy ez helyes-e vagy sem. Jelenleg a férfi az férfi, ők pedig nem azok. Akármit csinálnak, akkor se lesznek azok. Nem akarom én elvenni a társadalmon belül gyakorolt egyenlő jogokat, de egyenlőre még a heteró férfiak vannak többségben, tehát legyenek szívesek ne akarják ránk erőltetni a nézeteiket, se azt a látványt, amit számunkra nyújtani tudnak. Ne akarjanak megdumálni minket, hogy minden úgy jó, ahogy ők látják. Ők a deviáns férfiak, nem mi. Ebből következik, hogy ha eltér a véleményünk, akkor a mienk a helyes, nem az övék.
...


A téma "forró" :-) , én mégsem ezen a szinten érvelek. Az érzelmek, lehet az akár undor vagy felsőbbrendűség, az egyéni szabadság témakörébe tartoznak, neveltetéstől és tapasztalatoktól függőek, az énkép részei és nehezen változnak.
A súlyos probléma az, amikor ezeknek sikerül "tudományos színezetet" adni, onnantól ugyanis az objektivitás illúziója elidegeníti az ítélkezőt a megítélttől, feloldozást ad a "többség", "mi", a "normális emberek" egyre erősödő agressziójára, amelynek bizonyítottan nem gátja a "másik" fizikai elpusztítása (Milgram kísérlet).
Szerencsére a tudománynak vannak a témához kapcsolódó, szerintem rendkívül fontos és tanulságos, objektív eredményei. Még ha nem is szeretjük őket...


2015. július 6. hétfő - 07:27
Érdekes. Eddig azt hittem, John B. Calhoun (figyelem!) 1947-ben kezdett, 1962-ben közismertté vált patkánykísérlete csak a vallási fanatikusok körében van tiltólistán (Rövid ismertető magyarul itt).

Akinek messze van ez is: Calhoun csinált egy patkány-paradicsomot, és hagyta őket korlátlanul szaporodni. A populációban megjelent minden ránk ma jellemző deviancia: agresszió, a normális szaporodási folyamatok összeomlása, és igen, a homoszexualitás is.

Szóval elnézést, hogy szólok, de tudományos kísérlettel bizonyított a homoszexualitás létezése az élővilág “normális menetében”, éppen a túlnépesedés ellen védekezik így az egyéb módon nem korlátozott, tehát önveszélyes mértékben szaporodó csoport. Megítélés kérdése, hogy melyik a betegesebb: a nem-reproduktív szexuális viselkedés, vagy a túlnépesedés fatalista elfogadása és az elkerülhetetlen globális összeomlás hirdetése (mellé az alternatív utak keresésének fanatikus üldözése).


2015. július 7. kedd - 21:08
Nyilván lehet civilizáltan is kezelni ezeket a dolgokat, de sajnos nem tehetek róla, ha ökölbe szorul a gyomrom a gondolatra, hogy 10 éves fiam tornatanára homokos…

Érdekes. Vajon nyugodt lehet az ember, ha a 10 éves lányának heteroszexuális tornatanára, ne adj Isten, osztályfőnöke van? ;-) (a “keresztény erkölcs” mentén érvelőket megnyugtatom, a felhozott példa egy bentlakásos egyházi kollégiumban már engem is zavarna…)

Továbbá vajon milyen háttérhatalom kellett ahhoz, hogy az egerek egy tudományos igényességgel végrehajtott kísérletsorozatban (ismétlés a tudás anyja, szerintem tényleg megéri elolvasni azt a pár bekezdést) szóról szóra minden szexuális (és “társadalmi”) elhajlást bemutassanak, amelyek ránk, de egyébként korábban minden bezárt, terjeszkedő korát túlélő emberi közösségre (ókori görögök, rómaiak, japánok, vagy a mindenkori, súlyosan idézőjeles “elit”) jellemzőek? (A “háttérhatalmi propaganda” gondolat előtt érdemes megnézni a dátumokat, felidézni a hidegháborús paranoiát, pl. McCarthy szenátor tevékenységét…)


Jövőnk 2015. július 7. kedd - 21:17
Loránd a görög példa kicsit mellé ment – mert bár elég gyomorforgató és furcsa -, de anno az idős férfi és fiatal “tanonca” nem elsősorban szexuális kapcsolat volt, hanem pedagógiai; ettől még beteges. Csak tájékoztatásul, ha az idős úr csak kekszelt a fiatallal, akkor halálbüntetés várt rá.

A deviancia mindig a bukás, összeomlás előszele.


2015. július 7. kedd - 21:36
Hát, nekem Google barátom elsőre ezt dobta ki – ami inkább az én emlékeimre hasonlít, és nem említ halálos következményeket, sőt…
(a Rubicon első pillantásra itt is “legitim”, inkább konzervatív forrásnak tűnik, bár ennek megítélésére természetesen nem vállalkozom)

… de most komolyan, senkinek nem áll bele a fejébe a “bakker, ez durva!” érzés, amikor ezt olvassa? Mert nekem valami iszonyú pontos jellemzésnek tűnik… a mai “emberi”, vagy legyünk őszinték, fogyasztói társadalomra.

Néhány idősebb domináns hím még normálisan viselkedett, de a többség az életben maradásért cserébe teljesen passzívvá vált. Nem martak vissza, ha megtámadták őket, lapítva, akarattalan masszaként, teljes alávetettségben, utódok nélkül élték le az életüket. Mellettük éldegéltek a “gyönyörű példányok” (Calhoun nevezte így őket). Fiatal egerek, egész nap csak ettek, ittak és a bundájukat tisztogatták. Gyönyörű, hibátlanul csillogó bundájukról könnyű volt felismerni őket. A területüket még védő, idősebb hímek sem bántották őket, valószínűleg azért, mert ezek a szép szőrűek már képtelenek voltak a szaporodásra vagy bármilyen szociális tevékenységre, kizárólag magukkal foglalkoztak.


2015. július 8. szerda - 05:57
Jesszusom Rubicon… Ne idegesíts már itt mindenkit.

Csak még egyszer kell “kérnie”, és többet nem szólok önhöz sem. Nekem nem ez a stílusom. Egyértelműen és szó szerint jeleztem: “a Rubicon első pillantásra itt is ‘legitim’, inkább konzervatív forrásnak tűnik, bár ennek megítélésére természetesen nem vállalkozom“.
Ezt is csak azért, mert itt a “genetic” érvelési hiba (egy információt a forrása miatt elutasítani) teljesen megszokott. Nekem meg olyan, mintha egy műtőbe kézmosás nélkül menne be a sebész, de ez egyéni szoc problémám. Talán ezért élek én ilyen fajta “sebészetből”, és nem másból.

A kérdés (mindig!) a tartalomra vonatkozik.

Az én háttérismereteim (képzőművészet, irodalom, történelem) arra utalnak, hogy a homoszexualitás részét képezte a görög hétköznapoknak. Például Zeusz (férfi főisten) és Ganümédész (szép fiú, akibe a főisten beleszeret) viszonya számukra kb olyan lehetett, mintha nálunk a katolikus szentek között lenne meleg is – és egyáltalán nem a “halálos bűn” tanítása derül ki belőle. Persze nyilván sok verziója van a történetnek, de ha a cél a homoszexualitás megbélyegzése lett volna, annak szerintem igen egyértelműnek kellene lenni.

Az idézett cikk (az én tudásomhoz mérten) megalapozottnak tűnik, és találkozik a véleményemmel. Természetesen érdekelnek azok a források, amelyek alátámasztják az ellenkező állítást – én el is szoktam olvasni az ilyeneket.

—

Számomra teljesen logikusnak tűnik az alábbi gondolatsor:

1: Egy faj számára a túlszaporodás veszélyes adaptációs hiba, amelynek hatékony kezelése fajszintű szelekciós tényező. Amelyik faj rosszabbul teljesít ;-) az önszabályozás terén, hátrányba kerül.

2: A reakciónak a szaporodási folyamat hatékonyságát kell csökkentenie; értelemszerűen nem genetikus, hanem beégetett lappangó viselkedési minták révén. A genetikai reakció nyilván önkioltó, vagyis rossz hatékonyságú lenne, és ahogy olvastam, egyáltalán nem bizonyított.

3: Egy igen hatékony reakció igazoltan megjelent egérkísérletben (egyebek mellett jelentős mértékű homoszexuális, aszexuális viselkedés), ahol semmi nem indokolt volna ilyen arányú genetikai torzulást, inkább olyan, mint egyfajta előre kódolt stressz-reakció.

4: Az akkori (1947-62!) megfigyelések igen jó egyezést mutatnak a mai emberpopuláció viselkedésével. A “jó tudomány” nem csak magyaráz ismert, hanem eredményesen jósol a jelenben nem megfigyelhető jelenségeket. [szerk: új pontba kiemeltem]

Ezek után is lehet “természetes undorra” meg “gonosz háttérhatalomra” hivatkozni, lehet egyszerre aggódni a túlnépesedés és silányodó gondolkodás miatt, ugyanakkor normálisnak nevezni a “minden elérhető fűvel de semmi fával” való közösülést.

Lehet, hogy ez csak számomra nem tűnik logikusnak.

A szabad választás átka

Adott egy rekesz alma, benne a szokásos tartalom: vannak nagyon szépek és kicsit csúnyácskák, meg néhány ütődött, romlásnak indult darab. 

Ha ez a rekesz egy boltban van, mi történik? A vásárló az alma kilójáért fizet a pénztárnál, így nyilván válogatni kezd, kiveszi a legszebbeket, elvégre ugyanannyit fizet a szép almáért, mint a sérültért. Az első néhány vásárló elégedetten távozik, viszont utánuk már csak a csúnyácska, meg kissé sérült almák maradnak. Kevesebb vásárló lép oda, a kosár lassabban ürül, aki vesz, elégedetlen: hogy lehet ennyit kérni ilyen almákért? Végül az almák fogyása megáll, a sérült almák rothadni kezdenek, a csúnyácskák is megbuggyannak, az almák felét kidobják. 

Mi történik, ha az egész rekesz alma az enyém? Az első lépésem, hogy a kicsit sérült almákat kiválogatom, a sérült részt kivágom ha kell, és ezeket eszem meg először (kásába, esetleg almás süteménybe kerülnek). A szépeket kiteszem egy kosárba, ezt esszük napról napra, egyet-egyet. A csúnyácskák hámozva, felvágva megint a reggeli kásába, lepénybe, levesbe kerülnek. Mindegyik almával elégedett vagyok, mert a lehetőségeinek megfelelően használtam fel őket, és az első pillanatban is már menthetetlen darabok kivételével mindegyiket felhasználtam.

Erre varrjatok gombot, közgazdászok, pszichológusok! Mindkét esettel minden rendben van - valójában azonban az első katasztrofálisan rossz a másodikhoz képest. A "szabad" és logikus választás nem feltétlenül a bölcs döntés.

Ha valami az enyém, vagy kiterjesztve: úgy gondolok rá, mint aminek a felhasználásáért felelősséggel tartozom, és rosszul esik minden egyes darab, amit végül ki kell dobnom, akkor jól bánok vele, kihozok belőle mindent, amit lehet, sajnálom, amit végül nem tudok használni. Akár dolgozom is azért, hogy minél többet tudjak megmenteni, nem külső kényszer (törvény vagy pénz) miatt, hanem azért, mert értéknek tekintem magát az "erőforrást", ami jelenleg egy rekesz alma, olyan, amilyen. Minden, amit sikerül így felhasználnom, sikerélményt ad, összességében boldog vagyok, sőt: egy rekesz nyomott alma akár nagyobb boldogságot jelenthet a számomra (sok munkával "megmentem": csinálok fagyasztott reszelt almát, almás pitét, almalevest), mint egy reklám almákat tartalmazó.

Ugyanez egy versengő környezetbe helyezve csak elégedetlenséget szül: haragszom arra, aki elvitte a legszebbeket, nem törődöm azokkal, akik utánam jönnek és én is a legszebbeket veszem ki, végül pedig haragszom a boltra, amiért vacak árut próbál rám sózni a drága pénzemért. A bolt pedig mindent elkövet azért, hogy reklám kinézetű almákkal tölthesse meg a rekeszt. Szó szerint bármit, olyan dolgokat is, amikkel nem értenék egyet, ha látnám: a termék java részét a termelőnél hagyja, kenje a hajára; egy csomót kidob, mert nem szép; "nem kérdezi meg", hogyan marad piros az az alma heteken keresztül, mitől lett háromszor akkora, mint a másik, ...

Ha valami az enyém, igyekszem megjavítani, míg ha kívülállóként "megvásárolom", akkor eldobom, mást választok vagy panaszkodni kezdek.

Most miről is beszélek? Egy rekesz almáról, vagy...

• bármiről, amit tekinthetnék közösségi erőforrásnak? A megtermett almát egymással versenyezve el akarják adni a termelők, vagy úgy gondolják, hogy "ennyi és ilyen almát kaptunk az idén - hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet együtt"? Mert almalé gyártást egyedül nem lehet kezdeni, de húsz gazda már gondolkodhat benne...
• a boltról, ahol összekeveredik a "miénk" a "valahonnan hozottal"? Ahol a termék árát és kívánatosságát hasonlítom össze, nem törődve azzal, hogy az egyik a "miénk", aminek felhasználásáért felelősek vagyunk, a másikat hatalmas energiafelhasználással ezer kilométerekről szállították ide. 
• a "termékek" garmadájáról, amelyek között "szabadon" választok? Akkor érzem magam ostobának, ha nem a kívánatosabb terméket választom - és mindegy, hogy ezt esetleg  vegyszeresen kezelték vagy akár genetikai eszközökkel "kívánatosították", sőt, talán nem is összehasonlítható ("emésztés segítő gyümölcsjoghurt" szemben egy almával). Ezzel pedig távirányítással teszem tönkre az engem helyben ellátó rendszereket ahelyett, hogy segítenék fejlődni neki.
• az életemről? Amiben van szép és van ütődött, sérült rész, de mivel ma ezernyi élet-sablon lebeg a szemem előtt, nyilván a "menő" darabokat válogatom össze, a "lúzereket" félredobom. Amikor pedig az én lúzer időm eljön, ötletem sincs, hogy ezzel mit lehetne kezdeni? Nem gondolom végig, milyen lesz majd öregnek, betegnek, haldoklónak lenni, mindig csak az ifjú, a csillogó, a lobogó hajú sztárok járnak a fejemben. Pedig a csillogás múlandó, a rekeszben pedig ott van a többi is, és azokból is jó lenne a legtöbbet kihozni, nem hagyni mondjuk az intézményesített elbutulásban, Alzheimer kórban megbuggyanni, plasztikai műtétekkel élő viaszfigurákká silányítani.

Naná, hogy ostobaságokat csinálok, pótszereket választok, és főként: bamba értetlenséget a valóság végiggondolása helyett. Az pedig pont olyan, mint egy rekesz alma. Csak a bambaság teszi hasonlóvá egy doboz bonbonhoz ("Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle.") Bár a Forrest Gump nagyon jó film, mégis kiábrándító a tény, hogy ma a jelek szerint az emberiség a főhőst tekinti példaképnek...

korszellem-208

"Az Actorok korát (életkorát) figyelembe veszi a program?"

A "program" semmi ilyet nem csinál, nem "okos", nem oszt feladatot és hasonlók (ez nem a VP sci-fi álma, hanem egy általam is megvalósíthatónak tartott, tehát sokkal karcsúbb dolog). A rendszer a telefont, a közös naptárakat, a fali táblát a mindenféle rajzokkal, a leveleket, ... váltja ki - nem az emberi gondolkodást és felelősségtudatot. Ez tényleg csak a bálakötő madzag, a többi a használó dolga!
A közösség tagjai határozzák meg az igényeiket, aztán ezekhez a megvalósítandó feladatokat; a rendszerből kikeresik a korábban hasonló feladatokat megoldó közösségeket, és áttekintik az ottani szerveződés tapasztalatait, ennek alapján beosztják maguk között a tennivalókat; a saját belátásuk szerint átvéve vagy felülírva területeket. Közben minden, amit csinálnak, ismét bekerül a rendszerbe, és mások használhatják információforrásnak.

Természetesen szükséges magasabb szintű szabályozást is bevonni olyan területeken, ahol a helyi tevékenység mellékhatásai másokat érintenek (fenntartható erdőművelés, a hulladékok kezelése nem lehet a határra talicskázás, és hasonlók); de ez sem a rendszer által megfogalmazott kötöttség, hanem az adott térség szakértői által kialakított feltételrendszer, amelynek betartásában természetesen segítséget is kell nyújtsanak.

Szóval, ha van egy lelkes ifjú titán, akkor ő több körbe is beszáll, és ügyesen osztja be az idejét a játszótér építés, legeltetés, szomszéd házépítése, ésatöbbi között - de komolyan veszi, ha a közösség valamelyik öregje kirúgja és hazaküldi azzal, hogy pihenjen többet, mert a közösségnek nincs elég erőforrása egy koravén rokkant eltartására... :-)
Ja, és persze ha a kolléga habzsol, és egy rakás ígéretét képtelen betartani, ez is látszik a rendszerben, tehát a következő kör tagjai visszakérdeznek, hogy de most tényleg el tudsz jönni, vagy csak szeretnél? Esetleg szólnak egy gyűröttebb fejű tagnak, hogy segítsen a titánnak racionálisabban szemlélni a lehetőségeit.
Ennyi az egész.

"Azt is gondolom, hogy ha eljön valamiféle fordulat a világban - ami szerintem nem mostanában fog megtörténni - akkor leginkább pánik lesz."

A fordulat szerintem már zajlik, a pénzügyi rendszer összeomlása, a világ hatalmi rendszereinek fejreállása már folyamatban van, a pánik is erősödik. Most van itt az ideje annak is, hogy példát adjunk egy alternatív, pénztől független, közvetlen erőforrás-igény összerendelő és elosztó rendszer felállítására.
Első körben a célpont olyan közösségek, akik már ezen az úton járnak, hajlandóak beszállni egy ilyen játékba, kipróbálni a szervező eszközöket, okos kritikával használhatóvá tenni őket - és akik közben felbecsülhetetlen értékű tapasztalatot helyeznek el benne. Magyarul: a hozzád hasonló csókák.
Második kör azok a területek, amelyekre a kutya se figyel, mert nincs bennük pénz: az "elmaradott", "munkanélküliséggel sújtott" vidékek, ahol természetközeli, sokkal nagyobb élőmunkára alapozott, így sokkal kisebb energiaigényű életmódot lehet újraindítani. Erre persze van egy rakás "elrettentő", sikertelen példa, amikor öltönyös urak meg EU program hozta a megváltást és befulladt - mert nem ez kell, hanem élő szervező rendszer, használható tapasztalat, hit abban, hogy ez valóban a jövő. Cél egy 85%-os önfenntartás, a külső infrastruktúra igény durva leszorítása, akár helyi élelmiszer termelés, könnyűipar, közösségi mosoda, étkezés, közlekedés, de akár téli közösségi szállások kialakítása - az is jobb, mint rossz szigetelésű házak fűtésére iszonyú pénzeket költeni vagy megfagyni bennük. Komposztvécék és közösségi mosoda, főzés révén a vízigény drasztikus csökkentése, a csatornarendszer és "modern szennyvízkezelés" elfelejtése végre-valahára. Én mindezt nem tudom, nem értek hozzá és nem a "végeken" vagyok, csak úgy látom, ott lehetne folytatni.
Utána jön a közösségek összekapcsolása, és egyre nagyobb területekről a pénz, politika és hasonló ostoba fogalmak kiszorítása azzal, hogy csak a valódi dolgokról beszélünk. Valódi tudósok bevonása annak érdekében, hogy nagy lelkesedéssel hülyeséget ne csináljunk :-)

A cél pedig az, hogy mire tényleg leketyeg az adósság-óra, és szép sorban csődbe mennek az államok, bankok és mindenki, addigra legyen egy olyan, már egy ideje működő rendszerünk, aminek mindehhez semmi köze. Muszáj is lesz, mert a VALÓDI gondok (egyenlőtlenségek, víz, szemét, klíma, atom, talaj, ...) megoldása mellett ilyen marhaságokra nem lesz kapacitásunk.

---

Eredeti hely

Válaszul erre

Válasz 1

antalffy-139

Nocsak...

60, Tibor bá:

Én a magam módján hiszek Istenben, de az utolsó kenet miatt nem fáj a fejem: ha Isten olyan, amilyennek hiszem, csak az előtte eltelt idő számít majd, és az örök tűz sem olyan, amilyennek a képeskönyvek leírják - ha tévedek, rápacsáltam. De ez most nem téma.

Ez a leghatékonyabb kommunikáció, amire képes vagyok. Ismétlem: voltam olyan helyzetben, amikor befolyásolhattam befogadó módon hozzáálló emberek gondolatait. Tapasztalatom szerint tudok úgy beszélni, hogy "követhető" legyen. Nem akarok.
Inkább vitatkozz, oktass ki, vagy akár hajítsd a sarokba azt, amit mondok - minthogy "hirdesd" anélkül, hogy értenéd. Pár embert sértettem meg már úgy, hogy támogatni akart, én meg figyelmeztettem, hogy gőze nincs arról, amit mondani akarok. Ez az eladós téma, meg az 5%-os ismertségi küszöb szerintem marhaság. Csak nézz körül: ma sokezer, magát felnőttnek képzelő ember "csinálja a történelmet", miközben az élet legalapvetőbb működési szabályaival nincs tisztában. Eljátsszák azt, amit megélni kell. Nekik kéne eladnom magam? Ugyan. Semmi értelme nincs új címkének lenni lejárt szavatosságú trutymón.

Felismerésekről írok, olyanokról, amelyek megváltoztatták a gondolkodásomat és másmilyenné - ha úgy tetszik: irracionálissá, ostobává tették. Igen, annak, aki olvassa, meg kell küzdenie a megértésért, felismerésért - "másznia" kell, én nem mászhatok helyette. És ha nem akar arrafelé menni, ahol én integetek, hát ne másszon! Még azt sem állítom, hogy érdemes, vagy hogy nekem van igazam. Akkor minek csacsogok itt? Azért, mert van egy-két olyan téma, ami számomra is fontos, és beleszólok, ha azt látom, hogy szerintem olyan módon arrafelé nem lehet átmenni. Semmi abszolútum, csak az én tapasztalataim, "személyes igazságképem".
Ha úgy tetszik, én egy másik világba álmodtam át magam, és semmilyen garanciát nem adok arra, hogy ez a világ egyáltalán megvalósítható lenne. Én csak azt tudom, hogy számomra érdemes ezzel így foglalkozni - és a végén elszámolok az időmmel magam vagy Isten előtt (majd látjuk, melyik lesz).

Neked nem az én mesémre van szükséged, hanem bizonyítékra (ezért olvasol ki siránkozást belőle, pedig annyi van benne, mint egy frontsebész kézikönyvben). Racionálisan gondolkodsz, felmérted az erkölcsi vagy hit-alapú elvek fontosságát, de nem látod őket megélhetőnek, ezért ésszerű alkut kötsz velük - közben belátod, hogy a mindenki által a maga szintjén megkötött alkukkal reménytelen a helyzet. Egyébként ha olvastad: mai fejlettségünket én is a pénzalapú rendszernek köszönöm, csak hát lejárt az ideje.
Azt kellene megmutatnom, hogy az erkölcs és az ésszerűség ellentmondása kizárólag a mai irányító rendszerben gyökerezik, valójában tökéletesen egybevágnak, ha képesek vagyunk átlátni a valós folyamatokat, érdekeket. A bizonyíték egy működő, nem pénz alapú szervező rendszer lehet. Mondom: "lehet" - garancia sem arra nincs, hogy ez megvalósítható, sem arra, hogy ha létrejön, megfelelően fogjuk használni.
Hát ez nem sok, de ez van.

64, Dorka:

kl kukuc hajnalvilag.hu , megtisztelsz, és nagyon érdekelne a véleményed a "Magyarnak lenni" fejezetről...

Az, hogy én valamiben hiszek és megszállottként foglalkozom vele, semmit nem jelent a megvalósíthatóságára nézve. Egy adott ponton be tudtam bizonyítani magamnak, hogy nem kizárt számomra valamilyen eredmény elérése (tapasztalat, hozzáállás, az ipar általános motivációi, technológiai eszközök, mások kísérletei, ... alapján), ezért beleugrottam, kukulásig ezzel foglalkozom (bár sajnos lehetnék sokkal összeszedettebb), de ettől még lehet sík hülyeség. Kaptam valamennyi időt arra, hogy ezt az álmot kergessem, és nem fogok tönkremenni bele. Ha kifogy a szufla, megyek kódot lapátolni megint - de valahogy hiszem, hogy erre végül nem fog sor kerülni.

Ezért nem érdekel a reklámozás meg a hirdetés - mitől lenne jobb nekem, ha még sokan csinálnak mellettem hülyeséget? Ha valaki megérti, végiggondolja, és nem azért mert "nekem hisz", hanem azért, mert hajlandó úgy, ahogy én, akár feleslegesen kalapálni rajta, az más.

Belekukkantani, szabadalom, höhö... dust-framework.org
Ez a GitHub.com -ra visz, ami egy forráskód és ötletmegosztó site, itt írom jelenleg is Wiki alatt a rendszertervet (az én konyha-angolságommal) - de ott van a legutóbbi félbehagyott változat kódja (sőt, elkezdtem feltolni a teljesen magán cuccaimat is a gyerek szorzótábla-kikérdezőjétől a video felirat szinkronizálóig, persze ezek vacak sufni cuccok).

Nem jutottam még túl messzire, a leírtak többsége nem elvadult programozók számára is érthető lehet, de mindez egyelőre nem több, mint egy örökmozgó leírása: lehet lelkesedni érte, de minek, amíg nincs működő prototípus?
Jelenleg az "Organizing communities" lapnál tartok, lényegében ez lenne a válasz a kérdésedre, kb a jövő hét első felére leírom azt, ami mostanáig összeállt a fejemben. Ezután még néhány "elméleti kérdés" marad, aztán kezdődik a konkrét komponens tervezés. Azért ettől még félek rendesen.

---

Eredeti hely

antalffy-95

Köszi, Tibor bá

Szerintetek kinek mekkora nyeresége származik abból, hogy ezeket a problémákat véglegesen, rendesen megoldja? Könyörgöm, javítsatok ki, ha tudtok, de az én tippem: senkinek, semmilyen - veszteség minimalizálás és eltussolás az egyetlen "ésszerű feladat". Eközben a legjobb fizikusaink ott maszturbálnak az LHC körül, vezető mérnökeink azon "dolgoznak", hogyan lehetne ezer lóerős autót építeni, mert arra van "fizetőképes kereslet".

Nem azért nem mentjük meg a világot, mert nem lennénk képesek rá. Meg sem próbáljuk, mert "racionálisan gondolkodva nem éri meg"! Így aztán ki sem derülhet, hogy megúszhatnánk-e. Íme, ahogy a "mondvacsinált világ" megöli a valódi világot. Ezért pampogok azon, hogy miért emeljük (itt ezen a fórumon is) a valódi problémákkal egy szintre azokat, amiket mi magunk csinálunk magunknak.

Jut eszembe: tényleg válaszra sem érdemes hülyeség volt az a kérésem, hogy akinek van GM számlálója, időnként sétáljon már körbe a telkén vele?

Balázs, megértem a kivonulós megközelítést, amivel a saját erőforrásigényedet csökkented, de ezzel nem teremtesz követhető mintát a többség számára. Ami még nagyobb gond, hogy nem adsz választ azokra a problémákra, amiket a mai fejlettségünk birtokában csináltunk magunknak és a következő generációknak, és amelyeket csak mi, most, a jelenlegi eszközkészletünkkel lehetünk képesek megoldani, nélküle esélytelen áldozatokká válunk.

Hasonlat: beültünk egy bulldózerbe, és szétbarmoltunk mindent magunk körül, igen. De ennek a megoldása nem az, hogy kiszállunk belőle és lapáttal csinálunk magunknak egy kis aranyos kuckót, mert szétvertük a folyómedreket, a gátakat, mindent, és idővel tuti elvisz minket a víz. Az egyetlen megoldás agyban is felnőni a lehetőségeinkhez, és helyesen használni őket, amíg még a nyeregben ülünk...

Itt hagyom abba, mert csak ismétlem magam.

---

Eredeti hely

korszellem-127

Buék, Usztu!

1 - Virtuális szubjektum

Az egyik szempont az, hogy önmagamat egyetlen tudatos lényként, szubjektumként fogom-e fel, amelynek belül kell harmóniát teremteni a különféle környezetek elvárásai között, következtetéseket levonni, és adott esetben határozott lépéseket tenni - vagy identitások, a különféle környezeteknek megfelelő szerepek halmazaként tekintek magamra, és csak megvonom a vállam, amikor elvekről, felelősségről stb. esik szó. Ez a két megközelítés homlokegyenest ellentétes.

A másik szempont: virtuális vagy valós. Virtuális személyem része például a telefonszám - ha valaki tudja, engem érhet el rajta. Ez persze csupán identitás, hiszen több telefonszámom lehet, munkatársaim a "cégeset" tudják, családtagjaim a "magán számomat", ugyanígy email címek, azonosítók, avatárok, ... Jelenleg gondolati képünkben is az jelenik meg: ha belépek egy tetszőleges informatikai rendszerbe, ott csinálok egy kis figurát, amelyet mozgatok - nem "én" lépek be, pl a saját egyetlen, valós nevemmel egy fórumba, szándékosan összekötve (helyesebben: egyben tartva!) egyetlen énem valós és virtuális vetületét. Látható: a szerintem "helyes" viselkedés az "idegen" - mit várjunk el olyanoktól, akik eleve szétdarabolt gondolkodással esnek be?

A virtuális szubjektum egyáltalán nem "helyettesíti" a valós személyiséget, csupán "kiterjeszti" azt egy párhuzamosan létező világba. Az informatika ugyanis ezt hozta létre: egy olyan világot, amelyben nem létezik egy csomó korlát. Kiabálnom sem kell, mégis ezer kilométer távolságból, ám virtuálisan "itt" hasznára lehetek valakinek. Leírt gondolataimat ezren ismerhetik meg - virtuális ismerősök, a tíz éve leírt dolgok is "most" a virtuális jelenben vannak, és lesznek akár ezer év múlva is. Alapvetően más törvények, egy másik világ, amely hatalmas lehetőségeket hordoz. Egyelőre azonban a "hódítók" települtek be, ők írják a törvényeit, ők szabják meg a belépés feltételeit, a jelenlét módjait a saját érdekeik szerint - nyilván rájátszva az amúgy is meglévő gondjainkra (a Mátrix első részét nem véletlenül linkeltem ám be Gidának, bár úgy tűnik, lepattantam). Ezt a világot szeretném "gyarmatosítani", felhasználhatóvá tenni azok számára, akik az általad leírt módon gondolkodnak és élnek.

Felhoztad a párkeresést, menjünk ezen a vonalon egy durva gondolatkísérlet erejéig.
A virtuális szubjektum megközelítés esetén azt jelenti, hogy én, Kedves Loránd a saját adatlapomon jelzem, hogy párkapcsolatra vágyom (ez nyilván esetemben nem áll fenn, és ha megtenném, először is a feleségemmel kellene tisztáznom, aki ezt az információt szintén látja... :-) ). Leírhatok egy listát, amilyennek leendő partneremet elképzelem, de óvatosnak kell lennem, mert ez a leírás is elkísér egy életen keresztül... Aki ezt a listát, és a publikus adataimat szimpatikusnak találja, bejelentkezhet nálam, ezáltal rálátást kapunk egymás privát adatainak egy részére (pl. érdeklődési körök, tapasztalatok, illetve részleges információk korábbi párkapcsolatokról, keresésekről). Ezeket úgyis meg kell osztanunk egymással, ha valóban kapcsolatot szeretnénk felvenni.
Ebben a formában nem az a kérdés, hogy mit akarok mutatni magamról, vagy mit gondolok komolyan, hanem az, hogy ki vagyok; nem "becslések" vagy akár szándékos félrevezetés, hanem "mérések": az eddigi "karmám", amelytől nem szabadulhatok, és amelyet ebben a pillanatban is építek (vagy éppen rombolok).
Ez a megközelítés természetesen nem zárja ki, hogy valaki sekélyes, csak fizikai kontaktusra épülő "párkapcsolatokat" hozzon létre, vagy akár ilyen szolgáltatásból éljen (bár, a japán példát figyelembe véve ezt is lehet magas szinten művelni) - de esélyt ad a valóban tartalmas kapcsolatra is, ennek nyíltságát, őszinteségét támogatja.

Elfogadható számodra (egyelőre gondolati szinten) egy ilyen megközelítés?


2 Miért kéne ezzel foglalkozni? Hiszen nincs szükségetek rá...

Szerintem ez az állítás súlyos tévedés. Amint azt hosszan taglalom, a civilizáció fejlődése gyakorlatilag a tagok közösségi önszerveződésének a fejlődése is, a jobb szervezőképesség fejlettebb munkamegosztást, hatékonyabb közösséget eredményez (legyen ez egy stabilabb hitrendszer vagy egy technikai áttörés), hódító közösségek esetében "győzelmet" a többiek fölött. Tényleg helyes lépésnek tűnik évszázadokat visszalépni ezen az úton, egy hódító társadalom belsejében?? Az önszerveződésetek akár dicséretesnek is mondható, de rendkívül alacsony hatékonyságú, ismétlem (és érzésem szerint eddig nem cáfoltad): ezzel a módszerrel a jelen populáció töredékét lehet fenntartani, olyan szintű feladatokat pedig, mint például az országos vízgazdálkodás rendberakása, amit már idén is több évtized hátránnyal kezdenénk el, LEHETETLEN végrehajtani. Hiába áll rendelkezésre hozzá ember, tudás és technika - meg a kétségbeejtő szükség...

Tovább megyek: ez a "kiszakadok az engem elnyomó rendszerből" tekinthető egyfajta parazita viselkedésnek. Az általad említett közösség tagjai nem úgy keletkeznek, hogy csecsemőkoruktól soha nem látnak orvost, tanárt; soha nem húznak hasznot olyan rendszerekből, mint közutak, közszolgáltatások, bolt, ... de egyszer csak úgy döntenek, hogy ez rossz, és mostantól nem tolnak vissza a rendszerbe erőforrást, hanem a saját kört táplálják. Tényleg van pozitív felhangja ennek a nincs bankszámlám, nincs telefonom, nincs személyim, megbeszéljük és úgy van mentalitásnak. De vajon csinál valaki ezer egyforma csavart, amit talán ők is használnak mondjuk arra, hogy valamit a falra vagy egymáshoz rögzítsenek? Ha valaki leesik a lóról és eltöri a lábát, akkor körülállják, helyben pászítgatják a combcsont darabjait és bekenik árnikával, ha meghal, hát meghal (őszintén szólva sajnálnám, ha tényleg így lenne...) - vagy valahonnan mégis előkerül a telefon és mentőt hívnak?

Amit elmondasz, elhiszem, aláírom, ebben a formában, egy közösen utált fenntartó rendszeren, egyfajta (bizonyos szinten tagadhatatlanul megalapozott) erkölcsi felsőbbrendűség nevében élősködve működik. Ugyanakkor nem felejtem el: életben tart, sőt, valódi emberhez méltó életet ad olyan embereknek, akik megcsömörlöttek, akiket a mai rendszer selejtként kitaszított - ezért mondom, hogy ezen a szinten létezése szerintem is megalapozott, fontos.
Modellnek mégsem tekinteném, mert csak olyan rendszerben vagyok hajlandó gondolkodni, amely önmagában megáll, még ha (illetve éppen emiatt) elég meredek dolgokat is kell állítanom. Ha úgy tetszik, az általad leírt gondolkodással megfér a mai irányító rendszer, sőt tovább megyek: nem kell félnie tőle, mert nem akarja megsemmisíteni az utált struktúrát, hiszen valamilyen szinten azért tudatosul benne, hogy részben belőle él. Én viszont saját lábán megálló, a jelenleginél hatékonyabb, átlátható megoldást igyekszem leírni a Hajnalvilágban.

Kiút...

A kiút sorrendjével, hangsúlyaival teljesen egyetértek, neked ezért valószínűleg nem kell magyaráznom, miért foglalkozom túlnyomórészt az emberrel, gondolkodással, közösséggel és kommunikációval - és miért olyan keveset azzal a területtel, amin talán tenni is tudok valamit, és amelynek része a virtuális szubjektum fogalma. Ha úgy tetszik, a virtuális szubjektum, és az ezeket összefogó, az önirányítást, erőforrás kezelést megvalósító rendszer az a bizonyos társadalmi tükör, a jelenlegi "államnak" igazából parányi, valóban szükséges része. Ellenben az a "részecske", amelyhez az egyén menekül a "szubjektum-tudat" által keltett belső feszültségek elől, illetve amihez az állam (az öntudatos, egyéni véleménnyel és felelősségtudattal rendelkező szubjektummal szemben) ragaszkodik, az bizony az ezzel ellentétes (valós és virtuális) identitások halmaza (fogyasztó, választópolgár, jobboldali, baloldali, párttag, frakciótag, szóvivő, ...)

Hogy lesz-e belőle valami? Nyilván ha csak rajtam múlik, akkor semmi - egy fecske nem csinál nyarat. Ha azt nézzük, hogy milyen szinten vagyok képes érthetővé tenni akár csak az általam látott problémát itt, egy mondhatjuk, válogatott közönség előtt - hát, akkor is semmi :-)
De számomra nem ez a kérdés, hanem az, hogy inkább töltöm az időt egy gyakorlatilag nulla esélyű, viszont elemzésem szerint lehetséges jó megoldással, mint akár egy működő elégtelennel, vagy bármilyen átgondolatlan fantázia halmazzal... És persze igen, inkább dolgoznom - esetemben programoznom kellene, mégis itt csacsogok. Képtelen vagyok irányítani a motivációimat, legjobb barátom tisztelt meg azzal, hogy megszállott vagyok - ma hajnalban újra a prédikálhatnék volt az erősebb, mit tehettem volna?
(és megint a fenntartó rendszerek: odalett az internetkapcsolatom, mire befejeztem az írást...)

---

Eredeti hely

Válaszul erre

Válasz 1

korszellem-33

Az intézményesítettség az ember által felépített "szabályrendszer". Fikció, ha úgy tetszik. Persze az alapja a hatalomszerzés.

Ez így veszélyes és teljesen hétköznapi hozzáállás.
Egy közösség működéséhez elengedhetetlen a felelősségek tisztázása, döntésre jogosultak kijelölése, akik akár pillanatnyi érdekeik ellenében is irányítani képesek a többieket, vállalva, hogy esetleg megsérülhetnek, életüket veszthetik. Mondjuk, képzeljünk el enélkül egy tűzoltóságot, vagy akár egy építkezést...
Az igazi kérdés az, hogy a struktúrát felépítő emberek motivációi párhuzamosak-e a közösséggel, hisznek-e abban, amit csinálnak, elfogadják-e a szabályokat - illetve más oldalról: biztosítják-e a közösség eszméi, belső szabályai azt, hogy a tagok motivációja 1: meglegyen a belépéskor; 2: megmaradjon tagként; 3: a hierarchiában elfoglalt hely később ne hozzon be téves motivációkat.

Én a VP-ben eddig láttam egy szó szerint tudományos - fantasztikus képet az emberről aki homályosan megjelenik a sok fotosop járgány és épület, meg helyette gondolkodó, felelősséget vállaló számítógép között (elnézést, de ezek nem érintenek meg, ezért ugyanúgy szűröm, mint a reklámokat - utána nem sok marad), okos, jó döntéseket hoz, stb. - de sehol nem láttam azt az embert, akit én ismerek személy szerint vagy áttételesen, történelemből, médiából. Nem véletlenül rángatom elő a Szép új világot...

Információforrásnak igazán nem nevezném, inkább tanulságnak. Nem felejtősek, de nem lényegesek! Előítéleteket szül és nem lehet alapozni rá a folytatáshoz. Én amondó vagyok, használjuk a fantáziánkat, teremtsünk, állítsunk fel hipotéziseket. Ez nemcsak, hogy új dolgok felé visz, de még szórakoztató is.

Ez így veszélyes és teljesen hétköznapi hozzáállás.
1: óriási jelentősége van annak, hogy igyekezzek a másik, velem ellentétes nézetet valló ember szemével tekinteni önmagamra. Lehet, hogy mindenki más abszolút objektív saját magával, elméleteivel, képességeivel kapcsolatban - én viszont abból indulok ki, hogy emberi lényként, saját stabilitásom megőrzése végett érdekelt vagyok önmagamról jó képet festeni, szűrni a negatívumokat, ergo: hajlamos vagyok becsapni magam (egyéni és közösségi szinten egyaránt). A saját jól felfogott érdekemben kell odafigyelnem a másik, szükségszerűen túlzónak és indokolatlannak tűnő kritikájára ahhoz, hogy esélyem legyen megtalálni a szememben a szálkát (amit ő egyébként teljesen jogosan nevez gerendának, hiszen ugyanakkorát takar számomra a világból, mint egy gerenda előttem egy méterre).
2: és mit szólsz ehhez a szóhoz: tapasztalat? Ettől elrugaszkodva (ezt talán már írtam máshol is) könnyű csodálatos elméleteket felállítani és légvár-jövőt teremteni. Ennek az értéke azonban pontosan nulla. Ha valóban teremtésről, újról van szó, minimális elvárás, hogy a meglévő tapasztalatokat igazolja, és elmagyarázza, hogy a változatlan feltételekből milyen módszerrel, milyen elvek alapján épít a korábbiaktól eltérő, és hosszú távon fennmaradni képes másféle szerkezetet. Mondjuk fizikában furcsa lenne úgy elméletet alkotni, hogy "Ugyan, felejtsük el, hogyan mozognak a testek. Felejtsük el, mit látunk a kísérletekben. Használjuk a fantáziánkat, és tegyük fel, hogy..." Miért lenne ez megengedett az emberi társadalom szerkezetén gondolkozva?
Alaptalannak tartom azt a feltevést, hogy okosabb lennék az eddig élt embereknél, és csupán attól, hogy leülök gondolkodni (még ha gombáztam is előtte), új dolgot fogok kitalálni. Nos igen, lehet, hogy nekem új lesz, sőt, a haveroknak is - viszont egy újszülöttnek minden vicc új... Sokkal valószínűbb, hogy szüleim, az ő szüleik, ... pontosan ugyanilyen álmokkal indultak az életnek, ugyanilyen lelkesek, világmegváltók, stb. voltak (és gombáztak ők is...) - de csak ez lett belőle. Jó eséllyel kitalálták már ezeket a gondolatokat is: a fotosop nélkül ami marad, az kb a francia forradalom eszmerendszere számítógéppel felturbózva - nos, én programozó vagyok, és azt szakmai szemmel nevezem tévesnek.
3: te munkahelyi szinten "teremtettél" már? Én igen, és pontosan tudom, hogy a kidobásra ítélt "rossz" rendszer (minél régebb óta állt fenn, minél drótozottabb a belseje emiatt) felmérhetetlen érték! Ott látom kibontva, mint egy hatalmas szemléltető ábrán mindazt a hibát, téves elvárást, hamisnak bizonyult feltételezéseket, amit vagy tanulva belőle, elkerülök, vagy óhatatlanul megismétlem! Jó, persze fennáll annak esélye, hogy minden elődöm hülye volt, én meg az abszolút géniusz - na de erre azért talán nem lenne szerencsés egy új rendszert építeni, nem igaz?

Az igazság az, hogy az utópiák megvalósíthatóak!

Lehet, hogy az én szemem rossz, de akkor ennek a mainak tökéletes világnak kellene lennie, amennyi utópiát eddig sikerült beledolgozni... (megint a"pokol útjai...") Ha a technikai fejlődésre hivatkozol, mint megvalósult utópiára, akkor az igen magas labda, ugyanis pont azt igazolja, hogy bár ezen a téren hatalmasat sikerült előrelépni, joggal állíthatjuk, hogy álomvilágban élünk - ennek azonban láthatóan semmi köze nincs a globális emberi jóléthez, boldogsághoz, stb. "X"-nek szoktam azt mondogatni, hogy bocs, én arról beszélek, ami van - hát most neked is jár ugyanez a könyökös.
Vagy segíts ki: milyen megvalósult utópiára gondoltál, ami igazolja is (egyébként igen lelkesítő) állításodat?
Mellesleg, mire alapozod, hogy ismered "az igazságot"? Nem lenne őszintébb, ha úgy tetszik, igazabb így kezdeni ezt a mondatot: "Szerintem..." vagy "Én úgy hiszem..."? Egy ilyen állítás szerintem semmilyen vitában nem állja meg a helyét, mert azt közli, hogy abszolút zárt vagy egy ezt megkérdőjelező állításra (mint például az előző mondataim) - hiszen te az igazat mondod...

---

Eredeti hely

Válaszul erre

korszellem-8

Eszembe jutott egy hasonlat, ami nagyon ide illőnek tűnik. Sokszor zavar a gravitáció. Mindennek súlya van, minden leesik, nem tudok repülni, elesek és megütöm magam, stb. Bosszantó, idegesítő dolog, ó, milyen jó is lenne súlytalanul lebegni.

Aztán, a valódi súlytalanságban hirtelen kiderül: itt csak lebegni lehet, mert minden mozgásunkhoz alapvetően szükséges a saját súly, amely a földhöz tapaszt, amely révén el tudunk mozdulni. Ha meggondolatlan mozdulatot teszünk, elszállunk, mert nem érünk a következő lépésnél a földhöz, hogy lefékezhessük magunkat. Nem tudunk inni, enni, de még pisilni, borotválkozni sem speciális szerkezetek nélkül, mert nem csak mi, de semmi sem működik úgy, ahogy megszoktuk. Ó igen, súlytalanná lettünk, de vajon ez lenne a szabadság definíciója?

És végül: testünk képtelen feldolgozni a súly hiányát, egyensúlyérzékünk (ez is milyen jó kis szó :-) ) felborul, bajban vagyunk az alapvető irányokkal, vérkeringésünk megzavarodik, csontjaink a terhelés hiányában lassan leépülnek. Nehézkedés hiányában képtelenek vagyunk élni. Lehet szép álom, lehet gyönyörködni a madarak repülésében - de ezt nem nekünk találták ki, mi nem erre vagyunk kitalálva.

Igen, a világon bárhol betérhetek a mekibe, és ehetek ugyanolyan hambi-kólát - de vajon megkapom-e tőle azt, amikor a meglehetősen karcos stílusú szomszéd bácsi meghív egy pohár saját termésű borra? Vannak a heló, buli haverok - és van, amikor egy kézfogásban erő, tisztelet, felelősségvállalás, és kölcsönös áldozatkészség van. Amikor egy Mester veszi a fáradságot és leszid, mert hisz benne, hogy meg tudod csinálni jól is. A szerelem, ami egyetlen társhoz köt holtomiglan-holtáiglan, a gyerekek (ha úgy tetszik, a legnagyobb kötöttség), akiket együtt indítunk útnak, és akkor is menni fognak, amikor mi már nem leszünk.

Lehet élni mindezen kötöttségek nélkül is - de vajon élet-e az egyáltalán, vagy inkább csak létezés? (... és valójában ez az, amit a VP leírásaiból, terveiből is hiányolok: beszél a tökéletes, tudományos létezés feltételeiről és eszközeiről, de nem az emberi életről...)

---

Eredeti hely

Válaszul erre

Válasz 1