Önszabályozó tudomány
A kitchen-science és a jelenlegi tudományos élet kritikájával (“ipari gondolkodó” lévén, saját akadémiai karrier hiányában barátok és családtagok információira támaszkodva) alapjaiban egyetértek: a téves motivációs rendszer az eredetileg kreatív terepet alaposan a földbe döngölte, utat nyitva a mai szuperhős-űrmese-végpusztulás kliséforgatagnak. Viszont az ehhez meglehetősen lazán kapcsolódó utolsó bekezdésen nagyot mosolyogtam.
A tudósok, kutatók, hozzáértők pedig többnyire tehetetlenek. Ha valaki megpróbálja megértetni a közvetlen környezetével, hogy mi a valóság – mint például én – akkor azt kapja válaszul, hogy „túl magas lovon ül”. Lehet, de én ennek megfizettem az árát.
Hmm… Ezt sokszor idézhetném, amikor a túl bonyolult gondolataim miatt kapom az ekézést. Ki is szokott ilyesmit válaszolni nekem? Ja igen. Itt mindenki, köszönet a megerősítésért. :-D
Szóval idézhetném, ha… nem épülne egyértelműen hibás alapvetésre.
Emberi kommunikációban ugyanis nincs olyan, hogy “valóság”. Minden kornak az adott tudományos és gondolkodási szinten létezik egy fogalomrendszere, amely viszonylag koherens leírást ad a világ aktuálisan ismert működésére, és amelyet mérete miatt egyetlen ember csak nagyon kis részben birtokolhat (vagy sok mindenről alig valamit, vagy alig valamiről nagyon sokat).
A fizika a 19. század végén is “majdnem kész” volt, aztán jött néhány “őrült”, aki idióta mennyiségű munkát fektetett “nyilvánvalóan eszement” ötletekbe és érthetetlen matematikai levezetésekbe, az akkori “valóság” hirdetőinek folyamatos csesztetése közepette. A mai ismereteinkre, világképünk alapfogalmaira ugyanígy csak egyetlen dolog állítható: száz év múlva elavultak lesznek. Hacsak addig agyon nem verjük egymást, mert akkor meg egy elérhetetlenül távoli csodavilág értéktelen emlékeivé válnak. Mondjuk mint “Nicaraguában” – akitől idegen a történet lelki töltete, fókuszáljon a precíz életképre.
Szóval, aki tisztában van a logikus gondolkodás alapjaival és tudományunk fejlődésének történetével, valószínűleg nem beszél a “valóság megértetéséről”, az a Discovery Channel és Morgan Freeman (“A Tudós” egy rakás spacey-tale-ben – mert ezeket sci-fi-nek nevezni Asimov, Lem vagy Hoyle után szentségtörés) színvonala. Ugyanakkor a látóköre szélesítése érdekében nagyon alaposan elolvas egy csomó “hülyeséget”, és elfogadja, hogy a saját világképe bizonyos mértékben biztosan szintén “hülyeség”.
Na ez meg az én hülyeségem volt. ;-)
Attila (PV) 2015. július 2. csütörtök - 10:25
Abból a fajta tudósból kevés van már, aki a “saját szakállára” kiváncsiságból, a világ megismerése iránti lelkesedéstől fűtve kutat…
A túlnyomó többség azt kutatja amiért megfizetik, és már az egyetemen is arra ösztönzik, hogy “gazdaságos” kutatásokat végezzen. Alaposan megtanulja, hogy ne menjen szembe a jól beágyazódott érdekekkel, ha rendes karriert akar.
Erre a legjobb példa a finnugor elmélet…
Már szinte minden szinten megdőlt, de az Akadémián annyi embernek függ tőle az exisztenciája, hogy amíg azok ki nem halnak, addig Magyarországon szóba se jöhet a dolog felülvizsgálása.
Meg az is nyílt titok, hogy a magasabb szintű tudósok mind valamilyen titkos vagy kevésbé tikos, de mindenesetre befolyásos társaság tagjai, akiket politkai-gazdasági szintekről irányítanak. Itt van mindjárt Newton, a “vakoló” akinek munkája java része az ezotériában keletkezett, és csak egy kisebb részét osztotta meg a tömegekkel a fizikáról…
A helyzet az, hogy a “valódi” tudományt féltékenyen őrzik azok akik hozzáférnek, és ezeket a világ minden kincséért sem publikálják elegáns szaklapokban…
2015. július 2. csütörtök - 11:34
Az én tapasztalatom szerint a dolog működik gonosz (vagy legalábbis önző) háttérhatalom nélkül is, szimplán 1: az emberi gondolkodás természete és 2: a monetáris rendszer által létrehozott motivációk hatására (amelyek egyébként szintén egymást formálják). Akár itt is megfigyelhető, hogyan taposódik el egy-egy megszokásoktól eltérő (természetesen nem feltétlenül helyes) felvetés érdemi érvek nélkül, pusztán a jó eséllyel gonosz manipulációtól mentes köznapi felfogás tehetetlensége és felületessége alatt. A valós (akár materiális akár szellemi) elit háttérbe húzódása és manipulatív jellege ugyanígy levezethető 1 és 2 természetes következményeként, nem kell ok-ként tekinteni rá (Occam borotvája).
2015. július 2. csütörtök - 12:06
Akit érdekel, itt van egy rövid morfondírozásom a témában…
Károly 2015. július 2. csütörtök - 15:40
Kedves Lóránd;
Elképzelhető szerinted, hogy nem csak a sztenderd logika mentén /ebből ez és ez következik, így logikus/ érdemes a világunkat kutatni? Eltérhet e az ember egyáltalán az agyunk által diktált logikától?
2015. július 2. csütörtök - 22:17
Nos, én úgy tudom, hogy az emberi agy “hardver szinten” nagyjából nyolcvanmilliárd egyszerű logikai kapcsolóból álló gubanc, amelyben minden elem folyamatosan reagál a hozzá kapcsolódó többi elem állapotára. Célja a környezet mintáinak, eseményeinek rögzítése a kapcsolatok folyamatosan változó struktúrájában, annak érdekében, hogy a jövőbeli eseményekre való reagálásnál a korábbi tapasztalatok segítségével nagyobb eséllyel hozzon előnyös döntést.
Hol itt a logika? Sehol. Az emberi agy nem “diktál logikát”, éppen ellenkezőleg: semmi nem áll távolabb tőle, mint a logikus, lineáris következtetés. Szóval a kérdés szerintem téves feltételezésen alapul. Gondolkodásunk valójában nem logikus; érzékelésünk, “kutatásunk” élményeken, érzelmeken, empátián és ellenszenven alapul, eredendően szubjektív és elkerülhetetlenül hiányos.
Akkor miért érdekes mégis a logika? Éppen azért, mert döntéseink során 1: nem vagyunk képesek minden mintát felhasználni, mindig csak részleges egyezések lesznek, amelyeket valószínűségük szerint, “érzésre” súlyozunk, és 2: nem tudunk mindent személyesen megtapasztalni.
Egy mai civilizált ember a világról alkotott fogalmainak és élményeinek túlnyomó többségét nem személyesen szerzi meg vagy alakítja ki, hanem készen kapja (nyelv, család, iskola, média, stb.). Az iszonyú információtömeg rendezésére, egyszerűsítésre, általánosításra, következtetésre; összehangolt tevékenységhez szükséges tervek készítésére nem alkalmas az agy természetes (szimpla egyéni/kis csoportos túlélésre, igen szűk adatkészlet kezelésére optimalizált) működése. A logika ezeket a műveleteket teszi ellenőrizhetővé, az eredményeket értékelhetővé, az eltérő látásmódokat kiértékelhetővé és összehangolhatóvá.
Fontos hangsúlyozni: az eredmény nem feltétlenül helyes, mert a kiinduló adatok pontossága és teljessége nem garantálható (éppen ellenkezőleg, a hiányosságuk bizonyos) – viszont a műveletek helyes alkalmazása esetén jobb eséllyel vezet hasznos eredményre, illetve rámutat a bizonytalan területekre.
Az, hogy ez milyen mértékben “nem természetes” működés, pontosan lemérhető akár az itt folyó kommunikáción. Többször olvastam már róla, de nem tanulmányoztam még Arisztotelész Organonját és további írásait, így formálisan nem állíthatom, hogy logikusan gondolkodom. Ugyanakkor csupán az, hogy igyekszem elkerülni a legegyszerűbb hibákat, és húsz éve csiszolom a gondolkodásomat egy meglehetősen objektív környezetben, a jelek szerint teljesen idegenné tesz engem bármilyen “normális társaságban”…
Szóval nem “eltérni érdemes”, hanem észrevenni, hogy mennyire fontos lenne akár csak kis mértékben újra közelebb kerülni a (nem csak marketing szinten) logikus gondolkodáshoz, még mielőtt ebben a mai bábeli zűrzavarban végleg kirúgjuk magunk alól a sámlit.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leckék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leckék. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. július 2., csütörtök
2015. május 30., szombat
A prayer for the human mind
Vision is an interesting thing. On the surface, we know that we need two healthy eyes, and the slight difference between the images coming from them gives what we see in three dimension. In fact, this is only part of the story, because what we really "see" is a 3D model of the world that we only constantly update by the images we get from our eyes. Some species (bats, dolphins), and even some human beings use other means like ultrasound reflection to build that 3D model. A human infant spends years literally on learning to see: how to build that 3D model from the images from those absolutely healthy pair of eyes.
The same as our "sight" depends on our brain, our decisions are also based on our inner vision. This is affected by the current pieces of information provided by our senses, but much more by our current model of the world inside our brain.
The basic example can be religion: religious people process all information through the patterns given by their faith, be it the law of Karma, acts of various gods, or the words of the New Testament. A more complicated example is to understand that our current "western vision", the "faith in democracy or science" is absolutely not more founded than any other religion (democracy does not provide "freedom, equality and brotherhood", science seems to do more harm than help, the World Bank seems to fail on their noble "Working for a World Free of Poverty", quantum physics is an expanding collection of facts that our calculations simply don't explain, etc).
If we take otherwise similar people, what they actually see when checking the same news depends on their vision of the world. Consequently, even if they have the same logical thinking and generic morale, they will make different decisions in exactly the same circumstances.
Lots of people know the famous quote from Mayer Amschel Rothschild, "Permit me to issue and control the money of a nation, and I care not who makes its laws!" Perhaps much less know that this is already a modified version of an older statement from Andrew Fletcher (around 1700)
These "ballads", the repeated stories that are told to the next generation of people actually train their minds how to build their inner image of the world, what is good, what is wrong, how to handle various situations. This works exactly the same way as repeated trial and error experiments of infants to touch, move, interact with, crawl to objects appearing in their eyesight, connect images to sounds, smells, physical touch sensation: it forms our internal vision of the world, how we should handle external information, what to keep, what to throw away.
During the past few decades, our inner world has drastically changed. It started with the sixties, when the intellectual vision of the "western world" suddenly expanded: people not just read stories about different cultures, but could actually go there and interact with people having an alien inner world, and understand that it can be just as coherent and logical as their own. The previously simple control (ballads by the politicians to start war on the other end of the globe) did not work anymore, and this allowed creating an (almost) completely global mankind.
It again expanded now, when individuals are able to receive and send messages, images, films in this global communication network, with practically no delay, and no limitation on the size of the audience. During the latter rapid fundamentally technical progress, we were so afraid of how to get money for the new inventions, that we forgot to think about what it does to our brain, especially with the next generation that gets the new environment as its natural living space. This change has multiple aspects that also interact and enforce the others.
Today, our brain must quickly receive tons of information in which it is simply not good: it's just an organ to keep us alive and happy, trained and evolved in a very closed environment. It malfunctions, but at the same time it further changes its own environment. The race is getting faster and faster, we get more and more bits of information.
We are hungry for understanding, but it does not mean receiving more, but processing less information and share our results among our communities.
We seek for truth, but don't accept that a single human being, just like the whole mankind simply can't have it: we have a current understanding that always change as we improve. So, we today have biased media to feed us with "our truth", making us unable to communicate with people having different "truth" - faith, social, scientific vision, etc.
We don't live in our own life, but act as a kind of news channel; we receive and forward information instead of having experiences that change us; we act like sensors and relays instead of processors.
We live in our dreams (I mean the "lucky part of the world"), and have the power to make our dreams true. This makes dreaming very dangerous, and from a remote point of view our world looks pretty childish (luxury buildings, cars, car racing, people competing as animals, economy and politics built upon goofy lies) and sad (the price of the dream: suffer, poverty, collapsing nature cycles, ...) This is a clear representation of the fact that even the most complex external, technical organization of our civilization (because we have that for sure), does not substitute the coherent inner structure (intelligence) and controlled flexibility (wisdom) of our brains.
We try to simplify ourselves to the level of machines, compare the human intelligence with a machine by numbers, forgetting that we as individuals and communities are fundamentally different from them, and process information, build our inner, and shared external world in a very different way. We as individuals, must be more human to keep up with our more mechanic world.
The mechanical skeleton and the informatics neural system of the global mankind is ready and active - the conscious human spirit, built up from self conscious and responsible human beings as cells, is far behind at the moment.
The same as our "sight" depends on our brain, our decisions are also based on our inner vision. This is affected by the current pieces of information provided by our senses, but much more by our current model of the world inside our brain.
The basic example can be religion: religious people process all information through the patterns given by their faith, be it the law of Karma, acts of various gods, or the words of the New Testament. A more complicated example is to understand that our current "western vision", the "faith in democracy or science" is absolutely not more founded than any other religion (democracy does not provide "freedom, equality and brotherhood", science seems to do more harm than help, the World Bank seems to fail on their noble "Working for a World Free of Poverty", quantum physics is an expanding collection of facts that our calculations simply don't explain, etc).
If we take otherwise similar people, what they actually see when checking the same news depends on their vision of the world. Consequently, even if they have the same logical thinking and generic morale, they will make different decisions in exactly the same circumstances.
Lots of people know the famous quote from Mayer Amschel Rothschild, "Permit me to issue and control the money of a nation, and I care not who makes its laws!" Perhaps much less know that this is already a modified version of an older statement from Andrew Fletcher (around 1700)
"... if a man were permitted to make all the ballads,
he need not care who should make the laws of a nation."
he need not care who should make the laws of a nation."
These "ballads", the repeated stories that are told to the next generation of people actually train their minds how to build their inner image of the world, what is good, what is wrong, how to handle various situations. This works exactly the same way as repeated trial and error experiments of infants to touch, move, interact with, crawl to objects appearing in their eyesight, connect images to sounds, smells, physical touch sensation: it forms our internal vision of the world, how we should handle external information, what to keep, what to throw away.
During the past few decades, our inner world has drastically changed. It started with the sixties, when the intellectual vision of the "western world" suddenly expanded: people not just read stories about different cultures, but could actually go there and interact with people having an alien inner world, and understand that it can be just as coherent and logical as their own. The previously simple control (ballads by the politicians to start war on the other end of the globe) did not work anymore, and this allowed creating an (almost) completely global mankind.
It again expanded now, when individuals are able to receive and send messages, images, films in this global communication network, with practically no delay, and no limitation on the size of the audience. During the latter rapid fundamentally technical progress, we were so afraid of how to get money for the new inventions, that we forgot to think about what it does to our brain, especially with the next generation that gets the new environment as its natural living space. This change has multiple aspects that also interact and enforce the others.
- We have the power to separate ourselves, but what is more important: our children from frightening situations. We have the resources to feel more empathy to them, so for example we don't send them alone to anywhere where they can die or get hurt because something must be done. This is absolutely different from the situation even a century ago, when sending your kids to the market or even the backyard could be the last moment you saw them. We don't usually feel real hunger, thirst, fear, injustice, loss, a quite little chance to get crippled by simple mistakes and live together with several people who did. Luckily, those times are gone, you say. But this also means neither you nor your child has to learn to deal with real fear and danger: our brain has to work in an alien environment, fundamentally different from what it was optimized for during its evolution.
- We are raised in an environment full of science and more information than our brain can hold. More and more time we spend on interaction with machines, from the light switches and television to tablets and mobile devices, instead of organic creatures: plants, ants, birds, pets and other human beings. Naturally, we use machines instead of sharing our time and resources with them. We control them in a very simplified and quick commands, of course we don't have empathy towards them. We get angry and cry for replacement if they don't work as we expect it, we don't waste our time to understand them. Our brain is heavily trained to rule and change the world instead of learning from it.
- Our ballads... This is a long story, but in a nutshell: the human civilization is a complex network of interacting communities, which are held together by shared and aligned motivations of their members. The "glue" is a common mythology, ideas, "memes", which affects the vision of the members, allows them to use similar terms, set common aims and support cooperation, sharing efforts, constructive and honest communication. The "old ballads": faith, nation, etc. 1: gone through the same evolution process: the stronger, more coherent ballads formed stronger communities that conquered weaker ones, 2: their development was very slow; 3: they were filtered by the listeners, who were confident, critic adults, checked their usability against their own, very hard life, they were extremely hard to impress.
We have thrown away these ballads, and make new ones very quickly, we don't test their inner values and even don't care; we use ballads not to understand and explain our problems, but to forget about them. Today we create ballads that are far from our own experiences, focusing on heroes instead of real human beings, external actions instead of human interactions - and those that deal with humans (soap operas, reality shows) give useless, dumb cliches.
In short: instead of passing values, helping to grow up and think, our modern ballads keep us in infant state, and infants want even simpler ballads, resulting a cultural landslide.
Today, our brain must quickly receive tons of information in which it is simply not good: it's just an organ to keep us alive and happy, trained and evolved in a very closed environment. It malfunctions, but at the same time it further changes its own environment. The race is getting faster and faster, we get more and more bits of information.
We are hungry for understanding, but it does not mean receiving more, but processing less information and share our results among our communities.
We seek for truth, but don't accept that a single human being, just like the whole mankind simply can't have it: we have a current understanding that always change as we improve. So, we today have biased media to feed us with "our truth", making us unable to communicate with people having different "truth" - faith, social, scientific vision, etc.
We don't live in our own life, but act as a kind of news channel; we receive and forward information instead of having experiences that change us; we act like sensors and relays instead of processors.
We live in our dreams (I mean the "lucky part of the world"), and have the power to make our dreams true. This makes dreaming very dangerous, and from a remote point of view our world looks pretty childish (luxury buildings, cars, car racing, people competing as animals, economy and politics built upon goofy lies) and sad (the price of the dream: suffer, poverty, collapsing nature cycles, ...) This is a clear representation of the fact that even the most complex external, technical organization of our civilization (because we have that for sure), does not substitute the coherent inner structure (intelligence) and controlled flexibility (wisdom) of our brains.
We try to simplify ourselves to the level of machines, compare the human intelligence with a machine by numbers, forgetting that we as individuals and communities are fundamentally different from them, and process information, build our inner, and shared external world in a very different way. We as individuals, must be more human to keep up with our more mechanic world.
The mechanical skeleton and the informatics neural system of the global mankind is ready and active - the conscious human spirit, built up from self conscious and responsible human beings as cells, is far behind at the moment.
We are sleeping in the control room of a giant machine,
and don't seem to have too much time to wake up.
2015. május 18., hétfő
A Világ Ura
Sokat beszélünk a jövőről, bizonytalanok vagyunk, sokféleképpen látjuk - pedig a válasz egyszerű: kérdezzük meg a Világ Urát, mit akar, mert az lesz a jövő. Persze ez a kérdés rögtön újabb kérdéseket szül: mi is az a világ és ki az ura? Ezek viszont már praktikus kérdések, amelyekre lehet válaszolni. Világból rögtön három is van: az élővilág, a mesevilág és az emberi világ - ott az úr és akarata meglehetősen jól meghatározható. Nézzük is sorban!
Az első világ az élővilág, másként a Föld bolygó, ennek ura Gaia, a rajta élő lények összessége.
Az ő "akarata" egyszerű: él, és élni fog. Létezése évmilliókban, az összes élőlény faj ezernyi generációjában mérhető. Az ő jövőjét csupán globális vagy galaktikus katasztrófák befolyásolják jelentősen, de jelen tudásunk szerint egészen durva csapásokat is elviselt.
Ehhez képest a mi elmúlt párszáz éves tevékenységünk nem sokat nyom a latban. A jelek szerint képesek vagyunk megzavarni azt az egyensúlyt, amelytől a mi fajunk, civilizációnk létezése függ, akár olyan mértékben is, amelyet nem vagyunk képesek kezelni. Ez Gaia méreteiben érdektelen. Fajunk eltűnhet ugyanúgy, ahogy eltűntek más fajok is. Mérgezhetjük biológiai (felelőtlenül használt antibiotikumok, hormonkészítmények, idegen fajok behurcolása, génmanipuláció), kémiai (műanyagok, nehézfémek, savak, lúgok) vagy nukleáris anyagokkal, széndioxiddal, metánnal, hulladék hővel; ehhez is alkalmazkodni fog, ahogy tette eddig is. Nem "haragszik" ránk, nem akar bosszút állni vagy ilyenek, egész egyszerűen az élet, a biológia, fizika törvényei ütnek vissza arra a fajra, amelynek ereje nagyobb, mint bölcsessége. Ha nem vagy képes uralni önmagad, az általad megváltoztatott környezet elsöpör téged, ahogy a pezsgőben elpusztul az élesztő.
Az élővilág jövője az élet maga, függetlenül attól, hogy abban az emberi civilizáció meddig és milyen módon szerepel.
Az élővilágot a mai ember nem ismeri. Nem tudjuk mit eszünk, mit iszunk, mit lélegzünk be, minek adunk és mitől vesszük el az életet hétköznapi létezésünk során. Ismerünk viszont egy mesevilágot: a gazdaság, politika, tudomány és hatalom világát. Mi uralja ezt a világot?
Egyesek szerint a politikusok, mint Orbán Viktor, Angela Merkel vagy Vlagyimir Putyin. Mások szerint cégek, mint a Monsanto vagy a Coca Cola. Megint mások a pénzvilág uraira: "a zsidókra", a Bilderberg csoportra, a Rothschild családra mutatnak.
Szerintem ők mind csak szolgák más-más szinteken, mert ebben a világban az egyetlen valódi úr Mammon, a globális pénz. A pénz, amelyet ma a legjobban fizetett, legokosabb emberek milliói: befektetők, tőzsdei szakemberek, bankárok, gazdasági szakértők hadai működtetnek. A pénz, amely ma mindannyiunk életét meghatározza jobban, mint bármi más, hiszen világunk mítosza szerint szinte minden megoldható, amire megfelelő mennyiségű pénzt tudunk szerezni. A pénz, amely valójában csupán számok halmaza és összessége egy globális informatikai rendszerben.
A pénz egyetlen dolgot "akar": gyarapodni. Ez nem a saját akarata, hanem birtokosainak összegződő vágya: ha pénzem van, azt akarom, hogy több legyen belőle, oda viszem, ahol ezt megígérik, és elviszem, ha mások többet ígérnek. A "gonosz bankok", a tőzsde és üzemeltetői ennek a vágynak a szolgái; a politikusok az általa meghatározott globális gazdaság marketingesei (az ő feladatuk a saját mítoszuk eladása minél több embernek, akik aztán a szebb jövő reményében engedelmesen hajtják a gazdaság igájába a fejüket).
A pénzvilág "remélt jövője" az állandó gyarapodás, és ez rendben is volna, ha egyúttal nem szeretnénk a pénzt valós értékek, az élővilág mérésére használni. Ez utóbbi ugyanis véges; stabilitásra törekvő körfolyamatai a folyamatos, exponenciális növekedéssel szemben már évtizedes lemaradásban vannak. Sokszor annyi pénz pang a rendszerben folyamatosan kamatozó betétek, befektetések, kötvények, tulajdoni hányadok formájában, mint amennyit erőforrásokra, szolgáltatásokra, bármire "beváltani" képesek lennénk a mai árak mellett. Pontosabban: a kiskirályok pénzben kifejezhető igényeinek felső határa nyilván végtelen, de a "pórnép" alapszükségletei ettől tragikomikus mértékben eltávolodtak. Utóbbiak nagyon sokan vannak, régóta etetik őket fontosságuk tudatával, ami szöges ellentétben áll a valós tapasztalataikkal. Nem meglepő, hogy egyre dühösebbek.
A mesevilág "valós jövője" egy globális, eddig nem látott méretű pénzügyi és társadalmi csőd, amikor ezt az egyszerű tényt végre kénytelenek és képesek leszünk beismerni.
A harmadik az ember világa. A fajé, amely mára több lett, mint egymással szaporodni képes biológiai egyedek halmaza: működési szempontból több, mint hétmilliárd egyedből álló egyetlen, (majdnem) globálisan szerveződni, cselekedni, dönteni képes "szuperlénnyé" vált. Ereje Gaiával összemérhető, Mammonnal kölcsönösen teremtették egymást.
Az ember világának ura természetesen maga az ember, pontosabban a döntési szabadsággal rendelkező egyedek összessége. Ez a "fejlett világ" lakossága, akik számára a huszonegyedik század nem csak álom, hanem kézzel fogható valóság: létbiztonság, kommunikáció, oktatás, közlekedés (szemben azokkal, akiknek ugyanez a kor ipari rabszolgaságot, kábítószerek hatása alatt és nehézfegyverekkel vívott, valójában globális cégek és szekták érdekeinek megfelelő törzsi háborúkat jelent).
Ez az úr viszont egyáltalán nem viselkedik úrként, sokkal inkább a körülmények foglyaként tekint önmagára: az oktatást teherként kezeli, a felelősségtől szabadulni kíván, nagyobb gazdasági, politikai rendszerek játékszerének érzi magát. Egyre rövidebb távon gondolkozik, csupán túlélni szeretne, a rá nehezedő, számára ellenszenves szabályok ellen csak akkor emel szót, amikor már puszta létét fenyegetik - és nem akkor, amikor még lenne mozgástere a változtatásra. Az pedig, hogy társaiért kiálljon idegen tőle, hiszen nem bízik másokban, akik szintén nem támogatják, ugyanis közösségi mintáikat teljesen használhatatlan mesék, krimik és akciófilmek; egymás legyőzésére, állandó versengésre szoktató játékok alkotják.
Az egyéni túlélés stratégiái, a személyes felelősség tagadása, a motivációk összehangolását célzó kommunikációra való képtelenség révén az ember-úr a felette álló élő-, és az általa teremtett mesevilág összeütközését, annak következményeit kezelni nem tudja, ezek áldozatává válik. Hacsak...
Vajon mit jelent ez?
Ha én úr vagyok, azt jelenti, tudatában vagyok erőmnek és gyengeségeimnek, ismerem alapvető késztetéseimet. Ezek formálják életemet, azt a viszonylag rövid időt, amelyet ezen a világon töltök. Segítenek nekem kiválasztani azt a tevékenységet, amelyben képességeimhez mérten igyekszem a legjobbat nyújtani és mindig fejlődni. Nem félek a hibáktól, amelyet közben elkövetek, hanem nyíltan vállalom őket, mert általuk tanulok és nyújtok tanulságot másoknak - ez utóbbi talán még fontosabb, mert így nem csak én, de mások is igyekeznek majd elkerülni a hasonló tévedéseket.
Úr vagyok, ennek megfelelően tisztelem saját feladataimat, utamat, önmagamat. Azt is tudom, hogy egyetlen emberként a világ nagyon kis szeletének lehetek ura csupán, ezért elemi érdekem, hogy az összes többi területen más, hozzám hasonló szemléletű, de teljesen másként gondolkodó urak dolgozzanak legjobb tudásuk, lelkiismeretük szerint, szabadon. Tisztelem őket, és amikor kell, felemelem a szavam annak érdekében, hogy az ő szabadságuk, függetlenségük megmaradhasson.
Úr vagyok az ember világában. Egy olyan faj tagja vagyok, amely egy egész bolygót művel vágyainak megfelelően - tehát felelős vagyok ezen vágyak minőségéért és költségeiért. Egyénként természetesen fontos saját létbiztonságom, kényelmem, jó közérzetem megteremtése, hiszen ezek nélkül nem tudnék minőségi munkát végezni. Ugyanakkor felelős vagyok azért, hogy ne kergessek olyan álmokat, amelyek másokat megakadályoznak saját létbiztonságuk, kényelmük és jó közérzetük megteremtésében - akár velem egyidőben, de a bolygó kevésbé szerencsés vidékein születtek, akár generációkkal utánam fognak itt élni.
Úr vagyok, tehát felemelem a szavam egy olyan rendszer ellen, amely nem hallgatja meg minden fajtársam hangját, amely rabszolgákká teszi őket az én szórakoztatásomra, amely utódaink életét, szabadságát teszi kockára az én megszokott kényelmem érdekében, amely ostoba mesékkel és szándékos hazugságokkal takarja előlem a valós problémákat csak azért, hogy nyugodtabban alhassak.
Úr vagyok. Ismerem az igényeimet és megfizetem az árukat. Saját döntéseket hozok és nem terhelek másokra többet, mint amennyit értük én elviselek, mert kapcsolataim a kölcsönös tiszteleten alapulnak, nem a hatalmon és pillanatnyi erőn. Elkövetem saját hibáimat, és ugyanúgy vállalom őket, mint a belőlük származó tanulságot, esetleg sikert.
Felelős, felnőtt, tehát félelmeivel és gyengeségével is tisztában lévő, éppen ezáltal kikerülhetetlen határaimon belül szabad ember vagyok. Nem pátyolgatásra szoruló akaratos, nyűgös gyerek.
Ennek az úrnak talán van jövője ezen a bolygón. A saját maga által teremtett világ fogságában a puszta létezésért kapálózó szerencsétlennek nincs esélye.
Az első világ az élővilág, másként a Föld bolygó, ennek ura Gaia, a rajta élő lények összessége.
Az ő "akarata" egyszerű: él, és élni fog. Létezése évmilliókban, az összes élőlény faj ezernyi generációjában mérhető. Az ő jövőjét csupán globális vagy galaktikus katasztrófák befolyásolják jelentősen, de jelen tudásunk szerint egészen durva csapásokat is elviselt.
Ehhez képest a mi elmúlt párszáz éves tevékenységünk nem sokat nyom a latban. A jelek szerint képesek vagyunk megzavarni azt az egyensúlyt, amelytől a mi fajunk, civilizációnk létezése függ, akár olyan mértékben is, amelyet nem vagyunk képesek kezelni. Ez Gaia méreteiben érdektelen. Fajunk eltűnhet ugyanúgy, ahogy eltűntek más fajok is. Mérgezhetjük biológiai (felelőtlenül használt antibiotikumok, hormonkészítmények, idegen fajok behurcolása, génmanipuláció), kémiai (műanyagok, nehézfémek, savak, lúgok) vagy nukleáris anyagokkal, széndioxiddal, metánnal, hulladék hővel; ehhez is alkalmazkodni fog, ahogy tette eddig is. Nem "haragszik" ránk, nem akar bosszút állni vagy ilyenek, egész egyszerűen az élet, a biológia, fizika törvényei ütnek vissza arra a fajra, amelynek ereje nagyobb, mint bölcsessége. Ha nem vagy képes uralni önmagad, az általad megváltoztatott környezet elsöpör téged, ahogy a pezsgőben elpusztul az élesztő.
Az élővilág jövője az élet maga, függetlenül attól, hogy abban az emberi civilizáció meddig és milyen módon szerepel.
Az élővilágot a mai ember nem ismeri. Nem tudjuk mit eszünk, mit iszunk, mit lélegzünk be, minek adunk és mitől vesszük el az életet hétköznapi létezésünk során. Ismerünk viszont egy mesevilágot: a gazdaság, politika, tudomány és hatalom világát. Mi uralja ezt a világot?
Egyesek szerint a politikusok, mint Orbán Viktor, Angela Merkel vagy Vlagyimir Putyin. Mások szerint cégek, mint a Monsanto vagy a Coca Cola. Megint mások a pénzvilág uraira: "a zsidókra", a Bilderberg csoportra, a Rothschild családra mutatnak.
Szerintem ők mind csak szolgák más-más szinteken, mert ebben a világban az egyetlen valódi úr Mammon, a globális pénz. A pénz, amelyet ma a legjobban fizetett, legokosabb emberek milliói: befektetők, tőzsdei szakemberek, bankárok, gazdasági szakértők hadai működtetnek. A pénz, amely ma mindannyiunk életét meghatározza jobban, mint bármi más, hiszen világunk mítosza szerint szinte minden megoldható, amire megfelelő mennyiségű pénzt tudunk szerezni. A pénz, amely valójában csupán számok halmaza és összessége egy globális informatikai rendszerben.
A pénz egyetlen dolgot "akar": gyarapodni. Ez nem a saját akarata, hanem birtokosainak összegződő vágya: ha pénzem van, azt akarom, hogy több legyen belőle, oda viszem, ahol ezt megígérik, és elviszem, ha mások többet ígérnek. A "gonosz bankok", a tőzsde és üzemeltetői ennek a vágynak a szolgái; a politikusok az általa meghatározott globális gazdaság marketingesei (az ő feladatuk a saját mítoszuk eladása minél több embernek, akik aztán a szebb jövő reményében engedelmesen hajtják a gazdaság igájába a fejüket).
A pénzvilág "remélt jövője" az állandó gyarapodás, és ez rendben is volna, ha egyúttal nem szeretnénk a pénzt valós értékek, az élővilág mérésére használni. Ez utóbbi ugyanis véges; stabilitásra törekvő körfolyamatai a folyamatos, exponenciális növekedéssel szemben már évtizedes lemaradásban vannak. Sokszor annyi pénz pang a rendszerben folyamatosan kamatozó betétek, befektetések, kötvények, tulajdoni hányadok formájában, mint amennyit erőforrásokra, szolgáltatásokra, bármire "beváltani" képesek lennénk a mai árak mellett. Pontosabban: a kiskirályok pénzben kifejezhető igényeinek felső határa nyilván végtelen, de a "pórnép" alapszükségletei ettől tragikomikus mértékben eltávolodtak. Utóbbiak nagyon sokan vannak, régóta etetik őket fontosságuk tudatával, ami szöges ellentétben áll a valós tapasztalataikkal. Nem meglepő, hogy egyre dühösebbek.
A mesevilág "valós jövője" egy globális, eddig nem látott méretű pénzügyi és társadalmi csőd, amikor ezt az egyszerű tényt végre kénytelenek és képesek leszünk beismerni.
A harmadik az ember világa. A fajé, amely mára több lett, mint egymással szaporodni képes biológiai egyedek halmaza: működési szempontból több, mint hétmilliárd egyedből álló egyetlen, (majdnem) globálisan szerveződni, cselekedni, dönteni képes "szuperlénnyé" vált. Ereje Gaiával összemérhető, Mammonnal kölcsönösen teremtették egymást.
Az ember világának ura természetesen maga az ember, pontosabban a döntési szabadsággal rendelkező egyedek összessége. Ez a "fejlett világ" lakossága, akik számára a huszonegyedik század nem csak álom, hanem kézzel fogható valóság: létbiztonság, kommunikáció, oktatás, közlekedés (szemben azokkal, akiknek ugyanez a kor ipari rabszolgaságot, kábítószerek hatása alatt és nehézfegyverekkel vívott, valójában globális cégek és szekták érdekeinek megfelelő törzsi háborúkat jelent).
Ez az úr viszont egyáltalán nem viselkedik úrként, sokkal inkább a körülmények foglyaként tekint önmagára: az oktatást teherként kezeli, a felelősségtől szabadulni kíván, nagyobb gazdasági, politikai rendszerek játékszerének érzi magát. Egyre rövidebb távon gondolkozik, csupán túlélni szeretne, a rá nehezedő, számára ellenszenves szabályok ellen csak akkor emel szót, amikor már puszta létét fenyegetik - és nem akkor, amikor még lenne mozgástere a változtatásra. Az pedig, hogy társaiért kiálljon idegen tőle, hiszen nem bízik másokban, akik szintén nem támogatják, ugyanis közösségi mintáikat teljesen használhatatlan mesék, krimik és akciófilmek; egymás legyőzésére, állandó versengésre szoktató játékok alkotják.
Az egyéni túlélés stratégiái, a személyes felelősség tagadása, a motivációk összehangolását célzó kommunikációra való képtelenség révén az ember-úr a felette álló élő-, és az általa teremtett mesevilág összeütközését, annak következményeit kezelni nem tudja, ezek áldozatává válik. Hacsak...
Hacsak nem képes úrként gondolni önmagára, és ennek megfelelően viselkedni.
Vajon mit jelent ez?
Ha én úr vagyok, azt jelenti, tudatában vagyok erőmnek és gyengeségeimnek, ismerem alapvető késztetéseimet. Ezek formálják életemet, azt a viszonylag rövid időt, amelyet ezen a világon töltök. Segítenek nekem kiválasztani azt a tevékenységet, amelyben képességeimhez mérten igyekszem a legjobbat nyújtani és mindig fejlődni. Nem félek a hibáktól, amelyet közben elkövetek, hanem nyíltan vállalom őket, mert általuk tanulok és nyújtok tanulságot másoknak - ez utóbbi talán még fontosabb, mert így nem csak én, de mások is igyekeznek majd elkerülni a hasonló tévedéseket.
Úr vagyok, ennek megfelelően tisztelem saját feladataimat, utamat, önmagamat. Azt is tudom, hogy egyetlen emberként a világ nagyon kis szeletének lehetek ura csupán, ezért elemi érdekem, hogy az összes többi területen más, hozzám hasonló szemléletű, de teljesen másként gondolkodó urak dolgozzanak legjobb tudásuk, lelkiismeretük szerint, szabadon. Tisztelem őket, és amikor kell, felemelem a szavam annak érdekében, hogy az ő szabadságuk, függetlenségük megmaradhasson.
Úr vagyok az ember világában. Egy olyan faj tagja vagyok, amely egy egész bolygót művel vágyainak megfelelően - tehát felelős vagyok ezen vágyak minőségéért és költségeiért. Egyénként természetesen fontos saját létbiztonságom, kényelmem, jó közérzetem megteremtése, hiszen ezek nélkül nem tudnék minőségi munkát végezni. Ugyanakkor felelős vagyok azért, hogy ne kergessek olyan álmokat, amelyek másokat megakadályoznak saját létbiztonságuk, kényelmük és jó közérzetük megteremtésében - akár velem egyidőben, de a bolygó kevésbé szerencsés vidékein születtek, akár generációkkal utánam fognak itt élni.
Úr vagyok, tehát felemelem a szavam egy olyan rendszer ellen, amely nem hallgatja meg minden fajtársam hangját, amely rabszolgákká teszi őket az én szórakoztatásomra, amely utódaink életét, szabadságát teszi kockára az én megszokott kényelmem érdekében, amely ostoba mesékkel és szándékos hazugságokkal takarja előlem a valós problémákat csak azért, hogy nyugodtabban alhassak.
Úr vagyok. Ismerem az igényeimet és megfizetem az árukat. Saját döntéseket hozok és nem terhelek másokra többet, mint amennyit értük én elviselek, mert kapcsolataim a kölcsönös tiszteleten alapulnak, nem a hatalmon és pillanatnyi erőn. Elkövetem saját hibáimat, és ugyanúgy vállalom őket, mint a belőlük származó tanulságot, esetleg sikert.
Felelős, felnőtt, tehát félelmeivel és gyengeségével is tisztában lévő, éppen ezáltal kikerülhetetlen határaimon belül szabad ember vagyok. Nem pátyolgatásra szoruló akaratos, nyűgös gyerek.
Ennek az úrnak talán van jövője ezen a bolygón. A saját maga által teremtett világ fogságában a puszta létezésért kapálózó szerencsétlennek nincs esélye.
2015. március 22., vasárnap
Provokátor
Kedves Fidelitas-os fiatalok!
Azt hiszem, hogy helyesebb a mai divat ellenében nem tegező módon írnom, bár sajnos életkorom lassan lehetővé tenné annak egyoldalú alkalmazását, ettől mégis ugyanúgy kiráz a hideg, mint attól, hogy Önök visszategezzenek engem.
Nincs okom kételkedni az Önök jó szándékában, sem lelkesedésében - azonban ugyanígy nincs okom józan ítélőképességet feltételezni az Önök részéről. Túlnyomó többségüknél az életkor és a kizárólag személyesen beszerezhető elmélyült tudás és tapasztalatok hiányoznak, a maradékuk pedig már túlságosan rögzített gondolati mintákat követ, és mindent megtesz azért, hogy az első állapotból a másodikhoz "segítse" az előbbieket.
Felnőtt tanácsadóikról már nem tudok ilyen megengedő módon nyilatkozni. Ha megfigyelik, az aktuális hatalom visszaélése a kiforratlan személyiségű gyermekek, fiatalok vakmerő lelkesedésével örök stratégia, a gyermekek keresztes háborújától a Hitlerjugenden át az afrikai gyermekkatonáig. Önök most azt gondolják, ez nagyon durva csúsztatás - én azt, hogy csak a környezet eltérő, az eszköz, és annak tűrhetetlen cinizmusa ugyanaz.
Remélem eléggé provokatívnak találják ezt a megállapítást ahhoz, hogy intellektuálisan is igyekezzenek követni a továbbiakat.
Az Önök szemében bizonyára csak egy vagyok azok közül, akik szerint Magyarország (amely sajnos mára már nem csak nevében veszítette el a "köztársaság" rangot) Miniszterelnöke egy veszélyesen szűklátókörű, a magyar társadalommal szembeni felelősségének valós mélységéről tudomást venni képtelen, nagyobb rendszerek irányítására habitusa miatt eleve alkalmatlan ember, ám kétségtelenül tehetséges "népvezér".
Az emberi civilizáció a kultúra vagy tudományok terén ezt a szerepet már évezredek óta túlhaladta, sőt még a politikai életből is kikopott már egy ideje a világ szerencsésebb régióiban. Sajnálatos módon azonban a magyar társadalom Önökkel együtt, egyébként magyarázható okból lelkesedik a mindenkinél bölcsebb vezér mítoszáért (mindegy, hogy Orbán Viktornak, Vona Gábornak, Gyurcsány Ferencnek, stb. hívják), így képes ezt a röpke párszáz évet visszalépni a kedvükért. Azok pedig, akik ennek árát is képesek felmérni vagy megérezni (mozgástér beszűkülése, ellátórendszerek megroskadása, hűbéri rendszerek feléledése), nem véletlenül menekülnek az országból.
Ennek a véleményemnek aktuális hangulatomtól függő mértékben minden kertelés nélkül hangot adok, még nyílt levelet is írtam egyszer neki.
Veszélyes és elfogadhatatlan csúsztatás azonban az Önök részéről azt feltételezni, hogy ehhez a véleményhez "pártaktivistának" szükséges lenni. Amennyiben van türelmük, elolvashatják korábbi, a címzettek által szintén gyakran ellenséges provokációnak minősített kommunikációs kísérleteimet akár az Önök számára most célpontként kijelölt OGYM, Bajnai Gordon "Haza és Haladás" álomgyára, az LMP, az akkoriban Ángyán József (Kishantos és a magyar termelők kisemmizése) és Horváth András (a magyar gazdaság NAV által intézményesített kirablása) ügyeivel fémjelzett TESZ, ... irányában. A listán valóban nincs fent a Jobbik, de ez nem dicséret, a velük való kommunikációt teljesen értelmetlennek tartom.
Akkor vajon mi visz rá engem arra, hogy ilyeneket írjak? A válasz egyszerűnek hangzik: a felelősségteljes, felnőtt emberhez méltó gondolkodás képessége, amely egyébként rendszertervező programozóként a megélhetésemet is biztosítja. Egyszerűnek hangzik, de ha kommunikációs kísérleteimet nyomon követik, kiderül, hogy egyetlen élő érdemi partnert sem sikerült találnom, pedig Önök közül sokan rövidebb ideje élnek, mint amióta én ilyet keresek.
Igen, én vagyok az, aki "szembemegy az autópályán". Én vagyok az, aki hajlandó megkérdezni, hogy akkor mi is a helyzet a jövővel, mondjuk tíz év múlva? Én vagyok az, aki összehasonlítja a válaszokat.
A "jövőkutató" azt mondja, ha elég sokáig élünk, már nem is fogunk meghalni (nanobotok, mesterséges szervek, felhő alapú hibrid intelligencia), az autók önmagukat vezetik, az emberek a Marson alapítanak kolóniát.
Az ökológus azt mondja, a megzavarodott természeti körfolyamatok, elfogyó talaj, elszennyező vizek, ... miatt egy poszt-civilizációs nyomor lesz az osztályrészünk. A hadi szakértők vallási okokon túl az elfogyó erőforrások, főként az olaj és az ivóvíz hiánya miatti háborúkat látnak. A pénzügyi "szakértők" órákat rizsáznak, de egyetlen értelmes szót nem tudnak mondani arról, hogyan is fog megoldódni a folyamatban lévő pénzügyi válság, amelyet józan ésszel csak röhögve figyelhető szerencsétlenkedéssel dobálnak egyik kezükből a másikba.
Én vagyok az, aki teljes mértékben megérti az Önök aggodalmát, elégedetlenségét. Az a világ, amelybe Önök születtek, már véget ért, és jelenleg Önök nem látnak olyan mintát, amely kiállná az Önök kritikáját, amely méltó lenne az Önök odaadó munkájára. Sajnos emiatt Önök elvesztegetik értékes élet-idejüket, a megfelelő szintű erőfeszítés hiányában gondolkodásuk, cselekvőképességük nem lesz elég az Önökre szakadó feladatok megoldására. Jelen világunk ugyanis a korábbi generációk tényleg minden elismerésre méltó, hatalmas egyéni erőfeszítésének köszönhető, már a fenntartásához is ehhez mérhető munkára lenne szükség: több évtizednyi folyamatos, kiemelkedő szintű gondolkodásra, elemzésre vagy éppen kétkezi munkára. Az nem elég, hogy az interneten utána lehet olvasni, vagy a Facebook-on százezer "lájkot" lehet gyűjteni egy közhely átfogalmazásával.
Önök a Fidelitasnál (de írhatnám akár a Jobbikot is) nagyon rossz reménysugarat választottak. Az Önök vezetői nem rendelkeznek semmilyen, a valós feladathoz mérhető jövőképpel, a politikát a "közösség feladatain való gondolkodás" helyett egy játszmának tekintik, ahol első a hatalom megtartása/megszerzése, majd utána lesz valahogy. Én rendszertervező vagyok, pontosan tudom, hogy így nem megy, pontosabban: így csak káoszt lehet létrehozni.
Csak egy példa: Paks és az atomenergia. Önök bíznak a vezetőik józanságában, ítélőképességében; Önök tarthatják hatalmi propagandának, vagy tudatlanságból származó "sötétzöldnek" azokat a hangokat, amelyek nem csak ezt a beruházást, hanem az atomenergia jelenlegi felhasználását az emberiség globális hibájának tekintik.
Önök tekinthetik Albert Einsteint, Isaac Asimovot "sötétzöldnek", amiért ezt az utat elhibázottnak tartották. Önök hihetnek abban a technológiában, amely "mindenre felkészült, és sokszorosan túlbiztosított" mindaddig, amíg a lehetetlen esemény, a reaktormag leolvadása mégis bekövetkezik (az eddigi átlagban hét évenként...). Önöknek nem kell tudni arról, mennyire közel voltunk ahhoz, hogy Pakson következzen be tízezer évig tartó következményekkel járó katasztrófa (és hogy az akkori elemzés végén olvasható "baljós körülmények" mennyivel enyhülhettek azóta). Önöknek nem kell tudni, hogyan fordult el az erőmű (szaktudás vagy elkötelezettség hiányával bajosan vádolható) akkori vezetője az atomenergiától (kapott is érte gondolom kígyót-békát, egykori cikke is csak web archívumból érhető el...)
Önöknek nem kell foglalkozni azzal, hogy Fukushima egy pontosan előre jelzett (csak túl költséges) természeti jelenség, és az egész technológia alapvető hibáinak következménye. Önök nézhetik hülyének a németeket, akik tisztában vannak azzal, hogy a Fukushimaival pontosan egyező rendszerek várják a következő "lehetetlen eseményt", és azzal, hogy az atomenergia jelenlegi felhasználási módja egyszerűen civilizációs zsákutca, amelyet kizárólag szakértőknek beállított marketing ügynökségek (pl: IAEA) felületes kampánya tart életben. Önöknek nem kell azzal foglalkozni, hogy mára például kiderült, Fukushimában az I-es reaktor teljes üzemanyagkészlete átégette magát a reaktormagon és az "áttörhetetlen" köpenyen, valahol az épület alagsorában vagy talajában heverészik, és a világon senki sem tudja, hogyan lehet megközelíteni, ártalmatlanítani. A Csendes-óceán partján, szennyezve a környékbeli hegyek felől folyamatosan áramló talajvizet.
Önök hihetnek bármit, ennek dacára az Önök életét számos elkövetkező generációval együtt meg fogja határozni ez a tény akkor is, ha új hasonló, esetleg nem ennyire szerencsés baleset (mert a fukushimai óriási szerencse révén nem lett sokkal rosszabb) nem is következik be. Önök olyan embereket támogatnak, akik az Önök jövőjét (számos egyéb ordító ostobaság mellett) ezzel is... kockára teszik? Nem, az feltételes módot jelentene. Helyesebb azt mondani: pillanatnyi érdekeiknek megfelelően eladják az Önök jövőjét.
Ja, ráadásul: miért kell nekünk Paksról beszélni, amikor Széles Gábor energiacellája már majdnem megvalósult? Valaki hazudott? Nem, ez egyebek mellett a náci Németországban is használt "csodafegyver" propaganda fogás, a hazugságnál sokkal súlyosabb: tudatos tömegmanipuláció.
42 éves vagyok. Ez egy civilizáció nélküli környezetben "öreg" kor: fizikai cselekvőképességem már nem túl nagy érték, nehezen, de tanulok vigyázni magamra, idővel egyre több segítségre lesz szükségem ahhoz, hogy munkaképes legyek. A mai civilizált környezetben ez az aktív kor kezdete: mostanra tanultam meg eleget saját mesterségemből ahhoz, hogy valamit hozzá is tegyek. Persze ez nem megy úgy, ha a derékfájástól éppen mozdulni sem tudok.
Nem panaszkodhatom. Amikor annyi idős voltam, mint most Önök, láttam gyerekeket meghalni, nem tévében, hanem másfél évig tartó polgári szolgálatom alatt beteghordóként a szegedi Gyermekklinikán.
Elég sokat éltem, és utamat nyugodt lélekkel vállalom az előtt a fiatalember előtt, aki valaha voltam. Bizonyos értelemben tartozom neki, és Önöknek azzal, hogy provokáljam: ostoba klisék ismételgetése helyett saját, önálló, felelősséggel vállalt gondolatok megfogalmazására igyekezzem kényszeríteni Önöket. Erről szólt sok minden más mellett a Milla (jól megérdemelten bohózatba fulladt) alternatív elnök kampányára készített, szánalmasan home-made videóm:
vagy a Pandora szelencéje című novella, amelyeket ez alkalommal az Önök figyelmébe ajánlok.
Amint látják, nehéz lenne engem azzal elriasztani, hogy az arcomat vagy nevemet valamilyen listára teszik, gondolataimat nagyjából az Önök életkora óta nyíltan vállalom, egy ideje minden közösségi megnyilatkozásomat, sőt (anonimizálás után) leveleim egy részét a blogomon is publikálom azért, hogy bárkinek módjában álljon engem korábbi szavaimmal szembesíteni. Nem szorulok arra, hogy önéletrajzomat aktuális köpönyegemhez igazítsam, mint mondjuk az önök példaképe, Orbán Viktor.
Természetesen (az Önök többségével ellentétben) önálló felelősséggel, munkával, családdal rendelkező felnőtt emberként személyiségi jogaim, magánszférám védelme számomra több, mint jámbor óhaj: elemi szükséglet. Tudom, hogy Magyarország mára már megszűnt jogállam lenni, és mivel Önök a "jó oldalon állnak", a törvény betűje már nem vonatkozik az Önök által elkövethető jogsértésekre, ettől függetlenül kérem ennek tiszteletben tartását.
Ugyanakkor melegen ajánlom "provokátor-figyelő" csapatuk szíves figyelmébe mindazt, amivel eddig foglalkoztam, és amivel a továbbiakban foglalkozni fogok. Érdemi, tartalmi kritikájukat, amennyiben a megértés szándéka érzékelhető benne, örömmel fogadom. Az én legjobb tudásom szerint Önöknek (beleértve a saját gyermekeimet is) szó szerint az élete múlik rajta, amelynek minőségéért ha kell, erőmhöz és lehetőségeimhez mérten (ez a magam elé tűzött célokhoz képest sajnos szánalmasan kevés) akár Önöket is hajlandó vagyok "provokálni".
Üdvözlettel
Kedves Loránd
Azt hiszem, hogy helyesebb a mai divat ellenében nem tegező módon írnom, bár sajnos életkorom lassan lehetővé tenné annak egyoldalú alkalmazását, ettől mégis ugyanúgy kiráz a hideg, mint attól, hogy Önök visszategezzenek engem.
Nincs okom kételkedni az Önök jó szándékában, sem lelkesedésében - azonban ugyanígy nincs okom józan ítélőképességet feltételezni az Önök részéről. Túlnyomó többségüknél az életkor és a kizárólag személyesen beszerezhető elmélyült tudás és tapasztalatok hiányoznak, a maradékuk pedig már túlságosan rögzített gondolati mintákat követ, és mindent megtesz azért, hogy az első állapotból a másodikhoz "segítse" az előbbieket.
Felnőtt tanácsadóikról már nem tudok ilyen megengedő módon nyilatkozni. Ha megfigyelik, az aktuális hatalom visszaélése a kiforratlan személyiségű gyermekek, fiatalok vakmerő lelkesedésével örök stratégia, a gyermekek keresztes háborújától a Hitlerjugenden át az afrikai gyermekkatonáig. Önök most azt gondolják, ez nagyon durva csúsztatás - én azt, hogy csak a környezet eltérő, az eszköz, és annak tűrhetetlen cinizmusa ugyanaz.
Remélem eléggé provokatívnak találják ezt a megállapítást ahhoz, hogy intellektuálisan is igyekezzenek követni a továbbiakat.
Az Önök szemében bizonyára csak egy vagyok azok közül, akik szerint Magyarország (amely sajnos mára már nem csak nevében veszítette el a "köztársaság" rangot) Miniszterelnöke egy veszélyesen szűklátókörű, a magyar társadalommal szembeni felelősségének valós mélységéről tudomást venni képtelen, nagyobb rendszerek irányítására habitusa miatt eleve alkalmatlan ember, ám kétségtelenül tehetséges "népvezér".
Az emberi civilizáció a kultúra vagy tudományok terén ezt a szerepet már évezredek óta túlhaladta, sőt még a politikai életből is kikopott már egy ideje a világ szerencsésebb régióiban. Sajnálatos módon azonban a magyar társadalom Önökkel együtt, egyébként magyarázható okból lelkesedik a mindenkinél bölcsebb vezér mítoszáért (mindegy, hogy Orbán Viktornak, Vona Gábornak, Gyurcsány Ferencnek, stb. hívják), így képes ezt a röpke párszáz évet visszalépni a kedvükért. Azok pedig, akik ennek árát is képesek felmérni vagy megérezni (mozgástér beszűkülése, ellátórendszerek megroskadása, hűbéri rendszerek feléledése), nem véletlenül menekülnek az országból.
Ennek a véleményemnek aktuális hangulatomtól függő mértékben minden kertelés nélkül hangot adok, még nyílt levelet is írtam egyszer neki.
Veszélyes és elfogadhatatlan csúsztatás azonban az Önök részéről azt feltételezni, hogy ehhez a véleményhez "pártaktivistának" szükséges lenni. Amennyiben van türelmük, elolvashatják korábbi, a címzettek által szintén gyakran ellenséges provokációnak minősített kommunikációs kísérleteimet akár az Önök számára most célpontként kijelölt OGYM, Bajnai Gordon "Haza és Haladás" álomgyára, az LMP, az akkoriban Ángyán József (Kishantos és a magyar termelők kisemmizése) és Horváth András (a magyar gazdaság NAV által intézményesített kirablása) ügyeivel fémjelzett TESZ, ... irányában. A listán valóban nincs fent a Jobbik, de ez nem dicséret, a velük való kommunikációt teljesen értelmetlennek tartom.
Akkor vajon mi visz rá engem arra, hogy ilyeneket írjak? A válasz egyszerűnek hangzik: a felelősségteljes, felnőtt emberhez méltó gondolkodás képessége, amely egyébként rendszertervező programozóként a megélhetésemet is biztosítja. Egyszerűnek hangzik, de ha kommunikációs kísérleteimet nyomon követik, kiderül, hogy egyetlen élő érdemi partnert sem sikerült találnom, pedig Önök közül sokan rövidebb ideje élnek, mint amióta én ilyet keresek.
Igen, én vagyok az, aki "szembemegy az autópályán". Én vagyok az, aki hajlandó megkérdezni, hogy akkor mi is a helyzet a jövővel, mondjuk tíz év múlva? Én vagyok az, aki összehasonlítja a válaszokat.
A "jövőkutató" azt mondja, ha elég sokáig élünk, már nem is fogunk meghalni (nanobotok, mesterséges szervek, felhő alapú hibrid intelligencia), az autók önmagukat vezetik, az emberek a Marson alapítanak kolóniát.
Az ökológus azt mondja, a megzavarodott természeti körfolyamatok, elfogyó talaj, elszennyező vizek, ... miatt egy poszt-civilizációs nyomor lesz az osztályrészünk. A hadi szakértők vallási okokon túl az elfogyó erőforrások, főként az olaj és az ivóvíz hiánya miatti háborúkat látnak. A pénzügyi "szakértők" órákat rizsáznak, de egyetlen értelmes szót nem tudnak mondani arról, hogyan is fog megoldódni a folyamatban lévő pénzügyi válság, amelyet józan ésszel csak röhögve figyelhető szerencsétlenkedéssel dobálnak egyik kezükből a másikba.
Én vagyok az, aki teljes mértékben megérti az Önök aggodalmát, elégedetlenségét. Az a világ, amelybe Önök születtek, már véget ért, és jelenleg Önök nem látnak olyan mintát, amely kiállná az Önök kritikáját, amely méltó lenne az Önök odaadó munkájára. Sajnos emiatt Önök elvesztegetik értékes élet-idejüket, a megfelelő szintű erőfeszítés hiányában gondolkodásuk, cselekvőképességük nem lesz elég az Önökre szakadó feladatok megoldására. Jelen világunk ugyanis a korábbi generációk tényleg minden elismerésre méltó, hatalmas egyéni erőfeszítésének köszönhető, már a fenntartásához is ehhez mérhető munkára lenne szükség: több évtizednyi folyamatos, kiemelkedő szintű gondolkodásra, elemzésre vagy éppen kétkezi munkára. Az nem elég, hogy az interneten utána lehet olvasni, vagy a Facebook-on százezer "lájkot" lehet gyűjteni egy közhely átfogalmazásával.
Önök a Fidelitasnál (de írhatnám akár a Jobbikot is) nagyon rossz reménysugarat választottak. Az Önök vezetői nem rendelkeznek semmilyen, a valós feladathoz mérhető jövőképpel, a politikát a "közösség feladatain való gondolkodás" helyett egy játszmának tekintik, ahol első a hatalom megtartása/megszerzése, majd utána lesz valahogy. Én rendszertervező vagyok, pontosan tudom, hogy így nem megy, pontosabban: így csak káoszt lehet létrehozni.
Csak egy példa: Paks és az atomenergia. Önök bíznak a vezetőik józanságában, ítélőképességében; Önök tarthatják hatalmi propagandának, vagy tudatlanságból származó "sötétzöldnek" azokat a hangokat, amelyek nem csak ezt a beruházást, hanem az atomenergia jelenlegi felhasználását az emberiség globális hibájának tekintik.
Önök tekinthetik Albert Einsteint, Isaac Asimovot "sötétzöldnek", amiért ezt az utat elhibázottnak tartották. Önök hihetnek abban a technológiában, amely "mindenre felkészült, és sokszorosan túlbiztosított" mindaddig, amíg a lehetetlen esemény, a reaktormag leolvadása mégis bekövetkezik (az eddigi átlagban hét évenként...). Önöknek nem kell tudni arról, mennyire közel voltunk ahhoz, hogy Pakson következzen be tízezer évig tartó következményekkel járó katasztrófa (és hogy az akkori elemzés végén olvasható "baljós körülmények" mennyivel enyhülhettek azóta). Önöknek nem kell tudni, hogyan fordult el az erőmű (szaktudás vagy elkötelezettség hiányával bajosan vádolható) akkori vezetője az atomenergiától (kapott is érte gondolom kígyót-békát, egykori cikke is csak web archívumból érhető el...)
Önöknek nem kell foglalkozni azzal, hogy Fukushima egy pontosan előre jelzett (csak túl költséges) természeti jelenség, és az egész technológia alapvető hibáinak következménye. Önök nézhetik hülyének a németeket, akik tisztában vannak azzal, hogy a Fukushimaival pontosan egyező rendszerek várják a következő "lehetetlen eseményt", és azzal, hogy az atomenergia jelenlegi felhasználási módja egyszerűen civilizációs zsákutca, amelyet kizárólag szakértőknek beállított marketing ügynökségek (pl: IAEA) felületes kampánya tart életben. Önöknek nem kell azzal foglalkozni, hogy mára például kiderült, Fukushimában az I-es reaktor teljes üzemanyagkészlete átégette magát a reaktormagon és az "áttörhetetlen" köpenyen, valahol az épület alagsorában vagy talajában heverészik, és a világon senki sem tudja, hogyan lehet megközelíteni, ártalmatlanítani. A Csendes-óceán partján, szennyezve a környékbeli hegyek felől folyamatosan áramló talajvizet.
Önök hihetnek bármit, ennek dacára az Önök életét számos elkövetkező generációval együtt meg fogja határozni ez a tény akkor is, ha új hasonló, esetleg nem ennyire szerencsés baleset (mert a fukushimai óriási szerencse révén nem lett sokkal rosszabb) nem is következik be. Önök olyan embereket támogatnak, akik az Önök jövőjét (számos egyéb ordító ostobaság mellett) ezzel is... kockára teszik? Nem, az feltételes módot jelentene. Helyesebb azt mondani: pillanatnyi érdekeiknek megfelelően eladják az Önök jövőjét.
Ja, ráadásul: miért kell nekünk Paksról beszélni, amikor Széles Gábor energiacellája már majdnem megvalósult? Valaki hazudott? Nem, ez egyebek mellett a náci Németországban is használt "csodafegyver" propaganda fogás, a hazugságnál sokkal súlyosabb: tudatos tömegmanipuláció.
42 éves vagyok. Ez egy civilizáció nélküli környezetben "öreg" kor: fizikai cselekvőképességem már nem túl nagy érték, nehezen, de tanulok vigyázni magamra, idővel egyre több segítségre lesz szükségem ahhoz, hogy munkaképes legyek. A mai civilizált környezetben ez az aktív kor kezdete: mostanra tanultam meg eleget saját mesterségemből ahhoz, hogy valamit hozzá is tegyek. Persze ez nem megy úgy, ha a derékfájástól éppen mozdulni sem tudok.
Nem panaszkodhatom. Amikor annyi idős voltam, mint most Önök, láttam gyerekeket meghalni, nem tévében, hanem másfél évig tartó polgári szolgálatom alatt beteghordóként a szegedi Gyermekklinikán.
Elég sokat éltem, és utamat nyugodt lélekkel vállalom az előtt a fiatalember előtt, aki valaha voltam. Bizonyos értelemben tartozom neki, és Önöknek azzal, hogy provokáljam: ostoba klisék ismételgetése helyett saját, önálló, felelősséggel vállalt gondolatok megfogalmazására igyekezzem kényszeríteni Önöket. Erről szólt sok minden más mellett a Milla (jól megérdemelten bohózatba fulladt) alternatív elnök kampányára készített, szánalmasan home-made videóm:
vagy a Pandora szelencéje című novella, amelyeket ez alkalommal az Önök figyelmébe ajánlok.
Amint látják, nehéz lenne engem azzal elriasztani, hogy az arcomat vagy nevemet valamilyen listára teszik, gondolataimat nagyjából az Önök életkora óta nyíltan vállalom, egy ideje minden közösségi megnyilatkozásomat, sőt (anonimizálás után) leveleim egy részét a blogomon is publikálom azért, hogy bárkinek módjában álljon engem korábbi szavaimmal szembesíteni. Nem szorulok arra, hogy önéletrajzomat aktuális köpönyegemhez igazítsam, mint mondjuk az önök példaképe, Orbán Viktor.
Természetesen (az Önök többségével ellentétben) önálló felelősséggel, munkával, családdal rendelkező felnőtt emberként személyiségi jogaim, magánszférám védelme számomra több, mint jámbor óhaj: elemi szükséglet. Tudom, hogy Magyarország mára már megszűnt jogállam lenni, és mivel Önök a "jó oldalon állnak", a törvény betűje már nem vonatkozik az Önök által elkövethető jogsértésekre, ettől függetlenül kérem ennek tiszteletben tartását.
Ugyanakkor melegen ajánlom "provokátor-figyelő" csapatuk szíves figyelmébe mindazt, amivel eddig foglalkoztam, és amivel a továbbiakban foglalkozni fogok. Érdemi, tartalmi kritikájukat, amennyiben a megértés szándéka érzékelhető benne, örömmel fogadom. Az én legjobb tudásom szerint Önöknek (beleértve a saját gyermekeimet is) szó szerint az élete múlik rajta, amelynek minőségéért ha kell, erőmhöz és lehetőségeimhez mérten (ez a magam elé tűzött célokhoz képest sajnos szánalmasan kevés) akár Önöket is hajlandó vagyok "provokálni".
Üdvözlettel
Kedves Loránd
2015. február 13., péntek
Artificial Intelligence 3 - The Tower of Babel
Dear Jordan,
thank you for the response, I really don't want this talk to settle down, but there is a human part in it... I could write those long articles because I have flu and could not sleep after 1AM. Your question about religions is absolutely important and deserves a long response, this is just a short note, sorry for that.
I see religions from a completely different point of view: they are meme constructs that survived during the evolution of the human civilization (which is a very close replica to the biological evolution, with dirty fights among rigid rules), and proved to be able to form a community from human individuals. They are like X-Ray images of strongly-bound human groups from different angles, not "obsolete", in fact the opposite: they contain patterns that can build a super-entity from human beings.
This super-entity: a conscious global human race is the true counterpart of the ASI - in fact, they can't live without the other. We, human individuals are only cells of this global organization - but the organization itself can't emerge if we are not conscious about this fact. I used myself as an example describing how much I am integrated into this system, and that my existence is just meaningless without it. This is true for all of us, but most of us "don't like it".
If we create the ASI while we are separated individuals, our childish approach (to life, the planet, to other humans and to ourselves) will not be able to control it, and inevitably destroy ourselves. The human super-entity can't even exist without its nerve system and brain: the ASI that can hold our accumulated knowledge and can support and connect us with it, let us use and make better decisions, do clear and efficient communication (compared to the current info-guano).
We also disagree on the quality of today's civilization.
Yes, we have million times faster and smaller computers, and can count the hair in Shrek's ear - but the world became even less transparent by them.
We learn the rules of geometry, physics (well, most of us quite hardly) - but where is a Thales today who would find them out by himself?
True, today's literature, films, etc are gigantic, we count thousands of years, millions of light years - but does that compare to the wisdom of Tolstoy, Lao-ce, Jesus, or Douglas Adams?
Techno "music" can be computer generated, and with proper "medication" it can give you the "trance" - but does that compare to Mozart who can break your soul into pieces and build it again (if you can listen and are sober), or the meditation techniques and koans of Zen Buddhism?
I have found my favorite statement about this right here on LinkedIn by Patrick Joiner:
"I suppose one way for a machine to pass the Turing test is to wait until the quality of actual human conversation is so bad that a bot could be an improvement. This seems to be happening here."
I have written a short summary about the "rational part" here: http://hajnalvilag.hu/projects/dust/dustShort.pdf
and about my (naturally irrational) faith in my book, page 67, "ready to fly":
http://hajnalvilag.hu/books/MondoAurora_en.pdf
... but if you excuse me a joke here: if you can really read the Bible, this is the hidden wisdom behind the story of the Tower of Babel. If you read it like a story book: God disturbed the talk of men to stop them reaching the sky.
But if you read it like a cookbook: to reach the sky, you must talk the same language. That "language" is the accumulated knowledge of the human civilization in a globally uniform and usable declarative structure, and "talk" is our current global, simultaneous communication infrastructure.
This is the difference between hordes of isolated ANIs in the hands of selfish, short-visioned individuals, compared to the ASI, in the hands of a strongly-bound human race.
The latter is the only way to reach the sky... or to be honest: essential to survive on this planet that can collapse without help.
thank you for the response, I really don't want this talk to settle down, but there is a human part in it... I could write those long articles because I have flu and could not sleep after 1AM. Your question about religions is absolutely important and deserves a long response, this is just a short note, sorry for that.
I see religions from a completely different point of view: they are meme constructs that survived during the evolution of the human civilization (which is a very close replica to the biological evolution, with dirty fights among rigid rules), and proved to be able to form a community from human individuals. They are like X-Ray images of strongly-bound human groups from different angles, not "obsolete", in fact the opposite: they contain patterns that can build a super-entity from human beings.
This super-entity: a conscious global human race is the true counterpart of the ASI - in fact, they can't live without the other. We, human individuals are only cells of this global organization - but the organization itself can't emerge if we are not conscious about this fact. I used myself as an example describing how much I am integrated into this system, and that my existence is just meaningless without it. This is true for all of us, but most of us "don't like it".
If we create the ASI while we are separated individuals, our childish approach (to life, the planet, to other humans and to ourselves) will not be able to control it, and inevitably destroy ourselves. The human super-entity can't even exist without its nerve system and brain: the ASI that can hold our accumulated knowledge and can support and connect us with it, let us use and make better decisions, do clear and efficient communication (compared to the current info-guano).
We also disagree on the quality of today's civilization.
Yes, we have million times faster and smaller computers, and can count the hair in Shrek's ear - but the world became even less transparent by them.
We learn the rules of geometry, physics (well, most of us quite hardly) - but where is a Thales today who would find them out by himself?
True, today's literature, films, etc are gigantic, we count thousands of years, millions of light years - but does that compare to the wisdom of Tolstoy, Lao-ce, Jesus, or Douglas Adams?
Techno "music" can be computer generated, and with proper "medication" it can give you the "trance" - but does that compare to Mozart who can break your soul into pieces and build it again (if you can listen and are sober), or the meditation techniques and koans of Zen Buddhism?
I have found my favorite statement about this right here on LinkedIn by Patrick Joiner:
"I suppose one way for a machine to pass the Turing test is to wait until the quality of actual human conversation is so bad that a bot could be an improvement. This seems to be happening here."
I have written a short summary about the "rational part" here: http://hajnalvilag.hu/projects/dust/dustShort.pdf
and about my (naturally irrational) faith in my book, page 67, "ready to fly":
http://hajnalvilag.hu/books/MondoAurora_en.pdf
... but if you excuse me a joke here: if you can really read the Bible, this is the hidden wisdom behind the story of the Tower of Babel. If you read it like a story book: God disturbed the talk of men to stop them reaching the sky.
But if you read it like a cookbook: to reach the sky, you must talk the same language. That "language" is the accumulated knowledge of the human civilization in a globally uniform and usable declarative structure, and "talk" is our current global, simultaneous communication infrastructure.
This is the difference between hordes of isolated ANIs in the hands of selfish, short-visioned individuals, compared to the ASI, in the hands of a strongly-bound human race.
The latter is the only way to reach the sky... or to be honest: essential to survive on this planet that can collapse without help.
2015. február 10., kedd
Popular fears: Artificial Intelligence
Journalists announce that the greatest minds, like Stephen Hawking (who is a great cosmologist, but considering his story, his intelligence is quite far from human), Bill Gates and Elon Musk (who are great and lucky businessmen with considerable programming skills) or Raymond Kurzweil (who did a lot to have computers behave like human) fear of an uncontrolled artificial intelligence. If at last Morgan Freeman (the Hollywood scientist idol for the masses) starts sharing this fear on Discovery Channel, we should all panic... or should we not?
I have literally spent most of my awaken time of more than 20 years on understanding problems, transforming them to IT structures and write working systems - but not a minute on how this can make me rich. Having this fundamentally different background, it is not a surprise that I have a quite different view on this topic. Do you have a few minutes to read and think about my opinion?
Why fear?
We fear of many things, starting with the bogeyman, then switch to teachers, monsters, ghost, socialism, capitalism, banks, Islam, whatever - with more or less reason. It is a longer story, but in short I think this is because our "modern culture" has no real answer to the most common and simplest fears: our personal vulnerability and inevitable death.
This ultimate fear is very strong and is almost impossible to truly handle for our brains. You should recall: your brain is not a rational computer, but just another organ of your body with the primary objective to keep your individual body alive as long as possible - and knows that it will surely fail! Obviously, we have a very strong motivation to find other fears that we can share and talk about.
So, we are kind of addicted to have common fears regardless of the actual target or its validity, and it is very popular to be an expert of a common bogeyman, especially if it has a "modern" taste. Consequentially, being afraid of an evil AI is a perfect topic, great business, lot of fun.
Films, TV series, great articles, worried scientists, excited chats with colleagues and neighbors, viral topics on Facebook.
So, is it rational to fear of an evil AI?
A child is afraid of the bogeyman because our brain seeks for environments that we can control. The time while we are sleeping, the dark corners where we don't see sets our brain to alarm state, and fills the "unknown" area with monsters to motivate us examine the unknown, make them known to us. To clear up this fear or not question, we should examine the terms first.
As a system analyst, I can say that "evil", and morality as a whole, is a human and social term, and has absolutely nothing to do with computer systems. "Intelligence" is a very popular word, but I see no practical definition that could be applied to both human and machine intelligence behind this "fear" area, not only "behaves like a human" or "plays chess better", or "more ethic" than us. (I do have a quite usable definition, but that should go to another article.)
For now it is enough to say that with our current programming tools and concepts, it does not matter how fast the machines will become, our systems will never become "dangerously intelligent". For example, "Skynet" would need a transparent control over all systems - but today we have gigantic amount of incompatible designs, platforms and solutions, generally to the same problems. Only synchronizing the user management within a company is a hard task that requires serious amount of manpower, resulting another heaps of custom codebase and therefore even less transparency. Not an extremely complex "conscious entity", but a simply reliable operation can't emerge from this process - although mysterious errors caused by faulty designs may look like "the spirit in the machine" for less trained minds.
The popular fear-makers say that we will have faster and faster machines all around, and at a critical moment, they will reach consciousness. Ridiculous. Like if we have tons of earthworms, after reaching a critical mass they will transform into a dangerous giant single entity. Or like assuming that if you put stronger and stronger engine into a car, it will eventually fly. Well, it will almost surely crash because you can't control it. But flying requires completely different propulsion (not spinning the wheels), wings and aeronautics knowledge: a paradigm shift.
A better analogy
Until a few centuries ago, physical power was the final argument: each and every person had his/her own experience when forced to do something, knew stories where people were humiliated or killed by stronger ones. Then engineers created machines that were stronger than human beings. It was quite natural that the same fear appeared: there will come those giant machines, they will be like us but stronger and invincible, and they will rule the world soon. I guess there were plenty popular scientists who told smart stories about them to the masses seeking for their daily dose of fear. Luckily enough, others spent years on experimenting with new materials, shapes and combinations, made all the 99% errors that are absolutely required to find that 1% successful innovation.
Creating these machines required understanding the concept of "power", separate it from human strength, transform it to very simple atomic elements like pressure, movement, lift, torque, and then build custom structures from the components: crane, drill, sawmill; then cars, ships, airplanes. Today, we are not afraid of "monster machines": we know that their strength don't mean an inherent danger to us - although it is very important to have trained people to operate them.
The other side of the story that yes, we can attach blades, guns, rockets, mines, chemical, biological and nuclear weapons to these machines, we can and actually do kill other human beings using them every day and night. In fact, we would not kill most of those people by bare hands or swords. We would not mean true danger to the whole planet without these machines, considering not only weapons, but also car or plastic bottle factories, nuclear power plants or industrial agriculture for pollution and the destruction of natural cycles.
Machines really made the human race very powerful, but for how we use this power we should not blame them.
Is there a real danger with using more advanced IT systems?
Yes, surely. But is is not the internal "immorality" of a computer system, however intelligent it may become. It is the immorality of people creating and using these systems, and this is a true and validated danger.
Via information systems, you can see or manipulate the life of other human beings, but you can also separate yourself from the natural empathy that could stop you from doing unfair things. You can very easily be evil in quite simple conditions, if you can alienate the target people, as it is properly proven by Auschwitz, or the Milgram experiment.
... and naturally, you can create IT systems that automatically decide over the fate of human beings, and do "evil" things with them. But that does not need an evil AI at all. It is already here, in the mines of Africa, in sweatshops of India and China, the insurance and health care companies of the western world.
Beware of yourself, my dear fellow human being:
the danger is in the mind and the hand, not the knife.
I have literally spent most of my awaken time of more than 20 years on understanding problems, transforming them to IT structures and write working systems - but not a minute on how this can make me rich. Having this fundamentally different background, it is not a surprise that I have a quite different view on this topic. Do you have a few minutes to read and think about my opinion?
Why fear?
We fear of many things, starting with the bogeyman, then switch to teachers, monsters, ghost, socialism, capitalism, banks, Islam, whatever - with more or less reason. It is a longer story, but in short I think this is because our "modern culture" has no real answer to the most common and simplest fears: our personal vulnerability and inevitable death.
This ultimate fear is very strong and is almost impossible to truly handle for our brains. You should recall: your brain is not a rational computer, but just another organ of your body with the primary objective to keep your individual body alive as long as possible - and knows that it will surely fail! Obviously, we have a very strong motivation to find other fears that we can share and talk about.
So, we are kind of addicted to have common fears regardless of the actual target or its validity, and it is very popular to be an expert of a common bogeyman, especially if it has a "modern" taste. Consequentially, being afraid of an evil AI is a perfect topic, great business, lot of fun.
Is there any true reason to be afraid of an AI? Who cares??? It's showtime!
Films, TV series, great articles, worried scientists, excited chats with colleagues and neighbors, viral topics on Facebook.
So, is it rational to fear of an evil AI?
A child is afraid of the bogeyman because our brain seeks for environments that we can control. The time while we are sleeping, the dark corners where we don't see sets our brain to alarm state, and fills the "unknown" area with monsters to motivate us examine the unknown, make them known to us. To clear up this fear or not question, we should examine the terms first.
As a system analyst, I can say that "evil", and morality as a whole, is a human and social term, and has absolutely nothing to do with computer systems. "Intelligence" is a very popular word, but I see no practical definition that could be applied to both human and machine intelligence behind this "fear" area, not only "behaves like a human" or "plays chess better", or "more ethic" than us. (I do have a quite usable definition, but that should go to another article.)
For now it is enough to say that with our current programming tools and concepts, it does not matter how fast the machines will become, our systems will never become "dangerously intelligent". For example, "Skynet" would need a transparent control over all systems - but today we have gigantic amount of incompatible designs, platforms and solutions, generally to the same problems. Only synchronizing the user management within a company is a hard task that requires serious amount of manpower, resulting another heaps of custom codebase and therefore even less transparency. Not an extremely complex "conscious entity", but a simply reliable operation can't emerge from this process - although mysterious errors caused by faulty designs may look like "the spirit in the machine" for less trained minds.
The popular fear-makers say that we will have faster and faster machines all around, and at a critical moment, they will reach consciousness. Ridiculous. Like if we have tons of earthworms, after reaching a critical mass they will transform into a dangerous giant single entity. Or like assuming that if you put stronger and stronger engine into a car, it will eventually fly. Well, it will almost surely crash because you can't control it. But flying requires completely different propulsion (not spinning the wheels), wings and aeronautics knowledge: a paradigm shift.
A better analogy
Until a few centuries ago, physical power was the final argument: each and every person had his/her own experience when forced to do something, knew stories where people were humiliated or killed by stronger ones. Then engineers created machines that were stronger than human beings. It was quite natural that the same fear appeared: there will come those giant machines, they will be like us but stronger and invincible, and they will rule the world soon. I guess there were plenty popular scientists who told smart stories about them to the masses seeking for their daily dose of fear. Luckily enough, others spent years on experimenting with new materials, shapes and combinations, made all the 99% errors that are absolutely required to find that 1% successful innovation.
Creating these machines required understanding the concept of "power", separate it from human strength, transform it to very simple atomic elements like pressure, movement, lift, torque, and then build custom structures from the components: crane, drill, sawmill; then cars, ships, airplanes. Today, we are not afraid of "monster machines": we know that their strength don't mean an inherent danger to us - although it is very important to have trained people to operate them.
The other side of the story that yes, we can attach blades, guns, rockets, mines, chemical, biological and nuclear weapons to these machines, we can and actually do kill other human beings using them every day and night. In fact, we would not kill most of those people by bare hands or swords. We would not mean true danger to the whole planet without these machines, considering not only weapons, but also car or plastic bottle factories, nuclear power plants or industrial agriculture for pollution and the destruction of natural cycles.
Machines really made the human race very powerful, but for how we use this power we should not blame them.
Is there a real danger with using more advanced IT systems?
Yes, surely. But is is not the internal "immorality" of a computer system, however intelligent it may become. It is the immorality of people creating and using these systems, and this is a true and validated danger.
Via information systems, you can see or manipulate the life of other human beings, but you can also separate yourself from the natural empathy that could stop you from doing unfair things. You can very easily be evil in quite simple conditions, if you can alienate the target people, as it is properly proven by Auschwitz, or the Milgram experiment.
... and naturally, you can create IT systems that automatically decide over the fate of human beings, and do "evil" things with them. But that does not need an evil AI at all. It is already here, in the mines of Africa, in sweatshops of India and China, the insurance and health care companies of the western world.
the danger is in the mind and the hand, not the knife.
2014. szeptember 1., hétfő
The Anatomy of Learning
A memo for myself about the anatomy of learning.
When thinking about learning and teaching, we seem to forget about the fundamental facts.
When thinking about learning and teaching, we seem to forget about the fundamental facts.
- Our brain is a neural network, a very complex interconnected mesh of simple logical switches.
- Nature invented that having a large number of these switches, and the ability of changing the connections allows an entity to adapt to the environment on individual level. This method is of course much faster than the evolutionary adaptation, because that requires hundreds of generations instead of one.
- Nature also invented that the ability of transferring the knowledge between generations allows the individual not starting from zero, but with the cumulative knowledge of previous generations.
Of course "nature invented" means the original, long-long generation drift, caused by the statistical difference between the little bit better life chance of individuals having a more lucky pattern set in their brain.
What we have today in the human brain is the result of this long evolution. Our brain has a coded period (rather say pre-built structures) to learn together with the community adaptation. Later, most of us lose these structures and the behavior changes to using (90%, utilization of knowledge in practical tasks) or transferring (9%, teaching).
What is the point in this? Check this enumeration...
You think you are open to new ideas. In fact, you have a very little chance to be open to them, if only a very small percentage of the topics, where you successfully kept the original, learning structures. If you don't practice learning in a regular basis, that ability goes very far into the background. You don't use it, because you actually do things by utilizing, or teach therefore transfer the current knowledge. You don't regularly question what you base your life and personality on (which is, again, a side operation of your brain).
If you want to learn anything, that means you want to build new structures in your brain, a new connection set in your neural network. If that is not connected seriously into the existing structures, if your everyday thinking will not pass that segment in a regular basis every day, that structure will dissolve just like any other useless memory. Maybe it will not disappear, but a faint memory is definitely not a useful knowledge. It is definitely not enough to repeatedly re-learn to "keep it fresh" - unless you have a very exceptional brain that is able to do this. For all the rest: only try to learn what you need, and use it regularly. Otherwise you just waste your time.
So, if you want to keep something in your brain, you must tie yourself to it. You must need that knowledge, or otherwise connect other interesting events to them. This is how the brain control methods, memory hooks work. However, with this method, you can only keep static information in your brain, like a photo album. In the same way, the current teaching methods in the west, try to make the learning material "interesting" by adding pictures, making it mosaic-like, from interesting, colorful tiles. Yes, the brain will be able to repeat the content of those tiles - but this is not the aim of teaching. We learn not to "have" the information, but to modify our brain structure for understanding the world. Our brain must change and adapt, not only to hold, but to utilize the very complex knowledge structure of our civilization. It is not enough to faintly remember to the laws of maths, physics, biology or psychology. We must use them to understand the world around us, to become responsible adults who can improve things, instead of a mental state of a lifelong wondering child.
This is why (the proper) elementary school system is so essential. It has to literally squeeze the driest material of our cumulated knowledge into a child's flexible, open brain. That brain must be transformed into a more complex structure that is able to keep, later invent the connections among various topics, so that child will become an independent, responsible entity in our real world. It is an epic failure to convert the material to some toy-like thing because the child wants that. Yes, definitely, the child wants to have fun. But to keep the human civilization alive, that child should have to learn separating fun from work; learn to have fun and learn to work, separately.
The brain of the child accepts the knowledge of our civilization, because it is coded to adapt to the environment in the early ages. They can even learn using guns and grenades, kill and die by orders, if the environment requires that; shamefully this feature is tested and actively used today all around the world.
In a good school system, we should show to the child the structure of a working civilization: the working, caring community of children of the same age, with a tutor or tutors, who passes them huge amount of information but want them to use it creatively. Ask questions, form new ideas, which are childish of course, but a good teacher (who has the time and is not frustrated by micromanagement) can teach children to analyze their own ideas, find the good and the weak points, show the ways of improvement.
In a good school system, we should show to the child the structure of a working civilization: the working, caring community of children of the same age, with a tutor or tutors, who passes them huge amount of information but want them to use it creatively. Ask questions, form new ideas, which are childish of course, but a good teacher (who has the time and is not frustrated by micromanagement) can teach children to analyze their own ideas, find the good and the weak points, show the ways of improvement.
I woke up so early this morning because I see our "western"education system does not consider these basic facts, therefore it must fail. A child in a developing country has much greater chance to became a useful adult, but they don't have the opportunity to utilize that ability - while most of our children of the west are doomed to become a useless adult.
2014. augusztus 30., szombat
To believe in people
I had this statement among my "raisins":
When I wrote this, I focused on the fact that if your role is to manage others, you can do it two ways. If you believe in them, you will lead, and consequentially, help and inspire them - if you don't, you will start controlling and consequentially, stress and micromanage them. This is an inevitable result of your approach, regardless of your education, favorite books or slogans. If you don't believe in your people, you will be a bad leader.
However, this statement has a very special taste for me. I see that this world is rapidly sinking, destroying external and internal values every day in a quite hopeless path, because of you. Yes, I talk about you, my dear reader, don't look around, don't pretend that I can't see you, that I can't know how nice person you are, how much good you do. If you live together with me in this world and can read this blog (have internet connection, access and time to read my words), then the infrastructure and services that you are used to, is stolen from other people. They die because they can't pay as much as you for food, water, shelter or health care; others are actually slaves to keep your systems running; and yet others will suffer because of the lack of resources that you have wasted, the garbage that you have created.
No, this is not a movie. This is what you do, this is what you are, if you dare to look at a larger picture, not only what you paint on your mirror. I feel constant pain because of this. I hate this. It is so hard not to hate you and myself for being part of destroying this planet (or more precisely: making in unable to support the next generation of human civilization). It is hard to have the quest of making things for the better written into my soul so deep that my life worth less to me.
I am alone. Yes, I have a great family, I have good friends and colleagues, but with my ideas, my fundamental (and alien) view of this world, I am alone. I understand how hard it is to face the real problems instead of dreaming, so yes, I understand you all. I also know that the solution is not "telling the truth", because our brain is not a computer, it is not enough to explain how things work. You must see an example, a pattern that you can test, play with, and invent your parts to add to the whole picture. You need someone who leads the way. I have a structure that may help improving this situation. I have tried to explain you. OK, perhaps not to you personally, but lost of people like you. And I naturally failed because they were not computers, too. They are just as naturally scared of the facts as you are.
According to my logic, regardless of how much I dislike this statement, I should lead you instead of trying to teach; otherwise we are doomed. On the other hand, I should not lead you because I must admit, I don't believe in you. As I told you, it is already very hard for me not to hate you. Again: yes, you, who read this and try to pretend it is not you.
I also don't believe in myself that I could be a leader, being so impatient, frustrated, rigorous bastard. It is enough to see how my sons behave when I am around (even though we really love and respect each other - they know me better than anyone else). It is so hard for me not to hate myself for this, because it stops me in my primary objectives.
This morning gave me a kind of relief. I went back to the best definition of faith I know, the Bible. I am not a theologian, I even doubt that I can count myself Catholic officially, but I am a tough thinker and I do respect the Bible for the wisdom and the brilliant lessons. Heb 11:1 says
To believe in people who do what you think they should, is not faith. That is the dream of the one who don't believe in them and temporarily successfully control them.
Really believing in people is a personal decision to be stupid. To be blind to the actual visible acts, favoring the invisible values inside.
That gives frustration. If I believe in someone that exactly means I keep asking myself
"Am I really this stupid? Do I have to waste so much time on this loser? Do I really believe that one day (s)he will stop moaning, futile talks, go silent and start thinking, working? Do I think one day this toddler will stop teaching and testing me? Do I really think that it worth repeating the same thing again and again and again? ..."
To believe in someone means I take this conflict into myself. My frustration, anger, impatience is a natural reaction of my (hopefully at least partially) human personality, is nothing to be shy about, but something that I should also show.
You must see that I am your prosecutor and advocate at the same time (and not, I repeat: NOT) your judge. If you start thinking about what I do, first you should understand that yes, this is the court, but not by human laws, but of nature, worded by great people from Aristotle to Darwin, from Lao-ce to Jesus. If you look at what I do, you may agree with the prosecutor side: we are hopelessly doomed. But you should also see that regardless of the chances, I keep being your advocate (yes, yours) at the same time, because I have chosen to hope in our future, and it depends on you. Yes, you. But not on your temporal actions and momentary decisions, but on your understanding and long term fundamental change based on it.
In this blog, in my writings you can see a way that I think worth to follow. Do you have the massive curiosity to see where it goes? The patience to go through it lots and lots of time, because now you should not make a shallow and popular opinion about it that you can repeat anytime - like stopping at the start of the path, saying "this surely goes the wrong way". That can be true. That can be your choice, you are free to think this way, I don't beg you. This is only a question: do you dare to follow me?
(Never / You can't really) lead people in whom you don't believe.
When I wrote this, I focused on the fact that if your role is to manage others, you can do it two ways. If you believe in them, you will lead, and consequentially, help and inspire them - if you don't, you will start controlling and consequentially, stress and micromanage them. This is an inevitable result of your approach, regardless of your education, favorite books or slogans. If you don't believe in your people, you will be a bad leader.
However, this statement has a very special taste for me. I see that this world is rapidly sinking, destroying external and internal values every day in a quite hopeless path, because of you. Yes, I talk about you, my dear reader, don't look around, don't pretend that I can't see you, that I can't know how nice person you are, how much good you do. If you live together with me in this world and can read this blog (have internet connection, access and time to read my words), then the infrastructure and services that you are used to, is stolen from other people. They die because they can't pay as much as you for food, water, shelter or health care; others are actually slaves to keep your systems running; and yet others will suffer because of the lack of resources that you have wasted, the garbage that you have created.
No, this is not a movie. This is what you do, this is what you are, if you dare to look at a larger picture, not only what you paint on your mirror. I feel constant pain because of this. I hate this. It is so hard not to hate you and myself for being part of destroying this planet (or more precisely: making in unable to support the next generation of human civilization). It is hard to have the quest of making things for the better written into my soul so deep that my life worth less to me.
I am alone. Yes, I have a great family, I have good friends and colleagues, but with my ideas, my fundamental (and alien) view of this world, I am alone. I understand how hard it is to face the real problems instead of dreaming, so yes, I understand you all. I also know that the solution is not "telling the truth", because our brain is not a computer, it is not enough to explain how things work. You must see an example, a pattern that you can test, play with, and invent your parts to add to the whole picture. You need someone who leads the way. I have a structure that may help improving this situation. I have tried to explain you. OK, perhaps not to you personally, but lost of people like you. And I naturally failed because they were not computers, too. They are just as naturally scared of the facts as you are.
According to my logic, regardless of how much I dislike this statement, I should lead you instead of trying to teach; otherwise we are doomed. On the other hand, I should not lead you because I must admit, I don't believe in you. As I told you, it is already very hard for me not to hate you. Again: yes, you, who read this and try to pretend it is not you.
I also don't believe in myself that I could be a leader, being so impatient, frustrated, rigorous bastard. It is enough to see how my sons behave when I am around (even though we really love and respect each other - they know me better than anyone else). It is so hard for me not to hate myself for this, because it stops me in my primary objectives.
This morning gave me a kind of relief. I went back to the best definition of faith I know, the Bible. I am not a theologian, I even doubt that I can count myself Catholic officially, but I am a tough thinker and I do respect the Bible for the wisdom and the brilliant lessons. Heb 11:1 says
Now faith is confidence in what we hope for and assurance about what we do not see.
To believe in people who do what you think they should, is not faith. That is the dream of the one who don't believe in them and temporarily successfully control them.
Really believing in people is a personal decision to be stupid. To be blind to the actual visible acts, favoring the invisible values inside.
That gives frustration. If I believe in someone that exactly means I keep asking myself
"Am I really this stupid? Do I have to waste so much time on this loser? Do I really believe that one day (s)he will stop moaning, futile talks, go silent and start thinking, working? Do I think one day this toddler will stop teaching and testing me? Do I really think that it worth repeating the same thing again and again and again? ..."
To believe in someone means I take this conflict into myself. My frustration, anger, impatience is a natural reaction of my (hopefully at least partially) human personality, is nothing to be shy about, but something that I should also show.
You must see that I am your prosecutor and advocate at the same time (and not, I repeat: NOT) your judge. If you start thinking about what I do, first you should understand that yes, this is the court, but not by human laws, but of nature, worded by great people from Aristotle to Darwin, from Lao-ce to Jesus. If you look at what I do, you may agree with the prosecutor side: we are hopelessly doomed. But you should also see that regardless of the chances, I keep being your advocate (yes, yours) at the same time, because I have chosen to hope in our future, and it depends on you. Yes, you. But not on your temporal actions and momentary decisions, but on your understanding and long term fundamental change based on it.
In this blog, in my writings you can see a way that I think worth to follow. Do you have the massive curiosity to see where it goes? The patience to go through it lots and lots of time, because now you should not make a shallow and popular opinion about it that you can repeat anytime - like stopping at the start of the path, saying "this surely goes the wrong way". That can be true. That can be your choice, you are free to think this way, I don't beg you. This is only a question: do you dare to follow me?
This is not something you can vote for.
This is something you should live and die for.
Just as I do.
This is something you should live and die for.
Just as I do.
2014. május 16., péntek
Az egyetlen lényeges mondat a pénzről
Ki nézi az elnökjelölti vitát?
"A spekulációval fel kell hagyni, a bankoknak saját magukat kell megmenteni, nem az adófizetők pénzéből." Ska Keller
Akkor jó, hogy nem teszem, mert a hülyeség minden formája fáj, a népszerű álmodozás is. Értem én, ha valakinek nem megy az elemi matek, de ebből karriert csinálni...:-D
Lóci, a legnagyobb válság kellős közepén is számos helyen fizettek bónuszokat és extraprofitot a bankvezéreknek, akkor is, ha elcseszték. A vitában is elhangzott, hogy a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése miatt kellett a bankokat kistafírozni, de meddig mehet ez így, főleg a felelősségvállalás mellőzésével? A bankárok bármit megtehetnek, mert úgyis kihúzzák őket a slamasztikából? Ska Keller nincs egyedül a véleményével.
Lerágott csont. Ugyanezt a mantrát mormolgatja a "szegény" évszázadok óta, csak a nevek és a "közgazdaságtani elméletek" változnak. Egy példa a millióból - na és?
Mivel azonban az elemi matek elég stabilnak tűnik, az ostobaság ezredik formában sem jelent megoldást. Ezt elég régóta ismételgetem, de előbb-utóbb mindenki leválik a témáról anélkül, hogy érdemi ellenvetést tenne.
Mindegy, éljen a közérthető és lelkesítő rövidlátás, lásd továbbá: demagógia. Illetve Darwin díj...
Én nem veszek fel hitelt, részemről ennyi. Sajnálom azokat, akik rákényszerülnek. Egyébként nem kell egyetértenünk, nyugodj meg. A blogodról majd okulok és tanulok.
Szót nem szóltam hitelről. A probléma egyetlen mondatban is megfogalmazható:
A monetáris rendszer halála a pénz megtakaríthatósága.
Aki ezt az egyetlen mondatot nem érti, és nem képes a következményeinek felfogására, annak lehet millió követője, beszélhet bátran bárhol, haragudhat a bankokra, moroghat a bónuszokra, meleg levegő csupán.
Ennyit szerettem volna csak hozzátenni a magasságos EU elnökjelölti traccspartihoz. :-)
2014. március 28., péntek
Personal dream - common nightmare
Individual human beings decided to form communities because they have realized: having power is temporal and relative.
Even the most powerful people will lose their strength sometime and need help; and at their greatest time, they have weaknesses in various areas, so they still need the help of others.
Therefore, they should share their power and serve the weaker around, to make them happy and feel powerful as well, so they will be there, able and motivated to help when the wheel turns around. Because it turns for sure.
This makes our current "advanced" western thinking so dangerous: we deny individual weakness, and that our life is inherently fragile and temporal. This childish approach removes our most valuable motivations, and so we turn the global community, the civilization upside down.
Today we accept that the fundamental rules of global capitalism are against the core motivation of forming a community. They support the increasing advantage of the rich upon the poor.
This is the absolute stupidity behind the "futurist" statement of live long enough to live forever. To write a bestseller for the shallow-minded crowd of children who are too scared to grow up does not mean someone knows the civilization-level effect of a broken dream, even though that dream is so popular.
Opposite to that fairy tale, this is the truth, and our real present and future in the real world, that we, and our children through generations, will surely share...
Nothing can form a more dangerous common nightmare
than an individual fairy-tale.
Even the most powerful people will lose their strength sometime and need help; and at their greatest time, they have weaknesses in various areas, so they still need the help of others.
Therefore, they should share their power and serve the weaker around, to make them happy and feel powerful as well, so they will be there, able and motivated to help when the wheel turns around. Because it turns for sure.
Today we accept that the fundamental rules of global capitalism are against the core motivation of forming a community. They support the increasing advantage of the rich upon the poor.
This is the absolute stupidity behind the "futurist" statement of live long enough to live forever. To write a bestseller for the shallow-minded crowd of children who are too scared to grow up does not mean someone knows the civilization-level effect of a broken dream, even though that dream is so popular.
Opposite to that fairy tale, this is the truth, and our real present and future in the real world, that we, and our children through generations, will surely share...
Nothing can form a more dangerous common nightmare
than an individual fairy-tale.
2014. február 4., kedd
Küszöb
Egy Facebook párbeszéd, és némi tanulság... (türelmetlenek számára ugrás a lényegre)
Az egész egy hozzászólással kezdődött ehhez a Washington Post cikkhez: Holocaust historian returning award to Hungary - Holocaust survivor and historian Randolph L. Braham says he is returning a high state award to Hungary to protest what he says are government efforts to rewrite history and exonerate the country from its role in the Holocaust.
“Those who cannot remember the past, are condemned to repeat it,” (George Santayana)
… and it’s not about Viktor Orban or Gabor Vona, but “us”, the nation – our leaders only serve our needs. We don’t remember, or even worse, do our best to forget about this:
When the Nazis came for the communists,
I remained silent;
I was not a communist.
When they locked up the social democrats,
I remained silent;
I was not a social democrat.
When they came for the trade unionists,
I did not speak out;
I was not a trade unionist.
When they came for the Jews,
I remained silent;
I wasn’t a Jew.
When they came for me,
there was no one left to speak out.
(Martin Niemöller)
If you read more carefully, you may realize that the story is NOT about the Holocaust, but about creating a false history for ideological reasons. I have responded with two quotes, Santayana wrote his one in 1905, Niemöller was a Lutheran pastor, and he mentioned Jews as one of the suffering groups. I do not see any reason for your comment here.
I'm just stated that there were much more casualities of that era - I could mentioned the Japaneese army's training camps in China, where the targets were chinese civilians prisoned for no reasons.
At that time, hate and blood spread all over the world - and I feel that is the fact, that we all have to make clear in our minds. We cannot live anymore in blaming Romanians for Transylvania and blaming Hungarians for Holocaust. That has no sense.
We have to mantain a common place, where everyone can meet in peace, where everyone's pain and suffering get respected regardless of it's cause - that's the only way to sustain humanity within the mankind.
I've just stated that your statement is not related to the current topic (it rather shows that you have not got the point). It's like when some people talks about a problem with the engine of an airplane, and you come with saying: "Do you know the most famous crashes? I hate them!" True, but how it comes here?
Kedves Lóránd!
Lehet, rosszul értelmezted hozzászólásaimat, vagy én írtam nem megfelelő nyelvezettel vagy "logikával". Lényeg a lényeg, annyit szerettem volna kifejteni, hogy amíg az ember különbséget tesz a fajok/nemzetek között, addig kirekesztő a magatartása, és át kéne adni ezt a helyet valami nagyobbnak, valami többnek.
Sokan fujjognak a holokausztra, ezzel szemben én pont azt akartam megfogalmazni, hogy a továbblépéshez az kell, hogy minden ember a másik fájdalmát kellő tiszteletben tartsa. Ez sokszor úgy érzem sérül, amikor a magyarokat okolják bizonyos dolgokért, hiszen - más kontextusban és másoktól, de - mi is ugyanúgy szenvedtünk, mint a tébolyult kor akármely más nemzete.
A lelkésztől származó idézeted továbbfűzéseként gondoltam azt, hogy nem kellett fegyvertelennek lenni ahhoz, hogy áldozattá váljon az ember.
Az emberek közti megértéssel kapcsolatban a Hajnalvilágban is valami hasonlóról beszéltél - most nem értem, miért "akasztottál tengelyt" hozzászólásomért. (még ha ki is hagytam 1-2 érvelési lépcsőfokot)
Személyes benyomásom Veled kapcsolatban az, hogy tudásodat végső soron arra használod, hogy áthatolhatatlan védelmi rendszerként megvétózz minden hozzád kerülő információt bármilyen - akár formai - hibáért. Ezek szerint ez még nem a "JÓ" tudás, mert még elválaszt és nem felold. Szerintem sokkal érthetőbben át tudnád adni a Benned felgyűlt tudásanyagot, ha kicsit másképpen viszonyulnál az emberekhez. Az pedig szerintem mindenki épülését szolgálná.
Szeretném, ha tényleg átgondolnád, szabad-e elzárnod a Benned rejlő tudást azok elől, akikkel nem értesz mindenben egyet.
A kérdés tökéletes. Elzárásnak nevezhető-e az, ha MINDEN gondolatomat utólagos toldozás nélkül, húsz éve elérhetővé teszem? Szerintem nem. Viszont programozó vagyok, arra képeztem magam, hogy "embertelen precizitással" gondolkodjam, mert a felületesség az oka annak, hogy a szép álmaink ellenére a falnak megyünk. A gondolataiddal, remélem ez egyértelmű volt, egyetértek. Viszont amit csinálsz, nem építő kommunikáció, mert nem struktúrát épít, csak hozzáken valamit. "Igazságokat" egymásra hajigáló emberekkel tele van a padlás. Ezeket objektívan értékelni, belőlük rendszert építeni képesekből meg totális hiány. Én az utóbbi vagyok, ezt, és csak ezt tudom, akarom hozzátenni a világhoz, mert hiába nem esik jól senkinek (mellesleg nekem sem mindig), ERRE VAN SZÜKSÉG. Megengeded, hogy ezt a párbeszédet a blogomra feltegyem? Nem te vagy az egyetlen, akit ezzel kergetek el.
Megengedni megengedem, de jobban örülnék, ha gondolati sémádon hangolnál, és felállítanál egy új szempontot, egy új koordinátát rendszeredben, ami az elfogadás.
Nem a populizmusra akarlak sarkallni - abból tényleg nincs hiány -, pusztán azt szeretném, ha nem zárnál el könyörtelen hozzáállásoddal útkeresőket, hanem mondjuk úgy, inspirálnál. Hogy hovatovább ne menjek, itt a facebookon a Coelho-idézetek mintájára sok ember életére tudnál hatni.
Amúgy egy filozófus mondta:
"Az igazsághoz két ember kell, egy, aki kimondja, és egy, aki meghallgatja."
Saját élettapasztalatom valahogyan azt sugallja számomra, hogy van egy egyetemes rendezői elv, ami alapján épült ez az egész, de "igazságok"hoz mindenki csak felismerései által juthat. Az az igazság, amit - esetleg - Te, mint bölcsebb, mint érettebb rábeszélnél a másikra, az nem ivódna bele úgysem a tetteibe, hanem egy kellőképp ködös és jól hangzó fedőelmélet lenne, amivel tudná igazolni tetteit, ezzel szemben ha 3-4 év tapasztalás után magától rájönne ugyanezen igazságra, és a mögötte álló tartalomra, akkor az életében valódi változást hozna.
Ezért mondom azt, hogy a cél nem a kegyetlen igazságok kikürtölése, hanem sokkal inkább utalások, inspirációk, ösztönzések terén található. Mondhatni nem konzervet kell adni az embernek, mert lehet, nincs ahhoz való konzervnyitója. Egyszerűen kell az a burok, amiből mindenki magának kihámozhatja az igazat. És ha az csak a féligazságig jut el? A semminél az is 0,5-tel több. Egy idő után úgyis megérti majd a másik felét is. Nem versenyfutás.
Érted, mit szeretnék mondani?
A Mennyiségi helyett a Minőségire tedd a hangsúlyt. Ne az legyen a kérdés, hogy hányszor szóltál igazat, hanem hogy hány másik ember tudta megérteni.
Objektív világnézeted lehet kulcsa a Te ajtódnak, de mások ajtajához lehet, hogy szubjektív kulcsok kellenek.
Megint a precizitás. Arra kérsz, hogy a minőségre tegyem a hangsúlyt, és azért kritizálsz, mert... a minőségre teszem a hangsúlyt. Nem érdekel az általam elért emberek mennyisége. Az számít, hogy legyen néhány, aki tényleg megérti, amit mondok, és nem azok tömege, akik valami ködös ábrándokat kergetnek róla. Vannak feladatok, amikhez tömeg kell, de az én játékom a konkrét megvalósítás, nem az álmodozás.
Figyelj, én kertész vagyok. NEM termelhetek ehetetlen növényt. Fenn kell tartanom egy "mások számára OK" listát. Így már remélem érted.
Nem az a bajom, hogy miket nyilatkoztatsz ki, hanem az, hogy a stílusoddal rengeteg olyan embert kizársz, akiknek ettől még a szavaidra ugyanúgy szüksége lenne.
Azt mondtam, hogy az eddigiek mellé készíts egy új szempontot, kiegészítésnek, ahol azt is megvizsgálod, hogy csak a tárhelynek írtad a dolgokat, vagy konkrétan EMBERI életeken is javítottál vele.
Legalább egy kipróbálás erejéig üzemeld be ezt a koncepciót úgy, hogy az eddigi elveidből egy tapodtat sem engedtél.
A legtöbb diktatúra amúgy nem a féligazságai miatt lesz diktatúra, hanem mert kikapcsolják ezt a "monitoringot", amit mondok.
Olyan kedves lenne tőled, ha vennéd a fáradságot és a blogomat olvasva rájönnél: ÉVEKET töltöttem pont ezzel a kísérlettel. ÉN sokat tanultam belőle, a "másik oldal" viszont SEMMIT, mert azt feltételezte, hogy tényleg érti azt, amit írok. Sajnálom, ha ezzel megbántok bárkit, de tapasztalatom szerint van egy minimális szint, ami alá nem érdemes lemennem, mert aki ezt kéri, az nem is akar feljebb lépni. Te sem fárasztod magad azzal, hogy tényleg utánanézz, belegondolj abba, amit mondok - de tanácsokat adsz. Kösz, erre nincs szükségem.
Rendben, akkor jó folytatást kívánok ezen az úton.
... én pedig örömmel látlak viszont, ha lesz kedved beletenni azt a melót, amit gonosz módon elvárok. Nemsokára megpróbálom mindezt (szerintem) értelmes módon, ezt a párbeszédet felhasználva megfogalmazni a blogon is...
Szóval...
Igen, végtelenül magányosnak érzem magam, mert hosszú keresgélés dacára SENKIT nem találtam, akivel egyenrangú félként tudtam volna beszélni a számomra legfontosabb problémákról. Ezzel nyilván megsértettem azokat is, akik átmenetileg rám szántak valamennyi időt az életükből, de talán elfogadható ez az ár azért cserébe, hogy a te számodra tisztább legyen a kép.
Én abból élek, hogy gondolkodom. Ezt tanultam, és ezt művelem még a szakmámon belül is egyedi módon, folyamatosan elemzem saját megoldásaimat, mindig keresem a gyenge pontokat és nem félek kidobni hónapok keserves munkáját, mert tudom, hogy a lényeg nem az eredmény, hanem a tapasztalat, megismerés. Ezzel a hozzáállással dolgozom fel a mai világ szerkezetét, folyamatait.
Hőzöngő rizsa, ugye? Neked igen. De vegyünk köznapi példát. Bemész a kórházba, és találkozol egy kutató orvossal. Bemész egy bányába, találkozol egy húsz éve ott dolgozó vájárral. Bemész egy asztalosműhelybe, találkozol a mesterrel. Elkezded oktatni a szakmájáról? Szerinted tanácsot, segítséget kér tőled?
Te feltételezed, hogy tudsz gondolkodni. Tisztában vagy azzal, hogy ezt a tevékenységet mondjuk a görögöknél a legmagasabb szintű tudománynak tekintették? Zen buddhista szerzetesek évtizedeket szántak rá az életükből, de a mi világunkban sem ismeretlen a "lelkigyakorlat" fogalma. Úgy véled, hogy mindezek idejétmúlt ostobaságok, és neked, mert van mobiltelefonod, tudsz Facebookozni és ott "véleményt mondani", már minderre nincs szükséged?
Lehet, de akkor itt nem jó helyen jársz. Én ugyanis úgy vélem, hogy egyikünk sem bölcsebb mondjuk Marcus Aureliusnál, Lao-ce-nél vagy Jézusnál csak azért, mert nekünk van villanykapcsolónk, nekik meg nem volt. Nekem évtizedeim vannak abban, hogy ma úgy érzem, elég jól felfogom a gondolataikat, és több év elkeserítően hiábavaló kísérletezés azzal, hogy ezt megosszam olyanokkal, akik érteni vélik a szavaimat.
[Szerk] Na jó, hogy ne csak a levegőbe beszéljek, mutatok is valamit. Ezt a játékot senki nem vállalta be velem, de megismétlem a kedvedért, oké?
2012.július.28th. at 07:41
Höhö… Majd a moderálás után látható lesz az előző szövegem is (két link van benne), de ez nagyon fáj:
Diktatórikus
Nemzeti
Együttműködés
Rendszere
Mi ez? REND, csak fordítva…
2012.július.28th. at 09:22
Tudjátok mit? Játsszunk egyet!
Ugye, annyira nagyra vagyok a gondolkodásommal. Most például az történt, hogy újraolvastam az előző poénomat, vakartam a fejem és azt mondtam: basszus, ez piszkosul nem vicc. Találós kérdés: vajon mi futott át azon a hibbant agyamon pár másodperc alatt?
Akinek van kedve, forgassa meg a fejében, és írja le a saját változatát; pár nap múlva én is ideírom az enyémet (nekem öt bekezdés, 232 szó). Nem minősítés vagy egyéb a cél, hanem az, hogy “más, fura”, de talán így is logikus. Persze szabad szánalmas önfényezésnek is tekinteni most is, utólag is, mindegy. Akinek van kedve játszani, fel van festve a pálya.
2012.július.28th. at 09:37
63, Jani "... Az itteni megnyilvánulásaid alapján a fő gondod az, hogy nem tudod megértetni az emberekkel a mondanivalódat..."
65 Tibor bá "...Senki se olvassa végig, amikor látja, hogy még mennyi minden hátra van..."
Láthatjátok: éppen hogy teljes mértékben igazat adok nektek! Nem tudom magam érthetően kifejezni, és talán megbocsátható, hogy kicsit meguntam: évek során, jó pár igen hosszú személyes beszélgetés alatt megtanultam felismerni az első pontokat, ami után már érdektelen folytatni. Itt már azonnal hátralépek, vagy egyszer-egyszer megint próbálkozom a “magam értelmetlen módján”. Érted, tök mindegy, akár bennem, akár másokban van a hiba.
Ha egyszerű hőbörgéssel meg bűnbak-kereséssel megoldható lenne a civilizációs problémánk, akkor már meg lenne oldva! Miért olyan furcsa, hogy esetleg bonyolult, hosszú, és személyes ellenkezést is kiváltó irányokban érdemes egyáltalán kutatni???
ÉN legjobb tudásom szerint megvalósíthatónak és megvalósítandónak látom.
Tibor bá romantikus álmodozásnak.
A bizonyítás meg nem novella, hanem több lexikon, ami csurig van informatikai struktúrákkal (amik ráadásul az ottani “köztudattól” ugyanolyan idegenek, mint nektek az itteni eszmefuttatásaim).
Lényegtelen, hogy mi a véleményetek róla, vagy rólam – az egyetlen kérdés, hogy amit csinálok, működik-e. Ha működik, akkor lesz néhány olyan ember, aki utánanéz annak, amit már (elfogadom, “udvariatlan, nem ismeretterjesztő” módon) nem kivonatolok éppen ide, éppen nektek, de számomra már századszor. Ha nem működik, akkor meg tök mindegy, nem?
Szóval most csukok, a játék felhívás áll: írtam egy három szavas programot, adtam kis háttér információt – nektek hogyan futtatja le ezt az agyatok?
Kérlek, gondolkodj el ezen a "REND, csak fordítva" kifejezésen, a tőled telhető legbonyolultabb összefüggésrendszerben, ameddig akarsz. Aztán kattints erre a linkre, az én megoldásom a lap közepe táján olvasható.
Túlbonyolítom? Dehogy, ellenkezőleg: egy nagyon pici részt mutatok abból a hálózatból, ami az én koponyámban üldögélve darálja le az aktuális eseményeket. Csak pillants bele ebbe a könyvbe, amelyet 17 évesen kezdtem írni, 25 évesen fejeztem be, és alapvetően inkább az ezoterikus irodalom polcon lenne a helye egy gondolkodni is hajlandó világban. Most 41 vagyok, és ilyen (a közönség miatt angol nyelvű) előadást raktam össze a gondolataimból.
Az én napjaim általában hajnali négy körül kezdődnek azzal, hogy átnézem az éjszaka a tudatom küszöbe alatt keletkezett üzeneteket. Egy részük azonnali feladat, mint például ez a betoldás itt; más részük a napi programozási munkámmal kapcsolatos, amelyek nélkül nem érteném, miért nem megy az, amit csinálok, és merre keressem a helyes megoldást.
Számomra ez a gondolkodás...
Nagyon egyszerűnek látom a helyzetet. Egy éven belül érdemi előrehaladást kell tennünk egy gyökeresen más civilizáció irányába, mert amikor, mondjuk öt év múlva, már valóban az ellátórendszereinket fenyegeti a klímaváltozás, vagy beüt a következő, kevésbé szerencsés atombaleset, már késő lesz.
Tudom, hogy az agyad ebben a pillanatban "film-módba" kapcsolt, és a vilgámegmentő hős után forgatod a fejed, aki néhány véletlenszerű rúgással megjavítja a központi reaktort. Helló! Nincs ilyen hős!
Mondom újra. Egy éven belül egy valóban működő, új civilizáció részrendszereire van szükség. Különben a gyerekeinknek esélye nincs érdemi, emberi életre, hacsak nem jön a csoda, a Jóisten, az ufók. Hahó! Nem jönnek, mert az evolúció már csak ilyen: aki túl ostoba az életben maradáshoz, az elpusztul. Ez az emberi fajra is igaz.
Na, én ezzel foglalkozom, a saját szakterületemen: újra akarom definiálni a számítástechnika mai alapfogalmait. Szerintem egész jól haladok, bár mivel nem tudtam elmagyarázni például Bojár Gábornak, ezért ma nem nyilvános egyetemi kutatásról és oktatásról, hanem munkahelyen végzett, zárt forrású fejlesztésről van szó, és nem tudom, hogyan lehet majd közössé tenni.
[Szerk2: Akinek Bojár Gábor neve nem ismerős: a Graphisoft céggel nemzetközi terepen sikeres vállalkozó, aki az amerikai álom helyett Magyarországon hozott létre magánegyetemet (AIT-Budapest), meggyőződése, hogy a saját vagyonát oktatásba fektetni Magyarországon érdemes, mert ez a jövő záloga. Vesd ezt össze a mai magyar oktatáspolitikával, a mi adónkból kövéredő (érted), minket közmunkás rabszolgaként használó "nemzeti oligarcháinkkal". Azt pedig, hogy pár évvel ezelőtt miért nem jelentkeztem állami egyetemen, ma már talán senkinek nem kell magyarázni. Nekem meg érne a pofám, ha ennyire nyilvánvaló dolgot nem láttam volna előre.]
Nem érdekel a mai politikai, gazdasági, nemzeti, ... cicaharc. Igen, persze ebbe is bele lehet dögleni, a mai Magyarország bármelyik nagyura röhögve sétálhat át rajtam. Na és? "Okos tanácsadóim" (miután állítólag olvasták az írásaimat) felhívják a figyelmemet arra, hogy esélytelen küzdelmet vívok. Ha nem írtam le harmincszor, akkor egyszer sem: tudom, és ezt választottam. Továbbá: nem tudok mit kezdeni senkivel, aki ezt nem képes vagy hajlandó felfogni, és ennek dacára az intézményesített hülyeség helyett értelmes módon gondolkodni, cselekedni, élni.
Tehát, a Hajnalvilág nagykövetsége nyitva van, de az ajtón be kell jönni. Ha kíváncsi vagy minderre, olvass! Ne lapozgass, hanem vedd tudomásul, hogy minimális esélyed van elsőre felfogni azt, amit írok. Nekem nem a "hited" vagy a "szavazatod" kell, nem érdekel a "tömeg", a "Like gombot" nem találod meg rajtam, nem kell nyomogatni. Fogd fel, nézz utána, keress gyenge pontokat (de ne találj ki olyanokat, amelyek nincsenek ott). Sok éve blogolok, jó eséllyel válaszoltam már arra, amit kérdezel, keress utána.
Akkor mi a fenét akarok? Nyitottságot, a változásra való hajlandóságot - most, amikor még nem a következmények elől menekülsz, amikor még van mozgástered. Azt, hogy a saját szakterületeden (amihez én ugyanúgy nem értek, ahogy neked gőzöd nincs arról, amit én csinálok) keresd a valóban működő mintákat, mert ezeket kell nagyon hamar működő rendszerré alakítanunk. Ne kérdezd, hogyan és mikor, mert természetesen fogalmam sincs róla. Azt tudom, hogy a magam oldalát oda kell tennem, mert a világon nem találtam senkit aki ezzel így foglalkozna (és persze ez jelentheti azt is, hogy én csinálom rosszul).
Azt is tudom, hogy ha egyedül bohóckodom mindezzel, akkor úgyis hiába csinálom. De kérlek, ne rabold az időmet, mert éppen lehetetlen feladaton dolgozom. Éveket töltöttem mindazok leírásával, amiket el tudnék mondani - akkor miért akarsz csacsogni velem? Bocsáss meg azért, mert ettől dühös leszek Az értelmes terveidről szeretnék beszélgetni (ha orvos vagy, akkor egészségügyről, és nem a fizika megújításáról, hacsak nincs egy éven belül tömegben használható megoldásod).
Remélem, érthető voltam - de tudom, hogy nem... Ezen nem tudok segíteni. Viszont ha mondjuk ezt itt elolvasod annyiszor, hogy belülről érzed, mit akarok vele mondani, akkor talán beljebb vagyunk: Megvilágosodás
Az egész egy hozzászólással kezdődött ehhez a Washington Post cikkhez: Holocaust historian returning award to Hungary - Holocaust survivor and historian Randolph L. Braham says he is returning a high state award to Hungary to protest what he says are government efforts to rewrite history and exonerate the country from its role in the Holocaust.
“Those who cannot remember the past, are condemned to repeat it,” (George Santayana)
… and it’s not about Viktor Orban or Gabor Vona, but “us”, the nation – our leaders only serve our needs. We don’t remember, or even worse, do our best to forget about this:
When the Nazis came for the communists,
I remained silent;
I was not a communist.
When they locked up the social democrats,
I remained silent;
I was not a social democrat.
When they came for the trade unionists,
I did not speak out;
I was not a trade unionist.
When they came for the Jews,
I remained silent;
I wasn’t a Jew.
When they came for me,
there was no one left to speak out.
(Martin Niemöller)
Jews were unarmed against Nazi soldiers. My great-grandfather was armed with a unreliable carbine against Sovilet T-34 tanks at the crossing at River Don. Later, many defenceless member of my nation was raped or executed by raging russian soldiers. What is the difference?
Why is it enabled to monopolize all of the sufferings for just ONE race all over the world, neglecting every other casualities?
I don't deny Holocaust. But I have to raise my voice for ALL members of the mankind on every single continent, who suffered in thoose days.
I'm just stated that there were much more casualities of that era - I could mentioned the Japaneese army's training camps in China, where the targets were chinese civilians prisoned for no reasons.
At that time, hate and blood spread all over the world - and I feel that is the fact, that we all have to make clear in our minds. We cannot live anymore in blaming Romanians for Transylvania and blaming Hungarians for Holocaust. That has no sense.
We have to mantain a common place, where everyone can meet in peace, where everyone's pain and suffering get respected regardless of it's cause - that's the only way to sustain humanity within the mankind.
I've just stated that your statement is not related to the current topic (it rather shows that you have not got the point). It's like when some people talks about a problem with the engine of an airplane, and you come with saying: "Do you know the most famous crashes? I hate them!" True, but how it comes here?
Kedves Lóránd!
Lehet, rosszul értelmezted hozzászólásaimat, vagy én írtam nem megfelelő nyelvezettel vagy "logikával". Lényeg a lényeg, annyit szerettem volna kifejteni, hogy amíg az ember különbséget tesz a fajok/nemzetek között, addig kirekesztő a magatartása, és át kéne adni ezt a helyet valami nagyobbnak, valami többnek.
Sokan fujjognak a holokausztra, ezzel szemben én pont azt akartam megfogalmazni, hogy a továbblépéshez az kell, hogy minden ember a másik fájdalmát kellő tiszteletben tartsa. Ez sokszor úgy érzem sérül, amikor a magyarokat okolják bizonyos dolgokért, hiszen - más kontextusban és másoktól, de - mi is ugyanúgy szenvedtünk, mint a tébolyult kor akármely más nemzete.
A lelkésztől származó idézeted továbbfűzéseként gondoltam azt, hogy nem kellett fegyvertelennek lenni ahhoz, hogy áldozattá váljon az ember.
Az emberek közti megértéssel kapcsolatban a Hajnalvilágban is valami hasonlóról beszéltél - most nem értem, miért "akasztottál tengelyt" hozzászólásomért. (még ha ki is hagytam 1-2 érvelési lépcsőfokot)
Személyes benyomásom Veled kapcsolatban az, hogy tudásodat végső soron arra használod, hogy áthatolhatatlan védelmi rendszerként megvétózz minden hozzád kerülő információt bármilyen - akár formai - hibáért. Ezek szerint ez még nem a "JÓ" tudás, mert még elválaszt és nem felold. Szerintem sokkal érthetőbben át tudnád adni a Benned felgyűlt tudásanyagot, ha kicsit másképpen viszonyulnál az emberekhez. Az pedig szerintem mindenki épülését szolgálná.
Szeretném, ha tényleg átgondolnád, szabad-e elzárnod a Benned rejlő tudást azok elől, akikkel nem értesz mindenben egyet.
A kérdés tökéletes. Elzárásnak nevezhető-e az, ha MINDEN gondolatomat utólagos toldozás nélkül, húsz éve elérhetővé teszem? Szerintem nem. Viszont programozó vagyok, arra képeztem magam, hogy "embertelen precizitással" gondolkodjam, mert a felületesség az oka annak, hogy a szép álmaink ellenére a falnak megyünk. A gondolataiddal, remélem ez egyértelmű volt, egyetértek. Viszont amit csinálsz, nem építő kommunikáció, mert nem struktúrát épít, csak hozzáken valamit. "Igazságokat" egymásra hajigáló emberekkel tele van a padlás. Ezeket objektívan értékelni, belőlük rendszert építeni képesekből meg totális hiány. Én az utóbbi vagyok, ezt, és csak ezt tudom, akarom hozzátenni a világhoz, mert hiába nem esik jól senkinek (mellesleg nekem sem mindig), ERRE VAN SZÜKSÉG. Megengeded, hogy ezt a párbeszédet a blogomra feltegyem? Nem te vagy az egyetlen, akit ezzel kergetek el.
Megengedni megengedem, de jobban örülnék, ha gondolati sémádon hangolnál, és felállítanál egy új szempontot, egy új koordinátát rendszeredben, ami az elfogadás.
Nem a populizmusra akarlak sarkallni - abból tényleg nincs hiány -, pusztán azt szeretném, ha nem zárnál el könyörtelen hozzáállásoddal útkeresőket, hanem mondjuk úgy, inspirálnál. Hogy hovatovább ne menjek, itt a facebookon a Coelho-idézetek mintájára sok ember életére tudnál hatni.
Amúgy egy filozófus mondta:
"Az igazsághoz két ember kell, egy, aki kimondja, és egy, aki meghallgatja."
Saját élettapasztalatom valahogyan azt sugallja számomra, hogy van egy egyetemes rendezői elv, ami alapján épült ez az egész, de "igazságok"hoz mindenki csak felismerései által juthat. Az az igazság, amit - esetleg - Te, mint bölcsebb, mint érettebb rábeszélnél a másikra, az nem ivódna bele úgysem a tetteibe, hanem egy kellőképp ködös és jól hangzó fedőelmélet lenne, amivel tudná igazolni tetteit, ezzel szemben ha 3-4 év tapasztalás után magától rájönne ugyanezen igazságra, és a mögötte álló tartalomra, akkor az életében valódi változást hozna.
Ezért mondom azt, hogy a cél nem a kegyetlen igazságok kikürtölése, hanem sokkal inkább utalások, inspirációk, ösztönzések terén található. Mondhatni nem konzervet kell adni az embernek, mert lehet, nincs ahhoz való konzervnyitója. Egyszerűen kell az a burok, amiből mindenki magának kihámozhatja az igazat. És ha az csak a féligazságig jut el? A semminél az is 0,5-tel több. Egy idő után úgyis megérti majd a másik felét is. Nem versenyfutás.
Érted, mit szeretnék mondani?
A Mennyiségi helyett a Minőségire tedd a hangsúlyt. Ne az legyen a kérdés, hogy hányszor szóltál igazat, hanem hogy hány másik ember tudta megérteni.
Objektív világnézeted lehet kulcsa a Te ajtódnak, de mások ajtajához lehet, hogy szubjektív kulcsok kellenek.
Megint a precizitás. Arra kérsz, hogy a minőségre tegyem a hangsúlyt, és azért kritizálsz, mert... a minőségre teszem a hangsúlyt. Nem érdekel az általam elért emberek mennyisége. Az számít, hogy legyen néhány, aki tényleg megérti, amit mondok, és nem azok tömege, akik valami ködös ábrándokat kergetnek róla. Vannak feladatok, amikhez tömeg kell, de az én játékom a konkrét megvalósítás, nem az álmodozás.
Figyelj, én kertész vagyok. NEM termelhetek ehetetlen növényt. Fenn kell tartanom egy "mások számára OK" listát. Így már remélem érted.
Nem az a bajom, hogy miket nyilatkoztatsz ki, hanem az, hogy a stílusoddal rengeteg olyan embert kizársz, akiknek ettől még a szavaidra ugyanúgy szüksége lenne.
Azt mondtam, hogy az eddigiek mellé készíts egy új szempontot, kiegészítésnek, ahol azt is megvizsgálod, hogy csak a tárhelynek írtad a dolgokat, vagy konkrétan EMBERI életeken is javítottál vele.
Legalább egy kipróbálás erejéig üzemeld be ezt a koncepciót úgy, hogy az eddigi elveidből egy tapodtat sem engedtél.
A legtöbb diktatúra amúgy nem a féligazságai miatt lesz diktatúra, hanem mert kikapcsolják ezt a "monitoringot", amit mondok.
Olyan kedves lenne tőled, ha vennéd a fáradságot és a blogomat olvasva rájönnél: ÉVEKET töltöttem pont ezzel a kísérlettel. ÉN sokat tanultam belőle, a "másik oldal" viszont SEMMIT, mert azt feltételezte, hogy tényleg érti azt, amit írok. Sajnálom, ha ezzel megbántok bárkit, de tapasztalatom szerint van egy minimális szint, ami alá nem érdemes lemennem, mert aki ezt kéri, az nem is akar feljebb lépni. Te sem fárasztod magad azzal, hogy tényleg utánanézz, belegondolj abba, amit mondok - de tanácsokat adsz. Kösz, erre nincs szükségem.
Rendben, akkor jó folytatást kívánok ezen az úton.
... én pedig örömmel látlak viszont, ha lesz kedved beletenni azt a melót, amit gonosz módon elvárok. Nemsokára megpróbálom mindezt (szerintem) értelmes módon, ezt a párbeszédet felhasználva megfogalmazni a blogon is...
Szóval...
Igen, végtelenül magányosnak érzem magam, mert hosszú keresgélés dacára SENKIT nem találtam, akivel egyenrangú félként tudtam volna beszélni a számomra legfontosabb problémákról. Ezzel nyilván megsértettem azokat is, akik átmenetileg rám szántak valamennyi időt az életükből, de talán elfogadható ez az ár azért cserébe, hogy a te számodra tisztább legyen a kép.
Én abból élek, hogy gondolkodom. Ezt tanultam, és ezt művelem még a szakmámon belül is egyedi módon, folyamatosan elemzem saját megoldásaimat, mindig keresem a gyenge pontokat és nem félek kidobni hónapok keserves munkáját, mert tudom, hogy a lényeg nem az eredmény, hanem a tapasztalat, megismerés. Ezzel a hozzáállással dolgozom fel a mai világ szerkezetét, folyamatait.
Hőzöngő rizsa, ugye? Neked igen. De vegyünk köznapi példát. Bemész a kórházba, és találkozol egy kutató orvossal. Bemész egy bányába, találkozol egy húsz éve ott dolgozó vájárral. Bemész egy asztalosműhelybe, találkozol a mesterrel. Elkezded oktatni a szakmájáról? Szerinted tanácsot, segítséget kér tőled?
Te feltételezed, hogy tudsz gondolkodni. Tisztában vagy azzal, hogy ezt a tevékenységet mondjuk a görögöknél a legmagasabb szintű tudománynak tekintették? Zen buddhista szerzetesek évtizedeket szántak rá az életükből, de a mi világunkban sem ismeretlen a "lelkigyakorlat" fogalma. Úgy véled, hogy mindezek idejétmúlt ostobaságok, és neked, mert van mobiltelefonod, tudsz Facebookozni és ott "véleményt mondani", már minderre nincs szükséged?
Lehet, de akkor itt nem jó helyen jársz. Én ugyanis úgy vélem, hogy egyikünk sem bölcsebb mondjuk Marcus Aureliusnál, Lao-ce-nél vagy Jézusnál csak azért, mert nekünk van villanykapcsolónk, nekik meg nem volt. Nekem évtizedeim vannak abban, hogy ma úgy érzem, elég jól felfogom a gondolataikat, és több év elkeserítően hiábavaló kísérletezés azzal, hogy ezt megosszam olyanokkal, akik érteni vélik a szavaimat.
[Szerk] Na jó, hogy ne csak a levegőbe beszéljek, mutatok is valamit. Ezt a játékot senki nem vállalta be velem, de megismétlem a kedvedért, oké?
2012.július.28th. at 07:41
Höhö… Majd a moderálás után látható lesz az előző szövegem is (két link van benne), de ez nagyon fáj:
Diktatórikus
Nemzeti
Együttműködés
Rendszere
Mi ez? REND, csak fordítva…
2012.július.28th. at 09:22
Tudjátok mit? Játsszunk egyet!
Ugye, annyira nagyra vagyok a gondolkodásommal. Most például az történt, hogy újraolvastam az előző poénomat, vakartam a fejem és azt mondtam: basszus, ez piszkosul nem vicc. Találós kérdés: vajon mi futott át azon a hibbant agyamon pár másodperc alatt?
Akinek van kedve, forgassa meg a fejében, és írja le a saját változatát; pár nap múlva én is ideírom az enyémet (nekem öt bekezdés, 232 szó). Nem minősítés vagy egyéb a cél, hanem az, hogy “más, fura”, de talán így is logikus. Persze szabad szánalmas önfényezésnek is tekinteni most is, utólag is, mindegy. Akinek van kedve játszani, fel van festve a pálya.
2012.július.28th. at 09:37
63, Jani "... Az itteni megnyilvánulásaid alapján a fő gondod az, hogy nem tudod megértetni az emberekkel a mondanivalódat..."
65 Tibor bá "...Senki se olvassa végig, amikor látja, hogy még mennyi minden hátra van..."
Láthatjátok: éppen hogy teljes mértékben igazat adok nektek! Nem tudom magam érthetően kifejezni, és talán megbocsátható, hogy kicsit meguntam: évek során, jó pár igen hosszú személyes beszélgetés alatt megtanultam felismerni az első pontokat, ami után már érdektelen folytatni. Itt már azonnal hátralépek, vagy egyszer-egyszer megint próbálkozom a “magam értelmetlen módján”. Érted, tök mindegy, akár bennem, akár másokban van a hiba.
Ha egyszerű hőbörgéssel meg bűnbak-kereséssel megoldható lenne a civilizációs problémánk, akkor már meg lenne oldva! Miért olyan furcsa, hogy esetleg bonyolult, hosszú, és személyes ellenkezést is kiváltó irányokban érdemes egyáltalán kutatni???
ÉN legjobb tudásom szerint megvalósíthatónak és megvalósítandónak látom.
Tibor bá romantikus álmodozásnak.
A bizonyítás meg nem novella, hanem több lexikon, ami csurig van informatikai struktúrákkal (amik ráadásul az ottani “köztudattól” ugyanolyan idegenek, mint nektek az itteni eszmefuttatásaim).
Lényegtelen, hogy mi a véleményetek róla, vagy rólam – az egyetlen kérdés, hogy amit csinálok, működik-e. Ha működik, akkor lesz néhány olyan ember, aki utánanéz annak, amit már (elfogadom, “udvariatlan, nem ismeretterjesztő” módon) nem kivonatolok éppen ide, éppen nektek, de számomra már századszor. Ha nem működik, akkor meg tök mindegy, nem?
Szóval most csukok, a játék felhívás áll: írtam egy három szavas programot, adtam kis háttér információt – nektek hogyan futtatja le ezt az agyatok?
Kérlek, gondolkodj el ezen a "REND, csak fordítva" kifejezésen, a tőled telhető legbonyolultabb összefüggésrendszerben, ameddig akarsz. Aztán kattints erre a linkre, az én megoldásom a lap közepe táján olvasható.
Túlbonyolítom? Dehogy, ellenkezőleg: egy nagyon pici részt mutatok abból a hálózatból, ami az én koponyámban üldögélve darálja le az aktuális eseményeket. Csak pillants bele ebbe a könyvbe, amelyet 17 évesen kezdtem írni, 25 évesen fejeztem be, és alapvetően inkább az ezoterikus irodalom polcon lenne a helye egy gondolkodni is hajlandó világban. Most 41 vagyok, és ilyen (a közönség miatt angol nyelvű) előadást raktam össze a gondolataimból.
Az én napjaim általában hajnali négy körül kezdődnek azzal, hogy átnézem az éjszaka a tudatom küszöbe alatt keletkezett üzeneteket. Egy részük azonnali feladat, mint például ez a betoldás itt; más részük a napi programozási munkámmal kapcsolatos, amelyek nélkül nem érteném, miért nem megy az, amit csinálok, és merre keressem a helyes megoldást.
Számomra ez a gondolkodás...
Nagyon egyszerűnek látom a helyzetet. Egy éven belül érdemi előrehaladást kell tennünk egy gyökeresen más civilizáció irányába, mert amikor, mondjuk öt év múlva, már valóban az ellátórendszereinket fenyegeti a klímaváltozás, vagy beüt a következő, kevésbé szerencsés atombaleset, már késő lesz.
Tudom, hogy az agyad ebben a pillanatban "film-módba" kapcsolt, és a vilgámegmentő hős után forgatod a fejed, aki néhány véletlenszerű rúgással megjavítja a központi reaktort. Helló! Nincs ilyen hős!
Mondom újra. Egy éven belül egy valóban működő, új civilizáció részrendszereire van szükség. Különben a gyerekeinknek esélye nincs érdemi, emberi életre, hacsak nem jön a csoda, a Jóisten, az ufók. Hahó! Nem jönnek, mert az evolúció már csak ilyen: aki túl ostoba az életben maradáshoz, az elpusztul. Ez az emberi fajra is igaz.
Na, én ezzel foglalkozom, a saját szakterületemen: újra akarom definiálni a számítástechnika mai alapfogalmait. Szerintem egész jól haladok, bár mivel nem tudtam elmagyarázni például Bojár Gábornak, ezért ma nem nyilvános egyetemi kutatásról és oktatásról, hanem munkahelyen végzett, zárt forrású fejlesztésről van szó, és nem tudom, hogyan lehet majd közössé tenni.
[Szerk2: Akinek Bojár Gábor neve nem ismerős: a Graphisoft céggel nemzetközi terepen sikeres vállalkozó, aki az amerikai álom helyett Magyarországon hozott létre magánegyetemet (AIT-Budapest), meggyőződése, hogy a saját vagyonát oktatásba fektetni Magyarországon érdemes, mert ez a jövő záloga. Vesd ezt össze a mai magyar oktatáspolitikával, a mi adónkból kövéredő (érted), minket közmunkás rabszolgaként használó "nemzeti oligarcháinkkal". Azt pedig, hogy pár évvel ezelőtt miért nem jelentkeztem állami egyetemen, ma már talán senkinek nem kell magyarázni. Nekem meg érne a pofám, ha ennyire nyilvánvaló dolgot nem láttam volna előre.]
Nem érdekel a mai politikai, gazdasági, nemzeti, ... cicaharc. Igen, persze ebbe is bele lehet dögleni, a mai Magyarország bármelyik nagyura röhögve sétálhat át rajtam. Na és? "Okos tanácsadóim" (miután állítólag olvasták az írásaimat) felhívják a figyelmemet arra, hogy esélytelen küzdelmet vívok. Ha nem írtam le harmincszor, akkor egyszer sem: tudom, és ezt választottam. Továbbá: nem tudok mit kezdeni senkivel, aki ezt nem képes vagy hajlandó felfogni, és ennek dacára az intézményesített hülyeség helyett értelmes módon gondolkodni, cselekedni, élni.
Tehát, a Hajnalvilág nagykövetsége nyitva van, de az ajtón be kell jönni. Ha kíváncsi vagy minderre, olvass! Ne lapozgass, hanem vedd tudomásul, hogy minimális esélyed van elsőre felfogni azt, amit írok. Nekem nem a "hited" vagy a "szavazatod" kell, nem érdekel a "tömeg", a "Like gombot" nem találod meg rajtam, nem kell nyomogatni. Fogd fel, nézz utána, keress gyenge pontokat (de ne találj ki olyanokat, amelyek nincsenek ott). Sok éve blogolok, jó eséllyel válaszoltam már arra, amit kérdezel, keress utána.
Akkor mi a fenét akarok? Nyitottságot, a változásra való hajlandóságot - most, amikor még nem a következmények elől menekülsz, amikor még van mozgástered. Azt, hogy a saját szakterületeden (amihez én ugyanúgy nem értek, ahogy neked gőzöd nincs arról, amit én csinálok) keresd a valóban működő mintákat, mert ezeket kell nagyon hamar működő rendszerré alakítanunk. Ne kérdezd, hogyan és mikor, mert természetesen fogalmam sincs róla. Azt tudom, hogy a magam oldalát oda kell tennem, mert a világon nem találtam senkit aki ezzel így foglalkozna (és persze ez jelentheti azt is, hogy én csinálom rosszul).
Azt is tudom, hogy ha egyedül bohóckodom mindezzel, akkor úgyis hiába csinálom. De kérlek, ne rabold az időmet, mert éppen lehetetlen feladaton dolgozom. Éveket töltöttem mindazok leírásával, amiket el tudnék mondani - akkor miért akarsz csacsogni velem? Bocsáss meg azért, mert ettől dühös leszek Az értelmes terveidről szeretnék beszélgetni (ha orvos vagy, akkor egészségügyről, és nem a fizika megújításáról, hacsak nincs egy éven belül tömegben használható megoldásod).
Remélem, érthető voltam - de tudom, hogy nem... Ezen nem tudok segíteni. Viszont ha mondjuk ezt itt elolvasod annyiszor, hogy belülről érzed, mit akarok vele mondani, akkor talán beljebb vagyunk: Megvilágosodás
2013. február 20., szerda
A vita matematikája
Érdekes. Ez a fajta "ismeretterjesztés" meglehetősen idegen tőlem. Amikor ez a gondolatsor megjelent bennem (szokásos módon, hajnali négykor arra ébredek, hogy írnom kéne), még elhessegettem. Viszont ma reggel egy új témával ébredtem, és annál azért fontosabbnak tűnik, hogy egymás után hagyjam őket elszállni. Szóval íme...
Mi nem vita?
Nem vita az, amikor a résztvevők nem nyitottak egymás véleményére, nézőpontjaik megismerésére, hanem kizárólag saját gondolkodási eredményeik másikba ültetésére koncentrálnak. Pontosabban, érdemi vita már akkor sem folyhat, ha az egyik résztvevő erre törekszik. Tipikus példa erre a hitvita, de belegondolva nagyon ritka olyan vitát látni, amelyben nem a másik meggyőzése a cél. Miért, nem az? Nem bizony, lásd később...
Nem vita az sem, ahol a cél a partner "legyőzése", illetve egy látható vagy láthatatlan hallgatóság meggyőzése arról, hogy az ellenfél ostoba vagy gonosz. Tipikus történet, amikor udvariassági gesztus hülyének feltüntetnem ellenfelemet, mert ha azt feltételezném, hogy eszénél van, akkor börtönbe kéne csukni. Jellemző példa minden politikai vita (parlamentben, tévében), sőt az egyoldalú kinyilatkoztatások bármely részről (sajtónyilatkozatok, Facebook-üzenetek, tüntetők szlogenjei, videói).
Jó, jó - de akkor mi a vita?
A valódi vita egy építő párbeszéd, egymástól eltérő nézőponton álló emberek között, vagyis a célja nem a vita szereplőivel egy szinten, hanem azon túl található, közösen megfogalmazott és elfogadott feladat. Ez lehet egy közös nézőpont kialakítása a hatékonyabb további együttműködés érdekében, vagy egy konkrét feladatra olyan megoldás kialakítása, amely több szakértő szükségszerűen eltérő véleményének szerves (nem muszájból összetákolt) egységére épül, és jó eséllyel értékesebb, mint bármi, amit egyenként képesek lettek volna megalkotni.
Könnyű észrevenni, hogy ez a fajta vita sokkal nehezebb műfaj: valódi szaktudást igényel, illetve a saját nézőpontunktól (amelyet egyébként szükségszerűen a legjobbnak, igaznak tartunk) legalább szándék szinten ugyanolyan távolságtartást követel, mint amilyen távolinak a vele szemben érvelő partner tűnik. Ha úgy tetszik, ez az önbizalom, önértékelés nagy próbája: képes vagyok-e többre értékelni önmagam, és a bennem a továbbiak során megjelenő lehetőséget a véleményemnél, amely most szilárd, de lehet, hogy változtatásra szorul? Ha igen, képes lehetek építő vitára - ha nem, alkalmatlan vagyok rá, saját önértékelésem védelmében építő helyett romboló szereplő leszek.
Hogyan működik az építő vita?
A cél olyan megoldás kialakítása, amely minden szereplő minden egyéni, értékes gondolatát tartalmazza. Olyan, mint az elemi matematikai feladat: adott két szám, keressünk olyan számot, amely mindkét számmal maradék nélkül osztható.
A triviális (téves) megoldás: szorozzuk össze a két számot, kapunk egy jó nagyot, de azzal tuti rendben leszünk. Ezzel a vita esetében két baj van: az eredmény nem lesz "szerves": vannak materialisták és Isten-hívők. Az egymással definíció szinten ellentétes alapokból nem áll össze minden oldal számára elfogadható összkép, és még nem is volt szó a vallások közötti eltérésekről... Másrészt, ha van is eredmény, az "túl nagy", pazarló; lehet hogy nincs a megvalósítására erőforrás, idő. Az "egyszerűsítés" pedig jellemzően erő-alapon történik: ha már mindenki igaza nem fér bele a költségvetésbe, akkor férjen bele az enyém...
Egészítsük ki a feladatot azzal a feltétellel, hogy a "legkisebb erőfeszítéssel elérhető", mindannyiunk legfontosabb szempontjait tartalmazó megoldást keressük. Így deklaráltuk, hogy valószínűleg mindannyian engedni fogunk, de igyekszünk közösen elérni, hogy mindenki megkapja a számára fontos eredményeket.
Eljutottunk a "legkisebb közös többszörös" kereséséhez, ami egy zseniális algoritmuson alapul. A feladat megoldásához el kell felejtenünk az eredményt, és a kiinduló számokra kell koncentrálnunk. Minden résztvevő számot prímtényezők szorzatára kell bontanunk, vagyis olyan építőkövekre, amelyek már tovább nem bonthatók, és egymással nem helyettesíthetők. Ezeket az építőköveket kell leltárba vennünk, amelyből két eredményt is kapunk. Ha a csak közösen használt építőköveket vesszük a legkevesebb előfordulás szerint, akkor megkapjuk a legnagyobb közös osztót, vagyis azt a garantáltan legnagyobb számot, amellyel minden résztvevő szám maradék nélkül osztható. Ha pedig az összes építőkövet a legtöbb előfordulás szerint vesszük, meglesz a legkisebb közös többszörös, garantáltan a legkisebb szám, amely minden résztvevő számmal maradék nélkül osztható, hiszen minden résztvevő minden építőköve megvan benne.
Következmény: ha a legnagyobb közös osztó az 1, vagyis nincsenek közös prímtényezők, akkor a legkisebb közös többszörös valóban a számok szorzata. Ugyanakkor ha léteznek közös prímtényezők, akkor a szorzat biztosan rossz megoldás, van kisebb, amely a résztvevők elemzésével közelíthető, megtalálható.
Tehát amennyiben valódi vitáról beszélünk, amelynek közösen elfogadott, a szereplők felett álló célja van (ez egyébként a "nem vita" kategóriába sorolt párbeszédek esetén is létezik, de csak szóban), akkor a vita a saját oldal alapelemekre, "prímtényezőkre" bontásával kezdődik. Röviden: az "én ezt akarom" helyett: "az én célom a következő alapvető szempontok érvényesítése".
Amikor sikerült egymástól önmagukban független tényezők halmazára bontani a szándékokat, következhet a közös tényezők keresése. Amennyiben nincs ilyen, azt jelenti, hogy a szereplők alapvetően nem motiváltak az együttműködésre, a megoldás "drága" lesz - akár annyira, hogy a vitát folytatni nem érdemes. Minél több közös pontot sikerül feltárni, annál valószínűbb, hogy a közösen elfogadható megoldás a vártnál jóval kisebb erőfeszítéssel, közös megelégedéssel kialakítható. Elemi érdeke tehát minden szereplőnek, hogy minél részletesebben feltárja a vita során saját véleménye belső szerkezetét, és pontosan, előítéletek nélkül megismerje a többiekét. Ha nem teszik, a megoldás (ha egyáltalán létrejön) szükségképpen nem lesz optimális, és még az sem fog kiderülni, hogy valójában miért volt sikertelen.
A kialakult "legnagyobb közös osztó" ismeretében lehet haladni a "legkisebb közös többszörös" irányában, vagyis a közös megoldásba lépésről lépésre beépíteni azokat az elemeket, amelyek a résztvevők többsége számára nagyobb súllyal szerepelt. Itt a legfontosabb tudatosítani, hogy nem matematikai feladatot oldunk meg! A végcél nem "az eredeti számokkal megoldást találni", vagyis az előre megfogalmazott szándékoknak betű szerint megfelelő, hanem egy mindenki számára megfelelő, és a rendelkezésre álló keretek között megvalósítható megoldás. Ebbe belefér az, hogy egy korábban számomra kiemelkedően fontos tényezőt az objektív keretek (rendelkezésre álló erőforrások), és a partnerek által hozott szempontok fontosságának elismerése révén elengedek, de az is, hogy akár egyetlen partner által felvetett szempontot annak kritikus volta miatt a teljes közösség elfogad, és akár közösen létező, de kisebb súlyú szempont elé helyez.
Nos igen. Sokkal bonyolultabb így vitatkozni, mint vaskos, ám "burkolt" sértéseket vagdalni egymás fejéhez. Vajon van értelme egyáltalán? Van bizony, ugyanis...
Miért kéne ilyen bonyolult módon vitatkozni?
Egyszerű. A jelen fejlettségünk, mindaz, ami minket körülvesz, kimagasló képességű emberek közös tudásán, építő vitáikon alapul: tudomány, hétköznapi technikai megoldások, szolgáltatások, társadalmi szerkezetek. Ezeket az eszközöket azonban jelenleg egy alacsony gondolkodási elvárásokat támasztó tömeg előtt egymásra acsargó, többségükben súlyos önértékelési problémával is küzdő "harcosok" kezelik - így többszörösen is alkalmatlanok építő vitára.
Következésképpen a tényleg "varázslatos" eszköztár birtokában is megállíthatatlanul sodródunk egy meglehetősen jól látható pályán, a felelőtlenségünk miatt összeomló ökológiai rendszerekben, egyre inkább széthulló társadalmi keretek között.
Ha nem vagyunk képesek felnőni az elődeinkhez és az általuk megteremtett környezethez, akkor szükségképpen elveszítjük azt; az emberiség jelenlegi méreteit tekintve viszont ez elképzelhetetlen és elfogadhatatlan károkat okozna. Ha ezt el kívánjuk kerülni, újra meg kell tanulnunk vitázni, kicsiben (önmagunkban, családunkban) és nagyban (munkahelyen, közösségi szinteken falutól a világig) egyaránt.
Mi nem vita?
Nem vita az, amikor a résztvevők nem nyitottak egymás véleményére, nézőpontjaik megismerésére, hanem kizárólag saját gondolkodási eredményeik másikba ültetésére koncentrálnak. Pontosabban, érdemi vita már akkor sem folyhat, ha az egyik résztvevő erre törekszik. Tipikus példa erre a hitvita, de belegondolva nagyon ritka olyan vitát látni, amelyben nem a másik meggyőzése a cél. Miért, nem az? Nem bizony, lásd később...
Nem vita az sem, ahol a cél a partner "legyőzése", illetve egy látható vagy láthatatlan hallgatóság meggyőzése arról, hogy az ellenfél ostoba vagy gonosz. Tipikus történet, amikor udvariassági gesztus hülyének feltüntetnem ellenfelemet, mert ha azt feltételezném, hogy eszénél van, akkor börtönbe kéne csukni. Jellemző példa minden politikai vita (parlamentben, tévében), sőt az egyoldalú kinyilatkoztatások bármely részről (sajtónyilatkozatok, Facebook-üzenetek, tüntetők szlogenjei, videói).
Jó, jó - de akkor mi a vita?
A valódi vita egy építő párbeszéd, egymástól eltérő nézőponton álló emberek között, vagyis a célja nem a vita szereplőivel egy szinten, hanem azon túl található, közösen megfogalmazott és elfogadott feladat. Ez lehet egy közös nézőpont kialakítása a hatékonyabb további együttműködés érdekében, vagy egy konkrét feladatra olyan megoldás kialakítása, amely több szakértő szükségszerűen eltérő véleményének szerves (nem muszájból összetákolt) egységére épül, és jó eséllyel értékesebb, mint bármi, amit egyenként képesek lettek volna megalkotni.
Könnyű észrevenni, hogy ez a fajta vita sokkal nehezebb műfaj: valódi szaktudást igényel, illetve a saját nézőpontunktól (amelyet egyébként szükségszerűen a legjobbnak, igaznak tartunk) legalább szándék szinten ugyanolyan távolságtartást követel, mint amilyen távolinak a vele szemben érvelő partner tűnik. Ha úgy tetszik, ez az önbizalom, önértékelés nagy próbája: képes vagyok-e többre értékelni önmagam, és a bennem a továbbiak során megjelenő lehetőséget a véleményemnél, amely most szilárd, de lehet, hogy változtatásra szorul? Ha igen, képes lehetek építő vitára - ha nem, alkalmatlan vagyok rá, saját önértékelésem védelmében építő helyett romboló szereplő leszek.
Hogyan működik az építő vita?
A cél olyan megoldás kialakítása, amely minden szereplő minden egyéni, értékes gondolatát tartalmazza. Olyan, mint az elemi matematikai feladat: adott két szám, keressünk olyan számot, amely mindkét számmal maradék nélkül osztható.
A triviális (téves) megoldás: szorozzuk össze a két számot, kapunk egy jó nagyot, de azzal tuti rendben leszünk. Ezzel a vita esetében két baj van: az eredmény nem lesz "szerves": vannak materialisták és Isten-hívők. Az egymással definíció szinten ellentétes alapokból nem áll össze minden oldal számára elfogadható összkép, és még nem is volt szó a vallások közötti eltérésekről... Másrészt, ha van is eredmény, az "túl nagy", pazarló; lehet hogy nincs a megvalósítására erőforrás, idő. Az "egyszerűsítés" pedig jellemzően erő-alapon történik: ha már mindenki igaza nem fér bele a költségvetésbe, akkor férjen bele az enyém...
Egészítsük ki a feladatot azzal a feltétellel, hogy a "legkisebb erőfeszítéssel elérhető", mindannyiunk legfontosabb szempontjait tartalmazó megoldást keressük. Így deklaráltuk, hogy valószínűleg mindannyian engedni fogunk, de igyekszünk közösen elérni, hogy mindenki megkapja a számára fontos eredményeket.
Eljutottunk a "legkisebb közös többszörös" kereséséhez, ami egy zseniális algoritmuson alapul. A feladat megoldásához el kell felejtenünk az eredményt, és a kiinduló számokra kell koncentrálnunk. Minden résztvevő számot prímtényezők szorzatára kell bontanunk, vagyis olyan építőkövekre, amelyek már tovább nem bonthatók, és egymással nem helyettesíthetők. Ezeket az építőköveket kell leltárba vennünk, amelyből két eredményt is kapunk. Ha a csak közösen használt építőköveket vesszük a legkevesebb előfordulás szerint, akkor megkapjuk a legnagyobb közös osztót, vagyis azt a garantáltan legnagyobb számot, amellyel minden résztvevő szám maradék nélkül osztható. Ha pedig az összes építőkövet a legtöbb előfordulás szerint vesszük, meglesz a legkisebb közös többszörös, garantáltan a legkisebb szám, amely minden résztvevő számmal maradék nélkül osztható, hiszen minden résztvevő minden építőköve megvan benne.
Következmény: ha a legnagyobb közös osztó az 1, vagyis nincsenek közös prímtényezők, akkor a legkisebb közös többszörös valóban a számok szorzata. Ugyanakkor ha léteznek közös prímtényezők, akkor a szorzat biztosan rossz megoldás, van kisebb, amely a résztvevők elemzésével közelíthető, megtalálható.
Tehát amennyiben valódi vitáról beszélünk, amelynek közösen elfogadott, a szereplők felett álló célja van (ez egyébként a "nem vita" kategóriába sorolt párbeszédek esetén is létezik, de csak szóban), akkor a vita a saját oldal alapelemekre, "prímtényezőkre" bontásával kezdődik. Röviden: az "én ezt akarom" helyett: "az én célom a következő alapvető szempontok érvényesítése".
Amikor sikerült egymástól önmagukban független tényezők halmazára bontani a szándékokat, következhet a közös tényezők keresése. Amennyiben nincs ilyen, azt jelenti, hogy a szereplők alapvetően nem motiváltak az együttműködésre, a megoldás "drága" lesz - akár annyira, hogy a vitát folytatni nem érdemes. Minél több közös pontot sikerül feltárni, annál valószínűbb, hogy a közösen elfogadható megoldás a vártnál jóval kisebb erőfeszítéssel, közös megelégedéssel kialakítható. Elemi érdeke tehát minden szereplőnek, hogy minél részletesebben feltárja a vita során saját véleménye belső szerkezetét, és pontosan, előítéletek nélkül megismerje a többiekét. Ha nem teszik, a megoldás (ha egyáltalán létrejön) szükségképpen nem lesz optimális, és még az sem fog kiderülni, hogy valójában miért volt sikertelen.
A kialakult "legnagyobb közös osztó" ismeretében lehet haladni a "legkisebb közös többszörös" irányában, vagyis a közös megoldásba lépésről lépésre beépíteni azokat az elemeket, amelyek a résztvevők többsége számára nagyobb súllyal szerepelt. Itt a legfontosabb tudatosítani, hogy nem matematikai feladatot oldunk meg! A végcél nem "az eredeti számokkal megoldást találni", vagyis az előre megfogalmazott szándékoknak betű szerint megfelelő, hanem egy mindenki számára megfelelő, és a rendelkezésre álló keretek között megvalósítható megoldás. Ebbe belefér az, hogy egy korábban számomra kiemelkedően fontos tényezőt az objektív keretek (rendelkezésre álló erőforrások), és a partnerek által hozott szempontok fontosságának elismerése révén elengedek, de az is, hogy akár egyetlen partner által felvetett szempontot annak kritikus volta miatt a teljes közösség elfogad, és akár közösen létező, de kisebb súlyú szempont elé helyez.
Nos igen. Sokkal bonyolultabb így vitatkozni, mint vaskos, ám "burkolt" sértéseket vagdalni egymás fejéhez. Vajon van értelme egyáltalán? Van bizony, ugyanis...
Miért kéne ilyen bonyolult módon vitatkozni?
Egyszerű. A jelen fejlettségünk, mindaz, ami minket körülvesz, kimagasló képességű emberek közös tudásán, építő vitáikon alapul: tudomány, hétköznapi technikai megoldások, szolgáltatások, társadalmi szerkezetek. Ezeket az eszközöket azonban jelenleg egy alacsony gondolkodási elvárásokat támasztó tömeg előtt egymásra acsargó, többségükben súlyos önértékelési problémával is küzdő "harcosok" kezelik - így többszörösen is alkalmatlanok építő vitára.
Következésképpen a tényleg "varázslatos" eszköztár birtokában is megállíthatatlanul sodródunk egy meglehetősen jól látható pályán, a felelőtlenségünk miatt összeomló ökológiai rendszerekben, egyre inkább széthulló társadalmi keretek között.
Ha nem vagyunk képesek felnőni az elődeinkhez és az általuk megteremtett környezethez, akkor szükségképpen elveszítjük azt; az emberiség jelenlegi méreteit tekintve viszont ez elképzelhetetlen és elfogadhatatlan károkat okozna. Ha ezt el kívánjuk kerülni, újra meg kell tanulnunk vitázni, kicsiben (önmagunkban, családunkban) és nagyban (munkahelyen, közösségi szinteken falutól a világig) egyaránt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)