MEGHÍVÓ
A Magyar Népfőiskolai Társaság tisztelettel meghívja Önt "A magyar föld sorsa" című fórumára a mellékelt meghívó szerint.
Kedves ...,
remélem erre a fórumra nem csak "körön belülieket" hívnak meg, akikkel egy cipőben járnak (egyetértenek, haragszanak, de tehetetlenek); hanem olyanokat is, akik elég erővel rendelkeznek a folyamatok megváltoztatásához, nem az utcán meg az egyetemen, hanem tárgyalásokon, üzleteken, bíróságokon keresztül. A valós hatalom birtoklói közül azokkal, akik érett gondolkodásúnak tűnnek.
A "sors" ugyanis azon múlik, hogy elszenvedőjeként vagy alakítójaként tekintünk önmagunkra. Az "oligarchák" ellen kiabálni lehet, de ezzel nem lehet felkelni a padlóról, ahová a kormányzat küldte Önöket. Szerintem.
Üdvözlettel
KL
Kedves Lóránd!
"A valós hatalom birtoklói közül azokkal, akik érett gondolkodásúnak tűnnek."
Naívitás azt hinni, hogy vannak ilyenek... Ha lennének, nem jutott volna ide az országunk.
A fórum lényegében egy könyv bemutató. A szerzők által írtak igazak - függetlenül attól, hogy ki van éppen hatalmon. A föld kérdés az ország, a tízmilliós nép jövőjéről szól. És ez független attól, hogy éppen ki van hatalmon.
A rendezvényt nem én szervezem, csak továbbítottam a meghívót.
Persze. Továbbá sajnos legjobb tudásom szerint igaz az is, hogy TALÁN egy évünk van még globálisan saját önpusztító folyamataink megállítására és a helyzetelemzés, javítás megkezdésére. Ha nem sikerül, a sodródás megállíthatatlan, azután tíz évvel már végtelenül érdektelen lesz az is, hogy "kié a föld", mert nem lesznek törvények, sőt úgy általában SEMMI, amit ma megszokottnak tekintünk. NINCS JÖVŐ. Olyan sem, amilyenről Önök álmodoznak, ha egy "értelmes vezetés" kerülne hatalomba - mellesleg nyilván NEM FOG: a hatalmon pont azok vannak, akik a legjobban megfelelnek mai gondolkodási színvonalunknak. Nem csak a tömegének, hanem az ÖNÖKÉNEK is.
A valóság EZ: http://www.fairewinds.org/fukushima-daiichi-hard-clean , és az, hogy semmit nem teszünk a következő katasztrófa megelőzésére, amely lehet, hogy nem lesz olyan szerencsés, mint Fukushima volt. A valóság a talaj, az ivóvíz, az erőforrások elfogyása, és a GONDOLKODÁS-KÉPTELENSÉG. Ha van bátorsága mindezt végiggondolni, akkor tudja: NINCS ESÉLYÜNK.
Viszont az emberiséget sem az esélyek latolgatása emelte a mai szintre, hanem a HITE.
Én hiszem, hogy vannak olyan hatalommal bíró emberek, akik hajlandóak lehetnek segíteni. Olvasson utána Bojár Gábor írásainak, de Dr. Magyar György, Róna Péter vagy Demján Sándor néhány nyilatkozatát is ígéretesnek tartottam. NINCS MÁS ÚT, mint keresni és bízni ebben az álomban, félretéve a megtaposott ember gőgjét. Igen, Önöket ugyanez a réteg vágta pofon és taposta a sárba, igen, ebben semmi igazságos nincs. És igen, akárhányszor újra megtehetik. De ez a múlt. A jövő egyetlen esélye az, hogy ők és Önök (közül csak néhányan) végre egyaránt megértik: kölcsönösen szükségük van egymásra.
Lehet, hogy Önök ezt nem szeretik végiggondolni, de a globális monetáris rendszer működési alaptörvénye a hatalom koncentrációja, amely a gyengülő pénz miatt ismét a reáliák, kiemelten az értékes termőföld felé fordul. Ez olyan, mint a gravitáció: a jámbor óhaj, a jövő generációk érdekei és a logikus érvelés nem hatja meg, ugyanis egyiket sem jegyzik a tőzsdén, a döntések meg ott születnek. A demokrácia meg csak folyamatosan kopó máz ezen az egyszerű tényen, nálunk kicsit gyorsabban kopik, mint másoknál. Ha érdekli, íme egy kb ötéves elemzésem, szerintem egyetlen szavát nem kell visszavonnom: Kell egy ország.
Sok sikert! (bár ebben hinni szintén naivitás, nem igaz?)
Kérem, nézze el nekem ezt a szócséplést, nyilván van ezer más gondja, és megtisztelő válaszáért cserébe én is csak zaklatom.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hit. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hit. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. március 31., kedd
2015. február 22., vasárnap
Artificial Intelligence 4 - The real grey goo
Dear Jordan,
I am quite disappointed that you left the conversation when we left your comfort zone, and only added a new article to your blog, I guess partly inspired by what you read from what I said. Please note the complicated statement, I wrote something else, and as always, I think the conflict is caused by the different definitions to the terms we use.
You define faith as "the illusion of security and certainty". This is what I call superstition, regardless of its source: a misunderstood religion, cult leader, political figure, or its most pathetic version: "science". Oh, My God (pun intended), how many times I have seen this "I believe in science" sentence, to which my obvious answer: "So then you know NOTHING about science or belief". :-)
My definition to faith is the mere acceptance that we cannot "know" or be certain of anything. All we have, including the greatest scientific achievements, are the result of better understanding of the truth, but as history shows, they will be flushed away by new findings, the sooner the better. Faith is a correct word to separate the things we "know": achieved by examining the available facts and deriving idea structures via thorough, checked deduction methods, verified by experiments and guarded by falsification criteria. Faith is the acceptance that even the strongest facts can be wrong at a later time, with better equipment and understanding. Faith is the completely conscious decision that it's OK in this way. Accepting that if you really want to achieve something new, you should be ready to sacrifice your whole life to something that is fundamentally wrong, and be totally honest about the whole path. There must be enough people doing this, to give our global community a chance to improve: to make the 99% failure necessary to have that 1% success.
You simply can't do this, if you are rational - and it is absolutely nonsense in a modern political or business environment, where only the winner counts. This takes faith - whatever the source is. And yes: your description of "reasonable hope" perfectly matches my definition of faith. And (I think quite ironically) it also matches to the following definition too: "To have faith is to be sure of the things we hope for, to be certain of the things we cannot see."
Yes, this is from that "outdated stuff people should believe without questions", the Bible, Hebrews 11:1. However, you are absolutely right: I have intentionally chosen the translation that matches our shared vision of faith, and there are other versions founding your skeptic approach to religion / or with my words, turning religion to superstition.
You also seem to assume that faith means "uncritically adopt the explanatory frameworks that our traditions offer us". Excuse me, this shows a quite shallow knowledge of the tradition you talk about. Please read some Chan Buddhist texts, or stories about the rabbis, Anthony de Mello, check the ancient Greeks, Lao-ce or the old Christian theologians. For example, did you know that the Buddhist monk training was quite similar to the Greek philosophers: they had organized dispute training sessions where they picked sides by chance - without predefined right and wrong? This is definitely not a training to "uncritically adopt" things, but simply to reason your own way out of the previous achievements. No religion could have survived if the top people were unable to apply and adapt the old and dusty statements to their actual problems (means: the rules must be coherent and flexible, the leaders must be wise and pragmatic). This is (as I mentioned earlier) quite perfect analogy to the biological evolution with ruthless fight for survival.
I think your noble aim: "define my own purpose as best as I can" is the best a (not only by age, but mentally) adult human being can set. My personal addition to this is that if you go far enough in this way, you will see that you are not alone, but others walked on this path, and the traces of the best ones are now respected as the foundations of religions. Most people don't understand a single word of their experiment, but it was translated to simpler, coherent pattern set that they can use. Or if you prefer the quite rational Confucius: "Guide the people by law, subdue them by punishment; they may shun crime, but will be void of shame. Guide them by example, subdue them by courtesy; they will learn shame, and come to be good." As only a few people have the ability to become a professional ballet dancer or excellent composer, only a few of us have the mental abilities to emerge coherent patters sets ("meme-structures"). The others should better play from the sheet music to avoid chaos...
I am faithful - but contrary to your assumption, this does not give me any certainty at all, neither do I require that from my faith. But I found faith the only way to train my human brain work reliably outside my comfort zone, deal with facts and consequences completely against its ultimate, wired goals.
To the contrary, it is irrational to assume a person can think beyond the defense protocols of his/her own thinking organ, the human brain, without a properly trained pattern set that resolves them. A bit technical definition of what earlier mind-scientists (philosophers, prophets) called "enlightened".
To summarize: my greatest concern about the current and popular "futurist manifestos" is that they sometimes talk about the fictional exponentially growing grey goo of nanobots, but seems to completely forget about the existing exponentially growing grey goo: the human brain.
They assume that we are able to think rationally. NO. A fully parallel, constantly changing network of literally billions of electric switches is absolutely not able to do so, only can get closer to it after years or decades of rigorous training, which seems to be forgotten in our "modern era".
They assume that the next step can be explained to "people". NO. If there is one thing sure about the next step, that it is really weird and completely unacceptable for "normal people" who can accept our current crash course, and anyone being popular with ideas about the future knows nothing about it.
They assume that AI has critical part in forming our future. NO. At least not more than our current mechanical engineering. We can create weapons to kill each other - or kill our whole civilization simply by creating giant factories that literally produce waste, and transportation infrastructure to cover the planet with it. We can also create smart IT tools to increase the separation among people until all our organized structures collapse.
Another Confucius quote, it seems to apply to our popular futurists (not to be accepted uncritically, but for thinking about):
The superior man understands what is right; the inferior man understands what will sell.
Our future depends on this, thousands years old decision, on our individual votes. Religions, politicians, engineering, the internet age and AI only provide the scene around us.
February 24, 2015 at 10:22 am
Hi Lorand – Thank you for interesting post. It seems that you got the impression that I intended the post to which you responded (Good Reason For Hope) as a reply to you. I apologize if I inadvertently created that impression, but I was not intending it as a response to any other piece. I simply wanted to convey my view that, although religious teachings fail to adequately equip us for many of the dangers that face humans in the 21st century, there are alternative visions that offer hope. My remarks on the word “faith” are focused on the specific definition of the word “belief that is not based on proof”. I understand that there are several other common usages of the word, I recognize the ambiguities that result, and I acknowledge that I should have been clearer regarding which meaning I intended. My point specifically concerns that aspect of religious faith that accepts received tradition or teaching as inherently authoritative, regardless of how well it accords with current scientific knowledge.
February 25, 2015 at 10:44 pm
Yeah, my bad, I had a seemingly false impression that we have a communication. I my world that means that you reflect to my statements the same way as I reflect to yours (and do not leave without a word).
Now I understand that you only tried to spread your scientific wisdom to a dark person who thinks we have a few things to learn from people who created the world we live in – in order to leave a still habitable planet to our children. Even if that means spending more efforts on Fukushima or Ukraine – and less on LHC. By my opinion, if we don’t urgently and fundamentally change our course, the fairy-tale AI singularity (sorry, I have been working on this field for twenty years literally, not Mr Hawking, Mr. Musk, etc.) will be our last problem in 2020.
It seems we walk on a very different path and no chance to have a reasonable discussion. Thanks for your time, and best wishes. (This is how I used to quit.)
I am quite disappointed that you left the conversation when we left your comfort zone, and only added a new article to your blog, I guess partly inspired by what you read from what I said. Please note the complicated statement, I wrote something else, and as always, I think the conflict is caused by the different definitions to the terms we use.
You define faith as "the illusion of security and certainty". This is what I call superstition, regardless of its source: a misunderstood religion, cult leader, political figure, or its most pathetic version: "science". Oh, My God (pun intended), how many times I have seen this "I believe in science" sentence, to which my obvious answer: "So then you know NOTHING about science or belief". :-)
My definition to faith is the mere acceptance that we cannot "know" or be certain of anything. All we have, including the greatest scientific achievements, are the result of better understanding of the truth, but as history shows, they will be flushed away by new findings, the sooner the better. Faith is a correct word to separate the things we "know": achieved by examining the available facts and deriving idea structures via thorough, checked deduction methods, verified by experiments and guarded by falsification criteria. Faith is the acceptance that even the strongest facts can be wrong at a later time, with better equipment and understanding. Faith is the completely conscious decision that it's OK in this way. Accepting that if you really want to achieve something new, you should be ready to sacrifice your whole life to something that is fundamentally wrong, and be totally honest about the whole path. There must be enough people doing this, to give our global community a chance to improve: to make the 99% failure necessary to have that 1% success.
You simply can't do this, if you are rational - and it is absolutely nonsense in a modern political or business environment, where only the winner counts. This takes faith - whatever the source is. And yes: your description of "reasonable hope" perfectly matches my definition of faith. And (I think quite ironically) it also matches to the following definition too: "To have faith is to be sure of the things we hope for, to be certain of the things we cannot see."
Yes, this is from that "outdated stuff people should believe without questions", the Bible, Hebrews 11:1. However, you are absolutely right: I have intentionally chosen the translation that matches our shared vision of faith, and there are other versions founding your skeptic approach to religion / or with my words, turning religion to superstition.
You also seem to assume that faith means "uncritically adopt the explanatory frameworks that our traditions offer us". Excuse me, this shows a quite shallow knowledge of the tradition you talk about. Please read some Chan Buddhist texts, or stories about the rabbis, Anthony de Mello, check the ancient Greeks, Lao-ce or the old Christian theologians. For example, did you know that the Buddhist monk training was quite similar to the Greek philosophers: they had organized dispute training sessions where they picked sides by chance - without predefined right and wrong? This is definitely not a training to "uncritically adopt" things, but simply to reason your own way out of the previous achievements. No religion could have survived if the top people were unable to apply and adapt the old and dusty statements to their actual problems (means: the rules must be coherent and flexible, the leaders must be wise and pragmatic). This is (as I mentioned earlier) quite perfect analogy to the biological evolution with ruthless fight for survival.
I think your noble aim: "define my own purpose as best as I can" is the best a (not only by age, but mentally) adult human being can set. My personal addition to this is that if you go far enough in this way, you will see that you are not alone, but others walked on this path, and the traces of the best ones are now respected as the foundations of religions. Most people don't understand a single word of their experiment, but it was translated to simpler, coherent pattern set that they can use. Or if you prefer the quite rational Confucius: "Guide the people by law, subdue them by punishment; they may shun crime, but will be void of shame. Guide them by example, subdue them by courtesy; they will learn shame, and come to be good." As only a few people have the ability to become a professional ballet dancer or excellent composer, only a few of us have the mental abilities to emerge coherent patters sets ("meme-structures"). The others should better play from the sheet music to avoid chaos...
I am faithful - but contrary to your assumption, this does not give me any certainty at all, neither do I require that from my faith. But I found faith the only way to train my human brain work reliably outside my comfort zone, deal with facts and consequences completely against its ultimate, wired goals.
To the contrary, it is irrational to assume a person can think beyond the defense protocols of his/her own thinking organ, the human brain, without a properly trained pattern set that resolves them. A bit technical definition of what earlier mind-scientists (philosophers, prophets) called "enlightened".
To summarize: my greatest concern about the current and popular "futurist manifestos" is that they sometimes talk about the fictional exponentially growing grey goo of nanobots, but seems to completely forget about the existing exponentially growing grey goo: the human brain.
They assume that we are able to think rationally. NO. A fully parallel, constantly changing network of literally billions of electric switches is absolutely not able to do so, only can get closer to it after years or decades of rigorous training, which seems to be forgotten in our "modern era".
They assume that the next step can be explained to "people". NO. If there is one thing sure about the next step, that it is really weird and completely unacceptable for "normal people" who can accept our current crash course, and anyone being popular with ideas about the future knows nothing about it.
They assume that AI has critical part in forming our future. NO. At least not more than our current mechanical engineering. We can create weapons to kill each other - or kill our whole civilization simply by creating giant factories that literally produce waste, and transportation infrastructure to cover the planet with it. We can also create smart IT tools to increase the separation among people until all our organized structures collapse.
Another Confucius quote, it seems to apply to our popular futurists (not to be accepted uncritically, but for thinking about):
Our future depends on this, thousands years old decision, on our individual votes. Religions, politicians, engineering, the internet age and AI only provide the scene around us.
February 24, 2015 at 10:22 am
Hi Lorand – Thank you for interesting post. It seems that you got the impression that I intended the post to which you responded (Good Reason For Hope) as a reply to you. I apologize if I inadvertently created that impression, but I was not intending it as a response to any other piece. I simply wanted to convey my view that, although religious teachings fail to adequately equip us for many of the dangers that face humans in the 21st century, there are alternative visions that offer hope. My remarks on the word “faith” are focused on the specific definition of the word “belief that is not based on proof”. I understand that there are several other common usages of the word, I recognize the ambiguities that result, and I acknowledge that I should have been clearer regarding which meaning I intended. My point specifically concerns that aspect of religious faith that accepts received tradition or teaching as inherently authoritative, regardless of how well it accords with current scientific knowledge.
February 25, 2015 at 10:44 pm
Yeah, my bad, I had a seemingly false impression that we have a communication. I my world that means that you reflect to my statements the same way as I reflect to yours (and do not leave without a word).
Now I understand that you only tried to spread your scientific wisdom to a dark person who thinks we have a few things to learn from people who created the world we live in – in order to leave a still habitable planet to our children. Even if that means spending more efforts on Fukushima or Ukraine – and less on LHC. By my opinion, if we don’t urgently and fundamentally change our course, the fairy-tale AI singularity (sorry, I have been working on this field for twenty years literally, not Mr Hawking, Mr. Musk, etc.) will be our last problem in 2020.
It seems we walk on a very different path and no chance to have a reasonable discussion. Thanks for your time, and best wishes. (This is how I used to quit.)
2015. február 13., péntek
Artificial Intelligence 3 - The Tower of Babel
Dear Jordan,
thank you for the response, I really don't want this talk to settle down, but there is a human part in it... I could write those long articles because I have flu and could not sleep after 1AM. Your question about religions is absolutely important and deserves a long response, this is just a short note, sorry for that.
I see religions from a completely different point of view: they are meme constructs that survived during the evolution of the human civilization (which is a very close replica to the biological evolution, with dirty fights among rigid rules), and proved to be able to form a community from human individuals. They are like X-Ray images of strongly-bound human groups from different angles, not "obsolete", in fact the opposite: they contain patterns that can build a super-entity from human beings.
This super-entity: a conscious global human race is the true counterpart of the ASI - in fact, they can't live without the other. We, human individuals are only cells of this global organization - but the organization itself can't emerge if we are not conscious about this fact. I used myself as an example describing how much I am integrated into this system, and that my existence is just meaningless without it. This is true for all of us, but most of us "don't like it".
If we create the ASI while we are separated individuals, our childish approach (to life, the planet, to other humans and to ourselves) will not be able to control it, and inevitably destroy ourselves. The human super-entity can't even exist without its nerve system and brain: the ASI that can hold our accumulated knowledge and can support and connect us with it, let us use and make better decisions, do clear and efficient communication (compared to the current info-guano).
We also disagree on the quality of today's civilization.
Yes, we have million times faster and smaller computers, and can count the hair in Shrek's ear - but the world became even less transparent by them.
We learn the rules of geometry, physics (well, most of us quite hardly) - but where is a Thales today who would find them out by himself?
True, today's literature, films, etc are gigantic, we count thousands of years, millions of light years - but does that compare to the wisdom of Tolstoy, Lao-ce, Jesus, or Douglas Adams?
Techno "music" can be computer generated, and with proper "medication" it can give you the "trance" - but does that compare to Mozart who can break your soul into pieces and build it again (if you can listen and are sober), or the meditation techniques and koans of Zen Buddhism?
I have found my favorite statement about this right here on LinkedIn by Patrick Joiner:
"I suppose one way for a machine to pass the Turing test is to wait until the quality of actual human conversation is so bad that a bot could be an improvement. This seems to be happening here."
I have written a short summary about the "rational part" here: http://hajnalvilag.hu/projects/dust/dustShort.pdf
and about my (naturally irrational) faith in my book, page 67, "ready to fly":
http://hajnalvilag.hu/books/MondoAurora_en.pdf
... but if you excuse me a joke here: if you can really read the Bible, this is the hidden wisdom behind the story of the Tower of Babel. If you read it like a story book: God disturbed the talk of men to stop them reaching the sky.
But if you read it like a cookbook: to reach the sky, you must talk the same language. That "language" is the accumulated knowledge of the human civilization in a globally uniform and usable declarative structure, and "talk" is our current global, simultaneous communication infrastructure.
This is the difference between hordes of isolated ANIs in the hands of selfish, short-visioned individuals, compared to the ASI, in the hands of a strongly-bound human race.
The latter is the only way to reach the sky... or to be honest: essential to survive on this planet that can collapse without help.
thank you for the response, I really don't want this talk to settle down, but there is a human part in it... I could write those long articles because I have flu and could not sleep after 1AM. Your question about religions is absolutely important and deserves a long response, this is just a short note, sorry for that.
I see religions from a completely different point of view: they are meme constructs that survived during the evolution of the human civilization (which is a very close replica to the biological evolution, with dirty fights among rigid rules), and proved to be able to form a community from human individuals. They are like X-Ray images of strongly-bound human groups from different angles, not "obsolete", in fact the opposite: they contain patterns that can build a super-entity from human beings.
This super-entity: a conscious global human race is the true counterpart of the ASI - in fact, they can't live without the other. We, human individuals are only cells of this global organization - but the organization itself can't emerge if we are not conscious about this fact. I used myself as an example describing how much I am integrated into this system, and that my existence is just meaningless without it. This is true for all of us, but most of us "don't like it".
If we create the ASI while we are separated individuals, our childish approach (to life, the planet, to other humans and to ourselves) will not be able to control it, and inevitably destroy ourselves. The human super-entity can't even exist without its nerve system and brain: the ASI that can hold our accumulated knowledge and can support and connect us with it, let us use and make better decisions, do clear and efficient communication (compared to the current info-guano).
We also disagree on the quality of today's civilization.
Yes, we have million times faster and smaller computers, and can count the hair in Shrek's ear - but the world became even less transparent by them.
We learn the rules of geometry, physics (well, most of us quite hardly) - but where is a Thales today who would find them out by himself?
True, today's literature, films, etc are gigantic, we count thousands of years, millions of light years - but does that compare to the wisdom of Tolstoy, Lao-ce, Jesus, or Douglas Adams?
Techno "music" can be computer generated, and with proper "medication" it can give you the "trance" - but does that compare to Mozart who can break your soul into pieces and build it again (if you can listen and are sober), or the meditation techniques and koans of Zen Buddhism?
I have found my favorite statement about this right here on LinkedIn by Patrick Joiner:
"I suppose one way for a machine to pass the Turing test is to wait until the quality of actual human conversation is so bad that a bot could be an improvement. This seems to be happening here."
I have written a short summary about the "rational part" here: http://hajnalvilag.hu/projects/dust/dustShort.pdf
and about my (naturally irrational) faith in my book, page 67, "ready to fly":
http://hajnalvilag.hu/books/MondoAurora_en.pdf
... but if you excuse me a joke here: if you can really read the Bible, this is the hidden wisdom behind the story of the Tower of Babel. If you read it like a story book: God disturbed the talk of men to stop them reaching the sky.
But if you read it like a cookbook: to reach the sky, you must talk the same language. That "language" is the accumulated knowledge of the human civilization in a globally uniform and usable declarative structure, and "talk" is our current global, simultaneous communication infrastructure.
This is the difference between hordes of isolated ANIs in the hands of selfish, short-visioned individuals, compared to the ASI, in the hands of a strongly-bound human race.
The latter is the only way to reach the sky... or to be honest: essential to survive on this planet that can collapse without help.
2015. január 9., péntek
42
Köszönöm mindenkinek, aki gondolt rá! :-)
Szóval igen, 42 lettem, tudjuk: "Élet, Világmindenség, meg Minden".
Nos, valóban hosszú idő óta először érzem úgy, hogy lényegében elégedett vagyok azzal, akivé lettem és ameddig eljutottam. Nyugodt lélekkel állíthatom,
Nem függök mások meséitől, és nem vakítanak el a sajátjaim sem. Én vagyok a mesélő. Ez pedig elég érdekes, mert szerintem az emberi civilizáció eddigi történetében nem sok olyan időszak volt, amikor ekkora szükség lett volna egy új mesére.
Jelenleg ugyanis három lehetőség van. A legnagyobb matematikai eséllyel rendelkező elsőre: az ostoba ember tönkreteszi a világot, aztán a túlélők hősködnek, vagy jön valami gonosz ellenség, akire rá lehet kenni ugyanezt, vagy jön a "deus ex machina" és mindenki boldog lesz,... nem vesztegetek időt, megtette már ezernyi idióta könyv és film (3D, IMAX, Dolby surround bölcsőde, a Mad Max 2-től az Interstellar-ig).
A szerintem töprengésre érdemes lehetőségek: ha maradt még a világon olyan pénzügyi elit, amelynek agya is van, mi meg maradunk a falka-szellemnél, a következő lépés egy újabb istenkirályság lehet, lásd a Sötét nap túloldalán. Ezt nem is szeretem annyira, mint azt a lehetőséget, hogy kinyitjuk ismét Pandora szelencéjét és "előre" mászunk ki a mostani válságból.
Az általunk ismerni vélt, jelenlegi fogalmainkkal leírható világ ugyanis véget ért (az elemi matematika törvényeiből következő globális pénzügyi csőd; társadalmi, vallási és etnikai feszültségek; klímaváltozás; Fukushima és a várható következő atomkatasztrófák, ...) Egy egymással versengve terjeszkedő közösségekből álló, fizikai feltételek által korlátozott módon kommunikáló civilizáció fogalmai nem alkalmazhatók egy globális, valós időben szerveződő, egyetlen rendszerben gondolkodó faj számára. A kérdés csak az, melyik mese válik valósággá?
A döntés pedig a te kezedben van. Talán ismered a régi történetet a két farkasról:
Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik. Azt mondta: "Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.
Egyikük a Rossz. - A düh, irigység, féltékenység, sajnálat, szánalom, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego. Másikuk a Jó. - Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit."
Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját: "És melyik farkas győz?" Az öreg indián mosolyogva válaszolt: "Az, amelyiket eteted."
Nos, én mondok mellé egy másikat.
Jellemzően abból indulunk ki, minden mai mesénk (az előző is) azt sugallja, hogy a csata fehér és fekete között zajlik, és így ha egy küzdelmet látsz, te is keresed a fekete és a fehér oldalt, igyekszel a szerinted jó mellé állni. Pedig attól, hogy ádáz harcot folytatnak, még nem biztos, hogy az egyik fél fehér, a másik fekete - épp ellenkezőleg.
Öldöklő küzdelmet csak fekete folytat feketével; amit ma láthatsz magad körül, mind ilyen. Két fehér küzdelme olyan szinten zajlik, amelyből kívülálló vajmi keveset érthet, ilyenek például nagy tudósok elméleti vitái. Fekete és fehér pedig csak átmenetileg akaszkodik össze, mert semmi közük egymáshoz.
A fekete a győzelemért harcol - a fehér azért, hogy a másik fél segítségével felismerje és javítsa saját tévedéseit. A fekete a saját véleményét szeretné látni - a fehér a legjobb megoldást, bárhonnan is származzon. A fekete "hibátlan", titkolja saját tévedéseit - a fehér büszke minden felismert gyengeségére, és nyíltan beszél a tanulságokról. A fekete azért magyaráz neked, hogy őt kövesd - a fehér azért, hogy felismerd saját valódi értékeidet, és azokat kövesd. A fekete fehérnek igyekszik látszani, hogy jó benyomást keltsen - a fehér a feketeségét mutatja fel, mert a fehér számára természetes. A fekete babonás, értékei rideg gyémántok - a fehér hite hajlékony, körülvesz, mint a köd.
A fekete az, akivé nehéz küzdelem díjaként lenni szeretnél. A fehér az, akivé önmagadat korlátaiddal együtt megismerve és elfogadva válhatsz. A istenkirályság a fekete út - a fehér egy valóban új világé.
Ha a kettő között választani szeretnél, rosszul fogsz dönteni. A különbség megértése kelthet benned olyan motivációt, amely döntésről döntésre, napról napra, évek hosszú során át húz a fehér gondolkodás felé, míg egy nap képes leszel felébredni.
Szóval igen, 42 lettem, tudjuk: "Élet, Világmindenség, meg Minden".
Nos, valóban hosszú idő óta először érzem úgy, hogy lényegében elégedett vagyok azzal, akivé lettem és ameddig eljutottam. Nyugodt lélekkel állíthatom,
- harminc éve foglalkozom olyan kérdésekkel, amelyeken mások nem szeretnek gondolkodni;
- húsz éve dolgozom egy olyan környezetben, amely semmilyen pontatlanságot nem tűr, minden hibát megőriz és a fejemre olvas;
- így mára elég jól fel tudom mérni, mennyire jó egy kérdésre adott válaszom;
- de ami még fontosabb: meg tudom ítélni, menyire jó egy kérdés: van-e esélyem a saját vágyaimtól független választ találnom rá. Ha nem, nincs értelme foglalkozni vele, hiszen csak a saját feltételezéseimet fogom bizonygatni valódi keresés helyett.
Nem függök mások meséitől, és nem vakítanak el a sajátjaim sem. Én vagyok a mesélő. Ez pedig elég érdekes, mert szerintem az emberi civilizáció eddigi történetében nem sok olyan időszak volt, amikor ekkora szükség lett volna egy új mesére.
Jelenleg ugyanis három lehetőség van. A legnagyobb matematikai eséllyel rendelkező elsőre: az ostoba ember tönkreteszi a világot, aztán a túlélők hősködnek, vagy jön valami gonosz ellenség, akire rá lehet kenni ugyanezt, vagy jön a "deus ex machina" és mindenki boldog lesz,... nem vesztegetek időt, megtette már ezernyi idióta könyv és film (3D, IMAX, Dolby surround bölcsőde, a Mad Max 2-től az Interstellar-ig).
A szerintem töprengésre érdemes lehetőségek: ha maradt még a világon olyan pénzügyi elit, amelynek agya is van, mi meg maradunk a falka-szellemnél, a következő lépés egy újabb istenkirályság lehet, lásd a Sötét nap túloldalán. Ezt nem is szeretem annyira, mint azt a lehetőséget, hogy kinyitjuk ismét Pandora szelencéjét és "előre" mászunk ki a mostani válságból.
Az általunk ismerni vélt, jelenlegi fogalmainkkal leírható világ ugyanis véget ért (az elemi matematika törvényeiből következő globális pénzügyi csőd; társadalmi, vallási és etnikai feszültségek; klímaváltozás; Fukushima és a várható következő atomkatasztrófák, ...) Egy egymással versengve terjeszkedő közösségekből álló, fizikai feltételek által korlátozott módon kommunikáló civilizáció fogalmai nem alkalmazhatók egy globális, valós időben szerveződő, egyetlen rendszerben gondolkodó faj számára. A kérdés csak az, melyik mese válik valósággá?
A döntés pedig a te kezedben van. Talán ismered a régi történetet a két farkasról:
Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik. Azt mondta: "Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.
Egyikük a Rossz. - A düh, irigység, féltékenység, sajnálat, szánalom, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego. Másikuk a Jó. - Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit."
Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját: "És melyik farkas győz?" Az öreg indián mosolyogva válaszolt: "Az, amelyiket eteted."
Nos, én mondok mellé egy másikat.
Jellemzően abból indulunk ki, minden mai mesénk (az előző is) azt sugallja, hogy a csata fehér és fekete között zajlik, és így ha egy küzdelmet látsz, te is keresed a fekete és a fehér oldalt, igyekszel a szerinted jó mellé állni. Pedig attól, hogy ádáz harcot folytatnak, még nem biztos, hogy az egyik fél fehér, a másik fekete - épp ellenkezőleg.
Öldöklő küzdelmet csak fekete folytat feketével; amit ma láthatsz magad körül, mind ilyen. Két fehér küzdelme olyan szinten zajlik, amelyből kívülálló vajmi keveset érthet, ilyenek például nagy tudósok elméleti vitái. Fekete és fehér pedig csak átmenetileg akaszkodik össze, mert semmi közük egymáshoz.
A fekete a győzelemért harcol - a fehér azért, hogy a másik fél segítségével felismerje és javítsa saját tévedéseit. A fekete a saját véleményét szeretné látni - a fehér a legjobb megoldást, bárhonnan is származzon. A fekete "hibátlan", titkolja saját tévedéseit - a fehér büszke minden felismert gyengeségére, és nyíltan beszél a tanulságokról. A fekete azért magyaráz neked, hogy őt kövesd - a fehér azért, hogy felismerd saját valódi értékeidet, és azokat kövesd. A fekete fehérnek igyekszik látszani, hogy jó benyomást keltsen - a fehér a feketeségét mutatja fel, mert a fehér számára természetes. A fekete babonás, értékei rideg gyémántok - a fehér hite hajlékony, körülvesz, mint a köd.
A fekete az, akivé nehéz küzdelem díjaként lenni szeretnél. A fehér az, akivé önmagadat korlátaiddal együtt megismerve és elfogadva válhatsz. A istenkirályság a fekete út - a fehér egy valóban új világé.
Ha a kettő között választani szeretnél, rosszul fogsz dönteni. A különbség megértése kelthet benned olyan motivációt, amely döntésről döntésre, napról napra, évek hosszú során át húz a fehér gondolkodás felé, míg egy nap képes leszel felébredni.
2014. augusztus 30., szombat
To believe in people
I had this statement among my "raisins":
When I wrote this, I focused on the fact that if your role is to manage others, you can do it two ways. If you believe in them, you will lead, and consequentially, help and inspire them - if you don't, you will start controlling and consequentially, stress and micromanage them. This is an inevitable result of your approach, regardless of your education, favorite books or slogans. If you don't believe in your people, you will be a bad leader.
However, this statement has a very special taste for me. I see that this world is rapidly sinking, destroying external and internal values every day in a quite hopeless path, because of you. Yes, I talk about you, my dear reader, don't look around, don't pretend that I can't see you, that I can't know how nice person you are, how much good you do. If you live together with me in this world and can read this blog (have internet connection, access and time to read my words), then the infrastructure and services that you are used to, is stolen from other people. They die because they can't pay as much as you for food, water, shelter or health care; others are actually slaves to keep your systems running; and yet others will suffer because of the lack of resources that you have wasted, the garbage that you have created.
No, this is not a movie. This is what you do, this is what you are, if you dare to look at a larger picture, not only what you paint on your mirror. I feel constant pain because of this. I hate this. It is so hard not to hate you and myself for being part of destroying this planet (or more precisely: making in unable to support the next generation of human civilization). It is hard to have the quest of making things for the better written into my soul so deep that my life worth less to me.
I am alone. Yes, I have a great family, I have good friends and colleagues, but with my ideas, my fundamental (and alien) view of this world, I am alone. I understand how hard it is to face the real problems instead of dreaming, so yes, I understand you all. I also know that the solution is not "telling the truth", because our brain is not a computer, it is not enough to explain how things work. You must see an example, a pattern that you can test, play with, and invent your parts to add to the whole picture. You need someone who leads the way. I have a structure that may help improving this situation. I have tried to explain you. OK, perhaps not to you personally, but lost of people like you. And I naturally failed because they were not computers, too. They are just as naturally scared of the facts as you are.
According to my logic, regardless of how much I dislike this statement, I should lead you instead of trying to teach; otherwise we are doomed. On the other hand, I should not lead you because I must admit, I don't believe in you. As I told you, it is already very hard for me not to hate you. Again: yes, you, who read this and try to pretend it is not you.
I also don't believe in myself that I could be a leader, being so impatient, frustrated, rigorous bastard. It is enough to see how my sons behave when I am around (even though we really love and respect each other - they know me better than anyone else). It is so hard for me not to hate myself for this, because it stops me in my primary objectives.
This morning gave me a kind of relief. I went back to the best definition of faith I know, the Bible. I am not a theologian, I even doubt that I can count myself Catholic officially, but I am a tough thinker and I do respect the Bible for the wisdom and the brilliant lessons. Heb 11:1 says
To believe in people who do what you think they should, is not faith. That is the dream of the one who don't believe in them and temporarily successfully control them.
Really believing in people is a personal decision to be stupid. To be blind to the actual visible acts, favoring the invisible values inside.
That gives frustration. If I believe in someone that exactly means I keep asking myself
"Am I really this stupid? Do I have to waste so much time on this loser? Do I really believe that one day (s)he will stop moaning, futile talks, go silent and start thinking, working? Do I think one day this toddler will stop teaching and testing me? Do I really think that it worth repeating the same thing again and again and again? ..."
To believe in someone means I take this conflict into myself. My frustration, anger, impatience is a natural reaction of my (hopefully at least partially) human personality, is nothing to be shy about, but something that I should also show.
You must see that I am your prosecutor and advocate at the same time (and not, I repeat: NOT) your judge. If you start thinking about what I do, first you should understand that yes, this is the court, but not by human laws, but of nature, worded by great people from Aristotle to Darwin, from Lao-ce to Jesus. If you look at what I do, you may agree with the prosecutor side: we are hopelessly doomed. But you should also see that regardless of the chances, I keep being your advocate (yes, yours) at the same time, because I have chosen to hope in our future, and it depends on you. Yes, you. But not on your temporal actions and momentary decisions, but on your understanding and long term fundamental change based on it.
In this blog, in my writings you can see a way that I think worth to follow. Do you have the massive curiosity to see where it goes? The patience to go through it lots and lots of time, because now you should not make a shallow and popular opinion about it that you can repeat anytime - like stopping at the start of the path, saying "this surely goes the wrong way". That can be true. That can be your choice, you are free to think this way, I don't beg you. This is only a question: do you dare to follow me?
(Never / You can't really) lead people in whom you don't believe.
When I wrote this, I focused on the fact that if your role is to manage others, you can do it two ways. If you believe in them, you will lead, and consequentially, help and inspire them - if you don't, you will start controlling and consequentially, stress and micromanage them. This is an inevitable result of your approach, regardless of your education, favorite books or slogans. If you don't believe in your people, you will be a bad leader.
However, this statement has a very special taste for me. I see that this world is rapidly sinking, destroying external and internal values every day in a quite hopeless path, because of you. Yes, I talk about you, my dear reader, don't look around, don't pretend that I can't see you, that I can't know how nice person you are, how much good you do. If you live together with me in this world and can read this blog (have internet connection, access and time to read my words), then the infrastructure and services that you are used to, is stolen from other people. They die because they can't pay as much as you for food, water, shelter or health care; others are actually slaves to keep your systems running; and yet others will suffer because of the lack of resources that you have wasted, the garbage that you have created.
No, this is not a movie. This is what you do, this is what you are, if you dare to look at a larger picture, not only what you paint on your mirror. I feel constant pain because of this. I hate this. It is so hard not to hate you and myself for being part of destroying this planet (or more precisely: making in unable to support the next generation of human civilization). It is hard to have the quest of making things for the better written into my soul so deep that my life worth less to me.
I am alone. Yes, I have a great family, I have good friends and colleagues, but with my ideas, my fundamental (and alien) view of this world, I am alone. I understand how hard it is to face the real problems instead of dreaming, so yes, I understand you all. I also know that the solution is not "telling the truth", because our brain is not a computer, it is not enough to explain how things work. You must see an example, a pattern that you can test, play with, and invent your parts to add to the whole picture. You need someone who leads the way. I have a structure that may help improving this situation. I have tried to explain you. OK, perhaps not to you personally, but lost of people like you. And I naturally failed because they were not computers, too. They are just as naturally scared of the facts as you are.
According to my logic, regardless of how much I dislike this statement, I should lead you instead of trying to teach; otherwise we are doomed. On the other hand, I should not lead you because I must admit, I don't believe in you. As I told you, it is already very hard for me not to hate you. Again: yes, you, who read this and try to pretend it is not you.
I also don't believe in myself that I could be a leader, being so impatient, frustrated, rigorous bastard. It is enough to see how my sons behave when I am around (even though we really love and respect each other - they know me better than anyone else). It is so hard for me not to hate myself for this, because it stops me in my primary objectives.
This morning gave me a kind of relief. I went back to the best definition of faith I know, the Bible. I am not a theologian, I even doubt that I can count myself Catholic officially, but I am a tough thinker and I do respect the Bible for the wisdom and the brilliant lessons. Heb 11:1 says
Now faith is confidence in what we hope for and assurance about what we do not see.
To believe in people who do what you think they should, is not faith. That is the dream of the one who don't believe in them and temporarily successfully control them.
Really believing in people is a personal decision to be stupid. To be blind to the actual visible acts, favoring the invisible values inside.
That gives frustration. If I believe in someone that exactly means I keep asking myself
"Am I really this stupid? Do I have to waste so much time on this loser? Do I really believe that one day (s)he will stop moaning, futile talks, go silent and start thinking, working? Do I think one day this toddler will stop teaching and testing me? Do I really think that it worth repeating the same thing again and again and again? ..."
To believe in someone means I take this conflict into myself. My frustration, anger, impatience is a natural reaction of my (hopefully at least partially) human personality, is nothing to be shy about, but something that I should also show.
You must see that I am your prosecutor and advocate at the same time (and not, I repeat: NOT) your judge. If you start thinking about what I do, first you should understand that yes, this is the court, but not by human laws, but of nature, worded by great people from Aristotle to Darwin, from Lao-ce to Jesus. If you look at what I do, you may agree with the prosecutor side: we are hopelessly doomed. But you should also see that regardless of the chances, I keep being your advocate (yes, yours) at the same time, because I have chosen to hope in our future, and it depends on you. Yes, you. But not on your temporal actions and momentary decisions, but on your understanding and long term fundamental change based on it.
In this blog, in my writings you can see a way that I think worth to follow. Do you have the massive curiosity to see where it goes? The patience to go through it lots and lots of time, because now you should not make a shallow and popular opinion about it that you can repeat anytime - like stopping at the start of the path, saying "this surely goes the wrong way". That can be true. That can be your choice, you are free to think this way, I don't beg you. This is only a question: do you dare to follow me?
This is not something you can vote for.
This is something you should live and die for.
Just as I do.
This is something you should live and die for.
Just as I do.
2014. április 9., szerda
A valódi választás (vigyázat, a felütés kicsit erős)
Oldalág az "aminőt érdemel" beszélgetés mellett...
Na jó, a düh most is megvan, meg is mutatom. Három gyermek apjaként a "jobban elunk mint 4 ev mulva" szöveg mögötti mosoly és "like"-ra egyetlen válaszom van:
MI VAN, BAZMEG??? Anyád (remélem) a lelkét kitette érted, te meg leszarod azt, aki utánad jön? Akkor minek élsz egyáltalán? Hogy a maradék erőforrásokból elbaszhasd azt amihez hozzáférsz?
Nem baj. Putyintól megkapod azt, amit érdemelsz. A rovásírás úgyis jobban megy a cella falán.
Nnnna... egy kis kultúra VV szinten.
Omar, nem, egyáltalán nem érted - de nem azért, mert nem érthetnéd, hanem azért, mert nem kellemes számodra megérteni. Én pedig megpróbálom, ahogy lassan TIZENÖT éve újra és újra, most éppen neked, elmondani. Ugye ismered a viccet: Mi az abszolút lehetetlen? Egy intelligens embernek elmagyarázni azt, amit nem akar megérteni.
A Fideszes "népnek" van hite - de ez a hit a józan gondolkodás tagadásán alapul (ezért az én definícióm szerint nem hit, hanem babona). Neked és a hozzád hasonlóknak van esze, de nincs hite. Mindkettő döglött, mert a bekötött szemű bóklászó ugyanolyan esélytelen arra, hogy kiutat találjon, mint az, aki nyitott szemmel ül a széken és leugatja a vakot, meg "cinikus". Az eredmény szempontjából nincs különbség.
Viszont dühös a te fajtádra, ha úgy tetszik, rád vagyok. Mert az intellektus nem kis mértékben, és bizonyos koron felül teljes mértékben adottságnak tekinthető, mint a testmagasság vagy a hajszín: választaná, hogy legyen okosabb, de ez nem opció. Te viszont intelligenciád birtokában választod a nihilizmust, csak elhiteted magaddal, hogy nem választottál, hanem "racionális" vagy. És igazad van: végső soron, ha racionálisan szemléljük, az életnek nincs értelme.
De a világot a mai szintjére nem a hozzád hasonló racionalitás, hanem azok az emberek juttatták, akik tudásukat arra a szintre fejlesztették, hogy megértsék: hinniük kell a megoldásban ahhoz, hogy cselekedni képesek legyenek.
Kár, hogy az általuk teremtett eszközök (globális kommunikáció, irányítási rendszer és erő) akkora, hogy vakok és nyafogók kezében halálos fegyverek, amelyek birtokában valóban képesek vagyunk fajunk számára élhetetlenné tenni az egész bolygót. Ahhoz, hogy továbblépjünk (mert igenis VAN hová, ha hajlandó lennél felvállalni a saját felelősségedet benne), fel kell építened ezt a hitet magadban, nincs más megoldás. Ha pedig nem teszed, éveken belül, nyomorult módon fog összeomlani, na nem a magyar demokrácia, mert az csak egy lufi. A globális emberi civilizáció. Mert nincs aki megtartsa, aki tovább vigye - ha TE nem veszed a válladra a magad részét.
Ha eddig türelmed volt olvasni, talán van értelme megpróbálkoznod ezzel: Taste of Luck. Nem viccelek, az életünk, a gyerekeid sorsa múlik rajtad is - akár felvállalod, akár nem.
Na jó, a düh most is megvan, meg is mutatom. Három gyermek apjaként a "jobban elunk mint 4 ev mulva" szöveg mögötti mosoly és "like"-ra egyetlen válaszom van:
MI VAN, BAZMEG??? Anyád (remélem) a lelkét kitette érted, te meg leszarod azt, aki utánad jön? Akkor minek élsz egyáltalán? Hogy a maradék erőforrásokból elbaszhasd azt amihez hozzáférsz?
Nem baj. Putyintól megkapod azt, amit érdemelsz. A rovásírás úgyis jobban megy a cella falán.
Nnnna... egy kis kultúra VV szinten.
Omar, nem, egyáltalán nem érted - de nem azért, mert nem érthetnéd, hanem azért, mert nem kellemes számodra megérteni. Én pedig megpróbálom, ahogy lassan TIZENÖT éve újra és újra, most éppen neked, elmondani. Ugye ismered a viccet: Mi az abszolút lehetetlen? Egy intelligens embernek elmagyarázni azt, amit nem akar megérteni.
A Fideszes "népnek" van hite - de ez a hit a józan gondolkodás tagadásán alapul (ezért az én definícióm szerint nem hit, hanem babona). Neked és a hozzád hasonlóknak van esze, de nincs hite. Mindkettő döglött, mert a bekötött szemű bóklászó ugyanolyan esélytelen arra, hogy kiutat találjon, mint az, aki nyitott szemmel ül a széken és leugatja a vakot, meg "cinikus". Az eredmény szempontjából nincs különbség.
Viszont dühös a te fajtádra, ha úgy tetszik, rád vagyok. Mert az intellektus nem kis mértékben, és bizonyos koron felül teljes mértékben adottságnak tekinthető, mint a testmagasság vagy a hajszín: választaná, hogy legyen okosabb, de ez nem opció. Te viszont intelligenciád birtokában választod a nihilizmust, csak elhiteted magaddal, hogy nem választottál, hanem "racionális" vagy. És igazad van: végső soron, ha racionálisan szemléljük, az életnek nincs értelme.
De a világot a mai szintjére nem a hozzád hasonló racionalitás, hanem azok az emberek juttatták, akik tudásukat arra a szintre fejlesztették, hogy megértsék: hinniük kell a megoldásban ahhoz, hogy cselekedni képesek legyenek.
Kár, hogy az általuk teremtett eszközök (globális kommunikáció, irányítási rendszer és erő) akkora, hogy vakok és nyafogók kezében halálos fegyverek, amelyek birtokában valóban képesek vagyunk fajunk számára élhetetlenné tenni az egész bolygót. Ahhoz, hogy továbblépjünk (mert igenis VAN hová, ha hajlandó lennél felvállalni a saját felelősségedet benne), fel kell építened ezt a hitet magadban, nincs más megoldás. Ha pedig nem teszed, éveken belül, nyomorult módon fog összeomlani, na nem a magyar demokrácia, mert az csak egy lufi. A globális emberi civilizáció. Mert nincs aki megtartsa, aki tovább vigye - ha TE nem veszed a válladra a magad részét.
Ha eddig türelmed volt olvasni, talán van értelme megpróbálkoznod ezzel: Taste of Luck. Nem viccelek, az életünk, a gyerekeid sorsa múlik rajtad is - akár felvállalod, akár nem.
2014. február 18., kedd
On science and religion again
SURVEY: RELIGION AND SCIENCE AREN’T ALWAYS AT ODDS
I think it is hard to have a constructive conversation without clean subjects.
Separation of superstition from faith is the first important step. Understanding that "science" in our common sense is just another form of superstition (my favorite sentence is "I believe in science" - eh???). Understanding the fundamental rules, motivations and limits of a neural network that we all (yes, you too) use for thinking is a must. I don't see much of that neither on "religious" or "scientific" side. However, there are brilliant minds everywhere, like the Chan buddhists, Anthony de Mello, or Douglas Adams, who appears to be the greatest current philosopher to me (but I had to learn a lot to respect the Hitchhiker's Guide).
I myself got to the conclusion that
If interested, check this out: http://hajnalvilag.hu/projects/TasteOfLuck.pdf
I think it is hard to have a constructive conversation without clean subjects.
Separation of superstition from faith is the first important step. Understanding that "science" in our common sense is just another form of superstition (my favorite sentence is "I believe in science" - eh???). Understanding the fundamental rules, motivations and limits of a neural network that we all (yes, you too) use for thinking is a must. I don't see much of that neither on "religious" or "scientific" side. However, there are brilliant minds everywhere, like the Chan buddhists, Anthony de Mello, or Douglas Adams, who appears to be the greatest current philosopher to me (but I had to learn a lot to respect the Hitchhiker's Guide).
I myself got to the conclusion that
you are simply UNABLE to think rationally
without a consciously and responsibly CHOSEN faith.
:-D
:-D
If interested, check this out: http://hajnalvilag.hu/projects/TasteOfLuck.pdf
2013. július 21., vasárnap
A miheztartás végett
2013.július.13th. at 13:56
2013.július.16th. at 22:22
Szóval TE nem örülsz. Akkor figyelj! Én gyakorlatilag az egész életemet azzal töltöttem, hogy ezt a problémát kutattam. Hat éve hoztam létre egy alapítványt csak azért, hogy még én se tudjam eladni, mindig OS maradjon és közösségi célokra ingyen, tőlem függetlenül használható legyen. Másfél évet húztam le „munkanélküliként”, hogy végre áttörjek, ezalatt felkopott az állunk. Folyamatosan kerestem a kapcsolatot bárkivel levélben, fórumon, blogon, hogy mondjon véleményt róla, keressünk olyan alkalmazást, amelynek hátterében folytathatom a munkát. Bárhonnan jöhetett volna a segítség, de bebuktam. Most abban a helyzetben vagyok, hogy ha a szaktudásom révén kiérdemelt agyrohasztó lapátolást (PC: a szokottnál kicsit összetettebb programozási feladatok sora) az elvártnál sokkal gyorsabban megcsinálom, akkor foglalkozhatom az álmaimmal, zárt környezetben, egy “multi” hasznára. Örülök? Nem. De hálás vagyok a lehetőségért, a bizalomért – a többieknek meg most már toll a fülébe. Hát így kopnak el az álmok. Karinthy nagyon tudta ezt.
Lehet, hogy végül nem sikerül, akár azért, mert mégsem megoldható, vagy mert én leszek kevés a hiányzó elemek létrehozására. Vagy azért, mert végül mégis elegem lesz belőle. De még egyszer elmondom: MINDEN lényeges gondolatom elérhető a honlapjaimon… Például ha jól látom, végül mégis sikerült felfedezned a Megjegyzések című lapot a blogomon, ahol leírom, hogy miért tiltottam le a válaszokat. Éveket töltöttem egyoldalú párbeszédekkel, talán annyit elvárhatok, hogy ha az olvasó beszélgetni akar, szintén megtalálja ezt, majd pár perc alatt rájön az email címemre. Egyébként kissé vájtfülűbb érdeklődő egy percen belül rálel a lakcímemre és a telefonszámomra is.
Az általam megálmodott olvasónak nem kell újra elmagyaráznom, hogy a feltételezéseidnek semmi köze ahhoz, amivel próbálkozom. Ez az olvasó felfedezi azt, hogy az üres egyetértés érdektelen a számomra, nem kell kivastagítanom. A blog statisztika nagyon őszinte dolog: valójában nincs olyan olvasó, akit a szikár tartalom megfogna – bocs, én ilyen vagyok, amikor dolgozom, csacsogni és kedveskedni nem akarok. Korábban próbáltam, de annak sem volt értelme.
Kezd összeállni az első lépcsőfok: nem tudhatod, hogy én mit értek ezeken a fogalmakon, sőt azt sem, hogy létezik-e a világ. Az viszont bizonyosan tudható, hogy nem olyan, mint amilyennek látod (látom), mert érzékszerveink és felfogó képességünk egyaránt korlátozott, nem csak külső, objektív szempontból, hanem saját feltevéseink, világképünk által.
Ennek ellenére minden pillanatban döntéseket kell hoznunk. Vajon mennyire objektívek, megalapozottak – valójában min alapulnak kikerülhetetlen módon ezek a döntések? (megint nem vizsga, csak merengenivaló…)
2013.július.21st. at 20:30
Van egy ötletem. Szerencsére itt van egy palackban egy instant kivonat tizenöt évvel ezelőtti önmagamból. Hátha érdekesnek találod (úgy tűnt, még nem bukkantál rá), nekem elég hasonlónak tűnik a hozzáállásod.http://hajnalvilag.hu/books/ovp.pdf
24, Jani: Érdekes, én egy csomó embert ismerek, akik ki szeretnének mászni a dagonyából. Örülnek is minden segítségnek. A nagy részük nem került be a buliba, főleg mert nem volt gyomruk hozzá.A dagonyával kapcsolatban nem voltam egyértelmű. A jelen kritikus helyzetért éppen a felületes gondolkodásunk felelős. A többség ezzel nem törődik, ez adottság. A “kisebbség” viszont ugyanolyan felületesen gondolkodva próbál felelősöket találni, meg kimászni belőle, vagy szomorkodni azon, hogy “a többiek miatt reménytelen”. Ha meg a pongyolaságra próbálok rámutatni, akkor rögtön küldik a kényszerzubbonyt.
Örülök, hogy létrejön körülötted egy szellemi műhely. Remélem, nyilvános lesz az eszmecsere, és bárki hozzászólhat majd. Más esetben ez egy újabb ezoterikus titkos társaság, amely meg akarja mondani a többieknek, hogy mi a jó nekik.“Ezoterikus titkos társaság”, HAHAHA… dehogy. Csak lehet, hogy ami nem kellett open source formában, meg egyetemi környezetben, azt talán megcsinálhatjuk céges keretek között. Nekem így is jó. Sőt: “bárki” helyett elég azzal a néhány sráccal beszélgetni, akik értenek is hozzá... :-D
2013.július.16th. at 22:22
26, 30 Jani: És nem örülök, hogy világmegváltó terveidet céges környezetben valósítanád meg. Aki fizet, az kéri a zenét. A társaság az a néhány srác, aki ért is hozzá. Titkos, mert nem open source. Ezoterikus, mert csak ti értetek hozzá. A blogodhoz nem találtam hozzászólási lehetőséget. (utoljára kb. 2 hónapja kerestem ilyen lehetőséget, bocs, ha azóta megoldottad volna) Ha beszélgetni akartál másokkal lényeges témákról, miért nem biztosítottál erre lehetőséget?
Elkeseredett, sértődött, lenéző, elitista hozzáállás sugárzik sok hozzászólásodból, bár te ezt objektivitásnak nevezed. Nem bízok benne, hogy egy általad készített tömegirányítási rendszer jobb lenne, mintha a tömegek alulról önszerveződnének. Magamban sem bíznék ilyen szempontból, ha nem biztosítanám a beleszólási lehetőséget mindenkinek. Te eldöntenéd mások helyett, hogy mi a jó nekik.
...
Loránd nem csak gondolkodni akar globálisan, hanem hatni is. Ezt hirtelen csak úgy lehet megoldani, ahogy ő is nekilátott. Akármilyen jó dolgot találna ki, meg kell küzdenie az emberek ellenállásával, mert azok nem értik, vagy önzésből nem akarják. A másik lehetőség – ahogy Loránd folytatja – kihagyni a visszajelzés lehetőségét, létrehozni valamit és ráereszteni a tudatlan, felkészületlen népességre. Ez utóbbi módszer a könnyebb út, de szerintem nem korrekt, és sokkal nagyobb ellenállást, dacot vált ki a tömegekben, ha kiderül. Senki sem szereti, ha a feje felett döntenek a sorsáról ismeretlenek, ha gyereknek, vagy irányítandó tömegnek tekintik őket.
Szóval TE nem örülsz. Akkor figyelj! Én gyakorlatilag az egész életemet azzal töltöttem, hogy ezt a problémát kutattam. Hat éve hoztam létre egy alapítványt csak azért, hogy még én se tudjam eladni, mindig OS maradjon és közösségi célokra ingyen, tőlem függetlenül használható legyen. Másfél évet húztam le „munkanélküliként”, hogy végre áttörjek, ezalatt felkopott az állunk. Folyamatosan kerestem a kapcsolatot bárkivel levélben, fórumon, blogon, hogy mondjon véleményt róla, keressünk olyan alkalmazást, amelynek hátterében folytathatom a munkát. Bárhonnan jöhetett volna a segítség, de bebuktam. Most abban a helyzetben vagyok, hogy ha a szaktudásom révén kiérdemelt agyrohasztó lapátolást (PC: a szokottnál kicsit összetettebb programozási feladatok sora) az elvártnál sokkal gyorsabban megcsinálom, akkor foglalkozhatom az álmaimmal, zárt környezetben, egy “multi” hasznára. Örülök? Nem. De hálás vagyok a lehetőségért, a bizalomért – a többieknek meg most már toll a fülébe. Hát így kopnak el az álmok. Karinthy nagyon tudta ezt.
Lehet, hogy végül nem sikerül, akár azért, mert mégsem megoldható, vagy mert én leszek kevés a hiányzó elemek létrehozására. Vagy azért, mert végül mégis elegem lesz belőle. De még egyszer elmondom: MINDEN lényeges gondolatom elérhető a honlapjaimon… Például ha jól látom, végül mégis sikerült felfedezned a Megjegyzések című lapot a blogomon, ahol leírom, hogy miért tiltottam le a válaszokat. Éveket töltöttem egyoldalú párbeszédekkel, talán annyit elvárhatok, hogy ha az olvasó beszélgetni akar, szintén megtalálja ezt, majd pár perc alatt rájön az email címemre. Egyébként kissé vájtfülűbb érdeklődő egy percen belül rálel a lakcímemre és a telefonszámomra is.
Az általam megálmodott olvasónak nem kell újra elmagyaráznom, hogy a feltételezéseidnek semmi köze ahhoz, amivel próbálkozom. Ez az olvasó felfedezi azt, hogy az üres egyetértés érdektelen a számomra, nem kell kivastagítanom. A blog statisztika nagyon őszinte dolog: valójában nincs olyan olvasó, akit a szikár tartalom megfogna – bocs, én ilyen vagyok, amikor dolgozom, csacsogni és kedveskedni nem akarok. Korábban próbáltam, de annak sem volt értelme.
27-…
Tibor bá' : Beleestél abba a hibába, hogy Lorándot komolyan vetted. Kifejezetten intelligens emberi lény, de az agyában valami, valahol fordítva van bekötve. Ez a megállapításod: “Elkeseredett, sértődött, lenéző, elitista hozzáállás sugárzik sok hozzászólásodból” tökéletesen ül. Mit lehet az ilyennel csinálni? Szerintem semmit.
Arma Gedeon : Erről már volt szó korábban (én sokkal durvábban fofgalmaztam, mint “valami fordítva van bekötve”). Lóránd veszélytelen, de ugyanezzel a hozzáállással egyesek országokat irányítanak… A hatalomra jutáshoz szinte előfeltétel,hogy a jelölt jellemében és agyában valami valahol fordítva legyen bekötve. Ugyanis a jólszocializált normális egyén nem tud elég gátlástalan lenni és nem érzi úgy, hogy rajta kívül mindenki hülye.
Időnként elővesz az érzés, hogy a belétek vetett csökönyös hitem valóban értelmetlen, és esetleg nektek van igazatok: nem éri meg.
Nem tudom eléggé megköszönni, hogy erre újra emlékeztettek.
2013.július.18th. at 05:50
Abban egyetértünk az itt nyilatkozók többségével, hogy egy zátonyra futott hajóban ülünk, ráadásul vihar közeledik. Abban is, hogy az utasok túlnyomó többsége ezt nem akarja végiggondolni (miért is tenné). Viszont ezért törvényszerűen, ismétlem: törvényszerűen válik áldozatává olyan embereknek, akik hajlandóak a megmentő megmondóember szerepében tetszelegni. Ezért érdektelen, hogy mennyire szidjuk vagy tekintjük betegnek őket. Nyilván a tömeg természetes immunrendszere is kivetné magából az idiotizmust, ha nem a pánik helyett kényszerülne ezt választani.
A másként gondolkodók két pártot alkotnak.
A „békések” választanak egy szimpatikus léket és helyileg foltozgatnak rajta. Szép dolog, fontos dolog, ha minden léknél ilyen emberek állnának, és csendes lenne az idő, minden rendben is lenne. Csakhogy ezek a feltételek nem teljesülnek, és a foltozgatók a hajó megroppanásakor ugyanúgy megfulladnak, mint azok, akik jelenleg a fedélzeten táncórát vesznek.
A másik csapat a „túlélőké”, akik a maradék erőforrásokat az okosabb jogán, erejük függvényében magukhoz ragadják, és közben hülyének nézik a többieket. Nyilván muszáj így tenniük, egyébként milyen jogon fogadhatnák el az általuk tényként kezelt jövőt, amelyben a többiek halnak meg először. Ők kicsit később, már a saját tutajukon halnak meg embertelen körülmények között, a helyreállás minimális esélye nélkül.
Én végzettségem szerint mérnök vagyok, gondolkodásom szerint pedig fanatikus ember-hívő. Azt állítom, hogy a hajót kell menteni bármi áron, minden erővel!
Nem vagyok szájkarate-bajnok. Viszont tényleg mindent feltettem és jelen pillanatban is felteszek arra, hogy az általam elérhető, szerintem központi szerkezeti elemet rendbe rakjam. Mivel rendszer tervező programozó vagyok, ezért rendszert tervezek és programozok. Ettől nem képzelem magam félistennek – de ebben sokkal jobb vagyok, mint itt (sőt, ameddig ellátok) bárki. Az emberi civilizáció és gondolkodás pedig rendszer. Nyilván bonyolult, de ez még nem ok arra, hogy elemzés helyett elcsépelt és destruktív klisékkel, meg a “százmillió légy” felfogással kellene foglalkozni vele.
Azt is nagyon jól tudom, hogy mindez semmit nem ér, ha közben a kapcsolódó részeket szétlopják a túlélők, értetlenkedve nézik a foltozók, vagy széttapossa a táncikáló tömeg. Akkor sem vagyok képes máshogyan, mással foglalkozni.
Hogy akarok-e beszélni róla? Nem, az Isten áldjon meg! Nem beszélni akarok róla, hanem csinálni, ma hajnalban is az udvariasság által megkövetelt válasz helyett. Nem csacsogó társat keresek, hanem olyat, aki ebben a munkában tud segíteni, akinek nem kell elmagyaráznom minden egyes szerszám használatát ötvenszer, vagy aki olvasott egy könyvet róla és most megmondja, hogy mit csinálok rosszul. Ahogy anno a megjegyzéseknél sem az a kommunikációs salak érdekelt, amit annyiszor kaptam meg minden fórumon, minden párbeszédben, hanem a valóban hasznos gondolatok. Csak akkor ugatok bele időnként az itteni szócséplésbe, amikor nagyon idegesít, hogy az önmentő csóka megint ideológiát gyárt, amivel közben tovább növeli a kétségbeesést, és csökkenti a megoldás esélyét. Aztán abbahagynám, mert mindig tud újabb lapáttal rátenni…
Kérlek, ne érts félre. Örülök, hogy gondolatébresztőnek tartod az írásaimat: ott vannak, ha van kedved, olvasd őket. Olyan emberekkel is beszéltem elég sokat (pl. Usztu, Gida a korszellem fórumon), akik hozzád hasonlóan állnak a dolgokhoz. A veszprémi Csalán Egyesületnél is ez a gondolkodás megy, biztos jó dolgokat csinálhatnátok együtt. Tőlem most viszont csak türelmetlen és feszült válaszokra számíthatsz, mert mindezt már elmondtam, az idő haladt, én meg még nem eleget. És nagyon tartok azoktól a pillanatoktól és jelenségektől, amiket Tibor bá a saját (racionális, de a számomra több okból elfogadhatatlan) hozzáállásának támogatására ugyan, de elég pontosan elemez.
2013.július.19th. at 19:27
2013.július.20th. at 06:44
Felszín. Válasz. Érdektelen. Azt kértem, merengj rajta – ha egyáltalán érdekel.
2013.július.20th. at 08:35
Nem tudom eléggé megköszönni, hogy erre újra emlékeztettek.
2013.július.18th. at 05:50
33, Jani: Én élvezem ezt a beszélgetést, mert gondolkodásra sarkall. Ezt csak azért írom ide, mert örülnék neki, ha te is élveznéd. OK, hogy fontos neked a téma, de az indulatokat akkor is szögre akaszthatnád.Írásod engem is gondolkodásra sarkallt: végiggondoltam, hogy én miért nem élvezem, és ez miért nem fog változni. Íme:
Abban egyetértünk az itt nyilatkozók többségével, hogy egy zátonyra futott hajóban ülünk, ráadásul vihar közeledik. Abban is, hogy az utasok túlnyomó többsége ezt nem akarja végiggondolni (miért is tenné). Viszont ezért törvényszerűen, ismétlem: törvényszerűen válik áldozatává olyan embereknek, akik hajlandóak a megmentő megmondóember szerepében tetszelegni. Ezért érdektelen, hogy mennyire szidjuk vagy tekintjük betegnek őket. Nyilván a tömeg természetes immunrendszere is kivetné magából az idiotizmust, ha nem a pánik helyett kényszerülne ezt választani.
A másként gondolkodók két pártot alkotnak.
A „békések” választanak egy szimpatikus léket és helyileg foltozgatnak rajta. Szép dolog, fontos dolog, ha minden léknél ilyen emberek állnának, és csendes lenne az idő, minden rendben is lenne. Csakhogy ezek a feltételek nem teljesülnek, és a foltozgatók a hajó megroppanásakor ugyanúgy megfulladnak, mint azok, akik jelenleg a fedélzeten táncórát vesznek.
A másik csapat a „túlélőké”, akik a maradék erőforrásokat az okosabb jogán, erejük függvényében magukhoz ragadják, és közben hülyének nézik a többieket. Nyilván muszáj így tenniük, egyébként milyen jogon fogadhatnák el az általuk tényként kezelt jövőt, amelyben a többiek halnak meg először. Ők kicsit később, már a saját tutajukon halnak meg embertelen körülmények között, a helyreállás minimális esélye nélkül.
Én végzettségem szerint mérnök vagyok, gondolkodásom szerint pedig fanatikus ember-hívő. Azt állítom, hogy a hajót kell menteni bármi áron, minden erővel!
Nem vagyok szájkarate-bajnok. Viszont tényleg mindent feltettem és jelen pillanatban is felteszek arra, hogy az általam elérhető, szerintem központi szerkezeti elemet rendbe rakjam. Mivel rendszer tervező programozó vagyok, ezért rendszert tervezek és programozok. Ettől nem képzelem magam félistennek – de ebben sokkal jobb vagyok, mint itt (sőt, ameddig ellátok) bárki. Az emberi civilizáció és gondolkodás pedig rendszer. Nyilván bonyolult, de ez még nem ok arra, hogy elemzés helyett elcsépelt és destruktív klisékkel, meg a “százmillió légy” felfogással kellene foglalkozni vele.
Azt is nagyon jól tudom, hogy mindez semmit nem ér, ha közben a kapcsolódó részeket szétlopják a túlélők, értetlenkedve nézik a foltozók, vagy széttapossa a táncikáló tömeg. Akkor sem vagyok képes máshogyan, mással foglalkozni.
Hogy akarok-e beszélni róla? Nem, az Isten áldjon meg! Nem beszélni akarok róla, hanem csinálni, ma hajnalban is az udvariasság által megkövetelt válasz helyett. Nem csacsogó társat keresek, hanem olyat, aki ebben a munkában tud segíteni, akinek nem kell elmagyaráznom minden egyes szerszám használatát ötvenszer, vagy aki olvasott egy könyvet róla és most megmondja, hogy mit csinálok rosszul. Ahogy anno a megjegyzéseknél sem az a kommunikációs salak érdekelt, amit annyiszor kaptam meg minden fórumon, minden párbeszédben, hanem a valóban hasznos gondolatok. Csak akkor ugatok bele időnként az itteni szócséplésbe, amikor nagyon idegesít, hogy az önmentő csóka megint ideológiát gyárt, amivel közben tovább növeli a kétségbeesést, és csökkenti a megoldás esélyét. Aztán abbahagynám, mert mindig tud újabb lapáttal rátenni…
Kérlek, ne érts félre. Örülök, hogy gondolatébresztőnek tartod az írásaimat: ott vannak, ha van kedved, olvasd őket. Olyan emberekkel is beszéltem elég sokat (pl. Usztu, Gida a korszellem fórumon), akik hozzád hasonlóan állnak a dolgokhoz. A veszprémi Csalán Egyesületnél is ez a gondolkodás megy, biztos jó dolgokat csinálhatnátok együtt. Tőlem most viszont csak türelmetlen és feszült válaszokra számíthatsz, mert mindezt már elmondtam, az idő haladt, én meg még nem eleget. És nagyon tartok azoktól a pillanatoktól és jelenségektől, amiket Tibor bá a saját (racionális, de a számomra több okból elfogadhatatlan) hozzáállásának támogatására ugyan, de elég pontosan elemez.
2013.július.19th. at 19:27
36, Jani: Ez korrekt válasz volt.Nos, ha gondolatébresztés… merengj el azon, mit jelent ez a két hozzáállás, mi a különbség. Például: lehet-e hinni valakiben anélkül, hogy szeretnéd – és lehet-e szeretni valakit anélkül, hogy hinnél benne.
Te fanatikus ember-hívő vagy, én fanatikus ember-szerető.
2013.július.20th. at 06:44
Igen, igen.
Az elsőre lehet példa, hogy sokan hisznek a Sátán létezésében, pedig többségükben nem szeretik.
Én elfogadom az embereket (és a világot) olyannak, amilyenek, nincsenek prekoncepcióim, és így szeretem őket. Egyszerűen, nem tudok csalódni. Az anyai szeretet is feltétel nélküli, akkor is, ha tudja, hogy javíthatatlan bűnöző a gyereke.
Tegnap hirtelen választ adtam. A Sátános példa nem túl szerencsés. Nem azért, mert valószínűtlen a létezése, hanem mert nem egy pozitív dolog megvalósítását hiszik tőle. Politikusok már jobb példák lehetnek. Például Orbánban sokan hisznek, hogy ő a legalkalmasabb az ország irányítására, szarból való kihúzására, pedig rühellik őt is. Egy pszichológusban, vagy papban is hihet valaki, hogy segíteni tud a problémás embereken, még akkor is, ha nem érez semmit, vagy idegenkedik a lélekbúvártól. Lehet hinni egy idegesítő szomszéd gyerekben, hogy felnőve nem fogja tojásokkal dobálni az ablakot.
2013.július.20th. at 08:35
Jani: Merengtem rajta, bár a napokban egész más(valaki) tölti ki a gondolataim nagyját. Kicsit vizsgaíze van a kérdésednek. Nem tudom, mit jelentenek neked a hit és a szeretet szavak.
Apai nagyanyám nem sok okot adott a szeretetre, de amikor vigyáznom kellett rá sokszor heteket, nem lehetett nem szeretni. Főleg az Alzheimer-kór végstádiumában, pedig egyre nagyobb kín volt vele lenni, mert a nevemet sem tudta, nem értette, amit mondok, max. annyit tudott mondani egy csapat verébre, hogy „Jól elszórakoznak”. Nem hittem vele kapcsolatban semmiben. Abban sem hittem, hogy egy jobb helyre kerül, nincsenek képzeteim a halál utáni létről. Egyszerűen egy kiszolgáltatott lény volt, akinek szüksége (nem igénye) volt a gondoskodásra.
Nem vizsgáztatlak, nem is kérek választ. Viszont ez már kezd elszakadni a felszíntől, mélyebb és keményebb környék, elismerésem a bátorságodért. Itt nálam is halál, kínlódás van a serpenyőben, és nekem sem “fordítva van bekötve” az agyam, hanem mondhatom, harminc évnyi, egyre tudatosabb tréning van az “őrültségeim” mögött.
Kezd összeállni az első lépcsőfok: nem tudhatod, hogy én mit értek ezeken a fogalmakon, sőt azt sem, hogy létezik-e a világ. Az viszont bizonyosan tudható, hogy nem olyan, mint amilyennek látod (látom), mert érzékszerveink és felfogó képességünk egyaránt korlátozott, nem csak külső, objektív szempontból, hanem saját feltevéseink, világképünk által.
Ennek ellenére minden pillanatban döntéseket kell hoznunk. Vajon mennyire objektívek, megalapozottak – valójában min alapulnak kikerülhetetlen módon ezek a döntések? (megint nem vizsga, csak merengenivaló…)
2013.július.21st. at 20:30
Jani: Nálam a tapasztalaton és a kialakított értékrendemen (vagy értékkáoszomon) alapulnak a döntések. Úgy döntöttem, hogy az élet fennmaradása, az emberiség fennmaradása, közösségek létrejötte, fennmaradása, egyének boldogsága, boldogulása, amit segíteni szeretnék úgy, hogy ha ezek között érdekellentét van, akkor lehetőleg egyiket se károsítsa a döntésem, vagy legalább a mérleget pozitívnek lehessen tekinteni.
Az egyetlen objektív dolog a matematika.
Bátor nem vagyok. Nem félek, így egyszerű.
Annyira vagyok önző, hogy az önzetlenség miatt még ne küldjék a kényszerzubbonyt, és ne használjanak ki értelmetlenül. Nincsenek kitűzött céljaim, amiket minden áron, határidőig meg akarok valósítani. Eleve az akarom szót is csak tagadó formában szoktam használni. Úgy alakítom az életem, hogy kevés döntési kényszerem legyen. Másoknak sem szeretek tanácsot adni, inkább kielemzem nekik a körülményeket, lehetséges következményeket. Megtudakolom, hogy mit szeretnének elérni, és ha az nem árt a többieknek, akkor segítem a megvalósításban. Így vannak „lekötelezetteim”, akiket meg tudok kérni, hogy segítsenek mások álmait megvalósítani, esetleg már maguktól is megteszik ezt.
Párkeresésnél is gátló tényező, hogy jót akarok a másiknak, és nem vagyok biztos benne, hogy az a jó neki, ha velem van. Túl őszinte vagyok, és túl sokat tudok, így óhatatlanul eszik a tiltott fáról, és kiűzetik az Édenkertből. (vagy a dagonyából
Van egy ötletem. Szerencsére itt van egy palackban egy instant kivonat tizenöt évvel ezelőtti önmagamból. Hátha érdekesnek találod (úgy tűnt, még nem bukkantál rá), nekem elég hasonlónak tűnik a hozzáállásod.http://hajnalvilag.hu/books/ovp.pdf
2013. február 6., szerda
... és még egyszer hit és gondolkodás
Mert valahogy megint előkerült ez az örök téma. Mégis, mintha nem lennénk egy síkon...
2013.február.6th. at 08:56
Nem tűnik fel a logikai szűkítés a saját mondatodban? Az “ember számára nem létezik” állítás nem ekvivalens az abszolút “nem létezik” állítással, amelyet elég harmatosan bizonygatni próbálsz. A bizonyítási kényszerrel kapcsolatban meg érdemes lenne fellapozni Gödel nemteljességi tételét… Különös tekintettel arra, hogy a hittel kapcsolatos állítások definíció szerint gondolkodásunk peremén helyezkednek el: egy “világon túli” szint “világon belüli” bizonyítása önellentmondás. Az idézett (ezer éve folyamatosan újramelegített) vitának nyilván önmagában nincs értelme, de a teológus válasza szerintem legalább kevésbé hülyeség, mint ellenfele érve.
Én hívő ÉS gondolkodó embernek tartom magam, ez csak a hozzád hasonló babonás emberek világában nem fér meg egymás mellett – függetlenül attól, hogy egy fővarázsló létezése mellett vagy ellene vitáznak.
Alapállításom, hogy sem érzékeink, sem gondolkodási képességünk nem képes befogadni a teljes valóságot, hanem annak csak igen parányi szeletéből is csak annyit, amennyit civilizációnk adott pillanatban feltárni és átadni képes (lásd mai tudomány, száz évvel ezelőtti ember viszonya). Vitatod ezt az állítást?
Következésképpen a racionalitás által befogható terület nevetségesen kicsi, a maradékot kénytelenek vagyunk “kitalálni magunknak”. Ezt kezelhetjük ugyanolyan szilárd tényként, mint a valós tudásunkat, lásd a te megingathatatlan pesszimista világképedet, vagy egy fundamentalista “Isten-Jehova-Allah-…-ista” kollégád “Ő úgyis mindent rendbe hoz, ha nem itt, akkor a túlvilágon” hozzáállását. Vagy NEM, és akkor kénytelenek vagyunk így fogalmazni: én abban hiszek, hogy értelmet adhatok a létezésemnek, küzdhetek számomra fontos dolgokért, elvekért, másokért. Nem feltétlenül holmi “túlvilági jutalom” reményében, hanem azért, mert ez tesz boldoggá itt és most, teljesen függetlenül attól, hogy van-e méricskélés a játszma végén.
Lehet ám élvezni akkor is a pingpongozást, ha nem számoljuk a pontokat. Sőt!
2013.február.6th. at 10:03
2013.február.6th. at 10:33
Tudom, hogy te arra vagy büszke, hogy “nem érted” amit írok (a jelenséget “kognitív disszonancia” című bejegyzésedben tökéletesen kivesézted). Elnézést hogy beleszóltam egy számomra is fontos kérdésben – remélem holnap már újra megyek dolgozni, és nem lesz késztetésem efféle pótcselekvésre.
Éljenek a kutyák! :-)
2013.február.6th. at 12:58
Van ez az Isten-téma, keringünk körülötte mióta is? Hát amióta nyomot vagyunk képesek hagyni magunk után, azóta tuti! Merthogy legjobb tudomásunk szerint azért kezdtünk barlangok falára föstögetni mindenféle ábrákat, hogy… általa befolyásoljuk azt, amit egyébként nem tudunk. A szerencsés vadászattól a holnapi vizsgalap tartalmáig.
Azért “jó nekünk, ha van isten”, mert akkor van kihez beszélni! Egyébként igen hülyén mutat tűz körül énekelve ugrabugrálni, vagy térdelni egy fal előtt és egy szobor felé mormogni dolgokat. Nem?
Na eddig nem úgy hangzik, mintha egy magát hívőnek deklaráló embert olvasnál… Pedig (szerintem) a lényeg itt van, “ezen” az oldalon, az emberi értelemmel felfogható részen.
Az emberi agy egy csodálatos szerkezet, amelynek alapvető feladata megoldásokat találni mindenféle helyzetekben épségünk megóvására (ez alapesetben a fizikai sérülések elkerülését jelentette, mára elég absztrakt feladattá nőtte ki magát…) A gondolkodó képesség fejlődése révén azonban ez a nagyszerű szerkezet beleütközött saját korlátaiba. Mindannyiunk “gondolkodó szerkezete” tudatában van annak, hogy bukásra ítéltetett: NEM képes minden helyzetben megóvni épségünket, és NEM képes megakadályozni a pusztulásunkat.
Hát ennél rondább bukta nincs is.
A “gondolkodás épsége” pedig ugyanolyan védendő elem, mint a testé, az agy tehát védekezik: egyszerűsít, terel, ködösít – vagy éppen külső kapaszkodót teremt. Istent. És a hozzá való könyörgést, ragaszkodást. Ez az “általunk teremtett isten”, a babonások istene. A “babonás ateisták” pedig a “babonás hit” ellen érvelnek. Joggal. És féltve őrzik saját agyuk kínlódását, amely a racionalitás szintjén képtelen “értelmet találni saját létezésének”. Ők ezt tekintik az emberi lét alapelvének, és fontosabbá emelik, mint az általa okozott szenvedéstől való szabadulást. Ők a “szenvedő, kereső, nem találó emberek egyházának” tagjai.
A hit számomra mást jelent, és nem függ ettől az istentől. A hit azt jelenti, hogy hosszú gyakorlás, gondolkodás révén (másként nem megy, mert az alapfeladattól gyökeresen eltérő mintákat kell hozzá bevésni) elfogadom az alapvető játékszabályokat, köztük azt, hogy a saját létem sérülékeny és véges. Elfogadom, hogy a “lehető legjobb” nem a “győzelem”, hanem a “szép játék”. Elfogadom, hogy tehetek a veszélyek ellen, kitolhatom a teret és időt, amit bejárhatok, azáltal, hogy nem egyénként, hanem közösségben gondolkodom. Feloldhatom a halál tudatát abban, hogy rajtam túlmutató folyamatok részeként látom magam.
Az agy képes befogadni ezt a mintát, és ez a fajta hit nem leállítja a gondolkodást, hanem éppen feloldja azokat a gátakat, amelyeket megkerülni képtelen. (Egyébként erre a képességre ugyanúgy szelektálódtunk, mint az egyéni érdekek követésére, de ez megint más téma.)
Akkor mi vallás szerepe? Szerintem mélyen bölcs (“isteni”) emberek küzdelme azért, hogy a “zsigeri” babonától egy teljes élet során a mély hit felé terelje az embereket – ameddig lehet. Például így: “Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek”…
… és igen, talán van Isten. Ha végignézem a saját életemet, voltak olyan pontok, ahol nehéz elfogadni “véletlenek összjátékaként” azokat a lehetőségeket, amelyeket tényleg a “legjobbkor” kaptam meg. Nyilván jólesik erre így gondolni, és magamban nagyon kényelmes dolog köszönetet mondani érte, és bízni a folytatásban – de nem fogom ezt utcahosszat bizonygatni. Nincs rá szükségem, és ha van Isten és van terve ezzel a világgal, neki sincs erre szüksége. Csak arra, hogy csináljam a dolgom tisztességgel.
2013.február.6th. at 08:56
4, Tibor bá: Tekintettel arra, hogy érzékszerveink csak “anyagi dolgok” detektálásra alkalmasak, az ember nem anyagi dolgot nem tud megtapasztalni. Vagyis az ember számára nem anyagi dolog nem létezik. Ebből következik, hogy aki ilyesmiről beszél az fantáziál, képzelődik, még akkor is ez a helyzet, ha úgy érzi, hogy fantáziálása, képzelődése valóságot takar.Ejj, ilyen csacsi érvet felhozni… Akkor a röntgensugár se létezik, mert nem érzékeled? Az “együttérzés” számodra lehet teljesen ismeretlen, ám sokaknak igenis megtapasztalható, de anyaginak nehezen nevezhető “dolog”…
Nem tűnik fel a logikai szűkítés a saját mondatodban? Az “ember számára nem létezik” állítás nem ekvivalens az abszolút “nem létezik” állítással, amelyet elég harmatosan bizonygatni próbálsz. A bizonyítási kényszerrel kapcsolatban meg érdemes lenne fellapozni Gödel nemteljességi tételét… Különös tekintettel arra, hogy a hittel kapcsolatos állítások definíció szerint gondolkodásunk peremén helyezkednek el: egy “világon túli” szint “világon belüli” bizonyítása önellentmondás. Az idézett (ezer éve folyamatosan újramelegített) vitának nyilván önmagában nincs értelme, de a teológus válasza szerintem legalább kevésbé hülyeség, mint ellenfele érve.
Én hívő ÉS gondolkodó embernek tartom magam, ez csak a hozzád hasonló babonás emberek világában nem fér meg egymás mellett – függetlenül attól, hogy egy fővarázsló létezése mellett vagy ellene vitáznak.
Alapállításom, hogy sem érzékeink, sem gondolkodási képességünk nem képes befogadni a teljes valóságot, hanem annak csak igen parányi szeletéből is csak annyit, amennyit civilizációnk adott pillanatban feltárni és átadni képes (lásd mai tudomány, száz évvel ezelőtti ember viszonya). Vitatod ezt az állítást?
Következésképpen a racionalitás által befogható terület nevetségesen kicsi, a maradékot kénytelenek vagyunk “kitalálni magunknak”. Ezt kezelhetjük ugyanolyan szilárd tényként, mint a valós tudásunkat, lásd a te megingathatatlan pesszimista világképedet, vagy egy fundamentalista “Isten-Jehova-Allah-…-ista” kollégád “Ő úgyis mindent rendbe hoz, ha nem itt, akkor a túlvilágon” hozzáállását. Vagy NEM, és akkor kénytelenek vagyunk így fogalmazni: én abban hiszek, hogy értelmet adhatok a létezésemnek, küzdhetek számomra fontos dolgokért, elvekért, másokért. Nem feltétlenül holmi “túlvilági jutalom” reményében, hanem azért, mert ez tesz boldoggá itt és most, teljesen függetlenül attól, hogy van-e méricskélés a játszma végén.
Lehet ám élvezni akkor is a pingpongozást, ha nem számoljuk a pontokat. Sőt!
2013.február.6th. at 10:03
14, Observer: én arra gondolok, hogy az én hófehér lelkem földi szenvedéseimért cserébe közel az örökkévalóságig a mennyben van, ahol ‘nap, mint nap’ találkozhat istennel és ez nagyon jó dolog lesz nekem… Szóval erről valami?ne süllyedj már ilyen mélyre, mert ott csak vuduval találkozol, és örömmel konstatálod, hogy lám, igazad van, a hívők hülyék… pedig te mentél a sarki kocsmába politizálni.
2013.február.6th. at 10:33
16, Tibor bá: Kedves Loránd, nehéz oly magasztos magasságokba jutni, ahol megdicsőül a semmitmondás. :-DBizony nehéz – de csak ott válik el a tartalom a fecsegéstől, és válik komoly állítássá a “nem tudhatom”, illetve fontossá a bizonytalanság mértékének használható becslése, majd mindezek ismeretében tervezés és cselekvés. Az én szakmámban, az általam művelt szinten ez alapkövetelmény, nélküle nincs konstruktív párbeszéd, csak szócséplés. Viszont ez a te blogod és a te színvonalad, és teljesen igazad van: erre van “közkereslet”, rám meg nincs. Ezért szálltam ki a megmondóember-szerepből, és dolgozom egy multinak – egyelőre úgy tűnik, bejön nekik.
Tudom, hogy te arra vagy büszke, hogy “nem érted” amit írok (a jelenséget “kognitív disszonancia” című bejegyzésedben tökéletesen kivesézted). Elnézést hogy beleszóltam egy számomra is fontos kérdésben – remélem holnap már újra megyek dolgozni, és nem lesz késztetésem efféle pótcselekvésre.
Éljenek a kutyák! :-)
2013.február.6th. at 12:58
23, Observer: “Akkor egyszerűsítek – Miért jó nekünk, ha van isten?”Ez viszont nagyon jó kérdés, ugyanis az alapvető motivációra kérdezel rá!
Van ez az Isten-téma, keringünk körülötte mióta is? Hát amióta nyomot vagyunk képesek hagyni magunk után, azóta tuti! Merthogy legjobb tudomásunk szerint azért kezdtünk barlangok falára föstögetni mindenféle ábrákat, hogy… általa befolyásoljuk azt, amit egyébként nem tudunk. A szerencsés vadászattól a holnapi vizsgalap tartalmáig.
Azért “jó nekünk, ha van isten”, mert akkor van kihez beszélni! Egyébként igen hülyén mutat tűz körül énekelve ugrabugrálni, vagy térdelni egy fal előtt és egy szobor felé mormogni dolgokat. Nem?
Na eddig nem úgy hangzik, mintha egy magát hívőnek deklaráló embert olvasnál… Pedig (szerintem) a lényeg itt van, “ezen” az oldalon, az emberi értelemmel felfogható részen.
Az emberi agy egy csodálatos szerkezet, amelynek alapvető feladata megoldásokat találni mindenféle helyzetekben épségünk megóvására (ez alapesetben a fizikai sérülések elkerülését jelentette, mára elég absztrakt feladattá nőtte ki magát…) A gondolkodó képesség fejlődése révén azonban ez a nagyszerű szerkezet beleütközött saját korlátaiba. Mindannyiunk “gondolkodó szerkezete” tudatában van annak, hogy bukásra ítéltetett: NEM képes minden helyzetben megóvni épségünket, és NEM képes megakadályozni a pusztulásunkat.
Hát ennél rondább bukta nincs is.
A “gondolkodás épsége” pedig ugyanolyan védendő elem, mint a testé, az agy tehát védekezik: egyszerűsít, terel, ködösít – vagy éppen külső kapaszkodót teremt. Istent. És a hozzá való könyörgést, ragaszkodást. Ez az “általunk teremtett isten”, a babonások istene. A “babonás ateisták” pedig a “babonás hit” ellen érvelnek. Joggal. És féltve őrzik saját agyuk kínlódását, amely a racionalitás szintjén képtelen “értelmet találni saját létezésének”. Ők ezt tekintik az emberi lét alapelvének, és fontosabbá emelik, mint az általa okozott szenvedéstől való szabadulást. Ők a “szenvedő, kereső, nem találó emberek egyházának” tagjai.
A hit számomra mást jelent, és nem függ ettől az istentől. A hit azt jelenti, hogy hosszú gyakorlás, gondolkodás révén (másként nem megy, mert az alapfeladattól gyökeresen eltérő mintákat kell hozzá bevésni) elfogadom az alapvető játékszabályokat, köztük azt, hogy a saját létem sérülékeny és véges. Elfogadom, hogy a “lehető legjobb” nem a “győzelem”, hanem a “szép játék”. Elfogadom, hogy tehetek a veszélyek ellen, kitolhatom a teret és időt, amit bejárhatok, azáltal, hogy nem egyénként, hanem közösségben gondolkodom. Feloldhatom a halál tudatát abban, hogy rajtam túlmutató folyamatok részeként látom magam.
Az agy képes befogadni ezt a mintát, és ez a fajta hit nem leállítja a gondolkodást, hanem éppen feloldja azokat a gátakat, amelyeket megkerülni képtelen. (Egyébként erre a képességre ugyanúgy szelektálódtunk, mint az egyéni érdekek követésére, de ez megint más téma.)
Akkor mi vallás szerepe? Szerintem mélyen bölcs (“isteni”) emberek küzdelme azért, hogy a “zsigeri” babonától egy teljes élet során a mély hit felé terelje az embereket – ameddig lehet. Például így: “Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek”…
… és igen, talán van Isten. Ha végignézem a saját életemet, voltak olyan pontok, ahol nehéz elfogadni “véletlenek összjátékaként” azokat a lehetőségeket, amelyeket tényleg a “legjobbkor” kaptam meg. Nyilván jólesik erre így gondolni, és magamban nagyon kényelmes dolog köszönetet mondani érte, és bízni a folytatásban – de nem fogom ezt utcahosszat bizonygatni. Nincs rá szükségem, és ha van Isten és van terve ezzel a világgal, neki sincs erre szüksége. Csak arra, hogy csináljam a dolgom tisztességgel.
31, Tibor bá: Nem vagyok én semmire se büszke. Élem a saját életem, és megmondom a véleményem mindenről, amibe belelátok. Veled kapcsolatban nincs semmi kifogásom, megértem az álláspontodat, és hogy ez téged teljes mértékben kielégít. Amit hiányolok, vagy ha úgy tetszik kritizálok, hogy nem vagy képes egyszerűen, érthetően, áttételek és sejtetések nélkül kifejezni magad. Ezért aztán nem is olvasom végig hosszas fejtegetéseidet és magyarázataidat. Kb. ennyi.Hát igen, ebben teljesen egyetértünk: számomra az ismeretek hálózatot alkotnak, amelyet egységében vizsgálok (ahogy a fenti “bonyolult” fejtegetésben is). Egyes jelenségek önmagukban való vizsgálata már a kiinduláskor megengedhetetlen egyszerűsítés (bár tipikus “nyugati” minta). Nekem ez működik (elég jól). A világban jelenleg a te megközelítésed dominál (meg is látszik rajta). Szerintem.
2013. február 2., szombat
Gondolkodásról és hitről
Antalffy Tibor blogján. Érdekes, mennyire kizárónak tekintik ezt a két tevékenységet sokan, míg nekem az a szilárd (számomra megfelelő érvekkel alátámasztható) meggyőződésem, hogy a kettő nem létezhet egymás nélkül. Akiben nincs megfelelő szinten és egyensúlyban hit és racionalitás, az szükségképpen babonás ragaszkodással fordul vagy a materializmushoz, vagy valamely meg nem értett hitrendszerhez.
2013.január.31st. at 06:04
Persze, a tisztán racionális gondolkodás számára könnyű préda – de nyilván te is tudod, hogy a tiszta racionalitás törvényei csak egy számítógép processzorában érvényesek, és NEM működnek egy sokmilliárd párhuzamosan dolgozó neuronból álló mintaillesztő gépben – vagyis az agyunkban. Ahogy nem működnek a számtalan ilyen egyedből álló közösségben, társadalomban, emberi fajban sem. Ezek befolyásolására a tiszta racionalitás alkalmatlan.
Lásd még: népmesék, népdalok, balladák, görög drámák, … TELJES emberi lényeknek készült, nem csak a racionalitás szintjén ható, fontos értékeket, tanulságokat közvetítő, sok rétegű rendszerek. Nem bemagolandó és felmondható használati utasítás, mert ilyesmi emberi lények számára, az életre vonatkozóan nem létezik.
2013.február.1st. at 05:32
Például ezt: amit a kereszténységnek rósz fel, megtehetnéd a buddhizmussal, a hindukkal, a kommunistákkal, … szemben is. Nem konkrétan az erkölcsi elvek megfogalmazása a gond, hanem ezek megjelenése egy élő társadalomban, amely természetesen nem alkalmas ezek pontos követésére. Az egészre gyakorolt hatást érdemes megfigyelni, illetve azt a kérdést megválaszolni, hogy adott környezetben mi lehetett volna jobb, működő(!) alternatíva. Aztán végignézni, ahogy a “jobb alternatívák” bevezetési kísérletei vérfürdőbe torkolltak (francia forradalom, kommunista történet).
A jelen állapothoz való viszony vizsgálatánál csak az abortuszt elővenni azért felemás. Ha hozzáteszed a házasságon kívüli szexualitás tiltását, az erkölcsi elvek megkerülhetetlenségét és a felelősséget, akkor a mai körülmények között éppenséggel egy fenntartható, 2-3 gyermeket nevelő, mindenek felett összetartó családot kapsz, ahol apuka nem “hullatja magját a világba”, és anyuka sem hoz új gyereket valaki mástól. Ha valamit tényleg változtatni kéne, akkor az a fogamzásgátláshoz való viszony, bár nem vagyok naprakész az ügyben.
Viszont itt nagyon off-topic vagyok, hiszen Tibor bá Isten létezéséről szeretne objektív kijelentést tenni, illetve bizonyítani azok ostobaságát/személyes motivációktól való befolyásoltságát, akik nincsenek egy véleményen vele ;-)
2013.február.2nd. at 06:08
“Te ÍTÉLSZ… én igyekszem ÉRTÉKELNI…”
Ezt én úgy hívom, “vélemény”. Természetesen szubjektív, tartalma: a tárgyról általad ismertetett gondolatok, az én háttérismereteim, a témához való saját hozzáállásom. Ezekből áll össze az én viszonyom az általad közölt tartalomhoz, amit igyekszem egyértelműen közölni, hogy jól látható legyen a vonal a saját gondolkodásom és jelen esetben a tiéd között, vagyis: legyen miről beszélni. Ismétlem: VÉLEMÉNY.
Ha itt a vége, akkor ez a vélemény ÍTÉLET.
Ha nincs vége, hanem hozzáteszem a saját gondolataim hátterét, vagyis nem csak a véleményemet közlöm, hanem annak külső, független megítéléséhez szükséges hátteret, magyarázatot is fűzök hozzá, továbbá igyekszem feltárni a kritizált megfogalmazásban, hozzáállásban általam fellelt pozitív tartalmat, hatást is, akkor nem ítélkeztem, hanem ÉRTÉKELTEM. (Kiegészítés Tibor bá számára: ez a háttér a SAJÁT oldalam, motivációim elemzését tartalmazza, és nem a beszélgetőtárs általam feltételezett motivációit, mert az még mindig csak vélemény, és ha a saját rész elmarad, továbbra is ítélet…)
Reakciód tökéletesen megfelelt annak, ahogyan például a hit/vallás kérdését kezeled. Egyetértek a szövegem közepébe beszúrt állítással: eddig valóban ítélet, ha ott abbahagyom. De ez a különbség: nem teszem, hanem folytatom a pozitív tartalommal, és a saját háttér elemzésével. Ezért értékelés. És NEM azért teszem hozzá az utóbbit, hogy neked jó legyen, hanem azért, mert az értékelés így teljes. :-)
Mivel ehhez a szálhoz elég jól kapcsolódik, íme az én elemzésem: Hajnalvilág, 28. oldal, A Gyűrűk Ura. Mindössze három oldal, még talán neked is belefér, Tibor bá, és külön szólok: 2008-ban írtam, “régi”… ;-)
2013.január.31st. at 06:04
82, Jancsika: ... Tehát akkor szemezgessünk csak egy kicsikét az Újszövetségből. Mire is buzdít ez a kis irományocska? ... Öncsonkítás? Egy puszta félrenézésért? Nem valami humánus…Rosszabb, mint Sodoma és Gomorra? Tehát még felül is múljuk az Ószövetség legkegyetlenebb mészárlásait. Elég brutálisan hangzik… és mindezt csak azért, mert a kérdéses városok nem hallgatják a prédikációt.Érdekes. Én meg úgy tekintek az Újszövetségre, mint az általam ismert legtökéletesebb közösségformáló forráskódra (de feltételezem, hogy más környezetben ugyanilyen hatékonyak a többi vallás alapművei).
...
Persze, a tisztán racionális gondolkodás számára könnyű préda – de nyilván te is tudod, hogy a tiszta racionalitás törvényei csak egy számítógép processzorában érvényesek, és NEM működnek egy sokmilliárd párhuzamosan dolgozó neuronból álló mintaillesztő gépben – vagyis az agyunkban. Ahogy nem működnek a számtalan ilyen egyedből álló közösségben, társadalomban, emberi fajban sem. Ezek befolyásolására a tiszta racionalitás alkalmatlan.
Lásd még: népmesék, népdalok, balladák, görög drámák, … TELJES emberi lényeknek készült, nem csak a racionalitás szintjén ható, fontos értékeket, tanulságokat közvetítő, sok rétegű rendszerek. Nem bemagolandó és felmondható használati utasítás, mert ilyesmi emberi lények számára, az életre vonatkozóan nem létezik.
2013.február.1st. at 05:32
85, jancsika: Sok mindenben hasonlít a véleményünk. Tény, hogy az Újszövetség (illetve általában a vallás) alapvetően közösségformáló erő. A Biblia esetében még annak a történeti háttere is ismert, hogy ki milyen módon írta a “forráskódot” – erről már volt szó korábban.A véleményünk, és a racionalitással kapcsolatos lelkesedésünk valóban hasonló. A személyes hozzáállásunkban van alapvető eltérés. Te ÍTÉLSZ – én igyekszem a környezet és az általa behatárolt lehetőségek figyelembe vételével ÉRTÉKELNI (a szó minden jelentése szerint). A remény meghalhat, az udvariasság is csorbát szenvedhet, de a konstruktív, önkritikus megközelítést akkor is kötelezőnek tartom; ebből a listából nálad csak az azonnal, helyben hasznosítható építő következtetéseket hiányolom. Egyébként üdítő kivétel vagy nem csak ezen a blogon, mert ALAPOS kutatás után mondasz ítéletet a TÁRGYRÓL – bár ez lehet, hogy csak az én számomra emel ki magasra az itteni betűtengerből. Neked lehet ellentmondani anélkül, hogy rögtön a lelkivilágom kerülne terítékre :-)
...
És akkor mi a gondom a kereszténységgel?
Az első gondom az az erkölcsi piedesztál, amire felhelyezzük, pedig morális értelemben a kereszténység egy több ezer éves katasztrófa.
...
A másik hatalmas problémám a kereszténységgel, hogy mint társadalomformáló erő gyakorlatilag elavult. A jelenlegi problémáinkra nem jelenthet megoldást, mivel egyrészt egy növekedésalapú társadalmat kódol (egy jó példa erre a már sokat emlegetett abortusz- és családtervezés-ellenesség), másrészt képtelen kezelni olyan technikai kérdéseket, amik a mai “global village” típusú társadalmakban már megkerülhetetlenek.
Például ezt: amit a kereszténységnek rósz fel, megtehetnéd a buddhizmussal, a hindukkal, a kommunistákkal, … szemben is. Nem konkrétan az erkölcsi elvek megfogalmazása a gond, hanem ezek megjelenése egy élő társadalomban, amely természetesen nem alkalmas ezek pontos követésére. Az egészre gyakorolt hatást érdemes megfigyelni, illetve azt a kérdést megválaszolni, hogy adott környezetben mi lehetett volna jobb, működő(!) alternatíva. Aztán végignézni, ahogy a “jobb alternatívák” bevezetési kísérletei vérfürdőbe torkolltak (francia forradalom, kommunista történet).
A jelen állapothoz való viszony vizsgálatánál csak az abortuszt elővenni azért felemás. Ha hozzáteszed a házasságon kívüli szexualitás tiltását, az erkölcsi elvek megkerülhetetlenségét és a felelősséget, akkor a mai körülmények között éppenséggel egy fenntartható, 2-3 gyermeket nevelő, mindenek felett összetartó családot kapsz, ahol apuka nem “hullatja magját a világba”, és anyuka sem hoz új gyereket valaki mástól. Ha valamit tényleg változtatni kéne, akkor az a fogamzásgátláshoz való viszony, bár nem vagyok naprakész az ügyben.
Viszont itt nagyon off-topic vagyok, hiszen Tibor bá Isten létezéséről szeretne objektív kijelentést tenni, illetve bizonyítani azok ostobaságát/személyes motivációktól való befolyásoltságát, akik nincsenek egy véleményen vele ;-)
2013.február.2nd. at 06:08
96, jancsika: Hehehe, felhívnám szíves figyelmedet, hogy ez a mondattöredék:Oké, egyeztessük szótárainkat :-)
“Te ÍTÉLSZ… én igyekszem ÉRTÉKELNI…”
MAGA is ítélet, kvázi kinyilatkoztatás. De ez már csak egy kis játék a szavakkal, szemantika, ha úgy tetszik. Az üdítő kivétel megjelölést köszönöm, jól esett.
“Te ÍTÉLSZ… én igyekszem ÉRTÉKELNI…”
Ezt én úgy hívom, “vélemény”. Természetesen szubjektív, tartalma: a tárgyról általad ismertetett gondolatok, az én háttérismereteim, a témához való saját hozzáállásom. Ezekből áll össze az én viszonyom az általad közölt tartalomhoz, amit igyekszem egyértelműen közölni, hogy jól látható legyen a vonal a saját gondolkodásom és jelen esetben a tiéd között, vagyis: legyen miről beszélni. Ismétlem: VÉLEMÉNY.
Ha itt a vége, akkor ez a vélemény ÍTÉLET.
Ha nincs vége, hanem hozzáteszem a saját gondolataim hátterét, vagyis nem csak a véleményemet közlöm, hanem annak külső, független megítéléséhez szükséges hátteret, magyarázatot is fűzök hozzá, továbbá igyekszem feltárni a kritizált megfogalmazásban, hozzáállásban általam fellelt pozitív tartalmat, hatást is, akkor nem ítélkeztem, hanem ÉRTÉKELTEM. (Kiegészítés Tibor bá számára: ez a háttér a SAJÁT oldalam, motivációim elemzését tartalmazza, és nem a beszélgetőtárs általam feltételezett motivációit, mert az még mindig csak vélemény, és ha a saját rész elmarad, továbbra is ítélet…)
Reakciód tökéletesen megfelelt annak, ahogyan például a hit/vallás kérdését kezeled. Egyetértek a szövegem közepébe beszúrt állítással: eddig valóban ítélet, ha ott abbahagyom. De ez a különbség: nem teszem, hanem folytatom a pozitív tartalommal, és a saját háttér elemzésével. Ezért értékelés. És NEM azért teszem hozzá az utóbbit, hogy neked jó legyen, hanem azért, mert az értékelés így teljes. :-)
Mivel ehhez a szálhoz elég jól kapcsolódik, íme az én elemzésem: Hajnalvilág, 28. oldal, A Gyűrűk Ura. Mindössze három oldal, még talán neked is belefér, Tibor bá, és külön szólok: 2008-ban írtam, “régi”… ;-)
2013. január 8., kedd
Dust is a journey
"Life is a journey, not a destination"
Although the origin is not that clear, I have heard this sentence in Amazing from Aerosmith - remember the time when pop music was not trapped in "love me baby" / "I hate the world" / "life sucks" triangle, but actually had lyrics that is worth reading and thinking about... :-)
Finally I have realized why I write a blog about Dust development instead of a wiki specification.
Of course it is a question if the whole idea has meaning, the fundamental question is good and I am looking for the answer in the right direction. But this is a question I can't answer, because this is my faith and passion that this has to exist, has to be written in this way, and I can write it. I can be wrong of course, but what a great way of making mistake this is! And anyway, being an employee now I plan to get a lot of money on using experiences that it gave me; and even if it is finally wrong, you can also find some useful ideas in it.
But what if it is right? I think it should turn the industry upside down. I think it can let us use the full power that we already have in the smallest gadgets (I started programming on machines that had less power than a ... I can't even think of any nowadays smart toys of that weak performance: 640k RAM? 4.77 Mhz (but had Turbo button)? 20MB HDD?). I think it means that what we call crap today can connect huge amount of less fortunate people to our technically global, but economically very limited world. I think the epic failure of a Java processor can be tried again: the Dust kernel is a better choice to be implemented in silicon; the hardware can know all applications internally, and adapt to them, optimize the behavior; Dust is inherently parallel, not by letting the programmer control threads but this is a fundamental element of the software component design.
All in all, I think huge mass of people would benefit from it - and this makes it worth the time and effort for that very little chance. But they will not understand the whole thing at all, which is not a problem.
There should be lots of adopters, who would understand a specification and can use it. For them, Dust will mean truly reusable designs (for more forethinking of course), having the housekeeping done by previous standard components in really any environment, etc. They will give the muscles to Dust, but sorry, I don't really write this blog for them.
There must be some people who will follow the way I think about Dust. They must take over this obsession of something that must be brought to life, to this world. To always take the longest, most weird path through a swamp if they feel that they must go that way - even if there is no light on the other end. And to understand why I do this, what experience and vision forces me doing this now. I publish this blog for that few dozen people out in the world now, or at any later time. They should take this concept further than I could, because of my limited knowledge and time.
So for them: yes, it's ridiculous how I am linked to Esperanto for both any programmer (why not use English, bro?) or for an Esperantist (you don't know the language at all, man!). But I have a very strong vision that Esperanto is an existing, full language; its grammar can be formalized and used to express any state of the world or exact orders without ambiguities; even the speech to text conversion is easier because of the fixed position of the accentuated syllable. Finally, I want to be able to express actually anything in Esperanto, and that should be understandable and executable orders to the Dust environment.
I had the same strong vision before, like "use message object only instead of call parameters", "there is no difference between service and data objects" - the result is a fully declarative software architecture; "the OO paradigm and the Operating System itself is a very useful but fatal failure" - and I could switch to C# in weeks for a POC system; I could design and implement a production system in Objective-C. I feel the same now.
2012. november 16., péntek
"Tudja itt valaki, mi az az Egység?"
Régen voltam itt és nem tudom lehet e a fórumban keresni. Tudja itt valaki, mi az az Egység?Ha valaki tudja, akkor mennyire mélyen és mennyire meggyőzően?A kérdés vicces, de beleszaladtam, és hirtelen kedvem támadt írni róla.
Számomra az egység azt jelenti, hogy önismeret, szaktudás, politika, technológia, történelem, lélektan és társadalomtudomány területéről származó ismeretek és következtetések egyetlen hálózatot alkotnak. Mondom: alkotnak önmagukban, tőlem függetlenül.
Nagyon hosszú idő és kíméletlen elemezgetés révén az emberi elme alkalmassá válhat arra, hogy ezt a hálózatot hiányos tudása és képességei dacára felismerje, önmagát ennek közepén, a világot a külső oldalán érzékelje. Ez végtelen magányos dolog, mert ha hasonló látásmódú emberrel találkozik, nincs mit mondania - de egyetlen egyet sem talál, a többiek számára pedig érthetetlen, amit mond. Ugyanakkor ez lényegtelen, mert ez az állapot teljesen egyértelmű feladatokat és utat rajzol, melynek követésére minden erőre szükség van, és minden lényeges visszajelzést megad, továbbá az állapothoz vezető út végiggondolása elég meggyőző arra nézve, hogy nincs kint és bent: minden külső történésre pont úgy és pont akkor volt szükség, hogy a belső kialakulhasson, és ez így is fog maradni. A hálózat alkotta gömb csupán azért fontos, hogy a külső jelenségek önmagukban, önámítás és illúziók kergetése nélkül értelmezhetőkké váljanak, az egyén számára minden ismeretével harmóniában álló azonnali reakciókká alakuljanak. Az aktuális képességeinek határáig tágított emberi tudat mint szappanbuborék: színes, mozog és torzít ugyan - de semmit nem takar, és a pillanatnyi körülményekhez a minimális belső feszültséggel alkalmazkodni képes, térben zárt, lágy formát alkot.
Viszont szerintem a Mátrix első részének forgatókönyvét megíró ember tudja ezt. Talán őt keresed. Vagy inkább azt, hogy végre megértsd, és magad válj azzá, akit keresel.
Eredeti hely
Válasz erre
2012. június 30., szombat
Hitvallás következik...
184, jancsika: Akkor elárulok egy "titkot" a hittel kapcsolatban.
A hit az én definícióm szerint a "nem tudott" tényezők gyűjteménye, vagyis azon dolgok, amelyekről nem szerezhetek megbízható bizonyítékot, vagy levezetése során nem támaszkodhatok teljes mértékben ellenőrizhető logikai következtetésekre. Ez az a területe a gondolkodásomnak, ahol a megállapításokért: azok tartalmáért, kapcsolataiért, tudatos és tudat alatti gondolkodásomra, ezen keresztül döntéseimre, életemre és mások életére gyakorolt hatásáért ÉN vagyok a felelős.
A "hívő ember" definíciója számomra nem más, minthogy ezt FELISMERI, és felelősséggel kezeli.
A "nem hívő" csak annyiban más, hogy nem látja be: igen szűk az a tartomány, ahol valóban megbízható adataink és következtető képességünk van - a babonás pedig egy valamilyen könyvben rögzített tudás-illúzióval pótolja ezt a hiányt. Mindkettő egyaránt illúzióval fedi el azt a tényt, hogy ember számára nincs abszolút ismeret és objektív gondolkodás - van viszont korlátos és bizonytalan lét-idő.
Szó nincs arról, hogy én "még mindig hinnék a kiútban", dehogy!
Racionális elemzés szerint az esélye gyakorlatilag nulla - ahogy egyébként a nem irányított összeomlásé is, és ebben igazat adok Armának: ehhez az kellene, hogy a valódi irányítók hülyék legyenek. Szerintem nem azok, így a legnagyobb esélyt egy tömegpánik után bevezetett isten-királyságnak adom. Na és?
A kétségbeesésen határán ki-be járok mostanában is, de a "még mindig hitem" nem csodavárás, hanem tudatos döntés, amely így hangzik (elnézést a stílusért, de ide ez passzol)
EBBŐL AMÍG BÍROM, NEM ENGEDEK, MERT SZERINTEM EMBERKÉNT ÉLNI CSAK ÍGY ÉRDEMES!
---
183, Arma: "Sose dicsekedtem a spanyolviasz feltalálásával, de pár dolgot mégis sikerült hozzátennem. Először is te mit tettél hozzá mihez?
Én kimutattam pl., hogy a Velszi bárdok valójában Kont új ruhában. Kimutattam pár Petőfi vers eredeti, nyugati sátánista, kabbalista forrását, amit tudtommal előttem más nem. És pár dolgot még tervezek hozzátenni saját kútfőből..."
Ugyan minek hivatkozzam NEKED bármire, amikor arra nem vagy képes rájönni, hogy a nevem egy link?
Rákattintasz, találsz két könyvet, baromi hosszú saját blogot, film fordításokat, és egy olyan informatikai rendszer tervét és forráskódjait, amiben jó eséllyel a kérdő mondatokat sem fogod megérteni... de persze nem is kell, ha nem vagy profi rendszertervező. Mindez nem arról szól, hogy ötszáz évvel ezelőtt ki volt SZERINTED zsidó meg szabadkőműves, hanem hogy valójában miért ilyen a világ és mit tehetünk érte.
Továbbá... KÖPÖK RÁ, hogy mit látsz TE bele a Velszi bárdokba! Ez volt az EGYETLEN vers, amit középiskolában azért tanultam meg, mert a gyomromban éreztem minden egyes szavát, és ma is képtelen vagyok akár megnézni Sinkovits Imrétől úgy, hogy ne lábadjon könnybe a szemem.
Ez az én GERINCEM, ezek azok a sémák, amikkel való azonosulás a lényem része, és ha az ezzel való pöcsölésre vagy büszke, akkor egyél békát!
Talán álságosnak tűnik ez itt, de nem személyedben bántani vagy sértegetni akarlak, nyilván jó okod van arra, ahogyan gondolkodsz - viszont ez (szerintem) egy kezelésre szoruló fertőző betegség, amelytől szeretném távol tartani magam.
Még egyszer: NEM az a baj, "amit" mondasz, hanem az alapvető következtetési, strukturális, fogalmi hibák és összemosások, amikkel SEGÍTSÉGÉRE vagy azoknak, akik ellen ágálsz - és akik ellenében az én esélyeimet is nullázza az általad keltett ricsaj: a hallgató emberekben növelt feszültség, felületesség, értetlenkedés.
Ugye megértetted?
Mert ehhez a szöveghez is elég sokat kellett törölnöm, hogy a fiaim előtt is vállalható legyen, ha ismételnem kéne, az már durva lenne.
[Beszúrás: a válasz így hangzott:
2012.július.3rd. at 08:51
Loránd, én nem kattintok a linkedre, mert még a hozzászólásaidat is büntetés lenne végigolvasni, nem is teszem… Legyél boldog a Sinkovitsoddal, aki 56-os versmonólánykodását igyekezett azonnal jóvátenni, már 57-ben készült filmben pufajkást játszott, visszanyalta magát. A tudás nem mindenkinek való, neked jobban passzol a vakhit.]
2012.július.2nd. at 05:39
190, Attila: "... A “rend” teremtése a politkusok, közgazdászok, pénzügyesek, mésiamogulok dolga. A tömeg az ő által felállított paraméterek és korlátok szerint reagál.
Nem az a baj, hogy a zsidók vezetik a világot, hanem az hogy rosszul..."
Nem!
Ez a személyes felelősséget másokra kenő, aztán rájuk panaszkodó, mögéjük bújó hozzáállás, amelynek “éle” és természetszerű következménye az Arma-féle (vagy az általad most leírt) meddő bűnbak-keresés.
Az én kérdésem az ÉN rendem, amelyért ÉN vagyok egy személyben felelős és amely RÁM vonatkozik – és amelyet megváltoztatni képes vagyok (bár nem könnyű).
Képes vagyok-e megtalálni a saját motivációimat, a saját rendemet, SZERemet, amely engem (és nem egy önmagam számára kitalált mesefigurát!) a körülöttem élő (valódi) emberek, a körülöttem létező (és nem az elképzeléseim szerint forgó, általam teljességében SOHA meg nem ismerhető) világ rendjébe pozitív, alkotó elemként beköt? Lásd például itt!
Sokáig tartott, amíg az én durván “szőröző” gondolkodásom számára elfogadható módon levezettem, MIÉRT dobjuk el magunktól ezt a felelősséget, és miért nyerte meg a motivációs rendszerek evolúciós harcát pont a monetáris irányító rendszer, amely LEHETETLENNÉ teszi a “jó vezetés” kialakítását. Következésképpen ÉRTELMETLEN a vezetőket hibáztatni! Természetesen van személyes felelősségük, de kirúgásuk után törvényszerűen következik ugyanolyan vagy még rosszabb balfék. Mindebben nincs semmi varázslat, gonosz szándék, stb. – egyszerű, és szerintem zárt logikai sorokról beszélek, amiket viszont szinte lehetetlen elfogadni, mert a személyiség önvédelmi reflexeit támadják.
Elfogadom, hogy nincs türelmed ennek leírását elolvasni – de nézd el nekem, hogy nincs türelmem (egyébként sokadszor, és mindeddig minden egyes esetben eredménytelenül) elismételni. A kulcspontokat itt is felsoroltam, a többi sincs messzebb három kattintásnál.
2012. március 31., szombat
Félezer
Igen, ez az ötszázadik bejegyzés ezen a blogon, ami nyilván ugyanolyan sorszám csak, mint a többi, mégis számadásra, szembenézésre csábít, amivel a mennyiség, a rá fordított idő, energia (és hitem szerint minőség) miatt már régóta adósa vagyok magamnak.
Persze "csaltam", mert mindez nem itt született meg: számos blogon, magánlevélben, rövid dokumentumban írtam le először őket. Tavaly határoztam el, hogy egy közös felületre hozom át az egészet, és ezen túl amikor egy vitához, blogbejegyzéshez hozzászólok, vagy akár ha említésre érdemes tartalmú magánlevelet, üzenetet írok, annak tartalmát is (a másik fél kötelező védelme miatt elengedhetetlen változtatásokon túl) módosítás nélkül itt is közlöm. Programozó lévén meg tudtam oldani, hogy két közösségben tett majdnem négyszáz hozzászólásomat egy hetes munka eredményeként automatikus módszerekkel hozzam át, levelezésemet is több évre visszatekintve fésültem át, bár onnan csak a legérdekesebb dolgokat hoztam ide. A prog.hu fórumot nem dolgoztam fel, mert ott főként technikai, kevésbé közösségi és személyes írások vannak.
Azért tettem ezt, mert itt (is) szembe akartam haladni a megszokott meneteléssel. Ma alapvető szokás a reménykedés, hogy akármilyen hülyeségemet elrejti a levéltitok, vagy a Facebook, blog és fórumüzenetek szellemi hulladékának újabb és újabb rétegei. Nekem viszont pont az fájt, hogy akár azonos felületen, akár egyazon személynek szóló üzenetemet képes volt elrejteni a "feledés" homálya. Nem szeretek ismételni, amit nehéz elkerülni két megírt könyvvel a hátam mögött, de különösen bosszantó, amikor már személyes párbeszédben tapasztalom, hogy a beszélgetőtárs dobja el a fonalat.
Másrészt, alapvető fontosságúnak tartom, hogy a saját tévedéseimmel, hibáimmal szembesüljek, főleg azokkal, amelyeket én magam nem látok meg - tehát hogy szembesíthető legyek. Ennek értelmében továbbra is fenntartom a jogot, hogy magánjellegű üzeneteim általános, vagy csak az én személyemet érintő részét szinte kötelező jelleggel közzé tegyem. Cserébe természetesen hozzájárulok, hogy bármilyen magánjellegű üzenetem bármely részét a címzett továbbadja, ha nem vágja meg vagy rendezi át az értelmét megváltoztató módon.
Megérte?
Számomra feltétlenül. Addig, amíg csak beszélgettem, leveleztem, könyvet írtam, majd később, amikor zárt fórumokon érveltem élet-elveim, elképzeléseim mellett, valahogy nem tudatosult bennem az az őrületes mennyiségű idő és energia, amit erre fordítottam. Nem vált nyilvánvalóvá az a süket csend sem, ami a hozzászólásaimat követte, vagy az a távolság, ami a hozzászólásaimat a válaszoktól elválasztotta tartalmi, de akár forma és stílus szempontjából is - és minden tiszteletem a ritka kivételeknek.
Nehéz döntés volt felvállalni ezt a "szembemenetelést": éreztem, hogy megint csak a pofonért megyek, mégis elindítottam és feltöltöttem ezt a blogot. A lépés hozadéka az ön-felvállalás új szintje volt, "kiléptem" a sokak által olvasott közösségi blogok területére, ahol ismét az általános szokásokkal ellentétben saját nevemen, elérhető módon szóltam hozzá, és ezeket ide folyamatosan naplóztam (természetesen forrásmegjelöléssel, akkor még nem tudtam, mennyire nagy szerepet fog kapni ez a módszer...) Nyilván ennek is köszönhettem, hogy képes voltam szembenézni a legmeredekebb gondolataimmal, és ezen a felületen közzé tenni őket. Ez a saját szempontomból jelent minőségi ugrást, sokkal felkészültebbnek érzem magam belső motivációim megismerésére, követésére.
A tapasztalat mostanra egyértelművé vált. Amíg személyes kommunikációs kísérleteim vallottak rendre kudarcot, feltételezhettem, hogy valamit az adott párbeszéd során értettem félre, nem a megfelelő partnert választottam vagy számára nem megfelelően írtam. A nyílt fórumok és ez a blog, vagy az elnöki kiáltványom viszont nem egy szűk kör, hanem bárki számára elérhető volt, és én is kénytelen voltam teljesen általános módon megfogalmazni gondolataimat, amelynek eredménye a korábbiakhoz hasonló kiáltó üresség, illetve a néhány, rövid úton megszakadó személyes párbeszéd volt. Ez a megfelelő hely, mód és idő a következtetés levonására: nincs értelme a továbbiakban ennyi munkát belefektetni, van más, több reménnyel kecsegtető feladat.
Azt hiszem, nyugodt lelkiismerettel hagyhatok fel a "társkereséssel". Nem barátokat és híveket, hanem kritikusokat és önálló embereket kerestem, és amit tudtam, megtettem ennek érdekében. Csak említésképpen: kritikát kértem Tóta W Árpádtól, Török Gábortól, Hetesi Zsolttól, Bogár László professzortól, Aczél Petrától, Gyulai Ivántól. Párbeszédet kezdeményeztem az LMP, az NFFT gondolkodóival, kerestem a kapcsolatot a "kulturális kreatívokkal", környezetvédő és szakmai szervezetekkel, futottam köröket sokak által látogatott, számomra elfogadható színvonalú blogokon politikai nézetektől függetlenül. Nem hiszem, hogy a Milla "Álomfő" kampányába a külső szereplők közül nálam bárki több energiát fektetett volna. Elnézést kérek a megemlítettektől és a kihagyottaktól egyaránt, utóbbiak vannak többen. Biztos volt néhány szál, amit én hagytam fel, amikor úgy éreztem, hogy elbeszélünk egymás mellett - ezért utólag is elnézést kérek.
Miről szerettem volna beszélni?
Az élet ízéről.
Arról, hogy mindennek, amit magunk körül, ködös elképzeléseink szerint "megtapasztalunk", személyes, bennünk rejlő oka van. Nem lehet, nem érdemes semmilyen témáról "általában", "az emberek nevében" beszélni, kizárólag egyes szám első személyben, saját gondolataimról, érzéseimről és vágyaimról, még akkor is, ha ezek nem felelnek meg a saját magamról kialakított, vagy a beszélgető társban kialakítani vágyott képnek. Mert az a kép nem én vagyok, és ha azt akarom eljátszani, minden erőmet elveszítettem. Az egyetlen erő ugyanis, ami megváltoztathatja, és minden pillanatban ma is alakítja a világot; az egyetlen lény, akinek az életéért, minden egyes döntéséért, pillanatáért felelős vagyok, én magam vagyok.
A változás egyetlen lehetséges forrása saját gondolkodásom átalakulása, minden más csak tapéta a szemét tetején vagy a falak hűlt helyén. Minden szónak, amit érdemes volt meghallgatni vagy kimondani, személyes, súlyos, a saját életemre kiható következményei vannak; az élet lényeges pillanatai azok, amikor elszorul a torkom és könnybe lábad a szemem. Az összes többi csak meleg levegő és vegetáció, átvezetés és megpihenés a következő valódi pillanat előtt.
Tudom, mennyire nehéz ezzel szembesülni, hiszen ebben élek, a te számodra viszont teljesen idegen. Ma kilúgozott, elvárások mentén haladó, a személyes odaadást nélkülöző életet élünk és kényszerítünk a világra.
Műtrágyázzuk és öntözzük az anyaföldet azért, hogy az elvárt mennyiségű termést hozza - közben kiöljük belőle az életet. A talaj életközössége gyakorlatilag megszűnik, állandó kezelés és gondozás, vegyszerek nélkül csak gyomot lenne képes teremni; és amit végül learatunk sem sokkal több, mint a bele pumpált kőolaj és kemikáliák, géntechnológia ipari terméke - nincs sok köze ahhoz, amit régen a magyar életnek nevezett.
Embertelen gyárakban tartjuk az állatokat, amelyek tejét, tojását, húsát fogyasztjuk. Persze, EU irányelvek vannak, amik az "emberséges börtön" határait kijelölik - de azért életnek csak nem nevezhető az sem. Ahhoz az kellene, hogy együtt éljünk velük, vagy tiszteljük azok erőfeszítését, akik ezt az együttlétet választják azért, hogy mindnyájunk asztalára, vállára, lábára állatoktól származó javak kerülhessenek.
Hogy vagyunk képesek együtt élni azzal az ordító, ipari közönnyel, amellyel az élő világot gépekkel és szervezéssel gyárrá túrjuk, kalapáljuk, mérgezzük, fűrészeljük? Hát úgy, hogy mi magunk is ugyanígy éljük meg saját életünket. Kényszerből dolgozó bérrabszolgáknak látjuk magunkat, akik csak vegetálnak abban, amit csinálniuk kell a pénzért, majd őrült módon "szórakozunk", önpusztító "kikapcsolódásokat" választunk.
Nem érezzük az élet ízét, mert nem fogadjuk el azt. Elutasítjuk a fájdalom savanyúságát, rettegünk a halál keserűségétől, és személyiségünk állandó, minden nappal bekövetkező változásának sós ízétől. Próbálunk ragaszkodni egy, a valós életben nem létező változatlan, kellemes, langyos, édes ízű világ-szerűséghez, amellyel viszont soha nem leszünk képesek jóllakni, tőle megelégedetté, erőssé, értékessé válni. Én a sós, savanyú és keserű ízeket kínáltam, és a valódi édeset, amely azonban az előbbiek nélkül nem érhető el, nem érezhető meg, és amelynek semmi köze nincs ahhoz az émelyítő sziruphoz, amihez hozzászoktunk.
A hitről.
"A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés."
Mindig taszított ez a megfogalmazás, mert számomra alapvető elv, hogy a hit egy választott gondolati struktúra, a hívő ember személyes felelőssége és minden nap megerősített vagy gyengített döntése. A hittételek gondolkodás és kritika nélküli, a biztonság: Isten segítsége és a halál utáni jutalom reményében való követése a szememben nem hit, hanem babona csupán.
Nem régen tudatosult bennem, hogy ez a mondat mára más értelmet kapott a számomra, amely már nem mond ellent a személyes felelősségnek. Furcsa, mert minden rész-állítást korábban is helyesnek tartottam, csak nem tudtam összerakni a kirakós játék darabjait. Ezek szerint a világról származó "tudásom": személyes kísérletekkel megerősített, tapasztalt, teljes logikai rendszerbe foglalt tudományos ismereteim halmaza nevetségesen csekély. A tudásom és az életem közötti hézagot szükségképpen kitöltöm valamivel, amit nem kezelhetek tudásként, mégis, döntéseimet ezek együttesére alapozom - csak míg a tudásom külső forrásokból származik és objektív módon ellenőrizhető, addig a hitemet magam választottam, és felelős vagyok ezért a döntésemért. A világról alkotott képemet, gondolkodásomat, ezeken keresztül pedig teljes életemet lényegében azonos mértékben, és teljesen egyenrangú módon határozza meg tudásom és hitem, számomra mindkettő egyformán "valóság".
Az idézett mondat tehát hihetetlen pontos és helytálló. Életünket és gondolkodásunkat alapvetően meghatározza "nem látott dolgokról való meggyőződéseink" halmaza, függetlenül attól, hogy hívőnek vagy hitetlennek deklaráljuk magunkat. Hívővé azáltal válunk, hogy
Persze "csaltam", mert mindez nem itt született meg: számos blogon, magánlevélben, rövid dokumentumban írtam le először őket. Tavaly határoztam el, hogy egy közös felületre hozom át az egészet, és ezen túl amikor egy vitához, blogbejegyzéshez hozzászólok, vagy akár ha említésre érdemes tartalmú magánlevelet, üzenetet írok, annak tartalmát is (a másik fél kötelező védelme miatt elengedhetetlen változtatásokon túl) módosítás nélkül itt is közlöm. Programozó lévén meg tudtam oldani, hogy két közösségben tett majdnem négyszáz hozzászólásomat egy hetes munka eredményeként automatikus módszerekkel hozzam át, levelezésemet is több évre visszatekintve fésültem át, bár onnan csak a legérdekesebb dolgokat hoztam ide. A prog.hu fórumot nem dolgoztam fel, mert ott főként technikai, kevésbé közösségi és személyes írások vannak.
Azért tettem ezt, mert itt (is) szembe akartam haladni a megszokott meneteléssel. Ma alapvető szokás a reménykedés, hogy akármilyen hülyeségemet elrejti a levéltitok, vagy a Facebook, blog és fórumüzenetek szellemi hulladékának újabb és újabb rétegei. Nekem viszont pont az fájt, hogy akár azonos felületen, akár egyazon személynek szóló üzenetemet képes volt elrejteni a "feledés" homálya. Nem szeretek ismételni, amit nehéz elkerülni két megírt könyvvel a hátam mögött, de különösen bosszantó, amikor már személyes párbeszédben tapasztalom, hogy a beszélgetőtárs dobja el a fonalat.
Másrészt, alapvető fontosságúnak tartom, hogy a saját tévedéseimmel, hibáimmal szembesüljek, főleg azokkal, amelyeket én magam nem látok meg - tehát hogy szembesíthető legyek. Ennek értelmében továbbra is fenntartom a jogot, hogy magánjellegű üzeneteim általános, vagy csak az én személyemet érintő részét szinte kötelező jelleggel közzé tegyem. Cserébe természetesen hozzájárulok, hogy bármilyen magánjellegű üzenetem bármely részét a címzett továbbadja, ha nem vágja meg vagy rendezi át az értelmét megváltoztató módon.
Megérte?
Számomra feltétlenül. Addig, amíg csak beszélgettem, leveleztem, könyvet írtam, majd később, amikor zárt fórumokon érveltem élet-elveim, elképzeléseim mellett, valahogy nem tudatosult bennem az az őrületes mennyiségű idő és energia, amit erre fordítottam. Nem vált nyilvánvalóvá az a süket csend sem, ami a hozzászólásaimat követte, vagy az a távolság, ami a hozzászólásaimat a válaszoktól elválasztotta tartalmi, de akár forma és stílus szempontjából is - és minden tiszteletem a ritka kivételeknek.
Nehéz döntés volt felvállalni ezt a "szembemenetelést": éreztem, hogy megint csak a pofonért megyek, mégis elindítottam és feltöltöttem ezt a blogot. A lépés hozadéka az ön-felvállalás új szintje volt, "kiléptem" a sokak által olvasott közösségi blogok területére, ahol ismét az általános szokásokkal ellentétben saját nevemen, elérhető módon szóltam hozzá, és ezeket ide folyamatosan naplóztam (természetesen forrásmegjelöléssel, akkor még nem tudtam, mennyire nagy szerepet fog kapni ez a módszer...) Nyilván ennek is köszönhettem, hogy képes voltam szembenézni a legmeredekebb gondolataimmal, és ezen a felületen közzé tenni őket. Ez a saját szempontomból jelent minőségi ugrást, sokkal felkészültebbnek érzem magam belső motivációim megismerésére, követésére.
A tapasztalat mostanra egyértelművé vált. Amíg személyes kommunikációs kísérleteim vallottak rendre kudarcot, feltételezhettem, hogy valamit az adott párbeszéd során értettem félre, nem a megfelelő partnert választottam vagy számára nem megfelelően írtam. A nyílt fórumok és ez a blog, vagy az elnöki kiáltványom viszont nem egy szűk kör, hanem bárki számára elérhető volt, és én is kénytelen voltam teljesen általános módon megfogalmazni gondolataimat, amelynek eredménye a korábbiakhoz hasonló kiáltó üresség, illetve a néhány, rövid úton megszakadó személyes párbeszéd volt. Ez a megfelelő hely, mód és idő a következtetés levonására: nincs értelme a továbbiakban ennyi munkát belefektetni, van más, több reménnyel kecsegtető feladat.
Azt hiszem, nyugodt lelkiismerettel hagyhatok fel a "társkereséssel". Nem barátokat és híveket, hanem kritikusokat és önálló embereket kerestem, és amit tudtam, megtettem ennek érdekében. Csak említésképpen: kritikát kértem Tóta W Árpádtól, Török Gábortól, Hetesi Zsolttól, Bogár László professzortól, Aczél Petrától, Gyulai Ivántól. Párbeszédet kezdeményeztem az LMP, az NFFT gondolkodóival, kerestem a kapcsolatot a "kulturális kreatívokkal", környezetvédő és szakmai szervezetekkel, futottam köröket sokak által látogatott, számomra elfogadható színvonalú blogokon politikai nézetektől függetlenül. Nem hiszem, hogy a Milla "Álomfő" kampányába a külső szereplők közül nálam bárki több energiát fektetett volna. Elnézést kérek a megemlítettektől és a kihagyottaktól egyaránt, utóbbiak vannak többen. Biztos volt néhány szál, amit én hagytam fel, amikor úgy éreztem, hogy elbeszélünk egymás mellett - ezért utólag is elnézést kérek.
Miről szerettem volna beszélni?
Az élet ízéről.
Arról, hogy mindennek, amit magunk körül, ködös elképzeléseink szerint "megtapasztalunk", személyes, bennünk rejlő oka van. Nem lehet, nem érdemes semmilyen témáról "általában", "az emberek nevében" beszélni, kizárólag egyes szám első személyben, saját gondolataimról, érzéseimről és vágyaimról, még akkor is, ha ezek nem felelnek meg a saját magamról kialakított, vagy a beszélgető társban kialakítani vágyott képnek. Mert az a kép nem én vagyok, és ha azt akarom eljátszani, minden erőmet elveszítettem. Az egyetlen erő ugyanis, ami megváltoztathatja, és minden pillanatban ma is alakítja a világot; az egyetlen lény, akinek az életéért, minden egyes döntéséért, pillanatáért felelős vagyok, én magam vagyok.
A változás egyetlen lehetséges forrása saját gondolkodásom átalakulása, minden más csak tapéta a szemét tetején vagy a falak hűlt helyén. Minden szónak, amit érdemes volt meghallgatni vagy kimondani, személyes, súlyos, a saját életemre kiható következményei vannak; az élet lényeges pillanatai azok, amikor elszorul a torkom és könnybe lábad a szemem. Az összes többi csak meleg levegő és vegetáció, átvezetés és megpihenés a következő valódi pillanat előtt.
Tudom, mennyire nehéz ezzel szembesülni, hiszen ebben élek, a te számodra viszont teljesen idegen. Ma kilúgozott, elvárások mentén haladó, a személyes odaadást nélkülöző életet élünk és kényszerítünk a világra.
Műtrágyázzuk és öntözzük az anyaföldet azért, hogy az elvárt mennyiségű termést hozza - közben kiöljük belőle az életet. A talaj életközössége gyakorlatilag megszűnik, állandó kezelés és gondozás, vegyszerek nélkül csak gyomot lenne képes teremni; és amit végül learatunk sem sokkal több, mint a bele pumpált kőolaj és kemikáliák, géntechnológia ipari terméke - nincs sok köze ahhoz, amit régen a magyar életnek nevezett.
Embertelen gyárakban tartjuk az állatokat, amelyek tejét, tojását, húsát fogyasztjuk. Persze, EU irányelvek vannak, amik az "emberséges börtön" határait kijelölik - de azért életnek csak nem nevezhető az sem. Ahhoz az kellene, hogy együtt éljünk velük, vagy tiszteljük azok erőfeszítését, akik ezt az együttlétet választják azért, hogy mindnyájunk asztalára, vállára, lábára állatoktól származó javak kerülhessenek.
Hogy vagyunk képesek együtt élni azzal az ordító, ipari közönnyel, amellyel az élő világot gépekkel és szervezéssel gyárrá túrjuk, kalapáljuk, mérgezzük, fűrészeljük? Hát úgy, hogy mi magunk is ugyanígy éljük meg saját életünket. Kényszerből dolgozó bérrabszolgáknak látjuk magunkat, akik csak vegetálnak abban, amit csinálniuk kell a pénzért, majd őrült módon "szórakozunk", önpusztító "kikapcsolódásokat" választunk.
Nem érezzük az élet ízét, mert nem fogadjuk el azt. Elutasítjuk a fájdalom savanyúságát, rettegünk a halál keserűségétől, és személyiségünk állandó, minden nappal bekövetkező változásának sós ízétől. Próbálunk ragaszkodni egy, a valós életben nem létező változatlan, kellemes, langyos, édes ízű világ-szerűséghez, amellyel viszont soha nem leszünk képesek jóllakni, tőle megelégedetté, erőssé, értékessé válni. Én a sós, savanyú és keserű ízeket kínáltam, és a valódi édeset, amely azonban az előbbiek nélkül nem érhető el, nem érezhető meg, és amelynek semmi köze nincs ahhoz az émelyítő sziruphoz, amihez hozzászoktunk.
A hitről.
"A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés."
Mindig taszított ez a megfogalmazás, mert számomra alapvető elv, hogy a hit egy választott gondolati struktúra, a hívő ember személyes felelőssége és minden nap megerősített vagy gyengített döntése. A hittételek gondolkodás és kritika nélküli, a biztonság: Isten segítsége és a halál utáni jutalom reményében való követése a szememben nem hit, hanem babona csupán.
Nem régen tudatosult bennem, hogy ez a mondat mára más értelmet kapott a számomra, amely már nem mond ellent a személyes felelősségnek. Furcsa, mert minden rész-állítást korábban is helyesnek tartottam, csak nem tudtam összerakni a kirakós játék darabjait. Ezek szerint a világról származó "tudásom": személyes kísérletekkel megerősített, tapasztalt, teljes logikai rendszerbe foglalt tudományos ismereteim halmaza nevetségesen csekély. A tudásom és az életem közötti hézagot szükségképpen kitöltöm valamivel, amit nem kezelhetek tudásként, mégis, döntéseimet ezek együttesére alapozom - csak míg a tudásom külső forrásokból származik és objektív módon ellenőrizhető, addig a hitemet magam választottam, és felelős vagyok ezért a döntésemért. A világról alkotott képemet, gondolkodásomat, ezeken keresztül pedig teljes életemet lényegében azonos mértékben, és teljesen egyenrangú módon határozza meg tudásom és hitem, számomra mindkettő egyformán "valóság".
Az idézett mondat tehát hihetetlen pontos és helytálló. Életünket és gondolkodásunkat alapvetően meghatározza "nem látott dolgokról való meggyőződéseink" halmaza, függetlenül attól, hogy hívőnek vagy hitetlennek deklaráljuk magunkat. Hívővé azáltal válunk, hogy
- ezt tudatosan elismerjük és bevalljuk magunknak - és nem mondunk olyan ostobaságokat, hogy például "én a tudományban hiszek";
- vállaljuk azt, hogy ezekre a megismerhetetlen területekre "reménylett", vagyis általunk választott és jónak, kívánatosnak tartott dolgokat helyezünk - mert tisztában vagyunk azzal, hogy saját életünket, személyes sorsunkat befolyásolja ez a döntés, érte minden pillanatban felelősek vagyunk.
Az űr tudásunk és életünk között szükségszerű és megkerülhetetlen. Ha viszont nem tudatosítjuk, nem vállaljuk betöltésének felelősségét, és nem reményeinkkel töltjük fel azt, akkor a félelmeink és fájdalmaink, pesszimizmusunk és elzárkózásunk foglalja el ezt a helyet. Következésképpen a megélt hit nélküli ember gondolkodása eredendő módon korlátozott (mert fél az ismeretlentől), tudása pedig eredendő módon veszélyes (mert nem korlátozza azt mindenek felett egy morális, közösség és jövő iránt érzett felelősség).
Más szóval: mitől nemes a nemes? Mert olyan ember, akiben vannak "nem!"-ek: olyan dolgok, amiket semmilyen körülmény, kényszer hatására nem képes és nem hajlandó megtenni. Aki "nemtelen", az nem csúnyább, butább vagy rosszabb nála semmilyen objektív értékelés szerint, csupán "modern ember", akinek a világában mindennek ára van, minden lehet alku tárgya, minden megoldható, csak esetleg kétszer annyiba kerül. Nemessé a hit tesz, a reménylett dolgoknak valósága, a nem látott dolgokról való meggyőződés, amely nem a világ teremtésének időpontja, hat napja, vagy Jézus mennybemenetele - hanem az életbe, jövőbe, emberekbe vetett, akár minden konkrét bizonyíték nélküli, megingathatatlan bizalom. Ennek hiánya pedig egyenes út a nemtelenség felé.
Úgy érzem, minden számomra fontos dolgot elmondtam, sokukat többször is, így most inkább visszatérek a kaptafához. A legjobbakat mindenkinek.
2012. február 23., csütörtök
Hajnalvilág nagykövete
Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek.Nagyon hosszú ideig erre az alapra (1, 2) fűztem fel elmélkedéseimet. Röviden: gondolkodásunk alapvetően két részre osztható. Az egyik az érzékelésből, tapasztalatokból, ismeretekből logikus következtetésekkel felépíthető "racionális világkép", a tudás. A másik pedig az a rész, amivel a tudásunk és a valóság közötti hézagot kitöltjük, mindaz, amin gondolkodunk ugyan, de nem-tudás: a hit.
A tudás szükségszerűen véges. Érzékeink rettentő gyengécskék még ott is, ahol éppen állunk, a világ pedig olyan hatalmas, és bármelyik jelensége bármely pillanatban hatással lehet ránk. Minél több ismerettel és tapasztalattal rendelkezünk, annál nagyobb a tudásunk, de annál jobban látjuk ennek végességét és annak lehetőségét, hogy tetszőleges mértékben, akár totálisan is tévedhetünk. Következésképpen: a tudásunk alapján cselekedhetünk, sőt, csak így érdemes, hiszen egyébként olyan hibákat követünk el, amelyekből nem tanulhatunk (nem javíthatjuk a tevékenységhez felhasznált tudásunk hibáit).
Alapvető döntéseket azonban nem tudásunk, hanem a hitünk szerint hozunk. Itt nyilván nem a tevékenység során végrehajtott számtalan, tudás-alapú döntésről van szó, hanem azokról a döntésekről, amikkel életünk irányát meghatározzuk, tevékenységet választunk, és az ezekből később származó tapasztalások felé nyitjuk meg utunkat.
Másként fogalmazva: A tudás a válaszok keresésére alkalmas - viszont a hitünk szerint választjuk ki azokat a kérdéseket, amelyekre választ keresünk. Hit és tudás összekeverése katasztrofális hiba, mert egymást nem kizáró, hanem kiegészítő, saját jogán önállóan létező elemekről beszélünk, egyik sem előbbre való a másiknál, hanem másra használható.
A hit tagadása a tudás javára valójában önbecsapó technokrata elszakadás saját emberi mivoltunktól. A belőle levont hideg következtetéseknek semmi közük nem lehet az emberi élethez, ráadásul arroganciájában képtelen elfogadni saját tévedéseit: addig "javítja" az okos elméletnek meg nem felelő világot, amíg bele nem pusztul. Kedvenc mondás: "a tudomány mai állása szerint"... mivel azonban azt is tudjuk, hogy tudományunk minden hősködés és gigantikus berendezés dacára csak a felszínét kapargatja a világnak, és gyakorlatilag bármekkorát is tévedhetünk. Logikus következtetés szerint tehát épphogy semmit sem lenne szabad csinálnunk, hiszen minden technológiánkra igaz, hogy csak részben, megfigyelésekkel és szokásos megoldásokkal megalapozott, távolról sem teljes vagy abszolút!
A hit tudásként való felhasználása ugyanolyan hiba. Semmilyen belső meggyőződés nem keverhető "tény" formájában a logikus gondolkodásba, cselekedeteink megindoklásába. A hit definíció szerint nem-tudás, hanem egy személyes, teljes felelősséggel vállalt erkölcsi döntés, és attól sem válik többé, hogy sokan foglalkoznak valamiféle tudományosság és tényhalmaz előállításával. Ezek nem objektív, mindenki számára egyértelműen, és gondolkodásától függetlenül bizonyítható tények, hanem szubjektív, egyéni odafordulás és meggyőződés által keletkeznek.
Önmagában az a kijelentés, hogy "Isten ezt mondta" még nem magyarázat egy döntésemre - az viszont, hogy "Én ebben az Istenben hiszek, vállalom ezen döntésem odafordulásom minden felelősségét; ebben a pillanatban Isten szavait így értelmezem, következésképpen ezt és ezt teszem", tökéletesen megalapozott, korrekt indoklás, ráadásul racionálisan vitatható minden pontjában, így lehetőséget ad a változásra, fejlődésre: hiba esetén nem "vagy Isten árult el engem, vagy én őt", hanem kereshetem az általam elkövetett gondolkodási hibákat (felelősség, értelmezés, következtetés, választás).
Gyors fordítás: ha az "Isten" szó helyére "valóságot", "hit" helyett "tudást" írunk, megkapjuk azt a hozzáállást, amely a jelenlegi materialista arrogancia semlegesítésére alkalmas...
Szóval, sok-sok évet töltöttem el ezen megközelítés hatása alatt, mert kedvenc fogalmaimat emeli ki: a személyes felelősséget, a választás szabadságát, az odafordulás, a személyes beleadott erő fontosságát - ezen fogalmak szerint nyugodt lélekkel nevezem magam már jópár éve hívőnek. Nincs szükségem bonyolult teológiai levezetésekre, nem aggódom azon, hogy nem ismerem és nem is érdekel semmilyen angyali vagy démoni szint meg tevékenység. Ahhoz, hogy nyugodt lélekkel és teljes erőmmel törekedjem azokra a dolgokra, amelyek fontosságában hiszek, nincs semmi szükségem az út túlsó felére függesztett zseblámpára: nem azért csinálom, mert valaki ezt mondta, hanem azért, mert legjobb tudásom, felelősségem ezt diktálja. Ezáltal lehetek nyitott arra a lehetőségre, hogy a cél mégsem ott, hanem valahol máshol van: meg tudom keresni tévedésem okát saját felépített rendszeremben, javíthatok rajta, és léphetek tovább - megint "előre", csak kicsit "másfelé". Boldog vagyok, mert nem látok és mégis hiszek.
Ezt az elméletemet adtam elő tegnap is egy beszélgetésben, nagy lelkesedéssel - amikor rájöttem, hogy körülbelül fél éve ez rám már nem igaz. Ma reggel új értelmet nyert a számomra a következő idézet, amivel többször találkoztam már, elfogadtam, mint "mondatot", de abszolút ellentétesnek éreztem a fenti gondolatmenettel, a gondolkodás szabadságával és a felelősségvállalással. Csak hát amikor én nem értek valamit, azt mondom, hogy "még nem értem" - és nem kezdek vitatkozni, így kevesebb dolog miatt kell végül elnézést kérni...
A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.Ugyanis ez igaz. Számomra mára teljes meggyőződéssé, szilárd valósággá vált a Hajnalvilág. A mai maszkabálnál sokkal valósabbnak látom azt a képet, amelyben öt-tíz év múlva, túlnyomó többségében ugyanezek az emberek, akik ma őrült tempóban pusztítjuk a világot, csukott szemmel hajigáljuk ki az ablakon legszebb kincseinket, miközben az élet értéktelenségén szomorkodunk, szóval mi magunk értelmes célokat tűzünk ki magunk elé, élő, felelősségen és tiszteleten alapuló közösségeket alkotunk, együtt dolgozunk azért, hogy amikor vissza kell tekinteni, büszkék lehessünk a művünkre.
Eddig csak a remény, és valami racionálisan megalapozatlan megszállottság vezetett az úton, egy szabadon választott, foggal-körömmel védelmezett, teljes őszinteséggel "hitnek" nevezett reménykedés abban, hogy az ember jó, és ez a történet jól is működhet. Viszont soha nem csimpaszkodtam bele, tudatosan vállaltam, hogy én lógatom a répát a saját orrom előtt, ezért voltam képes új irányokat keresni, amikor falnak ütköztem.
Most sem azt érzem, hogy rettenetes munkával felkapaszkodtam valaminek a tetejére, amire "az alattam levőknek fel kellene mászni". Nem. A helyzet az, hogy bár még bármelyik pillanatban elsodorhat a víz, talajt értem a folyó túloldalán, és mostantól az a dolgom, hogy ezt a pontot biztossá tegyem, és így lehetőséget teremtsek mások számára is az átlépésre. Nem kell meggyőznöm, "felemelnem", "megvilágosítanom" senkit, nem "feljebb" vagyok, csak "máshol". Én meg vagyok győződve arról, hogy itt a jó, de ettől másokat vezethet más meggyőződés. Nincsenek személyes vágyaim vagy birodalmi hódító terveim, csupán új nevet találtam a feladatomnak, amire a korábbi "csak azért is hívő" megjelölést nyugodt lélekkel cserélem: a Hajnalvilág nagykövete vagyok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)