Na szóval, ebben a dokumentumban említem a globális "mi" fogalom fontosságát: annak a közösségnek a méretét, amellyel érdekazonosságot vállalok, melynek tagjaihoz empátiával viszonyulok. Állítom, hogy a valóban átérzett "mi" alapú közösség, például egy (jól működő!!!) család vagy munkahely esetében alapvető tulajdonság, hogy a közösség tagjainak viselkedését az egymás irány érzett szeretet, tisztelet, empátia határozza meg. Egyetlen szervezetként tekintenek önmagukra, feladataikat, képességeiket és erőforrásaikat ennek megfelelően közelítik meg. Vagyis: pontosan lefedik azt a működési módot, amelyet ma a közvélekedés lehetetlennek állít be: önálló személyiségek kooperatív tevékenységén és építő kommunikációján alapuló hatékony feladat végrehajtás. Szemben az ostoba, gondolkozni, kommunikálni és személyes felelősséget vállalni képtelen "massza" pénzügyi méricskélésre és büntetés alapú törvénykezésre épített, egyént, közösséget és környezetet egyaránt tönkre tevő dühöngésével (amit "egészséges versenynek" nevezünk).
Azt állítom ebben az írásban, hogy a globális "mi" fogalom megteremtésével az emberi faj képessé válik teljes teremtő kapacitásának értelmes, pontosabban bölcs felhasználására, ami faji evolúciónk új szintjét jelenti. Szándékosan kerülöm a feltételes módot, mert hiszem, hogy a számtalan kísérlettel kimutatott (és általam legalábbis számomra meggyőző módon, evolúciós megközelítés szerint bizonyított) minket "állatfajként" is jellemző közösségi összetartás képes globális szinten működni.
Agyunk ugyanis egy sajátos szerv. Bár közhely, hogy mindenki a saját világában él, ennek valódi jelentését nagyon kevesen fogjuk fel: nincs "objektív világ"! Ha két ember egy időben ugyanazon a helyen áll is, teljesen mást fog fel a világból. Már az érzékszervei is másként működnek, a látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés más érzéseket közvetítenek az agynak, amely azonnal korábbi élményekhez köti ezeket, amelyekkel kiegészíti a bejövő adatokat, és előállítja a jelen tapasztalását. Hogy ez mennyit számít? Állíts ugyanerre a helyre egy csecsemőt, vagy egy olyan embert, akinek nincsenek emlékei...
Állítom, hogy az agy emlékező mechanizmusai nem készültek fel "nem-saját" emlékek külön kezelésére. Az emberi faj biológiai evolúciójához mérten nevetségesen rövid az az időszak, amelyben képessé váltunk élmények közvetítésére, egyre közvetlenebb módon: történetmondás, színjátszás, olvasás, filmek. Ezeknek éppen az a lényege, hogy agyunk saját élményként fogja fel a mesterségesen előállított bejövő adatokat, ezért váltanak ki 1: azonnali vegetatív és érzelmi reakciókat (izgalom, félelem, szomorúság, ...) és 2: beépülnek a hosszú távú mintakészletünkbe (tanulságok). Utóbbi révén a valóban megtapasztalt élményekhez hasonlóan (az adott történettel való tudatos vagy zsigeri azonosulás mértékének megfelelően) részét képezik a "saját világnak", így alapvetően meghatározhatják: mit fogunk fel konkrét környezetünkből bármely pillanatban.
Hogy ez milyen mértékű lehet? Az Újszövetség például agyunk számára ugyanúgy mesterséges élmény, mint egy horrorfilm vagy a Simpson család. Mégis képesek vagyunk valós élményként felfogni, alapvetően meghatározza hozzáállásunkat a világhoz, a bejövő nyers ingerek szűrésétől ("mit veszünk észre a képen") addig, hogy választásaink révén befolyásolja a jövőben megszerzett élményeinket (milyen közösségekhez csatlakozunk, milyen élmények érnek ott minket). Sajnos azonban az évezredek alatt kiérlelt bölcsesség, beépítésre érdemes mesterséges élményanyag (népi mondák, dalok, szokások, vallási tanítások) rovására ma túlteng a szemét, és itt főként nem az idióta filmek, reklámok anyagára gondolok, mert azokkal szemben létezik egyfajta tudatos elhatárolódás. Ettől még azért zsigeri szinten hatnak, ismétlő kérdés: mit veszel észre a képen? Egy felnőni képtelen férfit, vagy Armani öltönyt, Rolex órát és 5-ös BMW-t? Vagy egy beszögellést, ami a Half Life-ban jó lenne az űrszörnyek (vagy rosszabb formában: más játékokban "gonosz emberek") elleni harc során?
A mérgezés új szintje a tévé sorozatok világa. Ezek ugyanis nem egyedi, zárt élményként építik belénk kitalált szereplők kitalált életét, hanem állandó "ismerősökké" teszik őket, egyenrangúvá emeli azokkal, akik valóban élő emberek közvetlen környezetemben. Ráadásul bármikor kikapcsolhatóak, nem sértem meg őket, ha csúnya dolgokat mondok róluk, nincs felelősségem a róluk alkotott véleményemmel kapcsolatban, hiszen nem is léteznek - kényelmesebb ismerősök, mint a valódi emberek! De ez még mindig csak a probléma egyik fele, és a másik a rosszabb: nem változnak. Ezeket a szereplőket a célcsoportok gondos felmérése alapján alkotják meg, hiszen egyetlen feladatuk a megfelelő népesség szemének a képernyőn tartása a reklámok idejére. (Vagy valakinek van bármi más illúziója tanulságokról és hasonlókról? Felejtse el, azok is beépített komponensek.) Ugyanazok a gondolatok, konfliktusok, klisék minden nap, vagy hétről hétre; megpendül egy-egy változás, aztán elhal, mert a célcsoport igényei változatlanok. Ez az igazán pusztító minta, amely ordító ellentétben áll mindennel, amit "irodalomnak", "kultúrának" nevezhetünk, amely a történések szereplőkre gyakorolt hatásáról, az indukált változásokról és azok feldolgozásáról szól - ahogy a mi életünk is erről kellene szóljon, szemben azzal, amit ma elhitetünk magunkkal róla: a változatlan klisékbe való beragadásról. Minél jobban követi (öntudatlanul) ezt a mintát agyunk, minél több ilyen műember tölti ki gondolkodásunkat - annál kevésbé élet az, amit élünk, és változik át örök szellemi éhség által frusztrált biológiai vegetációvá.
A sorozatok "zsigeri" hatásának méltó "racionális" párja a mai hírszolgáltatás, ami valójában nem más, mint a politikai-gazdasági irányító rendszer tudatos marketingje, valós és kitalált elemek állandó összekeverése. A "valóság" alkotórészei ezek szerint: megegyezni, de még kommunikálni is örökké képtelen primadonnák állandó perpatvara (politika); okos és felelősségteljes szakértők megfeszített küzdelme a "válság" súlyos terheivel (gazdasági hírek); katasztrófák, balesetek, a celebvilág "hírei" és sport. Minden érték, fejlesztés, katasztrófa következmény, stb. azonnal "forintosítva" jelenik meg, mennyibe került, milyen kár keletkezett - sehol semmi arról, ami valóban létezik: víz, élelem, szakértelem, ... Jelenlegi csúcs számomra az, amikor telefonos interjúnak álcáznak hirdetéseket, ahol a kérdéseket ismert műsorvezető teszi fel, a válaszoló hangját pedig "telefonosra torzítják"...
Mindez a tartalomról szól, a lényeg viszont a jelenség: közös élmények a világ minden lakójával; egyidejű kapcsolatteremtés bárkivel a Földön, akivel biológiai lényként hasonló fizikai igényeink és tapasztalataink, a globális civilizáció tagjaként pedig hasonló ismereteink és élményeink vannak! Az agyunk nem tesz különbséget fizikailag megérinthető és nem megérinthető ismerősök között, létezhet bennem ugyanolyan mély barátság, odafordulás valakivel, akivel együtt nőttünk fel, vagy akivel soha nem fogunk találkozni a fizikai távolság miatt - vagy akivel nem találkozhatunk, mert előttünk élt.
A háttér: informatikai evolúció
Nagyon kevesek számára tűnik világosnak, hogy az emberi civilizáció hihetetlen fejlődése, evolúciója valójában informatikai természetű. Nem lettünk lényegesen gyorsabbak, erősebbek, de még okosabbak sem az elmúlt néhány ezer év során, az egyetlen lényeges különbség az informatika terén jelentkezett.
Már az állatvilágban is rendkívül fontos az információ kezelése: egy bizonyos tudás közvetítése a környezet számára, illetve a mások által közvetített információk felfogása, feldolgozása. Egy madárfaj egyede jellemző kiáltással figyelmezteti a környezetét a veszélyre: az általa megismert, az agyában keletkezett információt jelző hang segítségével továbbítja. A környezetében élő lények egy része számára ez nem csak egy a felfogható hangok közül, egyesek számára egy lehetséges zsákmány közelségét jelzi,mások számára viszont ugyanazt a veszélyt jelenti, amit a jelzést leadó madár számára. Ez az információ térbeli megoszthatóságát jelenti. Az információ azonban időben is megosztható, erre általában kémiai jelzések szolgálnak, ahogy különféle illatmirigyek váladékával saját területet, útvonalat, stb. jelölnek ki.
Mindkét "informatikai fejlesztés" fontos szerepet játszott abban, ahogy fajunk kiemelkedett az őt körülvevő élővilágból. A szorosan együtt élő csoportok egyre bonyolultabb jelzésrendszereket dolgoztak ki, amelyek segítségével egyre részletesebben voltak képesek gondolataikat mások tudomására hozni. Ennek igazi értelmét a tudás időbeli kiterjesztése jelentette, óriási jelentőséggel bír ugyanis az, hogy a tapasztalatot csak az adott körülmények között lehetséges-e átadni: ez a bogyó mérgező - vagy van mód annak a veszélyes dolognak a leírására (hangutánzás, térképek, növények, helyek, stb). A kialakított fogalomkészlet teszi lehetővé tervek kidolgozását - hiszen ugyanazok az eszközök, amikkel a tegnapi történéseket ma meg tudjuk vitatni, alkalmasak arra is, hogy a holnapról beszélgessünk, terveket készítsünk. Az a közösség, amely erre képes volt, gyakorlatilag az állatvilágban egyedülálló jelenséget testesített meg: több lény, amely egy időben közösen képes gondolkozni – informatikai szempontból egyetlen lény, több biológiai egyedből felépítve.
Igen, vannak más ilyen csoportok, hangyák, méhek, ahol a csoport egyértelműen az egyed fölött álló szervező erő. Itt azonban a csoport csupán egy rögzített programot játszik le, az egyedek irányából rögzített típusú adatok érkeznek: táplálék helye és távolsága, lehetséges telephely, stb. Az ember esetében az egyed önállóan gondolkozik, nem „adatbeviteli és beavatkozó eszköz” a csoport számára, hanem ő maga is formálja a csoportot, miközben a csoport megjelenik benne, mint a hologramok esetében. Rendkívül finom az az egyensúly, amit csoport és egyed viszonyában fenn kell tartani: az egyed feláldozható a csoport érdekében, mégis az egyedek számára alapvetően pozitív kell legyen a csoporthoz tartozás.
Ennek megfelelően míg a „normális állatok” esetén a biológiai és informatikai „egyed” fogalma egybeesik, az informatikai kapcsolat az egyedek között csupán átmeneti és az egyedek egyéni túlélését szolgálja, addig az ember esetében informatikai szempontból a „törzs” válik önálló entitássá, amelyet az állatvilágban ismeretlen erejű kommunikáció, közös gondolkodás képessége alakít ki független biológiai egyedek között. Az egyed értékét a törzsben betöltött szerepe jelöli ki, nem az egyed, hanem a törzs rendelkezik élőhellyel, a törzs vadászik, tartalékol, védekezik, tervez, vándorol. Az egyed sérülékeny és halandó, a törzs fennmarad az egyed pusztulása után is.
A törzs környezete és életciklusa eltér az egyedétől, összefogja a hozzá tartozó egyedeket, de el is különíti azokat más egyedektől. Örök ma is a konfliktus a rasszista nézetek és a biológiai ismeretek között, és mindkettőnek igaza van: a biológiai eltérés az emberi faj két egyede között elhanyagolható – viszont az emberek viselkedését nem biológiai felépítésük, hanem informatikai hovatartozásuk határozza meg: mely közösség hologramjába tartoznak.
Az emberi faj esetén a törzsek veszik át az egyedek szerepét egy magasabb szinten: ők osztják fel egymás között az élőhelyet, erőforrásokat. Barátságokat, szövetségeket kötnek, bontanak fel, háborúznak. Ha képesek megtanulni egymás nyelvét, összeolvadhatnak akár úgy is, hogy az egyedek között látható faji jellegzetességek eltérőek – ha nem, egymás elpusztítására törhetnek szinte teljes biológiai és informatikai egyezés esetén is (lásd a kereszténység belháborúi).
A hidegháború időszakának lezárása azt jelentette, hogy az ember globális fajjá emelkedett, informatikai szempontból egyetlen egyedet alkot: a faj tagjai tudnak egymásról, képesek és szándékoznak megismerni egymás nyelvét, közösként tekintenek a birtokolt terület: a Föld bolygó erőforrásaira. Még mindig szokatlanul hangzik, de pár éve már nyugodtan állítható: nincs olyan erőforrás és tudás a bolygón, ami az „övék” lenne, amire szükség van de csak háború útján lehet megszerezni. A civilizáció fejlődése során végig ez jellemezte az emberi gondolkodást a húszfős törzstől a kapitalista-kommunista szembenállásig, ma viszont mindenhez hozzá lehet jutni előbb vagy utóbb, csak az ára változik.
Térjünk most vissza az információ továbbításához, vagyis ahhoz, hogy az egy biológiai egyed agyában keletkező adat, tudás, tapasztalat hogyan jut el a másik egyedhez. A folyamat persze korábban kezdődik: a gondolat kialakulását már befolyásolja az egyed világképe, azok a fogalmak, amelyeket a gondolat megformálására felhasznál. Bizonyára számos ember agya lenne képes biológiai szempontból arra, hogy elvont matematikai, számelméleti problémákat oldjon meg – azonban a megfelelő háttér, korábbi információk és fogalomkészlet hiányában erre képtelen. Ahhoz, hogy valaki ezzel foglalkozhasson, a matematikusok törzséhez kell tartozzon, elméjében hordoznia kell e törzs hagyományait, korábbi eredményeit, világlátását, fogalomkészletét. Ennek hiányában ismerheti a szavakat, alkothat belőlük mondatokat is, azonban e mondatok értékelésére képtelen, új tudást ugyanolyan eséllyel hozhat létre, mint egy majom az írógép előtt: nem kizárható, de igen valószínűtlen.
Egyáltalán értelmes gondolatok megszületéséhez elengedhetetlen tehát az információ elszakítása a létrehozó ember agyától, és egy időtől, aktuális helytől független hordozó eszközre kell bízni, hogy más emberekhez eljuthasson, ott beépülhessen, és új ismeretek alkotásához kiinduló pontot, illetve a kialakult ismeret tárolásához, hordozásához, befogadásához keretet adjon. E folyamat részei a történelem során:
- az írásjelek kialakulása, a nagy mennyiségű szöveg tárolásának intézményrendszere (kezdve a mondáktól a templomokon át a könyvtárakig és egyetemekig);
- a nyelvek közötti átjárás megteremtése: tolmácsok és műfordítók tevékenysége, ezek hivatalos, tudományszintű kerete – nem mindegy ugyanis, hogy a fordító mennyire jártas az érintett tudományban, mennyire ismeri az idegen nyelven létrejött háttér fogalomkört, illetve mennyire szövi bele saját nézeteit és stílusát a fordításba.
- Az információ terjedési sebességének és megbízhatóságának növelése (hírnökök, posta hálózat, rejtjelek, kódolt üzenetek)
Itt van korszakalkotó jelentősége annak a tudománynak, amit ma köznapi nyelven informatikának nevezünk: digitális jeltovábbítás, internet, amelyhez (igaz ma még csak a „fejlett világ”lakosai közül) technikai szempontból bárki hozzáférhet. Az információ tehát elszakadt a fizikai eszközöktől – persze nem abban az értelemben, hogy minden ilyen eszköz nélkül létezik: a hordozó infrastruktúra (számítógépek, tárolók, kábelek, átjátszó eszközök, …) szükségesek az informatika „világának” létezéséhez, viszont egyetlen „információ példány”: egy könyv, egy elektronikus üzenet, egy fénykép vagy egy szerződés nem kell fizikai formában létezzen és ilyen módon elutazzon a világ egyik pontjáról a másikra. Az információ, amennyiben az informatikai világ részévé lett, amíg ez a világ létezik és akik számára elérhető, a fizikai világból szemlélve egyidejűleg elérhető, végtelen sebességgel utazik, korlátlan ideig fennmarad.
Biológiai hasonlattal élve ma a helyzet a következő. Az emberi törzs mára egyetlen informatikai egyeddé fejlődött, amelynek lakóhelye és birtoka a Föld bolygó. Ezt az tette lehetővé a számára, hogy fejlődése során képes volt ingereket továbbítani a „szervezetében”: egymással kommunikálni képes emberi egyedek között, egyre nagyobb fizikai távolságokra. Ez tette lehetővé számára „szervek” kialakítását, vagyis a tagjai nem végeztek el minden tevékenységet, amellyel létfenntartásukat biztosíthatták, hanem specializálódtak egyes részterületekre (mezőgazdaság, ipar); az összegyűlt tudás egyre magasabb szintűvé vált, a speciális területek egyre kisebbek és hatékonyabbak lettek (sámánból doktor, belgyógyász és szívsebész). A szervek egyedeinek közös tudását, és a velük szemben támasztott törzs-szintű igényeket fizikai információ továbbító eszközök (üzenetek, könyvek, levelek) hordozták és tárolták, körülbelül úgy, mint az élő szervezetben a hormonok, amelyek részei a közös anyag-körforgásnak, de ugyanakkor parancsok és adatok közvetítésére is szolgálnak.
A szervezet méreteinek növelését e továbbító csatornák fejlesztése tette lehetővé, mígnem megjelent az informatika, amely egyre nagyobb mértékben elszakadt a fizikai környezettől. A távíró és telefon még látható drótokon kötötte össze a végpontokat – egyértelmű volt minden támadás esetén ennek megszakítása, szabotálása. Így jött a drót nélküli kapcsolat, rádiózás, illetve annak lehallgatása, kódolása, zavarása. Minden gáncs ellenére egyre nagyobb jelentőségű lett ez a kapcsolat, amely sebességénél fogva képessé vált az egész bolygóra kiterjedő tevékenységek (kereskedelem, tudományos kutatás) szervezésére. A fejlődés azonban nem csak „felfelé” volt érzékelhető, nem csak a rendszer irányítói gazdagodtak általa, de a végpontok, a globális emberi törzs egyedei is, hiszen mára lehetségessé vált, hogy ehhez a csatornához minden egyes emberi lény hozzáférjen.
Olyan ez, mint az idegrendszer. Önálló infrastruktúrára (a kizárólag információ továbbítására kialakult idegszálak hálózatára, csatornákra, csomópontokra és központi tároló / irányító szervre) van szükség a működéséhez, nem elég az anyagszállító rendszer „más jellegű” használata, viszont megléte új korszakot nyit az élőlény számára. Az információ a szervezet szempontjából azonnal megjelenik a test bármely pontján, a tapasztalatok a test szempontjából korlátlan ideig jelen vannak és következmények nélkül előhívhatók, feldolgozhatók (ez nem lehetséges a hormonális kommunikációban, ahol a test állapota változik a hírvivő anyagok hatására). Enélkül a maximális elérhető szervezettség a telepes élőlények szintje, egyed szintű önálló helyváltoztató mozgás sem lehetséges a megfelelő szervezettség hiányában.
A mi globális informatikai egyedünk ennek küszöbén áll. Megjelent benne az idegrendszer, amely képes lehet mai eszközeink birtokában minden egyed összekapcsolására, hiányzik azonban az idegrendszer struktúrája. Az informatika világához való hozzáférés lehetőségét fizikai, társadalmi különbségek korlátozzák: a bolygó egyes területein egyáltalán nem elérhető az egyedek túlnyomó többsége számára; máshol társadalmi rang kérdése; egyes helyeken központilag korlátozott az elérhető adatok jellege és mennyisége, viszont a teljes hozzáférhetőség sehol sem lehetséges ipari és politikai okok miatt.
Ebben a szükségképpen, mindnyájunk számára korlátozó környezetben kapcsolódunk kontroll nélkül egymáshoz, minden sejt minden egyes információját korlátozás nélkül borítja a többiekre. Hiányzik a törzsi hovatartozás befogadó oldala is: mindannyian hihetetlen mennyiségű információ birtokában vagyunk, de azt már elfelejtjük, hogy azok feldolgozását, értékelését, érdemi új tudás létrehozását ez önmagában még nem teszi lehetővé. Ahhoz a törzs tudását le is kell képeznünk saját agyunkban, sok év tanulás, majd odaadó és minden erőnket felemésztő munka árán szerzett tapasztalatok révén.
Összességében tehát jelenleg egy hierarchikus struktúra nélküli, hálózatos idegrendszerrel rendelkezünk, amely civilizációknak csak egy kis részére terjed ki, és amelynek működését hol teljes mértékben, hogy csak a számára fontos területen torzítja a jelen struktúra fenntartásában érdekelt hatalom. Az eredmény egy globális, óriási hatalommal rendelkező informatikai lény iszonyú fejfájása. A gyógymód pedig az idegrendszer működésének rendezése, a folyamatok formalizálása, feldolgozó csatornák, csomópontok kialakítása, amelyhez az egyéni motivációnkat kivéve minden (tudás és technológiai háttér) adott.
Vajon képesek leszünk erre az evolúciós ugrásra?
