2009. augusztus 24., hétfő

Kapcsolatkeresés - Joós István, szivesseg.net

Kedves István,

in medias res: augusztus 19-én fejeztem be második, Hajnalvilág című könyvemet - ez lényegében egy elemzés a világ mai helyzetéről, és egyfajta, számomra elhihető kiút keresése. Múlt szombaton Szombathelyen voltam, reggel futni mentem, azon törve a fejem, hogy vajon ki fogja elolvasni. Szó szerint összefutottam egy általános iskolai osztálytársammal, akinek említettem a dolgot, tőle kaptam levélben többek között a Kulturális kreatívok film linkjét, onnan a szivesseg.net -re érkeztem. ... és mivel úgy érzem, hasonló gondolatokkal foglalkozunk, kísérletezünk, elfogadtam ezt válaszként.
Ha e furcsa bevezető után is van kedved belenézni, itt találod: http://hajnalvilag.hu/books/hajnalvilag.pdf 

Üdvözlettel
 KL



A kísérletből egy rövid ideig tartó személyes párbeszéd, illetve részvétel lett a http://szivesseg.net oldalon, de nem alakult ki olyan kommunikáció, ami miatt érdemes lett volna a másik két fórumhoz hasonló átemelő programot írni.

2009. augusztus 20., csütörtök

Kapcsolatkeresés - Dr. Aczél Petra 2

Kedves Petra,

köszönöm a bátorító szavakat és a gyors választ - bár nem szeretnék tolakodó lenni, közben megint másként látok dolgokat, és ezt megosztanám önnel.

A magam módján hívő ember vagyok, mégis megdöbbenve állok, amikor a világ elrendezettségével találkozom. Önnel virtuálisan az EchoTV-ből elcsípett pár percben találkoztam először, ez elég volt ahhoz, hogy felvetessem a beltéri egységgel az előadást. Utána kerestem rá a névre, ezután írtam az előző levelet, majd megtaláltam az Újmédia-kultúra előadást. Érzésem szerint lényegében egybevágó dolgokon gondolkodunk.

A Hajnalvilág a mai ember válságáról szóló elemzés: jelenségek, a mögöttük meghúzódó félreértések, a szabályok valódi értelme és a kiút. Ez utóbbit előrefelé keresem, dióhéjban: globális és egyidejű fajjá váltunk, így azok a motivációk, amelyek minket eddig juttattak, ma már nem alkalmazhatók - új világot teremtettünk, csak ennek lehetőségeit felismerve és kihasználva léphetünk (élhetünk) tovább. Az első szükséges feltételt én "virtuális identitásnak" neveztem, ami a jelenlegi számtalan felett/helyett egy és csak egy példányban létező reprezentációja kell legyen fizikai lényemnek a virtuális / informatikai / újmédia-világban. És íme, mielőtt ezt a szót leírtam volna, a megfelelő pillanatban megkaptam a tanítást: amiről beszélek, annak neve virtuális szubjektum, hiányának oka pedig éppen az általam oly lelkesen boncolgatott probléma: a valós világban is jó okunk van menekülni önmagunk elől. Másrészt valószínűleg a jelenségek fejezetben célszerű lenne az ön által vizsgált (szerintem is súlyos következményekkel járó) folyamatról írni - arról, hogy az egyidejűvé váló és fizikai korlátokat háttérbe szorító kommunikációs lehetőségeket rosszul (pontosabban a világról és önmagunkról kialakított nem túl szerencsés képnek megfelelően) használjuk: nem én jelenek meg a határtalan virtuális térben, hanem ezernyi környezetfüggő identitás-darabból összerakott mozaik-interfészt készítek, és lassan ahhoz hasonulok magam is.

Bevallom, korábban úgy gondoltam, hogy ha tetszik az Örökkévalóság pillanatai, akkor megemlítettem volna, hogy a Hajnalvilágról is szeretnék hasonló véleményt kapni - most úgy érzem, ez utóbbi sokkal fontosabb. Amennyiben a most elmondottak (esetleg a másik könyvben olvasottak) alapján érdekelné önt egy ilyen közös gondolkodás, kérem, jelezze. Szólni fogok, amikor (remélem napokon belül) fel tudom tenni a honlapomra a Hajnalvilág első változatát.

Tisztelettel
 Kedves Loránd



(elnézést kérek, nem szoktam saját levelemre válaszolni valakinek - abba is hagytam ezennel, de ez most vis major:) örömmel jelentem: fent van a neten a Hajnalvilág nyers változata (1.0-nak akkor fogom nevezni, ha a megkérdezettek válaszai befutnak, és annak alapján még valószínűleg lesznek kisebb változtatások). Elérhetőség: http://hajnalvilag.hu/books/hajnalvilag.pdf ; a szubjektum/indentitás kérdéssel a 16. és 99. oldalon kezdődő fejezetekben foglalkozom - remélem, az ön szakértő szeme sem talál benne súlyos szakmai hibát. 

Üdvözlettel
 Kedves Loránd



Erre a levelemre már nem kaptam választ.

2009. augusztus 13., csütörtök

Kapcsolatkeresés - Dr. Aczél Petra 1.

Tisztelt Tanárnő!

Szeretném megköszönni a Civil Akadémián elhangzott kitűnő előadást, és a honlapján olvasható üdvözlettől felbátorodva egy ezzel kapcsolatos kérdéssel fordulnék önhöz.

Ha jól értettem az elhangzottakat, akkor bizonyos formában én is részt veszek a közéletben: 1995-98 között írtam egy könyvet (Az örökkévalóság pillanatai), amit feltettem az internetre. Az írással kapcsolatos "hitvallásomat" igyekeztem a legelején deklarálni: http://hajnalvilag.hu/books/ovp/bev.htm (a honlapon az egész könyv elérhető) - és erős hasonlóságot vélek felfedezni az ön által elmondottakkal.

Végzettségem szerint programozó matematikus vagyok, a könyvírás igen távol esik tanult és művelt szakmámtól - ennek dacára erős belső késztetést éreztem rá, jelenleg pedig egy második könyv (Hajnalvilág) befejezéséhez közeledem... Megtisztelő lenne számomra, ha belepillantva a könyvbe, adna néhány tanácsot, amit érdemes lenne szem előtt tartanom írás közben, illetve az új könyv áttekintése során. Ilyen jellegű visszajelzést ugyanis még nem kaptam, de szeretném, ha a Hajnalvilág, amennyire tőlem telik, jobb lenne, mint az előző. 

Köszönöm
 Kedves Loránd

PS: gyorsan belekukkantva a régi írásba, azt hiszem, szikárabb lettem azóta, nincs ez az állandó (mostani szemmel zavaró) kiszólogatás.



A levélre gyors és bátorító választ, benne a kért kritika ígéretét kaptam.