2011. október 11., kedd

korszellem-205

"Kellenek, de csak elenyésző mennyiségben."

Ez számomra azt jelenti, hogy elméletileg egyetértesz az utolsó bekezdésemmel, illetve a korábban megfogalmazottakkal. Így van?

"Akárhogyan is ragozzuk, az emberiség túlnyomó része el fog pusztulni. A jelenlegi forgatókönyvek alapján."

Szóval, lényegében a listámról a második pont, pesszimista ágát tekinted alapnak (amit egyébként én is racionálisabbnak látok, mint annak ígéretét, hogy a túlélőknek majd jó lesz). Oké.

Így viszont a korábbi megállapításom szerint nincs sok közös témánk, hiszen az én morfondírozásom ott kezdődik, hogy ez a forgatókönyv bár igen valószínű, de elfogadhatatlan, és muszáj kidolgoznunk egy értelmes, megalapozott tervet az elkerülésére. Ha nem tesszük, akkor HAGYJUK, hogy bekövetkezzen. Én igyekszem a magam változatát letenni az asztalra, erről csacsogunk itt Usztuval, lényegében a pálya ellentétes sarkaiból, de jól elvagyunk :-) , és úgy érzem, hasznos az ezzel töltött idő.

Arról viszont, hogy úgyis mind feldobjuk a pacskert, vagy olyan "megoldásokról", amik nem változtatnak ezen, minek társalogni? Hogy gyorsabban teljen az idő addig? :-)

Eredeti hely

Válaszul erre

Válasz 1