2011. október 12., szerda

korszellem-208

"Az Actorok korát (életkorát) figyelembe veszi a program?"

A "program" semmi ilyet nem csinál, nem "okos", nem oszt feladatot és hasonlók (ez nem a VP sci-fi álma, hanem egy általam is megvalósíthatónak tartott, tehát sokkal karcsúbb dolog). A rendszer a telefont, a közös naptárakat, a fali táblát a mindenféle rajzokkal, a leveleket, ... váltja ki - nem az emberi gondolkodást és felelősségtudatot. Ez tényleg csak a bálakötő madzag, a többi a használó dolga!
A közösség tagjai határozzák meg az igényeiket, aztán ezekhez a megvalósítandó feladatokat; a rendszerből kikeresik a korábban hasonló feladatokat megoldó közösségeket, és áttekintik az ottani szerveződés tapasztalatait, ennek alapján beosztják maguk között a tennivalókat; a saját belátásuk szerint átvéve vagy felülírva területeket. Közben minden, amit csinálnak, ismét bekerül a rendszerbe, és mások használhatják információforrásnak.

Természetesen szükséges magasabb szintű szabályozást is bevonni olyan területeken, ahol a helyi tevékenység mellékhatásai másokat érintenek (fenntartható erdőművelés, a hulladékok kezelése nem lehet a határra talicskázás, és hasonlók); de ez sem a rendszer által megfogalmazott kötöttség, hanem az adott térség szakértői által kialakított feltételrendszer, amelynek betartásában természetesen segítséget is kell nyújtsanak.

Szóval, ha van egy lelkes ifjú titán, akkor ő több körbe is beszáll, és ügyesen osztja be az idejét a játszótér építés, legeltetés, szomszéd házépítése, ésatöbbi között - de komolyan veszi, ha a közösség valamelyik öregje kirúgja és hazaküldi azzal, hogy pihenjen többet, mert a közösségnek nincs elég erőforrása egy koravén rokkant eltartására... :-)
Ja, és persze ha a kolléga habzsol, és egy rakás ígéretét képtelen betartani, ez is látszik a rendszerben, tehát a következő kör tagjai visszakérdeznek, hogy de most tényleg el tudsz jönni, vagy csak szeretnél? Esetleg szólnak egy gyűröttebb fejű tagnak, hogy segítsen a titánnak racionálisabban szemlélni a lehetőségeit.
Ennyi az egész.

"Azt is gondolom, hogy ha eljön valamiféle fordulat a világban - ami szerintem nem mostanában fog megtörténni - akkor leginkább pánik lesz."

A fordulat szerintem már zajlik, a pénzügyi rendszer összeomlása, a világ hatalmi rendszereinek fejreállása már folyamatban van, a pánik is erősödik. Most van itt az ideje annak is, hogy példát adjunk egy alternatív, pénztől független, közvetlen erőforrás-igény összerendelő és elosztó rendszer felállítására.
Első körben a célpont olyan közösségek, akik már ezen az úton járnak, hajlandóak beszállni egy ilyen játékba, kipróbálni a szervező eszközöket, okos kritikával használhatóvá tenni őket - és akik közben felbecsülhetetlen értékű tapasztalatot helyeznek el benne. Magyarul: a hozzád hasonló csókák.
Második kör azok a területek, amelyekre a kutya se figyel, mert nincs bennük pénz: az "elmaradott", "munkanélküliséggel sújtott" vidékek, ahol természetközeli, sokkal nagyobb élőmunkára alapozott, így sokkal kisebb energiaigényű életmódot lehet újraindítani. Erre persze van egy rakás "elrettentő", sikertelen példa, amikor öltönyös urak meg EU program hozta a megváltást és befulladt - mert nem ez kell, hanem élő szervező rendszer, használható tapasztalat, hit abban, hogy ez valóban a jövő. Cél egy 85%-os önfenntartás, a külső infrastruktúra igény durva leszorítása, akár helyi élelmiszer termelés, könnyűipar, közösségi mosoda, étkezés, közlekedés, de akár téli közösségi szállások kialakítása - az is jobb, mint rossz szigetelésű házak fűtésére iszonyú pénzeket költeni vagy megfagyni bennük. Komposztvécék és közösségi mosoda, főzés révén a vízigény drasztikus csökkentése, a csatornarendszer és "modern szennyvízkezelés" elfelejtése végre-valahára. Én mindezt nem tudom, nem értek hozzá és nem a "végeken" vagyok, csak úgy látom, ott lehetne folytatni.
Utána jön a közösségek összekapcsolása, és egyre nagyobb területekről a pénz, politika és hasonló ostoba fogalmak kiszorítása azzal, hogy csak a valódi dolgokról beszélünk. Valódi tudósok bevonása annak érdekében, hogy nagy lelkesedéssel hülyeséget ne csináljunk :-)

A cél pedig az, hogy mire tényleg leketyeg az adósság-óra, és szép sorban csődbe mennek az államok, bankok és mindenki, addigra legyen egy olyan, már egy ideje működő rendszerünk, aminek mindehhez semmi köze. Muszáj is lesz, mert a VALÓDI gondok (egyenlőtlenségek, víz, szemét, klíma, atom, talaj, ...) megoldása mellett ilyen marhaságokra nem lesz kapacitásunk.

Eredeti hely

Válaszul erre

Válasz 1