@molnibalage: Nem "nyelvészkedem", hanem az én fogalmaim szerint is értelmes párbeszédet szeretnék folytatni, ahol érvek, források és következtetések számítanak, a szavak pedig a saját értelmük szerint használandók. Nem te vagy az egyetlen, akivel ez nem működik - sőt, ma ahogy látom, szinte kihalt ez a fajta párbeszéd.
"RBMK reaktorhoz hasonló nincs az USA-ban. Nem tudom, hogy ezt a marhaságot honnan vetted..."
Én meg azt nem tudom, te honnan vetted azt, hogy ezt állítom? A szövegkörnyezetből teljesen egyértelműen követhető módon a Fukushimában megépített BWR Mark I reaktortípusra utaltam.
"Fukushimában nem a rektor szállt el, de oda se neki..."
A három működő reaktor mindegyikében teljes leolvadás (az izzó fűtőrudak szétesése, a tartalom sugárzó trutyiként a reaktortér alján való összegyűlése) majd átolvadás (a reaktor aljának átégetése után ez a massza kifolyik a reaktorköpenybe, és nekilát beleégetni magát az egy méter vastag beton padlóba) történt. Ezt az idiótának minősített független szakértők az első perctől valószínűsítették, a hivatalos jelentések hónapokkal később ismerték el a bekövetkezését. A padló a jelen ismeretek szerint megfogta, a részleteket majd sok idő múlva fogjuk megtudni, mert egyelőre oda se ember se robot nem képes bejutni. Ezt a "palacsintát" továbbra is keményen hűteni kell egy nem zárt rendszerben, az elszivárgó víz közvetlenül viszi magával a fűtőanyag dúsított urán és plutónium tartalmát a talajba; míg a telepen gyűlik a durván radioaktív iszap a szűrőkből.
Tudtommal a helyzet hivatalos leírása ez, és igen, ezt én komoly problémának vélem. Persze nem tudom, te mit értesz a definiálatlan "elszállás" fogalmon? Talán atomrobbanást? ... és hogy egy rektornak mi köze az egészhez, ha már "nyelvészkedés" :-D
"Melyik részét nem érted annak, hogy ez hanagyafaszni radioakativiást jelent? Éves sugárterhelsé szinten ez azt jeleni, hogy a tized mSv-eket is meg tudják mérni."
És te mit nem értesz azon, hogy én megpróbálok kultúremberként kommunikálni? Érvelni? Bár a jelek szerint hiába...
Szó szerint azt állítottad, hogy grafittűz hiányában nincs globális szennyezés. Ez téves, van.
Állítottad, hogy ez "nagyon pici". Ha olvasnál, megértenéd, hogy ezt nem vitatom: ha óriási felületen oszlatok el nagy szennyezést, akkor az "átlag" kicsi lesz. De nem csak az átlag számít, hanem az is, hogy ezt az anyagot fizikai (áramlások) és biológiai (tápláléklánc) folyamatok újra összegyűjtik! EZÉRT nem fogadom el azt az elsőre is megértett kinyilatkoztatást, hogy ez "veszélytelen".
Próbálom máshogyan.
Ha egy kanál homokot terítesz szét egy kád víz felszínén, akkor az "nagyon híg". Viszont ha a víz folyamatosan áramlik valami miatt, akkor a kád fenekén nem pár homokszem lesz itt-ott, hanem kupacok.
A hivatalosan veszélytelennek minősített, és "nagyon kis mennyiségben" használt növényvédő szerek egyszer csak elkezdik gyilkolni a csúcsragadozókat, mert ők táplálkozásuk révén igen nagy területről "gyűjtik be" azt.
Ezen lehet utólag meglepődni, ahogy minden hasonló esetben történik (jééé, hogy lehet határértéken felül sugárzó a Riska teje? most akkor tényleg nem veszik át tőlem? adjam el okosba?), vagy... gondolkodni, és inkább "túl óvatosnak" lenni.
"Az 50-es éves erőművet sikerült. Benne dőlt őssze a daru, a cunami sem spöröte el az épületet csak a szar helyen levő szivattyúkat..."
Megint a lényeg mellett sikerül elmenni.
Ilyen mértékű (és sajnos számos szempontból még így is "mázlista") nukleáris baleset egyszerűen nem következhet be! Nem arról beszélek, hogy "ritkán", hanem hogy "soha", mert a hatása a kikerült szennyező anyagok fajtájától függően évszázadokban, de akár tízezer években is mérhető skálán összegződik. Érted? Nem egy Three Mile Island, Csernobil, Fukushima a fő gond, hanem az, hogy nem tanulunk belőlük.
"... messze, messze a határéték alatt volt..."
Lásd fent.
Az továbbra is tartom, hogy a japán határérték megemelése ilyen időszakban kevésbé valószínű, hogy új tudományos felfedezések és felelősségtudatos gondolkodás, viták eredménye, sokkal esélyesebb (és tragikusabb) a gazdasági magyarázat.
"Hol? Cseronbil kivélével nem volt rá példa, hogy üzemelő atomerőműből komoly töblettdózist okozó sugárzó anyag kerüljön ki."
"Akkor tiltsd be a sétálást meg az autókat is..."
Aha. Tehát szerinted egy autóbaleset következményeit is úgy számolják ki, hogy belerontanak a tömegbe, és lemérik a kifolyt vért, igaz?
Bizonyos körökben viszont (szerencsére) nagyobb népszerűségnek örvendenek a kisebb méretű kísérletek, elméleti tömegmodellek, és a belőlük számolt, feltételezett következmények.
Mondjuk egy egyetemi kutatás végigvezeti, hogy HA egy pihentető medence elveszítené a vízkörforgását, és az ismert folyamatok során a benne tárolt fűtőelemek elégnek, annak 187000 rákos megbetegedés lenne az eredménye - nyilván nem a közvetlen környezetben, hanem hatalmas területen, nem azonnal, hanem sok év alatt, nem egyértelműen, hanem "ennyivel több". Nos ezt nem úgy találták ki, hogy volt már ilyen és kiszámolták, létre sem hoztak ilyen balesetet - hanem mértek, számoltak, és tudományos igényességgel, szakértőkkel való vitákra felkészülve becsültek hatásokat. Ezt hasonló érvekkel, számításokkal lehet vitatni - de hülyeségnek nevezni inkább a minősítőt minősíti.
Ne haragudj, de felfogod egyáltalán, hogy amit te "vicces elméletgyártásnak" titulálsz, az az úgynevezett "logikus gondolkodás"?
Azt te is tudod, hogy léteznek könyvtárak, benne könyvekkel, elérhető tudással. Viszont vannak emberek, akik ezeket a könyveket MEGÍRJÁK. Na ők nem máshonnan olvassák és ollózzák össze kritika nélkül a nekik szimpatikus elemeket, és ekézik azokat, akik más forrásokból más következtetésekre jutnak. Ők "vicces elméleteket" gyártanak, és ezek egy részéből lesznek tudományok, felismerések és hétköznapi technológia - a többiből pedig tapasztalat és tanulság. Minden mai tudásunkat, technológiánkat NEKIK köszönhetjük, nem azoknak, akik (akár megértve, akár meg sem értve a leírtakat) csak HIVATKOZNAK rájuk. Sokkal több gondolkodó emberre van szükség, hozzád hasonló "szóvivőkre" nincs, hiába van belőlük sokkal több.
Azért nevezem ÜRESNEK, amit írsz, mert olyan, mint egy rakás mozaik cserép, és amikor megkérdezem, hogyan sikerült pontosan azt az állítást összeépíteni belőle, akkor könyvtárba küldesz, meg (bocsáss meg, de az itteni párbeszéd alapján nehezen igazolhatóan) konstans módon hülyének nézel.
Megmutattam, hogyan raktam össze az én állításomat az általam ismert adatokból. Megcáfolhatod konkrét hivatkozással bármelyik alapfeltevésemet, vagy rámutathatsz bármilyen következtetési hibára, ezt elfogadom, és ha helyesnek látom, természetesen módosítom az álláspontomat.
Mutasd meg, hogy érted azokat a fogalmakat, amiket használsz, nem csak hivatkozol rájuk - egy újabb tál üres rizsával viszont nem tudok mit kezdeni, bármilyen nagy mellénnyel is adod elő. Érted?
----
Elnézést kérek, de most már kicsit tele lett a tudatom az arcoddal, ezért fogadd szeretettel a következő kérdést:
"Mondja, Mr. Anderson, minek magának telefon, ha NEM TUD BESZÉLNI?"
Mondd, "molnibalage", minek neked könyvtár, ha pár bekezdést sem tudsz elolvasni és értelmezni, ha történetesen nem az általad elvárt tartalom van benne?
Minek neked egy felület, ahol írni tudsz, ha sem nyelvi, sem tartalmi szempontból nem vagy képes egyetlen hibátlan bekezdés összeállítására?
És én minek írok ennyit mégis "feléd"?
Ezért aztán végeztem is, további kellemest.
Linkeld be kérlek azt a cikket is (tegnap láttam, most nem találom), hogy az egy év alatt nem volt olyan áldozata Fukushimának, aki közvetlenül a radioaktivitás miatt halt volna meg. Az igazsághoz természetesen ez is hozzá tartozik, és nem vádolom csúsztatással azokat, akik leírják.
Viszont NEM erről beszélek. Kolontár környékén (az iszappal szemben) sem öl meg senkit ma az a lúgos por, amiben fuldokolnak. Mégsem tartanám józan embernek azt, aki a gyerekével ma oda költözik.
----
@wmiki: Akkor újra.
Viccesnek tartom, hogy te, a "szűk látókörűek de magabiztosak" című blog szerzője folyamatosan bizonyítod SAJÁT korlátolt látásmódodat, beskatulyázod, gúnyolod a beszélgető partnereidet. Nevetséges, hogy spirituálisnak véled a gondolkodásodat, de folyamatosan másoknak beszélsz, másokat oktatsz.
TÜKÖR, uram. Akkor talán rájössz, hogy a folyamatos negatív reakciókért legalább olyan mértékben felel a SAJÁT támadó hozzáállásod, mint a "másik fél" zártsága. Változtatni viszont csak az előbbin tudsz.
Ajánlom figyelmedbe az én Millás körömet - esetleges véleményedet szívesen látom magánban, lévén itt off-topic.
2012.05.25. 16:00:08
@wmiki: "a személyemmel kapcsolatos feltételezéseidre nem kívánok reagálni, látom személyeskedésben jó vagy, de engem csak a tények érdekelnének"
Nem feltételezés, nem "abszolút igaz" megállapítás, csupán egy magánvélemény, az itt olvasottak alapján ez jött le nekem. Továbbá igen, egy javaslat, amivel azt kezdesz, amit akarsz. És csak azért, mert elsőre nem fogtad, hogy jelezni próbálom: az általad kitalált frontvonal túloldalán állok - talán szerencsés lenne, ha nem vennéd az a vonalat ilyen véresen komolyan. Bocs, nem ugatok tovább ilyesmikről.
"ha nem a (tényleg káros) atomenergia, akkor mi a te javaslatod?"
A kérdésre: jelen technológiánk révén igen jó hatásfokkal használjuk az energiaforrásainkat - csak az a gond, hogy a túlnyomó részét elpazaroljuk. Gázár-támogatást adunk, míg a szigetelési-energiahatékonysági beruházásokat pályázatokba csomagoljuk. Helyi termelői közösségek önszerveződésének támogatása helyett hatalmas távolságokra szállítunk. A közösségi közlekedés, szervezett szállítási rendszerek kialakítása helyett folyamatosan reklámozzuk az autózást. Fegyvereket és egyutas szemetet gyártunk, ... A sor végtelen.
Meggyőződésem, hogy az egyéni életminőség JAVULÁSA mellett lenne módunk töredékére csökkenteni az energia és erőforrás felhasználásunkat, ha képesek lennénk a ma megszokott, és bizonyíthatóan működésképtelen alapfogalmaktól függetlenül gondolkodni.
Más alternatíva pedig nincs, mert a jelenlegi, és folyamatosan növekvő energiaigény kielégítése alternatívokkal - pontosabban az új technológiára való átváltás ideje és "energiaköltsége" legjobb tudásom szerint (Hetesi Zsolt, NFFT, Olduvai-elmélet, ...) már nincs benne a rendszerben. Még ha a szándék meg is születne, de erre sincs semmilyen motiváció.