antalffy-132

Az optimizmus vagy pesszimizmus az egyéni hozzáállásunk a problémához, így véleményem szerint a lényeg szempontjából másodlagos. Majdnem mindegy, hogy a diák optimista vagy pesszimista a tábla előtt - ez a tárgyi tudást nem helyettesíti, és a kérdés az, hogy meg tudja-e oldani a feladatot.

Jelen esetben az az első a kérdés, hogy hajlandóak vagyunk-e egyáltalán MEGÉRTENI a feladatot, megkülönböztetni a lényeges jelenségeket a szükségszerű tünetektől, a valós feladatokat a mondvacsinált problémáktól, az érdektelen szócséplést az érdemi vitától, elméleti tudást a konkrét helyes alkalmazástól (pl: Tibor bá és a vita fogalma). Tudunk-e válaszokat találni a MIÉRT kérdésére, mielőtt megoldásokon kezdenénk törni a fejünket; vállaljuk-e a FELELŐSSÉGET mindenért, amit felírunk a táblára. Kár, hogy EZEK NÉLKÜL ÉRDEKTELEN, hogy mibe kezdünk, és kár, hogy pont ez olyan nehezen megy, mert személyes érintettséget jelent. A bukás valószínűsége a hozzáállásunk miatt magas, nem a helyzetünk, lehetőségeink vagy azok hiánya okán.

Ezután jön a hit kérdése, hogy egyáltalán megoldható-e a feladat - amire én azt mondom, hogy MI magunk csesszük el a játékot napról napra, és bár hirtelen nem hagyhatunk mindent abba, ha az előző bekezdésre helyes választ adunk, kell hogy legyen esélyünk a megoldásra. Én például hiszek abban, hogy életem legjobb rendszertervén dolgozom, hogy utána megírhassam életem legrosszabb kódját, ami ahhoz azonban elég jó lesz, hogy lehetőségem és időm legyen (talán már mások segítségével) rendesebben megcsinálni. Mindaz, amit ma látok, hallok, tapasztalok, csak arra mutat, hogy nagyon sietnem kell.

---

Eredeti hely