114, Csont:
Remélem, nem ábrándultál ki nagyon, amikor egy szép nagy kör végén visszaértünk oda, hogy az önbizalmam alapja a hitem, amit azonban nem a levegőből szedtem, hanem minden logikus gondolkodási képességemmel folyamatosan támadok - az önbizalmamat az adja, hogy nem tudtam bebizonyítani a lehetetlenségét.
Következésképpen lehet és érdemes törekedni a megoldásra, még akkor is, ha nevetségesen kicsi az esély, és esetleg értelmetlennek bizonyul az erőfeszítés.
"nem azért ... mert valamit el akarok érni" - persze, és ezt nagyon fontos mintának tekintem: megtetted a legfontosabb lépést, felismerted a MOTIVÁCIÓ erejét, és háttérbe tudod tolni a célt. Ez megint egy olyan "láthatatlan tényező", ami rendkívüli fontossággal bír. Innen azonban HÁTRAFELÉ lépés lenne az, hogy kívülről, mondjuk tőlem be tudnád szerezni azt a bizonyos "látást", legalábbis az én tapasztalataim szerint, mert (egyszerűen nem tudom nem leírni ezt az idézetet): "boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek".
Én abban hiszek, hogy rövidesen elérjük azt a kritikus tömeget, amikor ezek az őszintén beszélni képes "kiszálló csoportok" megérzik saját erejüket és meglátják egymást, a mai "elit" pedig annyira el lesz foglalva a saját válságával, hogy már képtelen lesz megvezetéssel vagy erővel visszafordítani a folyamatot. Ehhez kellenek az önmagukban magabiztos, nem külső segítségre, égi csodára vagy armageddonra váró, nem nagy célokat kitűző, hanem az emberi élet alapvető motivációit felfogó és megélő közösségek, és egy módszer, amellyel önmagukat és kapcsolataikat a monetáris rendszertől függetlenül, annál hatékonyabban megszervezhetik.
Nem az bosszant, ha valaki vitatja az "igazamat", hanem az, ha nem érti meg: racionális eszközökkel ötször körbejártam azokat az érveket, amiket adu ászként hozzám vág, és meg se hallja, amikor ezt jelzem, és arra kérem, hogy az eközben felhozott, részletesen leírt érvelésemet legyen szíves megtámadni. Ilyenkor bosszant az erre elvesztegetett idő. Mindent leírtam, amit fontosnak tartottam elmondani, olyan töményen, ahogy csak képes voltam, de így is hosszú, unalmas és érthetetlen, és nem tudom jobban csinálni, mert ez vagyok én. A józan eszem azt mondja, inkább terveznem és programoznom kellene, de nem tudom abbahagyni a beszélgetést... főleg amit most fogok írni
115, "tündemágus"
Két (véleményéhez saját polgári nevét, arcát adó) ember vitáját olvasod.
Géza legalább húsz évet töltött az életéből az élő rendszerek működésének megismerésével, az ember és az élő rendszerek viszonyának megértésével. Látja, hogy létezett egy olyan emberi faj és gondolkodás, amely képes volt alázattal, türelemmel és szeretettel belesimulni, együtt élni a környezettel, és fenntartható módon kinyerni belőle az életéhez szükséges javakat. Látja, ahogy ez a gondolkodás eltűnt, rabló hordává váltunk, amely olymértékben tette tönkre a minket éltető rendszereket, hogy még ha képesek lennénk is varázsütésre visszaállni a régi gondolkodásra, akkor sem kerülhetnénk el a katasztrófát.
Én húsz évet töltöttem az életemből a gondolkodás megismerésével. Ennek egyik oldala spirituális, a sok olvasástól a személyes mester megtalálásán, spirituális közösségben tanácsadó-segítő szerepen át az alapelvek megfogalmazásáig és a kiszállásig - másik oldala a programozás, a racionális modellalkotás, hierarchiák, a látható dolgok mögé látás, annak megélése, ahogy sok feladatnál hülyére kell gondolkodni magam, kétségbeesni, aztán megálmodni a továbblépést. Megtanultam százszor eldobni mindent, amit addig csináltam, százegyedszer is újrakezdeni, és közben (baromi nehezen) őrizni a hitet.
Géza az iszonyatos összeomlást és az emberi felületesség, ostobaság dühítő, kétségbeejtő folyamatát követi évtizedek óta, ezért reménytelennek látja a helyzetet - míg én, szaktudása teljes elismerése ellenére amellett török lándzsát, hogy érdemes küzdeni "értünk". Nem azért, mert elérhetőnek látom a célt, hanem azért, hogy a saját szemembe (illetve őseim, társaim és utódaim szemébe) tudjak nézni.
Mindketten tudjuk, hogy a körülöttünk lévő "tömeg" túlnyomó többsége nem érti meg: egy festmény nem foglalható össze egy pálcikarajzban, húsz (sőt, több) évnyi töprengésre lehet, hogy kell 120 oldalnyi ködös tartalom (ami egyébként is minek: 12 éves koromban szembesültem azzal, hogy feleslegesen élek, hiszen a Tao te king minden lényeges dolgot tartalmaz. Aztán rájöttem, hogy a jelek szerint ez nem volt elég...)
Ahhoz, hogy valaki megértsen egy "dagályosan összemázolt vásznat", tanulnia kell, türelemre van szüksége, saját képességeit és tudását megfelelő szintre kell hozni, hogy ÉREZHESSE a lényeget, ami a vonalak mögött van. Remélem érted: ez neked is szól, és nem csesztetés, nem lehülyéztelek vagy ilyesmi, csak szólok: ezt nem lehet, értelmetlen "kivesézni" úgy, ahogy szeretnéd.
Van azonban erre is egy húzásom (és pont az, amit te is kérsz): nincs szükség arra, hogy mindenki a folyamkezelés, programozás, stb. mesterévé váljon - csak arra, hogy ezek a mesterek a tudásuk összehangolásával működőképes, élhető, követésre érdemes mintákat alkossanak.
A vita arról szól, hogy érdemes-e belátható, valós esélyek nélkül szembenézni saját őrületünk okaival és következményeivel, önbecsapás-e hinni abban, hogy most, az utolsó utáni pillanatban találhatunk új megoldást.
Ez is dagályos és hosszú volt a számodra, és mivel több mint három bővített mondat, gazság. Sajnálom, ha ezzel idegesítelek téged - talán jobban járunk ha nem kérdezel többet, vagy én leszek "udvariatlan" és nem válaszolok.
Eredeti hely
