19, Attila:
Igen. Sőt: jelen pillanatban a terület erőforrásainak aránytalanul nagy részét használják az általuk alapnak tekintett életminőség megteremtésére, míg a menekült táborokban meg hasonló helyeken élő (vegetáló) palesztinoknak erre esélyük sincs, amitől jogosan kétségbeesettek és dühösek. Ahogy a hétköznapi életük álomvilágából egy-egy rakétával felébresztett zsidók szintén. Vagy ahogy a háborúk és egyéb ökörködések során ide-oda telepített mindenféle népcsoportok szerte a világban. Azért még mindig jobb, mint a machetés fejlevágós afrikai változat. Szerintem az elűzéssel nem sokat lehet utólag tenni, az életkörülmények adják az igazi kérdést, meg a demográfiai folyamatok.
Itt jön az én hitem, hogy a technológiánk birtokában, ha hajlandóak lennénk kiteríteni a lapjainkat (ez van nálam, ez van nálad, hogy hozzuk ki belőle a lehető legjobbat mindannyiunk számára), akkor igen, az izraeli zsidó életszínvonal "csökkenne": értelmes dolgokat csinálnának sokéves katonáskodás, tárgyak vagy pénz gyűjtögetése és utazgatás helyett. A palesztinok életszínvonala viszont óriási mértékben emelkedne: jövőt láthatnának saját maguk, még inkább a gyermekeik előtt. A zsidó pedig nem a katonai kiképzésben és az Uziban látná a biztonságot, hanem a mellette élő palesztin reményében.
Na ez nem lenne szimpatikus a mai irányítóknak, ezért minden eszközzel küzdenek ellene, mindkét oldalon (nyilván mindig az éhesebbek oldalán korrektebbek a vezetők, az erősebbek meg bunkók): gerjesztik a feszültséget minden eszközzel és fórumon. Ez aztán mi, onnan ezer kilométerre átveszünk, szajkózunk és folytatjuk itthon a szomszéd szappanoperáját. Ami meg jó azoknak, akik a mi nyakunkon üldögélnek.
Így aztán szomorúan lehajtjuk a fejünket és belenyugszunk abba, hogy ez a "normális emberi természet", csak úgy vagyunk alkalmasak együttélésre, ha közben rácsok mögé zárnak minket, és okos emberek figyelnek, hogy össze ne keveredjünk (valójában viszont arra vigyáznak, hogy ne bántsuk a rácsokat, amiket mi magunk tartunk magunk előtt). Ja, hogy ez börtön? Hát, akkor börtön, de még mindig jobb, mint szabadon, "amazokkal". Az idióta meg én vagyok...
Eredeti hely