Remélem, jól értem a gondolataidat, amikor megpróbálom kiragadni a kérdéseidet és igyekszem a saját meglátásaimat hozzárendelni.
Mire alapozom a külső pánik-listámat, miért aggódom az erőforrások miatt?
Az általad említett globális leltár meglehetősen értelmetlen számokat eredményezne. A teljes rendelkezésre álló készletek mennyisége lényegében érdektelen, az az érdekes, hogy a mai infrastruktúra mellett a mai fogyasztással és szennyezéssel milyen viszonyban áll. Itt olyan adatok vannak, hogy például a legbrutálisabb intenzív mezőgazdasággal, ami hihetetlen mennyiségű energiát zabál fel és folyamatosan pusztítja a talajt, már nem tudunk növelni a megtermelt élelmiszer mennyiségén, nincsenek tartalékok - azt pedig feleslegesen mondom, hogy ma is hatalmas tömegek éheznek. A talaj ereje sokkal gyorsabban tűnik el, mint a kőolaj, csak ez annyira ijesztő, hogy az eredmények nem férnek bele a médiába.
A kőolaj csúcs tudott, ismert tény, a kibocsátás nem növekszik, de ami súlyosabb jel: az olajvállalatok hosszú ideje nem fektetnek a finomító kapacitás növelésébe - vagyis ők pontosan tudják, hogy a folyamatosan növekvő energiaigényt (valós, ismert, biztos keresletet) nem tudják kifizetődő módon kőolajból fedezni. Akkor annak örüljek, hogy Kínában orrba-szájba nyitják meg a "modern" szénerőműveket, hogy sok barbit meg autóalkatrészt tudjanak gyártani? Nem megy...
Folytathatnám, de minek. A lényeg, hogy igen, szerintem is hatalmas erőforrásaink vannak - viszont jelenleg egy üveghangon fütyülő, végletekig túlfeszített infrastruktúra erőforrásai fogynak el; hiába állítjuk, hogy 95%-ban értelmetlen dolgokat csinál, az összeroskadása viszi a valóban nélkülözhetetlen 5%-ot is.
200 éves időbecslés...
Én nem a saját kupolaházamról beszélek, hanem arról, amikor a Föld bolygó sokmilliárd lakosának egyenrangú emberhez méltó életkörülményei lesznek (ehhez egyébként szerintem vajmi kevés köze van a kupoláknak meg a MagLev-nek...) A VP álmait figyelembe véve bocsáss meg, de röhejes feltételezés a tíz év, ezt nevezem a meleg szoba álmodozásának - még a kétszáz is udvarias tőlem. Csak meg kell nézni egy Discovery műsort egyetlen híd, gát, ... sokéves építéséről, végig kell pörgetni a számokat, köbméter, tonna - és a mindehhez szükséges gyártókapacitás, munkaerő, energia (ami, mivel nem varázsütésre jön létre, a fenti rendszer igényei feletti pluszként jeletnkezik). Viszont ahogy te is mondod, lényegtelen ezen alkudozni, mert Fresco bácsi évtizedek óta ontja a rajzait, mégsem történt semmi. A nulla haladás pedig végtelen idővel szorozva is nulla haladás... és lassan közeledünk a lényeghez.
Lélekbúvárkodás...
Bocs (mindenkitől), a VP elemzése során nem jutottam el az általad elért szintre, de emiatt nincs lelkifurdalásom. A te írásodból is azt olvasom ki, hogy kulcskérdésnek tartod az emberi motivációk vizsgálatát, és hogy ha erre nem találunk megoldást, akkor minden csak légvár. Ezért van a Hajnalvilág "todo listáján" az ember - közösség - technika sorrend; és ezért van az, hogy ha bármilyen világmegváltó koncepciót nézek, és a lista elején nem az ember áll, akkor azzal tolom félre, hogy nem érti a lényeget. Ezt a szintet ütötte meg a VP általam megismert része, ezért nem fektetek bele több energiát és remélem azt, hogy a VP hirdetői, nálam alaposabb ismeretek birtokában az én tudásomban mutatnak hiányosságot. Ha nem, az azt jelenti, hogy továbbra is a saját elméletem szerint kell kalapálgatnom, ami egyáltalán nem olyan megnyugtató, mint amilyennek talán hangzik.
Hitek és élet
Szerintem kamaszkorában mindenki eljut arra a pontra, hogy az emberiség kihalásra ítéltetett - erről szól a scifi műfaj mai hulladéktermelése. Az a kérdés, hogy ezzel mit kezd?
Ha jól értem, te azt mondod, az élet nem elég hosszú ahhoz, hogy mindenféle lelkesedéseket meg önámításokat kergessünk benne. Én meg azt mondom: az élet ahhoz rövid, hogy akár egy percre is feladjuk! Igen, persze, választható az a megközelítés, hogy "én annyira okos vagyok, hogy végérvényesen megállapíthatom: az emberiségnek befellegzett." Akár igaz is lehet. De értelme van ennek azon kívül, hogy így folytatom: szar az életem, és értelmetlen minden jó szándékom, mert a "hülye többiek" úgyis elcseszik?
Én szerencsés ember vagyok. Gondolom sejted, hogy a Hajnalvilág végére illesztett motivációs levélben azért nem voltam túl részletes, de mi értelme lenne a "szar" definícióján és mélységein lovagolni - ha úgy veszem, hulladék, ha úgy veszem: trágya, táptalaj, növekedés forrása. Én is sokáig csak az előbbit láttam - de az utóbbi ígérete mindig velem volt. Ehhez képest (nem lehet elégszer idézni) meg paradicsomban éltem, és szégyellem a nyafogásomat. Aztán... másfél évig láttam gyerekeket szenvedni, haldokolni és meghalni vagy túlélni, azóta szerepel a mottóim listáján a "ne panaszkodj, mert a végén visszasírod!" meg ott van a "mit ugrálsz, már éltél majdnem negyven évet..."
A lélek-közösség nem mézesmadzag, személyes tapasztalatom szerint bizony működik, mondhatom, hogy én éppen az erejétől menekültem el, nem a sikertelenségétől. Ismerek embereket, akik például állandó művese kezelés mellett, vagy éppen születési rendellenességek miatt sérülten, vagy "csak" a szokásos taposómalomban önmagukat, családot fenntartva minden szabad idejüket másokhoz odafordulva, nem "rámászva" hanem valódi szeretettel segítve töltik - és ebben (az odafordulásban és önátadásban) találják meg boldogságukat. Elmondva hihetetlen, számomra viszont személyes megélés.
Megismertem viszont az árát: énképek sorozatos feladása, számtalan "kicsi halál", saját kicsinységem, ostobaságom, jóvátehetetlen hibáim megismerése és állandó hordozása. Annak megélése, hogy mindez racionálisan kezelhetetlen; a hit nem "mentsvár", hanem nélkülözhetetlen alap ahhoz, hogy szembe tudjak nézni a tükörrel.
Az emberiség története is szépen mutatja, hogy a "300 embernek kéne már régen együtt világot megváltani" (bocsáss meg) gyerekes túlzás. Háromszázból egy, háromszázezerből egy, aki elég mélyre jut önmagában, már hatalmas dolog.
Kérlek nézd el nekem a következő személyeskedést: én úgy érzem, te jó úton jársz. Érezted már magad egy eszme harcosának, de elég szigorú a gondolkodásod ahhoz, hogy a saját oldalad kérdéseit is meglásd, elbizonytalanodj és letedd a fegyvert, bevállalva saját kétségeidet. Talán te is úgy látod, hogy a korábbi hősi szerep nem a képviselt eszme tisztasága, hanem a saját félelmeid velük való eltakarása volt - és így megérted, amint mások, más eszmékkel ugyanezt teszik. Talán nem egy kidobható régi kacatot látsz az Ember tragédiájában, Dante Isteni színjátékában, ... hanem azt, ahogy mások saját útjukon ugyanezekkel a gondokkal küzdöttek. Talán te is úgy érzed, hogy a hit a hívő hozzáállásról, a jó, a Szent Grál mentségek és kifogások nélküli szakadatlan kereséséről szól, és nem a Locutus által oly lelkesen reklámozott mérges bácsiról.
Talán nem vegytiszta hülyeség mindaz, amit most írtam...
Eredeti hely
Válaszul erre
