Kedves Usztu!
Úgy érzem, "érintik" egymást a gondolataink, de sok ponton sokkal merevebb álláspontot foglalok el, mint amit most tőled olvasok. Nem tudok egészében hozzászólni, töredékeket emelnék ki, és előre elnézést a ridegségért.
Az első, ami belém állt, az egyes szám második személy: "határozd el". Kit tanítasz? Nekem ez a szöveg kb 12 éves koromban volt időszerű, amikor elfogadtam a kettősséget: emberként örökké félni fogok a szenvedéstől, de megbékélhetek a halállal. Azóta egyetlen célom: felnőtté válni - és huszonöt évem van már abban, hogy ennek az értelmét igyekszem kutatni, kiteljesíteni.
Persze, vannak normák - a magam szintjén igyekeztem felsorolni, hogy melyek azok, és mi az OKA annak, hogy hiába tudunk róluk, mégsem éljük meg őket. Nem is fogjuk akarni, amíg rá nem kényszerülünk. Nem fogom itt felsorolni, engem mi vert szét annyira, hogy így gondolkodjam, a nevemet adjam minden szavamhoz, és lehetetlen feladatokhoz mérjem az életidőmet. Hálával tartozom érte, mert így a saját fogalmaim szerint is ÉLEK, és képességeim szintjén igyekszem ébren lenni; hálával tartozom a... kegyelemért (talán jól használom ezt a fogalmat), amely megóvott attól, hogy másokban vagy magamban kárt tegyek.
A 80 százalékról olvastad a véleményem. Nem a dzsakudzi hiányával van a baj, hanem azzal, hogy a gyereke ott hal meg a kezében, közben pedig olyanok döntenek a sorsa felett, akik tőle lopják el a saját dzsakudzijukra valót, ráadásul elveszik tőle a régi életét, a gyerekei jövőjét és a média révén megmérgezik a nyugat összes hülyeségével. Nem csak "ott" - ez itt Borsodban, vagy egy romániai bányatelepen is megtalálható. Simán el tudom képzelni, hogy én is ölnék, nem a luxusért, hanem gyűlöletből!
A felsorolt dolgok nagynak tűnnek, szép szövegek. Vajon mit érnek ma Görögországban, a nem tudom hányadik "általános sztrájk" idején, vagy a haiti kolerajárványban? Egy éve ott is szép kihívásnak hangzott volna, azóta azonban átkerültek a puska rosszabbik végére, pedig egyetlen tanár, buszsofőr vagy hivatalnok nem csinál(na) mást, mint akkor. Ki tudja, van-e még egy évünk addig, hogy nekünk is bemondják az unalmast? A görögöknek beajánlották, hogy adjanak el szigeteket kínai milliárdosoknak - mi mit adunk el? A Tihanyi félszigetet? A Balatont? Egy megyét? Vagy simán az egész országot ("All in! All in!!"), ahogy most a gyarmati szintű törvényalkotás és a "nyitás keletre" zajlik???
Mondok jobbat. December közepe van, árvíz és belvíz az országban, a talaj csapadékfelfogó képessége nulla, a védművek ronggyá áznak. Ha befut egy érdekesebb tavasz, amire számos példa volt az elmúlt években, akkor újra irgalmatlan mennyiségű vízzel fogunk birkózni, és lehet, hogy nem állnak meg a gátak, tényleg meghalhat több ezer ember! Ha nem tudunk mit kezdeni a vízzel, lehet, hogy minden EU, gazdaság, okosság dacára nem tudjuk megtermelni ezen a földön azt az élelmet, amit mi magunk megennénk! Ezt pedig nem lehet "egyénileg" megoldani, mert gátat építeni, vízgazdálkodást átalakítani nem lehet kalákában, csak országos, régiós együttműködéssel, ahol ráadásul közös és valós szükségletekről van szó. A pénzügyi, politikai megfontolások pedig a kiabálóikkal együtt mennek a gátakra, nem fotózkodni, hanem nap nap után lapátolni, amíg a művezető mondja.
Ja, és valakinek el kell dózerolni azt a több ezer házat, amit ártérre építettek homályos engedélyekkel, és most hatalmas termőterület kárára védenek - mert a ház egyéni vagyon, az elárasztott földön viszont nem terem meg az élet (hányan tudják vajon, mit hívtunk így régen?), amely mindannyiunknak hiányzik majd.
Ez bajom a "nem lehet", meg a "törekvés" szöveggel. Persze, nem lehet. De MUSZÁJ megteremtenünk negatív határidővel egy működő alternatív irányítási rendszert, amiben képesek vagyunk megbízni akkor, amikor NEM kapunk "fizetést", amikor ma elképzelhetetlen keményen fogunk dolgozni talán sokkal rosszabb életkörülmények között, újra csak azért, hogy életben maradjunk, és esetleg kicsit jobb legyen az utódainknak. Nem az a kérdés, hogy eljön-e ez az idő, hanem az, hogy milyen mélyre zuhanunk, és marad-e valós remény a rendrakásra.
A megoldáshoz baromi kemény feltételeket kell teljesítenünk, nem hibázhatunk, mert gyakorlatilag egyetlen dobásunk van. Nem finomkodhatunk tovább, és itt nem a hajléktalanrazziákról beszélek (amivel már készülünk arra az időre, amikor megszűnik a kilakoltatási moratórium), hanem arról, hogy a felelős irányításra, döntésre nem alkalmas embereket kíméletlenül és egy életre el kell zavarni onnan, ahol egyszer bajt csináltak - például engedélyeket kértek és írtak alá Felsőzsolcán, Kolontáron, stb. Ez nem "büntetés", hanem következmény, nem börtön, hanem egy másik, remélhetőleg hasznosabb élet lehetősége.
Erőszak, törvény, norma? A minősítés érdektelen, a közösség szabályait egyszerűen az élet mögött valóban meghúzódó fizikai, biológiai törvényekről kell mintázni, és közös evolúcióval fejleszteni. Nem ködös elképzelésekről beszélek, a lapjaim az asztalon vannak.
Én most így látom, de talán túl forrófejű vagyok, és a pánik beszél belőlem látva, ahogy vakon fecserészve haladunk a szakadék felé, a szárnyakat pedig még mindig nem raktuk össze. Bizonyára nyugodtabb lennék, ha legalább a saját feladatommal előbbre tartanék.
Ja, és nem tartom nagyra a Voyagert vagy az LHC-t. Ma már meg sem dicsérem a kölköt, amikor hatalmas tornyot épít legóból, hanem azt kérdezem tőle: a házi feladatod kész van? Majd ha a ma elérhető tudással megteremtettük azokat az életkörülményeket minden jelenlegi és jövőbeli földlakó számára, amire megvan a lehetőségünk, akkor törpölnék ezen. A világűr pedig... hát az nagy. Igen, van egy papírrepülőnk, ami nagyon messzire szállt, szép teljesítmény, ügyes dobás - de erről a bolygóról csak akkor fogunk kilépni, ha a világegyetem egész másként néz ki, mint ahogy most elképzeljük, és a házi feladatunk megoldásával jogot nyerünk arra, hogy elhagyjuk a kiscsoportot. Vagy ha jobban tetszik, azt a zárkát, ahol az erős, de önfegyelemmel még nem rendelkező, ön és közveszélyes kölyköt kell elkülönítve tartani (és hagyni meghalni, ha az önkontrollra képtelen) a közösség jól felfogott érdekében. Lásd: Eidzsi Josikava: Muszasi I., II.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
