2010. december 6., hétfő

korszellem-112

Kedves Gida, csak nem bírom magamban tartani...

Nem tudom, én vagyok-e a címzettje a "nem megértő, stílustól idegenkedő" kiszólásnak, de a biztonság kedvéért "magamra veszem ezt az inget", hogy újra elmondhassam: teljesen egyetértek a hagyományos értékrenddel, a föld tiszteletével, fenntartható művelésével - lényegében mindazzal, amit csinálsz, csináltok, és ennek birtokában jogosan (az én levegőbe történő puffogásomnál mindenképpen megalapozottabban) hirdettek.

Mindez azonban NEM MEGOLDÁSA annak a válságnak, amely néhány éven belül az általános iskolás matematika szabályai szerint (amelyet "közgazdaságtan" néven felejtetnek el az "elittel", reklámok és szappanoperák révén a "tömeggel" ) bekövetkezik, és amelynek jelei most már a címlapokon virítanak. Érveim:

1: Hozatom a tejet, ezért a forralt tej habjából némi izommunka árán házi vajat rázok, és boldogan megeszem. Ezt azonban nem keverem össze azzal, hogy "el tudom látni a családot vajjal". Pár évig tanultam egy asztalos mesternél, ezért pontosan tudom, hogy bár tíz évet már tuti bírnak azok az ikeás bútorok, amiket én rakok össze, de egy deszkát nem lennék képes megcsinálni. Programozóként tudom, hogy milyen óriási a távolság egy sikeres kísérlet, egy működő prototípus - és egy kész, átadható rendszer között. Gyakori, hogy az utóbbi egészen más alapokra kell épüljön, és végül egyetlen sort sem tartalmaz az előbbiekből.
Ti az én vajamnál, virágállványomnál sokkal messzebbre jutottatok - ennek ellenére állítom, hogy tízmillió magyarral, hétmilliárd földlakóval, és azzal a civilizációs szinttel, amelyért az általad is nagyra becsült elődeink minden erejüket latba vetve küzdöttek - NEM kompatibilis a "csináld magad" termelés.
Ismét hozzáteszem: a hozzáállásotok és tapasztalatotok viszont NÉLKÜLÖZHETETLEN a megoldáshoz (ami szerintem lényegében ilyesmi, csak globális szintű szervezéssel, tudással, információ és erőforrás közvetítéssel megtámogatva).

2: A mai állami irányítási rendszer MOTIVÁCIÓIVAL ELLENTÉTES, ahogy tevékenykedsz. Ha ezzel együtt adó, ántsz, stb. szempontból bevállalnád a felülvizsgálatot (szemben pl. a Palánta-hadművelet nyilatkozójával: "Hazudunk, mert rákényszerítenek"), akkor pontosan írd le, mit hogyan csinálsz, és örömmel terjeszteni fogom mindenhol, ahová elérek. Még ha így is lenne, ez szerintem csak annyit jelent, hogy a tevékenységed egyelőre elfér a "statisztikai hibaszázalékban". Ha komoly bevételkiesést jelentene az állam számára az, ahogy megkerülöd a pénz használatát, akkor kriminalizálni fogja a tevékenységedet. Honnan tudom? Mert máshol is ezt teszik, lásd pl. az S510-es amerikai élelmiszerbiztonsági törvény terve (2010), amely az alábbi cikk értelmezése szerint totálsan be akarja tiltani a háztáji növénytermesztést, kereskedést (talán túl jók voltak, kezdték fenyegetni az élelmiszeripari lobbi érdekeit?) Mit tennél, ha ezt meglépné a magyar állam?

3: Mivel tudsz többet mindazoknál a török, argentín, iraki, ... földművelőknél, akik hozzád hasonlóan - sőt, mivel ők még nem egy szétvert közösségi rendszer őrzőjeként, hanem szervesen működő társadalomban működtek, talán még egyértelműbben rendes, fenntartható életet éltek? A "hódító" szemlélet pénzügyi vagy valódi hadserege eltiporta őket. Ami pedig utána jön... igazából a tudományos népirtás feltételezését nem tudom ellenőrizni, nekem elég ahogy a helyi termelő réteggel elbántak. Mit tennél, ha csak GMO-t vethetnél, a magot nem őrizhetnéd és vethetnéd el újra - különben börtönbe zárnak?

Szerinted mekkora mozgástere lenne a kormánynak (ennek vagy egy újnak) államcsőd esetén? Szerinted mennyi erőfeszítés kell a megfelelő helyen ahhoz, hogy mégis inkább mi legyünk a következők? Hozzátéve, hogy matematikai esélye NULLA annak, hogy néhány EU állam után a zóna, majd előtte vagy mögötte a dollár felboruljon, és vagy valami globális gazdasági statárium, vagy egy újabb végletekig polarizált világ következzen. Hacsak... nem jövünk rá, hogy nem muszáj így csinálni, és találunk egy működőképes, a legmélyebb emberi motivációkkal kompatibilis erőforrás elosztó módszert. A Monsanto-val, a "globális kapitalizmussal", a "keleti kiskirályokkal", a "bürokráciával", a "korrupcióval", a "szegénységgel", ... nem lehet harcolni, mert veszítünk. El kell őket engednünk, mint a Yidamot, a Gólemet: meg kell vonnunk tőlük a létezésük alapját: azt a hitet, hogy léteznek. Ez az, ami csak akkor lehetséges, ha rájövünk, miként fakadnak belőlünk, miért tesszük őket valósabbá, mint a kézzelfogható világ elemeit: földet, élelmet, vizet, levegőt; személyes ökológiai és emberi környezetünket.

A kapcsolódó elképzeléseim, "világom" az általam elérhető információk teljességére és a kellemetlen következtetések elfogadására épül (ennek ellenőrzése végett kérek kritikát), míg úgy érzem, a te megközelítésed önigazoló módon szelektál az információk között, és elsiklik a kényelmetlen dolgok felett.

Az én nagy viccem egyébként (erre most jöttem rá): valójában zsigeri szinten félek attól, hogy igazam lehet - ezért nem vagyok képes fókuszálni.

Eredeti hely

Válaszul erre

Válasz 1

Válasz 2