Kedves Usztu!
Lehet, hogy nem érződik, de az önfejlesztés egyik eszméletlen jó eszközének tartom, ahogy bő tíz éve figyelem tudatosan a saját kommunikációmat (szóban és írásban) keresve az "elszólásokat": olyan gondolati minták nyomait, amelyektől szabadulni szeretnék. Ezek egyike a "tanítóbácsi" stílus. Automatizmus, nem kötekedni akartam, csak tartalak annyira, hogy megengedtem magamnak a megjegyzést; a "kit tanítasz" kérdésnek azért vannak mélységei. Elnézést kérek érte.
Most futhatnék megint hosszú köröket, de nem látom sok értelmét. Úgy látom, szerinted a helyzet a korábbi felsorolásom szerinti 1. pontnak megfelelő: "túl pesszimista vagyok, nincs akkor baj, mint amekkorának látom, a megközelítésemre nincs szükség. Ez valójában nem is olyan rossz, kiegyeznék vele;"
Azért írtam le az elemzésemet több, mint száz oldalon, hogy logikus érveléssel alátámasszam, miért látok nagyon komoly bajt, miért tartom sürgetőnek fenntartó rendszerünk gyökeres és igen alaposan átgondolt átalakítását, illetve miért pont a javasolt módon és eszközökkel. Ezért igyekeztem az itteni felvetésekre további élő példákat hozni - azért "távoliakat", mert ha ezek "itt" lennének (pontosabban, amikor ide is megérkeznek), akkor már nem is beszélgethetnénk róluk, nem lesz mozgásterünk.
A te véleményed szerint jobban tenném, ha kapát ragadnék és puszedlit termelnék. Csak olyan példákat és gondolkodási ötleteket hozol, amelyeket ismerek, feldolgoztam, és (minden elismerésem ellenére) kevésnek látok. Az érvelésemmel érzésem szerint nem szálltál harcba, csak a levezetett egyértelmű következtetéseimmel szemben állítasz számomra nem megalapozott ellenvéleményt.
Szóval, őszintén kívánom, hogy neked legyen igazad, de én inkább visszatérek a vészforgatókönyveimhez - nem "holnap", számomra gimis korom óta tart az a "ma", amikor (a magam szintjén) keresem a módját a dolgok jobbá tételének. Eddig sajnos csontra bejönnek a pesszimista jóslataim, és bizony igen bosszús lennék, ha a következő történéseket hátratett kézzel várnám, nem lennék képes csodálkozva nézni, hogy jé, mégis? Ráadásul ez a tevékenység békét ad nekem, és nyugodtan kiegyeznék Jónás sorsával :-)
Ki-ki a maga útján... köszönöm, hogy időt fordítottál rám.
Eredeti hely
Válaszul erre
