Kedves Gida,
1: összeadni... pontosan ezt csinálja a mai civilizáció: struktúrába szervezi a különböző képességű emberek tömegét. Ezért erősebb, ezért képes eltiporni az egyéni kezdeményezéseket, függetlenül azok fenntarthatóságától, hosszú távú értékeitől. Ezért mondom, hogy a szervező erő által sugallt KÉSZTETÉS a legfontosabb tényező. A pénzrendszer a harcot tekinti alapelvnek, ezért nyert világuralmat: mert harcra teremtetett. Ugyanakkor egy zárt élettérben, mint a bolygót lefedő irányítási rendszer magja, önpusztító, halálos méreg. Nincs alku, nincs "beszéljük meg".
2-3: ugyanaz: az irányító struktúra elkerülhetetlenül tör ellened, nincs elég erőd, hogy védekezz, a parlamentben a te közösségi termelői véleményed érdekében senki nem fog törvényt hozni, a Kolontárhoz hasonlóan veszélyeztetett lakosságnak nincs képviselete egy gyárral szemben - ellened viszon igen, ha elég jól csinálod. Véleményem szerint az iraki börtönökben nem kevés "mezőgazdasági terrorista" ül, aki magyarázhat a falnak, pereskedhet a gumibottal. Persze, mázlink van, hogy pont ide születtünk - de az, hogy valamit e hatalmas szerencsével(!) átmenetileg(!) képesek vagyunk megcsinálni, nem jelenti azt, hogy amit csinálunk, "megoldás", vagy egyáltalán a megoldás felé vezet!
Ez az én szememben egyszerűen küzdelem az életért egy halál-alapú rendszerrel - nincsenek elvek, nincs tisztesség. Lényünk "sötét oldalát" az elfogadása helyett száműzzük a gondolatainkból (igen pontosan írod le), BELŐLE építjük a minket szervező rendszert. Ezzel a rendszerrel nem lehet "egyenlően osztozni". Ha képesek vagyunk befogadni lényünk teljességét, akkor (és CSAK akkor) MEGSZŰNIK - ha nem, és csak saját "jó oldalunkkal" azonosulunk, akkor eltiporja a minket fenntartó világot. Nincs harmadik út. Szóval úgy érzem, a szavaiddal egyetértek, de a belőlük alkotott mondattal már nem: számomra az egyetlen lehetőségnek tűnik befogadni lényem "sötét oldalát", beleértve az elkeserítő, kiábrándító, kétségbeejtő, reménytelen rosszat is. A megoldás a túloldalon van.
Nem rémlik Jézus, és a hozzá kapcsolódó "bűneinket magára vette" szöveg? Ez vajon valami hősies spirituális egyéni áldozatvállalás lett volna, a Jóisten kockás füzetében ki kellett pipálni valamit? Kényelmes gondolat, de nekem jobban tetszik az az értelmezés, hogy ez iránymutatás: óriási hibát követek el, ha nem veszem magamra a bűnöket, nem vállalom a felelősséget emberi mivoltom teljességéért.
Ezt a félig üres - félig tele poharat ebben a formában nem ragozom, leírtam, miért tartom érdektelennek. Viszont ma hajnalban egy másik értelmezéssel ébredtem:
A pohár az agyunk, benne pedig dobókockák a tudásunk, tapasztalataink - ezzel "dobjuk ki" a döntéseink sorát, végeredményben a sorsunkat.
- Üres pohárral nem lehet dobni. Saját tudás nélkül a válaszok egyértelműek: a környezet erőviszonyai határozzák meg a döntéseket. Ez az élet kényelmes, ellentmondásoktól mentes, de külső vezetésre szorul - és ha megfigyeled, egyáltalán nem "ostoba": túlél ott, ahol bármilyen szembeszegülés veszélyes. Nem "megtörik", hanem "egyetért"!
- Lényegében emiatt van, hogy sokan "leragasztják" a kockáikat a pohár falához: nem kérdőjelezik meg az alapelveiket, nem forgatják meg őket, nem tekintik egyenrangúnak más kockákkal. Gyakorlatilag azonban az ilyen tudás a döntések, az élet szempontjából egyenértékű a nemtudással: az egyén képtelen megélni a saját neki rendelt sorsot, hanem tudatosan épít egyet magának a kritika nélkül befogadott klisékből.
- Minél több a kocka, annál több a kérdés, a lehetőség, a bizonytalanság. Ez megalapozottá is teszi a döntéseket, ugyanakkor szabadságot is ad nekik, lehet nyugodtan keverni, elfogadni, összerakni. Ezért választható az az út, amely nem fogad be több kockát, a pohár félig üres - félig tele van. Kellemetlen érzést kelt, hogy lehetne beletenni még kockákat, mert ezzel már CSÖKKEN a gondolkodás szabadsága: a tudás nem ad teret a véletlennek, a döntési szabadságnak, hanem egyre szigorúbban utat mutat.
- Végállapotban a pohár megtelik kockákkal. Többé nincs dobás, nincs véletlenszerűség, a tudás, tapasztalat és következtetés kitölti a rendelkezésére álló teret, kijelöli az utat, amelynek végigjárására teremtetett. Ez nem az üresség kényelme, mert a kockák kiválasztásának és elrendezésének teljes felelőssége az egyénen nyugszik; a kijelölt út pedig semmi egyéni óhajt nem vesz figyelembe. Ez az az állapot, amikor kiderül, a boldogság ugyanúgy választható állapot, mint a kétségbeesés, nem függ semmilyen külső vagy belső tényezőtől.
A hasonlat értelmezéséhez pár szempont:
- nem beszéltem a pohár méretéről, ez mindenkinél más. Bárki élhet "totálisan vezetett, gyermeki", "szabad", vagy "eleve elrendelt" életet attól függően, hogy a saját befogadóképességének mekkora részét tölti ki;
- nem minősítettem az egyes állapotokat, mindegyik más körülmények között optimális;
- nem mondtam, hogy a kockák "igazságból" kell álljanak - annál szubjektív nézőpontból erősebbek: ezt hívják véleménynek, meggyőződésnek. Az igazság változhat a külső tudás mentén; annak elfogadása passzív történés. A vélemény csak meggyőzés, vita útján, a kockák átrendezésével változik meg, aktív, felelősségteljes tevékenység. Talán szomorú, de "Igazság" számunkra nem létezik, hiszen korlátozott felfogó és befogadóképességgel rendelkezünk - csak véleményünk és hitünk lehet.
Ugyanakkor állítom, hogy jelen helyzetünkből kiutat keresni... abban NINCS véletlen, nincs döntési szabadság. Vagy megtaláljuk az átvezető utat (amelynek létezésére semmilyen bizonyíték nincs, a létezésében való meggyőződés definíció szerint HIT) - vagy zátonyra futunk.
----
Usztu, nincs miért bocsánatot kérni (főleg így, hogy egy névrokon lélekbúvárral keversz :-) ) - csak a pontosság kedvéért szóltam.
A cigány csókával pedig egyetértek: gádzsótól lopni nem bűn! Amint rámutattam, annak a világnak, amelyet a cigány "gádzsó világnak" nevez, alaptörvénye a lopás, csak tudománnyá emelve. Nem bűn tehát, mindössze ugyanaz az ordító gondolkodási hiba, ahogy "mi" meg a zsidóval, cigánnyal azonosítjuk a lopást. Ezt a leragadt gondolati sémát próbálom felfeszegetni.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
