2013.október.8th. at 09:32
Szerintetek mekkora bátorság kell ahhoz, hogy Japán első embere végül feladja a “majd megoldjuk mi” hozzáállást, és végre segítséget kér? Egy JAPÁN, VEZETŐ…
Ráadásul fogalma sincs arról, hogy az amúgy is igen törékeny japán gazdasággal szemben hogyan fogja ezt “beárazni” a tőzsde (mi lenne Fukushima körül, ha Japán államcsődöt jelent? És vajon mi mást jelentene az olimpiai rendezőség, mint gazdasági lazítást, hiteleket, pénznyomtatást?)
Tisztában van azzal, hogy egy nemzetközi segítség esetén nincs tovább titkolózás, és olyan dolgokat kell elmondaniuk, amit évek óta rejtegetnek – mégpedig azért, hogy a pánikot elkerüljék. Nem tudják, mi lesz, ha az eddig ismert tények napvilágra kerülnek, de várható egy óriási felháborodás az eddig magát hülyének tettető “világ” részéről. Szívás továbbá, hogy tudtommal csak a könnyebben kimutatható izotópokat követjük, a többiekről nincs sok fogalmunk.
Szerintem ez magyarázza a hivatalos felkérést, ott lehet titoktartást kérni.
Szóval véleményem szerint becsülendő ez a lépés. Nyilván ha rögtön megteszik, akkor ma talán kevesebbet tudunk a Higgs-bozonról, mert a legjobb fizikusok és mérnökök a mi biztonságunk érdekében dolgoztak volna a fukushimai feladatokon. Sajnos a gazdasági realitások mást diktáltak, és ez még nagyon sok baj forrása lesz, még akkor is, ha a “tudományos közvélemény” azonnal és érdemben reagál. Ez sajnos megint kétséges, mert a munkahelyük kénytelen pénzben mérni az erőforrásokat. Gondolom a háttér a víz problémán kívül a 4-es reaktor pihentető medencéjének kiürítése lehet, amit tényleg nem szabad a TEPCO-ra bízni, oda a világ minden elérhető szakemberének tudása kell. (Ezt megint régóta lehetett tudni, még az én konyha-szintemen is.) Droidokat állítólag szállít a jakuza, amennyit kell; láttam fényképet sugárzó padon üldögélő “szakemberekről”… nyilván nem tudom ezt ellenőrizni, de van benne logika.
“véletlen leállás”
Valószínűleg elég összetett, ugyanakkor hirtelen összerakott ketyere az a “hűtőrendszer”, sok helyen lehet olyasmit csinálni, amitől leáll. Tudtommal a magyar telekommunikációban is volt már kiesés amiatt, hogy egy szerverteremben konnektor kellett a porszívózáshoz… csak hát atomos környezetben a kockázatok és mellékhatások igen súlyosak. Például a paksi üzemzavar pont ugyanígy (a kisebb teljesítményű, “szokásos” keringető szivattyúra átállás miatt) keletkezett, és nem egy romhalmaz közepén. Lásd: http://hajnalvilag.blogspot.hu/2012/05/atomenergia-ember-rendszer.html
A cikk vége tartalmazza a “kincstári optimizmus” magyarázatát is.
2013.október.8th. at 13:59
218: A japánok is így kezelték a problémát az elmúlt években. Szerencsére úgy tűnik, gondolkozni kezdtek… remélhetőleg még időben.
219: Kis kutakodás után úgy látom, szegény erőmű-roncs túlélt már néhány tájfunt, mert Japán ilyen nedves környék. Eddig “csak” a vízgyűjtő rendszerek utálták – bízzunk benne továbbra is. Meg a magyar nemzeti médiában, hogy nem is izgat bennünket ilyen hírekkel. Szivárgás, ja… ahogy én képzelem, ilyenkor egy özönvíz öblíti a radioaktív hulladékkal szennyezett telepet az óceánba.
Én csak arra utaltam, hogy egy japán vezetőnek (erőmű – TEPCO – kormány) borzasztó nehéz lehet elismerni a vereséget. Ez kulturális örökség, és egy nagyon jó példa arra, hogy az általunk épített rendszerek öröklik egyéni (illetve itt: közösségi) korlátainkat, ami adott esetben súlyos következményekkel jár. Ráadásul az energiaéhes világ és globális gazdasági rendszerünk egyaránt az ellen dolgozik, hogy Japán bevállalja: csődbe megy, ha a katasztrófát megfelelően igyekszik kezelni. Az oroszoknak volt egy nagy “előnyük”: diktatúrában és állandó harci készültségben éltek. Ki kell telepíteni pár millió embert? Oké, hiszen atomháborúra felkészített hadseregünk van, és van hová(!) vinni őket – nem egy túlnépesedett szigetünk, demokráciánk és piacgazdaságunk.
Megint vörös posztó lesz: “ne ítélj, hogy ne ítéltess”. Sokan egy nagy szakállú bácsit képzelnek ide, pedig ez nem más, mint felszólítás a konstruktív gondolkodásra. Az én listám bármilyen gond esetén 1: probléma megismerése; 2: kezelése; 3: az okok megértése; 4: tanulságok levonása; 5 alkalmazkodás. A “lenézés” nincs rajta, mert egyenesen káros: meg sem ismerhetem a problémát, ha nem tudok azonosulni azzal, aki okozta. És ami még rosszabb: ha “lenézek” valakit, aki hibát követ el, ugyan mennyire leszek képes és hajlandó felismerni a saját hibáimat, vagy elfogadni azt, ha valaki felhívja rá a figyelmemet? Magamat csak nem szeretném lenézni…
2013.október.8th. at 22:55
225: Nyilván van kockázat, csak azt akartam mondani, hogy nem az első tájfun éri el Fukushimát. Ezt csak azért írtam le, mert első ránézésre bennem is megállt az ütő…
Empátiában elég jó vagyok, pont az a kedvenc sportom, hogy belegondolok a szereplők helyzetébe. Ez nehéz, ha ez a szereplő számomra taszító szerepet játszik (mint pl a japán illetékesek, Viktorunk – vagy néha egy-két fórumozó…) viszont igen sokat lehet tanulni belőle. Nyilván rossz, hogy ez így történt – de ha megállunk az ítélkezésnél és lenézésnél, akkor csak bűnbakokat találunk, rendszerszintű megoldást nem. Lásd ugyanezt pl a “birka nép” (copyright Tibor bá) esetével.
A Csernobillal való összevetésben pedig pont nem a technikai eltéréseket, hanem a társadalmi környezetet emeltem ki – és teljesen egyetértünk, sokkal gyorsabban kellett volna, vagy kellene mostantól reagálni. Ugyanazoknak, akik eddig is ott voltak… így aztán én szidás helyett inkább szurkolok nekik.
