@tesz-vesz: Párbeszédünk arra hasonlít, mint amikor az Alvégi Hörpintő csárda bunyóbajnoka és egy harcművész próbál közös nevezőre jutni.
Te arról beszélsz, hogy hogyan kell sörösüveggel és széklábbal csatázni, én meg arról, hogy ez számomra teljesen értelmetlen. Azzal jössz, hogy és mi van, ha a Felvégi Koccintó nyolc fenegyereke megjelenik láncokkal és boxerrel? Én meg azt mondom: az bizony baj, és a legjobb az lenne, ha sem ők, sem mi nem hőbörögnénk, hanem értelmesen próbálnánk beszélgetni.
Árvíz idején mindenki a saját helyét kell tartsa; pofozkodással csak a fulladás sorrendjét lehet eldönteni, hiába nevezzük ma az utóbbit politikának, közéletnek meg történelemnek, hiába műveljük fórumokon, emailekben.
Láthatóan nem tudsz különbséget tenni a gondolkodásmódoddal szemben megfogalmazott, érvekkel alátámasztott kritika (ezt kapod tőlem), és a személyeskedés között (ezt adod másoknak). Felhívnám a figyelmedet arra, hogy a személyeskedés nem az, ami neked személyesen rosszul esik, ahogy egy pofon is ugyanúgy fáj, akár kocsmában, akár edzésen kapja be az ember. Csakhogy a harcművészet nem a fájdalom okozásról és eltűrésről szól, hanem … nagyon sok minden másról. De amíg neked ez is idegen, miért jönnék mondjuk ilyennel: a vita matematikája?
Én is úgy gondolom, hogy az általános iskolai „néma értő olvasás” révén egy felnőtt ember megértheti a szavaimat. Kár, hogy te folyamatosan az ellenkezőjét bizonyítod. Csak például vegyük az „összeomlás-hívő” fogalmat.
Gazdasági rendszerünk összeomlása általános iskolai matematikai ismeretekkel bizonyítható: a pénzügyi alapszabályok (kamatszedés) betartása elégséges feltétel a csődhöz, nem szükséges „gonosz bankban, aljas kisantantban” gondolkodni! Így ez nálam már a következmények kategóriájába tartozik: mindenki azt szeretné, ha már muszáj, inkább a másik menne csődbe, kerülne alulra egy kocsmai bunyóban. Ez teljesen jogos.
Az utóbbiról szörnyülködve kárálni a mai hangadók szerepe, akár „tesz-vesz” néven fórumokon, akár politikai pártként a tévében adják elő (számomra nincs érdemi különbség).
Az „összeomlás-hívő” az, aki képes elhitetni magával, hogy a káosz kikerülhetetlen, de fel lehet rá készülni és érdemes túlélni. Képes a civilizáció „párszáz évvel korábbi szinten való folytatásáról” beszélni nukleáris hulladékok, kémiai szennyezések, állandó fenntartást igénylő technikai környezet, végsőkig kimerített ökológiai és erőforrás rendszerek és nulla tapasztalat mellett. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy ezek részleges ismerete miatt az agya már csökkentett módba kapcsolt: nem képes a reménytelennek tartott helyzetekkel foglalkozni.
Ez ma a „tömeg” viselkedése: „carpe diem” vagy patkány-stratégia (rejtőzés, feltétel nélküli túlélés).
Mindezt tehát teljesen természetes okokból tesszük ahelyett, hogy a saját dobozainkból kilépve igyekeznénk MOST megoldani a problémákat, amíg még lehet.
Én is tudom, hogy erre jelenleg nincs működő példa, nincs múltból készen felhasználható „instant megoldás”. Csak tapasztalat.
Tapasztalat Gandhi átmeneti sikere, és India/Pakisztán mai helyzete. Tapasztalat a diktatúrák általad emlegetett ideiglenes sikere, amit (akár fel is foghatnád) én sem tagadok, csak azt állítom, a nálad is szereplő „eleinte” nem véletlen, hanem ugyanúgy törvényszerű rész; az „érett” diktatúra Észak-Korea.
A tapasztalatokat azonban új, eddig soha nem látott módon kell rendszerbe foglalnunk. Kishantos ezen az úton jelent számomra használható közösségi; Ángyán József, Horváth András, Ácsné Éva, a Budai-perben ítélő bíró, … kiállása pedig követhető személyes példát.
Ángyán József támogatásában (és sok minden másban egyébként) egyetértek veled. Ez csak számodra jelent törést, nekem belefér, mert tartalmi és nem személyes alapon gondolkodom! A MÓDOT nem tudom elfogadni, mert ez számomra egyenlőségjelet tesz az ő évtizedes szakértelme, egyértelmű objektív érvei, és mondjuk Budai Gyula nagyúr, vagy Bitay Márton szócső úr végtelenül cinikus, felelőtlen handabandázása, állandó csúsztatásai közé. Egyetértünk, valóban kár, hogy ma az utóbbi ripacsok (bármilyen színűre is fessék őket) bitorolják az előbbi szakértők helyét. De nem azért, mert szerintem nekik van igazuk, hanem AHOGYAN a saját véleményüket kialakítják és képviselik.
Ott tényleg nem látok különbséget, hogy a „vörös-kék-zöld bárók” minden betűt betartva sütik a pecsenyéjüket, a „narancsos bugrisok” meg távirányítóként használják a törvényhozást. Nem hiszek a „nyilasok rendjében” sem („ez az igaz magyarok földje, lapulj komcsi-libsi-buzi-zsidó-cigány-… !”).
Én arról beszélek, hogy ezt az egész „dobozt” kell nagyon gyorsan először is MEGÉRTENI, aztán ennek birtokában egy motiváció-alapú, organikusan fejleszthető együttműködési szabályrendszerre cserélni. Különben az általad is képviselt „dobozon belüli”, a saját kőkorszaki színvonalán persze logikus gondolkodás („ölök vagy ölnek”) által valóban „kikerülhetetlen következmények” kirántják a sámlit alólunk.