2013.12.16. 05:12:58
@tesz-vesz: Szerintem pedig te tévedsz – és ekkor számít a kettőnk gondolkodása közti minőségi különbség; elnézést kérek érte, de az általad előadottat nevezem „szánalmas kísérletezésnek”.
Te azt fogadod el igaznak, ami számodra szimpatikus – én pedig azt, amit én magam és vitapartnereim (normális, szabályok szerint folyó vitában) nem vagyunk képesek érdemben cáfolni, az összes ismert ténynek megfelel, képes használható választ adni nehéz kérdésekre (nem bűnbakokat és felelősöket jelöl ki), nem megosztásra épül, hatékonyan képes előre jelezni jövőbeli eseményeket, ÉS: felhasználható egy értelmes jövőkép kialakításában.
Ugye, mennyivel hosszabb az a felsorolás, amelynek az általam alkotott rendszer kénytelen megfelelni? Nyilván messze több idő egy ilyet kialakítani, sokkal bonyolultabb összefüggésekre épül, és bizony, még a megértéséhez is jobban fel kell kötni a gatyát, mint amennyire megszoktad.
A kérdéseidre természetesen már régen válaszoltam, de sajnos ezek hosszúak és bonyolultak, messze kívül esnek a komfortzónán, nem csak a tiéden. Helyesebb azt mondani, hogy az eddigi értő olvasók száma az eltelt évek alatt a nullához konvergál, még a kiemelkedő, szakértő, akadémikus körök agya is ledobja az ékszíjat. Ezért mondom, hogy persze, a nagy számok törvénye alapján én vagyok a hülye – ahogy csak példaként, Semmelweis Ignác is az volt. Ő is tényekkel próbált érvelni a megszokással szemben, ahogy én is megpróbálom elővenni azokat a tényeket, amelyeket te is ismersz, csak nem foglalkozol velük, mert akkor kénytelen lennél elvetni a számodra szimpatikus mesét.
Mekkora volt a talaj termőképessége 1700-ban, és mekkora most? Mit mondanál bármely termőterületen az ottani ökológiai egyensúlyról (fajgazdagság, önszabályozó körfolyamatok) akkor és most? Mit tudott az akkori ember a saját környezetéről (honnan vehet ivóvizet, hol és hogyan termelhet és tárolhat élelmiszert) akkor és most? Mennyire értett az állattartáshoz (hogy ne ő vonszolja az ekét)? Mennyi ma az emberi erővel elérhető, külszíni fejtésű energiaforrás, egyéb nyersanyagok (ha az első két télen elégettük már az összes könyvet és bútort)? Hogyan gondozza kézi erővel a vízvédelmi rendszereket, amelyek összeomlása országrészeket tehet lakhatatlanná? Hogyan kezeli a veszélyes hulladékokat, hogyan akadályozza meg a tárolómedence tüzeket (tudtommal Amerikában az eddig elhasznált ÖSSZES nukleáris fűtőelem keringetett vizes medencében van, amihez sok biciklista kell, hogy ne csináljanak katasztrófát)? Mit képes ma megtenni egy furgonra való bedrogozott gyerek Kalasnyikovokkal (Afrika ma messze van, de az általad elképzelt jövőben ide jön)?
A minket fenntartó rendszereket elpusztítottuk. Pont és múlt idő. Nem csak az emberi civilizáció az, amely ma már csak a tehetetlenségénél fogva ketyeg egy darabig, a Föld bolygó ökoszisztémája is ebben az üzemmódban van. Persze az élővilág egésze természetesen túlélt nálunk nagyobb csapásokat is. Viszont az a végtelenül vékony tartomány, amelyben a civilizált emberi faj létezni képes, megszűnőben van, és számunkra felfoghatatlan időtávon, számunkra felfoghatatlanul másféle folytatás következik.
Ha hagyjuk. Mert ahogy elpusztítani képesek voltunk, úgy ma még meg is menthetjük ezt a világot, "az ember világát". Ismétlem, ez megint egy olyan állítás, amelyet én magam, (és az a néhány eddigi érdemi vitapartnerem) cáfolni miden erőfeszítés ellenére nem voltunk képesek. Az emberi faj mai képességei hétköznapi gondolkodással ugyanúgy szinte felmérhetetlenek, ahogy az éretlen felhasználásuk által okozott pusztítás, és annak kikerülhetetlen, jámbor ábrándozással nem kezelhető következményei is.
Kishantos számomra nem „egy biogazdaság”, meg jogi, politikai probléma, hanem a fajunk fennmaradásának receptjét hordozza: az ott élők egyéni gondolkodása, hite, környezethez és saját szerephez való hozzáállása, óriási szaktudása, helyi és globális kommunikációja, együttműködése.
A számomra egymástól nehezen megkülönböztethető infantilis "farkasok" gondolkodásmódja számára (legyenek azok bármilyen színű politikai szereplők vagy önmentő konzervgyűjtő Kalasnyikov-huszárok, eszement térképészek) nincs hely azon az egyetlen, cérnavékony ösvényen, amely szerintem is élhető jövő felé vezet. Erőszakmentességet fogadtam, mint stratégiát; nem örülök mások fájdalmának - de nem sírok egy üszkös végtag levágásán sem annak érdekében, hogy az egész életben maradjon. Ajánlott olvasmányom számodra túlélős témában:hajnalvilag.blogspot.hu/2012/10/a-sotet-nap-tuloldalan.html
