Vita: akkor mégsem vagyunk közös nevezőn, és ez nem jó. Már abból a szempontból, hogy az én nézőpontom szerinti vitára van, az általad reklámozott udvarias beszélgetésre viszont nincs semmilyen motivációm.
Nem akarok ötvenszer végigmenni azon a kérdésen, hogy mit nevezünk vitának. Az én állításom szerint ez egy kommunikációs szabályrendszer, pontosan ugyanakkora jelentőséggel és feladattal az egyének közötti kapcsolatban, mint amilyen szerepet a logika szabályai játszanak a gondolkodásban. Ha tiszteletben tartom a logika szabályait, akkor az egymás után illesztett mondatoknak ismert kapcsolatuk van, belőlük szerkezet épül. Ha csak úgy egymás után hajigálom őket, akkor trágyadomb lesz az agyamból. Ugyanez áll a kommunikációra.
Részletezés nélkül is teljesen világos, hogy személyesen sem tapasztaltál vitát, amit meg véletlenül mégis, azt pont a korábbi rossz emlékek miatt máshogy nevezted. Nevezhetnénk "ratyapüttynek" is az értelmes, szabályos, előremutató, kritikus "megbeszélést", amelynek igenis a résztvevők megváltoztatása a pontosan definiált célja! Nem azért beszélgetek valakivel, hogy simogassa az egómat, hanem azért, hogy a segítségével változtatásra szoruló pontokat fedezzek fel, amit magamtól nem voltam képes megtenni! És azért nem nevezem ratyapüttynek, mert eredetileg ezt nevezték vitának, csak mi csesztük el az értelmezését. Én a vita szót nem sározom be azzal, hogy nyafogó ovis civakodásra használjam, és igen, a vitához bizony fel kell nőni. Nem csak években és centikben.
Megint hasonlat. Az én szememben írásod első része így szól: utálom a baltákat, mert anyuék szétverték vele a házat. Én meg azt mondom: ők a kezük ügyébe eső minden eszközzel verték szét a házat, de talán nem érdemes összekeverni az eszközt és a motivációt. Ez itt például egy ácsszekerce, feladata a következő: hasítás, nagyolás, egyenesítés (mit tudom én); nélkülözhetetlen ahhoz, hogy házat, tetőt, bútort építsünk, így és így kell használni. Mire te: értem, de utálom a baltákat. Mire én: bházz, logoff... :-)
Másik hasonlat: a gondolkodás nevű tevékenység szavak segítségével körülírt fogalmak egymásra építése. Anélkül, hogy az alapfogalmakat, szavakat tisztáznánk, az építési szabályokat rögzítenénk, nem működik. A kapa az kapa, megvan a feladata, a használati módja, mire jó, mire kell más eszközt használni. Ez gondolkodás és vita szintjén a "szőrözés". A csapongás számomra egyenértékű azzal, hogy "akkor most kanyarítok ide egy sor krumplibozótot. Amoda meg holnap délig barackfát ültetek, utána majd lehet, hogy máshová teszem." Te így termelsz, vagy szigorú művelési elveket alkalmazol a területnek, növénynek és időjárásnak megfelelően? A szigorúságomban sok-sok év kemény meló van, meg sok segítség, amelyekkel végre valamilyen (egyes feladatokhoz bosszantóan alacsony) szintig "betörtem" ezt a "csapongó csikót".
Íme, megint egy vita alapelv: a jó vita közönség előtt zajlik, de a résztvevők nem a közönségnek játszanak, hiszen nem tudják, nem is tudhatják, hogy milyen hatást váltanak ki. Ezt te is mondod - mégis időről időre előkerül a "mindenki, aki olvas bennünket". Miért ilyen fontos ez neked?
Ha úgy nézzük, bizonyára igazad van, és talán türelmeddel mások számára "emészthetővé teszed" az én sarkosságomat, tiszteletre méltó hogy egyáltalán szóba állsz velem, amikor én meg itt csesztetlek. Vagy éppen megutáltatod azáltal, hogy feleslegesnek, agresszívnak, beavatkozónak látszik a mosolygó-megengedő udvariasság mellett.
A következő bekezdésben számtalan fogalomból főzöl levest, amelyek itt csak homályos tartalmú szavak, megértésükhöz, működési szabályaikhoz iszonyú sok mindent kell tudni. Igen, ezek magyarázatot adnak a mai világ szomorú állapotához - de ahhoz, hogy belőlük kiutat építsünk, nem elég berakni őket egy kondérba és rotyogtatni, hanem egyenként megvizsgálni, elrendezni, stb. Hasonlat: egy kiló tésztából lehet spagettit főzni, vagy 1m fesztávú, több mint 500kg teherbírású hidat építeni. Az anyag azonos, a módszerek és az eredmény nem.
Ha te főzni szeretnél, tedd azt, de nincs köze ahhoz, amit én szeretnék - a tésztahíd viszont nem ehető, tehát én a tudásommal meg simán éhen halok! Ez a kiegészítő modell, és ezért mondom, azzal nincs semmi baj, ha békén hagyjuk egymást - de amíg azt mondod "I know kung-fu!", nem lehet más válaszom: "Show me!"
Kiragadott ellenpontok:
- "mi a jó nekem" - ez szörnyen kevés, mert definiálatlanul hagyja a kiinduló pontot: ki vagyok én? Ha erre a kérdésre van válaszom, abból egyértelműen következik, hogy mi a jó nekem, de ez lehet Al Capone vagy Gandhi "jó"-ja egyaránt. Az alapkérdés tehát: ki milyen mélyre jutott az "én" megértésében, átérzi-e, hogy ebben a közösség öröksége, a hittel való viszonya, és számtalan más dolog is benne foglaltatik? Hogy a mély megismerés egyre kevesebb teret ad a ma divatos "szabadság" fogalomnak, pontosabban azt teljes mértékben felülírja?
- "szellemi szinten létezik" - na ja, csak ezen a szinten még nem válik el fekete és fehér mágia. A kérdés ott van, hogy én váltam-e érzékennyé egy magasabb szintű létezés iránt, vagy a saját sekélyes képemet igyekszem az égre festeni? Erő vagy erőszak?
- békén hagyják: igen, pont ez az a módszer, amiből nem épül struktúra. A mai, peremhez elért világ oldaláról hidat kell építenünk egy másik világba - vagy számomra kedvesebb képpel: a szakadék felé rohantunkban szárnyat kell építenünk, amely egy új létformává alakít minket. Ehhez viszont az kell, hogy az egyedi megoldásokat egy közös struktúrába faragjuk. Nem homogén masszává daráljuk - de nem is függetlenül pakolgatjuk egymás mellé, hanem anyagában, formájában összepattinthatóvá tesszük, megtaláljuk, mi hova illeszkedik. Máshogy nem bír el mindannyiunkat.
Látod, órákat töltöttem el azzal, hogy számomra semmi újat nem alkottam, csupán ismételtem - ráadásul olyan stílusban és vehemenciával, amit bizonyára nehéz elfogadni, azért futjuk le újra és újra a kezdő kört. Miért pont most menne át? És egyáltalán miért kellene átmennie, hiszen amit csinálsz jó és fontos, amit meg én csinálok, arról nincs semmi ilyen szintű bizonyíték vagy visszajelzés. Ez meg amit most előadtam, méretéhez képest minimális tartalommal rendelkező meddő szócséplés.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
