Buék, Usztu!
1 - Virtuális szubjektum
Az egyik szempont az, hogy önmagamat egyetlen tudatos lényként, szubjektumként fogom-e fel, amelynek belül kell harmóniát teremteni a különféle környezetek elvárásai között, következtetéseket levonni, és adott esetben határozott lépéseket tenni - vagy identitások, a különféle környezeteknek megfelelő szerepek halmazaként tekintek magamra, és csak megvonom a vállam, amikor elvekről, felelősségről stb. esik szó. Ez a két megközelítés homlokegyenest ellentétes.
A másik szempont: virtuális vagy valós. Virtuális személyem része például a telefonszám - ha valaki tudja, engem érhet el rajta. Ez persze csupán identitás, hiszen több telefonszámom lehet, munkatársaim a "cégeset" tudják, családtagjaim a "magán számomat", ugyanígy email címek, azonosítók, avatárok, ... Jelenleg gondolati képünkben is az jelenik meg: ha belépek egy tetszőleges informatikai rendszerbe, ott csinálok egy kis figurát, amelyet mozgatok - nem "én" lépek be, pl a saját egyetlen, valós nevemmel egy fórumba, szándékosan összekötve (helyesebben: egyben tartva!) egyetlen énem valós és virtuális vetületét. Látható: a szerintem "helyes" viselkedés az "idegen" - mit várjunk el olyanoktól, akik eleve szétdarabolt gondolkodással esnek be?
A virtuális szubjektum egyáltalán nem "helyettesíti" a valós személyiséget, csupán "kiterjeszti" azt egy párhuzamosan létező világba. Az informatika ugyanis ezt hozta létre: egy olyan világot, amelyben nem létezik egy csomó korlát. Kiabálnom sem kell, mégis ezer kilométer távolságból, ám virtuálisan "itt" hasznára lehetek valakinek. Leírt gondolataimat ezren ismerhetik meg - virtuális ismerősök, a tíz éve leírt dolgok is "most" a virtuális jelenben vannak, és lesznek akár ezer év múlva is. Alapvetően más törvények, egy másik világ, amely hatalmas lehetőségeket hordoz. Egyelőre azonban a "hódítók" települtek be, ők írják a törvényeit, ők szabják meg a belépés feltételeit, a jelenlét módjait a saját érdekeik szerint - nyilván rájátszva az amúgy is meglévő gondjainkra (a Mátrix első részét nem véletlenül linkeltem ám be Gidának, bár úgy tűnik, lepattantam). Ezt a világot szeretném "gyarmatosítani", felhasználhatóvá tenni azok számára, akik az általad leírt módon gondolkodnak és élnek.
Felhoztad a párkeresést, menjünk ezen a vonalon egy durva gondolatkísérlet erejéig.
A virtuális szubjektum megközelítés esetén azt jelenti, hogy én, Kedves Loránd a saját adatlapomon jelzem, hogy párkapcsolatra vágyom (ez nyilván esetemben nem áll fenn, és ha megtenném, először is a feleségemmel kellene tisztáznom, aki ezt az információt szintén látja... :-) ). Leírhatok egy listát, amilyennek leendő partneremet elképzelem, de óvatosnak kell lennem, mert ez a leírás is elkísér egy életen keresztül... Aki ezt a listát, és a publikus adataimat szimpatikusnak találja, bejelentkezhet nálam, ezáltal rálátást kapunk egymás privát adatainak egy részére (pl. érdeklődési körök, tapasztalatok, illetve részleges információk korábbi párkapcsolatokról, keresésekről). Ezeket úgyis meg kell osztanunk egymással, ha valóban kapcsolatot szeretnénk felvenni.
Ebben a formában nem az a kérdés, hogy mit akarok mutatni magamról, vagy mit gondolok komolyan, hanem az, hogy ki vagyok; nem "becslések" vagy akár szándékos félrevezetés, hanem "mérések": az eddigi "karmám", amelytől nem szabadulhatok, és amelyet ebben a pillanatban is építek (vagy éppen rombolok).
Ez a megközelítés természetesen nem zárja ki, hogy valaki sekélyes, csak fizikai kontaktusra épülő "párkapcsolatokat" hozzon létre, vagy akár ilyen szolgáltatásból éljen (bár, a japán példát figyelembe véve ezt is lehet magas szinten művelni) - de esélyt ad a valóban tartalmas kapcsolatra is, ennek nyíltságát, őszinteségét támogatja.
Elfogadható számodra (egyelőre gondolati szinten) egy ilyen megközelítés?
2 Miért kéne ezzel foglalkozni? Hiszen nincs szükségetek rá...
Szerintem ez az állítás súlyos tévedés. Amint azt hosszan taglalom, a civilizáció fejlődése gyakorlatilag a tagok közösségi önszerveződésének a fejlődése is, a jobb szervezőképesség fejlettebb munkamegosztást, hatékonyabb közösséget eredményez (legyen ez egy stabilabb hitrendszer vagy egy technikai áttörés), hódító közösségek esetében "győzelmet" a többiek fölött. Tényleg helyes lépésnek tűnik évszázadokat visszalépni ezen az úton, egy hódító társadalom belsejében?? Az önszerveződésetek akár dicséretesnek is mondható, de rendkívül alacsony hatékonyságú, ismétlem (és érzésem szerint eddig nem cáfoltad): ezzel a módszerrel a jelen populáció töredékét lehet fenntartani, olyan szintű feladatokat pedig, mint például az országos vízgazdálkodás rendberakása, amit már idén is több évtized hátránnyal kezdenénk el, LEHETETLEN végrehajtani. Hiába áll rendelkezésre hozzá ember, tudás és technika - meg a kétségbeejtő szükség...
Tovább megyek: ez a "kiszakadok az engem elnyomó rendszerből" tekinthető egyfajta parazita viselkedésnek. Az általad említett közösség tagjai nem úgy keletkeznek, hogy csecsemőkoruktól soha nem látnak orvost, tanárt; soha nem húznak hasznot olyan rendszerekből, mint közutak, közszolgáltatások, bolt, ... de egyszer csak úgy döntenek, hogy ez rossz, és mostantól nem tolnak vissza a rendszerbe erőforrást, hanem a saját kört táplálják. Tényleg van pozitív felhangja ennek a nincs bankszámlám, nincs telefonom, nincs személyim, megbeszéljük és úgy van mentalitásnak. De vajon csinál valaki ezer egyforma csavart, amit talán ők is használnak mondjuk arra, hogy valamit a falra vagy egymáshoz rögzítsenek? Ha valaki leesik a lóról és eltöri a lábát, akkor körülállják, helyben pászítgatják a combcsont darabjait és bekenik árnikával, ha meghal, hát meghal (őszintén szólva sajnálnám, ha tényleg így lenne...) - vagy valahonnan mégis előkerül a telefon és mentőt hívnak?
Amit elmondasz, elhiszem, aláírom, ebben a formában, egy közösen utált fenntartó rendszeren, egyfajta (bizonyos szinten tagadhatatlanul megalapozott) erkölcsi felsőbbrendűség nevében élősködve működik. Ugyanakkor nem felejtem el: életben tart, sőt, valódi emberhez méltó életet ad olyan embereknek, akik megcsömörlöttek, akiket a mai rendszer selejtként kitaszított - ezért mondom, hogy ezen a szinten létezése szerintem is megalapozott, fontos.
Modellnek mégsem tekinteném, mert csak olyan rendszerben vagyok hajlandó gondolkodni, amely önmagában megáll, még ha (illetve éppen emiatt) elég meredek dolgokat is kell állítanom. Ha úgy tetszik, az általad leírt gondolkodással megfér a mai irányító rendszer, sőt tovább megyek: nem kell félnie tőle, mert nem akarja megsemmisíteni az utált struktúrát, hiszen valamilyen szinten azért tudatosul benne, hogy részben belőle él. Én viszont saját lábán megálló, a jelenleginél hatékonyabb, átlátható megoldást igyekszem leírni a Hajnalvilágban.
Kiút...
A kiút sorrendjével, hangsúlyaival teljesen egyetértek, neked ezért valószínűleg nem kell magyaráznom, miért foglalkozom túlnyomórészt az emberrel, gondolkodással, közösséggel és kommunikációval - és miért olyan keveset azzal a területtel, amin talán tenni is tudok valamit, és amelynek része a virtuális szubjektum fogalma. Ha úgy tetszik, a virtuális szubjektum, és az ezeket összefogó, az önirányítást, erőforrás kezelést megvalósító rendszer az a bizonyos társadalmi tükör, a jelenlegi "államnak" igazából parányi, valóban szükséges része. Ellenben az a "részecske", amelyhez az egyén menekül a "szubjektum-tudat" által keltett belső feszültségek elől, illetve amihez az állam (az öntudatos, egyéni véleménnyel és felelősségtudattal rendelkező szubjektummal szemben) ragaszkodik, az bizony az ezzel ellentétes (valós és virtuális) identitások halmaza (fogyasztó, választópolgár, jobboldali, baloldali, párttag, frakciótag, szóvivő, ...)
Hogy lesz-e belőle valami? Nyilván ha csak rajtam múlik, akkor semmi - egy fecske nem csinál nyarat. Ha azt nézzük, hogy milyen szinten vagyok képes érthetővé tenni akár csak az általam látott problémát itt, egy mondhatjuk, válogatott közönség előtt - hát, akkor is semmi :-)
De számomra nem ez a kérdés, hanem az, hogy inkább töltöm az időt egy gyakorlatilag nulla esélyű, viszont elemzésem szerint lehetséges jó megoldással, mint akár egy működő elégtelennel, vagy bármilyen átgondolatlan fantázia halmazzal... És persze igen, inkább dolgoznom - esetemben programoznom kellene, mégis itt csacsogok. Képtelen vagyok irányítani a motivációimat, legjobb barátom tisztelt meg azzal, hogy megszállott vagyok - ma hajnalban újra a prédikálhatnék volt az erősebb, mit tehettem volna?
(és megint a fenntartó rendszerek: odalett az internetkapcsolatom, mire befejeztem az írást...)
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
