Kedves Penge,
valahogy úgy érzem, hogy ti x-fegyver nagyobb gyűlölettel és lenézéssel van azokkal szemben
ahogy "x"-nek is jeleztem: teljesen felesleges ezen a helyen gyűlöletről és lenézésről beszélni, ezt feltételezni; ennek mellőzésére kértem őt is, és kérlek téged is. Szerencsés lenne tudatosítani önmagunkban, hogy a másikat is a jó szándék és hit vezeti, melynek ereje és megalapozottsága lényegében azonos az enyémmel, de ami a fő: megtéríteni ugyanúgy nem lehet "őt", mint ahogy "én" húzódozom ugyanettől. Az ellenoldal (mindkettő, a tiéd sem kivétel) szerencsétlen kommunikációja az, ami félelmet kelt, ebből származik a heves ellenkezés, amit "emitt" már "gyűlöletként" emlegetünk.
Ti eszközként tekintetek a technológiára és más jellegű értékeket állítotok elő a VP számára, mi pedig többnyire kivonjuk magunkat a közösségi kontaktusok alól és a laborban/műhelyben/szerverszobában szüttyögünk, ennek ellenére ti nem antiszociális elemként tekintetek ránk, hanem úgy, mint akik ugyanannyira szerves részei a működő társadalomnak, mint a többiek.
Ez a mondat nem tiszta számomra. Értelmezhetem úgy, hogy az általad képviselt mentalitás nem hagyomány alapú, hanem kutatói / alkotói közösségekbe tömörül; illetve azt kéred, hogy "ennek ellenére" ne negatív példaként, hanem a jövő társadalmának élő részeként tekintsünk rá?
Ugyanis így értve semmi különbséget nem látok a "hagyomány" és a "kutatás" fenntartó közösségei között: emberek, speciális (hosszú munkával, akár élethosszon át megszerzett) tudás, tapasztalat, és annak használata. Sőt egy érdekes felvetés: nagyon szerencsés lenne, ha a tudás művelői végre elkezdenék kutatni az emberi viselkedést, megismerni a boldogság forrását. Ehhez nem ártana megvizsgálni azokat a közösségeket, amelyek tagjaira leginkább illik a "boldog" megjelölés; őket nem a mai ál-világ csúcsán lehet megtalálni, hanem igen gyakran pont az abszolút "tudománytalan" hagyományok, emberi értékek megélői között.
a két legtávolabbi pontot nem próbáljuk meg közelebb hozni egymáshoz... megpróbáljuk elfogadni csak annyira, hogy ne csípje a másik szemét és ne legyen a két ellentétes pólus között feszültség
Én nem ezt írtam és nem ezt kérdeztem. A közösséggel kapcsolatos fejtegetésemben szerintem egyértelmű, hogy alapvetően fontos az eredeti gondolkodás és értékrend megtartása, szuverenitásának megőrzése - ugyanakkor a "ne csípje" borzasztóan kevés, ez még nem stabilitás. Akkor van értelme az együttes munkának, ha az általad negatív dolgok között felsorolt tisztelet megjelenik - erről szól a befogadás.
A kérdés tehát: hajlandó vagy-e a "hagyomány" és a "gondolkozzunk" oldal érvelését a saját hozzáállásoddal azonos szintűnek, ugyanolyan fontosnak tekinteni, és örülni annak, hogy van, aki ezt képviseli? Őszintén? Mert csak ezért cserébe várhatod el, hogy egy hozzád hasonlóan határozott, de veled ellentétes véleményen lévő társadtól ugyanezt megkapd - ez így fair, nem?
Tudok szemléletes példát is adni:
Eddig is talán ez volt a probléma, amiért egy nagy fal volt a két pólus között és mi nem értettük, hogy ti miért nem tartjátok logikusnak ezt a világot, ti pedig nem értettétek, hogy minket miért nem tölt el boldogsággal/örömmel/melegséggel, akármi a nemzet, haza fogalma, vagy miért tekintünk negatív jelzőként olyan szavakra, mint alázat vagy hagyomány.
Kivonatolva: TI nem tartjátok logikusnak ("pedig az")... TI nem értitek ("pedig tudhatnátok"). A neked szóló kérdés nem arról szól, hogy szerinted "mi" hogyan gondolkozunk. A kommunikáció ott kezdődik, hogy őszintén kíváncsi vagy arra, miért lehet tévesnek tartani a VP elképzelést, illetve miért fontos egy hozzád hasonló intellektussal bíró ember számára a haza, a hagyomány vagy a Biblia. Ezek egy részét már leírtam, de te csak a szemeddel olvastad, nem az agyaddal.
Megint egy hasonlat, még mindig a közösség témaköréből. Bandzsaw írta, hogy "az utópiák megvalósíthatóak". Ennek alátámasztására eddig még nem kaptam példát, viszont az én ismereteim szerint ez helyesen: az utópiák soha nem valósulnak meg. Az utópikus eszmék nevében időnként hatalmas erőfeszítésre képes a benne hívő csoport, aztán az egész "valahogy elkanyarodik", és mérhetetlenül távol kerül az eredeti eszméktől. Utólag pedig a soron következő utópia hívei lehülyézik elődeiket, "elszakadnak ostobaságuktól", és kezdik az egészet elölről. Pedig a jelenség szerintem magyarázható, pont a közösség képe teszi érthetővé.
Csak egy "eszme" követői bírnak azzal az erővel, hogy cselekedjenek, vállukra vegyék (az örökké, és nagyon helyesen passzív) társadalmat, és elindítsák egy cél felé; valami homályos elképzeléssel arról, hogy egyszer mindenki olyan lesz, mint ők - hiába látják, hogy az emberek "ma" nem olyanok, és semmi konkrét motivációt nem adnak ahhoz, hogy ez bekövetkezzék. Olyan, mintha egy rakétán csak az egyik oldalon indítanánk be a hajtóművet: a tömeg tehetetlensége miatt dőlni kezd. Az "eszme" hívei egy darabig izzadnak az "ostoba tömeg" miatt, majd elkezdik "nevelni", aztán kihagyni, ha ennek ellenére jól elvannak, akkor áttéríteni és végül irtani; ekkor azonban már késő, mert közben az eszme jó szándékú, pozitív képviselői pont emiatt kiléptek. Ha ekkor nem roskad össze magától, akkor itt a tér az újabb eszme-meghajtású diktatúrához: francia forradalom - Napóleon; kommunizmus - Sztálin, a mi "rendszerváltozásunk" - és az azon lovagoló szürke eminenciások.
HA az az űrhajó egyáltalán képes lesz felemelkedni egyvalami biztos: NEM a VP felé fog haladni, mert erről nagyon kevesen álmodnak. NEM a sámánok világa lesz, mert azt is kevesen képviselik. Viszont ha ők valódi közösséget tudnak alkotni, akkor a felemelkedés közöttük lesz, sokkal többen férünk el benne (talán mindenki belefér, ha elég messze vannak a szélei) és irányíthatóvá válik, mert a széleken dolgozó motorok között összhang van, tudatos teljesítmény kiegyenlítés zajlik: a VP "hívői" dolgoznak azokon a feladatokon, amelyek az értékrendüknek megfelelnek és a közösség számára aktuálisan szükségesek - ugyanezt teszik a megtartók a saját területükön az emberi, közösségi lélek ápolásával. Mondjuk utóbbiak boldog, kiegyensúlyozott munkásokat adnak a VP csapatnak, akik ehhez eszközökről gondoskodnak.
Eredeti hely
Válaszul erre