Ez így veszélyes és teljesen hétköznapi hozzáállás.
Egy közösség működéséhez elengedhetetlen a felelősségek tisztázása, döntésre jogosultak kijelölése, akik akár pillanatnyi érdekeik ellenében is irányítani képesek a többieket, vállalva, hogy esetleg megsérülhetnek, életüket veszthetik. Mondjuk, képzeljünk el enélkül egy tűzoltóságot, vagy akár egy építkezést...
Az igazi kérdés az, hogy a struktúrát felépítő emberek motivációi párhuzamosak-e a közösséggel, hisznek-e abban, amit csinálnak, elfogadják-e a szabályokat - illetve más oldalról: biztosítják-e a közösség eszméi, belső szabályai azt, hogy a tagok motivációja 1: meglegyen a belépéskor; 2: megmaradjon tagként; 3: a hierarchiában elfoglalt hely később ne hozzon be téves motivációkat.
Én a VP-ben eddig láttam egy szó szerint tudományos - fantasztikus képet az emberről aki homályosan megjelenik a sok fotosop járgány és épület, meg helyette gondolkodó, felelősséget vállaló számítógép között (elnézést, de ezek nem érintenek meg, ezért ugyanúgy szűröm, mint a reklámokat - utána nem sok marad), okos, jó döntéseket hoz, stb. - de sehol nem láttam azt az embert, akit én ismerek személy szerint vagy áttételesen, történelemből, médiából. Nem véletlenül rángatom elő a Szép új világot...
Információforrásnak igazán nem nevezném, inkább tanulságnak. Nem felejtősek, de nem lényegesek! Előítéleteket szül és nem lehet alapozni rá a folytatáshoz. Én amondó vagyok, használjuk a fantáziánkat, teremtsünk, állítsunk fel hipotéziseket. Ez nemcsak, hogy új dolgok felé visz, de még szórakoztató is.
Ez így veszélyes és teljesen hétköznapi hozzáállás.
1: óriási jelentősége van annak, hogy igyekezzek a másik, velem ellentétes nézetet valló ember szemével tekinteni önmagamra. Lehet, hogy mindenki más abszolút objektív saját magával, elméleteivel, képességeivel kapcsolatban - én viszont abból indulok ki, hogy emberi lényként, saját stabilitásom megőrzése végett érdekelt vagyok önmagamról jó képet festeni, szűrni a negatívumokat, ergo: hajlamos vagyok becsapni magam (egyéni és közösségi szinten egyaránt). A saját jól felfogott érdekemben kell odafigyelnem a másik, szükségszerűen túlzónak és indokolatlannak tűnő kritikájára ahhoz, hogy esélyem legyen megtalálni a szememben a szálkát (amit ő egyébként teljesen jogosan nevez gerendának, hiszen ugyanakkorát takar számomra a világból, mint egy gerenda előttem egy méterre).
2: és mit szólsz ehhez a szóhoz: tapasztalat? Ettől elrugaszkodva (ezt talán már írtam máshol is) könnyű csodálatos elméleteket felállítani és légvár-jövőt teremteni. Ennek az értéke azonban pontosan nulla. Ha valóban teremtésről, újról van szó, minimális elvárás, hogy a meglévő tapasztalatokat igazolja, és elmagyarázza, hogy a változatlan feltételekből milyen módszerrel, milyen elvek alapján épít a korábbiaktól eltérő, és hosszú távon fennmaradni képes másféle szerkezetet. Mondjuk fizikában furcsa lenne úgy elméletet alkotni, hogy "Ugyan, felejtsük el, hogyan mozognak a testek. Felejtsük el, mit látunk a kísérletekben. Használjuk a fantáziánkat, és tegyük fel, hogy..." Miért lenne ez megengedett az emberi társadalom szerkezetén gondolkozva?
Alaptalannak tartom azt a feltevést, hogy okosabb lennék az eddig élt embereknél, és csupán attól, hogy leülök gondolkodni (még ha gombáztam is előtte), új dolgot fogok kitalálni. Nos igen, lehet, hogy nekem új lesz, sőt, a haveroknak is - viszont egy újszülöttnek minden vicc új... Sokkal valószínűbb, hogy szüleim, az ő szüleik, ... pontosan ugyanilyen álmokkal indultak az életnek, ugyanilyen lelkesek, világmegváltók, stb. voltak (és gombáztak ők is...) - de csak ez lett belőle. Jó eséllyel kitalálták már ezeket a gondolatokat is: a fotosop nélkül ami marad, az kb a francia forradalom eszmerendszere számítógéppel felturbózva - nos, én programozó vagyok, és azt szakmai szemmel nevezem tévesnek.
3: te munkahelyi szinten "teremtettél" már? Én igen, és pontosan tudom, hogy a kidobásra ítélt "rossz" rendszer (minél régebb óta állt fenn, minél drótozottabb a belseje emiatt) felmérhetetlen érték! Ott látom kibontva, mint egy hatalmas szemléltető ábrán mindazt a hibát, téves elvárást, hamisnak bizonyult feltételezéseket, amit vagy tanulva belőle, elkerülök, vagy óhatatlanul megismétlem! Jó, persze fennáll annak esélye, hogy minden elődöm hülye volt, én meg az abszolút géniusz - na de erre azért talán nem lenne szerencsés egy új rendszert építeni, nem igaz?
Az igazság az, hogy az utópiák megvalósíthatóak!
Lehet, hogy az én szemem rossz, de akkor ennek a mainak tökéletes világnak kellene lennie, amennyi utópiát eddig sikerült beledolgozni... (megint a"pokol útjai...") Ha a technikai fejlődésre hivatkozol, mint megvalósult utópiára, akkor az igen magas labda, ugyanis pont azt igazolja, hogy bár ezen a téren hatalmasat sikerült előrelépni, joggal állíthatjuk, hogy álomvilágban élünk - ennek azonban láthatóan semmi köze nincs a globális emberi jóléthez, boldogsághoz, stb. "X"-nek szoktam azt mondogatni, hogy bocs, én arról beszélek, ami van - hát most neked is jár ugyanez a könyökös.
Vagy segíts ki: milyen megvalósult utópiára gondoltál, ami igazolja is (egyébként igen lelkesítő) állításodat?
Mellesleg, mire alapozod, hogy ismered "az igazságot"? Nem lenne őszintébb, ha úgy tetszik, igazabb így kezdeni ezt a mondatot: "Szerintem..." vagy "Én úgy hiszem..."? Egy ilyen állítás szerintem semmilyen vitában nem állja meg a helyét, mert azt közli, hogy abszolút zárt vagy egy ezt megkérdőjelező állításra (mint például az előző mondataim) - hiszen te az igazat mondod...
Eredeti hely
Válaszul erre
