2010. november 23., kedd

korszellem-105

OK, tisztázzunk néhány dolgot.

Ahogy a múltkor kezdtem: nincs "harag" vagy bántódás, egyszerűen úgy érzem, megszűnt bennem a motiváció a beszélgetés folytatására. Ez azért van, mert bizonyára sejted, az itteni írások nem zsigerből születnek, hosszú belső beszélgetés előzi meg őket - és most erre az időre más feladatok megoldása miatt szükségem van. Pontosabban: úgy érzem, most többet ér azokkal akár eredménytelenül kínlódnom, mint ilyen szövegeket írogatnom. Nem "miattad", hanem "miattam".
Ennyi a tény, ezt próbáltam meg a saját szempontjaim ismertetésével kicsit kibogozni, mert szerencsésebbnek láttam ezt a megoldást, mint azt, hogy egyszer csak elhallgatok.

Természetesen tisztelem és nagyra tartom azt a látásmódot, amit képviselsz, szurkolok neked, hogy legyen erőd a folytatásához. Nézd el nekem, hogy én nem tudom értékén kezelni a földművelést, nem értek hozzá. Viszont ha egyszer lesz helyi termék elosztó rendszer, bizonyára szívesen csatlakozol majd hozzá, és nem zaklatásnak, hanem a te saját érdekedben történő védelemnek tekinted majd a szükséges ellenőrzéseket, tanácsokat, illetve részt veszel majd benne a saját tapasztalataid, lelkesedésed terjesztésével. Bízom benne, hogy így rövid időn belül újra valódi értékén tudjuk majd kezelni hihetetlen kincseinket: a magyar termőföldet, vizet, élővilágot. Ehhez én érdemben hozzátenni nem sokat tudok, és nagyon örülök, hogy te igen. A magad területén nyilvánvalóan már messzebbre jutottál, mint én az enyémen.

Ítélet? Nos, tükröt emlegettél, amikor még nem mutattam meg - és ritkán esik meg, hogy valakivel ilyen szinten személyes meglátásaimat közlöm. Természetesen minden megállapításomat alá tudom támasztani a mondataiddal, de feleslegesnek látom: ha igazam van, úgyis rájössz; ha tévedek, minek pazarolnám az időnket. Remélem, pontosan fogalmaztam: meglátást és megállapítást mondok, vagyis személyes véleményemet közlöm, amiben természetesen én is benne vagyok - nem "az igazságot".

Reklám? Nos, sok "profitra" nem számítok egy ingyenesen elérhető könyv hirdetéséből - de nem erről van szó. A Hajnalvilág ismét nem "az igazság", a szerintem tuti szép új világ. Ez egy elemzés és egy megoldási javaslat, amit a magam részéről tehetségemhez mérten követek mindaddig, amíg valaki meg nem cáfolja alapállításaimat vagy következtetéseimet - tiszteletben tartva persze a "hitemet", amit igyekszem minimalizálni és nyilvánvaló módon elkülöníteni a "tudástól", következtetésektől. Értő kritikát és vitát várok a leírtakkal kapcsolatban, nem egyetértést - viszont nem látom értelmét olyan "megoldásokról" beszélgetni, amelyek alapfeltevéseit cáfoltam. Itt az én elemzésem, ami azt mondja, hogy az általam látott problémák megoldásához a valóban tiszteletre méltó jó szándékod KEVÉS, a VP KEVÉS, a "vissza a magyar gyökerekhez" KEVÉS, a vegyük ki a pénzünket a bankból KEVÉS, a csapjuk agyon a zsidókat, cigányokat, kazárokat, burzsujokat, stb pedig MARHASÁG. Természetesen örömmel beszélgetek olyasvalakivel, aki ezeket megoldásnak látja - ha előzőleg megértette és érdemben cáfolta azt a gondolati struktúrát, amelynek alapján a fentieket állítom. Azért "reklámozom", hogy ne raboljuk feleslegesen egymás idejét.

"Jézus a kereszten" Folytatom a hasonlatot. Attól, hogy tudok különbséget tenni Jézus és a kereszt között, még nem kerül le a gerendáról. Igen, az első lépés, hogy gondolatban vegyük le, nézzük meg, hogy mi tartja ott. Aztán jön az, hogy: tehát most, hogy még ott van, vegyünk létrát, csípőfogót, találjuk ki, milyen sorrendben kell kihúzni a szögeket, hogyan kell a testet alátámasztani ahhoz, hogy bár fájdalmat okozunk, de ne verjük nyomorékká, ne öljük meg a legjobb szándék mellett. Nekem nem jön be az a megközelítés, hogy "tegyük fel, hogy már nincs a kereszten", még ha optimistábbnak is tűnik az enyémhez képest.

Következő lépésem? Igyekeztem nem írni semmi olyat, ami miatt újabb köröket kellene futnunk, és kultúremberek módjára léphetünk le a pástról. Becsszó jelentkezem, ha sikerül valamit érdemben "tennem a jövőért"; hiszen e nemes versenyben egyelőre te állsz jobban :-)

Eredeti hely

Válaszul erre

Válasz 1