Kedves Usztu!
Úgy érzem, "érintik" egymást a gondolataink, de sok ponton sokkal merevebb álláspontot foglalok el, mint amit most tőled olvasok. Nem tudok egészében hozzászólni, töredékeket emelnék ki, és előre elnézést a ridegségért.
Az első, ami belém állt, az egyes szám második személy: "határozd el". Kit tanítasz? Nekem ez a szöveg kb 12 éves koromban volt időszerű, amikor elfogadtam a kettősséget: emberként örökké félni fogok a szenvedéstől, de megbékélhetek a halállal. Azóta egyetlen célom: felnőtté válni - és huszonöt évem van már abban, hogy ennek az értelmét igyekszem kutatni, kiteljesíteni.
Persze, vannak normák - a magam szintjén igyekeztem felsorolni, hogy melyek azok, és mi az OKA annak, hogy hiába tudunk róluk, mégsem éljük meg őket. Nem is fogjuk akarni, amíg rá nem kényszerülünk. Nem fogom itt felsorolni, engem mi vert szét annyira, hogy így gondolkodjam, a nevemet adjam minden szavamhoz, és lehetetlen feladatokhoz mérjem az életidőmet. Hálával tartozom érte, mert így a saját fogalmaim szerint is ÉLEK, és képességeim szintjén igyekszem ébren lenni; hálával tartozom a... kegyelemért (talán jól használom ezt a fogalmat), amely megóvott attól, hogy másokban vagy magamban kárt tegyek.
A 80 százalékról olvastad a véleményem. Nem a dzsakudzi hiányával van a baj, hanem azzal, hogy a gyereke ott hal meg a kezében, közben pedig olyanok döntenek a sorsa felett, akik tőle lopják el a saját dzsakudzijukra valót, ráadásul elveszik tőle a régi életét, a gyerekei jövőjét és a média révén megmérgezik a nyugat összes hülyeségével. Nem csak "ott" - ez itt Borsodban, vagy egy romániai bányatelepen is megtalálható. Simán el tudom képzelni, hogy én is ölnék, nem a luxusért, hanem gyűlöletből!
A felsorolt dolgok nagynak tűnnek, szép szövegek. Vajon mit érnek ma Görögországban, a nem tudom hányadik "általános sztrájk" idején, vagy a haiti kolerajárványban? Egy éve ott is szép kihívásnak hangzott volna, azóta azonban átkerültek a puska rosszabbik végére, pedig egyetlen tanár, buszsofőr vagy hivatalnok nem csinál(na) mást, mint akkor. Ki tudja, van-e még egy évünk addig, hogy nekünk is bemondják az unalmast? A görögöknek beajánlották, hogy adjanak el szigeteket kínai milliárdosoknak - mi mit adunk el? A Tihanyi félszigetet? A Balatont? Egy megyét? Vagy simán az egész országot ("All in! All in!!"), ahogy most a gyarmati szintű törvényalkotás és a "nyitás keletre" zajlik???
Mondok jobbat. December közepe van, árvíz és belvíz az országban, a talaj csapadékfelfogó képessége nulla, a védművek ronggyá áznak. Ha befut egy érdekesebb tavasz, amire számos példa volt az elmúlt években, akkor újra irgalmatlan mennyiségű vízzel fogunk birkózni, és lehet, hogy nem állnak meg a gátak, tényleg meghalhat több ezer ember! Ha nem tudunk mit kezdeni a vízzel, lehet, hogy minden EU, gazdaság, okosság dacára nem tudjuk megtermelni ezen a földön azt az élelmet, amit mi magunk megennénk! Ezt pedig nem lehet "egyénileg" megoldani, mert gátat építeni, vízgazdálkodást átalakítani nem lehet kalákában, csak országos, régiós együttműködéssel, ahol ráadásul közös és valós szükségletekről van szó. A pénzügyi, politikai megfontolások pedig a kiabálóikkal együtt mennek a gátakra, nem fotózkodni, hanem nap nap után lapátolni, amíg a művezető mondja.
Ja, és valakinek el kell dózerolni azt a több ezer házat, amit ártérre építettek homályos engedélyekkel, és most hatalmas termőterület kárára védenek - mert a ház egyéni vagyon, az elárasztott földön viszont nem terem meg az élet (hányan tudják vajon, mit hívtunk így régen?), amely mindannyiunknak hiányzik majd.
Ez bajom a "nem lehet", meg a "törekvés" szöveggel. Persze, nem lehet. De MUSZÁJ megteremtenünk negatív határidővel egy működő alternatív irányítási rendszert, amiben képesek vagyunk megbízni akkor, amikor NEM kapunk "fizetést", amikor ma elképzelhetetlen keményen fogunk dolgozni talán sokkal rosszabb életkörülmények között, újra csak azért, hogy életben maradjunk, és esetleg kicsit jobb legyen az utódainknak. Nem az a kérdés, hogy eljön-e ez az idő, hanem az, hogy milyen mélyre zuhanunk, és marad-e valós remény a rendrakásra.
A megoldáshoz baromi kemény feltételeket kell teljesítenünk, nem hibázhatunk, mert gyakorlatilag egyetlen dobásunk van. Nem finomkodhatunk tovább, és itt nem a hajléktalanrazziákról beszélek (amivel már készülünk arra az időre, amikor megszűnik a kilakoltatási moratórium), hanem arról, hogy a felelős irányításra, döntésre nem alkalmas embereket kíméletlenül és egy életre el kell zavarni onnan, ahol egyszer bajt csináltak - például engedélyeket kértek és írtak alá Felsőzsolcán, Kolontáron, stb. Ez nem "büntetés", hanem következmény, nem börtön, hanem egy másik, remélhetőleg hasznosabb élet lehetősége.
Erőszak, törvény, norma? A minősítés érdektelen, a közösség szabályait egyszerűen az élet mögött valóban meghúzódó fizikai, biológiai törvényekről kell mintázni, és közös evolúcióval fejleszteni. Nem ködös elképzelésekről beszélek, a lapjaim az asztalon vannak.
Én most így látom, de talán túl forrófejű vagyok, és a pánik beszél belőlem látva, ahogy vakon fecserészve haladunk a szakadék felé, a szárnyakat pedig még mindig nem raktuk össze. Bizonyára nyugodtabb lennék, ha legalább a saját feladatommal előbbre tartanék.
Ja, és nem tartom nagyra a Voyagert vagy az LHC-t. Ma már meg sem dicsérem a kölköt, amikor hatalmas tornyot épít legóból, hanem azt kérdezem tőle: a házi feladatod kész van? Majd ha a ma elérhető tudással megteremtettük azokat az életkörülményeket minden jelenlegi és jövőbeli földlakó számára, amire megvan a lehetőségünk, akkor törpölnék ezen. A világűr pedig... hát az nagy. Igen, van egy papírrepülőnk, ami nagyon messzire szállt, szép teljesítmény, ügyes dobás - de erről a bolygóról csak akkor fogunk kilépni, ha a világegyetem egész másként néz ki, mint ahogy most elképzeljük, és a házi feladatunk megoldásával jogot nyerünk arra, hogy elhagyjuk a kiscsoportot. Vagy ha jobban tetszik, azt a zárkát, ahol az erős, de önfegyelemmel még nem rendelkező, ön és közveszélyes kölyköt kell elkülönítve tartani (és hagyni meghalni, ha az önkontrollra képtelen) a közösség jól felfogott érdekében. Lásd: Eidzsi Josikava: Muszasi I., II.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
2010. december 16., csütörtök
2010. december 13., hétfő
korszellem-116
Kedves Usztu!
Az én belefektetett munkám nem számít, attól még nem kell "fontosnak" lennie - számomra persze az, ezért írtam le... köszönöm a megjegyzéseket, igyekszem érdemben válaszolni rájuk.
Biblia... tulajdonképpen örülök, hogy ennyire nem ment bele "spirituális töltés". Elég hosszú ilyen út áll mögöttem (még több előttem), de ezt az írást csak annyira akartam összekötni a hit kérdésével, amennyire feltétlenül szükségesnek éreztem. Úgy gondolom, van egy nagyon komoly "evilági" feladatunk, aminek megoldása során nem alapozhatunk "ősi tudásra", nem evilági közvetlen segítségre. Lehet, hogy van ilyen, lehet, hogy segítségünkre lesz, amikor nekiállunk végre a helyes irányban tevékenykedni, de ez egy más kérdés. A bibliai kitekintés csak azért került bele, mert rendkívül tiszta, kultúrkörünkben ismert gondolkodási sémákat tartalmaz.
Közösségi minták... szerintem eltérő dolgokról beszélünk. Teljesen egyetértek azzal, hogy a helyi közösségekben közvetlenül megtapasztalhatók élő, igen pozitív minták - nekem is szerencsém van ilyen körben élni. Én viszont egy koherens mintakészlet hiányáról beszélek, amely egy együtt élő közösség teljességét szinte személyes tapasztalatként hatja át, amely rögzíti a helyes életút-mintákat, viselkedési példákat ad, illetve megmutatja a hibás viselkedés hosszú távú következményeit. Miről beszélek? Mondjuk ilyen volt az ókori görögök számára az isten- és mondavilág, ilyen az Ószövetség szinte telefonkönyv-szerű személy és történet-listája, Jézus pédabeszédei és "kalandjainak" mellékszereplői. A közösség minden tagja hasonló történeteket tudott róluk, ismerték az alapvető konfliktusokat, a lehetséges feloldásokat, hasonultak a szereplőkkel; így a személyes nézeteltérések rendezése egy hatalmas háttér előtt, Isten vagy istenek figyelő tekintete előtt zajlott, ahol bizony nem tanácsos túl önzőnek lenni. Természetesen ahogy a hit esetében, úgy a közösségi mintarendszernél is több párhuzamos, egyaránt működőképes megoldás létezik - amennyiben ez a készlet koherens (ezt szolgáltatják a "kipróbált vallások" evolúciós /"sugalmazott?" mintái) és a közösség egységesen elfogadja, tiszteletben tartja, akár erővel érvényt szerez neki (ugyanis a "kilógók" versenyelőnyt élveznek, a felelősséget félretéve, közösségellenes tevékenységet folytatva). Nem kell sorolni, hogy mennyire hiányzik mai életünkből ez a fajta közösen és egyetértésben elfogadott, élet-párti magasabb szint tisztelete (függetlenül a konkrét vallás vagy életszemlélet szavaitól és dogmáitól), illetve milyen minőségű az a mintarendszer, amelyen ma globálisan osztozunk.
Virtuális személyiség kérdése - ezek szerint nem voltam elég egyértelmű, de sajnos csak ismételni tudok. Az alapvető problémát abban látom, hogy ma ahelyett, hogy a rendelkezésünkre álló információkat, az előttünk álló feladatokat beolvasztanánk saját, egyedi szubjektumunkba (személyiségünkbe) - inkább az adott környezeteknek megfelelő indentitásokra (viselkedésmód, szerep) szakadunk. Ez a szétesettség elrejti az alapvető kérdéseket, erőtlenné tesz - a minket irányító struktúrának ez nyilván jól jön. Érdemes megnézni ezt: Aczél Petra előadásai, "Újmédia-kultúra". Ez a jelenség a hétköznapjainkban is tetten érhető, az informatika világában pedig teljesen egyértelmű, a számtalan független rendszerben akár több "azonosítóval" jelen lévő egyetlen személy példáján.
Az általam emlegetett virtuális személyiség nem a számtalan identitás, hanem az egyetlen szubjektum informatikai reprezentációja, egy mindentudó, abszolút monopol helyzetű nyilvántartó rendszerben. Mindenki egyetlen azonosítóval, minden adatterület (egészség, család, ismeretségek, képességek, tapasztalatok, közösségek, ...) egyetlen rendszerben, minden megnyilatkozás örökre megmaradó, visszakereshető formában - semmilyen rejtőzködés, anonim megjegyzések, tréfás nicknevek, titkos bankszámlák. Ugyanakkor a hozzáférés az egyén által szabályozott és szintén visszakereshető: az egészségügyi adataimhoz az orvosaim férnek hozzá, és tudom, hogy ki nézte végig a beszélgetéseimet. Nyílt kártyák és egyenrangú résztvevők: az önkontroll egyetlen valódi motivációs tényezője. Más oldalról: ez a spirituális szemlélettel rendelkező ember világképének számítástechnikai megfelelője. Elemzésem szerint valójában erre van szükség, de a ma általános motiváció-struktúrában nem valósulhat meg, mert "megoldás" helyett a totális diktatúra eszköze lenne - ráadásul kötve hiszem, hogy ma túl sok ember számára lenne vonzó a fenti nyíltság.
Folytatás pedig egyelőre nincs. Ezen informatikai rendszer szoftverének létrehozásán "dolgozom" immár tizenvalahány éve, kézzel fogható eredmény nélkül. Eddig csak annyit értem el, hogy egyáltalán rájöttem: ezen dolgozom; illetve nagyon sok mindent ma már másként látok, mint tíz évvel, vagy akár csak hónapokkal ezelőtt. Ha a Hajnalvilág "vadnak" tűnik, vedd figyelembe, hogy filozófiában, pszichológiában, gazdaságtanban stb. csak egy kontár vagyok, a programozás viszont a tanult és gyakorolt mesterségem...
Az alábbi kellemetlen lehetőségeket látom:
1: túl pesszimista vagyok, nincs akkor baj, mint amekkorának látom, a megközelítésemre nincs szükség. Ez valójában nem is olyan rossz, kiegyeznék vele;
2: tényleg nagy a gáz, de a megoldási javaslatom nem jó, nem elég, túl sok. Ezt próbálom elkerülni azzal, hogy beszélgetek, várom azokat a bevillanó információkat, amelyeket önmagamtól nem tudok létrehozni vagy elfogadni;
3: elérek eredményeket, de a jelenlegi fenntartó rendszer, illetve a benne való hit túl erős, a problémák pedig nem elég nagyok - akkor bizony fenékbe rúgtam egy óriást...
4: elérek eredményeket, és nagyok a problémák, de a fenntartó rendszer is időben kapcsol, én pedig eszközt adok egy globális diktatúrához - hát, ez is benne van a pakliban, és nem rajtam múlik.
Ezekhez képest viszonylag pici az esélye annak, hogy épp a megfelelő pillanatban kezdek értelmezhető dolgokat csinálni, és a Hajnalvilág az "Útitervben" leírt fejlődési pályát írja le. Azt sem tudom, én magam hogyan lehetek a megfelelő pillanatban a megfelelő állapotban - arról pedig tényleg gőzöm sincs, ehhez hogyan lehetne "csatlakozni". Egyre nehezebben tudom kézben tartani azt, amit csinálok, néha iszonyú nehéz hinnem abban, hogy ez valahol pont rendben van. Szóval egyelőre a Hajnalvilág állampolgárságról semmilyen képem nincs (és "Hajnalvilág", az eszperantó nem kiváltja az anyanyelvet, hanem közvetít...). Ha neked van ötleted - kl_hajnalvilag_hu
A vasgolyó kicsit félrement - az a mai globális civilizáció irányító rendszerét szimbolizálja, hatásaival együtt; és a reményemet, hogy egyszer hajlandóak leszünk nekimenni. Egyébként mindig érdekes, hogy egy-egy hasonlat többet tartalmaz, mint aminek eredetileg elképzeltem: például, hogy valójában mi van abban a szobában, amit a kovács őrülete tökéletes és megbonthatatlan gömbnek lát...
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Az én belefektetett munkám nem számít, attól még nem kell "fontosnak" lennie - számomra persze az, ezért írtam le... köszönöm a megjegyzéseket, igyekszem érdemben válaszolni rájuk.
Biblia... tulajdonképpen örülök, hogy ennyire nem ment bele "spirituális töltés". Elég hosszú ilyen út áll mögöttem (még több előttem), de ezt az írást csak annyira akartam összekötni a hit kérdésével, amennyire feltétlenül szükségesnek éreztem. Úgy gondolom, van egy nagyon komoly "evilági" feladatunk, aminek megoldása során nem alapozhatunk "ősi tudásra", nem evilági közvetlen segítségre. Lehet, hogy van ilyen, lehet, hogy segítségünkre lesz, amikor nekiállunk végre a helyes irányban tevékenykedni, de ez egy más kérdés. A bibliai kitekintés csak azért került bele, mert rendkívül tiszta, kultúrkörünkben ismert gondolkodási sémákat tartalmaz.
Közösségi minták... szerintem eltérő dolgokról beszélünk. Teljesen egyetértek azzal, hogy a helyi közösségekben közvetlenül megtapasztalhatók élő, igen pozitív minták - nekem is szerencsém van ilyen körben élni. Én viszont egy koherens mintakészlet hiányáról beszélek, amely egy együtt élő közösség teljességét szinte személyes tapasztalatként hatja át, amely rögzíti a helyes életút-mintákat, viselkedési példákat ad, illetve megmutatja a hibás viselkedés hosszú távú következményeit. Miről beszélek? Mondjuk ilyen volt az ókori görögök számára az isten- és mondavilág, ilyen az Ószövetség szinte telefonkönyv-szerű személy és történet-listája, Jézus pédabeszédei és "kalandjainak" mellékszereplői. A közösség minden tagja hasonló történeteket tudott róluk, ismerték az alapvető konfliktusokat, a lehetséges feloldásokat, hasonultak a szereplőkkel; így a személyes nézeteltérések rendezése egy hatalmas háttér előtt, Isten vagy istenek figyelő tekintete előtt zajlott, ahol bizony nem tanácsos túl önzőnek lenni. Természetesen ahogy a hit esetében, úgy a közösségi mintarendszernél is több párhuzamos, egyaránt működőképes megoldás létezik - amennyiben ez a készlet koherens (ezt szolgáltatják a "kipróbált vallások" evolúciós /"sugalmazott?" mintái) és a közösség egységesen elfogadja, tiszteletben tartja, akár erővel érvényt szerez neki (ugyanis a "kilógók" versenyelőnyt élveznek, a felelősséget félretéve, közösségellenes tevékenységet folytatva). Nem kell sorolni, hogy mennyire hiányzik mai életünkből ez a fajta közösen és egyetértésben elfogadott, élet-párti magasabb szint tisztelete (függetlenül a konkrét vallás vagy életszemlélet szavaitól és dogmáitól), illetve milyen minőségű az a mintarendszer, amelyen ma globálisan osztozunk.
Virtuális személyiség kérdése - ezek szerint nem voltam elég egyértelmű, de sajnos csak ismételni tudok. Az alapvető problémát abban látom, hogy ma ahelyett, hogy a rendelkezésünkre álló információkat, az előttünk álló feladatokat beolvasztanánk saját, egyedi szubjektumunkba (személyiségünkbe) - inkább az adott környezeteknek megfelelő indentitásokra (viselkedésmód, szerep) szakadunk. Ez a szétesettség elrejti az alapvető kérdéseket, erőtlenné tesz - a minket irányító struktúrának ez nyilván jól jön. Érdemes megnézni ezt: Aczél Petra előadásai, "Újmédia-kultúra". Ez a jelenség a hétköznapjainkban is tetten érhető, az informatika világában pedig teljesen egyértelmű, a számtalan független rendszerben akár több "azonosítóval" jelen lévő egyetlen személy példáján.
Az általam emlegetett virtuális személyiség nem a számtalan identitás, hanem az egyetlen szubjektum informatikai reprezentációja, egy mindentudó, abszolút monopol helyzetű nyilvántartó rendszerben. Mindenki egyetlen azonosítóval, minden adatterület (egészség, család, ismeretségek, képességek, tapasztalatok, közösségek, ...) egyetlen rendszerben, minden megnyilatkozás örökre megmaradó, visszakereshető formában - semmilyen rejtőzködés, anonim megjegyzések, tréfás nicknevek, titkos bankszámlák. Ugyanakkor a hozzáférés az egyén által szabályozott és szintén visszakereshető: az egészségügyi adataimhoz az orvosaim férnek hozzá, és tudom, hogy ki nézte végig a beszélgetéseimet. Nyílt kártyák és egyenrangú résztvevők: az önkontroll egyetlen valódi motivációs tényezője. Más oldalról: ez a spirituális szemlélettel rendelkező ember világképének számítástechnikai megfelelője. Elemzésem szerint valójában erre van szükség, de a ma általános motiváció-struktúrában nem valósulhat meg, mert "megoldás" helyett a totális diktatúra eszköze lenne - ráadásul kötve hiszem, hogy ma túl sok ember számára lenne vonzó a fenti nyíltság.
Folytatás pedig egyelőre nincs. Ezen informatikai rendszer szoftverének létrehozásán "dolgozom" immár tizenvalahány éve, kézzel fogható eredmény nélkül. Eddig csak annyit értem el, hogy egyáltalán rájöttem: ezen dolgozom; illetve nagyon sok mindent ma már másként látok, mint tíz évvel, vagy akár csak hónapokkal ezelőtt. Ha a Hajnalvilág "vadnak" tűnik, vedd figyelembe, hogy filozófiában, pszichológiában, gazdaságtanban stb. csak egy kontár vagyok, a programozás viszont a tanult és gyakorolt mesterségem...
Az alábbi kellemetlen lehetőségeket látom:
1: túl pesszimista vagyok, nincs akkor baj, mint amekkorának látom, a megközelítésemre nincs szükség. Ez valójában nem is olyan rossz, kiegyeznék vele;
2: tényleg nagy a gáz, de a megoldási javaslatom nem jó, nem elég, túl sok. Ezt próbálom elkerülni azzal, hogy beszélgetek, várom azokat a bevillanó információkat, amelyeket önmagamtól nem tudok létrehozni vagy elfogadni;
3: elérek eredményeket, de a jelenlegi fenntartó rendszer, illetve a benne való hit túl erős, a problémák pedig nem elég nagyok - akkor bizony fenékbe rúgtam egy óriást...
4: elérek eredményeket, és nagyok a problémák, de a fenntartó rendszer is időben kapcsol, én pedig eszközt adok egy globális diktatúrához - hát, ez is benne van a pakliban, és nem rajtam múlik.
Ezekhez képest viszonylag pici az esélye annak, hogy épp a megfelelő pillanatban kezdek értelmezhető dolgokat csinálni, és a Hajnalvilág az "Útitervben" leírt fejlődési pályát írja le. Azt sem tudom, én magam hogyan lehetek a megfelelő pillanatban a megfelelő állapotban - arról pedig tényleg gőzöm sincs, ehhez hogyan lehetne "csatlakozni". Egyre nehezebben tudom kézben tartani azt, amit csinálok, néha iszonyú nehéz hinnem abban, hogy ez valahol pont rendben van. Szóval egyelőre a Hajnalvilág állampolgárságról semmilyen képem nincs (és "Hajnalvilág", az eszperantó nem kiváltja az anyanyelvet, hanem közvetít...). Ha neked van ötleted - kl_hajnalvilag_hu
A vasgolyó kicsit félrement - az a mai globális civilizáció irányító rendszerét szimbolizálja, hatásaival együtt; és a reményemet, hogy egyszer hajlandóak leszünk nekimenni. Egyébként mindig érdekes, hogy egy-egy hasonlat többet tartalmaz, mint aminek eredetileg elképzeltem: például, hogy valójában mi van abban a szobában, amit a kovács őrülete tökéletes és megbonthatatlan gömbnek lát...
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
2010. december 9., csütörtök
korszellem-115
Kedves Gida,
1: összeadni... pontosan ezt csinálja a mai civilizáció: struktúrába szervezi a különböző képességű emberek tömegét. Ezért erősebb, ezért képes eltiporni az egyéni kezdeményezéseket, függetlenül azok fenntarthatóságától, hosszú távú értékeitől. Ezért mondom, hogy a szervező erő által sugallt KÉSZTETÉS a legfontosabb tényező. A pénzrendszer a harcot tekinti alapelvnek, ezért nyert világuralmat: mert harcra teremtetett. Ugyanakkor egy zárt élettérben, mint a bolygót lefedő irányítási rendszer magja, önpusztító, halálos méreg. Nincs alku, nincs "beszéljük meg".
2-3: ugyanaz: az irányító struktúra elkerülhetetlenül tör ellened, nincs elég erőd, hogy védekezz, a parlamentben a te közösségi termelői véleményed érdekében senki nem fog törvényt hozni, a Kolontárhoz hasonlóan veszélyeztetett lakosságnak nincs képviselete egy gyárral szemben - ellened viszon igen, ha elég jól csinálod. Véleményem szerint az iraki börtönökben nem kevés "mezőgazdasági terrorista" ül, aki magyarázhat a falnak, pereskedhet a gumibottal. Persze, mázlink van, hogy pont ide születtünk - de az, hogy valamit e hatalmas szerencsével(!) átmenetileg(!) képesek vagyunk megcsinálni, nem jelenti azt, hogy amit csinálunk, "megoldás", vagy egyáltalán a megoldás felé vezet!
Ez az én szememben egyszerűen küzdelem az életért egy halál-alapú rendszerrel - nincsenek elvek, nincs tisztesség. Lényünk "sötét oldalát" az elfogadása helyett száműzzük a gondolatainkból (igen pontosan írod le), BELŐLE építjük a minket szervező rendszert. Ezzel a rendszerrel nem lehet "egyenlően osztozni". Ha képesek vagyunk befogadni lényünk teljességét, akkor (és CSAK akkor) MEGSZŰNIK - ha nem, és csak saját "jó oldalunkkal" azonosulunk, akkor eltiporja a minket fenntartó világot. Nincs harmadik út. Szóval úgy érzem, a szavaiddal egyetértek, de a belőlük alkotott mondattal már nem: számomra az egyetlen lehetőségnek tűnik befogadni lényem "sötét oldalát", beleértve az elkeserítő, kiábrándító, kétségbeejtő, reménytelen rosszat is. A megoldás a túloldalon van.
Nem rémlik Jézus, és a hozzá kapcsolódó "bűneinket magára vette" szöveg? Ez vajon valami hősies spirituális egyéni áldozatvállalás lett volna, a Jóisten kockás füzetében ki kellett pipálni valamit? Kényelmes gondolat, de nekem jobban tetszik az az értelmezés, hogy ez iránymutatás: óriási hibát követek el, ha nem veszem magamra a bűnöket, nem vállalom a felelősséget emberi mivoltom teljességéért.
Ezt a félig üres - félig tele poharat ebben a formában nem ragozom, leírtam, miért tartom érdektelennek. Viszont ma hajnalban egy másik értelmezéssel ébredtem:
A pohár az agyunk, benne pedig dobókockák a tudásunk, tapasztalataink - ezzel "dobjuk ki" a döntéseink sorát, végeredményben a sorsunkat.
- Üres pohárral nem lehet dobni. Saját tudás nélkül a válaszok egyértelműek: a környezet erőviszonyai határozzák meg a döntéseket. Ez az élet kényelmes, ellentmondásoktól mentes, de külső vezetésre szorul - és ha megfigyeled, egyáltalán nem "ostoba": túlél ott, ahol bármilyen szembeszegülés veszélyes. Nem "megtörik", hanem "egyetért"!
- Lényegében emiatt van, hogy sokan "leragasztják" a kockáikat a pohár falához: nem kérdőjelezik meg az alapelveiket, nem forgatják meg őket, nem tekintik egyenrangúnak más kockákkal. Gyakorlatilag azonban az ilyen tudás a döntések, az élet szempontjából egyenértékű a nemtudással: az egyén képtelen megélni a saját neki rendelt sorsot, hanem tudatosan épít egyet magának a kritika nélkül befogadott klisékből.
- Minél több a kocka, annál több a kérdés, a lehetőség, a bizonytalanság. Ez megalapozottá is teszi a döntéseket, ugyanakkor szabadságot is ad nekik, lehet nyugodtan keverni, elfogadni, összerakni. Ezért választható az az út, amely nem fogad be több kockát, a pohár félig üres - félig tele van. Kellemetlen érzést kelt, hogy lehetne beletenni még kockákat, mert ezzel már CSÖKKEN a gondolkodás szabadsága: a tudás nem ad teret a véletlennek, a döntési szabadságnak, hanem egyre szigorúbban utat mutat.
- Végállapotban a pohár megtelik kockákkal. Többé nincs dobás, nincs véletlenszerűség, a tudás, tapasztalat és következtetés kitölti a rendelkezésére álló teret, kijelöli az utat, amelynek végigjárására teremtetett. Ez nem az üresség kényelme, mert a kockák kiválasztásának és elrendezésének teljes felelőssége az egyénen nyugszik; a kijelölt út pedig semmi egyéni óhajt nem vesz figyelembe. Ez az az állapot, amikor kiderül, a boldogság ugyanúgy választható állapot, mint a kétségbeesés, nem függ semmilyen külső vagy belső tényezőtől.
A hasonlat értelmezéséhez pár szempont:
- nem beszéltem a pohár méretéről, ez mindenkinél más. Bárki élhet "totálisan vezetett, gyermeki", "szabad", vagy "eleve elrendelt" életet attól függően, hogy a saját befogadóképességének mekkora részét tölti ki;
- nem minősítettem az egyes állapotokat, mindegyik más körülmények között optimális;
- nem mondtam, hogy a kockák "igazságból" kell álljanak - annál szubjektív nézőpontból erősebbek: ezt hívják véleménynek, meggyőződésnek. Az igazság változhat a külső tudás mentén; annak elfogadása passzív történés. A vélemény csak meggyőzés, vita útján, a kockák átrendezésével változik meg, aktív, felelősségteljes tevékenység. Talán szomorú, de "Igazság" számunkra nem létezik, hiszen korlátozott felfogó és befogadóképességgel rendelkezünk - csak véleményünk és hitünk lehet.
Ugyanakkor állítom, hogy jelen helyzetünkből kiutat keresni... abban NINCS véletlen, nincs döntési szabadság. Vagy megtaláljuk az átvezető utat (amelynek létezésére semmilyen bizonyíték nincs, a létezésében való meggyőződés definíció szerint HIT) - vagy zátonyra futunk.
----
Usztu, nincs miért bocsánatot kérni (főleg így, hogy egy névrokon lélekbúvárral keversz :-) ) - csak a pontosság kedvéért szóltam.
A cigány csókával pedig egyetértek: gádzsótól lopni nem bűn! Amint rámutattam, annak a világnak, amelyet a cigány "gádzsó világnak" nevez, alaptörvénye a lopás, csak tudománnyá emelve. Nem bűn tehát, mindössze ugyanaz az ordító gondolkodási hiba, ahogy "mi" meg a zsidóval, cigánnyal azonosítjuk a lopást. Ezt a leragadt gondolati sémát próbálom felfeszegetni.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
1: összeadni... pontosan ezt csinálja a mai civilizáció: struktúrába szervezi a különböző képességű emberek tömegét. Ezért erősebb, ezért képes eltiporni az egyéni kezdeményezéseket, függetlenül azok fenntarthatóságától, hosszú távú értékeitől. Ezért mondom, hogy a szervező erő által sugallt KÉSZTETÉS a legfontosabb tényező. A pénzrendszer a harcot tekinti alapelvnek, ezért nyert világuralmat: mert harcra teremtetett. Ugyanakkor egy zárt élettérben, mint a bolygót lefedő irányítási rendszer magja, önpusztító, halálos méreg. Nincs alku, nincs "beszéljük meg".
2-3: ugyanaz: az irányító struktúra elkerülhetetlenül tör ellened, nincs elég erőd, hogy védekezz, a parlamentben a te közösségi termelői véleményed érdekében senki nem fog törvényt hozni, a Kolontárhoz hasonlóan veszélyeztetett lakosságnak nincs képviselete egy gyárral szemben - ellened viszon igen, ha elég jól csinálod. Véleményem szerint az iraki börtönökben nem kevés "mezőgazdasági terrorista" ül, aki magyarázhat a falnak, pereskedhet a gumibottal. Persze, mázlink van, hogy pont ide születtünk - de az, hogy valamit e hatalmas szerencsével(!) átmenetileg(!) képesek vagyunk megcsinálni, nem jelenti azt, hogy amit csinálunk, "megoldás", vagy egyáltalán a megoldás felé vezet!
Ez az én szememben egyszerűen küzdelem az életért egy halál-alapú rendszerrel - nincsenek elvek, nincs tisztesség. Lényünk "sötét oldalát" az elfogadása helyett száműzzük a gondolatainkból (igen pontosan írod le), BELŐLE építjük a minket szervező rendszert. Ezzel a rendszerrel nem lehet "egyenlően osztozni". Ha képesek vagyunk befogadni lényünk teljességét, akkor (és CSAK akkor) MEGSZŰNIK - ha nem, és csak saját "jó oldalunkkal" azonosulunk, akkor eltiporja a minket fenntartó világot. Nincs harmadik út. Szóval úgy érzem, a szavaiddal egyetértek, de a belőlük alkotott mondattal már nem: számomra az egyetlen lehetőségnek tűnik befogadni lényem "sötét oldalát", beleértve az elkeserítő, kiábrándító, kétségbeejtő, reménytelen rosszat is. A megoldás a túloldalon van.
Nem rémlik Jézus, és a hozzá kapcsolódó "bűneinket magára vette" szöveg? Ez vajon valami hősies spirituális egyéni áldozatvállalás lett volna, a Jóisten kockás füzetében ki kellett pipálni valamit? Kényelmes gondolat, de nekem jobban tetszik az az értelmezés, hogy ez iránymutatás: óriási hibát követek el, ha nem veszem magamra a bűnöket, nem vállalom a felelősséget emberi mivoltom teljességéért.
Ezt a félig üres - félig tele poharat ebben a formában nem ragozom, leírtam, miért tartom érdektelennek. Viszont ma hajnalban egy másik értelmezéssel ébredtem:
A pohár az agyunk, benne pedig dobókockák a tudásunk, tapasztalataink - ezzel "dobjuk ki" a döntéseink sorát, végeredményben a sorsunkat.
- Üres pohárral nem lehet dobni. Saját tudás nélkül a válaszok egyértelműek: a környezet erőviszonyai határozzák meg a döntéseket. Ez az élet kényelmes, ellentmondásoktól mentes, de külső vezetésre szorul - és ha megfigyeled, egyáltalán nem "ostoba": túlél ott, ahol bármilyen szembeszegülés veszélyes. Nem "megtörik", hanem "egyetért"!
- Lényegében emiatt van, hogy sokan "leragasztják" a kockáikat a pohár falához: nem kérdőjelezik meg az alapelveiket, nem forgatják meg őket, nem tekintik egyenrangúnak más kockákkal. Gyakorlatilag azonban az ilyen tudás a döntések, az élet szempontjából egyenértékű a nemtudással: az egyén képtelen megélni a saját neki rendelt sorsot, hanem tudatosan épít egyet magának a kritika nélkül befogadott klisékből.
- Minél több a kocka, annál több a kérdés, a lehetőség, a bizonytalanság. Ez megalapozottá is teszi a döntéseket, ugyanakkor szabadságot is ad nekik, lehet nyugodtan keverni, elfogadni, összerakni. Ezért választható az az út, amely nem fogad be több kockát, a pohár félig üres - félig tele van. Kellemetlen érzést kelt, hogy lehetne beletenni még kockákat, mert ezzel már CSÖKKEN a gondolkodás szabadsága: a tudás nem ad teret a véletlennek, a döntési szabadságnak, hanem egyre szigorúbban utat mutat.
- Végállapotban a pohár megtelik kockákkal. Többé nincs dobás, nincs véletlenszerűség, a tudás, tapasztalat és következtetés kitölti a rendelkezésére álló teret, kijelöli az utat, amelynek végigjárására teremtetett. Ez nem az üresség kényelme, mert a kockák kiválasztásának és elrendezésének teljes felelőssége az egyénen nyugszik; a kijelölt út pedig semmi egyéni óhajt nem vesz figyelembe. Ez az az állapot, amikor kiderül, a boldogság ugyanúgy választható állapot, mint a kétségbeesés, nem függ semmilyen külső vagy belső tényezőtől.
A hasonlat értelmezéséhez pár szempont:
- nem beszéltem a pohár méretéről, ez mindenkinél más. Bárki élhet "totálisan vezetett, gyermeki", "szabad", vagy "eleve elrendelt" életet attól függően, hogy a saját befogadóképességének mekkora részét tölti ki;
- nem minősítettem az egyes állapotokat, mindegyik más körülmények között optimális;
- nem mondtam, hogy a kockák "igazságból" kell álljanak - annál szubjektív nézőpontból erősebbek: ezt hívják véleménynek, meggyőződésnek. Az igazság változhat a külső tudás mentén; annak elfogadása passzív történés. A vélemény csak meggyőzés, vita útján, a kockák átrendezésével változik meg, aktív, felelősségteljes tevékenység. Talán szomorú, de "Igazság" számunkra nem létezik, hiszen korlátozott felfogó és befogadóképességgel rendelkezünk - csak véleményünk és hitünk lehet.
Ugyanakkor állítom, hogy jelen helyzetünkből kiutat keresni... abban NINCS véletlen, nincs döntési szabadság. Vagy megtaláljuk az átvezető utat (amelynek létezésére semmilyen bizonyíték nincs, a létezésében való meggyőződés definíció szerint HIT) - vagy zátonyra futunk.
----
Usztu, nincs miért bocsánatot kérni (főleg így, hogy egy névrokon lélekbúvárral keversz :-) ) - csak a pontosság kedvéért szóltam.
A cigány csókával pedig egyetértek: gádzsótól lopni nem bűn! Amint rámutattam, annak a világnak, amelyet a cigány "gádzsó világnak" nevez, alaptörvénye a lopás, csak tudománnyá emelve. Nem bűn tehát, mindössze ugyanaz az ordító gondolkodási hiba, ahogy "mi" meg a zsidóval, cigánnyal azonosítjuk a lopást. Ezt a leragadt gondolati sémát próbálom felfeszegetni.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
2010. december 7., kedd
korszellem-114
Kedves Usztu,
két apróság: Loránd, lkedves, KL - ezekre hallgatok, a Laci-ra nem kapom fel a fejem, illetve Hajnalvilág, nem virág :-) Viszont igen, pont ilyen megjegyzések kellenek, mert ezek mentén lehet futni egy kört.
Amikor "hibázom", igyekszem okkal tenni :-)
Ez így van a "cigánybűnözés" fogalmának elővételekor is, amire azt írod, hogy nem etnikai megbélyegzés. Na de akkor mégis miért használjuk ezt a nevet? Miért kell újra befutni ezt a kört, hogy cigányt mondok, de nem arra gondolok? Milyen messze van ez attól, hogy "udvariasan" etnikumra, kisebbségre "fordítjuk le", egész filozófiákat, világképeket építünk arra, ha nem lennének "cigányok", ami persze nem a népességet, hanem az "olyanokat" jelenti, de erre már akkor ki emlékszik? Éppen arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy ordító gondolkodási hiba egyáltalán összekapcsolni a származást bármilyen minősítéssel, amelynek TÖRVÉNYSZERŰEN katasztrofális következményei vannak. Ugyanígy igaz ez a zsidókra, kazárokra, kínaiakra vagy a "pirézekre" - de arra is, amikor valamilyen nosztalgikus hátteret adunk a "magyar" szónak (illetve határainkon túl az ellenkezőjét). Ezek mindössze származási és kulturális örökség lehetőségét(!) hordozzák mindössze, bármi egyebet mögé tenni, gondolni HIBA.
Azt mondod, rossz értékrend az, amely szerint a lopás nem bűn, hanem erény. Viszont "a kezemen átfolyó pénzből a lehető legtöbbet megtartani" a közgazdaságtan fogalmai szerint "profitmaximalizálás", amelyre minden "piaci szereplő" törekszik. Magyarul: lopás. Az a világrend pedig, amely az embereket anyagi javaik szerint értékeli, valójában az egymás elleni harcot intézményesíti melyben eleve elrendelt módon a legnagyobb tolvaj lesz a király. A mai, ordító ellentétekkel teli, hazugságra épülő világ nem valamilyen hiba, hanem az alapszabályok teljesen természetes megvalósulása - nincs értelme "puhítani", egyezkedni: amíg fennáll, SEMMI ESÉLYÜNK nincs értelmes életre, csak átmeneti időt nyerhetünk, általában szörnyű üzletek árán. (Továbbá: az alapszabályokat mi teremtettük, öntudatlan motivációinkat testesítik meg - ergo VAN bennünk öngyilkos késztetés, amelynek megértése és feldolgozása nélkül képtelenek vagyunk megszabadulni a jelen rémálmától.)
Akkor most a "cigány", "zsidó", "kazár", "bankár", ... tulajdonképpen ugyanaz, csak más szinten? Akkor miért nem különítjük el a "származást" a "tolvajságtól", és nevezzük tolvajnak a tolvajt? A válasz egyszerű: a következő lépésben felismernénk, hogy a minket fenntartó rendszerrel szemben folytatunk élet-halál harcot, és jelenleg nincs látható kiút. A gondolkodásunk pedig a számára megoldhatatlan helyzetből (teljesen természetes módon) klisékbe menekül: "cigánybűnözés", "zsidóuralom", ...
Hopp, megint ismételtem magam... ez van, minden út Rómába vezet - vagy keletiesebben: minden csepp magában hordozza az óceánt, vagy tudományosabban: a hologram minden darabjában az egész kép látszik... :-)
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
két apróság: Loránd, lkedves, KL - ezekre hallgatok, a Laci-ra nem kapom fel a fejem, illetve Hajnalvilág, nem virág :-) Viszont igen, pont ilyen megjegyzések kellenek, mert ezek mentén lehet futni egy kört.
Amikor "hibázom", igyekszem okkal tenni :-)
Ez így van a "cigánybűnözés" fogalmának elővételekor is, amire azt írod, hogy nem etnikai megbélyegzés. Na de akkor mégis miért használjuk ezt a nevet? Miért kell újra befutni ezt a kört, hogy cigányt mondok, de nem arra gondolok? Milyen messze van ez attól, hogy "udvariasan" etnikumra, kisebbségre "fordítjuk le", egész filozófiákat, világképeket építünk arra, ha nem lennének "cigányok", ami persze nem a népességet, hanem az "olyanokat" jelenti, de erre már akkor ki emlékszik? Éppen arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy ordító gondolkodási hiba egyáltalán összekapcsolni a származást bármilyen minősítéssel, amelynek TÖRVÉNYSZERŰEN katasztrofális következményei vannak. Ugyanígy igaz ez a zsidókra, kazárokra, kínaiakra vagy a "pirézekre" - de arra is, amikor valamilyen nosztalgikus hátteret adunk a "magyar" szónak (illetve határainkon túl az ellenkezőjét). Ezek mindössze származási és kulturális örökség lehetőségét(!) hordozzák mindössze, bármi egyebet mögé tenni, gondolni HIBA.
Azt mondod, rossz értékrend az, amely szerint a lopás nem bűn, hanem erény. Viszont "a kezemen átfolyó pénzből a lehető legtöbbet megtartani" a közgazdaságtan fogalmai szerint "profitmaximalizálás", amelyre minden "piaci szereplő" törekszik. Magyarul: lopás. Az a világrend pedig, amely az embereket anyagi javaik szerint értékeli, valójában az egymás elleni harcot intézményesíti melyben eleve elrendelt módon a legnagyobb tolvaj lesz a király. A mai, ordító ellentétekkel teli, hazugságra épülő világ nem valamilyen hiba, hanem az alapszabályok teljesen természetes megvalósulása - nincs értelme "puhítani", egyezkedni: amíg fennáll, SEMMI ESÉLYÜNK nincs értelmes életre, csak átmeneti időt nyerhetünk, általában szörnyű üzletek árán. (Továbbá: az alapszabályokat mi teremtettük, öntudatlan motivációinkat testesítik meg - ergo VAN bennünk öngyilkos késztetés, amelynek megértése és feldolgozása nélkül képtelenek vagyunk megszabadulni a jelen rémálmától.)
Akkor most a "cigány", "zsidó", "kazár", "bankár", ... tulajdonképpen ugyanaz, csak más szinten? Akkor miért nem különítjük el a "származást" a "tolvajságtól", és nevezzük tolvajnak a tolvajt? A válasz egyszerű: a következő lépésben felismernénk, hogy a minket fenntartó rendszerrel szemben folytatunk élet-halál harcot, és jelenleg nincs látható kiút. A gondolkodásunk pedig a számára megoldhatatlan helyzetből (teljesen természetes módon) klisékbe menekül: "cigánybűnözés", "zsidóuralom", ...
Hopp, megint ismételtem magam... ez van, minden út Rómába vezet - vagy keletiesebben: minden csepp magában hordozza az óceánt, vagy tudományosabban: a hologram minden darabjában az egész kép látszik... :-)
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
2010. december 6., hétfő
korszellem-113
matematikai esélye NULLA annak, hogy néhány EU állam után a zóna...
eh, csak az álmaimat írom... persze arra adok nulla esélyt, hogy a jelen úton haladva a felsorolt buktákat elkerüljük...
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
eh, csak az álmaimat írom... persze arra adok nulla esélyt, hogy a jelen úton haladva a felsorolt buktákat elkerüljük...
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
korszellem-112
Kedves Gida, csak nem bírom magamban tartani...
Nem tudom, én vagyok-e a címzettje a "nem megértő, stílustól idegenkedő" kiszólásnak, de a biztonság kedvéért "magamra veszem ezt az inget", hogy újra elmondhassam: teljesen egyetértek a hagyományos értékrenddel, a föld tiszteletével, fenntartható művelésével - lényegében mindazzal, amit csinálsz, csináltok, és ennek birtokában jogosan (az én levegőbe történő puffogásomnál mindenképpen megalapozottabban) hirdettek.
Mindez azonban NEM MEGOLDÁSA annak a válságnak, amely néhány éven belül az általános iskolás matematika szabályai szerint (amelyet "közgazdaságtan" néven felejtetnek el az "elittel", reklámok és szappanoperák révén a "tömeggel" ) bekövetkezik, és amelynek jelei most már a címlapokon virítanak. Érveim:
1: Hozatom a tejet, ezért a forralt tej habjából némi izommunka árán házi vajat rázok, és boldogan megeszem. Ezt azonban nem keverem össze azzal, hogy "el tudom látni a családot vajjal". Pár évig tanultam egy asztalos mesternél, ezért pontosan tudom, hogy bár tíz évet már tuti bírnak azok az ikeás bútorok, amiket én rakok össze, de egy deszkát nem lennék képes megcsinálni. Programozóként tudom, hogy milyen óriási a távolság egy sikeres kísérlet, egy működő prototípus - és egy kész, átadható rendszer között. Gyakori, hogy az utóbbi egészen más alapokra kell épüljön, és végül egyetlen sort sem tartalmaz az előbbiekből.
Ti az én vajamnál, virágállványomnál sokkal messzebbre jutottatok - ennek ellenére állítom, hogy tízmillió magyarral, hétmilliárd földlakóval, és azzal a civilizációs szinttel, amelyért az általad is nagyra becsült elődeink minden erejüket latba vetve küzdöttek - NEM kompatibilis a "csináld magad" termelés.
Ismét hozzáteszem: a hozzáállásotok és tapasztalatotok viszont NÉLKÜLÖZHETETLEN a megoldáshoz (ami szerintem lényegében ilyesmi, csak globális szintű szervezéssel, tudással, információ és erőforrás közvetítéssel megtámogatva).
2: A mai állami irányítási rendszer MOTIVÁCIÓIVAL ELLENTÉTES, ahogy tevékenykedsz. Ha ezzel együtt adó, ántsz, stb. szempontból bevállalnád a felülvizsgálatot (szemben pl. a Palánta-hadművelet nyilatkozójával: "Hazudunk, mert rákényszerítenek"), akkor pontosan írd le, mit hogyan csinálsz, és örömmel terjeszteni fogom mindenhol, ahová elérek. Még ha így is lenne, ez szerintem csak annyit jelent, hogy a tevékenységed egyelőre elfér a "statisztikai hibaszázalékban". Ha komoly bevételkiesést jelentene az állam számára az, ahogy megkerülöd a pénz használatát, akkor kriminalizálni fogja a tevékenységedet. Honnan tudom? Mert máshol is ezt teszik, lásd pl. az S510-es amerikai élelmiszerbiztonsági törvény terve (2010), amely az alábbi cikk értelmezése szerint totálsan be akarja tiltani a háztáji növénytermesztést, kereskedést (talán túl jók voltak, kezdték fenyegetni az élelmiszeripari lobbi érdekeit?) Mit tennél, ha ezt meglépné a magyar állam?
3: Mivel tudsz többet mindazoknál a török, argentín, iraki, ... földművelőknél, akik hozzád hasonlóan - sőt, mivel ők még nem egy szétvert közösségi rendszer őrzőjeként, hanem szervesen működő társadalomban működtek, talán még egyértelműbben rendes, fenntartható életet éltek? A "hódító" szemlélet pénzügyi vagy valódi hadserege eltiporta őket. Ami pedig utána jön... igazából a tudományos népirtás feltételezését nem tudom ellenőrizni, nekem elég ahogy a helyi termelő réteggel elbántak. Mit tennél, ha csak GMO-t vethetnél, a magot nem őrizhetnéd és vethetnéd el újra - különben börtönbe zárnak?
Szerinted mekkora mozgástere lenne a kormánynak (ennek vagy egy újnak) államcsőd esetén? Szerinted mennyi erőfeszítés kell a megfelelő helyen ahhoz, hogy mégis inkább mi legyünk a következők? Hozzátéve, hogy matematikai esélye NULLA annak, hogy néhány EU állam után a zóna, majd előtte vagy mögötte a dollár felboruljon, és vagy valami globális gazdasági statárium, vagy egy újabb végletekig polarizált világ következzen. Hacsak... nem jövünk rá, hogy nem muszáj így csinálni, és találunk egy működőképes, a legmélyebb emberi motivációkkal kompatibilis erőforrás elosztó módszert. A Monsanto-val, a "globális kapitalizmussal", a "keleti kiskirályokkal", a "bürokráciával", a "korrupcióval", a "szegénységgel", ... nem lehet harcolni, mert veszítünk. El kell őket engednünk, mint a Yidamot, a Gólemet: meg kell vonnunk tőlük a létezésük alapját: azt a hitet, hogy léteznek. Ez az, ami csak akkor lehetséges, ha rájövünk, miként fakadnak belőlünk, miért tesszük őket valósabbá, mint a kézzelfogható világ elemeit: földet, élelmet, vizet, levegőt; személyes ökológiai és emberi környezetünket.
A kapcsolódó elképzeléseim, "világom" az általam elérhető információk teljességére és a kellemetlen következtetések elfogadására épül (ennek ellenőrzése végett kérek kritikát), míg úgy érzem, a te megközelítésed önigazoló módon szelektál az információk között, és elsiklik a kényelmetlen dolgok felett.
Az én nagy viccem egyébként (erre most jöttem rá): valójában zsigeri szinten félek attól, hogy igazam lehet - ezért nem vagyok képes fókuszálni.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
Nem tudom, én vagyok-e a címzettje a "nem megértő, stílustól idegenkedő" kiszólásnak, de a biztonság kedvéért "magamra veszem ezt az inget", hogy újra elmondhassam: teljesen egyetértek a hagyományos értékrenddel, a föld tiszteletével, fenntartható művelésével - lényegében mindazzal, amit csinálsz, csináltok, és ennek birtokában jogosan (az én levegőbe történő puffogásomnál mindenképpen megalapozottabban) hirdettek.
Mindez azonban NEM MEGOLDÁSA annak a válságnak, amely néhány éven belül az általános iskolás matematika szabályai szerint (amelyet "közgazdaságtan" néven felejtetnek el az "elittel", reklámok és szappanoperák révén a "tömeggel" ) bekövetkezik, és amelynek jelei most már a címlapokon virítanak. Érveim:
1: Hozatom a tejet, ezért a forralt tej habjából némi izommunka árán házi vajat rázok, és boldogan megeszem. Ezt azonban nem keverem össze azzal, hogy "el tudom látni a családot vajjal". Pár évig tanultam egy asztalos mesternél, ezért pontosan tudom, hogy bár tíz évet már tuti bírnak azok az ikeás bútorok, amiket én rakok össze, de egy deszkát nem lennék képes megcsinálni. Programozóként tudom, hogy milyen óriási a távolság egy sikeres kísérlet, egy működő prototípus - és egy kész, átadható rendszer között. Gyakori, hogy az utóbbi egészen más alapokra kell épüljön, és végül egyetlen sort sem tartalmaz az előbbiekből.
Ti az én vajamnál, virágállványomnál sokkal messzebbre jutottatok - ennek ellenére állítom, hogy tízmillió magyarral, hétmilliárd földlakóval, és azzal a civilizációs szinttel, amelyért az általad is nagyra becsült elődeink minden erejüket latba vetve küzdöttek - NEM kompatibilis a "csináld magad" termelés.
Ismét hozzáteszem: a hozzáállásotok és tapasztalatotok viszont NÉLKÜLÖZHETETLEN a megoldáshoz (ami szerintem lényegében ilyesmi, csak globális szintű szervezéssel, tudással, információ és erőforrás közvetítéssel megtámogatva).
2: A mai állami irányítási rendszer MOTIVÁCIÓIVAL ELLENTÉTES, ahogy tevékenykedsz. Ha ezzel együtt adó, ántsz, stb. szempontból bevállalnád a felülvizsgálatot (szemben pl. a Palánta-hadművelet nyilatkozójával: "Hazudunk, mert rákényszerítenek"), akkor pontosan írd le, mit hogyan csinálsz, és örömmel terjeszteni fogom mindenhol, ahová elérek. Még ha így is lenne, ez szerintem csak annyit jelent, hogy a tevékenységed egyelőre elfér a "statisztikai hibaszázalékban". Ha komoly bevételkiesést jelentene az állam számára az, ahogy megkerülöd a pénz használatát, akkor kriminalizálni fogja a tevékenységedet. Honnan tudom? Mert máshol is ezt teszik, lásd pl. az S510-es amerikai élelmiszerbiztonsági törvény terve (2010), amely az alábbi cikk értelmezése szerint totálsan be akarja tiltani a háztáji növénytermesztést, kereskedést (talán túl jók voltak, kezdték fenyegetni az élelmiszeripari lobbi érdekeit?) Mit tennél, ha ezt meglépné a magyar állam?
3: Mivel tudsz többet mindazoknál a török, argentín, iraki, ... földművelőknél, akik hozzád hasonlóan - sőt, mivel ők még nem egy szétvert közösségi rendszer őrzőjeként, hanem szervesen működő társadalomban működtek, talán még egyértelműbben rendes, fenntartható életet éltek? A "hódító" szemlélet pénzügyi vagy valódi hadserege eltiporta őket. Ami pedig utána jön... igazából a tudományos népirtás feltételezését nem tudom ellenőrizni, nekem elég ahogy a helyi termelő réteggel elbántak. Mit tennél, ha csak GMO-t vethetnél, a magot nem őrizhetnéd és vethetnéd el újra - különben börtönbe zárnak?
Szerinted mekkora mozgástere lenne a kormánynak (ennek vagy egy újnak) államcsőd esetén? Szerinted mennyi erőfeszítés kell a megfelelő helyen ahhoz, hogy mégis inkább mi legyünk a következők? Hozzátéve, hogy matematikai esélye NULLA annak, hogy néhány EU állam után a zóna, majd előtte vagy mögötte a dollár felboruljon, és vagy valami globális gazdasági statárium, vagy egy újabb végletekig polarizált világ következzen. Hacsak... nem jövünk rá, hogy nem muszáj így csinálni, és találunk egy működőképes, a legmélyebb emberi motivációkkal kompatibilis erőforrás elosztó módszert. A Monsanto-val, a "globális kapitalizmussal", a "keleti kiskirályokkal", a "bürokráciával", a "korrupcióval", a "szegénységgel", ... nem lehet harcolni, mert veszítünk. El kell őket engednünk, mint a Yidamot, a Gólemet: meg kell vonnunk tőlük a létezésük alapját: azt a hitet, hogy léteznek. Ez az, ami csak akkor lehetséges, ha rájövünk, miként fakadnak belőlünk, miért tesszük őket valósabbá, mint a kézzelfogható világ elemeit: földet, élelmet, vizet, levegőt; személyes ökológiai és emberi környezetünket.
A kapcsolódó elképzeléseim, "világom" az általam elérhető információk teljességére és a kellemetlen következtetések elfogadására épül (ennek ellenőrzése végett kérek kritikát), míg úgy érzem, a te megközelítésed önigazoló módon szelektál az információk között, és elsiklik a kényelmetlen dolgok felett.
Az én nagy viccem egyébként (erre most jöttem rá): valójában zsigeri szinten félek attól, hogy igazam lehet - ezért nem vagyok képes fókuszálni.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
2010. december 3., péntek
korszellem-111
Nem kerülte el a figyelmemet a tanító bácsis mosoly - és mivel utálom ezt időnként felfedezni saját magamon, mástól is idegesít, elnézést kérek érte. Főleg, ha teljesen felesleges az oktatás.
Ezt a mitől függünk, mitől sem, és mennyire kérdést most futottuk körbe gidával, végül leálltunk azzal, hogy másként látjuk, kalap.
Most is szégyellem, hogy nem vagyok képes kussolni és csinálni azt, amit talán hozzátehetek egy normálisabb világhoz - dühít, hogy még mindig nem megy, nem vagyok elég jó. Dupla szégyen, ha a locsogást ráadásul ismételgetem. Mint ahogy ezt is itt. Több mint száz oldal unalmas fejtegetés, ráadásul duplán, mert megkaptam az eszperantó fordítást (hála érte!). Például arról, hogy az ökofalu szerintem is szép és megvalósítható, működik - ráadásul szükséges is, de önmagában szánalmasan kevés annak a problémának a megoldásához, ami fölénk tornyosul.
Bakker, megint mennyi értelmetlen rizsa! Üdv, csók a család, barát, stb. Logoff.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Ezt a mitől függünk, mitől sem, és mennyire kérdést most futottuk körbe gidával, végül leálltunk azzal, hogy másként látjuk, kalap.
Most is szégyellem, hogy nem vagyok képes kussolni és csinálni azt, amit talán hozzátehetek egy normálisabb világhoz - dühít, hogy még mindig nem megy, nem vagyok elég jó. Dupla szégyen, ha a locsogást ráadásul ismételgetem. Mint ahogy ezt is itt. Több mint száz oldal unalmas fejtegetés, ráadásul duplán, mert megkaptam az eszperantó fordítást (hála érte!). Például arról, hogy az ökofalu szerintem is szép és megvalósítható, működik - ráadásul szükséges is, de önmagában szánalmasan kevés annak a problémának a megoldásához, ami fölénk tornyosul.
Bakker, megint mennyi értelmetlen rizsa! Üdv, csók a család, barát, stb. Logoff.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)