2012.05.31. 16:51:48
@bankvezér: "Fontos megemlítenem, hogy az interneten és a médiában példátlan mértékű félrevezetési akció folyik. Szerintem ennek Te is áldozata vagy"
Azért a mundér védelmében... :-)
Negyven éves rendszertervező programozó vagyok. Ha például bármilyen országos agrárinformatikai rendszerrel találkozol (IIER és társai), akkor a háttérben nem kis részben általam kitalált és lekódolt (nem bolti meg netes) moduláris kerettel beszélgetsz.
Ezért nézd el nekem, hogy kicsit szűknek érzem a rám osztott "áldozat" szerepet. Amit tőlem olvasol, saját gondolatok, és sok év rendszertervező-modellező tapasztalat van mögöttük. Nyitott vagyok arra, hogy meggyőzz bármilyen tévedésemről, de ahhoz konkrét érvek kellenek, a vélemény hangoztatása kevés :-)
És nem árt az a hozzáállás sem, hogy esetleg igazam is lehet. Tudom milyen ez: programtervezőként több, mint tíz évbe került "levetkőznöm" a szakmai megszokásokat. Cserébe ma olyan kódokat írok, amikhez hasonlókat se látok sehol, pedig keresgélek rendesen. Persze lehet, hogy mindez érdektelen, de ahogy a gazdasági-társadalmi elveimmel kapcsolatban, úgy a kódjaimmal sem jutottam el tartalmi reakcióig - néhány felületes leintés után néma csend áll be a vonal túloldalán.
2012.05.31. 18:03:49
@bankvezér: "Bocsánat, ha megsértettem az önérzetedet. Néha kicsit indulatos vagyok már, mert olyan mértékű szándékos butítással találkozom az interneten"
Szó sincs sértődésről, ugyanez (a hülyének nézés és a türelmetlenség egyaránt) pepitában rám is igaz, gyakorlatilag minden fórumon. Viszont igényes vitapartner vagy, ezért gondoltam bemutatkozom én is kicsit.
Én a pénzügyi, hivatalos gazdasági témákban kívülálló vagyok, nem tanultam, ahogy a mezőgazdaságot, hivatali szervezést, adatbányászatot, (vagy éppen pszichológiát, szociológiát, ...) sem. Ettől függetlenül képes vagyok idegen területeken átlátni folyamatokat, és azokra hosszú távon alkalmazható modelleket, majd programokat alkotni - ezt terjesztettem ki más területekre is.
És akkor még nem beszéltem a meta-programozásról és hasonlókról, amivel valójában végig foglalkozom... Tudod, a végső kérdések: mi valójában az informatika? ahogy mi az ember? mi a társadalom?
42... :-) És nevetségesen türelmetlen vagyok, amikor a beszélgető partnernek nem esik le egyből az, amit én mondjuk tíz vagy húsz éve reszelgetek magamban.
Nem ismerem a "hivatalos fogalmakat", és nyilván nem tudnám szakszerűen definiálni a túltermelési vagy hitelválság szavakat sem. Engem folyamatok érdekelnek, és a saját modell-alkotó hozzáállásom, amely azt állítja, hogy a jelen rendszer (már régen) kirúgta maga alól a sámlit. Ezt próbálom a saját szavaimmal leírni, és ezért érdekel ennyire a témában járatos emberek véleménye. Kicsit bosszús, de nagyon boldog lennék, ha valóban logikai vagy matematikai hibák miatt aggódnék immár sok éve - de sajnos a jelen történései egyáltalán nem hazudtolják meg a levezetéseimet (inkább bejönnek a jóslataim), korrekt cáfolatot pedig nem kaptam.
A pánik nem jellemző rám, találtam a saját gondolkodási rendszeremnek megfelelő kiutat - csak ha tényleg jó irányba nézek, akkor nagyon fel kell kötnünk az alsóneműt...
2012.06.01. 05:53:38
@Tűnődő: "ugyanezt csinálják a mindenkor hatalmon lévő hazai politikai-gazdasági érdekkörök is, amikor furcsának tűnő politikai döntéseket hoznak, amelyeket aztán gazdaságilag meg tudnak lovagolni"
Az egészen rövid távú, közvetlen anyagi haszonszerzés a "hülyeségnek" tűnő politikai húzások eredményeként a mindenkori hatalmi helyzet "alapszolgáltatása", amellyel (a folyamatosan erodálódó) erkölcsi tartás függvényében, pártállástól, színektől és jelszavaktól függetlenül mindig is éltek. Ezzel kapcsolatban nincs is kérdésem. A véleménye inkább a gondolatkísérletem "ezoterikusabb", hosszú- vagy félek, inkább középtávú megközelítésével kapcsolatban érdekelne.
Egyrészt arról, hogy a kormány jelenlegi intézkedései szerintem kényelmesen behelyezhetők egy államcsődre való felkészülés folyamatába:
- a SZÉP kártya közvetlen, állami monopóliummal vezérelt pénzhelyettesítő eszköz;
- az "igazságszolgáltatás" függő viszonyba helyezése;
- a média eltolása a hatalom-ellenőrző, közönség-informáló szerepből a totális megosztás és vélemény alakítás irányába;
- a Parlament szerepe az önálló működés szabályainak lassú alakítgatása helyett egyre inkább a kézi vezérlés irányába tolódik;
- a lakosság egyéni függetlenséget jelentő utolsó tartalékainak felélése és "feléltetése" (magánnyugdíj, deviza hitel "mentőcsomag" a fizetőképesek számára, kasszasöprés a "jé, van államadósságunk!" felkiáltás ürügyén);
- belügyminisztérium alá rendelt közmunka program;
- önkormányzatok súlytalanná tétele;
- valós piaci viszonyok között nyilván nevetségesen esélytelen (tehát nem ilyen környezetre tervezett!) állami mobil szolgáltató;
...
Ez szerintem nem más, mint totális ellenőrzés a Monopoly tábla fölött.
Ha a demokrácia játékszabályait csődhelyzetben már nem kell figyelembe venni, akkor nyilván érdektelen, hogy elméletben választások lennének 2014-ben. Érdemes észben tartani: egy államcsőd a jelen kormány számára lehet "nyerő stratégia"!
---
Másrészt pedig arról, hogy mindezt a kormány csinálhatná sokkal jobban, felnőttnek tekintve a lakosságot, elmagyarázva a folyamatokat, és saját hosszabb távú érdekeinek megfelelően nem besározva magát a kiszolgáló réteg harácsolási vágyának kielégítésével. Ugyanis így van egy pár száz főből álló "beavatott kör"; a tőlük függő viszonyban álló néhány ezer ember; meg a "juszt is hívő" (nomen est omen: "fides"), megszavaztatható, vonultatható, a saját médiában és fórumokon lelkesen ordítozó gárda - és a mindezt zsibbadtan, egyre dühösebben figyelő, napról napra növekvő tömeg.
"Ez több mint bűn: ez hiba."
Nem tudom elhinni, hogy lényegében ugyanazok a szakemberek, akik a mosóportól a botoxig és a mellszabászatig MINDENT képesek letolni a nép torkán, folyamatosan szondázva az elfogadottságot, varázsolni a zsigeri vágyakkal, ekkora hibákat követnének el (nenyi, színházak, ordas fennhéjázás és bicskanyitogató képmutatás a vezetők részéről, stb.)
Ha innen nézem, számos olyan lépés látható, ahol gyakorlatilag "politikai vásárlói csoportokat" NYES LE magáról a kormány egy-egy idiótának tűnő - de a saját hosszabb távú érdekeit tekintve VALÓBAN idióta húzással. Ezért van bennem egyre erősebb olyan érzés, hogy azok a tanácsadók, akiket ők (azt hiszik, jól) megfizetnek érte, valójában ELLENÜK súgnak, saját terveikhez bábként használva a jelenlegi gárdát.
---
Nyilván nem az a kérdés, hogy ez igaz-e, felderíthető-e - erre nem adható válasz.
Csupán az érdekelne, lát-e itt valaki olyan hibát ebben a gondolatkísérletben (logikai lépések és feltételezett motivációk terén), vagy olyan általam figyelmen kívül hagyott jelenséget, amellyel ez a modell megalapozott módon támadható.
11, JR (Antalffy Tibor blogján): "Ha ezt nem veszik észre, akkor megérdemlik a sorsuk…"
Szerinted észreveszik? Csak a mai netes termés:
- Véleményvezér: A valóság nem jut el Orbán Viktor asztaláig
- Ténytár: Orbán szerint az első két év siker :-DDD (Milyen szintű agymosás kell ahhoz, hogy erre az állításra bárki bólintani legyen képes?)
Vagy észrevették akkor, amikor idióta Trianonos hőzöngéssel elhajították a 2002-es választást? Életemben akkor egyszer adtam le érvényes szavazatot, mert a Hét műsorában kommunista filmhíradót idéző trianonozással vezették fel azt, hogy Medgyessy Péternek francia kapcsolatai vannak. Akkor azt mondtam, hogy EZEK az életben többet kormányra ne kerüljenek! Utólag persze úgy látom, egyértelmű "kampányhibának" ültem fel. Egyszer mindenki megveszi az olcsó akciós multifunkci übertool-t - csak aztán van, aki az eladóra acsarog újra és újra, engem viszont a szégyen visszatart attól, hogy újra benyaljam.
Ja, emlékszünk még 2006-ból Mikola szinglihordázására? A saját szavazóikat kergették a fenébe, és kitartottak mellette ahelyett, hogy azonnal lapátra tették volna.
Ha a Fidesz sampon lett volna, az egész marketinges gárda repül - hacsak nem a későbbi kétharmad és az általa megvalósítható rendszerbontás volt a cél. Persze, ha így volt, akkor nem Viktor célja...
De nem "róluk" beszélek, hanem rólunk, az istenadta népről!
Ha igazam van, akkor mi érdemeljük meg azt, hogy vezetnek minket, mint az ökröket, jelen pillanatban éppen Viktorék háta mögül egy olyan helyzet felé, amikor megváltóként üdvözöljük majd a helyükbe lépő valódi diktátort. Mi vagyunk az idióták, akik a botra vicsorgunk ahelyett hogy megpróbálnánk megérteni, miért ütnek vele.
Ha ezt a forgatókönyvet folytatjuk, gáz lesz. Nem a mostani fekete ruhás acsargókkal van baj, őket a TV székház után is Morvai anyucinak kellett vigasztalni. A mai maradék hívő tömeg a félelmetes: azok a kemény, lelküket kitevő emberek, akik megfelelő irányítás mellett egyszerre döbbennek rá, hogy elárulták őket. A kiábrándult hívő, aki rettentő sok mindent feladott saját józanságából azért, hogy elhihesse a meséket, nem nyeri vissza egy csapásra a lelki egyensúlyát, hanem megtorlást akar. Sokkal jobb a külső bűnbak, mint ráébredni az önbecsapásra.
Nem követem el azt az elég népszerű hibát, hogy hülyének, vagy vérszomjas őrültnek nézem a világ valódi irányítóit. Ha végtelenül önző, felelőtlen, depressziós gyereksereget kell irányítani (így viselkedünk) egy összeroskadóban levő épületben, akkor az egyéni szabadság kevésbé fontos, mint a testi épség és az élet megőrzése. Ha nekem kéne, pont így csinálnám.