2012. április 25., szerda

Fukushima frissítés





A lényeg a felvétel végén található, sajnos már nem volt rá idejük.

Eszerint a legnagyobb veszélyt jelenleg nem is a reaktorok, hanem a pihentető medence jelenti, ahol a "kimerült" - valójában a reakció hatására elszennyeződő, nehezen kezelhető, az elvártnál kisebb teljesítményt adó - fűtőrudakat tárolják. Ezek továbbra is veszettül sugároznak és állandó hűtést igényelnek; ha ez a hűtés megszűnik (víz nélkül maradnak, amit egyébként mosolyogva el tudnak párologtatni, szóval állandó szivattyúzás nélkül), órákon belül ezer fokra izzanak és meggyulladnak. Ez a bizonyos medence Fukushimában 30 méter magasan van egy megroskadt épületben, olyan környezetben, ahol a földrengések mindennapos eseménynek számítanak. (angol forrás itt)

Ez nem kémiai, hanem nukleáris tűz. Nem alszik el attól, hogy vizet locsolnak rá, vagy oltóhabot, homokot, bármit - be kell borítani vízzel, hogy az állandóan fejlődő hőt el lehessen vonni a rudakról. Addig, amíg forráspont feletti a hőmérsékletük, a rálocsolt vizet elpárologtatják, a gőzzel pedig radioaktív porszemcséket küldenek a magasba, ahogy azt a történet legelején tették. Természetesen bármi, ami a közelébe kerül egy ilyen kupacnak, maga is radioaktívvá lesz, legyen az az elfolyó víz, homok, beton vagy acél - azért kell(ene már egy ideje) új szarkofágot építeni Csernobilnál a lassan szétmálló első köré... Ja, és ez a kupac olyan erejű sugárzást bocsát ki, amely lehetetlenné teszik a környezetében végzett emberi vagy gépi munkát.

Ilyen medence pedig majdnem minden atomreaktor mellett található, és ismétlés: csak annyi kell, hogy bármilyen oknál fogva a benne lévő víz eltűnjön, utána órák maradnak.

Az atomenergia felhasználásával nekem egyetlen bajom van: az emberi technológia és a "soha" szó nem fér össze. És a "soha" mögött itt a teljes bolygó felszínét érintő, és évszázadokban, évezredekben mérhető hatású katasztrófa áll.