2012. március 4., vasárnap

Gondolat-temető

Vagy más néven: a Facebook-jelenség.

Legalább öt év telt el azóta, hogy ezt a pár mondatot megfogalmaztam:

A diktatúra az, amikor a beszélő száját betömik, a látó szemét befogják.
A demokrácia az, amikor a hallgatók fülét telebeszélik, a néző szemét elkápráztatják.
Kicsit más, mégis hasonló. A diktatúra kegyetlen, demokrácia kicsit drágább...

Akkor azt éreztem, hogy azok a szavak, amelyeket igen sok gondolkodással érlelek magamban, és minden elkövetek azért, hogy egyértelműek legyenek, egyszerűen elvesznek a megalapozatlan, lelkesedéstől fűtött, és sokkal kényelmesebben kiabálható vagy mantraként értelmetlenül ismételgethető jelszavak tömegében. Bosszantott, hogy míg pár évtizeddel korábban kiemelkedő szakmai teljesítménnyel lehetett bekerülni a médiába, ma azzal lehetetlen, viszont ha valaki egy idióta mutogatósóban szexel, nem tud de akar énekelni, értelmetlen napi sorozatokban szerepel, hőssé válik.

Mára azzal kell szembesülnöm, hogy létezik még ennél is hatékonyabb módszer az emberi közösség homogén masszává alakítására, ez pedig nem más, mint eszközt adni a kezébe, amivel saját maga képes telebeszélni a saját fülét, elvakítani a saját szemét. Kezdetben vala a blog, de aztán megjelent a YouTube, a Facebook, a Twitter. Hihetetlen tömegű információ, amelyet mi magunk állítunk elő annak érdekében, hogy "jelet adjunk" létezésünkről; de bármit is teszünk, eltörpül "ismerőseink" jeleinek tömegében, amelyeket átlapozunk, reagálunk, továbbítunk - rettenetes mennyiségű időt elpazarolva, és állandó nyüzsgéssel forgatva a... semmit.

Tettem néhány kísérletet arra, hogy értelmesen kommunikáljak, számomra elfogadható minőségű párbeszédet, vitát folytassak emberekkel ezen a felületen. Egyszerűen lehetetlen. Két napig ha létezik a társalgás, de a folyamatosan megjelenő új bejegyzések ködében lassan elvész, már senki nem akar előre haladni a beszélgetés fonalán. Semmi igény nincs arra, hogy lelkiismeretesen végigolvassanak egy-egy hozzászólást, esetleg a feltett kényelmetlen kérdésekre választ keressenek, az egyértelműen téves állításokat visszavonják, ne hangoztassák újra és újra. Mindent abba lehet hagyni, mert két nap múlva már úgyis elfed mindent a szöveg-tömeg új rétege, nem kell felelősséget vállalni, tanulni, változni, előre lépni.

Mint a guánó (lusták számára: madártelepek alatt évtizedek, évszázadok alatt egymásra rétegződő ürülék), úgy szaporodik fel ez a tartalom, az érdemi, építő kommunikáció fogalmához semmilyen módon nem kötődő, keletkezésében is inkább az ürítéshez, mint az alkotáshoz hasonlító informatikai hulladék. Állandó áradatától elvakulva már képtelenek vagyunk egy tíz mondatos szöveget értelmezni, szövegösszefüggést megállapítani, netán kapcsolódó háttérismereteknek mélyebben (hasonló gondolkodású és hasonlóan sekélyes tudással rendelkező hangoskodók szösszenetein túl) utánanézni. Nem beszélve arról, hogy esetleg a saját véleményünkkel ellentétes tartalmú állítást lehetségesnek fogadjunk el, és belegondoljunk az általa felvetett lehetőségekbe. Úgysem számít, pár nap múlva nem látja már senki...

Pedig a probléma forrása itt sem az eszköz, hanem a használó igénye, amely a silány eszközt emeli magasba, és teszi a világhálót globális idegrendszer helyett az információmérgezés forrásává.

Lavina

Világunkat ma meglehetősen egyoldalú módon, a pénzügyi értékelés "távcsövén" keresztül nézzük, ennek pedig sajátos törvényei vannak. Ez a megközelítés ugyanis lehetővé teszi azt, hogy jövőben remélt eredmények ellenértékét ma igénybe vehessük annak érdekében, hogy az elérésükhöz szükséges fejlesztést végrehajthassuk - ezt hívjuk hitelnek. A hitelt nyújtó természetesen kockázatot vállal ezzel a lépésével, hiszen a biztosnak tudott tartalékot bizonytalan jövőre fordítja, ezért ellenszolgáltatást vár - ezt hívjuk kamatnak. Mindez teljesen természetes, logikus, és semmi probléma nincs vele. Látszólag.

A problémákat nem is ez a zárt rendszer, hanem a környezete jelenti. Először is a motiváció: a kölcsönt nyújtó nem szeret kockázatot vállalni, ezért nem az eredményből kér részesedést, hanem a kamatos visszafizetés pénzügyi részleteit rögzíti. Előbbi esetben érdekelt lenne a támogatott vállalkozás vagy magánszemély sikerében, és óvatosabban adna hitelt - így viszont nyugodtan oszthatja, hiszen a törvények garantálják az ő nyereségét a partner sikerétől függetlenül. A "jövőből előrehozott pénz" elönti a piacot, mindennek növeli az árát, hiszen a termék nem annyiba kerül, amennyit ér, hanem amennyit hajlandóak vagyunk megadni érte. Megint piaci alapszabály, amellyel "önmagában" semmi gond nincs - valójában azonban egyre több szereplőt kényszerít hitelek felvételére, olyan vállalkozásokban is, amelyek értéket nem termelnek: például házépítésre, de akár szórakoztató elektronikára, nyaralásra is.

A rendszer működése garantálja a csődöt. Ez nem is lehet másként, hiszen ideális esetben sem sikerül minden vállalkozás, vannak jobb és rosszabb évek, az előbbieket elvileg pénzügyi virágzás, utóbbiakat pedig csődök kísérnék. De nem teszik, mert minden gazdasági hatalommal rendelkező szereplő ellenérdekelt a saját csődjében, egyre érdekesebb szabályokat hoz és trükköket enged meg magának (banki tartalékráta csökkentése, adósságokkal való kereskedés, csődbiztosítások, ...). Gyakorlatilag az egyéni csődök helyett, amelyek a rossz hitel kihelyezés "büntetése", pontosabban a hibás döntések miatti természetes szelekció lenne, az egész rendszer összekapaszkodik, és a "végekre" (magánszemélyek és államok) terheli az összes kockázatot - ami gyakorlatilag nem is kockázat már, hanem bizonyosan halálos méreg. Ugyanis hiába hoztuk előre a jövő sikereit, a növekedés tere elfogyott: betöltöttük a bolygót, egyre komolyabban szembesülünk a globális erőforrások végességével és felélésével, akár ásványkincsekre, akár az ökológiai rendszerek fenntartóképességére, akár az emberi társadalmi és egyéni tartalékokra gondolunk. Ez a csődhelyzet pontos definíciója - a következményeit viszont nem a "gazdasági szereplők", hanem az egyenként kilátástalan helyzetbe került emberek, illetve az ugyanolyan adósságcsapdában kapálódzó országok viselik, egymás után dőlve be a matematika kikerülhetetlen törvényei szerint.

Olyan ez, mint egy lavina. Bizonyára nagyszerű dolog a szikrázó havon síelni, még ha kicsit ijesztő is, amikor egy-egy kanyarban megcsúszik, és kis folyamokban indul lefelé a hó. Ez nem is gond addig, amíg nem áll össze egyetlen hatalmas táblává, és indul meg egyszerre a lejtőn. Ezt látjuk ma. Megpróbálunk persze gyorsabban siklani nála - ez egyénileg és állami szinten egyaránt új hitelek felvételét, tartalékok felélését jelenti, és az erős reménykedést, hogy "beindul a fejlődés", és "magunk mögött hagyjuk" a lavinát. Ez akár sikerülhetne is egy végtelen hómezőn, csakhogy ez nem ilyen, a gyorsulást nem a saját izomerőnknek köszönhettük eddig sem, hanem a lejtőnek ("olcsó" energia, meghódítható területek, technológiai fejlődéssel növelhető hozamok), amelynek az aljára értünk. Most pedig, mivel nyertünk egy szusszanásnyi időt, megpróbálunk elfutni a lavina elől. Egy részünk előre fut azzal a gondolattal, hogy eddig errefelé gyorsultunk, majd úgyis megint rendbe jön minden. (Mondjuk: találunk egy új bolygót hirtelen? Kár lenne, azt már megtettük, amikor minden új kontinensre kiterjesztettük ámokfutásunkat, jól ismert következményekkel.) Mások a kis erdőkre kacsintanak, a fák közé szaladnak azzal, hogy annak valódi gyökerei vannak, ha elég mélyre megyünk az erdőbe, a fák feltartják majd a lavinát. (Ez működött is addig, amíg nem az egész hegyoldal indult meg, és volt hová visszatérni egy rövid ideig való kapaszkodás után. Ma azonban a fák, a természeti rendszerek nem állnak meg az összeomló globális civilizáció nyomása alatt: a körmünkre égő takarításhoz minden mai erőnkre és tudásunkra szükségünk lesz.)

Mi a megoldás? Először is, nem halogathatjuk tovább a helyzet józan elemzését, a lavina felismerését. Azt sem kerülgethetjük tovább, hogy a felelősséget nem terhelhetjük "gonosz szereplőkre" sem egyéni (Soros, Rothschild, Gyurcsány, Orbán, ...) sem csoport (zsidók, németek, Fidesz, MSZP, ...) szinten: mi magunk alkotjuk ezt a rendszert, amely a szerepeket megteremti - és igen, vannak, akik eljátsszák azokat. Ha végre felismerjük, hogy a lavina nem "gonosz" (bár ez rettentő nehéz, hiszen látjuk, ahogy napról napra darálja be lehetőségeinket, ismerőseinket, szívünknek kedves törekvéseket) hanem elfogadjuk fizikai, természeti jelenségként, mint egy valódi lavinát vagy árvizet... nos akkor végre képesek leszünk helyesen értékelni a lehetőségeinket, végre a jó kérdéseket feltenni, és azokra valóban helyes válaszokat találni. A lavina esetében ez azt jelenti, hogy felfelé kell mászni, félre az útjából, hómentes sziklákra, ami nem fog a lábunk alatt leszakadni, amikor a lavina eldübörög alattunk.

Magyarul ez végre a pénztől teljesen függetlenül, erőforrások és értékek, őszinteség és felelősségvállalás alapján szerveződő közösségek, illetve ezek hálózatának kialakítása révén történhet; először részlegesen, egyes szakterületeken (oktatás, egészségügy, helyi termelés és szolgáltatás), majd ezek összeolvasztása révén teljes önszervezésre, a pénzzel csak érintőleges kapcsolatot tartó közösségek formájában. Ha ez tényleg működőképessé válik, akkor mintát jelenthet globális rendszereink átalakítására, a lavina pedig, ami valójában egy a környezetétől és hatásaitól teljesen elzárkózó irányítási rendszer, és az általa keltett pánikban őrjöngő tömeg ámokfutása, ugyanúgy tűnhet el, mint a sötétben maradt metrókocsiból, amikor hirtelen felkapcsolják a villanyt.

2012. március 2., péntek

Kampányok és értékek

No comment...

A színlelt demokrácia 10 éve: ennyi nem elég?

2012.03.01. 12:04:42

Miért lenne mindez színlelt, vagy helyi jelenség? Véleményem szerint ez a "modern demokrácia" maga. Idézet következik, jobb híján önmagamtól:

---

A demokrácia szó jelentése: a nép uralma, valójában azonban vajmi kevés köze van ehhez a jelentéshez, hiszen egy városállamnyi, közvetlen életközösséget alkotó, azonos vallású, nyelvű, nemzetiségű embercsoportnál nagyobb méretekben mind a "nép" mind pedig az "uralom" jelentése azonnal homályossá válik. A modern demokrácia nem más, mint a gyakorlati (pénzügyi) hatalom elválasztása a látható (politikai) hatalomtól, a felgyülemlő társadalmi feszültségek levezetésére rendszeres, szabályozott "polgárháborúk" szervezésével, amit parlamenti választásnak neveznek.

Mindezek során a gyakorlati hatalom birtokosainak (bankok, befektetők) uralma töretlen, sőt... Csak egy gyors példa: a politikai pártok támogatottsága nagyban függ a médiában való megjelenésüktől: reklámok, szakértők, tanácsadók, felmérések – hatalmas, és igen drága ipara van a hírverésnek. A média birtokosai (a demokrácia védelmének érdekében) természetesen nem politikusok, hanem "civil" hatalmasságok, lényegében ugyanazok, akik pénzt adnak a pártoknak arra, hogy a kampányaikat finanszírozzák. A politikusok pedig szorgalmasan hirdetnek, vásárolják a szakértőket, tv-reklámokat, plakátokat és műsoridőt, és így a támogatást valójában kifizetik ugyanazoknak, akiktől kapták, csak közben elkötelezetté is váltak.

---

Jobb híján nem kéne elkezdeni logikusan gondolkodni? ;-)



2012.03.01. 12:25:31

@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: ezzel olyan mértékben nem értek egyet, hogy nem tudok érvelni ellene.

Az én olvasatomban az állam a tőzsdén nem jegyzett, bankokban nem tárolható értékeket, például úgynevezett "környezet", meg "jövő", meg "ember" érdekeit képviseli a vagyonuk gyarapításában érdekelt felekkel szemben. Elméletben, meg a mese... bocs, tankönyvekben. Gyakorlatban egy a szórakoztatásunkra és megosztásunkra megalkotott bábszínház, MINDEN lakójával egyetemben, színektől és jelszavaktól függetlenül. Az értékek már régen kikoptak onnan. És ismétlem: nem csak nálunk, de mindenkinek a saját hasa fáj, nem a másoké...



2012.03.01. 13:00:31

@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: pontosan erről beszélek: szerinted az önzés, a mások legyőzése az egyetlen motiváció... és igazad van, a "modern demokrácia" ezt a felfogást díjazza - csoda hát, hogy az önzés és nárcizmus bajnokai a vezetőink?

Szerintem viszont létezik más: közösségi értékek, önismeret, gyengeségünk és halandóságunk tudatának elfogadása, ami arra vezet, hogy MINDEN birtokunk átmeneti, hatalmunkat, erőnket bizonyosan elveszítjük. Az egyetlen, ami megmarad utánunk, az, amit másokért tettünk...

De tudod mit? Önzőbb leszek: amikor már nem leszek "értékes termelő", akkor is szükségem lesz élelemre, sőt egyre több segítségre. Szerinted ehhez vagyon kell - szerintem viszont elsősorban élő környezet és működő emberi társadalom! Utóbbi nélkül minden vagyonomat a hajamra kenhetem, viszont ezzel az önzés-központú őrülettel éppen most teszem tönkre.

Ajánlom egyébként a Motiváció 3.0 című könyvet, amelyben pszichológiai tesztek segítségével bizonyítja az anyagi ösztönzés KÁROS voltát minden kreatív tevékenységben - ha már az Újszövetség Talentum példabeszéde nem volt elég... ;-)



2012.03.01. 14:38:35

@épészmérnök: Nem tudom, hogy az elképzeléseim mennyire megvalósíthatóak, de biztosítalak: nem százfős független csordákban gondolkodom. Ha az bekövetkezik, akkor szerintem az emberi civilizációnak harangoztak, és ha nagyon gyorsan nem változtatunk irányt, van esély rá.

Egyébként úgy tudom léteztek olyan kutatások, amelyek szerint az emberek túlnyomó többsége számára a valóban szoros személyes ismeretségi kör mérete (a megfigyelések és evolúciós magyarázatok alapján) 120 fő körül tetőzik, ennél több egyszerűen nem megy.
Ez akkor is igaz, ha több millió ember képes egymás legyilkolása nélkül igen kis területen (katasztrofális környezeti hatások árán) fizikailag együtt élni. A kutatások alapján kísérleti közösségeket, termelő üzemeket létesítettek komoly sikerrel.
Ugyanakkora "törzseket" alkotunk ma is, mint tízezer éve, csak erdők helyett emberi dzsungelben, ráadásul a szereplők egy része képzelt alak vagy fizetett játékos.

Abban viszont egyet kell értsek, hogy elképzelésem erősen utópisztikus, mert például szükséges hozzá olyan "nép", amelynek tagjai önálló, felelős, és a lehetőségekhez mérten megalapozott véleményt alkotnak.

Ilyen embereket egyszerűen nem tudok találni a veszekedő gyerekek tömegében...



2012.03.01. 14:59:14

@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: oké, látom mindent tudsz már rólam ;-) Cserébe csak (szokásommal ellentétben) az eddigi hozzászólásaidra alapozott magánvéleményemet tudom felajánlani, íme:

1: súlyosan szelektív a világlátásod, csak azt veszed figyelembe, ami az elképzeléseidnek megfelel. Persze ezzel a többséghez tartozol, csak vannak olyanok, akiknek mások az elképzelései...
2: halvány kísérletet sem teszel arra, hogy megértsd azt, amiről véleményt mondasz - minek is, hiszen úgyis igazad van. Persze ez is tömegjelenség, semmi különös nincs benne.

Úgy érzem, jobb lesz, ha nem is szólok bele. A legjobbakat :-)

2012. március 1., csütörtök

Alternatív Elnök összefoglaló

Utólag, időrendiség miatt ide szúrtam be; a Milla Alternatív Köztársasági Elnök kampányára készített videóm és a hozzá kapcsolódó beszélgetés másolata (a biztonság kedvéért, hogy nálam is meglegyen).



2012.02.02. 09:41:45
Vajon miért nem társadalmi, politikai, gazdasági célokat sorolok a "ha én elnök lennék" kezdet után?

A válasz egyszerű. Totálisan érdektelen, hogy mit "szeretnék látni" a világban. Ezek nyilván szép és értékes dolgok, és bizonyára mások is szeretnék ugyanezt. Viszont önmagában egy jó cél megfogalmazása, és annak feltételezése, hogy nekem sikerülni fog, "mert akarom", bár másoknak előttem nem jött össze... ez gyenge válasz egy rossz kérdésre.

A kérdés az, hogy miért nem működik a dolog? Mi az OKA annak, hogy minden egyéni jó szándékunk ellenére közösségként téves irányba haladunk?
Mit lehet tenni a ma rendelkezésre álló eszközök, erőforrások és emberi gondolkodás figyelembevételével a rendeződés érdekében? Miért "új", vagyis miért nem próbálkozott még vele senki? Vagy ha igen, miért más, miért működhet most ez a megoldás? Ezek a jó kérdések.

A "programom" három oldalba tömörítve így néz ki. A fenti kérdésekre adott válaszom viszont több, mint száz oldal.



Betulapendula 2012.02.04. 16:33:38
pedig lehetnél színész is, de minimum rádióbemondó ilyen hanggal :) Persze nem csak a szép hangod miatt hallgattalak szívesen, tetszik a mondanivalód. És szerintem egy elnöknek sokkal inkább ilyen szinten kell kifejeznie az álláspontját mint aktuálpolitikai vagy felkapott gazdasági kérdésekben.




2012.02.05. 11:39:10
@Betulapendula: Köszönöm :-)

A színészet nem jó, elég sajátos a memóriám működése, a rádióbemondó ötletet viszont hallottam már mástól is. Azért remélem programozóként több hasznára lehetek másoknak, mint a beszédemmel, és ennek eddigi pályafutásom sem mond ellent. Még akkor is, ha jelenleg nem mennek a dolgaim.

Továbbá: természetesen VAN véleményem aktuálpolitikai és gazdasági kérdésekben is, de ezek egy "hétköznapi" gondolkodás számára nagyon durvák, ezért nem is lett volna értelme ebben a videóban belemenni. Így is eléggé kilógok a sorból :-)

Ha tényleg érdekel: blog.hajnalvilag.hu , hajnalvilag.hu , utóbbin email címet is találsz.



2012.02.05. 20:00:03
Oké, dicsérj meg valakit olyasmiért, amihez semmi köze, mindjárt kiderül, mennyire bunkó. Nyilván nem lennék jó színész vagy bemondó. Pont az bosszant, hogy mennyit szerencsétlenkedtem ezzel az egy vacak videóval, és mennyivel hitelesebbnek tűnne, ha "profi" csinálta volna.

Vajon elér-e bárkit az az üzenet, hogy ezt én tényleg komolyan gondolom? Hogy tényleg látok magam előtt egy olyan világot, amelyet képesek lennénk megvalósítani, amely élhetőbb és értelmesebb lenne mindnyájunk számára, mint bármelyik sci-fi jövőképe - és amely kizárólag azért nem tud megvalósulni, mert nem akarunk szembesülni a valóság törvényeivel, nem teszünk különbséget élet és szerepjáték között. Inkább egy képzelt világ törvényeit követve tönkretesszük a valódit.



tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.09. 11:48:12
az egyik legjobbnak indul. gondolkozz. vitázz, szabadon, ezek nagyon jók.
lehetnének dokuk a tévében és a neten hasznos témákról.
hogyan lehet felelősséget vállalni? és elvárni? független bírósággal? hogyan lehet független bíróságot létrehozni?

nyilván fontos az ország függetlensége is nem? ehhez kéne egy technológiai ugrás, szerintem

függetlenség meg nyilvánvalóan nincsen, a szó: a gyarmat, igen találó kis országunkra, úgy hiszem.
eddig a legjobb, legokosabb videó volt ez, amit itt láttam.




tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.09. 12:17:02
dust framework?

ez mit jelent magyarul? ez nem a globalizáció nyelve? akkor a magyar nép már nem is számít? nem az ő érdekeit kell nézni?
Kazinczy nem ezért küzdött, akkor még a latin és a német volt divatos a nem magyarok érdekeit néző, de a magyar ügyeket irányítók között, ez most se lenne máshogy az alternatív elnökkel?



tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.09. 12:18:30
vagy ne az angol legyen a globalizáció nyelve, hanem az eszperantó?




2012.02.09. 16:50:17
@tesz-vesz: Sok kérdés, amikre nagyon hosszú válaszaim vannak. Próbálom csoportosítani őket.

Szembenállás. Az a gond, hogy ma alapvetően működésképtelen rendszerben élünk, jelenlegi gazdasági-politikai szemléletünk, fogalmaink alkalmatlanok a jelenségek leírására. Hibás motivációkat szülnek, amiket aztán a motivációkkal szemben felállított negatív, tiltó-büntető szabályokkal próbálunk visszatartani. Az eredmény a mai szemétdomb koponyán belül és kívül egyaránt.

Ezért nincs olyan, hogy független bíróság, valóban életképes szabályozás. A "nemzetközi politika" mindössze arról szól, hogy ha kulturáltan viselkedsz, a gyapjadat nyírják, ha bunkó vagy, levágnak. Mi most hősködve rugdossuk le magunkról az ollót, és rohanunk az utóbbi sorba...

Sajnos a gonosz matek és a mai gondolatvilág azt mondja, hogy előbb-utóbb vagy mindenkit levágnak, vagy jön valami globális istenkirályság. Ezen a rendszeren belül nincs megoldás. Újra kell definiálnunk a közösség és az egyén viszonyát, amelyből ki kell hagyni a ma nélkülözhetetlennek tűnő pénz fogalmát, és közvetlen igény-erőforrás hozzárendelésre épülő rendszereket kell építenünk. Először kicsiben, részlegesen, aztán egyre teljesebben.

Most van erre az egyetlen esélyünk, mert az ezzel ellenérdekelt irányító rendszer döglődik, tehát már nem elég erős ahhoz, hogy agyonverjen - de még azelőtt működésre kell bírnunk az új rendszert, hogy az összeomlása által kiváltott káoszban vele döglenénk mi is. Ennyi a feladat dióhéjban.

Globalizáció, kultúra, magyarság, nyelv.

A globalizáció, hogy az emberi faj egyetlen közösséget alkot, fejlődésünk szerves része és hatalmas eredménye - csakhogy ma a fals motivációk miatt ez kulturális hódítást, egyformára faragást jelent. Ez távolról sem "nemzeti", kizárólag piaci, marketing szempontok alapján történik: egy amerikai agyát ugyanúgy pusztítja az angol nyelvű baromság, mint a miénket, csak még védtelenebb vele szemben. Nekünk legalább van "még" saját nyelvünk...

A jó példa szerintem az emberi test, amely számtalan, lényegesen eltérő szövetből (és csak azokból) állhat össze teljes egésszé, és minőségében más, mint a darált hús. A globális emberi faj sem massza, hanem gyökeresen eltérő kultúrák, világképek szervezett, egymást ismerő és tisztelő, nem átalakító mozaikjaként lenne igazán életképes. Ma nem az, és ehhez leginkább "nekünk" kellene visszavenni a megmondós hozzáállásból.

Programozóként angolul gondolkodom, írok, ez a szakma nyelve. Azt viszont megfigyeltem, hogy programozó fórumokon minden kicsit is profi résztvevő kényesen ügyel a magyar nyelv helyes használatára.
Egymással ugyanis magyar nyelven beszélünk, magyar nyelven élünk. Magyar mondákat olvasok a fiaimnak, nem Harry Pottert, mert a mondákban egy-egy bekezdésben olyan mély gondolatok vannak, amikről aztán órákig lehet beszélgetni. Biztos így van ez más népeknél is, ami ugyanolyan tiszteletre méltó - én azonban itt élek, és nekem A walesi bárdoktól szorul össze a torkom. Ennyi.

Ettől még meggyőződésem, hogy ma csak olyan megoldásban gondolkodhatunk, amely mindnyájunknak jó, amely minden ember számára lehetőséget mutat a saját identitása, gondolkodása, képességei, világképe, hite számára megfelelő jövő elérésére. Legyen magyar vagy szlovák, keresztény, zsidó, buddhista, cigány, ...

Igen, globalizáció - de helyi, egymást ismerő, egymásban bízó, egy nemzeti nyelvet beszélő emberek közösségei által alkotott mozaik. A köztük létesítendő kapcsolat nyelve pedig sokkal inkább lehetne egy mesterséges, pontosan erre a célra kialakított nyelv, az eszperantó (bár én eddig csak kóstolgattam, sajnos).



tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.11. 12:21:36
@Kedves Loránd:

"vitázz, szabadon"

nagyot csalódtam benned a magánlevelezésünk során, kiderül, hogy te sem vagy különb és még a minimális vitakultúrát sem éred el, így hogyan is lehetne belőled mindenki elnöke?
az elnök nem az egységet szimbolizálja?

a "megoldásaid" nem jók, a pénzzel önmagában nincsen baj, ritka egy hasznos találmány a pénz
és lehet alakítani a felhasználás szabályait, tetszés szerint
kkbk.blog.hu/2011/04/11/a_szabadpenz_rendszere_kizarja_a_spekulaciot

Globalizáció, kultúra, magyarság, nyelv.

" Nekünk legalább van "még" saját nyelvünk..."

ezért jó lenne ha minél többen óvnánk meg, dust framework




2012.02.11. 14:35:14
@tesz-vesz: ahogy gondolod. A legjobbakat.



 2012.02.20. 10:30:34
[lezárásként, egy Facebook-os hozzászólásom másolata]

---

Szóval miért élném meg kudarcként a Milla történetemet?

Kritizáltam a Millát a homályos cél kijelölés miatt, aztán meg azért, mert úgy véltem, egyszerűen nem létezik az a réteg, amely képes érdemben élni a "közvetlen demokrácia" eszközeivel. Mivel azonban ez így csak üres beszólogatás lett volna, beszálltam a buliba, és igyekeztem azokat az embereket megszólítani, akik hozzám hasonlóan úgy látják, a probléma a vezetőkben csak "manifesztálódik", de az oka "az istenadta népben" van, és nem a főnök lecserélése, hanem az őket felemelő, ezt az egész élet-ellenes rendszert alkotó és fenntartó emberi gondolkodás megváltoztatása a feladat. Bizony, továbbra is kitartok ezen állításom mellett - és nem tudom, feltűnt-e: nem azt akarom megmondani, hogy MIT gondolj, hanem azt szeretném, hogy tedd meg. Megtettem mindent azért, hogy ne legyen igazam, és építő kommunikáció legyen a Milla blog bejegyzései után ("vita") - de csak csendet arattam. Őszintén szólva erre számítottam, vagyis "igazam lett", sajnos. Ezt valóban kudarcként éltem meg.

Viszont láttam három igen pozitív példát a jelentkezők között, és kaptam néhány szavazatot is, ami kellemes meglepetés volt, és ezúton is köszönöm. :-)

---

Már a versenyen kívül, akik nekem tetszettek (négyen, bocs) - mint láttam, Koppány visszalépett, meg tudom érteni :-)

alternativelnok.blog.hu/2012/02/02/mangel_koppany
alternativelnok.blog.hu/2012/01/31/piko_andras
alternativelnok.blog.hu/2012/02/02/molnar_lajos
alternativelnok.blog.hu/2012/02/04/hosszukaru_platanfa_molnar_peter_tolmacsolasaban

videa.hu/videok/kreativ/4.6.-mangel-koppany-eloadas-tedxyouthbp-Vz8Q1qX1QMDfM6sy

2012. február 25., szombat

Declarative approach

A discussion post to HPCWire: Retrofitting Programming Languages for a Parallel World


I have built toolkits and frameworks in various environments, so I became a passionate "framework-maker".

I concluded that languages already know too much, and they should return to what they are created for: be the most readable form of algorithms(!) for human eye.

The "rest": the structure of data and service components, the deployment (choose and set up a component instance to do a certain service) and the implementation (compiled binaries to respond to messages) should NOT be part of (any) programming language or toolkit, but a set of declarations that the current runtime can understand.

This is because the hardware became very fast and smart, but it can help us only if it KNOWS the structure of our approach. This is lost with compilation.

From another point of view: the core problem with these languages is the '.', the dot: it shows that
1: our logical concept of the solution is buried into a programming language
2: we call functions of the components directly
3: we access their data (memory) directly.

All are fundamentally wrong.
1: We have myriads of languages and tools - and the same, quite small set of tasks. Our solutions should be independent from them.
2: ... so nasty things appear like proxy objects, dll hell, etc.
3: ... the swamp of proxies and locking issues.

My answer is framework-level
- types,
- API to access data
- messages to components.

I hope you don't mind "advertising" my personal experiment here:

What is programming?
How we should write software?

2012. február 24., péntek

Mai próbálkozásaim...


Nem tetszik a rendszer
2012.02.24. 05:34:48

Kedves Sebő Ferenc!

Úgy tűnik, egy cipőben járunk (a Millás Facebook-os hozzászólásaid alapján). Én is úgy érzem, hogy érdemi reakciót nem sikerül kicsalogatnom - de nem a "nézőkből", hanem belőletek! A szemüvegem innenső oldalán a következőket láttam az elmúlt időszakban:

- Beszólogattam a Millának amiatt, hogy szerintem rossz stílusban rossz kérdéseket tesz föl. Nulla reakció.
- Beszálltam a kampányba, és feltettem a szerintem helyes kérdéseket. Néhány beszólás és pár szavazat - több, mint amire számítottam; fikázás - kevesebb, mint amire számítottam; és néhány szerintem is jó jelentkező. Nulla érdemi reakció.
- Egy személyes javaslat egy szerintem nyilvánvalóan hibás húzásra - nulla válasz.
- A szavazás végeredménye egyértelműen alátámasztja a kiinduló problémáimat, amiről talán érdemes lenne beszélgetni. Viszont - nulla reakció.

Namost itt a következő a helyzet:
- rossz kérdéseket tesztek föl, ezekre a válasz nem lehet más, mint egy kis közösségi szomorkodás, némi felelős-keresés, de semmi olyan, amiért érdemes lenne elmenni.
- léteznek jó kérdések, amelyeket folyamatosan előrángatok, de nulla reakció.
- a jó kérdésekre léteznek válaszok is - csak "nehéz" ezeket meghallani, mert kívül esnek a megszokott "dobozokon", friss és lényegre törő kritikát idézve: "ekkora bullshitet rég olvastam ilyen komolyan előadva"

Értem, hogy szerinted nem kaptok érdemi reakciót - ami azt jelenti, hogy a folyamatos kísérletezésem nem érdemes a figyelmetekre. Ezzel semmi baj. De akkor miért kérdeztek, vagy miért nem szóltok vissza legalább annyit, hogy "bocs, amit mondasz, az nekünk nem pálya"?

Ilyesmikről beszélek:
hajnalvilag.blogspot.com/2012/02/szent-tehenekrul-valo-ertekezes.html
hajnalvilag.blogspot.com/2012/01/mit-lehet-tenni.html
hajnalvilag.blogspot.com/2011/12/korszellem-kiut-magan.html



Haza és haladás
2012.02.24. 07:09:05  @egyrészrölmásrészröl: 

... viszont személyes bizalomra nem lehet civilizációnk igényeinek megfelelő méretű közösséget építeni. Hiába tűnik sokak számára kiútnak az önfenntartó, független kisközösségek rendszere, példaként mindig a lábtörést és a fogorvost szoktam felhozni. Rosszabb napjaimon pedig a működő atomerőművek leállításának problémáit, a káoszt, a magas ipari fejlettség nélkül is rendelkezésre álló erőforrások hiányát (energia, nyersanyagok, de a kimerülő termőtalaj is ilyen)...

Szóval, rendszer nélkül megpusztulunk, a jelenlegi rendszer pedig a falnak vezet minket. A kiutat egy működőképes, és alapvető motivációi szerint (a jelenlegivel ellentétben) bizalomra érdemes közösségi rendszer megvalósításában látom. Ennek emberi és társadalmi alapjairól elég sokat, technológiájáról (ahogy dolgozom rajta) egyre többet tudok - viszont "leendő lakóit" egyelőre nem találom... :-)

Lásd például:
hajnalvilag.blogspot.com/2012/01/mit-lehet-tenni.html
hajnalvilag.blogspot.com/2011/12/korszellem-kiut-magan.html

(persze lehet, hogy nettó hülyeséget beszélek, csak eddig még senki nem vette a fáradságot, hogy erről néhány alacsony szintű beszólásnál komolyabban megpróbáljon meggyőzni...)



Progresszív blog
2012.02.24. 11:40:18

"Nem a pénzért"... de a pénz MIATT. Lásd:

hajnalvilag.blogspot.com/2011/12/korszellem-ebreszto.html

Amikor utoljára megkérdeztem valakitől, képes lenne-e úgy kidolgozni egy működő egészségügy szerkezetét és igényeit, hogy abban NEM szerepel mesevilág (pénz, adósság, hitel, ...) KIZÁRÓLAG valós dolgok: emberek, szakképzettség, eszközök, anyagok, és TARTALÉKOK minden szinten, ahol erre szükség van, nem kaptam választ.

Szerintem ez lenne az első lépés. Világossá tenni, hogy kézzel fogható szinten mire van szükség ahhoz, hogy valós létbiztonságot teremtsünk magunknak a XXI. században általánosnak tekinthető szinten, a jelen lakosság számára (és nem csak azok számára, akik "annyit is érnek", igaz-e Lézer úr?). Hol lehetne szűrésekkel, "népneveléssel" (lásd tömegsport, életmód kérdések) csökkenteni a kockázatokat és az ellátó rendszer terhelését?

Aztán hasonlítsuk össze azzal, amink van most, volt korábban, és LESZ, ha így haladunk tovább.

Hablatyolni könnyű "életpálya modellel", "feladat átvállalással", csőddel, privatizációval, fizetős várólistával és ki tudja még mivel. Könnyű ködösíteni, és a hétköznapi ember számára érthetetlenné tenni a folyamatokat, néhány szóvivői nyilatkozatba csomagolni a hozzáértés ordító hiányát, vagy akár a nyílt rablást.

Egy ilyen listával nem lehet. Tessék elkészíteni, és letenni az asztalra!

2012. február 23., csütörtök

Hajnalvilág nagykövete

Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek. 
Nagyon hosszú ideig erre az alapra (1, 2) fűztem fel elmélkedéseimet. Röviden: gondolkodásunk alapvetően két részre osztható. Az egyik az érzékelésből, tapasztalatokból, ismeretekből logikus következtetésekkel felépíthető "racionális világkép", a tudás. A másik pedig az a rész, amivel a tudásunk és a valóság közötti hézagot kitöltjük, mindaz, amin gondolkodunk ugyan, de nem-tudás: a hit.

A tudás szükségszerűen véges. Érzékeink rettentő gyengécskék még ott is, ahol éppen állunk, a világ pedig olyan hatalmas, és bármelyik jelensége bármely pillanatban hatással lehet ránk. Minél több ismerettel és tapasztalattal rendelkezünk, annál nagyobb a tudásunk, de annál jobban látjuk ennek végességét és annak lehetőségét, hogy tetszőleges mértékben, akár totálisan is tévedhetünk. Következésképpen: a tudásunk alapján cselekedhetünk, sőt, csak így érdemes, hiszen egyébként olyan hibákat követünk el, amelyekből nem tanulhatunk (nem javíthatjuk a tevékenységhez felhasznált tudásunk hibáit).

Alapvető döntéseket azonban nem tudásunk, hanem a hitünk szerint hozunk. Itt nyilván nem a tevékenység során végrehajtott számtalan, tudás-alapú döntésről van szó, hanem azokról a döntésekről, amikkel életünk irányát meghatározzuk, tevékenységet választunk, és az ezekből később származó tapasztalások felé nyitjuk meg utunkat.

Másként fogalmazva: A tudás a válaszok keresésére alkalmas - viszont a hitünk szerint választjuk ki azokat a kérdéseket, amelyekre választ keresünk. Hit és tudás összekeverése katasztrofális hiba, mert egymást nem kizáró, hanem kiegészítő, saját jogán önállóan létező elemekről beszélünk, egyik sem előbbre való a másiknál, hanem másra használható.

A hit tagadása a tudás javára valójában önbecsapó technokrata elszakadás saját emberi mivoltunktól. A belőle levont hideg következtetéseknek semmi közük nem lehet az emberi élethez, ráadásul arroganciájában képtelen elfogadni saját tévedéseit: addig "javítja" az okos elméletnek meg nem felelő világot, amíg bele nem pusztul. Kedvenc mondás: "a tudomány mai állása szerint"... mivel azonban azt is tudjuk, hogy tudományunk minden hősködés és gigantikus berendezés dacára csak a felszínét kapargatja a világnak, és gyakorlatilag bármekkorát is tévedhetünk. Logikus következtetés szerint tehát épphogy semmit sem lenne szabad csinálnunk, hiszen minden technológiánkra igaz, hogy csak részben, megfigyelésekkel és szokásos megoldásokkal megalapozott, távolról sem teljes vagy abszolút!

A hit tudásként való felhasználása ugyanolyan hiba. Semmilyen belső meggyőződés nem keverhető "tény" formájában a logikus gondolkodásba, cselekedeteink megindoklásába. A hit definíció szerint nem-tudás, hanem egy személyes, teljes felelősséggel vállalt erkölcsi döntés, és attól sem válik többé, hogy sokan foglalkoznak valamiféle tudományosság és tényhalmaz előállításával. Ezek nem objektív, mindenki számára egyértelműen, és gondolkodásától függetlenül bizonyítható tények, hanem szubjektív, egyéni odafordulás és meggyőződés által keletkeznek.

Önmagában az a kijelentés, hogy "Isten ezt mondta" még nem magyarázat egy döntésemre - az viszont, hogy "Én ebben az Istenben hiszek, vállalom ezen döntésem odafordulásom minden felelősségét; ebben a pillanatban Isten szavait így értelmezem, következésképpen ezt és ezt teszem", tökéletesen megalapozott, korrekt indoklás, ráadásul racionálisan vitatható minden pontjában, így lehetőséget ad a változásra, fejlődésre: hiba esetén nem "vagy Isten árult el engem, vagy én őt", hanem kereshetem az általam elkövetett gondolkodási hibákat (felelősség, értelmezés, következtetés, választás).
Gyors fordítás: ha az "Isten" szó helyére "valóságot", "hit" helyett "tudást" írunk, megkapjuk azt a hozzáállást, amely a jelenlegi materialista arrogancia semlegesítésére alkalmas...

Szóval, sok-sok évet töltöttem el ezen megközelítés hatása alatt, mert kedvenc fogalmaimat emeli ki: a személyes felelősséget, a választás szabadságát, az odafordulás, a személyes beleadott erő fontosságát - ezen fogalmak szerint nyugodt lélekkel nevezem magam már jópár éve hívőnek. Nincs szükségem bonyolult teológiai levezetésekre, nem aggódom azon, hogy nem ismerem és nem is érdekel semmilyen angyali vagy démoni szint meg tevékenység. Ahhoz, hogy nyugodt lélekkel és teljes erőmmel törekedjem azokra a dolgokra, amelyek fontosságában hiszek, nincs semmi szükségem az út túlsó felére függesztett zseblámpára: nem azért csinálom, mert valaki ezt mondta, hanem azért, mert legjobb tudásom, felelősségem ezt diktálja. Ezáltal lehetek nyitott arra a lehetőségre, hogy a cél mégsem ott, hanem valahol máshol van: meg tudom keresni tévedésem okát saját felépített rendszeremben, javíthatok rajta, és léphetek tovább - megint "előre", csak kicsit "másfelé". Boldog vagyok, mert nem látok és mégis hiszek.

Ezt az elméletemet adtam elő tegnap is egy beszélgetésben, nagy lelkesedéssel - amikor rájöttem, hogy körülbelül fél éve ez rám már nem igaz. Ma reggel új értelmet nyert a számomra a következő idézet, amivel többször találkoztam már, elfogadtam, mint "mondatot", de abszolút ellentétesnek éreztem a fenti gondolatmenettel, a gondolkodás szabadságával és a felelősségvállalással. Csak hát amikor én nem értek valamit, azt mondom, hogy "még nem értem" - és nem kezdek vitatkozni, így kevesebb dolog miatt kell végül elnézést kérni...
A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.
Ugyanis ez igaz. Számomra mára teljes meggyőződéssé, szilárd valósággá vált a Hajnalvilág. A mai maszkabálnál sokkal valósabbnak látom azt a képet, amelyben öt-tíz év múlva, túlnyomó többségében ugyanezek az emberek, akik ma őrült tempóban pusztítjuk a világot, csukott szemmel hajigáljuk ki az ablakon legszebb kincseinket, miközben az élet értéktelenségén szomorkodunk, szóval mi magunk értelmes célokat tűzünk ki magunk elé, élő, felelősségen és tiszteleten alapuló közösségeket alkotunk, együtt dolgozunk azért, hogy amikor vissza kell tekinteni, büszkék lehessünk a művünkre.

Eddig csak a remény, és valami racionálisan megalapozatlan megszállottság vezetett az úton, egy szabadon választott, foggal-körömmel védelmezett, teljes őszinteséggel "hitnek" nevezett reménykedés abban, hogy az ember jó, és ez a történet jól is működhet. Viszont soha nem csimpaszkodtam bele, tudatosan vállaltam, hogy én lógatom a répát a saját orrom előtt, ezért voltam képes új irányokat keresni, amikor falnak ütköztem.

Most sem azt érzem, hogy rettenetes munkával felkapaszkodtam valaminek a tetejére, amire "az alattam levőknek fel kellene mászni". Nem. A helyzet az, hogy bár még bármelyik pillanatban elsodorhat a víz, talajt értem a folyó túloldalán, és mostantól az a dolgom, hogy ezt a pontot biztossá tegyem, és így lehetőséget teremtsek mások számára is az átlépésre. Nem kell meggyőznöm, "felemelnem", "megvilágosítanom" senkit, nem "feljebb" vagyok, csak "máshol". Én meg vagyok győződve arról, hogy itt a jó, de ettől másokat vezethet más meggyőződés. Nincsenek személyes vágyaim vagy birodalmi hódító terveim, csupán új nevet találtam a feladatomnak, amire a korábbi "csak azért is hívő" megjelölést nyugodt lélekkel cserélem: a Hajnalvilág nagykövete vagyok.