2013. június 23., vasárnap

Az érdem fogalma

2013.06.23. 08:13:21
@l ember: jó gondolat lenne, ha az érdem nem volna olyan relatív és kisajátítható fogalom. Egy részvételi rendszer ezzel szemben önmagában hordhatja ezt, például ha a szavazati jog előfeltétele a döntéselőkészítésben való részvétel
A "részvétel" viszont semmit nem mond arról, hogy a résztvevő mit tett hozzá (vagy akár vett el) a folyamat során, és rögvest ott van az "érdem relatív és kisajátítható fogalma". Elég sokat vettem részt olyan megbeszéléseken, amelyek sokkal jobbak lettek volna, ha néhányan be se jönnek - pedig "szavazati jogot" sem nyertek általa...

Gyakorlatilag azonban ezt a témát a lelkesen elfelejtett görögök logika, vita és hasonló témákban piszok alaposan kutatták - de elmehetünk a Csan buddhizmus irányába is, ha jól értelmezem azt a pár sort, amit erről olvastam. Egy vita során a szereplőkről teljesen objektív módon megállapítható, hogy követik-e a konstruktív párbeszéd szabályait, vagy sem. (Ennek gyenge modern másolatai a különféle tréningek, mediáció és társaik) Ennek alapján gond nélkül megállapítható az általuk hozzáadott érték, "érdem", amely például a szavazatuk súlyozásának alapját képezheti - vagy terjedelmi korlátot szabhat a hozzászólásnak (például az enyémek aránytalanul hosszúak).

Ugyanígy működik a tárgyi tudás értékelése (ha nem a szokásos hőbörgős-szavazós módszert nézzük). Tudományos életünk valamilyen szinten még mindig ezen alapul, hiába olyan óriási erő a gazdasági érdek által vezérelt erózió. De egy szimpla munkás brigád is így működik: a talicskás talicskázik, a lapátos lapátol, a ravasz képű figura meg megmondja, melyik mikor mit csináljon. Nem cserélnek egymással, mert tudják, hogy MINDENKINEK így a legjobb.

Az egész kulcskérdése a motiváció és a transzparencia. Valóban látom és tudom-e, hogy pontosan milyen folyamat zajlik, abban milyen módon tudok részt venni, mit csinálnak a többiek - és akarom-e, hogy így legyen.

A megoldás iránya nem egy általános elmélet (pl: "részvételi rendszer") ezredik megálmodása (a 999 korábbi sikertelen kísérlet kudarcát bűnbakokra kenve), hanem eszköz és módszer kialakítása arra, hogy a konkrét, a résztvevők által ismert feladat, a megoldás folyamata, a résztvevők szerepe átlátható legyen. A valóban működő rendszerek (egy jó család, iskola, egészségügyi intézmény, vagy akár a márciusi hófúvásos történet) így állnak össze. Vagy akár nézz rá a stackoverflow.com -ra: vegytiszta meritokrácia, és annyira hatékony, hogy mostanában bármilyen programozási kérdésem van, a Google lista elején ottani, tömör és releváns(!) cikk szerepel. (úgy tűnt, szakmabeli vagy, így könnyebb példákat hoznom)

A többi kérdést éppen a szükségtelen absztrakciók ("hatalom", "szavazat", "befektetés és hozam", ...) hozzák be a történetbe - ezért ezen a szinten megoldhatatlanná is teszik őket. Ez meg (konyhaszintű ismereteim számára) Gödel tételét idézik, szintén konyhanyelven: minden rendszerben megfogalmazható olyan állítás, amelyet sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet - ergo: végtelen időkig lehet vitatkozni rajtuk.

Miért fontos ez? Mert egy pénzügyi alapon működő rendszerben NEM cél egy feladat megoldása(!!!), éppen ellenkezőleg: a legjobb egyetlen feladat folyamatos "oldogatása". Lásd pl: a Microsoft Word ezredik változata kontra TeX, vagy a szakállas vicc az ügyvédbojtárról, aki egy csomó ügyet lezár a főnök szabadsága alatt, mire az kétségbeesetten: "De én ebből akartam élni még három évig!!! Most mit csináljak?"

Az egyetlen gond, hogy a valós, élő rendszerek ezzel a mentalitással nem kezelhetők, így a mai gondolkodásunk lassan (mit lassan... egyre gyorsuló tempóban) ránk rohad.

2013. június 12., szerda

Kapcsolatkeresés: Csermely Péter

Újabb kapcsolatkeresési kísérlet, ahová végül "nem fértem be".

2013. június 8. 5:42

Tisztelt Professzor Úr!

Néhány napja, egy meglehetősen egyoldalú beszélgetés során felmerült bennem, hogy nevet találjak a annak a társadalmi rendszernek, amelyről álmodom, amelyben akár egymagamban, de már ma is létezem, amelynek létrehozásáért dolgozom. Amikor megtaláltam a "meritokrácia" szót, és rákerestem a neten, örömmel olvastam gondolatait, nem is a konkrét tartalmuk, hanem a más témákkal való kapcsolataik miatt; úgy érzem, hasonló hálózatba rendeződnek az én kulcskérdéseim is.

Túl sokszor érzem azt, hogy ha valamit keresek, végül nekem kell azt létrehozni, mindig öröm olyat találni, amit más (kortárs) alkotott - időben vagy térben elérhetetlen emberek teljesítménye mindig kicsit kicsit kesernyés ízű. Nem szoktam ellenállni az ilyen "véletlen találkozásoknak", és mivel az Ön profiljába illő "tehetségnek" tartom magam, örömmel venném, ha ránézne néhány dolgomra, hátha találunk közös pontokat, vagy (végre) értő kritikát kaphatok.

Kiindulópontok:


2013. június 10. 2:16

(Érdekes ez a megszólítás a Te neved esetén... :)
... abba is belegondoltál, hogy "innen nézve" mennyire furcsa? :-)
Bárkinek levelet írok, családtaggá teszem a megszólítással; történetesen a főnökömet (Tamás) édesapám nevével üdvözlöm.
Ráadásul néha nagyon nehéz méltónak lenni erre a névre (akár a jelentésére, akár a korábbi viselőire és eredményeikre gondolok).

Tegeződjünk. Felemás érzésekkel olvastam a leveledet. Miért?

Köszönöm, élek vele. Az érzés kölcsönös, részemről is felemás. Miért?

12 évesen startoltam a Tao te kinggel; pár évvel később (gyermek számára feldolgozhatatlan krízishelyzetben) Buddha beszédeinél tartottam. A "bölcsülésre" válaszul az első könyvemet tudnám felhozni, amit tizenöt évvel ezelőtt írtam; a "life is a journey, not a destination" mondatot én is sokszor idéztem már. Nem szerencsés, hogy abban az időben, amikor aktív voltál ilyen kapcsolatok irányában, én a "korszellem" fórumon, az Antalffy-féle blogon és néhány más helyen próbáltam szerintem értelmes kommunikációt folytatni. Talán nem itt tartanánk... de ez nem feltétlenül hátrány: nagyon fontos tapasztalatokat és a motivációim letisztulását hozta számomra ez a csoportban megélt végtelen magány.

Most ettől függetlenül visszaélnék még egy kicsit a türelmeddel, következzék a lift-beszédem...

Programozóként húsz éve gyakorlatilag egyetlen kérdés foglalkoztat: mi valójában a programozás, mi egy program.
A válasz nem a számtalan külső körülménytől függő konkrét forráskód, hanem a létrehozásának képessége: az, hogy az agyamban megszületett az a modell, amelyet egy konkrét környezetben programkóddá tudok alakítani. Nagyon sok éve teljesen tudatosan törekszem ennek a képességnek a fejlesztésére, amit tehetségről, az alkotás folyamatáról például a TED-es előadásodban elmondtál, nekem mindennapos gyakorlat. Tudatosan éltem végig, és ma is pontosan látom azokat a hónapokat, amelyeket egyetlen nap alatt építek bele mai kódjaimba, terveimbe - a velem együtt dolgozó emberektől a "megszállott" és "elvetemült" jelzőket dicséretnek fogom fel, a rendszereim pedig futnak, és nem halnak meg lábon (mint gyakorlatilag bármi, amivel eddig találkoztam). Ez a környezet ráadásul meglehetősen objektív mércét jelent arra nézve, hogy milyen szinten járok. Például a magyarországi agrárinformatikai rendszerek közös alkalmazáskeretének jó részét én terveztem és kódoltam le pár évvel ezelőtt. Most a nálunk járt egyetemi kutatók konzultációi csak neveket hoztak számomra, a minták jelentős részét már régen kitaláltam és alkalmaztam. "Hobbiprojektem" pedig (nyilván "szerintem") olyan szintű alapkutatás, amelyhez hasonlót sem láttam sehol (pedig sokat kerestem); a mai rendszertervező eszközöknél jobbat írni apró mellékfeladat csupán :-)

Ugyanezzel az aggyal ugrok neki a jelen gazdasági és társadalmi kérdéseinek. Ugyanúgy vagyok képes meglátni a valóban fontos szerkezeteket és folyamatokat a fecsegő felszín alatt. A programkódjaimhoz hasonló módon az itteni megállapítások is rendkívül "tömények" és hatékonyak, a rájuk épített előrejelzéseim elég pontosak. Csak példaként: a hibákkal és kezelésükkel foglalkozó elemzésemre tökéletesen passzolt a kolontári "baleset"; amely után leírtam, hogyan fogják "kezelni" a problémát - és miért. Szerintem az is bejött.

Számomra elég világosan látszik, hogy hol járunk most, miért és mi felé tartunk. Szerintem itt az idő, hogy az arra valóban alkalmas, felkészült emberek vegyék kezükbe az emberi civilizáció közelmúltban bekövetkezett evolúciós ugrásának kérdését, és ezáltal képessé váljunk irányítani ezt a folyamatot (nem véletlenül kerültem meg a mára elavult "hatalom" szót). Ha nem tesszük, a vegetatív motivációk mentén sodródva elveszítjük az uralmat fölötte. Éveink vannak erre csupán, és lehet, hogy a többes szám is optimista feltételezés. Az eddig általam megkeresett szakértőktől maximum a tiédhez hasonló udvarias bátorítást kaptam, értő kritikát nem, amely alapján tévedésemet belátva nyugodt lélekkel visszatérhettem volna a lassú bölcsüléshez és saját egzisztenciám gatyába rázásához (így viszont egy nemzetközi bank fejlesztői állásinterjú sokadik körében kirúgattam magam azzal, hogy "a technikai rész érdekel, de pontosan tudom, mi a pénz és nem szeretem"...)

Az elemzéseim világos és teljesíthető (bár persze őrült nehéz) feladatokat jelölnek ki számomra: a meritokrácia informatikai támogatásának megvalósítását, kezdve a "minden-szerkesztővel", amellyel jelenleg önmagát építem fel. Szó szerint. A mostani nekirugaszkodásomban eddig a kilencedik újrakezdésnél tartok, terveim szerint innentől a harmadik már éles rendszer alatt fog futni. Viszont furcsa érzés lesz, ha még akkor is teljesen egyedül leszek a koncepcióimmal. Ebben a kontextusban kifejezetten zavar saját esendőségem tudata, meg persze az, hogy mindez zárt forrású rendszerben történik (hiába érhető el a teljes elmélet, ha azt meg nem olvassa, értékeli senki, aki erre képes lenne).

Szőrmentén megismerve gondolataidat és jelenlegi tevékenységedet, úgy éreztem, érdemes lenne "intenzívebb" kapcsolatba kerülnünk. Részemről ez nem elvárás, tisztában vagyok azzal, hogy sok fontos dologgal foglalkozol, nincs okod ennek magas prioritást adni, ugyanakkor nagyon sok időt venne igénybe egy érdemi együttműködés. Ha nem látsz valós lehetőséget a fentiekben, azzal egy általam továbbra is tisztelt csoportba kerülsz (Bojár Gábor is megtisztelt a válaszával, mégsem találkoztunk az AIT-n :-) ) Saját lelkiismeretemnek viszont tartoztam azzal, hogy a válaszod adta lehetőséggel élve a fentieket leírjam.


2013. június 11. 11:05

Tegnap átnéztem a Humania honlapját, este még arra is módom volt, hogy László bemutató videóit és a korszellemes előadást meghallgassam (gondolom, közben Gyulai Ivánra hivatkozott, akiről szintén lepattantam párszor).

Korábban is találkoztam már ilyen kísérletekkel, és alapvető különbséget látok köztünk. László igen széles tudás birtokában komoly elemzéseket nyújt a jelenségek szintjén, amelyek jó részével egyet is értek. Én viszont "iparos vagyok", néhány rendkívül szűk területen mentem nagyon messzire, és ezen keresztül állt össze a kép. Ő széles rendszert épít - én egy marék poron dolgozom húsz éve; ő sok vizet mozgat meg - én egy cseppben találtam meg a tengert.

Meglátjuk, hol tartunk majd 1-2-3 év múlva, addig bizonyára eldől, hogy szélmalmok állnak a mezőn, vagy Góliát, ahogy én látom. Bármelyik legyen is, úgy tűnik, zárt körű rendezvény lesz, amit nem örömre vagy sikerre játszanak.

2013. június 5., szerda

Új fogalom: meritokrácia

2013.06.05. 06:29:00
@l ember: Kedves Gergely!

Tartozom neked két dologgal, amit pár napja még nem gondoltam volna: bocsánatkéréssel és köszönettel. :-)

Időközben megnéztem Ángyán József előadását a földkérdésről, olvastam Békesi László írását a gazdasági ügyeinkről, eszembe jutottak Róna Péter nyilatkozatai, és arra gondoltam: a fenébe! Őket tartom a csúcsnak, és ők sem értik nálad jobban azt, amit szerintem én igen. Ismétlem: nyilván nagy esély van arra, hogy én tévedek – viszont a saját (nagyon szigorú) ellenőrzéseimen ez az elmélet átment, a jelenben zajló folyamatok megmagyarázására és előjelzésére (ellenőrizhető módon) alkalmas volt. Kutya kötelességem tehát a legjobb tudásom szerint válaszolni erre a kérdésre ahelyett, hogy azt magyarázgatom, miért nem teszem.

El is kezdtem írni egy reményeim szerint érthető és elfogadhatóan rövid kivonatot eddigi töprengéseimből, amikor beleütköztem abba a kérdésbe, hogy minek nevezzem az általam megálmodott rendszert. "Szuper-demokrácia"? Nem, hiszen nem az... de akkor mi? Megpróbáltam kitalálni azt a fogalmat, amely a legjobban passzol erre a régóta kergetett struktúrára, amely szerint dolgozni, élni törekszem ma is. És amikor meglett, kiderült, hogy a fogalom létezik, és ahogy eddig látom, pontosan azt jelenti, amit leírni szeretnék.

Volt már ilyen néhányszor. Amikor hasonló módon felmerült az, hogy én milyen emberben hiszek, némi morfondírozás után kiötlöttem ezt a fogalmat: "homo communis", a "közösségi ember". Aztán kiderült, hogy erről már más is írt, pontosan ugyanúgy, ahogy én gondoltam. Ilyen volt Aczél Petra előadása az indentitás és szubjektum fogalmáról. Jelen esetben ez a fogalom a "meritokrácia", az érdem-alapú beleszólási jog. Egy ideig még el fog tartani, amíg megírom a saját változatomat, kiindulási alapnak viszont ezt érdemes megnézni Csermely Péter blogján.

Visszatérve az elejére: az sem először fordul már elő velem, hogy feszült leszek a vitapartnerem (saját elvárásaim szerinti) felkészületlensége miatt. Ez azonban nem akadályoz, sőt hasznomra válik, mert nagyobb lendülettel ugrok neki egy már megoldottnak tekintett kérdésnek, és új válaszokat találok, ahogy ez a jelen esetben is történt. Tehát köszönöm a jó kérdést!
Tőled "éveket" kértem számon, amelyeket még csak ezután fogsz beletenni ebbe a témába; ugyanakkor talán nem értékeltem látható módon a pozitív hozzáállást, stílust és a valóban jó kérdéseket. Sok sikert és kitartást kívánok neked ezen az úton. Remélem, sikerült megfelelően kiegyenlítenem a korábbi hozzászólásaim alapvetően negatív hangvételét - már csak az arányos kommunikáció kedvéért is ;-)

2013. május 31., péntek

Ismétlődő történelem

2013.05.30. 08:35:30
@l ember: Kedves Gergely!

Elég sokat töprengtem azon, tudok-e olyat írni, ami a hallgatásnál többet ér. (kitől is idéztem most?) Egyáltalán nem érted azt, amit írok, hiszen a kérdésedre már régen válaszoltam, részleteket is olvashatnál a blogom főlapjáról elérhető írásokban - de nem teszed. És itt a lényeg.

Létezik olyan, hogy kezdő tét, amit le KELL tenni az asztalra ahhoz, hogy játszhass, és ennek semmi köze a "komolyan vételhez" meg a "büszkeséghez", aminek mindez egy gyerek szemével látszik. Én a "saját életemből" töltöttem sok évet tanulással, elemzéssel, következtetésekkel; közvetlenül szembesültem a "nép hangjával" és végtelenül süket füleivel, legutóbb a Milla elnökös kampányában. Neked arra "nincs időd", hogy az összegyűjtött tapasztalatokat elolvasd és értelmezd. Ennyire többre tartod a saját idődet az enyémnél?
Talán nem tűnik fel, ezért külön kiemelem: NEM azt kérem, hogy "hidd el" vagy "kövesd", csak azt, hogy legalább az alapfogalmak általam alkalmazott értelmezésével tisztában légy, és egyáltalán értelme legyen mondatokat alkotnom velük a számodra!

Mit kezdhetnék én egy olyan emberrel, akinek nem tűnt fel, hogy a MŰKÖDŐ rendszerek NEM demokratikusak, hanem szigorú hierarchián, felelősségen, erőfeszítésen és személyes ÁLDOZATVÁLLALÁSON alapulnak? Akinek még nem esett le, hogy ha mégis működik a politika, akkor a színes máz mögött ugyanúgy ott van a kőkemény (gazdasági és személyes kapcsolatokon alapuló) hierarchia? Hogy a parlamenti demokrácia csupán modern változata az "oszd meg és uralkodj" örök elvének? Aki a francia forradalomból csak a "szabadság, egyenlőség, testvériség" eszméjéig jutott, de az már kimarad, hogyan irtották ki egymást a kezdeti hősök, hogyan fordult mindez Napóleon császárságába, és aki számára talán ismeretlen a valóban emblematikus Fouché neve?

Mert az bizonyára csodálkozva nézi (és morcosan összeesküvést kiált amiatt), hogy a fenti történet nevek, eszmék és évszámok cseréjével egy az egyben megfeleltethető a mai magyar történelemnek. Vagy a 22-es csapdájában Milo története: www.scribd.com/doc/59689133/22/Milo .
Bocs, én azokkal a motivációkkal foglalkozom, amik ezt a hasonlóságot előidézik. Te nevezheted irrelevánsnak a felhozott dolgokat - szerintem viszont szorosan összefüggenek, csupán a szűklátókörűség és a tapasztalat, háttérismeret (lásd: kezdő tét) hiánya akadályoz meg téged ennek felismerésében.

Szóval, ha te önmagad "egyszerű embernek" deklarálod, akkor egy tanácsom van számodra: talán ne foglalkozz bonyolult dolgokkal, és ne várd el másoktól, hogy számodra értelmezhető, ám így már értelmetlen klisékké alakítsák azokat a dolgokat, amin az életünk, jövőnk múlik. Foglalkozz azzal, amihez értesz, ha nincs még ilyen, tanulj, és légy elég jó benne ahhoz, hogy azon a területen valóban önálló felelősséggel dolgozhass, amiért megküzdesz és nem adod ki a kezedből szavazgatni vágyó laikusoknak. Még akkor sem, ha néha óhatatlanul hibázol, mert te legalább megérted, hogy mi történt, míg a "nép" csak néz és dühöng. Vagy ha így jobban tetszik: alkoss "bázist" azon a területen, amibe az élet-idődet fektetted.

Más példával: az orvos felelőssége, hogy elmondja a jelenleg ismert problémákat, a kezelés módját és kockázatait, hogy a páciens a saját ügyében felelős döntést hozhasson. Viszont NEM fogja kikérni a véleményét, NEM fogja megvitatni Biri néni varjúhájas kenőcsének hatásait, vagy azt, hogy mit látott a múlt héten a Discovery Channelen, és NEM fogja kézfeltartással megszavaztatni a folyosó közönségét arról, hogy mit csináljon. (Még ha ma ezt a látszatot is próbálja kelteni a "modern demokrácia").

EZÉRT annyira érdektelen, hogy a HaHa beállítja magát valami munkaadó-féleségnek, aki majd értékel és kritizál, közben pedig kijelenti, hogy "szerintünk mindenki gyógyuljon meg", és így valójában karikatúrát csinál a kritikus gondolkodásból. Ezért szólok közbe még akkor is, ha hiábavaló.

2013. május 22., szerda

A hosszútávfutó magányossága

l ember 2013.05.20. 08:05:52Nem értem, milyen katasztrófát okoz az információszabadság és hogyan infantilizál 
l ember 2013.05.20. 08:08:26nem értem továbbá, milyen személyes példát mutat, hogy Kedves Loránd vagy és rendszertervező, de ha ez neked fontos, itt mindent megtalálsz
www.facebook.com/korodygergely

2013.05.21. 08:40:30
Kedves Gergely!

Megtisztelő számomra, hogy immár a neveden szólíthatlak. Megnéztem a Facebook lapodat, láttam rajta a Kalózpártot, benne a Szerzői jog és Pénzreform fórumokat - gondolom, ezek számodra fontos témák. Induljunk hát ezen a vonalon.

Pénzzel kapcsolatban ajánlott olvasmányok innen a könyvespolcomról: Helmut Creutz: A pénz szindróma; David C Korten: Tőkés társaságok világuralma; és mielőtt zsidózni kezdenénk, Soros György: A globális kapitalizmus válsága. Remélem, ezek vagy hasonlók megvoltak nektek is. Vagy esetleg indulásként a The Money Fix című film, amelynek magyar feliratát annak ellenére elkészítettem, hogy a megoldási javaslatukkal egyáltalán nem értek egyet: dotsub.com/view/38d7177f-869c-4922-8424-9795986de2f2
Sajnos a saját blogomon jelenleg 107 bejegyzés érinti a témát, ezek átnézése biztosan sokáig tartana, így röviden az állításom: a pénz fogalma mára idejétmúlttá vált, halálos méreg. Javítani lehetetlen, meg kell érteni az általa hordozott tanulságot, majd eldobni. Mint az "Egy Gyűrűt", amely egyébként a globális pénz tökéletes szimbóluma.hajnalvilag.blogspot.hu/2012/06/hatvanyok-es-evszazadok.html

Szerzői jog, lássuk csak... Amikor az első könyvemet megírtam 1998-ban, még nem létezett Creative Commons, és sokkal kevesebbet tudtam a pénzről, mint ma. Viszont úgy éreztem, fontosabb dolgokkal foglalkozom, mint a személyes jólétem, és csak azért mentem el az Artisjushoz vele, mert féltem, hogy "ellopják", és megakadályozzák a terjesztését - viszont hozzájárultam a feltétel nélküli ingyenes publikálásához minden felületen.
Amikor elhittem, hogy a megálmodott programozói keretrendszeremből akár lehet is valami, létrehoztam egy alapítványt csak azért, hogy a tulajdonjog ne az enyém legyen, így tőlem függetlenül, az általam meghatározott társadalmi célokra mindig ingyen felhasználható legyen. Ez 2006-ban volt, azóta túléltem egy ügyészségi vizsgálatot is... Amikor megjelent és használhatóvá vált a GitHub, mindent (amit nem zárt forrású környezetben fejlesztettem) feltettem ide. dust-framework.org/ Oké, még mindig nem működik, de ez talán elnézhető nekem, mivel "szabadidőmben", egyedül foglalkozom olyasmivel, amivel mondjuk az IBM játszik. Ahhoz képest viszont jobb, mint bármi, amit a neten látok "legújabb technikák" címszó alatt.
Tudom, hogy mire VOLT jó a szerzői jog valaha, és milyen módon használják ma; mennyire értelmetlen ez a fogalom a mai (gazdasági, politikai, informatikai) környezetben. A FOGALOM, nem a kapcsolódó szabályozás.

Hogyan infantilizál az információszabadság? Hmm... te mennyit töprengtél már azon, hogy a gondolkodásunk egy sok milliárd neuronból álló, csak a káosz statisztikai szabályainak megfelelő hardveren fut? Hogy az érzékeink által befogadható adathalmazt élből (és igen durván) szűri a világról kialakított képünk és aktuális motivációink? Hány évig botladoztál párbeszédek közben a kognitív disszonancia jelenségében? "Félreértések", sértődések, személyeskedés, válasz nélkül maradó kérdések, néma csend - ezt illetem kissé bosszúsan, de talán jogosan az "infantilis" jelzővel.
Ha nem, akkor kicsit hirtelen lesz számodra a "végső kérdés" (ami az erre adott válaszom után következik): hajnalvilag.blogspot.hu/2013/03/a-vegso-kerdes_15.html

És végül, személyes példa...
Mivel a fenti listát nem akarom folytatni, kezdjük talán a megalapozott, tartalom-központú, őszinte, felelősségtudatos, konstruktív kommunikációval. Azt hiszem, megmutattam, mit értek ez alatt. A felsorolásból erősen hiányzik az "arányos" jelző: két mondatodra túl hosszan válaszolok, ráadásul jó esély van rá, hogy téged valójában NEM ÉRDEKEL amit mondok, csupán a vitát nem akarod te félbehagyni.

Nos, én akkor folytatom, ha (életkorod és tudásod figyelembe vételével) elfogadható, az enyémhez mérhető tartalmat teszel az asztalra. Itt mindez (szerintem sajnos) úgyis off-topic.

2013. május 18., szombat

Egy jó menet a HaHa blogon...

... ha nem is az "ifjakkal".

l ember 2013.05.09. 01:05:03menj nyugodtan fontosabb dolgodra, csak nem tudok elmenni szó nélkül a demokrácia minden formájának kétségbe vonása mellett, és próbálom megérteni az ilyen emberek jövőképét
2013.05.09. 05:01:00
Ha minimális erőfeszítést tennél arra, hogy ne csak a saját fantáziádra támaszkodj a jövőképemmel kapcsolatban, akkor megtalálnád ám EZEN A LAPON pár sorral feljebb. De ne fáradj, itt van még egyszer: hajnalvilag.blogspot.hu/2012/03/jovo-erdeklodes-hianyaban-elmarad.html

Ha viszont az elolvasása után sem vagy képes felfogni, hogy miről beszélek, illetve azt, hogy az ELVEIBEN szép demokrácia óvodások kezében TÖRVÉNYSZERŰEN fajul azzá, ami ellen folyamatosan lázadozunk, akkor tényleg bármi dolgom fontosabb, mint hozzád beszélni.

Egyébként köszönöm, a múltkori "dolgom" egész jól sikerült :-)

l ember 2013.05.12. 22:05:19Ez még nem indok a teljes tagadásra. Háromszáz éve exponenciálisan nyílik az egyén univerzuma, és a demokratikus szellem pozitív visszacsatolása egyértelmű.

Ha túllépsz az olvasni lusta és buta kommentelők fölötti fájdalmadon, talán megtalálod a szereped a folyamatban

2013.05.14. 05:23:12
Itt nem szerencsés az általánosítás, jelenleg nem általában a hozzászólókat nevezem butának és lustának, bármennyire is szeretnél a falkába bújni. Személyesen tőled várnám el, hogy ha már hozzám szólsz, olvass és próbáld meg értelmezni is azt, amit mondok.

Az egészben az a szomorú, hogy húsz évnyi profi rendszertervezői munkámat, amit igyekszem minden mondatom mögé odatenni, amelyért saját névvel, arccal vállalom a személyes felelősséget - na ezt lehet így összemosni pár összefüggéstelen szóból összerakott tudálékos hablattyal, amit vele szemben előadsz.

Ne haragudj, de ahhoz, hogy véleményt alkoss, tanácsot vagy használható segítséget adj nekem (amivel itt az utolsó mondatodban próbálkozol, és amire egyébként természetesen szükségem lenne), sokkal több kellene. Részemről ennyi volt, köszönöm a jóindulatot.

l ember 2013.05.14. 21:39:27Olvass és próbáld meg értelmezni is azt, amit mondok, tudálékos hablaty helyett.

Értettem. Kár, hogy az arcod is kell, nem elég a mondanivalód

2013.05.18. 06:30:42
Vajon Freudot tisztelhetem abban, hogy nem nyomtad meg a "Válasz erre" gombot (így nem kaptam róla értesítőt), vagy tényleg nem szeretnéd, hogy válaszoljak? Segítek: akkor sértegetned kell, arra nem ugrok. Ezek viszont válaszra érdemes gondolatok voltak! :-)

> Olvass és próbáld meg értelmezni is azt, amit mondok, tudálékos hablaty helyett.

Megtörtént, bár igazad van, nem részleteztem a problémámat, ugyanis erről a jelenségről is túl sokat írtam már, és nekem ismétlésnek tűnik, tőled meg miért is várhatnám el, hogy megkeresd. (nem vicc, tényleg nincs jogom ilyesmit remélni)

"Exponenciálisan nyílik az egyén univerzuma", "a demokratikus szellem pozitív visszacsatolása"

Ezek jól hangzó, de rosszul definiált fogalmakból összerakott "kampánymondatok", valójában rész-igazságok, figyelmen kívül hagyják a mellékhatásokat. Ilyenek például: a feldolgozatlan információtömeg mérgező, infantilizáló hatása, vagy a szabályozás nélküli pozitív visszacsatolás, exponenciális folyamat végén törvényszerű katasztrófa, ami evolúciós biológiai rendszerekben alapműködés, az emberi civilizációra értelmezve nem annyira elfogadható.

Értelmezhetem tovább, de minek: alapjaiban nyúlós az egész... Logikai szinten tökéletesen ekvivalensek a "Magyarország jobban teljesít" felirattal: igen, mindig lehet találni olyan nézőpontot, amelyből igaznak tűnnek, de a teljes folyamat értékeléséhez, következtetéshez, tervezéshez a világon semmi közük. Utóbbiakhoz éppen hogy el kell hajítani az ilyen szólamokat, és az alapoknál, fogalmaknál, tényeknél újrakezdeni az egészet, unalmas, szikár szőrözéssel, nem politikus hanem mérnök szemlélettel.

Tudom, elég keményen támadok, de ez is csak következmény, lásd például: azaramara.blog.hu/2012/05/09/atomkorkep_fukusima_utan
Itt hosszú időn keresztül, szerintem türelmesen próbáltam rávenni egy intelligens, lelkes, de felületes (ezekben hozzád vagy a HaHa csapatához hasonló), "vitapartnert" arra, hogy mielőtt sugárzásról beszél, értelmezze a mérésére használt "becquerel" mértékegységet, vagy azt, hogy mi a különbség egy sugárzó izotóppal statisztikailag szennyezett és egy dúsított fűtőelemből származó porszem között. Vagy magyarázza el nekem, mit látok rosszul. Egyik sem sikerült, de nagyon sok szép véleményt kaptam magamról, amire annyira nem is voltam kíváncsi.

Felismerem az arcom elé tartott tükröt, de a tiédnek nem sok hasznát veszem. Én szinte minden időmet a SAJÁT elméleteim és gondolkodásom kritizálásával, hibakereséssel és javítással, valamint objektív értékelés szerint működő rendszerek létrehozásával töltöm. Tudom, hogy amit leírok, ugyanolyan nehezen értelmezhető, mint a hangzatos szlogenek - számomra mégis ég és föld a különbség.

> Értettem. Kár, hogy az arcod is kell, nem elég a mondanivalód

Szerintem nem "kár". Vizet prédikáló kocsmatöltelékekkel, az általuk hangoztatott "mondanivalóval" tele a padlás. Nem fogom itt is részletezni, hogyan igazolható szerintem tudományos megközelítéssel az, hogy NEM az elvek és elméletek számítanak, hanem a PÉLDA, amit felmutatunk. Számomra ezért meghatározó jelentőségű az, hogy "Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban." Ugye ismerős? A többi se kutya, de ha komolyan gondolod, melegen ajánlom Gandhi Önéletrajz című művét...

Ezért mutatom az arcomat, és nem csak "beszélek valamiről". Csatlakozol a klubhoz? :-)