2013. június 8. 5:42
Tisztelt Professzor Úr!
Néhány napja, egy meglehetősen egyoldalú beszélgetés során felmerült bennem, hogy nevet találjak a annak a társadalmi rendszernek, amelyről álmodom, amelyben akár egymagamban, de már ma is létezem, amelynek létrehozásáért dolgozom. Amikor megtaláltam a "meritokrácia" szót, és rákerestem a neten, örömmel olvastam gondolatait, nem is a konkrét tartalmuk, hanem a más témákkal való kapcsolataik miatt; úgy érzem, hasonló hálózatba rendeződnek az én kulcskérdéseim is.
Túl sokszor érzem azt, hogy ha valamit keresek, végül nekem kell azt létrehozni, mindig öröm olyat találni, amit más (kortárs) alkotott - időben vagy térben elérhetetlen emberek teljesítménye mindig kicsit kicsit kesernyés ízű. Nem szoktam ellenállni az ilyen "véletlen találkozásoknak", és mivel az Ön profiljába illő "tehetségnek" tartom magam, örömmel venném, ha ránézne néhány dolgomra, hátha találunk közös pontokat, vagy (végre) értő kritikát kaphatok.
Kiindulópontok:
2013. június 10. 2:16
(Érdekes ez a megszólítás a Te neved esetén... :)
... abba is belegondoltál, hogy "innen nézve" mennyire furcsa? :-)
Bárkinek levelet írok, családtaggá teszem a megszólítással; történetesen a főnökömet (Tamás) édesapám nevével üdvözlöm.
Ráadásul néha nagyon nehéz méltónak lenni erre a névre (akár a jelentésére, akár a korábbi viselőire és eredményeikre gondolok).
Tegeződjünk. Felemás érzésekkel olvastam a leveledet. Miért?
Köszönöm, élek vele. Az érzés kölcsönös, részemről is felemás. Miért?
12 évesen startoltam a Tao te kinggel; pár évvel később (gyermek számára feldolgozhatatlan krízishelyzetben) Buddha beszédeinél tartottam. A "bölcsülésre" válaszul az első könyvemet tudnám felhozni, amit tizenöt évvel ezelőtt írtam; a "life is a journey, not a destination" mondatot én is sokszor idéztem már. Nem szerencsés, hogy abban az időben, amikor aktív voltál ilyen kapcsolatok irányában, én a "korszellem" fórumon, az Antalffy-féle blogon és néhány más helyen próbáltam szerintem értelmes kommunikációt folytatni. Talán nem itt tartanánk... de ez nem feltétlenül hátrány: nagyon fontos tapasztalatokat és a motivációim letisztulását hozta számomra ez a csoportban megélt végtelen magány.
Most ettől függetlenül visszaélnék még egy kicsit a türelmeddel, következzék a lift-beszédem...
Programozóként húsz éve gyakorlatilag egyetlen kérdés foglalkoztat: mi valójában a programozás, mi egy program.
A válasz nem a számtalan külső körülménytől függő konkrét forráskód, hanem a létrehozásának képessége: az, hogy az agyamban megszületett az a modell, amelyet egy konkrét környezetben programkóddá tudok alakítani. Nagyon sok éve teljesen tudatosan törekszem ennek a képességnek a fejlesztésére, amit tehetségről, az alkotás folyamatáról például a TED-es előadásodban elmondtál, nekem mindennapos gyakorlat. Tudatosan éltem végig, és ma is pontosan látom azokat a hónapokat, amelyeket egyetlen nap alatt építek bele mai kódjaimba, terveimbe - a velem együtt dolgozó emberektől a "megszállott" és "elvetemült" jelzőket dicséretnek fogom fel, a rendszereim pedig futnak, és nem halnak meg lábon (mint gyakorlatilag bármi, amivel eddig találkoztam). Ez a környezet ráadásul meglehetősen objektív mércét jelent arra nézve, hogy milyen szinten járok. Például a magyarországi agrárinformatikai rendszerek közös alkalmazáskeretének jó részét én terveztem és kódoltam le pár évvel ezelőtt. Most a nálunk járt egyetemi kutatók konzultációi csak neveket hoztak számomra, a minták jelentős részét már régen kitaláltam és alkalmaztam. "Hobbiprojektem" pedig (nyilván "szerintem") olyan szintű alapkutatás, amelyhez hasonlót sem láttam sehol (pedig sokat kerestem); a mai rendszertervező eszközöknél jobbat írni apró mellékfeladat csupán :-)
Ugyanezzel az aggyal ugrok neki a jelen gazdasági és társadalmi kérdéseinek. Ugyanúgy vagyok képes meglátni a valóban fontos szerkezeteket és folyamatokat a fecsegő felszín alatt. A programkódjaimhoz hasonló módon az itteni megállapítások is rendkívül "tömények" és hatékonyak, a rájuk épített előrejelzéseim elég pontosak. Csak példaként: a hibákkal és kezelésükkel foglalkozó elemzésemre tökéletesen passzolt a kolontári "baleset"; amely után leírtam, hogyan fogják "kezelni" a problémát - és miért. Szerintem az is bejött.
Számomra elég világosan látszik, hogy hol járunk most, miért és mi felé tartunk. Szerintem itt az idő, hogy az arra valóban alkalmas, felkészült emberek vegyék kezükbe az emberi civilizáció közelmúltban bekövetkezett evolúciós ugrásának kérdését, és ezáltal képessé váljunk irányítani ezt a folyamatot (nem véletlenül kerültem meg a mára elavult "hatalom" szót). Ha nem tesszük, a vegetatív motivációk mentén sodródva elveszítjük az uralmat fölötte. Éveink vannak erre csupán, és lehet, hogy a többes szám is optimista feltételezés. Az eddig általam megkeresett szakértőktől maximum a tiédhez hasonló udvarias bátorítást kaptam, értő kritikát nem, amely alapján tévedésemet belátva nyugodt lélekkel visszatérhettem volna a lassú bölcsüléshez és saját egzisztenciám gatyába rázásához (így viszont egy nemzetközi bank fejlesztői állásinterjú sokadik körében kirúgattam magam azzal, hogy "a technikai rész érdekel, de pontosan tudom, mi a pénz és nem szeretem"...)
Az elemzéseim világos és teljesíthető (bár persze őrült nehéz) feladatokat jelölnek ki számomra: a meritokrácia informatikai támogatásának megvalósítását, kezdve a "minden-szerkesztővel", amellyel jelenleg önmagát építem fel. Szó szerint. A mostani nekirugaszkodásomban eddig a kilencedik újrakezdésnél tartok, terveim szerint innentől a harmadik már éles rendszer alatt fog futni. Viszont furcsa érzés lesz, ha még akkor is teljesen egyedül leszek a koncepcióimmal. Ebben a kontextusban kifejezetten zavar saját esendőségem tudata, meg persze az, hogy mindez zárt forrású rendszerben történik (hiába érhető el a teljes elmélet, ha azt meg nem olvassa, értékeli senki, aki erre képes lenne).
Szőrmentén megismerve gondolataidat és jelenlegi tevékenységedet, úgy éreztem, érdemes lenne "intenzívebb" kapcsolatba kerülnünk. Részemről ez nem elvárás, tisztában vagyok azzal, hogy sok fontos dologgal foglalkozol, nincs okod ennek magas prioritást adni, ugyanakkor nagyon sok időt venne igénybe egy érdemi együttműködés. Ha nem látsz valós lehetőséget a fentiekben, azzal egy általam továbbra is tisztelt csoportba kerülsz (Bojár Gábor is megtisztelt a válaszával, mégsem találkoztunk az AIT-n :-) ) Saját lelkiismeretemnek viszont tartoztam azzal, hogy a válaszod adta lehetőséggel élve a fentieket leírjam.
2013. június 11. 11:05
Tegnap átnéztem a Humania honlapját, este még arra is módom volt, hogy László bemutató videóit és a korszellemes előadást meghallgassam (gondolom, közben Gyulai Ivánra hivatkozott, akiről szintén lepattantam párszor).
Korábban is találkoztam már ilyen kísérletekkel, és alapvető különbséget látok köztünk. László igen széles tudás birtokában komoly elemzéseket nyújt a jelenségek szintjén, amelyek jó részével egyet is értek. Én viszont "iparos vagyok", néhány rendkívül szűk területen mentem nagyon messzire, és ezen keresztül állt össze a kép. Ő széles rendszert épít - én egy marék poron dolgozom húsz éve; ő sok vizet mozgat meg - én egy cseppben találtam meg a tengert.
Meglátjuk, hol tartunk majd 1-2-3 év múlva, addig bizonyára eldől, hogy szélmalmok állnak a mezőn, vagy Góliát, ahogy én látom. Bármelyik legyen is, úgy tűnik, zárt körű rendezvény lesz, amit nem örömre vagy sikerre játszanak.
- mivel társadalmi témáról jutottam ide, talán a Milla elnök-kampányába való bejelentkezésem és a történet összefoglalója jó kezdet lehet;
- a Hajnalvilág című könyvem hosszú olvasmány, de én nagyon fontosnak tartom;
- "meta-programozás": leírások és korábbi projektek forrásai a GitHub-on, első (és talán egyetlen) előadásom a Pannon Egyetemen;
- a Hajnalvilág honlap és a blogom.
2013. június 10. 2:16
(Érdekes ez a megszólítás a Te neved esetén... :)
... abba is belegondoltál, hogy "innen nézve" mennyire furcsa? :-)
Bárkinek levelet írok, családtaggá teszem a megszólítással; történetesen a főnökömet (Tamás) édesapám nevével üdvözlöm.
Ráadásul néha nagyon nehéz méltónak lenni erre a névre (akár a jelentésére, akár a korábbi viselőire és eredményeikre gondolok).
Tegeződjünk. Felemás érzésekkel olvastam a leveledet. Miért?
Köszönöm, élek vele. Az érzés kölcsönös, részemről is felemás. Miért?
12 évesen startoltam a Tao te kinggel; pár évvel később (gyermek számára feldolgozhatatlan krízishelyzetben) Buddha beszédeinél tartottam. A "bölcsülésre" válaszul az első könyvemet tudnám felhozni, amit tizenöt évvel ezelőtt írtam; a "life is a journey, not a destination" mondatot én is sokszor idéztem már. Nem szerencsés, hogy abban az időben, amikor aktív voltál ilyen kapcsolatok irányában, én a "korszellem" fórumon, az Antalffy-féle blogon és néhány más helyen próbáltam szerintem értelmes kommunikációt folytatni. Talán nem itt tartanánk... de ez nem feltétlenül hátrány: nagyon fontos tapasztalatokat és a motivációim letisztulását hozta számomra ez a csoportban megélt végtelen magány.
Most ettől függetlenül visszaélnék még egy kicsit a türelmeddel, következzék a lift-beszédem...
Programozóként húsz éve gyakorlatilag egyetlen kérdés foglalkoztat: mi valójában a programozás, mi egy program.
A válasz nem a számtalan külső körülménytől függő konkrét forráskód, hanem a létrehozásának képessége: az, hogy az agyamban megszületett az a modell, amelyet egy konkrét környezetben programkóddá tudok alakítani. Nagyon sok éve teljesen tudatosan törekszem ennek a képességnek a fejlesztésére, amit tehetségről, az alkotás folyamatáról például a TED-es előadásodban elmondtál, nekem mindennapos gyakorlat. Tudatosan éltem végig, és ma is pontosan látom azokat a hónapokat, amelyeket egyetlen nap alatt építek bele mai kódjaimba, terveimbe - a velem együtt dolgozó emberektől a "megszállott" és "elvetemült" jelzőket dicséretnek fogom fel, a rendszereim pedig futnak, és nem halnak meg lábon (mint gyakorlatilag bármi, amivel eddig találkoztam). Ez a környezet ráadásul meglehetősen objektív mércét jelent arra nézve, hogy milyen szinten járok. Például a magyarországi agrárinformatikai rendszerek közös alkalmazáskeretének jó részét én terveztem és kódoltam le pár évvel ezelőtt. Most a nálunk járt egyetemi kutatók konzultációi csak neveket hoztak számomra, a minták jelentős részét már régen kitaláltam és alkalmaztam. "Hobbiprojektem" pedig (nyilván "szerintem") olyan szintű alapkutatás, amelyhez hasonlót sem láttam sehol (pedig sokat kerestem); a mai rendszertervező eszközöknél jobbat írni apró mellékfeladat csupán :-)
Ugyanezzel az aggyal ugrok neki a jelen gazdasági és társadalmi kérdéseinek. Ugyanúgy vagyok képes meglátni a valóban fontos szerkezeteket és folyamatokat a fecsegő felszín alatt. A programkódjaimhoz hasonló módon az itteni megállapítások is rendkívül "tömények" és hatékonyak, a rájuk épített előrejelzéseim elég pontosak. Csak példaként: a hibákkal és kezelésükkel foglalkozó elemzésemre tökéletesen passzolt a kolontári "baleset"; amely után leírtam, hogyan fogják "kezelni" a problémát - és miért. Szerintem az is bejött.
Számomra elég világosan látszik, hogy hol járunk most, miért és mi felé tartunk. Szerintem itt az idő, hogy az arra valóban alkalmas, felkészült emberek vegyék kezükbe az emberi civilizáció közelmúltban bekövetkezett evolúciós ugrásának kérdését, és ezáltal képessé váljunk irányítani ezt a folyamatot (nem véletlenül kerültem meg a mára elavult "hatalom" szót). Ha nem tesszük, a vegetatív motivációk mentén sodródva elveszítjük az uralmat fölötte. Éveink vannak erre csupán, és lehet, hogy a többes szám is optimista feltételezés. Az eddig általam megkeresett szakértőktől maximum a tiédhez hasonló udvarias bátorítást kaptam, értő kritikát nem, amely alapján tévedésemet belátva nyugodt lélekkel visszatérhettem volna a lassú bölcsüléshez és saját egzisztenciám gatyába rázásához (így viszont egy nemzetközi bank fejlesztői állásinterjú sokadik körében kirúgattam magam azzal, hogy "a technikai rész érdekel, de pontosan tudom, mi a pénz és nem szeretem"...)
Az elemzéseim világos és teljesíthető (bár persze őrült nehéz) feladatokat jelölnek ki számomra: a meritokrácia informatikai támogatásának megvalósítását, kezdve a "minden-szerkesztővel", amellyel jelenleg önmagát építem fel. Szó szerint. A mostani nekirugaszkodásomban eddig a kilencedik újrakezdésnél tartok, terveim szerint innentől a harmadik már éles rendszer alatt fog futni. Viszont furcsa érzés lesz, ha még akkor is teljesen egyedül leszek a koncepcióimmal. Ebben a kontextusban kifejezetten zavar saját esendőségem tudata, meg persze az, hogy mindez zárt forrású rendszerben történik (hiába érhető el a teljes elmélet, ha azt meg nem olvassa, értékeli senki, aki erre képes lenne).
Szőrmentén megismerve gondolataidat és jelenlegi tevékenységedet, úgy éreztem, érdemes lenne "intenzívebb" kapcsolatba kerülnünk. Részemről ez nem elvárás, tisztában vagyok azzal, hogy sok fontos dologgal foglalkozol, nincs okod ennek magas prioritást adni, ugyanakkor nagyon sok időt venne igénybe egy érdemi együttműködés. Ha nem látsz valós lehetőséget a fentiekben, azzal egy általam továbbra is tisztelt csoportba kerülsz (Bojár Gábor is megtisztelt a válaszával, mégsem találkoztunk az AIT-n :-) ) Saját lelkiismeretemnek viszont tartoztam azzal, hogy a válaszod adta lehetőséggel élve a fentieket leírjam.
2013. június 11. 11:05
Tegnap átnéztem a Humania honlapját, este még arra is módom volt, hogy László bemutató videóit és a korszellemes előadást meghallgassam (gondolom, közben Gyulai Ivánra hivatkozott, akiről szintén lepattantam párszor).
Korábban is találkoztam már ilyen kísérletekkel, és alapvető különbséget látok köztünk. László igen széles tudás birtokában komoly elemzéseket nyújt a jelenségek szintjén, amelyek jó részével egyet is értek. Én viszont "iparos vagyok", néhány rendkívül szűk területen mentem nagyon messzire, és ezen keresztül állt össze a kép. Ő széles rendszert épít - én egy marék poron dolgozom húsz éve; ő sok vizet mozgat meg - én egy cseppben találtam meg a tengert.
Meglátjuk, hol tartunk majd 1-2-3 év múlva, addig bizonyára eldől, hogy szélmalmok állnak a mezőn, vagy Góliát, ahogy én látom. Bármelyik legyen is, úgy tűnik, zárt körű rendezvény lesz, amit nem örömre vagy sikerre játszanak.
