2012.október.4th. at 23:56
76, Jani: "Ahányszor kommunikálok veled, erősödik bennem a gyanú, hogy nem Tibor bá’ miatt veszítetted el ezeket az embereket. Érdekes, ha másik fórumon látlak megszólalni, ott nem dorongolod le a vitapartnereid, olvasóid, hanem épp te kéred meg a másikat a kultúrált megnyilvánulásra. Elhiszem, hogy te ezt őszinteségnek látod, de korlátozhatnád az őszinteséged, akár az üzenet hatékonyabb eljuttatása miatt is."
Természetesen igazad van. Én egy türelmetlen, megszállott idealista vagyok, és még a “normál idealisták” sem elég idealisták nekem :-) Ráadásul igen sarkosan közlöm a véleményemet, és teljesen egyetértünk abban is, hogy nincs értelme ilyen stílusban hőbörögnöm. Éppen ezért bosszant, hogy nem tudom nem csinálni…
De tényleg igyekszem abbahagyni, ha már jól csinálni nem tudom.
De tényleg igyekszem abbahagyni, ha már jól csinálni nem tudom.
77, Tibor bá: "Nem az veled a probléma (az is, mert elveszek a zavaros fogalmazásodban) hogy gyenge a média kommunikációd, hanem annak a tartalma. Nem arra vagyunk programozva, hogy megmentsük az emberiséget, hanem arra, hogy gondoskodjunk a saját családunkról. A kettő közül csak az utóbbival kapcsolatban van némi lehetőségünk."
Ezt most nem fogjuk újra körbejárni… ismerem és önmagában logikusnak látom az érvrendszeredet. Ugyanakkor vannak benne olyan alap állítások, amelyeket nem tartok helyesnek, az ellenvetéseimet viszont te nem fogadod el. Például azt, hogy ma alapvetően MÁS világban élünk, mint 1945-ben, így a viselkedésünket és lehetséges megoldásainkat sem feltétlenül kell meghatározza az akkori tapasztalat. Sőt, azt állítom, hogy ha az akkori tapasztalatok alapján próbálunk viszonyulni a mai helyzethez, akkor jóvátehetetlenül rápacsáltunk – így az én rendszerem szerint a te koncepciód egyértelműen káros, a te rendszered szerint meg az enyém használhatatlan mértékben idealista. Ez van.
(és 80: köszönöm, de minden hirtelenkedésem ellenére, vagy talán éppen ezzel együtt, boldog ember vagyok, és hálás mindazért a lehetőségért, amit kaptam. Beleértve az itteni társalgást is, igen sokat tanulok belőle – “tapasztalatot akkor szerzel, amikor nem azt kapod, amit szerettél volna”…)
(és 80: köszönöm, de minden hirtelenkedésem ellenére, vagy talán éppen ezzel együtt, boldog ember vagyok, és hálás mindazért a lehetőségért, amit kaptam. Beleértve az itteni társalgást is, igen sokat tanulok belőle – “tapasztalatot akkor szerzel, amikor nem azt kapod, amit szerettél volna”…)
78, emery66: "Egyébként az írástól nem tudja senki elvenni a kedvemet, /legfeljebb egy áramszünet a laptop előtt ücsörögve,:)/ tehát folytatom. Végezetül egy ideillő idézet egy olyan író tollából akit ismerünk néhányan:“Olvassa amit írtam, az olvasás öröméért! Bármi egyebet talál benne, arról árulkodik, amit magával hozott az olvasáshoz.”-Ernest Hemingway"
Úgy legyen. A szövegelésem nem is egy fikció ellen szól, hanem az ellen, hogy ezt a valóság egy lehetséges forgatókönyveként kezeljük, figyelmen kívül hagyva egyéb tényezőket, és a hosszabb időtávokat. Természetesen tudatában vagyok annak, hogy a “hozott anyagomat” borítom az asztalra, ami engem minősít, és nem téged vagy az írásodat.
79, Curix: "Imre, csak egy sorban írd le kérlek, hogy a paksi atomerőmű nem olvadt le, mert Kedves Loránd vasárnap után sem fog tudni aludni."
Ó, én igen nyugodtan alszom, csak rövid ideig; és kifejezetten élvezem az ébren töltött időt, amikor még nem kell csinálni semmit, és nyugodtan követhetem a végtelen ciklusaimat. Piszok jó dolgokon lehet ilyenkor filózni (jelzem, a programozók között is eszementnek számítok) – viszont sajnos képtelen vagyok befolyásolni a morfondírozás tárgyát, ami az elmúlt napokban ez a téma volt. Remélem, múlóban van.
Remélem, érthető: nem azt állítom, hogy az atomerőművet az ördög találta ki, vagy hogy a tervezőik ostobák lennének – biztos vagyok benne, hogy a lehetőségekhez mérten igyekeztek biztonságos megoldásokat kitalálni. Sajnos azonban a “lehetőségek” határát valószínűleg nem a technológiai igények, hanem a költségek húzzák meg, “lehetetlen” helyzetek meg már eddig is túl sokszor álltak elő. Arra pedig nem látok esélyt, hogy egy valós, globális összeomlás esetén sikerülne megúszni jó néhány erőmű eldurranását – ami szerintem bukta.
—
Ezt az egész atomos dolgot csak azért rángatom elő, hogy a valódi vesszőparipámat sulykoljam: jelen állapotunkban egy összeomlást nem engedhetünk meg magunknak. MUSZÁJ más megoldást találnunk. Például egy telivér napkitörés kezelésére, ami mondjuk kétszáz évvel ezelőtt csupán kissé intenzívebb boszorkányégetést okozott volna, most meg azt se tudjuk, hova kapjunk miatta (de mondhatnám a pénzügyi válságot, a klíma problémákat, az olajat, és így tovább).
2012.október.5th. at 05:22
LEHET és érdemes azon dolgozni, hogy ezt a kárt a töredékére csökkentsük, és ez NEM agysebészet, hanem józan ésszel érthető, átlátható minták kialakítását és követését jelenti (a mai őrületes és önpusztító politikai és gazdasági vudu helyett).
Lehetségesnek tartom, hogy ha ezen az úton jókor (talán éppen “most”?) elindulunk, akkor a történelemben először valóban úgy járhatunk, mint minden mesehős: a káosz kellős közepén hatalmas küzdelem árán mégiscsak életben marad, sőt, sokat tanul, és a nő is meglesz a végére. Nekem egyébként bejött… :-D
Ez az én novellám. Talán így, hogy előtte üvöltöztem egyet, nehezebb elsiklani felette azzal, hogy idealista hülyeségeket beszélek.
… és nem, most nem azért jöttem a géphez, hogy prédikáljak, csak néhány képet teszek föl
2012.október.6th. at 07:11
Rendszeresen és nyugodtan alszom, eszem, sportolok akkor is, ha nincs kész, vagy hibás, amit csinálok. Egyszerűen azért, mert én nem egynapos, hanem hónapos, éves (és a legfontosabb területen évtizedes) távlatokban dolgozom, továbbá sok alkalommal ébredtem már az előző napi eredménytelen küzdelem megoldásával. Pont azok NEM lesznek programozók, akik erre képtelenek.
Jó, persze az is tény, hogy képes vagyok napi 2 liter kólával három órás alvással hetekig dolgozni. Közben-utána fostam, mint a vízfolyás, de az akkor megírt kódok ma is futnak. És menjenek gátőrnek azok az öltönyös arcemberek (országunk vezetői), akik miatt erre kényszerültem anno.
A százezer sornyi kódom értéke? Na ezért vagyok a szakmámban is csodabogár, mert szerintem értéke annak a kódnak van, ami NINCS megírva. Az érték a fejemben van: a tengernyi, akkori tudásom legjavát felhasználva megírt kódban elkövetett programozási és tervezési HIBÁK, és a belőlük származó tapasztalat, a rájuk épülő rendszer. Ezt azonban itt nincs értelme ragozni, a “profiknál” meg hiába kilincseltem vele.
Miért félek az összeomlástól? Mert elég jól látom a valószínű következményeit. Bekövetkezik-e? Nagy valószínűséggel NEM.
A legjobb esélyt annak adom, hogy pár éven belül világszinten hagyják “megroggyanni” a rendszert egy rövid időre, a pánik időszakában eltakarítják az önálló gondolkodásra képes, kevésbé szolgálatkész egyéneket, majd egy telivér diktatúra következik. Ha a megfelelő helyen lennék, én is így csinálnám, mert ez jár a legkisebb áldozattal.
Ez ellen kizárólag az a gondolkodásra képes, de “alvó” réteg tehetne, akik alternatív közösségi mintákat tudnának tervezni és beindítani (NEM húsz ismerőst, hanem a tízmilliárd emberből álló közösségi hierarchiát, az úgynevezett “emberiséget” figyelembe véve), kétségbeesés és sajnálkozás helyett baromi kemény munkával, “széllel szemben” – de MOST, amíg még lehet.
Jólesik (Jani megszid a “ledorongolásodért”) vagy sem, de a jelek szerint nem rólad beszélek. Hiszen az sem esik le neked, hogy nem “Pakstól félek”, hanem az emberi szűklátókörűség elkerülhetetlen következményeitől. Tudom, hogy az atomerőművek teljesítményét ma elhasználjuk – de azt is tudom, hogy ennek túlnyomó része nettó pazarlás.
És te ugyan kihez beszélsz? Én összeomlás nélkül vállaltam be másfél év “társadalmi munkát”, csak hát levegőbe beszéltem, dolgoztam. ÉN vagyok az, aki Tibor bával ellentétben az ember közösségi gondolkodására építem a megoldást, hahó! Csakhogy az eszközök, szervezettség, kommunikáció, közösségi bizalom(!) hiányoznak egy összeomlás után. A legáldozatkészebb atomerőművi dolgozó sem képes megfelelő mennyiségű hűtővizet szállítani vödörben, és neki is csak egy élete van. A legjobb orvos sem fog műteni steril felszerelés, pontos diagnózis és fájdalomcsillapító nélkül. Aki ma túlél, az akkor meghal, ami ma működik, akkor leáll.
Mit tudok modellezni? Talán téged meglep, de a statisztika, valószínűségszámítás, káoszelmélet, játékelmélet, illetve a rájuk épített rendszerek alkalmasak definíció szerint megismerhetetlen folyamatok használható mértékű előrejelzésére, befolyásolására. Technológiánk és társadalmunk nagy mértékben ezekre a rendszerekre épül, a számítógéptől az autótón át a tévéműsorig.
EZÉRT futottam a köreimet (politikai elemző, kommunikációs szakember, pszichológus, klíma kutatók, “kreatívok”, rendszertervezők, jelen és alternatív gazdasági guruk, stb) körül, hogy mondják meg, hol követek el hibát? Ha válaszoltak is, semmitmondó dolgokat kaptam. Ugyanakkor Kolontár vagy Fukushima receptje, és az azóta bekövetkezett történések teljesen egybevágnak a Hajnalvilág elemzéseivel. Ami “hülyeséget” világgazdaságról, magyar politikáról évekkel ezelőtt leírtam, mára megtörtént (bár persze sem a köztévében, sem a mónikasóban nem téma). Ugyanez szakmai téren, az elmúlt két hónap “próbaidőben”…
De nem folytatom. Megint kezd ugyanis felerősödni bennem az érzés: “Itt van Rodosz, itt ugorj!” Akkor meg mit pofázok? :-D
2012.október.6th. at 10:16
Ehhez nem tudok, és talán nem is kell hozzátenni semmit. Jó végszó.
"Az általad említett (linkelt) vízmennyiség MŰKÖDŐ reaktor esetén szükségeltetik. Arra nem gondoltál, hogy leállított reaktor esetén töredék hőt termelnek a fűtőelemek és nem kell ekkora vízmennyiség a hűtéshez??? Ha lesz még egy álmatlan éjszakád, akkor ezt gondold végig…"Természetesen igazad van, ennyi víz az üzemben lévő reaktorok hűtéséhez kell – azonban amennyire én tudom, a leállítás után a fűtőelemek az üzemi teljesítmény 5%-át továbbra is leadják, mégpedig azért, mert az üzemelés során rövid felezési idejű, igen aktív izotópok dúsulnak fel bennük. Ezeknek kell elbomlani, erről szól a (főleg az első pár hétben igen komoly, de meredeken csökkenő vízigényű) szakadatlan hűtés, aztán a keringetett vizű pihentető medence. Viszont még pár év múltán is kritikus helyzetet teremt, ha valami okból megszűnik a víz keringetése, mert ha sokkal lassabban is, de “maguktól” felforrósodnak azok a rudak.
Remélem, érthető: nem azt állítom, hogy az atomerőművet az ördög találta ki, vagy hogy a tervezőik ostobák lennének – biztos vagyok benne, hogy a lehetőségekhez mérten igyekeztek biztonságos megoldásokat kitalálni. Sajnos azonban a “lehetőségek” határát valószínűleg nem a technológiai igények, hanem a költségek húzzák meg, “lehetetlen” helyzetek meg már eddig is túl sokszor álltak elő. Arra pedig nem látok esélyt, hogy egy valós, globális összeomlás esetén sikerülne megúszni jó néhány erőmű eldurranását – ami szerintem bukta.
—
Ezt az egész atomos dolgot csak azért rángatom elő, hogy a valódi vesszőparipámat sulykoljam: jelen állapotunkban egy összeomlást nem engedhetünk meg magunknak. MUSZÁJ más megoldást találnunk. Például egy telivér napkitörés kezelésére, ami mondjuk kétszáz évvel ezelőtt csupán kissé intenzívebb boszorkányégetést okozott volna, most meg azt se tudjuk, hova kapjunk miatta (de mondhatnám a pénzügyi válságot, a klíma problémákat, az olajat, és így tovább).
2012.október.5th. at 05:22
82, elfmage999: "Nem muszáj mindenáron élni…"Viszont legjobb tudásom, tapasztalatom szerint LEHET és érdemes (továbbá NEM “szenvedés”, csupán tudatosság és figyelem kérdése) úgy élni, hogy azzal a mai eszközökkel kezelhető mértékű kárt okozzunk.
LEHET és érdemes azon dolgozni, hogy ezt a kárt a töredékére csökkentsük, és ez NEM agysebészet, hanem józan ésszel érthető, átlátható minták kialakítását és követését jelenti (a mai őrületes és önpusztító politikai és gazdasági vudu helyett).
Lehetségesnek tartom, hogy ha ezen az úton jókor (talán éppen “most”?) elindulunk, akkor a történelemben először valóban úgy járhatunk, mint minden mesehős: a káosz kellős közepén hatalmas küzdelem árán mégiscsak életben marad, sőt, sokat tanul, és a nő is meglesz a végére. Nekem egyébként bejött… :-D
Ez az én novellám. Talán így, hogy előtte üvöltöztem egyet, nehezebb elsiklani felette azzal, hogy idealista hülyeségeket beszélek.
… és nem, most nem azért jöttem a géphez, hogy prédikáljak, csak néhány képet teszek föl
2012.október.6th. at 07:11
84, Curix: "Loránd ha már a programozók közt is kuriózum vagy, akkor tudom hol a baj Ne érts félre, ezt nem rossz értelemben írom, de egy külön életmód a tiétek, valószínűleg ezért is alszol rövideket, és valószínűleg azt sem feltétlen rendszeres időközönként."Te tényleg úgy gondolod, hogy mivel megpróbálkoztál ezzel a szakmával, majd jó okkal otthagytad, néhány hozzád hasonló embert jellemző klisé segítségével “tudhatod hol a baj”, és még tanácsot is adhatsz nekem? Sajnos már ez a mondat “fordítási hibát” jelez nálam, mert a “tud” igének ehhez definíció szerint semmi köze.
Rendszeresen és nyugodtan alszom, eszem, sportolok akkor is, ha nincs kész, vagy hibás, amit csinálok. Egyszerűen azért, mert én nem egynapos, hanem hónapos, éves (és a legfontosabb területen évtizedes) távlatokban dolgozom, továbbá sok alkalommal ébredtem már az előző napi eredménytelen küzdelem megoldásával. Pont azok NEM lesznek programozók, akik erre képtelenek.
Jó, persze az is tény, hogy képes vagyok napi 2 liter kólával három órás alvással hetekig dolgozni. Közben-utána fostam, mint a vízfolyás, de az akkor megírt kódok ma is futnak. És menjenek gátőrnek azok az öltönyös arcemberek (országunk vezetői), akik miatt erre kényszerültem anno.
A százezer sornyi kódom értéke? Na ezért vagyok a szakmámban is csodabogár, mert szerintem értéke annak a kódnak van, ami NINCS megírva. Az érték a fejemben van: a tengernyi, akkori tudásom legjavát felhasználva megírt kódban elkövetett programozási és tervezési HIBÁK, és a belőlük származó tapasztalat, a rájuk épülő rendszer. Ezt azonban itt nincs értelme ragozni, a “profiknál” meg hiába kilincseltem vele.
Miért félek az összeomlástól? Mert elég jól látom a valószínű következményeit. Bekövetkezik-e? Nagy valószínűséggel NEM.
A legjobb esélyt annak adom, hogy pár éven belül világszinten hagyják “megroggyanni” a rendszert egy rövid időre, a pánik időszakában eltakarítják az önálló gondolkodásra képes, kevésbé szolgálatkész egyéneket, majd egy telivér diktatúra következik. Ha a megfelelő helyen lennék, én is így csinálnám, mert ez jár a legkisebb áldozattal.
Ez ellen kizárólag az a gondolkodásra képes, de “alvó” réteg tehetne, akik alternatív közösségi mintákat tudnának tervezni és beindítani (NEM húsz ismerőst, hanem a tízmilliárd emberből álló közösségi hierarchiát, az úgynevezett “emberiséget” figyelembe véve), kétségbeesés és sajnálkozás helyett baromi kemény munkával, “széllel szemben” – de MOST, amíg még lehet.
Jólesik (Jani megszid a “ledorongolásodért”) vagy sem, de a jelek szerint nem rólad beszélek. Hiszen az sem esik le neked, hogy nem “Pakstól félek”, hanem az emberi szűklátókörűség elkerülhetetlen következményeitől. Tudom, hogy az atomerőművek teljesítményét ma elhasználjuk – de azt is tudom, hogy ennek túlnyomó része nettó pazarlás.
És te ugyan kihez beszélsz? Én összeomlás nélkül vállaltam be másfél év “társadalmi munkát”, csak hát levegőbe beszéltem, dolgoztam. ÉN vagyok az, aki Tibor bával ellentétben az ember közösségi gondolkodására építem a megoldást, hahó! Csakhogy az eszközök, szervezettség, kommunikáció, közösségi bizalom(!) hiányoznak egy összeomlás után. A legáldozatkészebb atomerőművi dolgozó sem képes megfelelő mennyiségű hűtővizet szállítani vödörben, és neki is csak egy élete van. A legjobb orvos sem fog műteni steril felszerelés, pontos diagnózis és fájdalomcsillapító nélkül. Aki ma túlél, az akkor meghal, ami ma működik, akkor leáll.
Mit tudok modellezni? Talán téged meglep, de a statisztika, valószínűségszámítás, káoszelmélet, játékelmélet, illetve a rájuk épített rendszerek alkalmasak definíció szerint megismerhetetlen folyamatok használható mértékű előrejelzésére, befolyásolására. Technológiánk és társadalmunk nagy mértékben ezekre a rendszerekre épül, a számítógéptől az autótón át a tévéműsorig.
EZÉRT futottam a köreimet (politikai elemző, kommunikációs szakember, pszichológus, klíma kutatók, “kreatívok”, rendszertervezők, jelen és alternatív gazdasági guruk, stb) körül, hogy mondják meg, hol követek el hibát? Ha válaszoltak is, semmitmondó dolgokat kaptam. Ugyanakkor Kolontár vagy Fukushima receptje, és az azóta bekövetkezett történések teljesen egybevágnak a Hajnalvilág elemzéseivel. Ami “hülyeséget” világgazdaságról, magyar politikáról évekkel ezelőtt leírtam, mára megtörtént (bár persze sem a köztévében, sem a mónikasóban nem téma). Ugyanez szakmai téren, az elmúlt két hónap “próbaidőben”…
De nem folytatom. Megint kezd ugyanis felerősödni bennem az érzés: “Itt van Rodosz, itt ugorj!” Akkor meg mit pofázok? :-D
2012.október.6th. at 10:16
86, Tibor bá: Minden “örült” azt hiszi magáról, hogy ő normális, és ezt bizonyítani is tudja. {ide tegyen mindenki olyan emotikont, amilyet jónak lát}_______________________________________________________________
Állítsátok le az evolúciót! Homo Sapiens akarok maradni.
_______________________________________________________________
Költözön a Déli Sartokra, svábbogaraké a jövő!
_______________________________________________________________
Kasztráljuk, aki nem tud programozni! Minek szaporodjanak?
_______________________________________________________________
:-D :-D :-D :-D :-D :-D
Ehhez nem tudok, és talán nem is kell hozzátenni semmit. Jó végszó.
