2012. augusztus 11., szombat

Egy érdemi beszélgetés...


Pedig nem hittem már abban, hogy létezik ilyen...

Egyéni motiváció alatt tehát az alapszükségleteket, beleértve a létfenntartással kapcsolatos szükségleteket, a biztonság, mások szeretete és a közösség megbecsülése iránti igényt; ÉS ezen alapszükségletek kielégítésére alkalmas képességeinkben rejlő lehetőségek kiaknázhatóságának bizonytalanságából eredő félelem adta motivációkat érted, mely lehetőségeknek csupán a természet törvényei (pl. fizika/matematika törvényei, halandóság, stb.) és a rendszer adta motivációk (pl. közösségtől átvett viselkedésminták, szabályrendszerek (pl. magántulajdon szentsége), stb.) szabnak határt.

Stimmel.

Még mindig félreértesz, de már értem miért. Eredetileg azt mondtam, hogy ’vagyunk MI, az idegen civilizáció, akik ismerjük a kapitalizmusra a gyógyírt; és ŐK, az emberiség, akik nem ismerik, akiknek MI segíthetnénk.’ A félreértés abból adódhatott, hogy „MI, idegen civilizáció” alatt én egy olyan, az emberiségtől független, Földön kívüli fajra gondoltam, aki már valóban túlélte a kapitalizmust, és NEM egy olyan kisebbségre az emberiségen (minden emberen) belül, akik csupán ismerni VÉLIK a gyógyírt a kapitalizmusra a zsebükben lévő Dust, VP, vagy más egyéb rendszerekre hivatkozva. Mert azt mondom, hogy MI (Te, én, „a korszellem.hu „szakértői””, Jacque Fresco, vagy bárki más ember ezen a bolygón…) még NEM ismerjük a gyógyszert erre a betegségre. Van nálunk valami, egy gyógy(rend)szer, amelyről úgy gondoljuk, hogy működne, ha ezt a gyógyszert be tudnánk juttatni a beteg társadalmunk vérkeringésébe. DE NEM TUDJUK, mert a mi szájon át beadható gyógyszerünket a „beteg” gyomra vagy nem veszi be, és kihányja/kiveti magából (VP), vagy beveszi, de a hatóanyagot a gyomor emésztőnedvei tönkreteszik, még mielőtt az felszívódhatna (Dust)…

Újraolvastam az eredeti hozzászólásodat: ebben az esetben valóban én követtem el a tipikus "nem olvasom" hibát, és lényegében ugyanazt mondtam, mint te. Ez jó jel!

(Én legalábbis valószínűnek tartom (bár ez kellő ismeret hiányában inkább csak találgatás a részemről), hogy ha a Dust jelen (általam elképzelt) formájában az emberek kezébe kerülne, akkor azt vagy profitszerzésre használnák – amennyiben ez lehetséges -, vagy készítenének egy Dust ihlette profitorientált erőforrás optimalizáló rendszert, melynek alapelvei a Dust-tal még csak köszönőviszonyban se lennének. Továbbá lehetségesnek tartom, hogy már valaki(k)nek függetlenül a Dust ismeretétől már eszébe juthatott, esetleg el is készülhettek egy ilyen (profitorientál) rendszerrel. Ha ez így van, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy a pénzügyi rendszer tényleges összeomlása előtt nem sokkal bevezetik azt, vagy amennyiben addigra már be van vezetve, olyan módosításokat hajtanak végre rajta (pénzügyi folyamatok felfüggesztése/kiküszöbölése), melyek az összeomlás okozta károk jelentős részét megelőzhetik.)

Igen, elvileg elképzelhető - gyakorlatilag szerintem nem történt meg, mert a Dust alapelvei annyira a "horizonton túl" vannak. Ahhoz, hogy egy elit magához rántsa a valódi (informatikai) hatalmat (újabb zárójel: ez már régen múlt idő, lásd Google, Facebook, telekommunikáció, média), nincs szüksége egy Dust-hoz hasonlító rendszerre. Éppen ellenkezőleg, ellenérdekelt abban, hogy a technológiai fejlettségünkkel valóban megvalósítható, "mindenki" számára nyitott rendszert hozzon létre. Ami az "elit" számára szükséges, az létezik. Új információ: minden, ami ezeknek a feltételeknek megfelel a Dust koncepcióiból, már létezik, Objective C / Cocoa néven ismeri a világ, és persze fényévekkel jobban kidolgozottak, mint az én egyszemélyes kísérleteim. Beleértve a profitorientáltsághoz igazítást is. EZ teszi naggyá az Apple-t. (Barátom, aki harcosan kikel a Dust "monopolista hozzáállása" ellen, rajong az ugyanezt megtestesítő, abból könyörtelenül profitot generáló Apple homogenitásáért, rendezettségéért, minőségéért.)

Tehát van egy gyógyszerünk, amit a beteg gyomra nem vesz be. „A beteg emésztőrendszerének meg kell tanulnia befogadni a gyógyszert.” – mondod Te. Én meg azt mondom, hogy vagy ki kell találni egy új gyógyszert, amely segít a régi gyógyszernek a felszívódásban. Vagy magát az eredeti gyógyszert kell emészthetőbbé tenni a beteg emésztőrendszere számára például azáltal, hogy a Dust (vagy egy más által kreált hasonló rendszer) úgy készülne el, hogy az ne feltétlenül zárja ki a profitérdekeket,  de egyúttal olyan rendszerként maradjon meg, amelyre egy pénzügyi összeomlás esetén, a pénzügyi folyamatok figyelmen kívül hagyásával még lehessen támaszkodni. Bár ez számomra sem a legszimpatikusabb megoldás, de egyik kérdésem ez, hogy szerinted ennek vannak-e elvi és/vagy gyakorlati akadályai, ha elsődleges szempont a túlélés?

A beteg emésztőrendszere nem fogadja be a gyógyszert - de szerintem erre a gyógyszerre van szüksége. Következésképpen nem másik gyógyszerre van szükség, hanem egy olyan átalakult rétegre, amely a gyógyszer befogadására és továbbadására képes. Erről regélek folyamatosan: egy akár nagyon kis létszámú, de minta-alkotó gondolkodásra, és annak megélésére képes "elitre", akik egyszerűen felfogható, megélhető példát tudnak mutatni a többiek számára, ugyanakkor viszont pontosan tudják, hogy mit és miért csinálnak.

A pénz-orientált gondolkodás az alapoknál, motiváció szinten mérgez, például: "találjunk gyors és működő megoldást, mert szorít a határidő". A Dust minden egyes alapelve mondjuk húsz, működő és "eladható" állapotba hozott, mégis eldobott programváltozat eredménye, amelyek kiszolgálták az elvárásokat, és toldozgatásukért újabb pénzeket lehetett volna kérni! Ezzel szemben a Dust borzalmas erőforrásigénye semmit nem hoz a konyhára, ráadásul láthatóvá teszi, hogy a konkrét feladat mennyire egyszerű, ha a bonyolult dolgokat nem ismételjük újra és újra (akkor sem, ha megfizetik). Szóval, a Dust nem születik meg "véletlenül" vagy a háttérben - ellenkezőleg: biztosan nem születik meg, ha ezeket a tényezőket figyelembe vesszük.

Kérdésedre a válaszom: nincs akadálya. Egyebek mellett a hosszú, szánalmasan eredménytelen kapálózás egyik legfontosabb tanulsága éppen az, hogy nincsenek erkölcsi feltételek. Ha tényleg komolyan gondolom, hogy az emberi faj, az általunk alkotott civilizáció van végveszélyben, akkor a megoldás módja és szereplői másodlagosak. Tény, hogy ma a leghatékonyabb szervezők a pénzt manipulációs eszközként forgató háttér-irányítók, illetve a szervezett bűnözés vezérei, gyakorlatilag egyazon gondolkodási struktúra képviselői, tökéletes összhangban, mert csak az előbbiek által kreált szabályrendszer festi fehérre és feketére ugyanazt a pusztító tevékenységet.

Ha tényleg képtelenek vagyunk érdemi mértékben változtatni a hozzáállásunkon, amely pusztulásba visz minket, akkor annál még egy globális maffia / a jelenlegi vezetőkből (NEM a politikusokra gondolok) álló "Világkormány" is jobb megoldás. Még akkor is, ha ennek első tevékenysége a hozzánk hasonló "másként gondolkodók" akár fizikai megsemmisítése lenne, mert nekik a terelhető (haverok-buli-fanta) tömeg kell.

Az csak személyes, és mindeddig nevetségesnek bizonyult vágyálom, hogy ne így legyen.