A felsőbbrendűségemmel kapcsolatban pedig...
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
2011. január 7., péntek
korszellem-130
Megnyugtató, hogy engem is ennyire ismersz... Mindegy, én jól járok azzal, amit neked kívánok - mit mondhatnék mást: olvasd te is úgy el a saját üzenetedet, mintha én írtam volna neked...
A felsőbbrendűségemmel kapcsolatban pedig...
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
A felsőbbrendűségemmel kapcsolatban pedig...
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
2011. január 6., csütörtök
korszellem-129
Ismét elnézést kérek azért, mert más, szigorúbb szabályok szerint ítélem meg egy mondat, egy hozzászólás logikai tartalmát, mint te. Nézd el nekem, hogy továbbra is őszinte vagyok és kimondom, ha valamit ezek mentén jóval kevesebbre tartok, mint te. Nézd el nekem, hogy egy direkt párbeszédben közvetlenül neked címzett mondatokkal kapcsolatban azzal a feltételezéssel élek, hogy azokat el is olvasod, meg is érted - és hogy ezt kissé szigorúbban veszem, mint azt, hogy vajon olvastam-e az összes hozzászólásodat. Érted: nyugodt lélekkel vállalom, hogy nem néztem mindent végig, amit "olvashattam volna" - de korrekcióra szoruló hibának, ugyanakkor értékes tapasztalatnak tekinteném, ha bárki az én szabályaim szerint bebizonyítaná, hogy a nekem szóló szövegeket nem értelmeztem megfelelő mélységben. Nézd el nekem, hogy a megértéssel kapcsolatban is más elképzeléseim vannak.
Érteni vélem, hogy általad túlhaladottnak tekinted az én megközelítésemet - nézd el nekem, hogy az én nézőpontom szerint meg soha nem voltál azon a szinten, amelyre én törekszem, és nem tudod miről beszélek még akkor sem, ha (a szigorúan megtartott három lépés távolságból, hunyorgatva) ugyanolyannak tűnik is. Nem "túlléptél" a vitán, a kíméletlen önellenőrzés alapvető fontosságán, az egész elavult szabályhalmazomon - meg sem értetted a lényegét. Erre próbáltam udvariasan is felhívni a figyelmedet, nem sikerült. Például számomra a "túllépés" azt jelenti, hogy néha képes vagyok ihletett módon programozni (talán őszintébb így: megkapom ezt az ajándékot) - ami azt jelenti, hogy egy rendkívül racionális, szigorú és minden apró tévedést azonnal büntető környezetben egy ködös és teljesen irracionális víziót követni. Ja, úgy, hogy el is érem! :-) Namost ezt csak úgy lehet, ha a "ráció" része, az őrült szőrözés zsigerből megy. A túllépés nem azt jelenti, hogy eldobom a szabályokat, hanem annyira beégtek, hogy már másra is tudok figyelni közben (ez megint egy híres idézetre hajaz).
Számomra a gondolkodás, elemzés, kommunikáció ugyanolyan "hivatás" mint számodra a föld megművelése. Nézd el nekem, ha számomra az, amit csinálsz, olyannak tűnik, mintha én elmennék és megmutatnám neked, hogyan kell a földdel bánni. Néznék rád büszkén, hogy milyen sokat lapátoltam, felfedezném a krumplit és elmagyaráznám neked, mit kell csinálni a kukoricával. Te valószínűleg igen udvarias lennél, de egy idő után csak szólnál, hogy ezt nem így kellene - ha tartasz annyira, hogy látod bennem a lehetőséget.
Ezért is szeretném, ha ezt a hozzászólást az értékén kezelnéd. Tisztelem a hozzáállásodat, és tisztelem azt, amit csinálsz, továbbá nagyra tartom azt, hogy ezt másokkal megosztod, még egy olyan harcimarcival is, mint én. Viszont ettől még nem lépek ki a fejemből, és azt mondom, amit és ahogy én látom. Egyelőre úgy látom, gondolkodást nem tőled fogok tanulni - cserébe nem oktatlak földművelésből. Szerintem ezzel a tudattal mindketten meg tudunk barátkozni, és békében ismét lelépni a küzdőtérről azzal, hogy alapvetően eltérő szabályrendszereink miatt értékelhető eredményre nem tudunk jutni egymással. Vagy legalábbis én veled, és ezért leléptem :-)
Hozzászólásodban az én értékelésem szerinti válaszokat nem találtam, az általad használt és mondatokba csomagolt szavak általam vélt jelentése más, ezt a magam módján igyekeztem itt és személyesen neked kifejteni, ezekre reakció nem érkezett. Egyedül a "durva megfogalmazás" közöl számomra értelmezhető, eddig talán elégtelenül megválaszolt kérdést, megpróbálom ismét, nagyon tömören.
A Hajnalvilág egy vallomás önmagam vagy Isten előtt, benne van minden, ami rajtam mai állapotomban átjuthatott. Nem kérdezem, mert nem érdekel, hogy tetszik-e. Nem szorulok arra, hogy mások egyetértéséből merítsek erőt, hitem szerint a helyzet fordított: az Erő velem van (ahogy mindnyájunkkal) de én nem feltétlenül vagyok vele. Amit helyesen csinálok, ahhoz megvan és örökké meglesz a "hátszél" - akkor is, ha senki nem érti mit miért teszek; de ha nem vagyok a helyemen, nem a jó irányba nézek, akkor megrekedek - akkor is, ha közben sokan "adnak erőt". Számomra mindkettő megélt tapasztalat.
Az érdekel, hogy lehetséges-e megérteni a belső szerkezetét (esetedben egyelőre, de ha fenntartod az alapszabályaimon való túllépést akkor akár véglegesen: nem - a szabályaim nélkül a Hajnalvilág nem több, mint egy újabb értéktelen mondathalmaz a sok közül, a lényeg nem a mondatokban, hanem közöttük van), illetve a megértés mentén van-e támadható, változtatásra szoruló területe. Ez azt jelentené, hogy nekem kell megváltoznom, máshogy értékelnem dolgokat, így más következtetésekre jutni (más lenne a "jó"). Ezért hívok fel vitára bárkit, és ezért küzdök mégis a struktúrám védelmében - ennek semmi köze ahhoz, aminek te látod. Megint a magyar nyelv, és a szavak... ellenséget nem látok senkiben, viszont ellenfelet (érted? ellen-felet!) keresek, aki segít, ha rászorulnék. Tőled is komoly segítséget kaptam, bár talán nem abban a formában, ahogy te látod, és biztos nem úgy, ahogy én vártam - ez csak növeli az értékét.
Nem a Hajnalvilág az egyetlen "kidurrantásom", és távolról sem a legnehezebb, inkább amolyan kötelező feladat, egy vizsga a sok közül. Naponta "felelek" viszont a családom előtt, a gép előtt, vagy akár itt és most, amikor fórum bejegyzést írok, benne önmagamat igyekszem őszintén, de a saját belső kíméletlen szabályaimat elfogadható módon becsomagolva megjeleníteni. Igazából nem "segíteni" akarok; ha valaki hasznomat veszi, jó, ha nem, úgy is jó - én csupán azt teszem, amire ebben a pillanatban a legerősebb késztetést érzem. Bízom benne, hogy helyesen követem a motivációimat, és ez a legjobb út akkor is, ha nem ezen a téren várnék el magamtól fejlődést.
Közben új vizsgákra igyekszem felkészülni, hogy amikor a szél feltámad, a jó helyen legyek. És minden jót neked 2011-re :-)
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Érteni vélem, hogy általad túlhaladottnak tekinted az én megközelítésemet - nézd el nekem, hogy az én nézőpontom szerint meg soha nem voltál azon a szinten, amelyre én törekszem, és nem tudod miről beszélek még akkor sem, ha (a szigorúan megtartott három lépés távolságból, hunyorgatva) ugyanolyannak tűnik is. Nem "túlléptél" a vitán, a kíméletlen önellenőrzés alapvető fontosságán, az egész elavult szabályhalmazomon - meg sem értetted a lényegét. Erre próbáltam udvariasan is felhívni a figyelmedet, nem sikerült. Például számomra a "túllépés" azt jelenti, hogy néha képes vagyok ihletett módon programozni (talán őszintébb így: megkapom ezt az ajándékot) - ami azt jelenti, hogy egy rendkívül racionális, szigorú és minden apró tévedést azonnal büntető környezetben egy ködös és teljesen irracionális víziót követni. Ja, úgy, hogy el is érem! :-) Namost ezt csak úgy lehet, ha a "ráció" része, az őrült szőrözés zsigerből megy. A túllépés nem azt jelenti, hogy eldobom a szabályokat, hanem annyira beégtek, hogy már másra is tudok figyelni közben (ez megint egy híres idézetre hajaz).
Számomra a gondolkodás, elemzés, kommunikáció ugyanolyan "hivatás" mint számodra a föld megművelése. Nézd el nekem, ha számomra az, amit csinálsz, olyannak tűnik, mintha én elmennék és megmutatnám neked, hogyan kell a földdel bánni. Néznék rád büszkén, hogy milyen sokat lapátoltam, felfedezném a krumplit és elmagyaráznám neked, mit kell csinálni a kukoricával. Te valószínűleg igen udvarias lennél, de egy idő után csak szólnál, hogy ezt nem így kellene - ha tartasz annyira, hogy látod bennem a lehetőséget.
Ezért is szeretném, ha ezt a hozzászólást az értékén kezelnéd. Tisztelem a hozzáállásodat, és tisztelem azt, amit csinálsz, továbbá nagyra tartom azt, hogy ezt másokkal megosztod, még egy olyan harcimarcival is, mint én. Viszont ettől még nem lépek ki a fejemből, és azt mondom, amit és ahogy én látom. Egyelőre úgy látom, gondolkodást nem tőled fogok tanulni - cserébe nem oktatlak földművelésből. Szerintem ezzel a tudattal mindketten meg tudunk barátkozni, és békében ismét lelépni a küzdőtérről azzal, hogy alapvetően eltérő szabályrendszereink miatt értékelhető eredményre nem tudunk jutni egymással. Vagy legalábbis én veled, és ezért leléptem :-)
Hozzászólásodban az én értékelésem szerinti válaszokat nem találtam, az általad használt és mondatokba csomagolt szavak általam vélt jelentése más, ezt a magam módján igyekeztem itt és személyesen neked kifejteni, ezekre reakció nem érkezett. Egyedül a "durva megfogalmazás" közöl számomra értelmezhető, eddig talán elégtelenül megválaszolt kérdést, megpróbálom ismét, nagyon tömören.
A Hajnalvilág egy vallomás önmagam vagy Isten előtt, benne van minden, ami rajtam mai állapotomban átjuthatott. Nem kérdezem, mert nem érdekel, hogy tetszik-e. Nem szorulok arra, hogy mások egyetértéséből merítsek erőt, hitem szerint a helyzet fordított: az Erő velem van (ahogy mindnyájunkkal) de én nem feltétlenül vagyok vele. Amit helyesen csinálok, ahhoz megvan és örökké meglesz a "hátszél" - akkor is, ha senki nem érti mit miért teszek; de ha nem vagyok a helyemen, nem a jó irányba nézek, akkor megrekedek - akkor is, ha közben sokan "adnak erőt". Számomra mindkettő megélt tapasztalat.
Az érdekel, hogy lehetséges-e megérteni a belső szerkezetét (esetedben egyelőre, de ha fenntartod az alapszabályaimon való túllépést akkor akár véglegesen: nem - a szabályaim nélkül a Hajnalvilág nem több, mint egy újabb értéktelen mondathalmaz a sok közül, a lényeg nem a mondatokban, hanem közöttük van), illetve a megértés mentén van-e támadható, változtatásra szoruló területe. Ez azt jelentené, hogy nekem kell megváltoznom, máshogy értékelnem dolgokat, így más következtetésekre jutni (más lenne a "jó"). Ezért hívok fel vitára bárkit, és ezért küzdök mégis a struktúrám védelmében - ennek semmi köze ahhoz, aminek te látod. Megint a magyar nyelv, és a szavak... ellenséget nem látok senkiben, viszont ellenfelet (érted? ellen-felet!) keresek, aki segít, ha rászorulnék. Tőled is komoly segítséget kaptam, bár talán nem abban a formában, ahogy te látod, és biztos nem úgy, ahogy én vártam - ez csak növeli az értékét.
Nem a Hajnalvilág az egyetlen "kidurrantásom", és távolról sem a legnehezebb, inkább amolyan kötelező feladat, egy vizsga a sok közül. Naponta "felelek" viszont a családom előtt, a gép előtt, vagy akár itt és most, amikor fórum bejegyzést írok, benne önmagamat igyekszem őszintén, de a saját belső kíméletlen szabályaimat elfogadható módon becsomagolva megjeleníteni. Igazából nem "segíteni" akarok; ha valaki hasznomat veszi, jó, ha nem, úgy is jó - én csupán azt teszem, amire ebben a pillanatban a legerősebb késztetést érzem. Bízom benne, hogy helyesen követem a motivációimat, és ez a legjobb út akkor is, ha nem ezen a téren várnék el magamtól fejlődést.
Közben új vizsgákra igyekszem felkészülni, hogy amikor a szél feltámad, a jó helyen legyek. És minden jót neked 2011-re :-)
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
2011. január 5., szerda
korszellem-128
Látod, Usztu?
Gida is megépítette a saját legótornyát... Isten látja lelkem, szívesen követném a tanácsodat, és megdicsérném érte, ha nem rám hivatkozna közben, és nem azt kérdezi, hogy "Hogy tetszik?" (tök szép) hanem azt, hogy "Mit gondoltok?" Azért ha végül nem is látszik, most nagyon küzdök magammal, hogy ne legyek túl nyers, nem szoktam ennyiszer törölni és újra írni egy szöveget.
Szóval, mit gondolok róla? Csíra-szint. Indoklásom növekvő "erősorrendben" a következő:
1: Bizonyára nem tűnt fel, hogy pontosan ugyanerről beszélek folyamatosan, ezért tartod fontosnak ezt a megállapítást itt kifejteni. Nem baj, valóban nem fordítok rá különösebb figyelmet, nem véletlenül.
2: Nem tűnik fel az sem, hogy ez az elv homlokegyenest ellenkezik a "három lépés" filozófiáddal? Ez a "fegyverzet" saját biztonságérzetünk alapja, ahhoz, hogy elemeit cseréljük, hatalmas bizalomra van szükség, bőven a hatókörön belül ismerhetjük csak meg egymás, illetve a többiek segítségével saját(!) védelmi struktúráinkat. A csere során pedig megváltozunk, átalakulunk, hogy közös, felettünk álló struktúrát alkothassunk, pont ez a cél. Hadd ne idézzem már szó szerint a direkt neked írt mondataimat, amikre oda se bagózol. A "jövő" nem egy rajtunk kívül álló valami, amit biztonságos távolságból szerkesztgetünk, a jövő mi magunk vagyunk, az, amivé válunk! Pont itt olvashatod a lap tetején ugyanezt Gandhitól.
3: Mondok egy, a felhívásoddal logikailag ekvivalens mondatot: "Nekem az jutott eszembe, hogy az autók legyenek gyorsak, biztonságosak és környezetbarátak!" Ööö... Ha te ezt a megállapítást tényleg komoly újdonságnak tekinted, akkor ahhoz sík hülyének kell nézned nem csak a most megszólított "korszellemes közösséget", hanem elődeink generációit is. Szerinted erre senki nem jött rá? Senki nem kereste a megoldást? Lehet egy ilyen banális közhely bármilyen értelmes gondolkodás kiindulópontja?
A Hajnalvilág nem véletlenül kezdődik így (első fejezet, Miért?):
Ugyanez az analógia áll a környezet, a természet, a kisebbségek, hátrányos helyzetűek, öregek, emberi jogok, stb. védelmére: kiemelkedő fontosságú feladat mindegyik, de önmagukban vesztett ügyek. Ha nem jövünk rá, hogy miért szorulnak egyáltalán védelemre például „alkotmányos jogaink”, és nem találunk ellenszert a probléma forrására, akkor sajnos óhatatlanul és végérvényesen elveszítjük a „beteget”: az emberi civilizációt.
Az nem kérdés, hogy együtt lehetünk csak képesek erre a szintlépésre. Az a kérdés, hogy
1: eddig miért nem (és jelenleg sem) működik ez így;
2: van-e bármilyen alapvetően új körülmény (a mindig jelen lévő "önjelölt megváltók megvilágosodásától" eltekintve, az én folyamatos lafatyolásomat is beleértve), ami működőképessé teheti;
3: mik azok a módszerek, amelyek mentén a jelen állapotból működésbe hozható.
Röviden mondjuk így: szerintem is mocorog valami, de hatalmas tér van még a fejlődésre. Hajrá!
Eredeti hely
Válaszul erre
Gida is megépítette a saját legótornyát... Isten látja lelkem, szívesen követném a tanácsodat, és megdicsérném érte, ha nem rám hivatkozna közben, és nem azt kérdezi, hogy "Hogy tetszik?" (tök szép) hanem azt, hogy "Mit gondoltok?" Azért ha végül nem is látszik, most nagyon küzdök magammal, hogy ne legyek túl nyers, nem szoktam ennyiszer törölni és újra írni egy szöveget.
Szóval, mit gondolok róla? Csíra-szint. Indoklásom növekvő "erősorrendben" a következő:
1: Bizonyára nem tűnt fel, hogy pontosan ugyanerről beszélek folyamatosan, ezért tartod fontosnak ezt a megállapítást itt kifejteni. Nem baj, valóban nem fordítok rá különösebb figyelmet, nem véletlenül.
2: Nem tűnik fel az sem, hogy ez az elv homlokegyenest ellenkezik a "három lépés" filozófiáddal? Ez a "fegyverzet" saját biztonságérzetünk alapja, ahhoz, hogy elemeit cseréljük, hatalmas bizalomra van szükség, bőven a hatókörön belül ismerhetjük csak meg egymás, illetve a többiek segítségével saját(!) védelmi struktúráinkat. A csere során pedig megváltozunk, átalakulunk, hogy közös, felettünk álló struktúrát alkothassunk, pont ez a cél. Hadd ne idézzem már szó szerint a direkt neked írt mondataimat, amikre oda se bagózol. A "jövő" nem egy rajtunk kívül álló valami, amit biztonságos távolságból szerkesztgetünk, a jövő mi magunk vagyunk, az, amivé válunk! Pont itt olvashatod a lap tetején ugyanezt Gandhitól.
3: Mondok egy, a felhívásoddal logikailag ekvivalens mondatot: "Nekem az jutott eszembe, hogy az autók legyenek gyorsak, biztonságosak és környezetbarátak!" Ööö... Ha te ezt a megállapítást tényleg komoly újdonságnak tekinted, akkor ahhoz sík hülyének kell nézned nem csak a most megszólított "korszellemes közösséget", hanem elődeink generációit is. Szerinted erre senki nem jött rá? Senki nem kereste a megoldást? Lehet egy ilyen banális közhely bármilyen értelmes gondolkodás kiindulópontja?
A Hajnalvilág nem véletlenül kezdődik így (első fejezet, Miért?):
Ugyanez az analógia áll a környezet, a természet, a kisebbségek, hátrányos helyzetűek, öregek, emberi jogok, stb. védelmére: kiemelkedő fontosságú feladat mindegyik, de önmagukban vesztett ügyek. Ha nem jövünk rá, hogy miért szorulnak egyáltalán védelemre például „alkotmányos jogaink”, és nem találunk ellenszert a probléma forrására, akkor sajnos óhatatlanul és végérvényesen elveszítjük a „beteget”: az emberi civilizációt.
Az nem kérdés, hogy együtt lehetünk csak képesek erre a szintlépésre. Az a kérdés, hogy
1: eddig miért nem (és jelenleg sem) működik ez így;
2: van-e bármilyen alapvetően új körülmény (a mindig jelen lévő "önjelölt megváltók megvilágosodásától" eltekintve, az én folyamatos lafatyolásomat is beleértve), ami működőképessé teheti;
3: mik azok a módszerek, amelyek mentén a jelen állapotból működésbe hozható.
Röviden mondjuk így: szerintem is mocorog valami, de hatalmas tér van még a fejlődésre. Hajrá!
Eredeti hely
Válaszul erre
2011. január 4., kedd
Kapcsolatkeresés - TMobile - Hello holnap
A szokásostól eltérően a választ idézem. Én marha, megpróbáltam "bejutni" egy média kampányba...
Kedves Kedves Loránd!
Sajnos moderátorunk úgy találta, hogy beküldött anyagod (Kedves Loránd fogadalma) sérti tartalmi alapelveinket, illetve nem felel meg a hivatalos pályázati és promóciós játék feltételeinek, ezért nem került be a fogadalmak közé. Az ok:
A pályamű sajnos nem felel meg a pályázati feltételeknek.
Azokat a bizonyos tartalmi alapelveket itt olvashatod el: www.helloholnap.hu
Mindez nem jelenti azt, hogy a munka rossz. Elképzelhető, hogy átdolgozva már beférhet - azt javasoljuk, hogy olvasd át az alapelveket, és ha maradt még benned egy kis alkotókedv, csiszolj az anyagon, vagy küldj be egy teljesen új videót, illetve szöveget.
Az esetleges kellemetlenségek miatt elnézésedet kérjük!
Üdvözlettel,
a hello holnap! csapata UI.
Ez egy automatikusan generált üzenet, kérjük, ne válaszolj rá!
Kedves Kedves Loránd!
Sajnos moderátorunk úgy találta, hogy beküldött anyagod (Kedves Loránd fogadalma) sérti tartalmi alapelveinket, illetve nem felel meg a hivatalos pályázati és promóciós játék feltételeinek, ezért nem került be a fogadalmak közé. Az ok:
A pályamű sajnos nem felel meg a pályázati feltételeknek.
Azokat a bizonyos tartalmi alapelveket itt olvashatod el: www.helloholnap.hu
Mindez nem jelenti azt, hogy a munka rossz. Elképzelhető, hogy átdolgozva már beférhet - azt javasoljuk, hogy olvasd át az alapelveket, és ha maradt még benned egy kis alkotókedv, csiszolj az anyagon, vagy küldj be egy teljesen új videót, illetve szöveget.
Az esetleges kellemetlenségek miatt elnézésedet kérjük!
Üdvözlettel,
a hello holnap! csapata UI.
Ez egy automatikusan generált üzenet, kérjük, ne válaszolj rá!
korszellem-127
Buék, Usztu!
1 - Virtuális szubjektum
Az egyik szempont az, hogy önmagamat egyetlen tudatos lényként, szubjektumként fogom-e fel, amelynek belül kell harmóniát teremteni a különféle környezetek elvárásai között, következtetéseket levonni, és adott esetben határozott lépéseket tenni - vagy identitások, a különféle környezeteknek megfelelő szerepek halmazaként tekintek magamra, és csak megvonom a vállam, amikor elvekről, felelősségről stb. esik szó. Ez a két megközelítés homlokegyenest ellentétes.
A másik szempont: virtuális vagy valós. Virtuális személyem része például a telefonszám - ha valaki tudja, engem érhet el rajta. Ez persze csupán identitás, hiszen több telefonszámom lehet, munkatársaim a "cégeset" tudják, családtagjaim a "magán számomat", ugyanígy email címek, azonosítók, avatárok, ... Jelenleg gondolati képünkben is az jelenik meg: ha belépek egy tetszőleges informatikai rendszerbe, ott csinálok egy kis figurát, amelyet mozgatok - nem "én" lépek be, pl a saját egyetlen, valós nevemmel egy fórumba, szándékosan összekötve (helyesebben: egyben tartva!) egyetlen énem valós és virtuális vetületét. Látható: a szerintem "helyes" viselkedés az "idegen" - mit várjunk el olyanoktól, akik eleve szétdarabolt gondolkodással esnek be?
A virtuális szubjektum egyáltalán nem "helyettesíti" a valós személyiséget, csupán "kiterjeszti" azt egy párhuzamosan létező világba. Az informatika ugyanis ezt hozta létre: egy olyan világot, amelyben nem létezik egy csomó korlát. Kiabálnom sem kell, mégis ezer kilométer távolságból, ám virtuálisan "itt" hasznára lehetek valakinek. Leírt gondolataimat ezren ismerhetik meg - virtuális ismerősök, a tíz éve leírt dolgok is "most" a virtuális jelenben vannak, és lesznek akár ezer év múlva is. Alapvetően más törvények, egy másik világ, amely hatalmas lehetőségeket hordoz. Egyelőre azonban a "hódítók" települtek be, ők írják a törvényeit, ők szabják meg a belépés feltételeit, a jelenlét módjait a saját érdekeik szerint - nyilván rájátszva az amúgy is meglévő gondjainkra (a Mátrix első részét nem véletlenül linkeltem ám be Gidának, bár úgy tűnik, lepattantam). Ezt a világot szeretném "gyarmatosítani", felhasználhatóvá tenni azok számára, akik az általad leírt módon gondolkodnak és élnek.
Felhoztad a párkeresést, menjünk ezen a vonalon egy durva gondolatkísérlet erejéig.
A virtuális szubjektum megközelítés esetén azt jelenti, hogy én, Kedves Loránd a saját adatlapomon jelzem, hogy párkapcsolatra vágyom (ez nyilván esetemben nem áll fenn, és ha megtenném, először is a feleségemmel kellene tisztáznom, aki ezt az információt szintén látja... :-) ). Leírhatok egy listát, amilyennek leendő partneremet elképzelem, de óvatosnak kell lennem, mert ez a leírás is elkísér egy életen keresztül... Aki ezt a listát, és a publikus adataimat szimpatikusnak találja, bejelentkezhet nálam, ezáltal rálátást kapunk egymás privát adatainak egy részére (pl. érdeklődési körök, tapasztalatok, illetve részleges információk korábbi párkapcsolatokról, keresésekről). Ezeket úgyis meg kell osztanunk egymással, ha valóban kapcsolatot szeretnénk felvenni.
Ebben a formában nem az a kérdés, hogy mit akarok mutatni magamról, vagy mit gondolok komolyan, hanem az, hogy ki vagyok; nem "becslések" vagy akár szándékos félrevezetés, hanem "mérések": az eddigi "karmám", amelytől nem szabadulhatok, és amelyet ebben a pillanatban is építek (vagy éppen rombolok).
Ez a megközelítés természetesen nem zárja ki, hogy valaki sekélyes, csak fizikai kontaktusra épülő "párkapcsolatokat" hozzon létre, vagy akár ilyen szolgáltatásból éljen (bár, a japán példát figyelembe véve ezt is lehet magas szinten művelni) - de esélyt ad a valóban tartalmas kapcsolatra is, ennek nyíltságát, őszinteségét támogatja.
Elfogadható számodra (egyelőre gondolati szinten) egy ilyen megközelítés?
2 Miért kéne ezzel foglalkozni? Hiszen nincs szükségetek rá...
Szerintem ez az állítás súlyos tévedés. Amint azt hosszan taglalom, a civilizáció fejlődése gyakorlatilag a tagok közösségi önszerveződésének a fejlődése is, a jobb szervezőképesség fejlettebb munkamegosztást, hatékonyabb közösséget eredményez (legyen ez egy stabilabb hitrendszer vagy egy technikai áttörés), hódító közösségek esetében "győzelmet" a többiek fölött. Tényleg helyes lépésnek tűnik évszázadokat visszalépni ezen az úton, egy hódító társadalom belsejében?? Az önszerveződésetek akár dicséretesnek is mondható, de rendkívül alacsony hatékonyságú, ismétlem (és érzésem szerint eddig nem cáfoltad): ezzel a módszerrel a jelen populáció töredékét lehet fenntartani, olyan szintű feladatokat pedig, mint például az országos vízgazdálkodás rendberakása, amit már idén is több évtized hátránnyal kezdenénk el, LEHETETLEN végrehajtani. Hiába áll rendelkezésre hozzá ember, tudás és technika - meg a kétségbeejtő szükség...
Tovább megyek: ez a "kiszakadok az engem elnyomó rendszerből" tekinthető egyfajta parazita viselkedésnek. Az általad említett közösség tagjai nem úgy keletkeznek, hogy csecsemőkoruktól soha nem látnak orvost, tanárt; soha nem húznak hasznot olyan rendszerekből, mint közutak, közszolgáltatások, bolt, ... de egyszer csak úgy döntenek, hogy ez rossz, és mostantól nem tolnak vissza a rendszerbe erőforrást, hanem a saját kört táplálják. Tényleg van pozitív felhangja ennek a nincs bankszámlám, nincs telefonom, nincs személyim, megbeszéljük és úgy van mentalitásnak. De vajon csinál valaki ezer egyforma csavart, amit talán ők is használnak mondjuk arra, hogy valamit a falra vagy egymáshoz rögzítsenek? Ha valaki leesik a lóról és eltöri a lábát, akkor körülállják, helyben pászítgatják a combcsont darabjait és bekenik árnikával, ha meghal, hát meghal (őszintén szólva sajnálnám, ha tényleg így lenne...) - vagy valahonnan mégis előkerül a telefon és mentőt hívnak?
Amit elmondasz, elhiszem, aláírom, ebben a formában, egy közösen utált fenntartó rendszeren, egyfajta (bizonyos szinten tagadhatatlanul megalapozott) erkölcsi felsőbbrendűség nevében élősködve működik. Ugyanakkor nem felejtem el: életben tart, sőt, valódi emberhez méltó életet ad olyan embereknek, akik megcsömörlöttek, akiket a mai rendszer selejtként kitaszított - ezért mondom, hogy ezen a szinten létezése szerintem is megalapozott, fontos.
Modellnek mégsem tekinteném, mert csak olyan rendszerben vagyok hajlandó gondolkodni, amely önmagában megáll, még ha (illetve éppen emiatt) elég meredek dolgokat is kell állítanom. Ha úgy tetszik, az általad leírt gondolkodással megfér a mai irányító rendszer, sőt tovább megyek: nem kell félnie tőle, mert nem akarja megsemmisíteni az utált struktúrát, hiszen valamilyen szinten azért tudatosul benne, hogy részben belőle él. Én viszont saját lábán megálló, a jelenleginél hatékonyabb, átlátható megoldást igyekszem leírni a Hajnalvilágban.
Kiút...
A kiút sorrendjével, hangsúlyaival teljesen egyetértek, neked ezért valószínűleg nem kell magyaráznom, miért foglalkozom túlnyomórészt az emberrel, gondolkodással, közösséggel és kommunikációval - és miért olyan keveset azzal a területtel, amin talán tenni is tudok valamit, és amelynek része a virtuális szubjektum fogalma. Ha úgy tetszik, a virtuális szubjektum, és az ezeket összefogó, az önirányítást, erőforrás kezelést megvalósító rendszer az a bizonyos társadalmi tükör, a jelenlegi "államnak" igazából parányi, valóban szükséges része. Ellenben az a "részecske", amelyhez az egyén menekül a "szubjektum-tudat" által keltett belső feszültségek elől, illetve amihez az állam (az öntudatos, egyéni véleménnyel és felelősségtudattal rendelkező szubjektummal szemben) ragaszkodik, az bizony az ezzel ellentétes (valós és virtuális) identitások halmaza (fogyasztó, választópolgár, jobboldali, baloldali, párttag, frakciótag, szóvivő, ...)
Hogy lesz-e belőle valami? Nyilván ha csak rajtam múlik, akkor semmi - egy fecske nem csinál nyarat. Ha azt nézzük, hogy milyen szinten vagyok képes érthetővé tenni akár csak az általam látott problémát itt, egy mondhatjuk, válogatott közönség előtt - hát, akkor is semmi :-)
De számomra nem ez a kérdés, hanem az, hogy inkább töltöm az időt egy gyakorlatilag nulla esélyű, viszont elemzésem szerint lehetséges jó megoldással, mint akár egy működő elégtelennel, vagy bármilyen átgondolatlan fantázia halmazzal... És persze igen, inkább dolgoznom - esetemben programoznom kellene, mégis itt csacsogok. Képtelen vagyok irányítani a motivációimat, legjobb barátom tisztelt meg azzal, hogy megszállott vagyok - ma hajnalban újra a prédikálhatnék volt az erősebb, mit tehettem volna?
(és megint a fenntartó rendszerek: odalett az internetkapcsolatom, mire befejeztem az írást...)
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
1 - Virtuális szubjektum
Az egyik szempont az, hogy önmagamat egyetlen tudatos lényként, szubjektumként fogom-e fel, amelynek belül kell harmóniát teremteni a különféle környezetek elvárásai között, következtetéseket levonni, és adott esetben határozott lépéseket tenni - vagy identitások, a különféle környezeteknek megfelelő szerepek halmazaként tekintek magamra, és csak megvonom a vállam, amikor elvekről, felelősségről stb. esik szó. Ez a két megközelítés homlokegyenest ellentétes.
A másik szempont: virtuális vagy valós. Virtuális személyem része például a telefonszám - ha valaki tudja, engem érhet el rajta. Ez persze csupán identitás, hiszen több telefonszámom lehet, munkatársaim a "cégeset" tudják, családtagjaim a "magán számomat", ugyanígy email címek, azonosítók, avatárok, ... Jelenleg gondolati képünkben is az jelenik meg: ha belépek egy tetszőleges informatikai rendszerbe, ott csinálok egy kis figurát, amelyet mozgatok - nem "én" lépek be, pl a saját egyetlen, valós nevemmel egy fórumba, szándékosan összekötve (helyesebben: egyben tartva!) egyetlen énem valós és virtuális vetületét. Látható: a szerintem "helyes" viselkedés az "idegen" - mit várjunk el olyanoktól, akik eleve szétdarabolt gondolkodással esnek be?
A virtuális szubjektum egyáltalán nem "helyettesíti" a valós személyiséget, csupán "kiterjeszti" azt egy párhuzamosan létező világba. Az informatika ugyanis ezt hozta létre: egy olyan világot, amelyben nem létezik egy csomó korlát. Kiabálnom sem kell, mégis ezer kilométer távolságból, ám virtuálisan "itt" hasznára lehetek valakinek. Leírt gondolataimat ezren ismerhetik meg - virtuális ismerősök, a tíz éve leírt dolgok is "most" a virtuális jelenben vannak, és lesznek akár ezer év múlva is. Alapvetően más törvények, egy másik világ, amely hatalmas lehetőségeket hordoz. Egyelőre azonban a "hódítók" települtek be, ők írják a törvényeit, ők szabják meg a belépés feltételeit, a jelenlét módjait a saját érdekeik szerint - nyilván rájátszva az amúgy is meglévő gondjainkra (a Mátrix első részét nem véletlenül linkeltem ám be Gidának, bár úgy tűnik, lepattantam). Ezt a világot szeretném "gyarmatosítani", felhasználhatóvá tenni azok számára, akik az általad leírt módon gondolkodnak és élnek.
Felhoztad a párkeresést, menjünk ezen a vonalon egy durva gondolatkísérlet erejéig.
A virtuális szubjektum megközelítés esetén azt jelenti, hogy én, Kedves Loránd a saját adatlapomon jelzem, hogy párkapcsolatra vágyom (ez nyilván esetemben nem áll fenn, és ha megtenném, először is a feleségemmel kellene tisztáznom, aki ezt az információt szintén látja... :-) ). Leírhatok egy listát, amilyennek leendő partneremet elképzelem, de óvatosnak kell lennem, mert ez a leírás is elkísér egy életen keresztül... Aki ezt a listát, és a publikus adataimat szimpatikusnak találja, bejelentkezhet nálam, ezáltal rálátást kapunk egymás privát adatainak egy részére (pl. érdeklődési körök, tapasztalatok, illetve részleges információk korábbi párkapcsolatokról, keresésekről). Ezeket úgyis meg kell osztanunk egymással, ha valóban kapcsolatot szeretnénk felvenni.
Ebben a formában nem az a kérdés, hogy mit akarok mutatni magamról, vagy mit gondolok komolyan, hanem az, hogy ki vagyok; nem "becslések" vagy akár szándékos félrevezetés, hanem "mérések": az eddigi "karmám", amelytől nem szabadulhatok, és amelyet ebben a pillanatban is építek (vagy éppen rombolok).
Ez a megközelítés természetesen nem zárja ki, hogy valaki sekélyes, csak fizikai kontaktusra épülő "párkapcsolatokat" hozzon létre, vagy akár ilyen szolgáltatásból éljen (bár, a japán példát figyelembe véve ezt is lehet magas szinten művelni) - de esélyt ad a valóban tartalmas kapcsolatra is, ennek nyíltságát, őszinteségét támogatja.
Elfogadható számodra (egyelőre gondolati szinten) egy ilyen megközelítés?
2 Miért kéne ezzel foglalkozni? Hiszen nincs szükségetek rá...
Szerintem ez az állítás súlyos tévedés. Amint azt hosszan taglalom, a civilizáció fejlődése gyakorlatilag a tagok közösségi önszerveződésének a fejlődése is, a jobb szervezőképesség fejlettebb munkamegosztást, hatékonyabb közösséget eredményez (legyen ez egy stabilabb hitrendszer vagy egy technikai áttörés), hódító közösségek esetében "győzelmet" a többiek fölött. Tényleg helyes lépésnek tűnik évszázadokat visszalépni ezen az úton, egy hódító társadalom belsejében?? Az önszerveződésetek akár dicséretesnek is mondható, de rendkívül alacsony hatékonyságú, ismétlem (és érzésem szerint eddig nem cáfoltad): ezzel a módszerrel a jelen populáció töredékét lehet fenntartani, olyan szintű feladatokat pedig, mint például az országos vízgazdálkodás rendberakása, amit már idén is több évtized hátránnyal kezdenénk el, LEHETETLEN végrehajtani. Hiába áll rendelkezésre hozzá ember, tudás és technika - meg a kétségbeejtő szükség...
Tovább megyek: ez a "kiszakadok az engem elnyomó rendszerből" tekinthető egyfajta parazita viselkedésnek. Az általad említett közösség tagjai nem úgy keletkeznek, hogy csecsemőkoruktól soha nem látnak orvost, tanárt; soha nem húznak hasznot olyan rendszerekből, mint közutak, közszolgáltatások, bolt, ... de egyszer csak úgy döntenek, hogy ez rossz, és mostantól nem tolnak vissza a rendszerbe erőforrást, hanem a saját kört táplálják. Tényleg van pozitív felhangja ennek a nincs bankszámlám, nincs telefonom, nincs személyim, megbeszéljük és úgy van mentalitásnak. De vajon csinál valaki ezer egyforma csavart, amit talán ők is használnak mondjuk arra, hogy valamit a falra vagy egymáshoz rögzítsenek? Ha valaki leesik a lóról és eltöri a lábát, akkor körülállják, helyben pászítgatják a combcsont darabjait és bekenik árnikával, ha meghal, hát meghal (őszintén szólva sajnálnám, ha tényleg így lenne...) - vagy valahonnan mégis előkerül a telefon és mentőt hívnak?
Amit elmondasz, elhiszem, aláírom, ebben a formában, egy közösen utált fenntartó rendszeren, egyfajta (bizonyos szinten tagadhatatlanul megalapozott) erkölcsi felsőbbrendűség nevében élősködve működik. Ugyanakkor nem felejtem el: életben tart, sőt, valódi emberhez méltó életet ad olyan embereknek, akik megcsömörlöttek, akiket a mai rendszer selejtként kitaszított - ezért mondom, hogy ezen a szinten létezése szerintem is megalapozott, fontos.
Modellnek mégsem tekinteném, mert csak olyan rendszerben vagyok hajlandó gondolkodni, amely önmagában megáll, még ha (illetve éppen emiatt) elég meredek dolgokat is kell állítanom. Ha úgy tetszik, az általad leírt gondolkodással megfér a mai irányító rendszer, sőt tovább megyek: nem kell félnie tőle, mert nem akarja megsemmisíteni az utált struktúrát, hiszen valamilyen szinten azért tudatosul benne, hogy részben belőle él. Én viszont saját lábán megálló, a jelenleginél hatékonyabb, átlátható megoldást igyekszem leírni a Hajnalvilágban.
Kiút...
A kiút sorrendjével, hangsúlyaival teljesen egyetértek, neked ezért valószínűleg nem kell magyaráznom, miért foglalkozom túlnyomórészt az emberrel, gondolkodással, közösséggel és kommunikációval - és miért olyan keveset azzal a területtel, amin talán tenni is tudok valamit, és amelynek része a virtuális szubjektum fogalma. Ha úgy tetszik, a virtuális szubjektum, és az ezeket összefogó, az önirányítást, erőforrás kezelést megvalósító rendszer az a bizonyos társadalmi tükör, a jelenlegi "államnak" igazából parányi, valóban szükséges része. Ellenben az a "részecske", amelyhez az egyén menekül a "szubjektum-tudat" által keltett belső feszültségek elől, illetve amihez az állam (az öntudatos, egyéni véleménnyel és felelősségtudattal rendelkező szubjektummal szemben) ragaszkodik, az bizony az ezzel ellentétes (valós és virtuális) identitások halmaza (fogyasztó, választópolgár, jobboldali, baloldali, párttag, frakciótag, szóvivő, ...)
Hogy lesz-e belőle valami? Nyilván ha csak rajtam múlik, akkor semmi - egy fecske nem csinál nyarat. Ha azt nézzük, hogy milyen szinten vagyok képes érthetővé tenni akár csak az általam látott problémát itt, egy mondhatjuk, válogatott közönség előtt - hát, akkor is semmi :-)
De számomra nem ez a kérdés, hanem az, hogy inkább töltöm az időt egy gyakorlatilag nulla esélyű, viszont elemzésem szerint lehetséges jó megoldással, mint akár egy működő elégtelennel, vagy bármilyen átgondolatlan fantázia halmazzal... És persze igen, inkább dolgoznom - esetemben programoznom kellene, mégis itt csacsogok. Képtelen vagyok irányítani a motivációimat, legjobb barátom tisztelt meg azzal, hogy megszállott vagyok - ma hajnalban újra a prédikálhatnék volt az erősebb, mit tehettem volna?
(és megint a fenntartó rendszerek: odalett az internetkapcsolatom, mire befejeztem az írást...)
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
2011. január 2., vasárnap
korszellem-126
Vita: akkor mégsem vagyunk közös nevezőn, és ez nem jó. Már abból a szempontból, hogy az én nézőpontom szerinti vitára van, az általad reklámozott udvarias beszélgetésre viszont nincs semmilyen motivációm.
Nem akarok ötvenszer végigmenni azon a kérdésen, hogy mit nevezünk vitának. Az én állításom szerint ez egy kommunikációs szabályrendszer, pontosan ugyanakkora jelentőséggel és feladattal az egyének közötti kapcsolatban, mint amilyen szerepet a logika szabályai játszanak a gondolkodásban. Ha tiszteletben tartom a logika szabályait, akkor az egymás után illesztett mondatoknak ismert kapcsolatuk van, belőlük szerkezet épül. Ha csak úgy egymás után hajigálom őket, akkor trágyadomb lesz az agyamból. Ugyanez áll a kommunikációra.
Részletezés nélkül is teljesen világos, hogy személyesen sem tapasztaltál vitát, amit meg véletlenül mégis, azt pont a korábbi rossz emlékek miatt máshogy nevezted. Nevezhetnénk "ratyapüttynek" is az értelmes, szabályos, előremutató, kritikus "megbeszélést", amelynek igenis a résztvevők megváltoztatása a pontosan definiált célja! Nem azért beszélgetek valakivel, hogy simogassa az egómat, hanem azért, hogy a segítségével változtatásra szoruló pontokat fedezzek fel, amit magamtól nem voltam képes megtenni! És azért nem nevezem ratyapüttynek, mert eredetileg ezt nevezték vitának, csak mi csesztük el az értelmezését. Én a vita szót nem sározom be azzal, hogy nyafogó ovis civakodásra használjam, és igen, a vitához bizony fel kell nőni. Nem csak években és centikben.
Megint hasonlat. Az én szememben írásod első része így szól: utálom a baltákat, mert anyuék szétverték vele a házat. Én meg azt mondom: ők a kezük ügyébe eső minden eszközzel verték szét a házat, de talán nem érdemes összekeverni az eszközt és a motivációt. Ez itt például egy ácsszekerce, feladata a következő: hasítás, nagyolás, egyenesítés (mit tudom én); nélkülözhetetlen ahhoz, hogy házat, tetőt, bútort építsünk, így és így kell használni. Mire te: értem, de utálom a baltákat. Mire én: bházz, logoff... :-)
Másik hasonlat: a gondolkodás nevű tevékenység szavak segítségével körülírt fogalmak egymásra építése. Anélkül, hogy az alapfogalmakat, szavakat tisztáznánk, az építési szabályokat rögzítenénk, nem működik. A kapa az kapa, megvan a feladata, a használati módja, mire jó, mire kell más eszközt használni. Ez gondolkodás és vita szintjén a "szőrözés". A csapongás számomra egyenértékű azzal, hogy "akkor most kanyarítok ide egy sor krumplibozótot. Amoda meg holnap délig barackfát ültetek, utána majd lehet, hogy máshová teszem." Te így termelsz, vagy szigorú művelési elveket alkalmazol a területnek, növénynek és időjárásnak megfelelően? A szigorúságomban sok-sok év kemény meló van, meg sok segítség, amelyekkel végre valamilyen (egyes feladatokhoz bosszantóan alacsony) szintig "betörtem" ezt a "csapongó csikót".
Íme, megint egy vita alapelv: a jó vita közönség előtt zajlik, de a résztvevők nem a közönségnek játszanak, hiszen nem tudják, nem is tudhatják, hogy milyen hatást váltanak ki. Ezt te is mondod - mégis időről időre előkerül a "mindenki, aki olvas bennünket". Miért ilyen fontos ez neked?
Ha úgy nézzük, bizonyára igazad van, és talán türelmeddel mások számára "emészthetővé teszed" az én sarkosságomat, tiszteletre méltó hogy egyáltalán szóba állsz velem, amikor én meg itt csesztetlek. Vagy éppen megutáltatod azáltal, hogy feleslegesnek, agresszívnak, beavatkozónak látszik a mosolygó-megengedő udvariasság mellett.
A következő bekezdésben számtalan fogalomból főzöl levest, amelyek itt csak homályos tartalmú szavak, megértésükhöz, működési szabályaikhoz iszonyú sok mindent kell tudni. Igen, ezek magyarázatot adnak a mai világ szomorú állapotához - de ahhoz, hogy belőlük kiutat építsünk, nem elég berakni őket egy kondérba és rotyogtatni, hanem egyenként megvizsgálni, elrendezni, stb. Hasonlat: egy kiló tésztából lehet spagettit főzni, vagy 1m fesztávú, több mint 500kg teherbírású hidat építeni. Az anyag azonos, a módszerek és az eredmény nem.
Ha te főzni szeretnél, tedd azt, de nincs köze ahhoz, amit én szeretnék - a tésztahíd viszont nem ehető, tehát én a tudásommal meg simán éhen halok! Ez a kiegészítő modell, és ezért mondom, azzal nincs semmi baj, ha békén hagyjuk egymást - de amíg azt mondod "I know kung-fu!", nem lehet más válaszom: "Show me!"
Kiragadott ellenpontok:
- "mi a jó nekem" - ez szörnyen kevés, mert definiálatlanul hagyja a kiinduló pontot: ki vagyok én? Ha erre a kérdésre van válaszom, abból egyértelműen következik, hogy mi a jó nekem, de ez lehet Al Capone vagy Gandhi "jó"-ja egyaránt. Az alapkérdés tehát: ki milyen mélyre jutott az "én" megértésében, átérzi-e, hogy ebben a közösség öröksége, a hittel való viszonya, és számtalan más dolog is benne foglaltatik? Hogy a mély megismerés egyre kevesebb teret ad a ma divatos "szabadság" fogalomnak, pontosabban azt teljes mértékben felülírja?
- "szellemi szinten létezik" - na ja, csak ezen a szinten még nem válik el fekete és fehér mágia. A kérdés ott van, hogy én váltam-e érzékennyé egy magasabb szintű létezés iránt, vagy a saját sekélyes képemet igyekszem az égre festeni? Erő vagy erőszak?
- békén hagyják: igen, pont ez az a módszer, amiből nem épül struktúra. A mai, peremhez elért világ oldaláról hidat kell építenünk egy másik világba - vagy számomra kedvesebb képpel: a szakadék felé rohantunkban szárnyat kell építenünk, amely egy új létformává alakít minket. Ehhez viszont az kell, hogy az egyedi megoldásokat egy közös struktúrába faragjuk. Nem homogén masszává daráljuk - de nem is függetlenül pakolgatjuk egymás mellé, hanem anyagában, formájában összepattinthatóvá tesszük, megtaláljuk, mi hova illeszkedik. Máshogy nem bír el mindannyiunkat.
Látod, órákat töltöttem el azzal, hogy számomra semmi újat nem alkottam, csupán ismételtem - ráadásul olyan stílusban és vehemenciával, amit bizonyára nehéz elfogadni, azért futjuk le újra és újra a kezdő kört. Miért pont most menne át? És egyáltalán miért kellene átmennie, hiszen amit csinálsz jó és fontos, amit meg én csinálok, arról nincs semmi ilyen szintű bizonyíték vagy visszajelzés. Ez meg amit most előadtam, méretéhez képest minimális tartalommal rendelkező meddő szócséplés.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Nem akarok ötvenszer végigmenni azon a kérdésen, hogy mit nevezünk vitának. Az én állításom szerint ez egy kommunikációs szabályrendszer, pontosan ugyanakkora jelentőséggel és feladattal az egyének közötti kapcsolatban, mint amilyen szerepet a logika szabályai játszanak a gondolkodásban. Ha tiszteletben tartom a logika szabályait, akkor az egymás után illesztett mondatoknak ismert kapcsolatuk van, belőlük szerkezet épül. Ha csak úgy egymás után hajigálom őket, akkor trágyadomb lesz az agyamból. Ugyanez áll a kommunikációra.
Részletezés nélkül is teljesen világos, hogy személyesen sem tapasztaltál vitát, amit meg véletlenül mégis, azt pont a korábbi rossz emlékek miatt máshogy nevezted. Nevezhetnénk "ratyapüttynek" is az értelmes, szabályos, előremutató, kritikus "megbeszélést", amelynek igenis a résztvevők megváltoztatása a pontosan definiált célja! Nem azért beszélgetek valakivel, hogy simogassa az egómat, hanem azért, hogy a segítségével változtatásra szoruló pontokat fedezzek fel, amit magamtól nem voltam képes megtenni! És azért nem nevezem ratyapüttynek, mert eredetileg ezt nevezték vitának, csak mi csesztük el az értelmezését. Én a vita szót nem sározom be azzal, hogy nyafogó ovis civakodásra használjam, és igen, a vitához bizony fel kell nőni. Nem csak években és centikben.
Megint hasonlat. Az én szememben írásod első része így szól: utálom a baltákat, mert anyuék szétverték vele a házat. Én meg azt mondom: ők a kezük ügyébe eső minden eszközzel verték szét a házat, de talán nem érdemes összekeverni az eszközt és a motivációt. Ez itt például egy ácsszekerce, feladata a következő: hasítás, nagyolás, egyenesítés (mit tudom én); nélkülözhetetlen ahhoz, hogy házat, tetőt, bútort építsünk, így és így kell használni. Mire te: értem, de utálom a baltákat. Mire én: bházz, logoff... :-)
Másik hasonlat: a gondolkodás nevű tevékenység szavak segítségével körülírt fogalmak egymásra építése. Anélkül, hogy az alapfogalmakat, szavakat tisztáznánk, az építési szabályokat rögzítenénk, nem működik. A kapa az kapa, megvan a feladata, a használati módja, mire jó, mire kell más eszközt használni. Ez gondolkodás és vita szintjén a "szőrözés". A csapongás számomra egyenértékű azzal, hogy "akkor most kanyarítok ide egy sor krumplibozótot. Amoda meg holnap délig barackfát ültetek, utána majd lehet, hogy máshová teszem." Te így termelsz, vagy szigorú művelési elveket alkalmazol a területnek, növénynek és időjárásnak megfelelően? A szigorúságomban sok-sok év kemény meló van, meg sok segítség, amelyekkel végre valamilyen (egyes feladatokhoz bosszantóan alacsony) szintig "betörtem" ezt a "csapongó csikót".
Íme, megint egy vita alapelv: a jó vita közönség előtt zajlik, de a résztvevők nem a közönségnek játszanak, hiszen nem tudják, nem is tudhatják, hogy milyen hatást váltanak ki. Ezt te is mondod - mégis időről időre előkerül a "mindenki, aki olvas bennünket". Miért ilyen fontos ez neked?
Ha úgy nézzük, bizonyára igazad van, és talán türelmeddel mások számára "emészthetővé teszed" az én sarkosságomat, tiszteletre méltó hogy egyáltalán szóba állsz velem, amikor én meg itt csesztetlek. Vagy éppen megutáltatod azáltal, hogy feleslegesnek, agresszívnak, beavatkozónak látszik a mosolygó-megengedő udvariasság mellett.
A következő bekezdésben számtalan fogalomból főzöl levest, amelyek itt csak homályos tartalmú szavak, megértésükhöz, működési szabályaikhoz iszonyú sok mindent kell tudni. Igen, ezek magyarázatot adnak a mai világ szomorú állapotához - de ahhoz, hogy belőlük kiutat építsünk, nem elég berakni őket egy kondérba és rotyogtatni, hanem egyenként megvizsgálni, elrendezni, stb. Hasonlat: egy kiló tésztából lehet spagettit főzni, vagy 1m fesztávú, több mint 500kg teherbírású hidat építeni. Az anyag azonos, a módszerek és az eredmény nem.
Ha te főzni szeretnél, tedd azt, de nincs köze ahhoz, amit én szeretnék - a tésztahíd viszont nem ehető, tehát én a tudásommal meg simán éhen halok! Ez a kiegészítő modell, és ezért mondom, azzal nincs semmi baj, ha békén hagyjuk egymást - de amíg azt mondod "I know kung-fu!", nem lehet más válaszom: "Show me!"
Kiragadott ellenpontok:
- "mi a jó nekem" - ez szörnyen kevés, mert definiálatlanul hagyja a kiinduló pontot: ki vagyok én? Ha erre a kérdésre van válaszom, abból egyértelműen következik, hogy mi a jó nekem, de ez lehet Al Capone vagy Gandhi "jó"-ja egyaránt. Az alapkérdés tehát: ki milyen mélyre jutott az "én" megértésében, átérzi-e, hogy ebben a közösség öröksége, a hittel való viszonya, és számtalan más dolog is benne foglaltatik? Hogy a mély megismerés egyre kevesebb teret ad a ma divatos "szabadság" fogalomnak, pontosabban azt teljes mértékben felülírja?
- "szellemi szinten létezik" - na ja, csak ezen a szinten még nem válik el fekete és fehér mágia. A kérdés ott van, hogy én váltam-e érzékennyé egy magasabb szintű létezés iránt, vagy a saját sekélyes képemet igyekszem az égre festeni? Erő vagy erőszak?
- békén hagyják: igen, pont ez az a módszer, amiből nem épül struktúra. A mai, peremhez elért világ oldaláról hidat kell építenünk egy másik világba - vagy számomra kedvesebb képpel: a szakadék felé rohantunkban szárnyat kell építenünk, amely egy új létformává alakít minket. Ehhez viszont az kell, hogy az egyedi megoldásokat egy közös struktúrába faragjuk. Nem homogén masszává daráljuk - de nem is függetlenül pakolgatjuk egymás mellé, hanem anyagában, formájában összepattinthatóvá tesszük, megtaláljuk, mi hova illeszkedik. Máshogy nem bír el mindannyiunkat.
Látod, órákat töltöttem el azzal, hogy számomra semmi újat nem alkottam, csupán ismételtem - ráadásul olyan stílusban és vehemenciával, amit bizonyára nehéz elfogadni, azért futjuk le újra és újra a kezdő kört. Miért pont most menne át? És egyáltalán miért kellene átmennie, hiszen amit csinálsz jó és fontos, amit meg én csinálok, arról nincs semmi ilyen szintű bizonyíték vagy visszajelzés. Ez meg amit most előadtam, méretéhez képest minimális tartalommal rendelkező meddő szócséplés.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
2011. január 1., szombat
korszellem-125
Vita: akkor kb közös nevezőre kerültünk? Ez jó :-)
Ha viszont folytatni szeretnéd, akkor kénytelen leszel hozzászokni ahhoz a végletekig szőröző stílushoz, amit előadok. Nem írok röviden, de minden szót megrágok és akkor írom le, ha nem tudnám kihagyni. Ez igaz a Hajnalvilágra is. Idézet az első oldalról, "Kérések":
Folytonosság: a könyv nagy fejezetein belül kisebb, gyakran egymástól távoli témákat bontok ki mozaikszerűen – a témák azonban kapcsolódnak egymáshoz, a fejezetek pedig alapvetően támaszkodnak egymásra. Érdemes ezért szaggatott stílusa ellenére nagy ugrások nélkül, folyamatában olvasni...
A hit témakörével gyors átfutás alapján az alábbi helyeken foglalkozom: A Gyűrűk Ura (28 - a hit, mint civilizáció-formáló erő) A halál és sérülékenység tudata (34 - a hit, mint a gondolkodás elkerülhetetlen igénye, ehhez nem árt az előző fejezet sem), A hit kérdései (41 - ez lenne a "vonatkozó rész"?), Kylkhor, Gólem (79 - spiritualitás, mint civilizációs önkontroll), A hit kulcsmondatai (94), Hit (96 - a Hajnalvilág alapja), Közös tudatosság (105 - még egy spirituális kör), Hit 1,2 -el (109, 110 - apróságok)...
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
Ha viszont folytatni szeretnéd, akkor kénytelen leszel hozzászokni ahhoz a végletekig szőröző stílushoz, amit előadok. Nem írok röviden, de minden szót megrágok és akkor írom le, ha nem tudnám kihagyni. Ez igaz a Hajnalvilágra is. Idézet az első oldalról, "Kérések":
Folytonosság: a könyv nagy fejezetein belül kisebb, gyakran egymástól távoli témákat bontok ki mozaikszerűen – a témák azonban kapcsolódnak egymáshoz, a fejezetek pedig alapvetően támaszkodnak egymásra. Érdemes ezért szaggatott stílusa ellenére nagy ugrások nélkül, folyamatában olvasni...
A hit témakörével gyors átfutás alapján az alábbi helyeken foglalkozom: A Gyűrűk Ura (28 - a hit, mint civilizáció-formáló erő) A halál és sérülékenység tudata (34 - a hit, mint a gondolkodás elkerülhetetlen igénye, ehhez nem árt az előző fejezet sem), A hit kérdései (41 - ez lenne a "vonatkozó rész"?), Kylkhor, Gólem (79 - spiritualitás, mint civilizációs önkontroll), A hit kulcsmondatai (94), Hit (96 - a Hajnalvilág alapja), Közös tudatosság (105 - még egy spirituális kör), Hit 1,2 -el (109, 110 - apróságok)...
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)