“piacgazdaság”, mérce
Ha úgy tetszik, én is “piacgazdaságról” beszélek, csak pénz nélkül. A kínálati oldal a rendelkezésre álló anyagi javak, erőforrások, beleértve az emberek idejét és szaktudását is; továbbá a tárolási és szállítási infrastruktúra, amely ezek tartalékolását és mozgatását lehetővé teszi. A keresleti oldal a közösségek hierarchiája (például: család, város, megye, ország, kontinens, bolygó; de ugyanígy oktatási, termelési, stb. csoportok) által megfogalmazott igények. Ezek alsó szintje nyilván egyszerű dolgokról és hétköznapi kérésekről szólnak, a magasabb szinteket szakértők (Őrzők) által megfogalmazott célok jelentik.
Az egyén a közvetlen közösségei által (“demokratikusan”) elfogadott és fontossági sorrendbe állított feladatok között osztja el munkaidejét; ezek között lehet olyan feladat is, amely magasabb közösségi szintről érkezik – például egy mezőgazdasági terület nem csak a helyi fogyasztási igényeket elégíti ki; egy ott élő tudós idejét a világ másik felén keletkező problémákkal tölti “távmunkában”, stb. A mérce tehát végső soron az, hogy a közösség milyen mértékben képes és hajlandó részt venni egyes feladatok megoldásában.
Ez persze elméletben most is így van, választott képviselőink, munkahelyünk vezetői, nemzetközi szervezetek meghatározzák azokat a célokat, amelyeket támogatnak azáltal, hogy a mi élet-időnket és szaktudásunkat ennek megfelelő tevékenységekbe “csatornázzák”. Én a magam részéről nem vagyok elégedett ennek minőségével, és úgy gondolom, ha láthatnám és beleszólhatnék, akkor nem stadionépítésre, a Forma1 támogatására vagy az LHC-re szavaznék, hanem egyetemekre, tömegsportra, és a fukushimai kármentesítésre. Továbbá úgy gondolom, hogy ha ez a transzparencia megvalósulna, akkor a döntéshozók tevékenysége sokkal inkább lenne “szolgálat” mint ma.
“hogy lesz Őrző”
Őrző az, aki a közösség számára hasznos idejét azzal tölti, hogy civilizációs tudásunk egy szeletét
1: ellenőrzött körülmények között, magas minőségben megtanulja
2: a közvetlen vagy nagyobb közösség érdekében használja
3: megtalálja azokat a tehetségeket, akiknek továbbadhatja
- természetesen ezek aránya a szakterület és egyéni képességek szerint eltérő.
Őrző a tanár, az orvos, a mérnök; vagy akik a közösségek belső és külső kommunikációját mediátorként mederben tartják. Őrzők a papok, lelkészek, szerzetesek is. Őrzővé lesz egy tapasztalt Fenntartó is, ha a mentalitása a továbbadáshoz megfelelő. A közösség pedig eldönti, hogy melyik csapatból mennyit, konkrétan kiket kíván fenntartani.
Szóval persze, zenélhet bárki a szabad idejében, “amatőrként”. Viszont ahhoz, hogy ezt magas minőségben, a zenei kincsünk egy részének hordozójaként, Őrzőként, “profiként” tegye, sok évet tanul, magas szintre fejleszti ezt a tudását – és a közösségnek egyet kell értenie azzal, hogy ez mindnyájuk számára jobb, mintha “valami kézzelfoghatóbb” dolgot művelne.
gondolkodás és nyelvek
Az emberi agy egy neuronháló, amely egy szimpla mintaillesztő rendszer: a beérkező ingerekhez a memóriában rögzített milliónyi tapasztalat közül társítja azokat, amelyekhez hasonlósági kapcsolatot épített fel. Vagyis: egy végtelenül analogikus, párhuzamos, ingerkapcsolaton alapuló rendszer. Akinek erről más elképzelése van, szóljon. Viszont így valójában semmi köze ahhoz, amit mi “logikus gondolkodásként” emlegetünk.
A természetes nyelv feladata, hogy fogalmakat alkosson ebben a kusza hálózatban, segítse a hasonló dolgok összerendezését, folyamatok kialakítását, ugyanakkor viszont megőrizze, sőt fejlessze a hasznos képzettársításokat. Ennek mélysége megdöbbentő volt a számomra.
A mesterséges, egyszerűsítő nyelv a másik oldal, amikor konkrét akciókká, tervekké kell összeállítani a gondolatainkat, illetve ahol muszáj tudományos pontossággal ellenőrizni, értékelni ezeket. Ebben sajnos nagy a “zaj” is: személyes motivációk, érzelmek, kognitív disszonancia, stb., így nagy segítséget jelenthet egy közvetítő nyelv, ami deklaráltan nem-metaforikus, hanem teljesen konkrét. Ilyen “nyelvet” alkot minden számítógépes program, akár szavakkal, akár felhasználói felületekkel és parancsikonokkal teszi: elemei csak egyféleképpen értelmezhetők, mindig ugyanazt csinálják. Nem-emberiek.
Ha az emberi agyat túl korán kezdjük megismertetni a nem-emberi nyelvvel, alkalmazkodik hozzá, egyszerűsödik. Tudomásom szerint agyi vizsgálatokkal igazolták már ezt a jelenséget: a számítástechnikával “fertőzött” gyerekek agyának komplex döntéshozó rétegei sokkal kisebb mértékben fejlődnek, nem szokik hozzá a mérlegeléshez, több szempont figyelembe vételéhez; megszokja a dolgok elfogadását azok értelmezése helyett. Vitázni pedig végképp nem tudnak, mert értelmezhetetlen számukra a különbség a természetesen igaznak tekintett saját vélemény és az abszolút igazság között. Ez egyébként itt is nagyszerűen bemutatható jelenség.
Talán nem kell mondani, mennyire félelmetes ez. Én tervezőként nem is tudok mit kezdeni olyan emberekkel, akik nem képesek metaforákban, képekben gondolkozni. “Jó felhasználók” lehetnek belőlük, de már megérteni sem képesek azokat a kérdéseket, amelyekre választ keresek.
“kódrészleteket kezdenél bemásolni”
Bocs, nyelvek értelmezésével kapcsolatos példát kértél, én meg informatikus vagyok és a példáim is a szakterületemről származnak – ugyan honnan máshonnan? De legalább igyekeztem közérthető lenni, és olyan fogalmakat használni, amelyek ismeretét feltételezhetem egy internetes fórumon kommunikáló embertől. A múltkor meg pont az volt a baj, hogy “alálőttem” egy kollégának, emiatt kértem előre elnézést.
Megtörtént. 25 évesen írtam egy könyvet arról, hogy mi nem tetszik a világban, és milyen (akkor spirituális) úton keresem a megoldást. Aztán feladtam egy szépen induló “mester-karriert”, mert hiányoltam az objektív visszajelzést. Rendszerelemzőként fejlesztettem a gondolkodásomat, és igen, végül összeállt egy számomra elégséges, teljes kép, amely magyarázza a mai jelenségeket, és kiutat is tartalmaz. Ezt is leírtam. Továbbá a blogomra kitettem lényegében minden (személyiségi jogok védelmének megfelelően kicsit szűrt) kommunikációmat, hogy aki kíváncsi rá, legyen hol utánanéznie a “múltamnak” (az a bizonyos informatikai karma), tudjon az aktuális szövegemtől független, mélyebb képet kialakítani rólam.
Az már másik kérdés, hogy senki nem kíváncsi rá, sőt úgy érzi, szívességet tesz nekem azzal, hogy sokadszor elismételtet velem már leírt dolgokat, minősíthetetlen alpári módon osztogat, aztán amikor kiderül, hogy csak a saját kognitív disszonanciájával küzd, és lehetne értelmesen is beszélni, elhallgat.
Mondjuk, tényleg szívességet tesz vele. Elkerülhetetlenné teszi számomra azt a kérdést, hogy akkor is dolgozom-e minden erőmmel ezen a rendszeren, ha végül tényleg egy éretlen tömeg fölötti totális diktatúra eszköze lesz (ha egyáltalán sikerül)?
Nagyon fájdalmas dolog ez, ahogy egyre inkább hajlok az igen felé, mert a közösség élete fontosabb: megtartja a következő generációk esélyét. Lásd Asimov és a robotika 0. törvénye. Iszonyú bölcs volt az az ember, én meg most olvasva szóról szóra ismerek rá a belső küzdelmeimre, álmaimra.
“Véleményed szerint is ennyire vissza kell menni időben és fejlettségben?”
Szerintem a megoldás esélye csak “előre” van. Ma teljes sebességgel rohanunk a szikla pereme felé, már megállni és elkanyarodni sincs elég idő. Az egyetlen megoldás: ugrani, csak hát nem mindegy, hogy pontosan merre van a túlsó part. Vaktában, vagy “óvatosan” elrugaszkodni, közben hátrafelé nézegetni itt nem ajánlott.
Elemzésem szerint ehhez az informatika és a szervezettség a kulcs, csak nem a mai formában – de ez is triviális: az emberi társadalom legalapvetőbb kérdése: hogyan lehet irányítani másokat? Csak én kicsit tovább megyek: miért kell irányítani másokat, és hogyan lehet elérni azt, hogy az eredmény mindnyájunknak jó legyen?
Másrészt én informatikus vagyok, ehhez értek, ezt tudom hozzátenni, láthatóan nem vagyok például “marketinges”, vagy jó mesélő…
“Már írtam, semmi közöm hozzá miben hiszel”
Ezt kérdezted: “Loránd, te ebbe tényleg hiszel, amit itt leírsz?” (58, Curix)
A szimpla “igen” viszont nem válasz, mert nem biztos, hogy a “hit” szón ugyanazt értjük, ezért tettem hozzá az általam alkalmazott definíciót. Ha valamihez nincs közöd, ne kérdezz rá…
Ha úgy tetszik, én is “piacgazdaságról” beszélek, csak pénz nélkül. A kínálati oldal a rendelkezésre álló anyagi javak, erőforrások, beleértve az emberek idejét és szaktudását is; továbbá a tárolási és szállítási infrastruktúra, amely ezek tartalékolását és mozgatását lehetővé teszi. A keresleti oldal a közösségek hierarchiája (például: család, város, megye, ország, kontinens, bolygó; de ugyanígy oktatási, termelési, stb. csoportok) által megfogalmazott igények. Ezek alsó szintje nyilván egyszerű dolgokról és hétköznapi kérésekről szólnak, a magasabb szinteket szakértők (Őrzők) által megfogalmazott célok jelentik.
Az egyén a közvetlen közösségei által (“demokratikusan”) elfogadott és fontossági sorrendbe állított feladatok között osztja el munkaidejét; ezek között lehet olyan feladat is, amely magasabb közösségi szintről érkezik – például egy mezőgazdasági terület nem csak a helyi fogyasztási igényeket elégíti ki; egy ott élő tudós idejét a világ másik felén keletkező problémákkal tölti “távmunkában”, stb. A mérce tehát végső soron az, hogy a közösség milyen mértékben képes és hajlandó részt venni egyes feladatok megoldásában.
Ez persze elméletben most is így van, választott képviselőink, munkahelyünk vezetői, nemzetközi szervezetek meghatározzák azokat a célokat, amelyeket támogatnak azáltal, hogy a mi élet-időnket és szaktudásunkat ennek megfelelő tevékenységekbe “csatornázzák”. Én a magam részéről nem vagyok elégedett ennek minőségével, és úgy gondolom, ha láthatnám és beleszólhatnék, akkor nem stadionépítésre, a Forma1 támogatására vagy az LHC-re szavaznék, hanem egyetemekre, tömegsportra, és a fukushimai kármentesítésre. Továbbá úgy gondolom, hogy ha ez a transzparencia megvalósulna, akkor a döntéshozók tevékenysége sokkal inkább lenne “szolgálat” mint ma.
“hogy lesz Őrző”
Őrző az, aki a közösség számára hasznos idejét azzal tölti, hogy civilizációs tudásunk egy szeletét
1: ellenőrzött körülmények között, magas minőségben megtanulja
2: a közvetlen vagy nagyobb közösség érdekében használja
3: megtalálja azokat a tehetségeket, akiknek továbbadhatja
- természetesen ezek aránya a szakterület és egyéni képességek szerint eltérő.
Őrző a tanár, az orvos, a mérnök; vagy akik a közösségek belső és külső kommunikációját mediátorként mederben tartják. Őrzők a papok, lelkészek, szerzetesek is. Őrzővé lesz egy tapasztalt Fenntartó is, ha a mentalitása a továbbadáshoz megfelelő. A közösség pedig eldönti, hogy melyik csapatból mennyit, konkrétan kiket kíván fenntartani.
Szóval persze, zenélhet bárki a szabad idejében, “amatőrként”. Viszont ahhoz, hogy ezt magas minőségben, a zenei kincsünk egy részének hordozójaként, Őrzőként, “profiként” tegye, sok évet tanul, magas szintre fejleszti ezt a tudását – és a közösségnek egyet kell értenie azzal, hogy ez mindnyájuk számára jobb, mintha “valami kézzelfoghatóbb” dolgot művelne.
gondolkodás és nyelvek
Az emberi agy egy neuronháló, amely egy szimpla mintaillesztő rendszer: a beérkező ingerekhez a memóriában rögzített milliónyi tapasztalat közül társítja azokat, amelyekhez hasonlósági kapcsolatot épített fel. Vagyis: egy végtelenül analogikus, párhuzamos, ingerkapcsolaton alapuló rendszer. Akinek erről más elképzelése van, szóljon. Viszont így valójában semmi köze ahhoz, amit mi “logikus gondolkodásként” emlegetünk.
A természetes nyelv feladata, hogy fogalmakat alkosson ebben a kusza hálózatban, segítse a hasonló dolgok összerendezését, folyamatok kialakítását, ugyanakkor viszont megőrizze, sőt fejlessze a hasznos képzettársításokat. Ennek mélysége megdöbbentő volt a számomra.
A mesterséges, egyszerűsítő nyelv a másik oldal, amikor konkrét akciókká, tervekké kell összeállítani a gondolatainkat, illetve ahol muszáj tudományos pontossággal ellenőrizni, értékelni ezeket. Ebben sajnos nagy a “zaj” is: személyes motivációk, érzelmek, kognitív disszonancia, stb., így nagy segítséget jelenthet egy közvetítő nyelv, ami deklaráltan nem-metaforikus, hanem teljesen konkrét. Ilyen “nyelvet” alkot minden számítógépes program, akár szavakkal, akár felhasználói felületekkel és parancsikonokkal teszi: elemei csak egyféleképpen értelmezhetők, mindig ugyanazt csinálják. Nem-emberiek.
Ha az emberi agyat túl korán kezdjük megismertetni a nem-emberi nyelvvel, alkalmazkodik hozzá, egyszerűsödik. Tudomásom szerint agyi vizsgálatokkal igazolták már ezt a jelenséget: a számítástechnikával “fertőzött” gyerekek agyának komplex döntéshozó rétegei sokkal kisebb mértékben fejlődnek, nem szokik hozzá a mérlegeléshez, több szempont figyelembe vételéhez; megszokja a dolgok elfogadását azok értelmezése helyett. Vitázni pedig végképp nem tudnak, mert értelmezhetetlen számukra a különbség a természetesen igaznak tekintett saját vélemény és az abszolút igazság között. Ez egyébként itt is nagyszerűen bemutatható jelenség.
Talán nem kell mondani, mennyire félelmetes ez. Én tervezőként nem is tudok mit kezdeni olyan emberekkel, akik nem képesek metaforákban, képekben gondolkozni. “Jó felhasználók” lehetnek belőlük, de már megérteni sem képesek azokat a kérdéseket, amelyekre választ keresek.
“kódrészleteket kezdenél bemásolni”
Bocs, nyelvek értelmezésével kapcsolatos példát kértél, én meg informatikus vagyok és a példáim is a szakterületemről származnak – ugyan honnan máshonnan? De legalább igyekeztem közérthető lenni, és olyan fogalmakat használni, amelyek ismeretét feltételezhetem egy internetes fórumon kommunikáló embertől. A múltkor meg pont az volt a baj, hogy “alálőttem” egy kollégának, emiatt kértem előre elnézést.
“Azon még nem gondolkodtál Loránd, hogy a káoszt kiváltó okot visszafejtsd”
Megtörtént. 25 évesen írtam egy könyvet arról, hogy mi nem tetszik a világban, és milyen (akkor spirituális) úton keresem a megoldást. Aztán feladtam egy szépen induló “mester-karriert”, mert hiányoltam az objektív visszajelzést. Rendszerelemzőként fejlesztettem a gondolkodásomat, és igen, végül összeállt egy számomra elégséges, teljes kép, amely magyarázza a mai jelenségeket, és kiutat is tartalmaz. Ezt is leírtam. Továbbá a blogomra kitettem lényegében minden (személyiségi jogok védelmének megfelelően kicsit szűrt) kommunikációmat, hogy aki kíváncsi rá, legyen hol utánanéznie a “múltamnak” (az a bizonyos informatikai karma), tudjon az aktuális szövegemtől független, mélyebb képet kialakítani rólam.
Az már másik kérdés, hogy senki nem kíváncsi rá, sőt úgy érzi, szívességet tesz nekem azzal, hogy sokadszor elismételtet velem már leírt dolgokat, minősíthetetlen alpári módon osztogat, aztán amikor kiderül, hogy csak a saját kognitív disszonanciájával küzd, és lehetne értelmesen is beszélni, elhallgat.
Mondjuk, tényleg szívességet tesz vele. Elkerülhetetlenné teszi számomra azt a kérdést, hogy akkor is dolgozom-e minden erőmmel ezen a rendszeren, ha végül tényleg egy éretlen tömeg fölötti totális diktatúra eszköze lesz (ha egyáltalán sikerül)?
Nagyon fájdalmas dolog ez, ahogy egyre inkább hajlok az igen felé, mert a közösség élete fontosabb: megtartja a következő generációk esélyét. Lásd Asimov és a robotika 0. törvénye. Iszonyú bölcs volt az az ember, én meg most olvasva szóról szóra ismerek rá a belső küzdelmeimre, álmaimra.
“Véleményed szerint is ennyire vissza kell menni időben és fejlettségben?”
Szerintem a megoldás esélye csak “előre” van. Ma teljes sebességgel rohanunk a szikla pereme felé, már megállni és elkanyarodni sincs elég idő. Az egyetlen megoldás: ugrani, csak hát nem mindegy, hogy pontosan merre van a túlsó part. Vaktában, vagy “óvatosan” elrugaszkodni, közben hátrafelé nézegetni itt nem ajánlott.
Elemzésem szerint ehhez az informatika és a szervezettség a kulcs, csak nem a mai formában – de ez is triviális: az emberi társadalom legalapvetőbb kérdése: hogyan lehet irányítani másokat? Csak én kicsit tovább megyek: miért kell irányítani másokat, és hogyan lehet elérni azt, hogy az eredmény mindnyájunknak jó legyen?
Másrészt én informatikus vagyok, ehhez értek, ezt tudom hozzátenni, láthatóan nem vagyok például “marketinges”, vagy jó mesélő…
“Már írtam, semmi közöm hozzá miben hiszel”
Ezt kérdezted: “Loránd, te ebbe tényleg hiszel, amit itt leírsz?” (58, Curix)
A szimpla “igen” viszont nem válasz, mert nem biztos, hogy a “hit” szón ugyanazt értjük, ezért tettem hozzá az általam alkalmazott definíciót. Ha valamihez nincs közöd, ne kérdezz rá…
:-)
