A Szent Grál...

2012.01.11. 15:29:02
@hungarisztan:
"no drama, please"
Részemről semmi dráma - nem csak neked szokatlan, hogy szó szerint értem azt, amit írok. "Megtisztel" bárki, aki érdemben válaszol, ha nem kapok választ, az azt jelenti, hogy "nem tisztelt meg vele". Most viszont igen, sőt, értő szándékkal utánaolvastál néhány dolognak, és ennek alapján formáltál önálló véleményt, amit őszintén elmondasz. Ritka kincs! Ismét szó szerint. :-)

"vezethet teljesen más eredményre ugyanannak a döntésnek a mérlegelése attól függően, hogy az egyén vagy a közösség szemszögéből nézzük. A fönti megállapítás kizárólag az egyén szemszögére érvényes."
A döntés mindig az egyénben születik meg, azonban mi képesek vagyunk az empátia varázslatára, bele tudjuk érezni magunkat a másik helyzetébe, így a közösség szempontjai képesek beleolvadni a saját döntéseinkbe. Továbbá, ha az egyén végre felfogja, hogy milyen hatalmas mértékben függ a körülötte lévő közösségtől, abszolút önző szempontokból fog a közösség számára előnyös döntéseket hozni... :-)

"a tehetetlenség érzése kihívásként inspirál"
Hát, nem igazán - pontosan ugyanúgy kétségbe ejt és dühít, mint téged. A mostani aktivitásom abból fakad, hogy végre elértem az örvény alját, és megbarátkoztam a saját tehetetlenségemmel. Ha úgyis mindegy, hogy mit csinálok, miért NE csinálnám azt, ami lehetetlennek tűnik, de legalább értelmét látom? :-)

Óriási ajándékokat kaptam a munkámban: többször volt alkalmam kitalálni, és utána megvalósítani "lehetetlen" dolgokat - bár közben voltak iszonyú kétségbeejtő időszakok is. Úgy is mondhatnám, állandóan a lehetetlent kísértem. Ha érdekel, itt a Szent Grál, épp ma hajnalban fejeztem be:hajnalvilag.hu/projects/dust/dustVezetoi.pdf

"emberek azért ölik egymást, mert más a bőrszínük, vallásuk vagy politikai preferenciájuk..."
Ez megint a felszín. Száz évvel ezelőtt nem volt különös, ha egy gyereket halálra vert az apja, úgyis elvitt a faluban kettőt a farkas, hármat a tél csak úgy. Őrületes indulatok feszülnek bennünk, és képesek vagyunk (főleg álnevek mögött és virtuálisan) ordítozni egymással - mégis hitetlenkedünk egy fentihez hasonló történet hallatán.

Sajnos azonban a viselkedésünket alapvetően (a logikus érvelésnél sokkal mélyebben) meghatározó mintakészletünk katasztrofálisan rossz állapotban van, mert az állandó versengésre ösztönző politikai-gazdasági rendszer termékeivel van tele: lövöldözős filmek, krimik, szappanoperák, celeb-hírek. Az lenne a csoda, ha ilyen alappal képesek lennénk értelmes viselkedésre - az pedig valódi csoda, hogy ennek ellenére még mindig léteznek értékes emberi kapcsolatok és gondolatok. Az én tapasztalatom az, hogy ezek nincsenek is olyan nagyon mélyen a felszín alatt, főleg személyes kontaktusban, ahol a metakommunikáció is segít.

Pontosan tudom, hogy ez szándékosan torzított pozitív kép - de ha már tévedni kell, akkor tévedjek azzal, hogy ok nélkül hiszek az emberben, mintsem azzal, hogy rosszabbnak feltételezem a valósnál. Hát nem? De! :-)

"No, hát ez még engem is felülmúl, pedig az már azért kihívás..."
Akkor keveset tudsz például a termőtalaj kimerüléséről, a talajvízszint drasztikus csökkenéséről, vagy arról, hogy mi történik jelenleg is Fukushimában (és hogy ismétlődésének kockázatát vállaljuk további 400+ működő reaktorban minden nap). Ma tényleg meg tudjuk annyira mérgezni nukleáris hulladékkal az egész bolygót, hogy betegyen nekünk; ha pedig beindulnak az éhséglázadások és népvándorlások, akkor erre jókora esély mutatkozik. Ez az, amit nem szabad megvárnunk.

Ez minőségi különbség ám a korábbi korszakokhoz képest, amikor szintén szó szerint kidőlt ám egy rakás civilizáció (görög, római, dél-amerikai; sőt, ahol nem volt "backup", ott totálisan, lásd Húsvét-szigetek). Jelenleg az egész bolygót lefedő civilizációnk van, sok kimutatás szerint már jó ideje "dőlőben van" - és nincs "backup" a Marson...

Nem azt mondtam, hogy elpusztítjuk "a természetet" - az élet sokkal szívósabb annál. Viszont egyáltalán nem tudatosodik bennünk, milyen mértékben függ a "civilizáció" (amit ma ezen a fogalmon értünk) az ellátó rendszerünk folyamatos működésétől, amit ha hagyunk összeomlani, nem lesz több esélyünk újra felkapaszkodni.

Az én inspirációm innen származik. Látom a falat az út végén, és reménytelennek tartom a "valahogy csak lesz" mondást: elnézést a kifejezésért, de azon a falon szarrá megyünk és kész. Máshogy KELL lennie, és amit lehet, meg akarok tenni azért, hogy máshogy is legyen. Nyilván óriási esélye van annak, hogy ez nem lesz elég, de a fenébe is, ez nem ok vagy mentség arra, hogy leálljak.

Uff, én beszéltem! :-)