Kedves Krisztián,
bár továbbra sem kívánok belezavarni a harsogásodba, azért mivel áttételesen kérdést intéztél hozzám, válaszolok. Hátha egyszer... mindegy.
Nem foglalkozom az "igazsággal", mert érdektelennek tartom azt a felvetést, hogy "Az Igazságot" a rendelkezésemre álló gondolkodási képességgel megismerhetném. Néhány felvetés helyette:
1: mindannyian igyekszünk a magunk szintjén logikusan gondolkodni, a rendelkezésünkre álló, általunk hitelesnek tartott tényekből helyes következtetéseket levonni, az eredményt azonban nem szerencsés "igazságnak" nevezni, vagy akként hangoztatni. Nem kell messzire menni innen ahhoz, hogy erre (és értelmetlenségére) példát találjunk.
2: gondolkodásunk "önmagától" nem logikus, egyszerűen azért, mert arra alkalmatlan berendezéssel, az agyunkkal végezzük - igen kemény, és kevesektől látott erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy legalább emlékeztessen arra. Én is csak az "alkalmazott logika" embere vagyok programozó lévén - majd ha elég időt töltöttem a görögökkel, talán többet látok, addig ez is csak jámbor vélemény.
3: megismerőképességünk (érzékeink, véges létidőnk és korlátolt áteresztőképességünk miatt) sehol nem érintkezik a "valósággal", hiába áltatjuk magunkat az ellenkezőjével. Magyarul: a leglogikusabb gondolkodás alapja sem több, mint a saját világkép, más néven a hit - akár valamilyen magasabb szintű rendbe, akár a tudományba és annak eszközeibe vetjük.
A fentiek természetesen nem vonatkoznak senki más állításaira, lehetséges, hogy éppen te vagy birtokában az abszolút igazságnak (semmi piszkálódó felhang) - az én ismereteimből az én gondolkodásmódom szerint más következtetéseket vonok le, ezek egy részéről beszél Zoltán.
Az pedig ismét az én véleményem, hogy stílusod és szavaid alkalmatlanok arra a tevékenységre, amit én beszélgetésnek vagy vitának nevezek. Ebben is hibázhatok természetesen, de egyelőre nem "veled" beszélek (hiszen te sem hozzám szólsz), csak reagálok egy "felém" intézett, számomra megalapozatlannak tűnő felhorkanásra. Kicsit sajnálom a rá fordított időt, de ez meg az én gyengeségem.
Szóval, nyilván okkal mondasz véleményt a gondolataimról, és a magad módján képes vagy kihámozni az újabb kirohanásra valót ezekből a szavakból is - ez a te igazságod, kívánom, hogy adjon neked annyi hasznos feladatot és megmérettetést az életedben, ahogy az én hitem és világlátásom tesz próbára engem nap mint nap, most például általad. Adja meg neked, hogy az "Üdv!" és a "Béke!" ne hangozzék oly idegenül a közöttük szereplő szavaid tükrében.
... kedves Zoltán, semmilyen áldozatot nem hoztam, a Hajnalvilág megírása vegytiszta önzés a részemről: csupán arról van szó, hogy ezt az élet nevű játékot igyekszem valóban azok szerint a szabályok szerint játszani, amikben hiszek - ez ugyan mitől lenne kunszt? Nincs értelme annak az összehasonlításnak sem, hogy "mélyebb", meg hasonlók, simán lehet, hogy hülyeségeket beszélek. Az talán szokatlan manapság, hogy igyekszem végigvinni a gondolataimat és őszintén beszélni, vagy hogy a dühös és/vagy átgondolatlan vagdalkozás helyett a műtétben hiszek.
Ha pedig a "tűzre vetés" szándékát olvasod ki belőle, akkor az én írásomból csináld a gyújtóst, és csak személyes könyvtárra használd - de akkor egyetlen könyvet sem hagyhatsz ki. Onnantól csak azt hidd el, amire a saját életedet, minden perccel fogyó idődet és erődet hajlandó vagy feltenni, és nyugodt lélekkel tudsz a tükörbe vagy bárki más szemébe nézni. Viszont ha egy olyan könyved is van, amit megtartanál (legyen ez a Biblia, Korán, Tóra, Buddha beszédei, Lao-ce, ...), akkor fogadd el, hogy mindenkinek megvan a magáé, és ne játssz tovább a tűzzel, elég baj, hogy oly sokan tesszük.
A külvilág olyan, amilyen - a bennünk keletkező reakció viszont tükör, ha valakit/valamit meg akarunk változtatni, vagy éppen "tűzre vetni", "megnevelni", olyan, mintha a tükrön akarnám kinyomni a pattanásomat, és haragudnék rá, mert csúnya.
Khm... Krisztián, mielőtt megfújnád a harsonát: mindez személyes véleményem, nem olvastam hozzá csillagokat, és nem állítom, hogy bárki másnak így kellene gondolkodni, vagy akár hogy én mindig képes lennék rá - mondjuk inkább... szamárvezetőnek önmagam számára, és tiszteletteljes kérésnek azok felé, akik a szavaimra hivatkozni kívánnak.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
