2013. október 5., szombat

Vita és tanmese

Antalffy-blog, 2013.október.5th. at 07:26

Csak akkor beszélj, ha a csendnél értelmesebbet tudsz mondani. (Gandhi)

Itt ez nehéz, és elég erőteljes szelekcióra kényszerít, elnézést mindazoktól, akiket emiatt kihagyok. Nyilván nem látom sok értelmét rólam beszélgetni azokkal, akik velem nem képesek vagy hajlandóak. Azért sem fogok elnézést kérni, hogy egy (legalábbis szavak szintjén) mindannyiunk számára fontos témával én mérnöki precizitással igyekszem foglalkozni és másoktól ugyanezt várnám el, mert a megoldás keresése, de egyáltalán a felmerülő vélemények bármennyire is használható értékelése csak ezen a szinten értelmezhető. A többi népszerű, de üres fecsegés.

71, 74 Balázs: köszönöm a pozitív visszajelzést; lehet hogy számodra érdekes lehetnek korábbi, “spirituálisabb” írásaim, ha keresed, megtalálod őket, és rájössz, hogy miért váltottam mégis erre a vonalra. Viszont a vörös posztót lobogtatni nincs sok értelme.

Természetesen nem várhatom el senkitől, hogy feladja egy életen át magába égetett gondolkodási mintáit csak azért, hogy képes legyen felfogni azt, amit mondok. Csak abban reménykedhetem, hogy egyszer, véletlenül felfedezi önmagában azokat a folyamatokat, amelyek a megértést megakadályozzák a számára. Talán egyszer leesik, hogy “hopp, én is emberi aggyal gondolkodom? Nekem is neuronháló állítja elő a gondolataimat? Rám is igaz lenne, hogy ha valamit régóta ismételek, akkor nem vagyok képes objektív módon értékelni az ettől eltérő véleményt? Nem csak másokra hat a kognitív disszonancia, hanem rá is?” Szerencsére az érintettek akár ebben a párbeszédben is számtalan ilyen felfedezést tehetnek, ha képesek lennének a saját szövegeiket objektív módon szemlélni. Minden egyéb csak ezután a kezdőlépés után következik. Talán egyszer sikerül, én igyekeztem mindent megtenni érte.

73, Arma: Egy zárt körben gondolkodol, ha valaki nem ért veled egyet, az csak azért lehet, mert butább nálad…
Szerinted mi vezetett a mai bajokhoz? Amit csak a te Vénusz-projekted tud megoldani… A rendszerednek van köze a neuro-linguistic programminghoz?
Természetesen zárt (a saját világképem által behatárolt) körben gondolkodom, ahogy például te is. Viszont úgy érzem, az enyém sokkal megengedőbb, befogadóbb és konstruktívabb, mint amit te elővezetsz, így engedelmeddel maradok is nála. Lehet, hogy te emiatt butábbnak érzed magad, de borzasztóan meglepődnék, ha egyetlen olyan mondatot tudnál mutatni, amiben én téged annak neveztelek volna. A változatlanul fenntartott “rasszista balfék” megnevezés egy számomra elfogadhatatlan intellektuális mosdatlanságra utal, nem az intellektus hiányára.

Nem egyetértést kérek, csupán a véleményem megismerésének és megértésének szándékát; és nem nevezem párbeszédnek azt, amikor valaki, például te az előítéleteiddel vitázol. Csak kicsit fáraszt, hogy ehhez az én nevemet használod, ahogy annak sem örülnék, hogy a célbalövésnél az én fényképemet ragasztod a céltáblára. Nem fáj, nem izgat, de valahogy mégsem… korrekt. (Tibor bá dettó)

Köszönöm az NLP felvetést, nem ismertem a fogalmat, most wikipédia szinten ránéztem. Ha jól látom, ez egy módszertan, amelynek működése levezethető az általam itt dióhéjban leírt agy-nyelv kapcsolatból. Csupán ez arra törekszik, hogy anyanyelven tanítsa meg a precíz gondolkodást, és rámutasson a jellemző fogalmazási pongyolaságokra.

A rendszeremnek annyi köze van hozzá, hogy a kialakításához nekem természetesen ilyen módon, tudatosan kellett átfaragnom a gondolkodásomat, és a megértéséhez is kell legalább némi hasonló önelemzés. Mondom: önelemzés, nem “valaki más”, például a “nagyszájú stb. Loránd” elemzése…

76, tücsöktávlat: rendben, bár számomra kifejezetten hasznos volt ennyi is, még egyszer köszönöm a felvetéseim korrekt, tartalmi kezelését.

A kérésednek viszont nem teszek eleget. Kritikád számomra nagyon értékes volt, párbeszédünk értelmetlen lenne anélkül, hogy idézem azokat a részeket, amelyekre reagálok. Publikus formában megjelenített tartalmat vettem át, nem módosítottam, a kihagyásokat egyértelműen jeleztem, és az eredeti forrást linken elérhetővé tettem. Ahogy azt Tibor bá (aki “párbeszédben” egyetlen mondatomat sem képes tartalmi csúsztatás nélkül idézni) nagyon helyesen írja: a szelekció önmagában utal a gondolkodásomra, és mit ilyen, a “netes karmám” fontos része. Mivel semmi kifogásom nincs az ellen, hogy mások így járjanak el az én szövegeimmel, én is nyugodt lélekkel teszem ezt a tiéddel. Remélem, nincs harag.

85, 89, Tibor bá: ha kérdeznél, kevesebbet tévednél. Természetesen olvastam a Legyek urát, és a szerintem megfelelő (szépirodalom) polcra tettem, nem a Biblia helyére, ahol nálad szerepel. Fontosabbnak tartom azonban valós pszichológiai kísérletek, például a stanfordi börtönkísérlet eredményeit, és a kapcsolódó elemzéseket. A témában relevánsabb számomra egy elismert szakember (Philip Zimbardo) véleménye, mint egy meghasonlott tanárból lett, saját területén elismerésre méltó íróé (William Golding) – viszont így wikipédia szinten ránézve a szimpátiád teljesen logikus következménye gondolkodásodnak. Golding a te íród.

—

Tanmese következik, a helyi szemléletmódhoz igazítva.

A birka élete természeti környezetben nehéz és meglehetősen rövid: állandóan menekül, szűkös erőforrásokért tülekszik a társaival, ahol ugyanakkor ragadozók lesnek rá; egyedszáma alacsony, de az egyedek álladó szenvedése dacára fajszinten képes fennmaradni.

A birkanyáj szimbiózisban él a pásztorokkal és a kutyákkal. Ők gondoskodnak a kényelmükről, biztonságukról, szaporodásukról. Sok generáció után a birkák már nem is lennének képesek természeti viszonyok között fennmaradni. Az pedig tény, hogy a pásztorok a birkákból élnek; a “jó pásztorok” igyekeznek korrekt üzletet kötni, a “rosszak” meg hatalommániás balfékek. Ha viszont túl rossz lesz a helyzet, a birkák képesek fellázadni és eltiporni a rossz pásztort.

Ez a nyáj azonban nem egy akolban él, hanem vándorútra indult (megváltoztatja saját életterét), és most egy folyó partjára ért. Folyamatosan tülekszik előre, a partra szorulók üvöltöznek ugyan, de a nyáj tehetetlensége a vízbe taszítja és megfojtja őket. A tömeg halad a szokott úton, és ha így folytatja, mind egy szálig megfulladnak. A pásztor nyilván tépi a haját és üvöltözik, de a nyáj csak ballag a folyóba tovább.

Szerencsére vannak “másként gondolkodó” birkák! Ezek azonban azt bégetik, hogy úgyis mind megfulladunk, mert a nyáj mindig erre fog menni, tehát vegyünk úszóleckét – arról nem beszélnek, hogy sajnos a birka nem úszásra termett, az a kapálódzással töltött plusz fél óra nem éri meg a fáradságot. Másik birkák óriási felfedezésként kiabálják a világba, hogy vannak pásztorok! És természetesen minden az ő felelősségük, ha valami rossz történik, ők a ludasok. Lásd még: Monty Python, Brian élete, mit adtak nekünk a rómaiak?

Na most, van egy idióta birka, amelyik előremegy a folyó partjára, aztán ide-oda rohangál, míg talál egy hidat. Nyilván nincs garancia arra, hogy amit ő hídnak vél, tényleg az is, hogy elbírja-e a nyájat, hogy a nyáj képes-e elkanyarodni, hogy a túlparton minden oké lesz mint a mesében. Viszont nyugodt lélekkel és szorgosan bégeti, hogy jó lenne érdemben megvizsgálni ezt a lehetőséget – vagy bármi más, (“mérnöki szinten” végiggondolva is) megoldást ígérő alternatívát. Aztán megszervezni a kanyarodást, ami igenis alapvetően szervezési probléma, és amit természetesen egyedül szintén nem tud megtenni. Egyedül tehát biztosan elbukik, de nem feltétlenül azért, mert tévedett. Akárhogy is, sokkal értelmesebbnek tűnik, mint akár tudatlanul, akár lemondó sóhajjal, akár harcosan üvöltözve belegyalogolni a folyóba és megfulladni.

Ez az idióta birka kicsit tart attól, hogy egyszer megjelenik mellette a pásztor és megkérdezi: lehetne egy egyértelműen gyilkos erejű villanypásztort építeni a folyó partjára? Még ha bele is döglik egy rakás birka, a végén a nyáj rákényszeríthető arra, hogy legalább egy része a hídra menjen, mert a személyes, közvetlen fenyegetés képes lehet megállítani? A válasz ugyanis: igen. Persze nincs arra sem garancia, hogy kényszerrel megoldható az, ami a józan gondolkodás hiányában nem ment, de ha más nincs, egy próbát megér. Még mindig jobb, mint a teljes nyáj pusztulása.

Próbáljátok meg felfogni.

2013. szeptember 30., hétfő

Útkeresésről Tibor bá blogján

2013.szeptember.30th. at 19:20
68, Curix: Loránd ha az általad spirituálisnak nevezett útkeresést azért hagytad abba, mert nem érkezett külső objektív vélemény, akkor ezt az informatikai vonalat miért nem hagyod abba, amire – saját bevallásod szerint is – a kutya nem kíváncsi? Sőt a visszajelzések talán inkább negatívak. Akkor miért?

Te valamit nagyon benéztél.

A spirituális oldalt azért hagytam ott, mert a visszajelzés (nyilvánvaló okokból) nem objektív: az, hogy valakinek segít az, amit mondok, még nem jelent semmit a mondatom igazságtartalmára nézve. Imádat és utálat között nincs nagy különbség abban a világban, ha pedig a “hallgatóság” véleményére kezdek adni, az már nem az én igazság-keresésem. Ennyi dióhéjban, remélem, nem voltam túl “gömb”.

A programozás más világ. Tény, hogy “ígéretes kísérlet, de nem látom az együttműködés módját” típusú választ kaptam két egyetemről meg néhány nonprofit szervezettől a nagy terveimre. Így aztán most egy német központú multi cégnél építem a programtervezői karrieremet a töredékének felhasználásával. Talán nem mondok újat azzal, hogy ezen a helyen nem a mutyizmus az érvényesülés kulcsa.

Amiért csinálom: mert látok egy feladatot, ami előtt mások csak nyavalyogni tudnak (bocsánat, de az általad időnként elővezetett hihihi-hahaha és Tibor bá szigonyos győzelme egyaránt ide tartozik). Ez a feladat számomra fontos, van elképzelésem a megoldásáról, tehát foglalkozom vele annyit, amennyi az adott időbe belefér.

69, Arma: Lóránd, mégis beleolvastam a szövegedbe ...

Konkrétan végiggondoltad-e már, hogy mi vezetett a mai, valóban rémisztő viszonyokhoz, amiket utópiáddal gyógyítanál, mi ebben a szörnyű helyzetben a szerepe a tömegek agyának mesevilág általi fertőzésének, kik fertőzik a tömegek agyát mesevilággal és mi ezzel a céljuk.
Nem mondod… elolvastál valamit, ahelyett, hogy a szokásos módon anélkül is jobban tudnád nálam, hogy mit akarok mondani? :-D

Konkrétan végiggondoltam a történetet, le is írtam, csak te nem tudod értelmezni, mert alapkoncepcióiddal nem kompatibilis. Számomra is nyilvánvaló, hogy a konkrét tényekkel és lehetőségekkel jobban eleresztett csoportok működése van a politikai bábszínház mögött, lásd pl:http://hajnalvilag.blogspot.hu/2011/12/kell-egy-orszag.html

Csakhogy azt meg te vedd számításba, hogy 1: az ő lehetőségeik is végesek, mert 2: csak azzal tudnak megetetni, amire te magad is vevő vagy. Ha annyira jól menne nekik a távvezérlősdi, akkor mi ma boldogan bégető birkák lennénk (tisztelgés a bloggazda előtt), mert “nekik” szaporítani és nyírni jobb minket, mint hagyni, hogy egymást tapossuk. A mai krízis mindnyájunk közös problémája – persze ezt belátni alulról és fölülről egyaránt nehéz.

Ha az “ő rendszerük” 1: megoldást jelentene a civilizáció fenntartására, és 2: az “átlagember” felelősségtudatának felébresztése valóban lehetetlen küldetés (ahogy azt minden eddigi kommunikációs kísérletem mutatja), akkor használják csak nyugodtan fel bármilyen eredményemet. Én önmagamtól nyilván nem erre szavaznék (akkor nem tépném itt a szám, a nevemet se ismernétek), de persze úgysem tudnám megakadályozni… :-)

—

Viszont sajnos úgy látom, megint inkább csacsogunk, ami kedves, de érdektelen.

2013. szeptember 29., vasárnap

Vízió részletek: piac, Őrzők, nyelvek

2013.szeptember.29th. at 07:02

“piacgazdaság”, mérce

Ha úgy tetszik, én is “piacgazdaságról” beszélek, csak pénz nélkül. A kínálati oldal a rendelkezésre álló anyagi javak, erőforrások, beleértve az emberek idejét és szaktudását is; továbbá a tárolási és szállítási infrastruktúra, amely ezek tartalékolását és mozgatását lehetővé teszi. A keresleti oldal a közösségek hierarchiája (például: család, város, megye, ország, kontinens, bolygó; de ugyanígy oktatási, termelési, stb. csoportok) által megfogalmazott igények. Ezek alsó szintje nyilván egyszerű dolgokról és hétköznapi kérésekről szólnak, a magasabb szinteket szakértők (Őrzők) által megfogalmazott célok jelentik.

Az egyén a közvetlen közösségei által (“demokratikusan”) elfogadott és fontossági sorrendbe állított feladatok között osztja el munkaidejét; ezek között lehet olyan feladat is, amely magasabb közösségi szintről érkezik – például egy mezőgazdasági terület nem csak a helyi fogyasztási igényeket elégíti ki; egy ott élő tudós idejét a világ másik felén keletkező problémákkal tölti “távmunkában”, stb. A mérce tehát végső soron az, hogy a közösség milyen mértékben képes és hajlandó részt venni egyes feladatok megoldásában.

Ez persze elméletben most is így van, választott képviselőink, munkahelyünk vezetői, nemzetközi szervezetek meghatározzák azokat a célokat, amelyeket támogatnak azáltal, hogy a mi élet-időnket és szaktudásunkat ennek megfelelő tevékenységekbe “csatornázzák”. Én a magam részéről nem vagyok elégedett ennek minőségével, és úgy gondolom, ha láthatnám és beleszólhatnék, akkor nem stadionépítésre, a Forma1 támogatására vagy az LHC-re szavaznék, hanem egyetemekre, tömegsportra, és a fukushimai kármentesítésre. Továbbá úgy gondolom, hogy ha ez a transzparencia megvalósulna, akkor a döntéshozók tevékenysége sokkal inkább lenne “szolgálat” mint ma.

“hogy lesz Őrző”

Őrző az, aki a közösség számára hasznos idejét azzal tölti, hogy civilizációs tudásunk egy szeletét
1: ellenőrzött körülmények között, magas minőségben megtanulja
2: a közvetlen vagy nagyobb közösség érdekében használja
3: megtalálja azokat a tehetségeket, akiknek továbbadhatja
- természetesen ezek aránya a szakterület és egyéni képességek szerint eltérő.

Őrző a tanár, az orvos, a mérnök; vagy akik a közösségek belső és külső kommunikációját mediátorként mederben tartják. Őrzők a papok, lelkészek, szerzetesek is. Őrzővé lesz egy tapasztalt Fenntartó is, ha a mentalitása a továbbadáshoz megfelelő. A közösség pedig eldönti, hogy melyik csapatból mennyit, konkrétan kiket kíván fenntartani.

Szóval persze, zenélhet bárki a szabad idejében, “amatőrként”. Viszont ahhoz, hogy ezt magas minőségben, a zenei kincsünk egy részének hordozójaként, Őrzőként, “profiként” tegye, sok évet tanul, magas szintre fejleszti ezt a tudását – és a közösségnek egyet kell értenie azzal, hogy ez mindnyájuk számára jobb, mintha “valami kézzelfoghatóbb” dolgot művelne.

gondolkodás és nyelvek

Az emberi agy egy neuronháló, amely egy szimpla mintaillesztő rendszer: a beérkező ingerekhez a memóriában rögzített milliónyi tapasztalat közül társítja azokat, amelyekhez hasonlósági kapcsolatot épített fel. Vagyis: egy végtelenül analogikus, párhuzamos, ingerkapcsolaton alapuló rendszer. Akinek erről más elképzelése van, szóljon. Viszont így valójában semmi köze ahhoz, amit mi “logikus gondolkodásként” emlegetünk.

A természetes nyelv feladata, hogy fogalmakat alkosson ebben a kusza hálózatban, segítse a hasonló dolgok összerendezését, folyamatok kialakítását, ugyanakkor viszont megőrizze, sőt fejlessze a hasznos képzettársításokat. Ennek mélysége megdöbbentő volt a számomra.

A mesterséges, egyszerűsítő nyelv a másik oldal, amikor konkrét akciókká, tervekké kell összeállítani a gondolatainkat, illetve ahol muszáj tudományos pontossággal ellenőrizni, értékelni ezeket. Ebben sajnos nagy a “zaj” is: személyes motivációk, érzelmek, kognitív disszonancia, stb., így nagy segítséget jelenthet egy közvetítő nyelv, ami deklaráltan nem-metaforikus, hanem teljesen konkrét. Ilyen “nyelvet” alkot minden számítógépes program, akár szavakkal, akár felhasználói felületekkel és parancsikonokkal teszi: elemei csak egyféleképpen értelmezhetők, mindig ugyanazt csinálják. Nem-emberiek.

Ha az emberi agyat túl korán kezdjük megismertetni a nem-emberi nyelvvel, alkalmazkodik hozzá, egyszerűsödik. Tudomásom szerint agyi vizsgálatokkal igazolták már ezt a jelenséget: a számítástechnikával “fertőzött” gyerekek agyának komplex döntéshozó rétegei sokkal kisebb mértékben fejlődnek, nem szokik hozzá a mérlegeléshez, több szempont figyelembe vételéhez; megszokja a dolgok elfogadását azok értelmezése helyett. Vitázni pedig végképp nem tudnak, mert értelmezhetetlen számukra a különbség a természetesen igaznak tekintett saját vélemény és az abszolút igazság között. Ez egyébként itt is nagyszerűen bemutatható jelenség.

Talán nem kell mondani, mennyire félelmetes ez. Én tervezőként nem is tudok mit kezdeni olyan emberekkel, akik nem képesek metaforákban, képekben gondolkozni. “Jó felhasználók” lehetnek belőlük, de már megérteni sem képesek azokat a kérdéseket, amelyekre választ keresek.

“kódrészleteket kezdenél bemásolni”

Bocs, nyelvek értelmezésével kapcsolatos példát kértél, én meg informatikus vagyok és a példáim is a szakterületemről származnak – ugyan honnan máshonnan? De legalább igyekeztem közérthető lenni, és olyan fogalmakat használni, amelyek ismeretét feltételezhetem egy internetes fórumon kommunikáló embertől. A múltkor meg pont az volt a baj, hogy “alálőttem” egy kollégának, emiatt kértem előre elnézést.

“Azon még nem gondolkodtál Loránd, hogy a káoszt kiváltó okot visszafejtsd”

Megtörtént. 25 évesen írtam egy könyvet arról, hogy mi nem tetszik a világban, és milyen (akkor spirituális) úton keresem a megoldást. Aztán feladtam egy szépen induló “mester-karriert”, mert hiányoltam az objektív visszajelzést. Rendszerelemzőként fejlesztettem a gondolkodásomat, és igen, végül összeállt egy számomra elégséges, teljes kép, amely magyarázza a mai jelenségeket, és kiutat is tartalmaz. Ezt is leírtam. Továbbá a blogomra kitettem lényegében minden (személyiségi jogok védelmének megfelelően kicsit szűrt) kommunikációmat, hogy aki kíváncsi rá, legyen hol utánanéznie a “múltamnak” (az a bizonyos informatikai karma), tudjon az aktuális szövegemtől független, mélyebb képet kialakítani rólam.

Az már másik kérdés, hogy senki nem kíváncsi rá, sőt úgy érzi, szívességet tesz nekem azzal, hogy sokadszor elismételtet velem már leírt dolgokat, minősíthetetlen alpári módon osztogat, aztán amikor kiderül, hogy csak a saját kognitív disszonanciájával küzd, és lehetne értelmesen is beszélni, elhallgat.

Mondjuk, tényleg szívességet tesz vele. Elkerülhetetlenné teszi számomra azt a kérdést, hogy akkor is dolgozom-e minden erőmmel ezen a rendszeren, ha végül tényleg egy éretlen tömeg fölötti totális diktatúra eszköze lesz (ha egyáltalán sikerül)?
Nagyon fájdalmas dolog ez, ahogy egyre inkább hajlok az igen felé, mert a közösség élete fontosabb: megtartja a következő generációk esélyét. Lásd Asimov és a robotika 0. törvénye. Iszonyú bölcs volt az az ember, én meg most olvasva szóról szóra ismerek rá a belső küzdelmeimre, álmaimra.

“Véleményed szerint is ennyire vissza kell menni időben és fejlettségben?”

Szerintem a megoldás esélye csak “előre” van. Ma teljes sebességgel rohanunk a szikla pereme felé, már megállni és elkanyarodni sincs elég idő. Az egyetlen megoldás: ugrani, csak hát nem mindegy, hogy pontosan merre van a túlsó part. Vaktában, vagy “óvatosan” elrugaszkodni, közben hátrafelé nézegetni itt nem ajánlott.

Elemzésem szerint ehhez az informatika és a szervezettség a kulcs, csak nem a mai formában – de ez is triviális: az emberi társadalom legalapvetőbb kérdése: hogyan lehet irányítani másokat? Csak én kicsit tovább megyek: miért kell irányítani másokat, és hogyan lehet elérni azt, hogy az eredmény mindnyájunknak jó legyen?
Másrészt én informatikus vagyok, ehhez értek, ezt tudom hozzátenni, láthatóan nem vagyok például “marketinges”, vagy jó mesélő…

“Már írtam, semmi közöm hozzá miben hiszel”

Ezt kérdezted: “Loránd, te ebbe tényleg hiszel, amit itt leírsz?” (58, Curix)

A szimpla “igen” viszont nem válasz, mert nem biztos, hogy a “hit” szón ugyanazt értjük, ezért tettem hozzá az általam alkalmazott definíciót. Ha valamihez nincs közöd, ne kérdezz rá…
:-)

2013. szeptember 26., csütörtök

Újbeszél

2013.szeptember.26th. at 10:08
Gergo55: Lóránd problémájáról a nyelvekkel nekem Orwell újbeszél-je jut az eszembe. Szép kilátások.
Azért mondanék egy példát az “újbeszélre” (mert az előző szöveg tényleg túl hosszú).

Képzeld el, hogy van egy markológéped, de nincs rajta kar meg pedál, csak egy mikrofon, a gép pontosan azt fogja csinálni, amit mondasz – ha tudod, hogy a programozói melyik szavakat és mondatszerkezeteket választották. Ha nem… akkor gondban vagy.

Mindenképpen meg kell tanulnod a “gép nyelvét”, ami vagy egy természetes nyelv kerékbe tört változata – vagy egy másik, kifejezetten erre a célra létrehozott mesterséges nyelv. Én az utóbbira voksolok, csak ezt van, aki nem képes elolvasni. Őt nyilván piszokul nem kéne ebbe a markolóba ültetni, mert letarolná a fél várost, és közben üvöltve szidná az idióta programozókat, akik nem az ő szájíze szerint válogattak, a leírás meg zavaros volt. Lett volna, ha nem csak a képeket lapozza át. A feléig, mert a többit már úgyis látta máshol.
Ha nem akarsz ilyesmivel szórakozni, akkor választasz olyan területet, ahol nem kell gépekkel beszélgetned. Fenntartóként ugyanolyan, mondom: ugyanolyan, ismétlem: ugyanolyan értékes és tiszteletre méltó lehetsz.

Ha kicsit messzebbre nézel, az emberi civilizáció olyan, mint egy böszme nagy markológép. Sehol nincsenek rajta karok, csak mikrofonok és képernyők, mert akkora, hogy az irányítása elképzelhetetlen karokkal meg pedálokkal, mindenképpen csak egyfajta párbeszéddel. Így történik ma is, csak a parancsok nem is értelmezhetők tisztán, a képernyőkön pedig reklámok futnak adatok helyett.

HA sikerülne is rendet csinálni a vezérlés “hardverében”, akkor is iszonyú felelősség, és kiemelkedő önfegyelem szükséges azok részéről, akik képesek, hajlandóak és alkalmasak “civilizációul” beszélni. A “megfelelő” emberek is kellenek oda.

Nincs garanciám arra, hogy ez tényleg képes működni. Viszont nem látok alternatívát sem, a változás pedig bekövetkezik, akár megpróbáljuk irányítani, akár meg se kíséreljük. Utóbbi esetben marad a vasrács, a szigonyos szurkálódás, meg a lassú, hosszú agónia, Tibor bá’ módra. Ez nem az én esetem.


2013.szeptember.26th. at 10:59
Curix: Loránd, te ebbe tényleg hiszel, amit itt leírsz?
Igen.

… a hit általam alkalmazott definíciója szerint. Az esélyeket racionálisan szemlélve ugyanis természetesen semmi értelme nincs. Viszont én önálló, saját élet-időmért felelősséget vállaló ember vagyok, és feltehetem az életemet egy olyan vízióra, amelynek megvalósulását örömmel látnám. Ez már nagyon sok éve megtörtént. Lassan megtanultam azt is, hogy ezt összehangoljam olyan feladatokkal, mint a családfenntartás.

És igen, nyertem már meg esélytelennek induló, hosszú küzdelmeket jórészt saját erőmre, elemzőképességemre hagyatkozva. (Ebben a pillanatban is ilyet vívok a másik ablakban. Céges meló, de szabadnapokat kellett kivennem, mert túl sok volt a túlórám. Holnaptól majd nem rizsázok ennyit.)

Nagyon kicsi az esély, de nem nulla. Nekem ez elég.


2013.szeptember.26th. at 11:12
Arma Gedeon: ... Te a műnyelv szükségességét olyan technológiai példákkal indoklod, melyek területén ma is léteznek ilyenek, a szakmabeliek használják, ez OK.
De te az emberi társadalom egészére javaslod a műnyelvet, ami viszont nem egy gép, nem egy technológiai kérdés...
60, Arma: külön köszönöm az érdemi, tartalmat érintő hozzászólást, mert így szerintem már lehet látni az eltérést.

Én nem az “emberi társadalom egészére” javaslok műnyelvet használni – sőt. Talán látható, hogy igyekszem igényes módon használni az anyanyelvemet; programozás közben angolul gondolkodom és írok (ez az én “új nyelvem”); eszperantóul pedig nem is tudok.

A szervezés, nyilvántartás feladatainak megoldásához kell ez csupán. Mint az úthálózat, teherautók, ládák, rekeszek; kommunikáció, nyomkövetés, megrendelések, stb. egy futárcég esetén. Az, hogy a használói mit tesznek bele, mit kérnek tőle, rajtuk múlik – a lényeg, hogy egyértelmű, átlátható elvárások és folyamatok legyenek.

Szolgálat, nem Irányítás. Éppen az a gond, és ebben szerintem egyetértünk, hogy ha ma leírok egy futárcéget, mindenkinek az jut eszébe, hogy oké, ezek mind magukhoz szállítják az összes feladott árut, és majd valami szemetet kiküldenek nagy könyörgés ellenében. Nem minden ok nélkül. És még csak azt sem garantálhatom, hogy végül nem ez lesz belőle. Ez ellen dolgozna a transzparencia és az adminisztrátorok szűrése; és ezért érdekes, jó példa az eBay/Vatera – rossz példa a Facebook vagy a Google.

Viszont ilyen szintű szervezettség hiányában képtelenek leszünk kezelni azt a káoszt, amit teremtettünk, akkor pedig vége a dalnak.

Vízió - további szempontok

2013.szeptember.26th. at 09:32

“szocializmus, kapitalizmus”

A két példa nem állta ki az idő próbáját. A szocializmus nem volt alkalmas az emberi motivációk feltárására és kezelésére, diktatúrákká fajult, majd felbomlott. A kapitalizmus természetes motivációi viszont nem alkalmasak a hosszú távú érdekek (pl: fenntarthatóság) “becsatornázására”, így törvényszerűen civilizációnk pusztulásához vezet. Lásd pl klímaváltozás, Fukushima. Erről túl sokat írtam már eddig is, ide nem sok fért el.
Viszont mindkettő hátterében ott áll a számomra kedves működési elv, a meritokrácia, az érték-alapú beleszólási jog (lásd pl Csermely Péter összefoglalóját), amely egyébként alapvető igényünk. Ezt írja a szegény tüntető a táblácskájára: “Viktor, ha nem értesz hozzá, ne piszkáld!”, ebben reménykedünk, amikor orvoshoz megyünk, vagy iskolába adjuk a gyerekünket. Azt csináld, amihez értesz. Elvileg ennyire egyszerű – az egyetlen kérdés a gyakorlatba való átültetés.


“kitalálhattál volna valami emberarcú, előremutató filozófiát”

Nem, mert ezek kizáró feltételek.
Az a mód, ahogyan ma az embert, “emberarcúságot”, szabadságot definiáljuk, civilizációs zsákutca, de ezt Tibor bával beszéld meg inkább. Ahhoz, hogy “előremutató” lehessen, olyan pontokat kell találni az emberben, amelyek ha a mai körülmények között nem is bizonyítják, de legalább felvetik annak lehetőségét, hogy képesek lehetünk alapvetően másként gondolkodni, viselkedni. Vannak ilyen pontok, lásd például Phillip Zimbardo (a stanfordi börtönkísérlet “elkövetője”) kutatásait.


“az internetet lehet az általad elképzelt célokra használni, akkor minek akarsz másik hálózatot?”
Azt hittem, egyértelmű vagyok. Az internet és az annak elérésére képes eszközök a közvetítő felület, és természetesen én is erre építek. A kérdés a szolgáltatáskészlet, ahol előremutató példa a stackexchange, szomorú kép a facebook/twitter/stb. Az általam megcélzott szolgáltatáskészlet (gyakorlatilag a meritokrácia adminisztrációs rendszere) még nem létezik, és nem véletlenül: nagyon-nagyon durva feltételeket kell teljesítenie ahhoz, hogy valóban használható legyen.

Viszont véleményem szerint, ha képesek vagyunk ezt a valódi transzparenciát megvalósítani, akkor egész egyszerűen látszik, hogy minek van értelme, és mi hülyeség. Röviden: érintettség alapú belelátási, kérési és értékelési jog, illetve az objektív tudás alapú tevékenységi lehetőség, szó szerint minden területen. Például: a beteg láthatja a kórház azon dolgozóinak képességeit és a róluk alkotott véleményeket, akik a kezelését végezni fogják; megfogalmazhatja a kéréseit és értékelheti a kiszolgálást; továbbá lát minden, a kezelése során hozzá kapcsolódó adatot, amennyiben azok értelmezésére is képes (ehhez már kell tudás). Kezelési tervet viszont nem ír magának, ha ahhoz nem ért, vagy nincs megfelelő állapotban (szívbeteg kardiológus); az orvosok beosztását nem bírálhatja felül, mert az meg nem az ő dolga.

Ez azonban csak eszköz, és önmagában kevés. Az kell még hozzá, hogy akik a rendszerhez magas szinten hozzáférnek, alapvető közösségi motivációval tegyék; saját érdekeikre ugyanúgy objektíven tekintsenek, mint a többiekére. Ez nagyon durva elvárás, erről szól a “Szolgálók” szűrése. Szükséges továbbá az is, hogy szó szerint mindenki megbízhasson és meg is bízzon ebben a rendszerben, csak akkor működik. Ami azt jelenti, hogy ha a Szolgálók szűrésébe hiba csúszik, és például rokoni vagy más érdekviszonyok beleszólnak, akkor ez a rendszer a tökéletes diktatúra eszköze lehet.

Én magam is azon vacillálok, hogy vajon megvalósítható-e ez a fajta gondolati váltás, vagy diktatúra lesz a vége? Viszont a mérleg másik serpenyőjében az van, hogy ezt én nyilván nem tudom eldönteni, ha viszont úgy megy tovább minden, ahogy most, akkor tuti, hogy vége a dalnak.
Ergo: lehetséges, hogy minden erőfeszítésem eredménye csupán eszköz lesz egy új Néró kezében, aki természetesen a kinyírásommal mutatja ki a háláját. Ez fog bekövetkezni, ha nem leszek képes átadni a gondolati részét.
Viszont hátradőlni, pontosabban egy jól fizető állásban bárhová elköltözni, ahol az én és gyerekeim jövője még rendben lesz, nem az én stílusom. Én csak akkor megyek el, ha pl már nem marad altatóorvos az országban, vagy kihirdetik az államcsődöt. Mert a Darwin Extra díjra sem pályázom.


“Az emberi agy nem alkalmas olyan szintű elvont gondolkodásra, hogy a saját környezetén túlmutató empátiát gyakoroljon”

De igen, minden korban voltak ilyen emberek, és nagyon tiszteljük is őket. Továbbá: szerintem sokunk közös élménye az ismeretlen fajtársak, sőt, élőlények iránt érzett rokonszenv és segítő szándék. Egész vallások alakultak köré, pl: amit közületek a legkisebbel teszel, velem teszed; és azon is érdemes elgondolkodni, hogy a lélekvándorlás ötlete pontosan milyen motivációkat is ébreszt…
A transzparencia pedig, éppen a közösségi kapcsolatok feltárásával ezt személyes élményként “materiális szinten” átélhetővé teszi. Szerintem van értelme megpróbálni.


“Nem találkoztam ilyen jellegű problémával. Tudnál írni egy konkrét példát?”

Nem tudom, mennyire lehetek szakmai. Írtál már parancsértelmező modult?
Ezek egyszerű változatában arról van szó, hogy a természetes nyelv bizonyos szavaiból parancsokat és paraméter neveket, értékkészleteket állítunk össze, majd ezt megpróbáljuk elmagyarázni a felhasználónak, általában kevesebb, mint több sikerrel. Általában ilyen minden parancssori alkalmazás.
Kicsit bonyolultabb, amikor valamilyen meta-eszközzel “Domain Specific Language”-et készítünk, és lehetővé tesszük az itt leírt objektumokkal való közvetlen interakciót. Ennek legegyszerűbb példája a operációs rendszerek parancsértelmezője, ahol a telepített programok, file-ok, szolgáltatások a “domain” objektumai.
Én meg arról beszélek, hogy a rendszer által kezelt “világ” bármely objektumára nyitnék ablakot…

Mi legyen a kezeléshez használt nyelv?
A természetes nyelv használata minden esetben az alkotó által választott szubjektív szűkítésen alapul, mert az automatikus értelmezéshez nem megfelelő, ha a gép “találgat” – még akkor sem, ha az emberi kommunikációban a partner pontosan ezt teszi. Amikor természetes nyelven beszélünk, azzal a feltételezéssel élünk, hogy a partner hasonló módon dekódolja az információt, ahogyan azt mi értettük. Valójában egészen triviális “fordítási hibákat” is képes véteni, ahogy az a 44-49-ben nagyszerűen látható. Kapcsolódó olvasmány Fred Hoyle Fekete felhője, benne a fejtegetés az emberi és nem-emberi kommunikáció különbségéről.

Az “új nyelv” használata tudatosítja a beszélőben, hogy a teljes gondolathalmazt kénytelen ő maga “emberi szintről gépi szintre”, teljes precizitásra törekedve lefordítani. Ezt a gép (vagyis egy olyan mechanizmus, amely a mondatokat közvetlenül, véletlenszerűség és okoskodás nélkül fordítja le adatokká és parancsokká) nem képes megtenni helyettünk.

A “mesterséges nyelv” annyiban egyszerűsít, hogy ezt mindenki új nyelvként tanulja meg, már érett, a természetes nyelv által kiformált emberi (sokrétegű, neuronhálós, nem-gépi) gondolkodás birtokában. Ráadásul a szabályai szinte teljesen kötöttek, ami a fordító/végrehajtó rendszer kialakításakor óriási előny. Egy gépet szerintem “meg lehet tanítani eszperantóul” ugyanolyan szinten, ahogy egy (a “belső fordítás” elsajátításába valóban komoly munkát fektető) ember is megtanulhatja – viszont nem lehet megtanítani “emberi szinten” angolul. Ez az alapvető különbség.

Viszont itt elég rossz a jel/zaj arány, egy időre kénytelen leszek felfüggeszteni az adást (remélem, elég kocka voltam a rajongóim számára).

... és a valóság

2013.szeptember.25th. at 21:43

Dermesztőbb jövőt nehezen tudnék elképzelni, az olvasottak tükrében egy atomcsapás, pusztító járvány, polgárháború vagy éhséglázadás egy vidám és emberarcú alternatíva.

—
„Rabság!” kiáltották akkor sokan – pedig csupán arról szól ez a megközelítés, hogy a gyermeki lelkivilág valóban csak kényszer hatására alakul át felelős, közösségben és generációkban gondolkodni képes, felnőtt emberi tudattá.
—

Szerintem ebben a pillanatban két lehetőség között választhatunk. Ha hagyjuk tovább pörögni a jelen folyamatokat, egy generáción belül végérvényesen elvész a “civilizált ember” fogalma. Ha viszont képesek vagyunk megváltoztatni saját gondolkodásunkat, képesek lehetünk egy öntudatára ébredt fajjá változni. Erről elég sokat írtam már, ebbe a terjedelembe csak nagyon szűk működési leírás fért bele.
Számomra egyértelműen az utóbbi a szimpatikus, ennek kialakulási lehetőségét vizsgálom. Ismétlem, szabad jobbat mondani a változatomnál, de nem tetted.

homályosan fogalmazol egy olyan rendszerről, ahol egyébként minden szög, következésképpen minden tüsszentés számon van tartva.

Mit kezel a rendszer? Minden fizikai tárgyat, eszközt, erőforrást – beleértve az emberi képességeket és elérhetőséget is; továbbá minden kommunikációt, amely ezek felhasználásának szervezése érdekében folyik. Én összekapcsolt rendszerben gondolkodom, amely nem irányít, csupán átláthatóvá tesz és döntést, szervezést segít. Ismétlem, nem levegőbe beszélek, technikai szinten itt nincs fantasztikum.
Mellesleg: az átvilágítás szerintem ma is működik, csak más motivációk mentén. Amikor én tizenöt éve adatbányászattal foglalkoztam, már akkor is érdekes volt. A mai eszközökkel és szaktudással, a netes forgalom és tevékenység, kapcsolati hálók ismeretében, szövegelemző eszközökkel egy átlagos felhasználóról egészen mély profilokat lehet készíteni. 90%-ot adtam annak is, hogy a “titkos” SSH sem véd meg a megfelelő szintről érkező érdeklődőtől. Ehhez nekem nem kellett a Snowden-sztori, a csend pont eleget mondott.

 „időtöbbletet” nem lehet kitermelni, de ha esetleg neked már megvan hozzá a technológia, akkor nem tudom, hogy miért nem inkább az időgyáradból építesz birodalmat magadnak, és akkor majd úgyis mindenki úgy táncol, ahogy te fütyülsz (a piramis csúcsáról, értelemszerűen). Nem sokkal egyszerűbb?

Jogos, ez a fogalom annyira beépült már a gondolkodásomba, hogy eszembe sem jut megmagyarázni. Azt értem alatta, hogy az ősidőkben (jócskán rövidebb) átlagos élettartamunk jelentős részét az önfenntartás kötötte le. Ahogy fejlődtünk, tudásunk és szervezettségünk révén ez a hányad csökkent, kevesebb ember és kevesebb időt tölt a közvetlen létfenntartással. A fennmaradó élet-idő egy részét tudjuk felhasználni a közösségi minták, ismeretek átadására és használatára ma már úgy, hogy egyes csoportoknak csak ez a feladata. Most persze messze a ló másik oldalán vagyunk, a helyes egyensúly az általam Fenntartóknak nevezett réteg komoly növekedésével és erősödésével jár.
A motivációimról alkotott feltételezésed gyerekes. Nem is tudod elképzelni, hogy megfelelő mélységű gondolkodás esetén elkerülhetetlen a következtetés: az egyéni jólétem legfontosabb feltétele a körülöttem élő, mindenféle szinten élő és gondolkodó, tőlem teljesen független ember jóléte? Persze ezt a mai ostoba életminták tömegében elég nehéz felfedezni, de ha egyszer megvan, már nem lehet elfelejteni sem.

az internet pontosan erről szól
Nem. Az informatikai eszközök és az internet egy közvetítő közeg, amelyet lehetne erre a célra is használni, és vannak példák, amelyek utalnak a benne rejlő lehetőségekre: a wikipédia, stackexchange, de még az ebay/vatera is ilyen. Meg jóval több olyan példa, amely éppen a gyerekes viselkedésünknek tart tükröt, például: a számtalan MMORPG, GTA, … játékokba ölt fejlesztői és játékosi idő mellett az egészségügyi informatikai rendszereink többnyire kőkorszaki szinten vannak.

A magyar nyelvnek elég logikus és szigorú rendszere van, melyen megfogalmazhatók egyértelmű állítások. Ezek szerint az új nyelvnek az lenne az előnye, hogy egyszerűbb és mindenki beszéli? Ez bizonyára jó hír azoknak, akik az angollal nem boldogulnak, rossz hír mindenki másnak.

Lehetséges, hogy te nem foglalkoztál túl sokat egy természetes nyelv automatikus értelmezésének (más szavakkal: közvetlenül a kézzel fogható valósághoz illesztésének) problémáival; vagy azzal, hogy ez mennyire más, mint amikor az emberi agy alakítja gondolatokká, majd kommunikációvá a belső ingerfolyamatait. Nagyon érdekes téma egyébként. Most úgy látom, hogy előbbihez egy mesterséges nyelv (nálam az eszperantó) a jó választás, viszont a valóban emberi, közösséghez és kultúrához kötő, a szó szoros, neurológiai értelmében tudatformáló anyanyelv alapvető fontosságú. Ugyanez áll a más kultúrák megismeréséhez, emberek megértéséhez szükséges “odafordulás”, a nyelvük megtanulása esetére is.
A két szerep nem keverhető, együttélésüket így tudom elképzelni.


2013.szeptember.25th. at 23:50

Arma Gedeon: csak kiragadva egy elemet, az utópizmusnak régi mániája, hogy a létező valóság “reménytelenül rossz” és tabula rasa kell, egy logikusan felépjtett mesterséges helyettesítő sokkal jobb lesz, mint a javíthatatlan természetes változat. Így jöttek létre pl. tervezőasztalon született városok a ledózerolt régi “rohadtak” helyett, így javasolják mesterséges nyelvvel helyettesíteni a “tökéletlen” természetes nyelveket. Szerinted ez utóbbiak mi másra fejlődtek ki évmilliók alatt, évmilliók tapasztalatait, tudását beépítve, mint amire te szánod a mesterséges nyelvet? Mit nem tudnak ezek a hitvány, ócska valódi nyelvek?

Gergo55: Jaj má’ Arma! Ezeknek az utóPistáknak nem az a bajuk, hogy a szervesen kifejlődött valódi (kül)világ rossz, hanem mert nem tudnak eligazodni benne, és ez félelmet vált ki! Tehát “épitenek” egyet maguknak belül, saját szabályokkal, stb. Ez egy elmeszerkezet, ebbe te nem tudsz beszállni!

Tibor bá': 45: Bocsánat, hogy közbeszólok. Hogy mit nem tudnak ezek a hitvány, ócska valódi nyelvek? Hát a társadalmat ketté osztani Morlock-okra és Eloi-okra, attól függően, hogy ki tanulja meg és ki nem. Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy ez az emberiséget megváltani akaró Loránd egy bárány bőrbe bújtatott farkas, aki valójában felsőbbrendűségi érzékkel megáldott cezaromániás fél kallantyú, és kizárólag uralkodási vágytól hajtva akarja megmenteni az emberiséget.
46: Valószínűleg igazad van, ezért ilyen fáradhatatlan, és eltéríthetetlen.

Arma Gedeon: 46-47: Odáig tolerálható lenne, ha a való világot elfogadni nem tudók tényleg MAGUKNAK építenének egy falansztert, BELÜL, a nekik tetsző szabályokkal. Az őrület ott lép veszedelmes fokra, amikor a saját, a normális világot elfogadni nem tudó agyuk által teremtett falanszterbe az egész emberiséget kívánják belekényszeríteni, tűzzel-vassal, természetesen kizárólag ezek saját érdekében, gondoskodó atyaként, aki jobban tudja, mi kell a gyermek társadalomnak.


Khmm… úgy látom, kis frissítésre lenne szükségetek, srácok. Ajánlott olvasmány: “A némaértő olvasás alapjai 1. osztályosoknak”, mert ez elég rosszul sikerült.

Kiemelésekkel újra:

… a valóban emberi, közösséghez és kultúrához kötő, a szó szoros, neurológiai értelmében tudatformáló anyanyelv alapvető fontosságú. Ugyanez áll a más kultúrák megismeréséhez, emberek megértéséhez szükséges “odafordulás”, a nyelvük megtanulása esetére is.
A két szerep nem keverhető, együttélésüket így tudom elképzelni.…

Hogy a búbánatba’ sikerült ebből helyettesítést, meg “hitvány, ócska valódi nyelvek”-et olvasni? Oké, egy kormányszóvivői nyilatkozathoz képest bonyolult mondat volt, de azért…
Pont arról beszélek, amit ez a “párbeszéd” is demonstrál: az emberi agy számára ideális természetes nyelv túl komplex. Nem lehet például egyszerű matematikai szabályokkal megmutatni, hogy a reakciótoknak a világon semmi köze nincs az általam leírt tartalomhoz. Egy mesterséges nyelv ezt lehetővé teszi, mert erre való. Ugyanakkor emberi témákról nem lehet kommunikálni a természetes nyelv árnyalatai, mélységei, sokértelműsége nélkül.
Szerintem egyébként ugyanezt a “közvetítő nyelv” szerepet töltötte be a középkori Európában a latin, a római birodalomban a görög. A “tudomány nyelve” nem az anyanyelv volt.

Mutatok másikat:

…megfelelő mélységű gondolkodás esetén elkerülhetetlen a következtetés: az egyéni jólétem legfontosabb feltétele a körülöttem élő, mindenféle szinten élő és gondolkodó, tőlem teljesen független ember jóléte…

Honnan jön ebből az uralkodási vágy? Pont arról beszélek, hogy … á, mindegy.

Bocs mindenkitől, akinek a továbbiakban nem fogok válaszolni, de ebből a kutyakomédiából ennyi elég volt.

2013. szeptember 24., kedd

Víziók

Röviden (igyekszem) visszatérnék az eredeti témára, kiemelve a számomra fontos címszavakat.

Hit kérdése
Szándékosan nem tértem ki rá. Elég sok időt töltöttem annak elemzésével, hogy egy alapvetően mintaillesztő "hardver", az emberi agyat felépítő neuronháló hogyan képes a logikus (pontosabban logikusnak vélt) gondolkodás nevű "szoftvert" futtatni. Ennek alapvető lépései a minták egyszerűsítése, a nem kezelhető minták feldolgozás előtti kiiktatása, a hasznosnak ítélt kapcsolatok folyamatos erősítése. Ez a folyamat tartalomtól független, lehet vallásos hit, politikai meggyőződés, rasszista fröcsögés, összeesküvés-elmélet vagy éppen összeomlós-túlélős teóriák.
Ez az alapműködés. Mégis minden korban voltak, akik ezt a hardvert képesek voltak értelmesen használni, nekik köszönhető a mai világunk eszközkészlete. Ma viszont nincs befogadó oldali szelekció. Képesek vagyunk életünk során sok ezer ember gondolatait megismerni és magunkévá tenni - de nem nem mindegy, hogy kiemelkedő gondolkodók részünkről is komoly munkát igénylő gondolataival dolgozunk, vagy "közérthető", könnyen emészthető információs salakból. (Ezért Őrző az Őrző...)
De ha ezt is beleveszem, alapot adtam volna az amúgy is elővett, megszokott klisékre épülő köröknek. Meg "túl szerteágazó" is lett volna...

Motivációk
Kéretik újraolvasni. Teljesen egyetértek azzal, hogy ha az itt is demonstrált, a világban is egyeduralkodó gyermeteg gondolatvilág fennmarad, akkor becsuktuk a boltot. Ergo, 2050-ről akkor tudunk beszélni, ha ezt a gondolkodásmódot sikerül túlhaladni. Elég egyszerű, nem?

Utópia
Játsszuk el: meséljünk a mai világról egy ötven évvel ezelőtti embernek. Megszűnik a szocializmus és kapitalizmus szembenállása világháború nélkül? Mégsem robban fel egyetlen atombomba sem? Mobiltelefon, internet? Tündérmese... Saját szemetünkbe fulladunk? Milliók lelkesednek színészekért és táncikáló játékbabákért, miközben az emberi, tudományos értékekre nem lehet érdeklődőt találni? Sötét világvége elmélet...
Tessék megismerkedni a következő szóval: vízió. Ezt keresi például minden komolyabb iparvállalat, mert nekik teljesíteni, fejlődni, elsőnek lenni kell a ma ismert határokon túl - ha már a "társadalom" el is feledkezett róla. Mai világunk az ötven évvel ezelőtt született víziók életképes részéből állt össze, az életképtelenek elhullásával.
Én mutattam egy víziót, amely 1: értelmes és élhető; 2: sok éves konstruktív elemző (nem pedig ítélkező) gondolkodás eredménye. Nem kell elfogadni, és szabad tartalmi kritikát megfogalmazni, vagy jobbat mutatni - nekem pedig engedtessék meg a saját szintem elvárásait alkalmazni ezekre.

"a frankfurti hotel"
Sok éve, számtalan formában ismételtem már el ugyanezt a gondolatot, ebben nincs lényegi változás. Újdonság számomra az, hogy értelmetlen egyenrangú partnereket keresnem, akinek elég elmagyaráznom - az a kérdés, hihetően el tudom-e mesélni, és vállalom-e a mesélő szerepét. Frankfurtban munkaügyben töltöttem egy hetet, a szabad idő egy részét ezzel ütöttem el. Ott komoly emberek ülnek, ezért érdekes módon nem utasítják el a víziókat, lehetőséget adtak arra, hogy eszement mennyiségű munkát vállaljak magamra.

Önzés
Megint neuronhálóról, meg a közösségre kiterjesztett én-tudat jelentőségéről kellene beszélnem, de nem lenne értelme. Inkább azt mondanám: másfél évet dolgoztam beteghordóként a szegedi Gyermekklinikán, és állítom: bármelyik ember viselkedhet magasabb szempontok szerint tiszteletre méltó módon, ha 1: hagyják, 2: megfelelő példát kap.
A közösség szabályrendszerét és a benne megjelenő példákat mi magunk alkotjuk, az én szabályaimért és az általam mutatott példáért én vagyok felelős. Én ennek tudatában élek. Számomra úgy tűnik, ti az "elszenvedő" szerepet választjátok - úgy pedig tényleg buktuk a játékot; veletek együtt én is. Nekem nem lesz szigonyom, meg vasrácsom önmagam védelmére, ha "minket" végül mégsem sikerül megvédeni az éretlenségetek következményeitől...

Arma, neked külön: attól, hogy te egy menthetetlen rasszista balfék vagy, nekem nem kell annak lenni. Egyszerűen csak fogadd el, hogy a kliséid ugyanolyan értelmezhetetlenek számomra, ahogy az én szövegeim őrültségnek tűnnek neked.


A te utópiádnak azonban a logikus következő lépése az általam említett, génmódosítással, vagy legalább tenyésztéssel megerősített kasztrendszer. A te fajtád, az utópiatervező értelmiségi sokkal veszélyesebb az emberiségre, mint az átlagos rablógyilkos.

Loránd írásaiból sugárzik az intellektuális gőg. Aki nem ért vele egyet, az simán nem érti magasröptű elképzeléseit.

Tényleg igaza van Tibor bának, te túl programozó centrikus aggyal gondolkodsz, és azt gondolod, a világ leírható hardverként, és szoftverként. Ez pedig hamis tézis, ebből tényleg nem lehet kiindulni.

Ne bántsd a mi kedves Lórántunkat! Tudod mekkora munka abból a rettenetes zűrzavarból – dinamikus hezitációnak is nevezhetném – ami az ő elméjeben zajlik kihámozni valami értelmeset! :-)
Mivel szegényke fél belenézni a két gondolat közötti csendbe, hát jól felpörgeti, hogy esélye se legyen meglátni/tapasztalni valamit a valóságból!

Csak megpróbáljuk észhez téríteni. Be kellene látni, hogy ha oly sokan fordítanak neki hátat, és oly kevesen (ha egyáltalán valaki) állnak mellé, akkor talán nem neki adta Éva a tudás almáját beleharapás végett.

Loránd néha szakadj el a nulláktól és egyesektől, mert nem feltétlen ez az egyetlen üdvözítő út, sőt, ha az agyat, mint hardvert, a gondolkodást, mint szoftvert definiálod, vagy probálsz párhuzamot vonni, akkor végképp messze jársz a valóságtól.
Nem akarom Lorándot semmiről se lebeszélni, ha kitart az itt felvázolt modell mellett, hát áldásom rá, de ahogy Arma nagyon jól megfogalmazta, nem jó egy magasabbrendűségi tudat kifejlesztése és alkalmazása.

2013.szeptember.24th. at 22:54
Jaja, összefoglalva: antiszociális, pökhendi balfék vagyok, aki nem tud semmit a világról, meg kocka. Pont, mint a tévében. És lehetek politikus is, hiszen erőszakkal térítek, híveim száma nulla. Remélem, nem hagytam ki semmi lényegeset. Hát, romjaimban heverek, haverok…
:-D

Azért élveztem a társalgást.