Szélmalomharc 1

Pedig azt hittem, az "Évértékelő" és a "Végső kérdés" kiereszti belőlem a prófétálási hajlamot - de nem, kisvártatva ismét hosszú, helyenként heves de mindenképpen tanulságos vitába bonyolódtam "kedves ellenségemmel", Antalffy Tiborral. A ciprusi események annyira hirtelen jöttek az évértékelő után, hogy amikor Tibor bá blogján megjelent az ezzel kapcsolatos cikk, nem bírtam magammal és belinkeltem; aztán a saját blogom átrendezése miatt ezt a linket javítani akartam. Na ekkor szövevényes párbeszéd vette kezdetét... 

---

2013.március.19th. at 17:47

Na, megint reklámozom a blogomat nálad. 15-én délelőtt fejeztem be, de hirtelen igen aktuálissá vált sok része. http://hajnalvilag.blogspot.hu/p/tisztelt-holgyeim-es-uraim-milla-meltan.html [ezt a linket szüntettem meg]

---

2013.március.24th. at 09:10

98, krumpli Kedves Loránd-nak a linkje nem jó. Azért igaza még lehet.Hagyni kell az Orbán-kormánynak, hogy nemzeti kézbe vegye a közszolgáltatásokat. Hagyni kell, hogy nyerjenek 2014-ben. Utána ha valódi közszolgáltatást akarunk, nem kell már attól félni, hogyha elvesszük tőlük, akkor összehívják az ENSZ BT-t.

[Itt írtam meg a javított linket, amit Tibor bá komment nélkül törölt. Nem "panasz", csak enélkül nehéz érteni a vita egy részét... :-) ]

Talán félreérthetően fogalmaztam. Szó nincs arról, hogy Orbánék akár ma bárkihez fordulhatnának! Az EU (politikai és gazdasági oldala egyaránt) repesve várja, hogy a magyar társadalom kitermeljen egy olyan erőt, amely 1: képes kultúremberként és nem szélkakasként beszélni, illetve 2: van értékelhető társadalmi bázisa. Az egyetlen probléma, hogy NINCS ILYEN.

A marakodós-nyafogós játékból pedig, akár HaHa, akár a “A szívós generáció tanult hangja – az értelmes emberek vitafóruma” címszó alatt jelentkezik, semmi nem lesz, ezt tudja Orbán, tudja az EU, és még jobban tudja az ex-KGB-s Putyin, hogy egész konkrét legyek. Így viszont borítékolható az összeomlás, amelyben még egy (profik által távvezérelt) diktátor is jobb, mint az egymás irtó (“demokratikus”) túlélők káosza. Nekem az a gondom, hogy az én szintemen nincs “kisebbik rossz”, csak “szerintem jó”, amelyért akkor is érdemes küzdeni, ha a látható esélye nulla. De ezt már sokszor elmondtam.

---

2013.március.24th. at 12:07

124 RJ: Inteligens ember vagy, sokszor kerestem rajtad fogást, alighanem megtaláltam.
Esélytelenül küzdeni -> szélmalomharc.
A többieknek. Érdemes elolvasni, tanulságos, és szórakoztató mese: “Don Quijote de la Mancha”

Egy másik olvasmány: Dávid és Góliát története. Megint másik: Gandhi önéletrajza. Vagy Galilei története. Vagy a gőzgép, az elektromosság, a gravitáció mérése, a változtatható programú (“modern”) számítógép kitalálása… Magyarul: az emberi civilizáció valódi fejlődésének története, benne bárkié, aki képes volt a tömeg gondolkodásával és a hivatalos tudomány álláspontjával szemben, “megoldhatatlannak” deklarált kérdésekkel KONSTRUKTÍVAN, megfelelő tárgyi tudás birtokában, ugyanakkor nyitott módon foglalkozni.

Érthető, amit mondok? EZÉRT érdektelen, hogy olyan példával jössz nekem, ahol a szakértelem és a hétköznap igazolható eredmények hiányoznak – esetemben ezek objektív értékelése pedig nem ebben a körben történik. Nem akarom magam feltétlenül a fenti felsoroláshoz mérni, de érdemi, tárgyi cáfolatok nélkül szélmalomharcra hivatkozni nem érv.

A szélmalomharc része pont az, hogy ennyire felületes gondolkodással szemben valóban tehetetlen vagyok. Ami önmagában szintén nem gond, amíg nem képzeli és hirdeti magát “az elérhető maximumnak”.

125, Tibor bá: A “boldog békeidőkben” szokás volt a kenyeret adó gazda kezét megharapó eb helyszíni agyonlövése. Ha te arra játszol, hogy a kezem rágcsálását nem veszem észre, és vagyok olyan hülye, hogy hagyom, akkor nagyon tévedsz. Ha nálam akarsz ingyen hirdetni, akkor elvárom a maximális tiszteletadást, gúnyos megjegyzések nélkül.

Még egyszer: köpök a “tanaim hirdetésére” akár itt, akár máshol, csak téged idéztelek. NEKEM nincs donate gombom vagy eladható könyveim: amiket írtam, ingyen letölthetők, elolvashatók (de minek? :-) ); programozási, kutatási eredményeim nyílt forrásúak, nincs sehol reklám banner – pedig én aktív korú vagyok, három gyereket nevelek, lett volna helye bőven. Ez itt most nem összehasonlítósdi, csak jelezném, hogy te “kenyeret” semmilyen értelemben nem adsz nekem, ebből kiindulnod téves. A blogom látogatási statisztikája bőven elég visszaigazolás számomra arról, hogy a híg levegőbe beszélek. Itt ugyanúgy, mint bármely más blogon, vagy bármely “neves szakértőnek”, aki veled egyetemben a problémák hirdetésével és borongással foglalkozik a konstruktív gondolkodás és vita legalapvetőbb követelményei NÉLKÜL.

Bocs, én NEM nézlek hülyének téged. Nyílt lapokkal játszom, és igen, személyesen rólad állítom, hogy felületesen, TIT jelleggel szórod az észt, azon a szinten, ahol valóban nincs megoldás a jelen problémáira. Ez nem “rejtett gúny”, hanem direkt támadás, és tudom, hogy te, és aki figyelmesen olvas, ezt észreveszi akkor is, ha nem írom le a neved. Számomra a tisztelet nem azt jelenti, hogy ellenvéleményemet nem mondom el – hanem például azt, hogy nem deklarállak elmebetegnek, tudatlannak vagy zavarodottnak téged. Veled ellentétben, aki ezt velem több ízben megtetted.

Ha nem tetszik, csukj ki! Jogod és lehetőséged van rá, ez a te blogod, elismerem, és nem fogom megkerülni, trükközni, nélkülem biztosan jobban fogod érezni magad. Ismétlem: ezzel a döntéseddel sokkal inkább egyet is értenék, mint az itt megfogalmazott véleményeiddel, és hidd el, ez semmilyen mértékben és irányban nem fogja módosítani a rólad alkotott véleményemet. Azt is nagyon becsülöm benned, hogy ezt nyíltan teszed, nem cenzúráztad részeiben az írásaimat, hagytál beszélni. Ha így lesz, veled sem fogok foglalkozni többet, mert ha “nálad” nem engeded, a “hátad mögött” nyilván nem teszem. Ez számomra szabály, akkor is, ha te engem “rossz példaként” bármikor elővehetsz, és akár meg is akadályozhatod, hogy válaszoljak. No problemo.

Viszont ha nem csuksz ki, akkor esetleg időnként megjelenek és (a tartalmi rész elismerése(!) mellett) kritizálni fogom a hozzáállásodat, mert passzívnak, romboló hatásúnak tartom. Ha továbbra is ilyen letargiában, kiábrándultságban várjuk az összeomlást (illetve ostoba módon egyénileg meg mikro-közösségek formájában készülünk a “túlélésre”), akkor BIZTOSAN be is fog következni – és soha nem fogjuk megtudni, lehetett volna-e másként. Ahhoz a “másként-hez” viszont alacsony a színvonal, baromi kemény munkával kéne emelni – ehhez viszont nincs lelkesedés, hiszen “úgyis minek, Tibor bá, a szívós és tanult is megmondta”. Az önbeteljesítő jóslat utólagos igazsága nem jelenti azt, hogy kimondása pillanatában is helyes volt.

Ha ez volt az utolsó szavam itt, akkor természetesen a legjobbakat kívánom neked és olvasóidnak.

---

2013.március.24th. at 12:34

Viszont, kedves Tibor bá, nem volt szép dolog kivenni a javított linket a 123-ból! Ha már belenyúlsz, akkor tedd egyértelművé, hogy kivetted onnan – vagy javítsd a 47-ben. Ez most kicsit rontott a besorolásodon.

Most látom a 127-et…

Számomra a bizonyíték, hogy hibás a helyzet felismerésed az, ahogy az én felmérésemben is nagyon hibázol. Sose zavart az enyémtől eltérő vélemény megjelenítése, se a személyemnek szóló kritika, sőt kívánatos az egysíkúság elkerülése végett, de bizonyos fegyelmet, udvariasságot, “stílust” megkövetelek az ide látogató olvasók érdekébe, akiket meg kell óvom a csalódástól, és akik elvárják az elfogadható légkör biztosítását.Különben nem szórom az észt, iparkodom átadni a tapasztalataimat, de nem zavar, ha ezt bárki elutasítja. “Nem erőszak a disznótor”.

bocs, de ennek a szövegnek a “kenyéradó gazdás” megnyilatkozáshoz a világon semmi köze nincs. Szerintem. Ha csak az zavart benne, hogy nem írtam oda a neved a “szívós” mellé, akkor ezt a csorbát köszörültem a 126-ban – de nem hiszem, hogy kevésbé “csalódik” az olvasóközönség az utóbbi bejegyzés tartalmában, mint a 123-ban ;-)

Vagy az lenne a szimpatikus megoldás számodra, hogy tiltsam ki önmagam a blogodról az itteni jó légkör védelmében? Logikusnak tűnik…

---

2013.március.24th. at 22:48

Elnézést kérek azért, hogy lehajoltam a “szokás volt a kenyeret adó gazda kezét megharapó eb helyszíni agyonlövése” szövegért, és érdektelen pofozkodásba futottam. Zárszóként (kis szerkesztéssel) megismételném azt, ami elsikkadni látszik, bár szerintem nem ártana észrevenni:
—
A marakodós-nyafogós játékból pedig, akár HaHa néven, akár ezen a fórumon jelentkezik, semmi nem lesz, ezt tudja Orbán, tudja az EU, és még jobban tudja az ex-KGB-s Putyin, hogy egész konkrét legyek. Így viszont borítékolható az összeomlás, amelyben még egy (profik által távvezérelt) diktátor is jobb, mint az egymás irtó (“demokratikus”) túlélők káosza. Nekem az a gondom, hogy az én szintemen nincs “kisebbik rossz”, csak “szerintem jó”, amelyért akkor is érdemes küzdeni, ha a látható esélye nulla.
—
A nyafogós játékok közé sorolom a bármely országban AZONNALI összeomlást okozó “vegyük ki a pénzünket” javaslatot, vagy a “gonosz, csaló” bankok, bankárok, cápák, sügérek és guppik célkeresztbe vételét. Hacsak valaki nem hoz érdemi érvet amellett, hogy ezeknek bármi haszna lenne.

---

2013.március.25th. at 00:45

152, Fantomas: Nézd Lóránd! Ha van megtakarításod és Te semmit sem teszel a védelméért, akkor nagy hős vagy, aki (ha kell) beáldozza magát (összegyűjtött pénzét) a világ vagy az Únió pénzügyi stabilitásának érdekében. Tetszenek az írásaid, de azért érts meg engem is, aki az összeszedett pénzecskéjét nem akarja önként és dalolva einstandolva látni Orbán bácsi részéről úniós sugallatra, vagy saját (esetleg ciprusi példából megokosodva és felbátorodva) ötletétől indíttatva.

Saját (“követhetetlen”) fogalmaim szerint nem hős vagyok, hanem gondolkodó ember. Felépítettem egy számomra értelmes és kerek rendszert, amely segítségével elég jól jósolhatók voltak a közelmúlt eseményei – és nem mellesleg, elég érdekes számítógépes rendszerek alkothatók, mert egy szint felett nagyon hatékonnyá válnak az analógiák.

Ez a rendszer azt meséli nekem, hogy “önálló egyén” nem létezik, mert így BESZÉLNI nem tudnánk, absztrakt fogalmaink, elveink nem lennének, nem beszélve a hatalmas tárgyi tudásról és létbiztonságról. Mindezek készletét és eszközeit (amelyből tehetségünk, álmaink és lehetőségeink szerint válogatunk) a mai, szervezett emberi közösség nyújtja nekünk, amelynek egyénként részei vagyunk, és bele sem merünk gondolni, mi maradna belőlünk, utódainkból “nélküle”. Én viszont belegondoltam, ahogy abba is, hogy milyen törékennyé vált ez az emberi közösség mára.

Következésképpen NINCS megtakarításom, mert amikor megtehettem, másfél évet töltöttem “munkanélküliként” azon dolgozva, amivel én a saját véleményem szerint hozzájárulhatok ezen “működő emberi közösség” fennmaradásához. Szerintem ugyanis ez számít, nem az egyéni pénztartalék, amely valójában szabotálja a gazdasági rendszerünket! Lásd még: “színes papír, amivel kitörölheted” – ha az összes szomszédodnak nincs elég belőle, és káosz keletkezik.

151, Curix: “…a “gonosz, csaló” bankok, bankárok, cápák, sügérek és guppik célkeresztbe vételét. Hacsak valaki nem hoz érdemi érvet amellett, hogy ezeknek bármi haszna lenne.”Ezt mond el Kásler Árpi barátunknak is. Nem fogsz tőle Táncsics díjat kapni. Árpi is úgy harcol a devizahitelesekért, hogy az esélye gyakorlatilag nulla, de te azt írod ekkor is van esély küzdeni.Pár mondattal lejebb ezt agyonvágod. Gondolom ez lehet az a kesze-kusza gondolatvilág, amiről a többiek is írnak.

Kásler Árpáddal nem akarok vitatkozni. Számomra az egész pénzrendszer halott dolog (pontosabban: elemi szintű matematikával bizonyítható módon ma már halálos méreg, de ezt nem akarom sokadszor részletezni), így ezen fogalomrendszeren belül folyó minden küzdelem érdektelen.

Valakinek pillanatnyi érdeke volt hurokba dugni a fejét, valakinek érdeke volt a hurkot tartani, valakinek érdeke volt nem tiltani. Mindenki az adott pillanatban saját érdekei szerint lépett, az óra ketyegett, a delikvens megfulladt. Szomorú, számtalan egyéni tragédia követi ma az akkori logikus döntést; de aki akkor józanul gondolkodott, nem dugta hurokba a fejét.

Akkor én “hülye” voltam, aki nem fogta fel a lehetőségeket – ma “előrelátónak” mondjuk ugyanazt. Kívülről nézve ez is “kesze-kusza”, gondolom, de nem én mozdultam, hanem a “világ” állt mások szerint fejre, szerintem meg a talpára (ezen a szűk részterületen).

—

Elnézést kérek, hogy megint off topic kérdésre reagáltam. Igyekszem leállni, ahogy a 155 szintjére sem akarok süllyedni még egyszer. Külön elnézést kérek azért, hogy a 98-as hozzászólásra reagálva, szándékomat egyértelműen leírva JAVÍTOTTAM (volna) a 47-es hozzászólásban szereplő, átrendezés miatt megszűnt linket. Ha ezt itt nem szabad, hát nem szabad.

Csak azt kérném, hogy vegyétek figyelembe a 147-et, ahol az ismétlésben kiírva hivatkozom erre a fórumra, nem a jelmondattal. Remélem, így már nem sikerül “gúnyos odamondásnak” tekinteni a szándékom szerint előzőleg is egyértelmű, nyílt tartalmi(!) kritikát. Ha csak ez kell, hogy lelövendő kutya és kiboruló kislány, stb. szintről esetleg emberszámba kerüljek, nem nagy ár. Igaz, Tibor bánál erre számtalan példa alapján esélyem nincs.

Szerintetek tényleg van értelme ebben a körben euró-trilliókról, gonosz bankárokról, azonnali összeomláshoz vezető, közösség által követhetetlen egyéni “kiutakról” beszélgetni? Ezeken veszekedni? Változtat ez bármit azon kívül, hogy még reménytelenebbnek látjuk és láttatjuk a helyzetet? Annak meg van értelme?

---

2013.március.26th. at 05:36

159, Tibor bá: ... Konkrét szándékaimat, és azok megnyilvánulását képtelen vagy helyesen értelmezni. És akkor ezt megmagyarázom, nem neked, hanem az olvasóknak. A közelmúltban már volt egy önbelinkelésed, ami még ma is él. Hogy ezt nem kifogásoltam, azt nem értékelted dohogásodban. Persze, ismerkedjen meg gondolataiddal, akit az érdekel. Nem kell elfogadni az én ítéletemet, mindenki értékeljen ki téged önmaga. Aztán volt egy következő belinkelésed, amivel párhuzamosan pimaszkodtál egy nagyot. Ezt kitöröltem, de nem azért mert nem értek vele egyet (ami igaz) hanem azért, mert ez a társadalom úgy működik (és nem kívánom megváltoztatni) hogy ha valaki szívességet kér, akkor ezzel párhuzamosan minimum betartja az udvariasság alapvető normáit. Tehát a kenyéradó gazda kezét megharapó kutya lelövésével példáztam. Miért ragaszkodok ilyen erősen az udvariasság betartásához? Hiú vén fasz lennék? Nem, de ha “büntetlenül” lehet pimaszkodni, akkor az idelátogatók csalódnak bennem és az általam fenntartott honlap szellemiségében. Ez az, amit nem engedhetek meg!...

Ez már szánalmas, és képtelen vagyok olyan választ találni rá, amely a saját kommunikációs normáimnak megfelel. Köszönöm ezt a “párbeszédet”, amely tökéletesen tükrözi e hely szellemiségét, és amelyhez valóban semmi közöm, bármit is írsz aktuálisan a fejlécbe. Ahogy az olvasóidhoz sem, akiknek ez megfelel.

"Csumpitaz" jó helyen kotorászik, ezt a folyamatot és ELKERÜLHETETLEN következményeit elemeztem számos helyen – itt is, de minek? kinek?? Megismételni nem fogom, belinkelni nem illik. Hajrá, adjatok Ciprusnak, mondjátok meg jól a véleményeteket Putyinnak, bankároknak, szakértőknek és egymásnak…

Valóban semmi szükség a kizárós játékra, bőven elég az, hogy itt rosszul érzem magam, máshol meg jól. Ajánlott olvasmány: Kipling: Dzsungel könyve, majomcsapat. Meg a legújabb cikk itt a vagina-plasztikáról… pff… :-D

A végső kérdés

Ez is sajátos helyzet... eddig minden írásomat alapvetően önmagamnak és egyfajta láthatatlan "jegyzőkönyv" kedvéért írtam, monológ formájában, túlnyomó többségében egyes vagy többes szám első személyben. Ettől a nagyon régen bevett szokásomtól térek el most, mert ezt személyesen neked írom, aki rászánod az időt az elolvasására. Továbbá szokásommal ellentétben most félek attól, hogy nem sikerül érthetően fogalmaznom, mert nagyon szeretném, ha megértenéd.

Meggyőződésem szerint az életed tudatossága, minősége, ezáltal részvételed a téged körülvevő közösségekben, végső soron pedig az emberi civilizáció jövője múlik azon, milyen mélységben sikerül felfognod a végső kérdést. Nem a "távoli jövőben", hanem ebben a pillanatban, az elkövetkező durván egy év során, melynek során vagy felelős irányítóivá leszünk az elkerülhetetlen változásnak, vagy a mai "elszenvedő-túlélő" hozzáállással sodródunk tovább rémálmaink felé. Ezután már csak "sorsunk" lesz, amit most választunk.

Arra nyilván rájöttél már, hogy teljesen komolyan beszélek, és hogy ennek a kérdésnek semmi köze nincs a Douglas Adams-féle 42-höz - hacsak nem annyiban, hogy ez a kérdés is triviális, és elsőre teljesen abszurdnak tűnhet, hogy ekkora felhajtást csapok körülötte. Ezért aztán következzen egy ráhangoló bevezetés. Előre szólok: nagyon tömény lesz.

Az ésszerűség értelmetlensége

Gondolkodtál már azon, hogy ki vagy te? Kerested már magadban azokat a pontokat, amelyek múlhatatlanul a részeid? Végiggondoltad már azt az utat, amelyet minden emberhez, minden élőlényhez hasonlóan bejársz majd, amelynek során elveszíted azokat a külső jegyeket, amelyek segítségével ma megismered önmagad a tükörben? Mert megváltozik majd az arcod, a tested, a hangod. Megváltozik majd a véleményed egyszerű dolgokról, de sok olyanról is, amiről ma nem tudod elképzelni - ahogy megtörtént már eddig is sokszor. Megváltozik az életed, a körülötted élők köre, a helyszínek, a kapcsolatok. Bármi megváltozhat, egyetlen egyet kivéve: az én-tudatodat, azt a gondolathalmazt, amely az éppen jelenlévő állapotodat úgy nevezi: "én".

Gondolkodtál már azon, mi is az én-tudat, mi vezethetett a kialakulásához, egyáltalán: miért gondolkodunk és miért létezik ez a fogalom, hogy "én"? A válasz szerintem viszonylag egyszerű: ez igen hatékony módja a túlélésnek. Egy olyan egyed, amely képes felfogni a környezetét, elemezni az őt érő ingereket, kiválasztani a fontosakat a lényegtelenek tömegéből, utólag értékelni a tapasztalatokat és tervezni a jövőbeli tevékenységeket, ... nos, egy ilyen egyed hatékonyabb a túlélésért folytatott versenyben, és így nyilván ezt a különleges képességét módja van elterjeszteni fajában.

Adott tehát egy olyan berendezés, az emberi agy, amelynek elsődleges célja az őt hordozó emberi lény egészségének, életének megőrzése. Ehhez alakul ki a teljes működési szabályrendszere (fájdalom, félelem, vágyak és akarat), ennek érdekében dolgozik egész létezése során, elemzi a rendelkezésére álló adatokat, általánosít, ismereteket csoportosít, következtet. A nagyobb következtetési kapacitással rendelkező agy hatékonyabb, előnyben van a kevésbé összetett változatokkal szemben, az evolúciós nyomás egyértelműen a növekedés irányába hat, amíg... el nem éri azt a fejlettségi szintet, amikor kénytelen elismerni saját vereségét.

Minden következtetési lánc végső soron arra vezet, hogy legfontosabb feladatának ellátására képtelen. Hiába vagy óvatos, hiába tanulsz, hiába vagy erős, bármelyik pillanatban bekövetkezhet olyan esemény, amely szörnyű fizikai vagy lelki fájdalmat okozhat neked. Hiába minden erőfeszítés, bármelyik pillanat lehet az utolsó. Halálod nem véletlenszerű, hanem teljes bizonyossággal bekövetkező esemény. Minden embert, minden dolgot, amit szeretsz, vagy elveszítesz életed során - vagy a megmaradó kevesek közé fog tartozni, amelyeket haláloddal veszítesz el. Agyad úrrá tesz téged az idő felett: lehetőséget ad rá, hogy a múltbeli tapasztalataidat a jelenben hasznosítsd, illetve hogy a jelenben felkészülj jövőbeli feladatokra; ugyanakkor viszont eléd hozza azt a jövőt, amelynek te már nem leszel a része.

Két lehetőséged van. Képes lehetsz elfogadni a saját múlandóságodat, és ezt állhatatos munkával betanítani gondolkodási rendszerednek (amelynek alapfeladatával ez az információ homlokegyenest ellenkezik). Ha ez nem sikerül, akkor kénytelen vagy elfogadni, hogy elméd "védekező módba" kapcsol: addig csökkenti saját feldolgozóképességét, amíg képes lesz megszabadulni a vereség-tudattól. Erre két eszköze van: babonás és ragaszkodó hit-féleség egy mások által sugalmazott felsőbb rendben - vagy éppen ennek a rendnek a tagadása. A kettő között lényegi különbség nincs, mindkettő alapja gondolatmenetek automatikus lezárása egy ponton túl. Ezáltal fennmarad az én-tudat és a cselekvőképesség, viszont egyfajta gyermeki szint rögzül, amelyből kiszakadni lehetetlen: a bonyolultabb következtetési láncok végén folyton megjelenik a "mumus": a tudatosan nem feldolgozott, zsigeri szintű halálfélelem.

Amikor megtaláltam a legegyszerűbb motivációt, a tudat küszöbe alá söpört halálfélelmet, a világ nagyon egyszerűvé vált. Az enélkül érthetetlen, logikátlannak tűnő emberi viselkedés, történelmi vagy gazdasági folyamatok magyarázata az, hogy az emberi gondolkodás alapvetően, belső törvényeit követő módon irracionális, és ez ölt testet számtalan alakban. Ez könnyű választ adott a saját gondolkodásom látható egyediségére is, mivel én nagyon régóta tudatosan törekszem a halál tényének maradéktalan és érzelemmentes beépítésére. Ez azonban "csak" egy válasz, zárt, kerek dolog.

A lényeg viszont az a kérdés, amelyet ez az állapot szül, a végső kérdés, amely minden ember, minden emberi közösség és végső soron az emberi faj teljes történetének mozgatója.

A végső kérdés: Miért?

"Fogadni mertél volna rá", ugye? Nekem mégis nagyon hosszú út vezetett hozzá. Az első probléma a kérdés kétarcúsága: egyszerre értjük rajta azt, hogy "mi okból?" illetve hogy "milyen céllal?", vagyis hogy gondolkodásunk és tevékenységünk a helyzet és szándékok helyes felmérésén vagy a célok helyes kijelölésén alapul. Akkor egyértelműnek tekintettem, hogy a célok kijelölése, az ahhoz való ragaszkodás komoly károkat okozhat, és olyan tevékenységre késztethet, amelyek mögül hiányzik az esélyek és képességek megfelelő elemzése. A végeredmény ilyen esetben borítékolható tévedés, ráadásul az addig megtett úthoz, a befektetett munkához való ragaszkodás rögzíti is azt, és még nehezebbé teszi az objektív önértékelést.

Mégis, minden bánatunkat, félelmünket, veszteségünket két dolog kíséri. Az egyik az ima, egyfajta könyörgés, reménykedés, természet feletti erők megszólítása, akik vagy amelyek számunkra megfelelő kimenetelről gondoskodhatnak - a másik pedig az örök kérdés: miért? És ez a kérdés nem az okokra vonatkozik. Nem az érdekel téged, hogy milyen lelki tényezők miatt hagyott el az, akit szeretsz vagy szeretni vélsz - sőt, minden erőddel arra törekszel, hogy utóbb az ő hibájának tekinthesd a történteket. Nem az érdekel, milyen fizikai folyamatok vezettek a karambolhoz, milyen geológiai jelenségek váltották ki a földrengést. Nem. Az érdekel, milyen rendszerbe illeszthető a számodra fájdalmas történés? Megismerhető-e ez a rendszer olyan mértékben, hogy ennek révén a fájdalmak elkerülhetők legyenek?

Közismert jelenség a gyerekek "miért?" korszaka, és annak elmúlása is - de vajon miért jelenik meg és miért múlik el? A válasz egyszerű: a gyerek pontosan ugyanarra a felsőbb rendszerre kíváncsi, pontosan ugyanazért: a fájdalmak és ütközések elkerülése vezeti ebben. Fejlődésünk során aztán kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy mai világunk nyomasztóan sokat tud az okokról, ehhez képest (pontosabban éppen ennek rovására) riasztóan keveset tud a célokról. Ezzel szemben egy gyökereiben vallásos csoport számára a célok, a jelenségeken túli rend létezése alapállítás, amelyre a teljes közösség léte, minden kapcsolata felépül - ott az okok feltárása szorul inkább háttérbe, hiszen ezek nem is olyan fontosak. 

Mai civilizációnk fejlettsége lényegében annak köszönhető, hogy a gyermeki "Miért?" kérdését egyre inkább az okokra, mint a célokra vonatkoztattuk. Ez technikai eszközök és szervezettség szempontjából rendkívül magasra emelt minket. Nem érdemes elfelejteni: egyedi szinten minimális különbség van egy ezer évvel ezelőtti és egy mai ember között, vagy egy mai svájci, iráni, amerikai vagy észak-koreai ember között. A különbség a minket körülvevő közösségben és az egyedfejlődés során átvett gondolkodási mintákban van.

Az okokat feszegető miértre adott válaszok objektív módon, kísérletek és elemzések révén ellenőrizhetők, továbbfejleszthetők, átadhatók. Ezek minősége az eszközkészletünket, mozgásterünket, magyarul valós képességeinket határozza meg egyéni és közösségi szinten egyaránt, összességében a teljes emberi fajra nézve is. Ugyanakkor nem sok vigaszt nyújtanak a halál és szenvedés elkerülésére kialakult, saját tehetetlenségétől gyötört gondolkodásunknak. Arra a "másik miértre" adott jó válasz lenne megoldás, amely ezek szerint motivációt adnak a cselekvésre, annak ellenére, hogy tudatában vagyunk saját behatárolt létezésünknek.

Jelen korunk "nyugati, európai" gondolkodásmódja hihetetlen részletes válaszokat ad az okokat keresőnek, de semmilyen támpontot nem ad célokra, nagyobb rendszerre nézve. A "válassz szabadon" elv, az egyéni keresőt végtelenül elbizonytalanítja: hogyan válasszak a definíció szerint megismerhetetlen, természetfeletti rendszerről szóló hitet, a számtalan, egymásnak ellentmondó, önmagát kizárólagosan igaznak hirdető változat közül? Az eredmény: hatalmas potenciállal rendelkező, de gyakorlatilag egyhelyben álló, lázálmokat kergető egyén, és a belőlük felépülő társadalom. Elég csak megfigyelni az elvileg jövőképet hordozó fantasztikus irodalom és film elképesztő visszafejlődését az eredetileg tudományos és filozófiai kérdésektől a látványos, ám nyilvánvalóan és bántó módon idióta szintig.

Az emberi civilizáció történelme a miért? tükrében

Állításom szerint minden civilizáció, vagyis nagyobb méretű stabil, önszerveződő embercsoport mögött a célokat feszegető miért kérdésre adott válasz áll. Egy ilyen válasz ugyanis vigaszt nyújt a számukra a tagok számára a végesség tudatával szemben, így felszabadítja, hatékonyabbá teszi gondolkodásukat, képessé a hosszú távú erőfeszítésre, akár az önfeláldozásra is. Aki egy ilyen választ hitelesen képvisel, hatalmat nyer a választ elfogadók fölött, összehangolhatja és irányíthatja azok motivációit.

Kézenfekvő elsőként a vallásos hitre gondolni ebben az esetben, mert a legegyszerűbb példa. Miért történnek így a dolgok? Mert Isten (bármilyen néven nevezzék is) így akarja, és hosszú távon (ami jelentheti a halálod utáni időszakot is) így lesz a legjobb. Vagy a Karma személytelen törvényéből ez következik, és a legjobb amit tehetsz, hogy jól viselkedsz, mert akkor a Karma törvénye jót hoz neked. Ha nem most, akkor a következő életedben. Sajnos azonban a vallásos tanok képviselői gyakran elveszítették hitelességüket, mert időről időre megrészegültek saját hatalmuktól akár egyéni szinten (szexuális vagy anyagi vágyaikat követve), akár szervezetként, politikai tőkét kovácsolva belőle.

Ugyanígy működik azonban a "tudatosság", a "társadalom fejlődése" és az ebbe vetett hit, a felvilágosodás kora, amely lényegében felszívta a vallásból hirdetőinek viselkedése és a hirdetett tanok tisztasága közötti végtelen távolságtól kiábrándult gondolkodó embereket. Azt a vigaszt nyújtotta számukra, hogy e világon, az emberekért, a társadalom fejlődéséért önmagában érdemes létezni, dolgozni, akár meghalni is. Sajnos az így nyert hatalom ugyanolyan részegítő, a félisteni szerepbe került ember számára lényegtelen, hogy ezt Isten vagy a "történelem" jelölte ki számára; ebből ugyanúgy ki lehet ábrándulni.

Hasonló összetartó erő a "haza" és hazafiság fogalma is, ugyanazt a generációkon átívelő folyamatosságot hordozza, ráadásul sokkal konkrétabb kapcsolatot is jelent: földet, vérrokonságot, azonos nyelvet, kultúrát. Ez a gyengéje is egyben: a viselet, a dalok, a tájszólás el is választja az azonos nemzethez tartozókat, minél nagyobb közösséget kíván egybe foglalni, annál "kilúgozottabb", homogénebb, személytelenebb lesz. Egy párszáz fős indián törzs tagjai számára a történelem személyes élmény, közvetlen kapcsolatot és szerepet jelent - a "magyar nép történelme" viszont egy tantárgy, amit az iskolában tanulunk, ezer évet, számtalan csak névről ismert szereplőt jelent. Nagyon más, sokkal kevésbé élő válasz a "miért?" kérdésre.

A jelenkor miértje

"Nyugati civilizációnk" fejlődése során folyamatosan csökkent a "mi értelme" kérdésnek a "mi okból" változattal szemben. Az ebből származó állandó nyugtalanság és keresés hódításra és kutatásra ösztönzött, törvényszerű, hogy a saját "értelmetlenségétől" űzött ember az okok feltárása révén óriási hatalmat szerzett a fizikai világ felett, mind az általa uralt erő, mind pedig a tényleges jelenlét, fizikai és gondolati hódítás révén. A világ populációja fizikailag nem cserélődött le mindenhol a "nyugati" emberre - de a nyugati gondolkodás "megfertőzte" a világ minden általa elérhető lakóját, legyen az kínai, indiai, afrikai vagy eszkimó.

A  nyughatatlanság azonban erőszakot szül, a miértek pedig vetélkednek az ember gondolkodásában - fizikai szinten ez emberek és területek birtoklását, az értük folyó ideológiai, majd ebből törvényszerűen fizikai küzdelembe csapó harcot jelentik. Ezek a kezdetleges időkben állandó, elhúzódó csatározásokat jelentettek, mert kevés volt a felesleges, egymás irtására pazarolható erőforrás. Ezek mértéke azonban meredeken emelkedett, és végül, a hidegháború, a minden résztvevő elkerülhetetlen pusztulásával fenyegető, egy nap alatt véget is érő atomkatasztrófa rémébe torkollott. Világossá vált, hogy a miértek végső összecsapása (a "keresztény kapitalista" és az "ateista szocialista" rend között) elkerülhetetlen, ugyanakkor eldönthetetlen és megvívhatatlan küzdelem.

Az emberiség sajátos választ talált: eldobta mindkét változatot, és öncélúvá tette a saját létezését, végső magyarázatként egy eszközt választott: a pénzt. Ma a pénz, és az általa reprezentált hatalom vette át a "miért" kérdésre adott válasz szerepét. Ha valami furcsa dolog történik, gyanús pénzügyi manővereket sejtünk a háttérben. Ha valaki sokat dolgozik, pénzt sejtünk a háttérben. Ha valami megépül vagy tönkremegy, első kérdésünk: ugyan mennyibe kerülhet? Ugyanaz a misztérium, titokzatosság veszi körül, ugyanúgy állandó keresésre, fejlődésre sarkall - viszont egyéni szinten fordít minket egymás ellen, és rögzíti a szabályokat: vevő és eladó, munkás és munkáltató, állampolgár és adóhivatal, adós és hitelező; törvénytisztelő és bűnöző (a kettő között pedig a törvényalkotó...) Undok egy rendszer, ráadásul elvakít minket - de nem rosszabb, mint bármelyik korábbi, és erősen csökkenti a valóban katasztrofális, tisztán nemzeti vagy vallásháború esélyét. A pénz nyelvén mindig lehet alkudozni - Istenről vagy hazáról nem.

A küszöbön álló jövő

Nem sok értelme lenne ennek az eszmefuttatásnak, ha nem tudnék a végén valami pozitívval szolgálni. Pedig pontosan ezt kívánom tenni: ajánlok egy új választ a miért kérdésre. Ez azt is jelenti, hogy a vele járó hatalmat kívánom? Nos, nem egészen. Azt állítom, hogy történelmi jelentőségű fordulópontra értünk - pontosabban túlszaladtunk rajta anélkül, hogy tudatosult volna a jelentősége.

A "mi értelme?" kérdése mindeddig csak ködös válaszok születhettek. Nem voltunk tisztában a világunkat mozgató számtalan erővel, nem rendelkeztünk földrajzi, társadalomtudományi, orvosi, lélektani ismeretekkel, infrastruktúránk nem tette lehetővé azt, hogy objektív, egyidejű vitákat folytassunk egyes szakterületek kiemelkedő tudósaival, felhasználva minden korábbi ismeretet és felfedezést is. 

Ma mindez rendelkezésünkre áll. Informatikai rendszereink képesek egyetlen egységként kezelni a Föld bolygó minden adatát, a rendelkezésünkre álló összes tudást, emberi és fizikai erőforrást. Képesek vagyunk valóban és szó szerint fajunk legjobb tudása szerint elemezni kérdéseket és feladatokat, terveket készíteni ezek megoldására, ellenőrizni a folyamatokat, felismerni és javítani a hibákat. Képesek lehetünk egyetlen szervezetként gondolni erre az élő világra, egyetlen folyamatként kezelni az emberi faj működését, és benne egyéni szerepünket. Nyilván ezek a válaszok elhomályosítják a pénz kérdését, és arról fogunk beszélni, hogyan befolyásolja az oktatás minősége a várható gondolkodási színvonalat, mire megöregszünk és segítségre szorulunk. Hogyan lehetne csökkenteni az energiafelhasználásunkat, eltakarítani azt a rettenetes mennyiségű szemetet, amit mégsem lenne jó az utódainkra hagyni. És így tovább.

Röviden: fajunk történetében egyedülálló módon képesek lehetünk végre objektív választ adni a miért kérdésére. Kijelölhetjük céljainkat, amelyekért fajként érdemes küzdenünk, megtalálhatjuk benne saját szerepünket a jelenben, és egész életünk folyamára. Persze ebben a pillanatban nem mondhatjuk meg, hol leszünk öt év múlva, ahogy az időjárás jelentés sem tudja megjósolni pontosan a várható jelenségeket - de tudatosan választhatunk pályát, valóban jelen lehetünk azoknál a folyamatoknál, amelyeket fontosnak tartunk, láthatjuk jelenlétünk hatását és eredményeit. Képességeinknek és erőfeszítéseinknek megfelelő mértékben ugyan, de befolyást gyakorolhatunk a világra, amelyen jelenleg csak értéktelen fényképek, filmek és csacsogás révén hagyunk gyorsan fakuló nyomokat. 

Összefoglalva: véleményem szerint most esélyünk van arra, hogy tudatos fajjá váljunk, ennek érdekében, és ilyen faj tagjaként pedig érdemes létezni, alkotni - még akkor is, ha egyénként időnk véges, testünk pedig esendő.

Évértékelő

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Milla méltán elfeledett elnök-kereső kampányának egyik legkevésbé népszerű önjelöltjeként, néhány részletet megtekintve néhány vezető politikusunk (és aspiránsaink) előadásaiból, erős késztetést érzek egy saját évértékelő, kampány nyitó és egyben záró nyilatkozat létrehozására. Ez a kissé ellentmondó cél könnyen feloldható a következő módon: 

Elemezve az elmúlt év magyar politikai és gazdasági történéseit kormány, ellenzék és "nép" oldalán egyaránt, a következő, teljesen egyértelmű tanácsot tudom adni mindenkinek:

Hallgass az eszedre,
szavazz a Fideszre!

Saját, jól felfogott érdekemben ezt a következő kéréssel egészíteném ki:

• Aki egyetért ezzel a mondattal, kérem ne ossza meg és ne ajánlja azt senki ismerősének, mert ő talán tovább olvas, esetleg megérti azt, amit írok, és nagyon haragudni fog önre - meg rám!
• Aki nem ért egyet vele, és ennek hatására idiótának gondol engem, kérem ne olvasson tovább, mert a végén rájön, hogy az érzés kölcsönös - és esetleg megharagszik rám.

---

A továbbra is olvasókat azzal szeretném eltántorítani, hogy egyrészt egyáltalán nem viccelek, másrészt lassan húsz év komoly "edzés" van amögött, ahogyan gondolkodom, rendszereket elemzek; tervezőként és vezető programozóként ugyanis működő rendszerek megálmodásából és létrehozásából élek. Több évet töltöttem azzal, hogy olyan embereket kerestem, akik képesek és hajlandóak is felfogni azt, amit írok. Sikertelenül. Következésképpen riasztóan kicsi esélyét látom annak, hogy éppen az ezeket a sorokat böngésző olvasó lenne az eddig meg nem talált kivétel. Szabad most engem nagyképű bunkónak tekinteni, és itt becsukni az ablakot, de csak az maradjon, aki képes és hajlandó velem együtt gondolkodni, félretéve az állandóan szajkózott, kényelmes kliséket, gyors és rögzített véleményeket.

---

Na és ha még mindig együtt vagyunk, akkor jön az utolsó figyelmeztetés. Azért vagyok teljesen egyedül a gondolataimmal, mert valóban kellemetlenek. Nekem is azok. Pontosan ismerem annak a motivációnak az elsöprő erejét, amely ma is odaülteti a tapsoló, ébren álmodni vágyó közönséget a nemzeti színjátszókör (politikai elit) nyilatkozatai elé, amelyek biztosan és bizonyítottan sekélyes, komolyan nem vehető ígéreteken és az "ellenség" kijelölésén kívül semmi érdemi tartalommal nem rendelkeznek. Pontosan tudom, miért foglalkozik ezzel a média, illetve a "szakértők" népes hada: a valós problémákra ugyanúgy, ahogy egy kíméletlen orvosi diagnózisra, nincs fizetőképes tömeg-igény. A kuruzslásra igen.

A kitartó olvasó előtt mindössze két lehetőség áll: vagy elhiszi amit írok, akkor pont olyan kritikusnak fogja látni a közeljövőt, mint én; vagy nem, és akkor azért fog haragudni rám, mert megpróbáltam megijeszteni. Még egyszer: nem kell elfogadni, elhinni az állításaimat, de tessék érdemben végiggondolni őket.

---

Szóval ennek a lapnak akár a "pusztába kiáltott utolsó [szerk: ugyan... képtelen vagyok befogni a számat] figyelmeztetés" címet is adhatnám.

Áttekintve az elmúlt kicsit több, mint egy évet, arra a megállapításra jutottam, hogy az év során keletkezett írásaim, bennük politikai és gazdasági történések elemzései és előrejelzései, túlnyomó többségükben kiállták az idő próbáját. Beleértve azt a feltételezésemet is, amelynek blogom mottója is köszönhető ("Olyan dolgokról, amiket nem szeretnél hallani a világról és önmagadról"): az általam személyesen megkeresett emberek, nyilvános párbeszédek vitapartnerei ha egyáltalán szóra méltattak, villámgyorsan elhallgattak. Hazudni még anyagi csődben sem vagyok hajlandó, a gondolataim viszont bonyolultak, és csak nagyon kis esélyt adnak a ma megszokott világ fennmaradására, továbbfejlődésére. Kár, hogy ugyanakkor nagyon pontosan megjósolják a bekövetkező eseményeket. Mire is gondolok?

Kormányoldal

Magyaropoly

Számtalan írásomban figyelmeztettem arra, hogy a Fidesz Monopoly-táblának képzeli az országot. Semmilyen erkölcsi gátlás nem állítja meg, minden létező eszközt képes bevetni annak érdekében, hogy hatalomra kerüljön és ott is maradjon, mert ideológiai alapja egyetlen értelmetlen klisé: mi vagyunk a jók, amit mi teszünk, az a jó. Ez az alapvetően téves megközelítés nyomon követhető gyakorlatilag minden tevékenységükben, csak néhányat ragadnék ki közülük az alábbiakban.

Önkényuralmi jelképek

Nem véletlenül tiltja az önkényuralmi rendszerek jelképeinek emlegetését. A vörös csillag esetleg kérdéseket ébresztene a moszkvai Canossa-járással kapcsolatban - aki esetleg emlékszik még: Orbán Viktor tekintette annak idején személyes érdemének a "ruszkik haza" kört, próbált (az utcanév-tábla és névjegy-gyártó kisiparosokon kívül ugyan kinek?) imponálni a Moszkva térrel és társaival. Most viszont, pont ezért, kicsit izzasztják, miközben megpróbál kampánytémát faragni egyre végletesebb energia-függésünk "megoldásából" (ezért nem hallunk dicshimnuszokat a tárgyalásairól).

Viszont amitől igazán félniük kell, az nem a csillag, hanem a horogkereszt. Kezdve onnan, hogyan lesz egy eredetileg pénzügyi körök által kreált heccfigurából [szerk: upsz, eltűnt, de megmentettem!] ünnepelt népvezér és nemzeti hős. Hogyan lesz a háborús propaganda takaró minden tévedésen, hogyan lesz a közvetlen vezérlésen alapuló média a szélsőséges megosztás kiszolgálója (nem az a cél, hogy minden "miénk" legyen, hanem hogy minden médiaszereplő és csatorna vagy "velünk" vagy "ellenünk" legyen besorolható!). Hogyan lesz minden vereség győzelem, vagy a "frontvonal kiegyenesítése", hogyan jelenik meg a megfelelő pillanatban a "titkos terv" minden probléma varázslatos megoldására, amelynek részleteiről azonban semmi sem tudható. Hogyan lesz egy liberális, SZDSZ-fiókpártból nemzeti (az igaz magyaroké, szemben az "idegenszívűekkel" és bűnözőkkel, akiket bármi áron meg lehet és kell fékezni a végromlás elkerülése érdekében) és szocialista (a finnyás elittel szemben a szólamokkal vezényelhető, idétlen tréfákkal lekenyerezhető, könyöradományokkal lelkesíthető "utca embere-párt"). Hogy is szólnak a klisék? "Összenő, ami összetartozik..." 

"Aki nem tanul a történelemből, megismétli azt."

Önállóság felszámolása

Van szerencsém közvetlen közelről szemlélni egy környezetvédelmi szervezet haláltusáját. Ma "természetes", hogy egy hatfős környezetvédő iroda fél évre két és fél millió forintot "előlegez meg" egy megyeszékhelynek: a szombati rendezvény (amelyen számtalan önkéntessel hajnaltól késő éjszakáig dolgoztunk) elszámolását a következő kedden le kell adni, amit három hónap alatt elbírálnak és engedélyezik a számla kiállítását, majd újabb három hónapra talán fizetni is fognak. Látom, ahogy éjfél után öt perccel adják be a pályázatot, mert tudható, hogy a kiírás reggelén már minden pénznek meglesz a gazdája. És így tovább.

Na ez a szervezet pályázik egy EU komposztálási program szervezésére, de nem ő kapja meg, hanem Simicska úr Mahir nevű cége, mert olyan járatos ebben a témában. Így az iroda elbocsátja alkalmazottai felét, tehát a megmaradó három nő napi munkájába innentől a hólapátolás is beletartozik. A Mahir végül "konzorciumként" ismét felkeresi az egyesületet, és velük végezteti el a munkát, melynek keretében egy hónapon keresztül, hétfőtől szombatig megállás nélkül járják a megyét, napi öt előadást tartanak és minden egyes kiosztott ládáról pontos nyilvántartást vezetnek. Mert a pénz beszél.

Mindezt persze ingyen, előre, fizetés nélkül, mert (emlékszünk még?) a kassza üres, csak ígéret van a várostól, számlázni meg majd a program végén lehet, pontos elszámolással.

Válságkezelés

Gyakorlatilag csak szöveges formában létezik: nyilatkozat születik arról, hogy a problémát megoldottuk. Valójában azonban bekövetkezik mindaz, amelynek a töredéke miatt ordító kommunistázás, idiótázás ment volna, ha bekövetkezésekor éppen ellenzékben van a Fidesz. Így most csak "elmúlt nyolc év", meg sikertelen felelős-keresés van, ami azért lassan rázápul a leglelkesebb aktivistára is. Miről beszélünk?

A MAL katasztrófa valódi okának megtalálása (a felügyeletet ellátó hatóság kivéreztetése, beavatkozási lehetőségeinek minimálisra csökkenése), és ezek korrekciója (pénzügyi köröktől és az államtól is(!) független, erős ellenőrző rendszer)...

Lakhatási problémák, devizahiteles történet - folyamatos háború olyan pénzügyi körökkel, amelyekkel szembeni erőnk csupán annyi, hogy hajlandóak vagyunk belepusztulni a a saját hülyeségünkbe, ami nekik pénzügyi veszteséget jelent. Ócsai patyomkin-projekt, szánalmas eredménnyel. Mi helyett is? Például, ha nem lenne annyi építési vállalkozó haver, akkor a szalmabála építészet állami támogatásával, amely minimális költség mellett teszi lehetővé A++ energiahatékonyságú, és igen, biztonságos épületek létrehozását. Akár hajléktalanok számára is...

Malév... nyilván nem lehet megmenteni egy folyamatosan csőd szélén bukdácsoló vállalatot - a kontraszt viszont óriási az ellenzékből habzó szájjal kiabáló "elkrtad" és a "hopp, csődbe ment, bocsi" között.

Folytassam? Egészségügy, oktatás, energiacégek bevásárlása, magánnyugdíj, bankháború, EU egyidejű csicskáztatása és pénzért nyoszorgatása, ... minek?

Bátornak tűnik így beolvasni a hatalomnak? Ugyan, dehogy. Semmi olyat nem írok le, ami nem teljesen nyilvánvaló, nem folytatható saját ismeretek hosszú sorával, ezt te is tudod, és ők is tudják. Most úgy tűnhet, egyértelműen Fidesz-ellenes vagyok, és ez sokáig igaz is volt. Én is lassan láttam meg azt, amit most a legfontosabbnak tartok. Akkor tessék kapaszkodni, fordulunk!

Ellenzék

"Mozgalmak"

Ugyan, melyik bohózatba fulladó vonulgatást pécézzem ki? A hídfoglalósat, az elnökválasztósat, a baltásgyilkososat, a hitelkárosultasat, vagy az egyetemfoglalósat? 

A Milla elnök-kampányába és a hallgatós témába próbáltam beleszólni. Ma sem tudom, mi lett volna, ha érdemi fogadtatásra talál a felvetésem, és nem az "utca embere", hanem Róna Péter lett volna (a valós tudásának és hozzáállásának megfelelően kezelt) alternatív elnök, amikor a plágium történet előkerült...

Kerestem a kapcsolatot a ma divatos HaHa és Humán platform tagjaival a blogjukon és személyes levélben egyaránt, ugyanis véleményem szerint valódi kérdések komoly és kitartó felvetése nélkül, csak abból, hogy "Orbán diktátor" nem lehet elérni semmit. A lobogtatott "javaslatok" jámbor óhajok csupán, amit a kormány nyilvánvalóan örömmel teljesítene, hiszen mindenki imáiba foglalná a nevét. Nem teszi, nem kedvtelésből, hanem mert nem képes rá külső körülmények és a belső hatalmi rendszer által adott kötöttségek miatt.

Kell ennél ékesebb bizonyíték arra, hogy semmi különbség nincs a húsz évvel ezelőtti Fidesz és a mai mozgolódás között?

LMP

Szegények. Tényleg kedves és jó szándékú emberek, a civil mozgalom politikai megoldásban (véleményem szerint elég naiv módon) hívő szegmense. Amikor megalakultak, leveleztem a cikk írójával arról, hogy miért nevezem illúziónak a "lehet más" felvetést. Voltak kedvesek megkeresni személyesen is, a kolléga türelmesen végighallgatta, amíg elmagyaráztam neki, miért nem fog működni az egész - aztán megkérdezte, lennék-e tagja a csapatnak. Kínomban csak vigyorogni tudtam, annyira a "nem lehet más" illusztrációja volt a helyzet. Volt alkalmam személyesen is megkérdezni Schiffer Andrást a közelmúltban a felvetéseimről, de nem volt, nem is lehetett érdemi válasz. Most pedig, a "nagy lehetőség" küszöbén szépen széthullik, ahogy az előre borítékolható volt.

Kell ennél ékesebb bizonyíték arra, hogy "nem lehet más"?

"Együtt"

Bajnai úr "nagy visszatérése" szintén borítékolható volt, amióta az alapítványa elkezdte szórni a megváltó ötleteket. Velük is megpróbáltam megvitatni a felvetéseik alapvető értelmetlenségét, azt ahogy nyilvánvalóan elmennek a legfontosabb tanulságok mellett, ahogy ők is az ellenfél ostobaságának bizonygatását tartják szem előtt az okok feltárása helyett.

Belépése tökéletes tükröt tart az ellenzék szervezettsége elé, és nyilvánvalóvá teszi, hogy ügyes média-húzásokkal, némi provokációval, aminek oly sokan felülnek, az egész történet nyugodtan kézben tartható. Köszönjük, Emese.

Kell ennél ékesebb bizonyíték arra, hogy az "együtt" nem létezik?

A "nagyok"

MSZP, Jobbik - érdektelenek a számomra. Kötött pályán mozognak, semmi említésre érdemes nem történik velük és nem jön tőlük: ők a megszokott, a következő választáson "jó szereplésre készülő" hivatalos ellenzék a szerep nulla szabadságfokával.

Szakértők

Ha valakire, akkor rájuk a leginkább érdemes haragudni, ugyanis ők a reménytelenség igazi forrásai. Számtalan tévéműsorban, interjúban, újságcikkben, könyvben rágják az elénk szórt gumicsontokat, minden héten másikat. Szépen felosztották a pályát. Vannak az "-oldali" szakértők, akik az ellenfél gumicsontjain csámcsognak, a saját oldalt jófejségük szintjén szintén piszkálgatják, és mérsékelt kritikát is megfogalmaznak. Vannak a "függetlenek", akik mindegyik oldal gumicsontjain bosszankodnak egy sort.

Miért, mi mást tehetnének? Nos, például megpróbálkozhatnának a józan gondolkodással. Azzal, hogy megszabaduljanak a megszokott kliséktől, hogy kitartsanak egy-egy terület valóban alapos elemzése mellett, megköveteljék az érdemi válaszokat, ne ugorjanak az új falatkák után! Nem az őket istenítő szurkolótábor előtt prédikálva, akik mennyei mannaként kritika nélkül fogadják saját géniuszuk bölcsességeit, hanem a velük tudásban egy szinten lévő, de más véleményt hirdető szakértőkkel egy asztalnál, szépen csendesen. Nem az előadásokkal és könyvekkel elérhető "tisztes megélhetésre" törekedve, hanem a valós, kritikus és azonnali fellépést követelő problémákra működő megoldást keresve, ugyanis "kiművelt emberfőként" ez a kötelességük.

... Lenne. Egy általam képzelt álomvilágban. Én megpróbálkoztam ezzel, de másfél év után, a süket csöndnek prédikálva kénytelen voltam belátni, hogy nem működik. A szellemi elit ugyanolyan kötött pályán mozog, mint a politikai: a "fizetőképes tömeg" középszerű gondolkodását kell kiszolgálnia általuk felfogható, rágcsálható pempővel, mert másként éhen maradnak, ahogy én. Ma a Wikipédia és a Google a nyerő, egy tudományos lexikon "túl száraz a népnek". Milyen igazságtalan, hogy gyógyítani, tervezni, alkotni ezen a szinten lehetetlen - véleményt alkotni és azt kiabálni viszont elég.

Nem csoda, hogy lepattantam róluk, pedig próbálkoztam becsülettel.

Valós helyzet

Az ország IQ tesztje

Igazi, orbitális bukás. Vegyük csak a legutóbbi, még valamilyen szinten élő példát, az oktatási kalamajkát.

Szerintem elég egyértelmű a kép: ha egy ország nem képes emelni, vagy legalább szinten tartani az oktatás színvonalát, akkor a lakosság átlagos intelligenciája zuhanni fog. Így a magasabb szintű gondolkodó idegen közegben találja magát, a józan választása az ebben való robotolás helyett a menekülés: akár elköltözve, akár itthon ülve, de külső érdekeket szolgálva.

[Magyarázat: Ahhoz, hogy az "átlagember" önálló, megalapozott és önkritikus véleményt legyen képes alkotni (ahogy ma nem), az "elit" hatalmas, és az állam által kiemelten támogatott erőfeszítésére van szükség. Minőségi módon gondolkodni ugyanis ugyanúgy nehéz dolog, mint mondjuk naponta futni vagy úszni - az előbbit megérteni azonban láthatóan sokkal nehezebb. Ha emellett nincsenek ugyanolyan pozitív példák, legalább olyan szinten támogatva és felemelve, mint mondjuk a focisták, akkor nem is sikerülhet. Ezer évvel ezelőtt az erősebb ember keltett félelmet: mi lesz, ha megver - ma ők az élsportolók, akikre büszkék vagyunk. Ma az okosabbaktól félünk, mert úgyis becsapnak, ezt sugallja a média is minden erejével. Így aztán gondolkodás helyett inkább hiszünk néhány népmesei hősben: falu végéről a miniszterelnöki székbe, az ám igen, akkor biztos ő a legjobb... de vajon miben?]

A kormány a minőségi oktatás feltételeinek leépítésével azt mutatta meg, hogy nincs pénze annak fenntartására, pontosabban sokkal kevésbé érdekelt benne, mint mondjuk aranylábú hősök kinevelésében. Érthető. Ahogy az is, hogy ez végül kicsapta a biztosítékot, és végül komoly megmozdulásokhoz vezetett, ami abban a pillanatban valós veszélyként bolygatta meg a "szavazóbázist". Mi az ellenlépés? 10%-os rezsicsökkentés! Mert ne mondja senki, hogy a két dolog független egymástól, annál sokkal jobb az időzítés. És a "szavazóbázis" lenyugszik: jó-jó, az oktatással tényleg van gond, de az a fő baj, hogy azok a nyavalyás egyetemisták külföldre mennek, a kormány pedig szívességet tesz azzal, hogy itthon tartja őket, és egyébként is, kevesebbet kell fizetnem a gázért. 

Pedig mi történt? A vezetők egyértelművé tették, hogy a nép pillanatnyi szórakoztatása fontosabb számukra, mint létfeltételeik hosszú távú biztosítása (mert valójában ez, például az orvosi ellátás minősége, sőt elérhetősége van veszélyben). Amikor pedig "lázongás" van, azt mindig valaki másnak a zsebéből való adakozással csendesítik le. Ahogy korábban a magánnyugdíj-megtakarításokkal, a "gonosz bankokkal", most a "gonosz energiaszolgáltatókkal". És lebegtetjük az új adakozást, szintén tőlük, a devizahitelesek "kimentését" a Nemzeti Bank devizatartalékával, stb. Hogy az istenadta nép megint ránk szavazzon, mert ez az egyetlen, elsődleges cél, aminek minden alárendelhető. Hiszen mi vagyunk a jók.

Szóval, kedves "nép": IQ teszt: bukás. Upsz, bocsika. Beleértve téged is, kedves "diákmozgalom" és humán platform, mert valójában támogatjátok ezt a játékot, felültök a provokációnak, aminek a végén ti adtok ürügyet a Fidesz magjának mozgósításához! "Epic fail."

A feketeleves

Vajon mi lehet mindezek után a végső ok mindarra, amit a Fidesz csinál? Mi ez az egész "unortodox gazdaságpolitika", mit jelent a nyugati jóléti társadalom válsága, mitől jobb a diktatúra-építés?

Nos, gondolatolvasó nem vagyok, de nem félek gondolkodni, és létezik egy "unortodox" válaszom erre a kérdésre, amit az elmúlt évek történései folyamatosan alátámasztanak: a Fidesz a csőd utáni állapot menedzselésére játszik. És sajnos, szerintem is igazuk van: a globális gazdaság pénzügyi szempontból már régen csődbe ment. Sok-sok év tervezett értéke kering körülöttünk hitelek formájában, illetve pihen örökké kamatozó megtakarításokban, államkötvényekben, miközben gazdaságunk forgalmát meredeken csökkentenünk kell ahhoz, hogy a bolygót lakható állapotban tarthassuk. Ez definíció szerint csődöt jelent, szerintem erre ébredt rá a Fidesz vezetése. Arra készül, hogy a globális pénzügyi csődhelyzetben fenntartsa az ország kormányozhatóságát. Ha innen nézem, az összes "hiba" szépen sorba rendeződik, például:

• közvetlen kézi vezérlésű törvényhozás és az ehhez szoktatott lakosság;
• az igazságszolgáltatás kormányzati ellenőrzése (ha nem is papíron, de személyes kényszer révén);
• a középosztály függő helyzetbe sodródása (irányíthatóság); 
• a mezőgazdaság központosítása hűbérurak kezébe; 
• közmunka program; 
• a nemzetközi cégek ellehetetlenítése, elkedvetlenítése: energiaszolgáltatás állami kézbe vonása, közszolgáltatások, kommunikáció; 
• média feletti teljhatalom; 
• oktatás teljes központosítása;
• pénzhelyettesítő eszközök állami monopóliummal (Erzsébet utalvány, SZÉP kártya);
• ...

Egyetlen gond van csupán: a globális, vagy legalább európai gazdasági csőd nem akar bekövetkezni. Ennek árnyékában könnyebb lenne véghezvinni az átalakításokat a rémült társadalom feje fölött - azonban azok az európai meg világszintű bürokraták és háttérhatalmak már generációk óta játsszák ezt a hatalmi játékot, amibe a Fidesz első generációs szakértői belecsöppentek. Olyan lehetett, mint amikor a frissen végzett orvos beesik egy frontkórházba: úgy látja, hogy perceken belül minden összeomlik (görög válság, EU problémák, stb.), tehát megpróbál spájzolni magának felszereléseket, amiből majd kiskirály lesz rövidesen. A törzsgárda viszont továbbra is menedzseli a káoszt, és egyre bosszantóbbnak látják az új fickó szerencsétlenkedését. Nekik is kellemetlen nyilván az ügy, mert rávilágít a valódi helyzetre, ezért nem lépnek azonnal - de ha megunják, akkor szánalom nélkül eltapossák. [Szerk: A szöveg megírása után két nappal íme, itt a bemutató példa, Ciprus...]

... és végül: a zacc

A pénzügyi rendszer összeomlása valóban be fog következni, mert a matematika törvényeit, az ökológiai rendszerek tűréshatárait a legszebb közgazdaságtani elméletek sem képesek felülírni - csupán a hívők, illetve az aktuálisan belőle hasznot húzók fejében. Amikor ez bekövetkezik, kiderül, hogy az egyetlen valóban fontos feladat egy önfenntartáshoz elég nagy közösség szervezettségének biztosítása, az összes többi csak a máz ennek felszínén. A Fidesz ezt az állapotot igyekszik elérni a maga módján - és amennyiben ezt a magyar társadalommal így meg lehet, akkor meg is kell tenni.

Ma már elhiszem, hogy Orbán Viktor, a mai mozgalmárok szívének kedves, fiatal, lelkes, a magyar nemzet erejében bízó liberális gondolkodású forradalmár őszintén jót akart, és teljes nyitottsággal igyekezett a nép elvárásának eleget tenni. A hite vezető pozícióba emelte, adni akart - de nem sikerült, leváltották. Akkor jött a konzultáció korszaka, elment a "néphez", hogy megtudja, mit szeretnének. És kiderült számára, hogy a nép nem szabadságot akar, mert az felelősséggel, fájdalmakkal, kemény munkával jár, hanem népmesei hőst, erős kezű, rendteremtő vezetést és szórakoztatást szeretne. 

Valójában azt nyújtja, amit a tömeg kér - még akkor is, ha a tömeg egyénenként ezzel nem szívesen szembesül. Lásd: Karinthy Frigyes: Barabbás (1918!) ...

Ez van, kedves polgártársak: józan, felnőtthöz méltó gondolkodást nem lehet egyik percről a másikra kialakítani, nem olyasmi, amit szilveszterkor megígérünk és onnantól ehhez tartjuk magunkat. Ennek hiányában a társadalom rendje csak egy szigorú óvóbácsi révén tartható fenn, a rend pedig fontosabb, mint minden nyafogó vágyainak teljesítése. A Fidesz faragatlansága, az alternatíva hiánya nem véletlen és nem köthető személyekhez, vélt vagy valós lelki problémákhoz, "gonosz háttérhatalmakhoz". Mindez a mai magyar társadalom és a globális környezet állapotának egyenes következménye.

Az utolsó lépés

A jelen kormányzás átalakításai, a kézi vezérlés kiterjesztése mára visszafordíthatatlan. A Fidesz a bűnbak-keresést olyan szintre emelte, az átlagember fogalmát olyan mélyre süllyesztette, hogy számukra nincs hová visszavonulni. A mai "urak" egyike sem látja a jövőjét akkor, ha kiesnének a hatalomból ("talpasok"), sokan elvesztenék korábbi karrierjük során megszerzett életszínvonalukat (saját emberi és szakmai értékeiken taposó "arcok", "szakértők"), egyesek pedig polgári és büntetőperek, valós, letöltendő szabadságvesztés veszélyével kell szembenézzenek. Igen, ők vannak felül, mégis joggal félnek, és így mindjárt másként hangzik a "hideg polgárháború" emlegetése, vagy éppen a Fidesz-őrség szervezése...

Vajon miért is került Matolcsy György a Nemzeti Bank élére a szokásos ügyes, beetetős kofa-politika végén? A naiv egyedek számára elárulom: ő most került a piros gomb mellé, ahová mindig is szánták, teljes eddigi tevékenysége (saját személyének és szaktudásának leértékelése) erre a pozícióra készítette fel. Innentől számítva bármelyik nap úgy látja a vezérkar, hogy a 2014-es választás elvesztése reális esély, azon a héten néhány, a nemzetközi pénzvilág számára elfogadhatatlan (ám a magyar választók szívének oly kedves) bejelentés után bekövetkezik a magyar állam csődje. Ezután majd a "gonosz nemzetközi pénzügyi hatalmak támadása miatt" kénytelenek lesznek felfüggeszteni a demokrácia játékszabályait, ehhez elég belegondolni a forint árfolyam teljes leszakadásának következményeibe egyéni és közellátási szinten (nemzetközi szolgáltató cégek, kereskedelem a külfölddel, energiahordozók importja, ...). 

Orbán Viktor pedig a vészterhes időkben nehéz döntést hozva beülhet a jól megerősített államfői székbe, és válságmenedzserként dolgozhat. Nyilván le fogja állítani a mostani cirkuszt (mint a stadionépítési tervek, de úgy sejtem, azok a pénzek most sem focikapukra mennek el), és (figyelem, ez most nagyon fontos:) valóban értelmes tevékenységet fog űzni. Igyekszik majd kiegyensúlyozott, jó gazdájává lenni "az Isten által rábízott országnak és feladatnak". Ami meg a hűbéruraknak ezért jár, azt a hűbérurak meg fogják kapni (közmunkások - rabszolgák), mi pedig nem fogunk tudni róla. Összességében viszont igazzá válhat a jóslata: valóban csodájára fognak járni a nyugati demokráciák. Végső soron mi magunk is jobban járhatunk mindezzel, mint más országok lakói, ahol nincs ebben a pillanatban egy olyan vezetés, amely a roskadozó pénzalapú demokrácia szabályait megfelelő cinizmussal kezelve felkészül az összeomlása utáni állapotokra.

És még valami... (RIP Steve Jobs)

A fentiek dacára én mégsem erre a megoldásra szavazok. Óriási szerencsém az a néma csend, ami körülvesz, óriási szerencsém, hogy csak nagyon kis mértékben szembesültem a tömeg nyomásával, amely véleményem szerint Viktátort farag minden "fiatal demokratából". Én a "meg nem értett zseni" kényelmes szerepében nyugodtan álmodozhatom egy olyan világról, amelyben valóban értelmes, áldozatkész, nemes emberek képesek együtt dolgozni és mindannyiunk számára elfogadható megoldásokat keresni jelenlegi problémáinkra. Őszintén remélem, hogy így van, mert civilizációs túlélésünk érdekében hatalmas teljesítményre lesz szükség. Egy diktatúra pedig nem képes olyan hatékonyságra, mint a jövőjükben bízó, azért felelősséget vállaló, együttműködésre képes szabad emberek, erre történelmi bizonyíték a kommunista rendszerek és a központosított tervgazdálkodás végső alulmaradása az önszerveződő, demokratikus berendezkedéssel szemben.

Ha van itt még valaki rajtam kívül, aki bízik ilyesmiben, neki szól a következő kérés. Ne dühöngj, ne bosszankodj, és főként: ne lázadj nyíltan: hallgass az eszedre, szavazz a Fideszre, minden felmérésen, minden fórumon támogasd őket. Életbevágóan fontos, hogy ne essenek pánikba, Matolcsy úr ne nyomja meg a piros gombot! Legyenek sikereik! Ne törekedj most önállóságra, dolgozz a szervezet részeként, hogy lehetőleg még elketyegjen egy darabig. Addig, amíg meg tudjátok szervezni saját szakterületeitek önálló, felelős, valódi együttműködésen alapuló irányítását: oktatás, egészségügy, mezőgazdaság, ... 

Nem jelszavakat kell kiabálni, molinókat feszegetni nyilvánvaló (és ugyanolyan nyilvánvalóan teljesíthetetlen) vágyálmokkal. Működő alternatívát kell felmutatni. Csak ennek van értéke. Én is ezen dolgozom a saját területemen, és akkor beszélek legközelebb, ha van mit mondanom. [Szerk: ezt nem sikerült betartanom...]

Uff, én beszéltem.

A vita matematikája

Érdekes. Ez a fajta "ismeretterjesztés" meglehetősen idegen tőlem. Amikor ez a gondolatsor megjelent bennem (szokásos módon, hajnali négykor arra ébredek, hogy írnom kéne), még elhessegettem. Viszont ma reggel egy új témával ébredtem, és annál azért fontosabbnak tűnik, hogy egymás után hagyjam őket elszállni. Szóval íme...

Mi nem vita?

Nem vita az, amikor a résztvevők nem nyitottak egymás véleményére, nézőpontjaik megismerésére, hanem kizárólag saját gondolkodási eredményeik másikba ültetésére koncentrálnak. Pontosabban, érdemi vita már akkor sem folyhat, ha az egyik résztvevő erre törekszik. Tipikus példa erre a hitvita, de belegondolva nagyon ritka olyan vitát látni, amelyben nem a másik meggyőzése a cél. Miért, nem az? Nem bizony, lásd később...

Nem vita az sem, ahol a cél a partner "legyőzése", illetve egy látható vagy láthatatlan hallgatóság meggyőzése arról, hogy az ellenfél ostoba vagy gonosz. Tipikus történet, amikor udvariassági gesztus hülyének feltüntetnem ellenfelemet, mert ha azt feltételezném, hogy eszénél van, akkor börtönbe kéne csukni. Jellemző példa minden politikai vita (parlamentben, tévében), sőt az egyoldalú kinyilatkoztatások bármely részről (sajtónyilatkozatok, Facebook-üzenetek, tüntetők szlogenjei, videói).

Jó, jó - de akkor mi a vita?

A valódi vita egy építő párbeszéd, egymástól eltérő nézőponton álló emberek között, vagyis a célja nem a vita szereplőivel egy szinten, hanem azon túl található, közösen megfogalmazott és elfogadott feladat. Ez lehet egy közös nézőpont kialakítása a hatékonyabb további együttműködés érdekében, vagy egy konkrét feladatra olyan megoldás kialakítása, amely több szakértő szükségszerűen eltérő véleményének szerves (nem muszájból összetákolt) egységére épül, és jó eséllyel értékesebb, mint bármi, amit egyenként képesek lettek volna megalkotni.

Könnyű észrevenni, hogy ez a fajta vita sokkal nehezebb műfaj: valódi szaktudást igényel, illetve a saját nézőpontunktól (amelyet egyébként szükségszerűen a legjobbnak, igaznak tartunk) legalább szándék szinten ugyanolyan távolságtartást követel, mint amilyen távolinak a vele szemben érvelő partner tűnik. Ha úgy tetszik, ez az önbizalom, önértékelés nagy próbája: képes vagyok-e többre értékelni önmagam, és a bennem a továbbiak során megjelenő lehetőséget a véleményemnél, amely most szilárd, de lehet, hogy változtatásra szorul? Ha igen, képes lehetek építő vitára - ha nem, alkalmatlan vagyok rá, saját önértékelésem védelmében építő helyett romboló szereplő leszek.

Hogyan működik az építő vita?

A cél olyan megoldás kialakítása, amely minden szereplő minden egyéni, értékes gondolatát tartalmazza. Olyan, mint az elemi matematikai feladat: adott két szám, keressünk olyan számot, amely mindkét számmal maradék nélkül osztható.

A triviális (téves) megoldás: szorozzuk össze a két számot, kapunk egy jó nagyot, de azzal tuti rendben leszünk. Ezzel a vita esetében két baj van: az eredmény nem lesz "szerves": vannak materialisták és Isten-hívők. Az egymással definíció szinten ellentétes alapokból nem áll össze minden oldal számára elfogadható összkép, és még nem is volt szó a vallások közötti eltérésekről... Másrészt, ha van is eredmény, az "túl nagy", pazarló; lehet hogy nincs a megvalósítására erőforrás, idő. Az "egyszerűsítés" pedig jellemzően erő-alapon történik: ha már mindenki igaza nem fér bele a költségvetésbe, akkor férjen bele az enyém...

Egészítsük ki a feladatot azzal a feltétellel, hogy a "legkisebb erőfeszítéssel elérhető", mindannyiunk legfontosabb szempontjait tartalmazó megoldást keressük. Így deklaráltuk, hogy valószínűleg mindannyian engedni fogunk, de igyekszünk közösen elérni, hogy mindenki megkapja a számára fontos eredményeket.

Eljutottunk a "legkisebb közös többszörös" kereséséhez, ami egy zseniális algoritmuson alapul. A feladat megoldásához el kell felejtenünk az eredményt, és a kiinduló számokra kell koncentrálnunk. Minden résztvevő számot prímtényezők szorzatára kell bontanunk, vagyis olyan építőkövekre, amelyek már tovább nem bonthatók, és egymással nem helyettesíthetők. Ezeket az építőköveket kell leltárba vennünk, amelyből két eredményt is kapunk. Ha a csak közösen használt építőköveket vesszük a legkevesebb előfordulás szerint, akkor megkapjuk a legnagyobb közös osztót, vagyis azt a garantáltan legnagyobb számot, amellyel minden résztvevő szám maradék nélkül osztható. Ha pedig az összes építőkövet a legtöbb előfordulás szerint vesszük, meglesz a legkisebb közös többszörös, garantáltan a legkisebb szám, amely minden résztvevő számmal maradék nélkül osztható, hiszen minden résztvevő minden építőköve megvan benne.
Következmény: ha a legnagyobb közös osztó az 1, vagyis nincsenek közös prímtényezők, akkor a legkisebb közös többszörös valóban a számok szorzata. Ugyanakkor ha léteznek közös prímtényezők, akkor a szorzat biztosan rossz megoldás, van kisebb, amely a résztvevők elemzésével közelíthető, megtalálható.

Tehát amennyiben valódi vitáról beszélünk, amelynek közösen elfogadott, a szereplők felett álló célja van (ez egyébként a "nem vita" kategóriába sorolt párbeszédek esetén is létezik, de csak szóban), akkor a vita a saját oldal alapelemekre, "prímtényezőkre" bontásával kezdődik. Röviden: az "én ezt akarom" helyett: "az én célom a következő alapvető szempontok érvényesítése". 

Amikor sikerült egymástól önmagukban független tényezők halmazára bontani a szándékokat, következhet a közös tényezők keresése. Amennyiben nincs ilyen, azt jelenti, hogy a szereplők alapvetően nem motiváltak az együttműködésre, a megoldás "drága" lesz - akár annyira, hogy a vitát folytatni nem érdemes. Minél több közös pontot sikerül feltárni, annál valószínűbb, hogy a közösen elfogadható megoldás a vártnál jóval kisebb erőfeszítéssel, közös megelégedéssel kialakítható. Elemi érdeke tehát minden szereplőnek, hogy minél részletesebben feltárja a vita során saját véleménye belső szerkezetét, és pontosan, előítéletek nélkül megismerje a többiekét. Ha nem teszik, a megoldás (ha egyáltalán létrejön) szükségképpen nem lesz optimális, és még az sem fog kiderülni, hogy valójában miért volt sikertelen.

A kialakult "legnagyobb közös osztó" ismeretében lehet haladni a "legkisebb közös többszörös" irányában, vagyis a közös megoldásba lépésről lépésre beépíteni azokat az elemeket, amelyek a résztvevők többsége számára nagyobb súllyal szerepelt. Itt a legfontosabb tudatosítani, hogy nem matematikai feladatot oldunk meg! A végcél nem "az eredeti számokkal megoldást találni", vagyis az előre megfogalmazott szándékoknak betű szerint megfelelő, hanem egy mindenki számára megfelelő, és a rendelkezésre álló keretek között megvalósítható megoldás. Ebbe belefér az, hogy egy korábban számomra kiemelkedően fontos tényezőt az objektív keretek (rendelkezésre álló erőforrások), és a partnerek által hozott szempontok fontosságának elismerése révén elengedek, de az is, hogy akár egyetlen partner által felvetett szempontot annak kritikus volta miatt a teljes közösség elfogad, és akár közösen létező, de kisebb súlyú szempont elé helyez.

Nos igen. Sokkal bonyolultabb így vitatkozni, mint vaskos, ám "burkolt" sértéseket vagdalni egymás fejéhez. Vajon van értelme egyáltalán? Van bizony, ugyanis...

Miért kéne ilyen bonyolult módon vitatkozni?

Egyszerű. A jelen fejlettségünk, mindaz, ami minket körülvesz, kimagasló képességű emberek közös tudásán, építő vitáikon alapul: tudomány, hétköznapi technikai megoldások, szolgáltatások, társadalmi szerkezetek. Ezeket az eszközöket azonban jelenleg egy alacsony gondolkodási elvárásokat támasztó tömeg előtt egymásra acsargó, többségükben súlyos önértékelési problémával is küzdő "harcosok" kezelik - így többszörösen is alkalmatlanok építő vitára.

Következésképpen a tényleg "varázslatos" eszköztár birtokában is megállíthatatlanul sodródunk egy meglehetősen jól látható pályán, a felelőtlenségünk miatt összeomló ökológiai rendszerekben, egyre inkább széthulló társadalmi keretek között.

Ha nem vagyunk képesek felnőni az elődeinkhez és az általuk megteremtett környezethez, akkor szükségképpen elveszítjük azt; az emberiség jelenlegi méreteit tekintve viszont ez elképzelhetetlen és elfogadhatatlan károkat okozna. Ha ezt el kívánjuk kerülni, újra meg kell tanulnunk vitázni, kicsiben (önmagunkban, családunkban) és nagyban (munkahelyen, közösségi szinteken falutól a világig) egyaránt.

Motivációk

2013.február.7th. at 06:56

83, Avatar: De a vallások egyik alaptétele az, hogy van egy láthatatlan pontozóbíró, aki a játék végén eredményt hirdet,és még ha mi nem is számoltuk a pontokat, ő mindent számon tart.És ha ezt elhiszed, akkor azt is meg fogják szabni neked, hogyan pingpongozz, mert persze ők tudják, hogy a pontozóbíró mit szeret, és nem az a fontos, hogy te élvezd a játékot, hanem hogy a bírónak megfelelj.

Pontosan: egy intézményesített, hatalmi harcok közepette fenntartani kívánt, magában is hatalmi tényezőt képviselő “vallás” (egyébként éppen a fentiek miatt szükségszerű) alaptétele az elszámolósdi. NEM a “hit” része. Lásd még: Jézus (hit) és a farizeusok (vallás) viszonya.

---

2013.február.11th. at 03:45

193, Balázs Ez igen! Még egy ember, akivel lett volna értelme beszélgetni. Akivel beszélgetni lehetett volna egyáltalán. Köszönöm.

---

2013.február.11th. at 06:04

195, RJ: “Még egy ember, akivel lett volna értelme beszélgetni.”
A többséggel nem érdemes, nem is lehet. Ezt írtad.
Ez baj? Ha igen, kinél van a hiba?

Nem baj. Korábban elkövettem azt a hibát, hogy ezt bajnak tekintettem, pedig csak arról van szó, hogy teljesen idegen mintarendszer alapján működöm.

A legalapvetőbb fogalmakon mást értek, mint a “köz”, és akár ezen a lapon is tökéletesen látható, ahogy szinte érintkezés nélkül beszélünk el egymás mellett. Az itteni “vitának” sincs semmi köze ahhoz, amit ez a szó számomra jelent, csupán értelmetlen, előre felrajzolható, örökké körbe-körbe járó szócséplés rögzített szerepekkel, a megértés, befogadás minimális szándéka nélkül. Az én szövegem pedig (ez is) ködös, nagyképű hőbörgés.

Emberi gyarlóság a részemről, hogy gyerekes örömet érzek, amikor számomra “rokon” gondolkodással találkozom, ha élőben nem is, de legalább könyvekben. Az pedig belső motivációm, hogy legalább “megjelenítsem” ezt a másféle sémát akkor is, ha semmilyen érdemi interakciót nem várhatok el.

---

2013.február.12th. at 05:28

198, Tibor bá: Weöres csak detektálta a valóságot, de te meg akarod változtatni. Ég és Föld.

Téves. Én azt állítom, hogy a valóság nem feltétlenül az, amit TE annak látsz – és nyilván nem pontosan az, amit én annak látok. Viszont én objektív feltételek mellett bizonyítom nap mint nap, hogy elég jól kezelem ezt a helyzetet. Ebből a pozícióból állítom, hogy te viszont nem. Ez ugyan nem “Ég és Föld”, de elég nagy különbség.

200, bebek: Többször beleolvastam már a blogodba, és nagyrészt értelek, és jónak látom, amit írsz, csak nem igazán érett meg a világ erre. Az a baj, hogy nem írsz egyszerűen róla. Ha hétköznapi emberek számára érthetőbben írnál, többen megbecsülnének.

Akkor a lényeg még nem ment át – mondjuk nekem is iszonyú sokáig tartott. Érdektelen, hogy “megbecsülnek-e”, nem ebből élek, hanem a munkámból.

Nem az a kérdés, hogy “hányan néznek fel rám” (tipikus “demokratikus” illúzió), hanem az, hogy ha akár egyetlen ember is felismerte az irányt és a mögötte lévő okot, hajlandó-e ebben (vagy az okok megértése után a szerinte megfelelő) irányban haladni (“szakértői”, szerintem működő megközelítés)? Képes-e konstruktív vitát folytatni az okokról és feladatokról? Akkor is így tesz, nem “hitből”, hanem józan meggyőződése szerint, amikor én már nem?

213, buza: Nekem világ életemben gondom volt az Istennel. Miért kell imádkozni hozzá? Miért kell kérni tőle?

A 41-ben szerintem válaszoltam erre a kérdésre.

---

2013.február.12th. at 04:58

Tény az, hogy Orbán egyáltalán nem ért a gazdasághoz, arra hallgat, aki azt mondja, amit hallani akar, és ez történetesen a talpnyaló Matolcsy, aki egy álmodozó kelekótya, és persze notórius hazudozó, aki csak egy valamihez ért, újabb és újabb adók kiötléséhez. Ez ragyogóan megy neki, Orbán pedig szarik a népre (amit meg is értek, hiszen röhögve manipulál vele), kizárólag a saját holdudvara érdekli, és a felső tízezer (ha ugyan van annyi). Ennek ellenére másfél millió birka még mindig istenként tekint fel rá. És ezeket akarják maradék nélkül megmenteni olyan álmodozók, mint Attila és Loránd.

Tibor bá, csak én érzem visszásnak, hogy szerinted:

“Sose fog rájönni, hogy ő megy szembe a forgalommal és ‘az a sok marha mind neki akar jönni’.”

“Loránddal nincs semmi baj, egy javíthatatlan álmodozó, aki levendula illatú bejegyzéseket tesz a Mária lányok Internetes emlékkönyvébe.”

“Amit hiányolok, vagy ha úgy tetszik kritizálok, hogy nem vagy képes egyszerűen, érthetően, áttételek és sejtetések nélkül kifejezni magad. Ezért aztán nem is olvasom végig hosszas fejtegetéseidet és magyarázataidat.”

Szóval, ha ostoba vagyok, hülyeséget írok, amit nem is olvasol el, akkor minek szólítasz meg már nem először? (Innen töröltem a válaszomat, mert nincs értelme leírnom.)

—

A kérdésre.

A kognitív disszonancia durva jelenség, agyunk egyébként különösebb megerőltetés nélkül megérthető alapműködéséből származik. Akkor is, ha egy élemedett korú bloggert tesz képtelenné az olvasásra, a rendelkezésére bocsátott információk objektív értékelésére – és akkor is, amikor egy tömeget tesz képtelenné egy katasztrofális helyzet felfogására.

Csókolom, jó reggelt! Tőled kap bármilyen értelmes alternatívát, tervet ez a tömeg, amiért érdemes lenne szakítania a megszokott hitével? Nem, fröcsögésen és kiábránduláson kívül semmit. Ebből van neki is éppen elég, ezért marad a hiténél. Mert nem lát jobbat. Semmivel sem vagy jobb Orbánnál, sőt nemrég bizonyítottam, hogy hatalmi pozícióban éppen a te gondolkodásod eredményezi azt a hozzáállást, amire most duzzogsz.
Én meg jelentkezem a helyzet átfogó elemzésével és egy belőle levezetett javaslattal, amit azonban valóban nem lehet a mai “közgondolkodás” szintjén értékelni. Te pedig jó példát mutatsz arra, hogy ilyen esetben csak nevetni lehet a kísérletezőn, és kitartani a harcos dühöngés mellett, amit itt előadsz. Olyan dolgokon, amelyek elemi szinten következményei a “közgondolkodásnak”, tehát egyszerűen értelmetlen hőbörögni rajtuk. Gratulálok.

Ettől függetlenül sem te, sem ők nem érdemlik meg azokat a katasztrofális következményeket, amelyek felé együtt rohanunk (na jó, szerinted én “szembe a forgalommal”, köszönöm a megkülönböztetést). Főleg nem azok, akik még nincsenek döntési helyzetben, csak a mi hülyeségünk teszi tönkre a jövőjüket és a gondolkodásukat egyszerre.

Még egyszer leírom, hátha átmegy: tudom, hogy az esélyeim minimálisak, erre csak ezen a blogon eltöltött majdnem két év elég ékes bizonyíték. A fentiek miatt azonban ettől függetlenül teszek meg mindent azért, hogy az emberi civilizáció, amely lehetővé tette a tudatos létezést (és figyelem! ennél többet nem tehet: eljutnunk nekünk egyénileg kell(ene) erre a szintre) fennmaradjon utánam is. Ez számomra nem “választás” vagy “jog” kérdése, hanem kötelesség: tartozom vele a “világnak” akkor is ha a világ ezt (és engem) le se … Érted? Nem, de bizonyára kitalálsz majd hozzá valami lelki kórképet. :-)

Mindössze ennyit kellene felfogni egy valóban értelmes és hasznos életért, de ez (teljesen érthető és objektív okokból) nagyon nagy falat. Nem csak a tömegnek. Neked is, Tibor bá.

---

2013.február.13th. at 05:51

219, RJ, 222 buza Az objektív feltételek

Informatikai rendszertervező, programozó vagyok. Ez azt jelenti, hogy
- olyan emberekkel dolgozom együtt, akik nagyon keveset tudnak egy rendszer megvalósításához szükséges eszközökről, módszerekről – és néha amit tudnak, többet árt, mint használ, mert az igényeik helyett a szerintük megvalósítható dolgokról beszélnek;
- én hozzájuk képest semmit nem tudok arról a területről, amire a megoldást szállítom;
- ennek birtokában építek fel magamban egy működő, számukra az elvárásaikat megoldó, technikailag megvalósítható tervet, amely azonban nem pontosan olyan, amit szeretnének (bonyolultabb, mint amit a kollégák, szigorúbb, mint amit a megrendelő látni szeretne);
- ezt vitatjuk meg (konstruktívan!) a “megrendelő” és a “megvalósító” oldal között, ahol senki álmai nem teljesülnek, mindenkinek meg kell értenie a peremfeltételeket, és engednie abból, amit eredetileg gondolt – közben én figyelek a legjobban, mert a vita során bárhonnan felmerülhet olyan felvetés, ami miatt az egészet kukázhatom és kezdhetem elölről;
- menet közben kisebb, de akár alapvető változásokat fognak kérni bármelyik oldalról, következésképpen olyan tervet kell előállítanom, amely ezekre “felkészül”: vagy ellenérvekkel, vagy egy közelítő megoldási javaslattal. Ha ugyanis ez nem sikerült, akkor visító főnökökkel a hátam mögött kukázok szép nagy darabokat az “elkészült”, de félrement rendszerből;
- rövid határidőre kell átadnom elégséges, működő megoldást; amely azonban a legalacsonyabb, megvalósítási szinten sem lehet ellentétes azokkal a kérésekkel, amelyek majd a működő megoldás láttán fogalmazódnak meg a felhasználókban. Következésképpen mire a tervvel előállok, fel kell tudom tenni, és meg kell válaszolnom azokat a kérdéseket, amelyek csak hónapok múlva jutnak a többiek eszébe;
- végül pedig mindezt meg is kell valósítani, mert az egész azért van, hogy működő, és a megrendelő elképzeléseit kiszolgáló rendszert hozzunk létre a rendelkezésre álló erőforrás és idő kereteken belül (vagy azokat csak a szükséges mértékben kiterjesztve). Na ez az “objektív”: az én szempontjaimtól, személyes megítélésemtől független ellenőrzés és visszajelzés.

Elnézést kérek azoktól, akiknek fárasztó vagy unalmas végigolvasni és végiggondolni ezt a listát.

Aki esetleg még itt lenne: én ez csinálom nap mint nap, ahogy más fát vág, gyógyít, stb.
Aki arra kíváncsi, hogy mit értem el ezzel, elég könnyen megtalálja a szakmai önéletrajzomat, a Pistike Bt-től országos kormányzati rendszerig. Jelenleg egy multinacionális cégnél tervezek és írok belső ügyviteli rendszereket (igen, sajnos jelenleg többet egyszerre), “kezdőként”. A “hobbimat” meg egyetemi oktatóknak nem tudom elmagyarázni, de amit ma “híres rendszerekben” látok, annál (szerkezetében) jobbat csinálok. Szerintem… de azért emögött érvek és tapasztalatok vannak.

Az eredményes munka alapfeltétele, hogy felfogjam tudásom határait, jól kérdezzek, nyitott legyek a tőlem teljesen idegen véleményre, és mindentől függetlenül azonnal integráljak minden apró használható morzsát. Tudjam, hogy mely területen nem vagyok objektív, és ott azonnal külső segítséget kérjek. Ez nem csak egy programozóra, hanem bármilyen témában történő értelmes gondolkodásra alkalmazható, viszont az erre való törekvés is csak minimális mértékben figyelhető meg Tibor bá szövegeiben, és a hozzászólások túlnyomó többségében.

ERRE hivatkozom, mint “objektív feltételek között ellenőrzött minőségű gondolkodás”, illetve “konstruktív vita”. Mindezek nélkül az eredmény véletlenszerű, a bukás esélye majdnem 100%, és még arra sem fognak rájönni a szereplők, hogy mit rontottak el. Ha csak ezt a lapot nézem, a szereplők többsége első pár megnyilatkozásában elmondta “az igazat”, és azóta csak püfölgetik egymás falait. Szócséplés.

218, Tibor bá Szánalmas, alaptalan állítás. A valóság az, amit az érzékszerveinkkel detektálunk. Csak van, akiknél ezt elhomályosítja egy alaptalan hit. Önbecsapás. Megtalálod magadban az istent = beteges önmegnyugtató képzelgés. Ép pszichéjű embernek nincs szüksége önbecsapásra. Rögeszmétek, hogy mi is megtalálhatjuk magunkban az istent, csak keresni kell. Persze! Annak, akinek szüksége van rá, és el se tudja képzelni, hogy (például nekem) semmi szükségem rá. Ti csak úgy tudjátok kibírni estig, hogy isten ott lebeg előttetek. Nekem nem kín az élet, nagyon jól megvagyok delúziók (tévhitek) nélkül, mert isten helyett az intellektusomra támaszkodom.

Valóban intelligens csóka vagy, csakhogy én állandóan a kognitív disszonanciád határait püfölöm, és innen nincs tovább. Ez a hozzászólásod is sematikus és üres. Mondasz egy hülyeséget: “érzékszervekkel detektált valóság” – pontosan melyik érzékszerveddel fogod fel a rádióhullámokat? Egy kis tudománytörténet esetleg? Vajon száz év múlva “tudásunk” mekkora százaléka lesz nevetséges babona, az előző száz év alapján?

Utána váltasz a veled vitatkozók idiotizmusára, és felmagasztalod a saját intellektusodat. “Jól megvagy”, de fröcsögsz a dühtől, ha politikára vagy környezeti témákra váltasz; teszel nagy kinyilatkoztatást az összeszedett ismeretek alapján, de az általad hozzáadott érték nagy, kerek nulla. “Ismeretterjesztőként” deklarálod magad, de “az igazat” tudod, aki valamit másként gondol, az ostoba vagy beteg.

Most mit mondjak én erre? Semmi olyat nem tudok, ami átjutna a szűrőiden.

Elnézést az off-topic szövegért. A végére én is meguntam.

---

2013.február.15th. at 20:17

258, Tibor bá: Én tudom, hogy idejárásod fő motivációja a honlapod címének a propagálása. ... azon elgondolkodhatsz, hogy miért nem látogatják a honlapodat. Nem azért mert keserű csalódottságodban, nem kevés megvetéssel “spájzolóknak” nevezed a hozzászólóimat, még csak nem is azért, mert ideológiádat követhetetlennek tartják, pusztán azért, mert stílusod emészthetetlen...

Ezt is rosszul tudod. Van saját életem, barátaim, munkatársaim, jó beszélgetéseim enélkül is. Tőled függetlenül is monologizálok, nem csak itt. Viszont néha benézek, és ha nagyon komoly mellélövést látok számomra fontos témákban, akkor beleszólok.

A saját blogom napló magamnak, meg azért, hogy ha valaki kíváncsi lenne a véleményemre, akkor utána tudjon nézni, ne bújhassak el előle, ne tűnjön el a netes guánó alatt. Külön érdekes tanulmány megfigyelni, ha beszólok egy-egy blogon, Facebookon egy beszélgetésbe, akkor hogyan jelenik meg a tüske és hogyan cseng le.

Szondázás, semmi több. Nem ismeretterjesztés meg kedvcsinálás, a “tömeghez” bevallott és elfogadott módon nincs sok közöm. Azon a szinten ugyanis a jelen problémákra egyszerűen nincs megoldás. A civilizációs harakirit elemezgető szövegekről pedig érzelemmentes ítéletet alkotok. Guánó. :-)

259, 260, Balázs: Az út hosszú számomra és szakaszai vannak, ide-oda ugrálok és ez kiborítja azt amit még ki lehet. Sok dolog volt de visszarántott és nem volt aki segítsen. Te nem voltál ilyen állapotban?Őszintén érdekelne. Mert baromira unom már ezt és talán ezért is provokáltalak tudat alatt.
...
Miért nem valódi gyakorlatba ültetted át?
Az emberek nagy többsége nem érti, hogy amiről te beszélsz
anélkül minden mindegy. Miért kéne meggyőznőd bárkit is?

Igen, voltam ilyen állapotban, és egyebek mellett a hit fogalmának mély megélése segített tovább. Meg néhány tényleg furcsa élmény.

Átültetem a "valódi gyakorlatba"! Ez egy szerintem végrehajtható terv kialakítása, illetve a terv rám eső, informatikai részének a megvalósítása - pontosabban a saját agyam átformálása azzá az eszközzé, amely képes megvalósítani, mert a végén nevetségesen egyszerű lesz. A "valódi gyakorlatnak" szerintem sem része olyanok meggyőzése, akik képtelenek a felfogására ("értem én, hogy gőzgép, de mi hajtja?"). Na ezt nagyon sokáig tartott megérteni.

Volt idő, amikor ez volt minden előtt; most annyiban változott a helyzet, hogy eladom az időm (és lelkesedésem) egy részét. Jó üzlet, mert így nem függök attól, hogy bárki megérti-e, amit mondok – viszont külső visszajelzést kapok arról, hogy ezek az “agyonbonyolított” tervek iszonyú hatékonnyá és gyorssá tesznek teljesen ismeretlen környezetben. És ha kedvem tartja, szabadon kotyogok bele egy vitába, mert bár szerintem téves megközelítések kerülnek elő, nem várom már el, hogy megváltozzanak.

... és még egyszer hit és gondolkodás

Mert valahogy megint előkerült ez az örök téma. Mégis, mintha nem lennénk egy síkon...

2013.február.6th. at 08:56

4, Tibor bá: Tekintettel arra, hogy érzékszerveink csak “anyagi dolgok” detektálásra alkalmasak, az ember nem anyagi dolgot nem tud megtapasztalni. Vagyis az ember számára nem anyagi dolog nem létezik. Ebből következik, hogy aki ilyesmiről beszél az fantáziál, képzelődik, még akkor is ez a helyzet, ha úgy érzi, hogy fantáziálása, képzelődése valóságot takar.

Ejj, ilyen csacsi érvet felhozni… Akkor a röntgensugár se létezik, mert nem érzékeled? Az “együttérzés” számodra lehet teljesen ismeretlen, ám sokaknak igenis megtapasztalható, de anyaginak nehezen nevezhető “dolog”…

Nem tűnik fel a logikai szűkítés a saját mondatodban? Az “ember számára nem létezik” állítás nem ekvivalens az abszolút “nem létezik” állítással, amelyet elég harmatosan bizonygatni próbálsz. A bizonyítási kényszerrel kapcsolatban meg érdemes lenne fellapozni Gödel nemteljességi tételét… Különös tekintettel arra, hogy a hittel kapcsolatos állítások definíció szerint gondolkodásunk peremén helyezkednek el: egy “világon túli” szint “világon belüli” bizonyítása önellentmondás. Az idézett (ezer éve folyamatosan újramelegített) vitának nyilván önmagában nincs értelme, de a teológus válasza szerintem legalább kevésbé hülyeség, mint ellenfele érve.

Én hívő ÉS gondolkodó embernek tartom magam, ez csak a hozzád hasonló babonás emberek világában nem fér meg egymás mellett – függetlenül attól, hogy egy fővarázsló létezése mellett vagy ellene vitáznak.

Alapállításom, hogy sem érzékeink, sem gondolkodási képességünk nem képes befogadni a teljes valóságot, hanem annak csak igen parányi szeletéből is csak annyit, amennyit civilizációnk adott pillanatban feltárni és átadni képes (lásd mai tudomány, száz évvel ezelőtti ember viszonya). Vitatod ezt az állítást?

Következésképpen a racionalitás által befogható terület nevetségesen kicsi, a maradékot kénytelenek vagyunk “kitalálni magunknak”. Ezt kezelhetjük ugyanolyan szilárd tényként, mint a valós tudásunkat, lásd a te megingathatatlan pesszimista világképedet, vagy egy fundamentalista “Isten-Jehova-Allah-…-ista” kollégád “Ő úgyis mindent rendbe hoz, ha nem itt, akkor a túlvilágon” hozzáállását. Vagy NEM, és akkor kénytelenek vagyunk így fogalmazni: én abban hiszek, hogy értelmet adhatok a létezésemnek, küzdhetek számomra fontos dolgokért, elvekért, másokért. Nem feltétlenül holmi “túlvilági jutalom” reményében, hanem azért, mert ez tesz boldoggá itt és most, teljesen függetlenül attól, hogy van-e méricskélés a játszma végén.

Lehet ám élvezni akkor is a pingpongozást, ha nem számoljuk a pontokat. Sőt!

---

2013.február.6th. at 10:03

14, Observer: én arra gondolok, hogy az én hófehér lelkem földi szenvedéseimért cserébe közel az örökkévalóságig a mennyben van, ahol ‘nap, mint nap’ találkozhat istennel és ez nagyon jó dolog lesz nekem… Szóval erről valami?

ne süllyedj már ilyen mélyre, mert ott csak vuduval találkozol, és örömmel konstatálod, hogy lám, igazad van, a hívők hülyék… pedig te mentél a sarki kocsmába politizálni.

---

2013.február.6th. at 10:33

16, Tibor bá: Kedves Loránd, nehéz oly magasztos magasságokba jutni, ahol megdicsőül a semmitmondás. :-D

Bizony nehéz – de csak ott válik el a tartalom a fecsegéstől, és válik komoly állítássá a “nem tudhatom”, illetve fontossá a bizonytalanság mértékének használható becslése, majd mindezek ismeretében tervezés és cselekvés. Az én szakmámban, az általam művelt szinten ez alapkövetelmény, nélküle nincs konstruktív párbeszéd, csak szócséplés. Viszont ez a te blogod és a te színvonalad, és teljesen igazad van: erre van “közkereslet”, rám meg nincs. Ezért szálltam ki a megmondóember-szerepből, és dolgozom egy multinak – egyelőre úgy tűnik, bejön nekik.

Tudom, hogy te arra vagy büszke, hogy “nem érted” amit írok (a jelenséget “kognitív disszonancia” című bejegyzésedben tökéletesen kivesézted). Elnézést hogy beleszóltam egy számomra is fontos kérdésben – remélem holnap már újra megyek dolgozni, és nem lesz késztetésem efféle pótcselekvésre.

Éljenek a kutyák! :-)

---

2013.február.6th. at 12:58

23, Observer: “Akkor egyszerűsítek – Miért jó nekünk, ha van isten?”

Ez viszont nagyon jó kérdés, ugyanis az alapvető motivációra kérdezel rá!
Van ez az Isten-téma, keringünk körülötte mióta is? Hát amióta nyomot vagyunk képesek hagyni magunk után, azóta tuti! Merthogy legjobb tudomásunk szerint azért kezdtünk barlangok falára föstögetni mindenféle ábrákat, hogy… általa befolyásoljuk azt, amit egyébként nem tudunk. A szerencsés vadászattól a holnapi vizsgalap tartalmáig.

Azért “jó nekünk, ha van isten”, mert akkor van kihez beszélni! Egyébként igen hülyén mutat tűz körül énekelve ugrabugrálni, vagy térdelni egy fal előtt és egy szobor felé mormogni dolgokat. Nem?

Na eddig nem úgy hangzik, mintha egy magát hívőnek deklaráló embert olvasnál… Pedig (szerintem) a lényeg itt van, “ezen” az oldalon, az emberi értelemmel felfogható részen.

Az emberi agy egy csodálatos szerkezet, amelynek alapvető feladata megoldásokat találni mindenféle helyzetekben épségünk megóvására (ez alapesetben a fizikai sérülések elkerülését jelentette, mára elég absztrakt feladattá nőtte ki magát…) A gondolkodó képesség fejlődése révén azonban ez a nagyszerű szerkezet beleütközött saját korlátaiba. Mindannyiunk “gondolkodó szerkezete” tudatában van annak, hogy bukásra ítéltetett: NEM képes minden helyzetben megóvni épségünket, és NEM képes megakadályozni a pusztulásunkat.

Hát ennél rondább bukta nincs is.

A “gondolkodás épsége” pedig ugyanolyan védendő elem, mint a testé, az agy tehát védekezik: egyszerűsít, terel, ködösít – vagy éppen külső kapaszkodót teremt. Istent. És a hozzá való könyörgést, ragaszkodást. Ez az “általunk teremtett isten”, a babonások istene. A “babonás ateisták” pedig a “babonás hit” ellen érvelnek. Joggal. És féltve őrzik saját agyuk kínlódását, amely a racionalitás szintjén képtelen “értelmet találni saját létezésének”. Ők ezt tekintik az emberi lét alapelvének, és fontosabbá emelik, mint az általa okozott szenvedéstől való szabadulást. Ők a “szenvedő, kereső, nem találó emberek egyházának” tagjai.

A hit számomra mást jelent, és nem függ ettől az istentől. A hit azt jelenti, hogy hosszú gyakorlás, gondolkodás révén (másként nem megy, mert az alapfeladattól gyökeresen eltérő mintákat kell hozzá bevésni) elfogadom az alapvető játékszabályokat, köztük azt, hogy a saját létem sérülékeny és véges. Elfogadom, hogy a “lehető legjobb” nem a “győzelem”, hanem a “szép játék”. Elfogadom, hogy tehetek a veszélyek ellen, kitolhatom a teret és időt, amit bejárhatok, azáltal, hogy nem egyénként, hanem közösségben gondolkodom. Feloldhatom a halál tudatát abban, hogy rajtam túlmutató folyamatok részeként látom magam.

Az agy képes befogadni ezt a mintát, és ez a fajta hit nem leállítja a gondolkodást, hanem éppen feloldja azokat a gátakat, amelyeket megkerülni képtelen. (Egyébként erre a képességre ugyanúgy szelektálódtunk, mint az egyéni érdekek követésére, de ez megint más téma.)

Akkor mi vallás szerepe? Szerintem mélyen bölcs (“isteni”) emberek küzdelme azért, hogy a “zsigeri” babonától egy teljes élet során a mély hit felé terelje az embereket – ameddig lehet. Például így: “Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek”…

… és igen, talán van Isten. Ha végignézem a saját életemet, voltak olyan pontok, ahol nehéz elfogadni “véletlenek összjátékaként” azokat a lehetőségeket, amelyeket tényleg a “legjobbkor” kaptam meg. Nyilván jólesik erre így gondolni, és magamban nagyon kényelmes dolog köszönetet mondani érte, és bízni a folytatásban – de nem fogom ezt utcahosszat bizonygatni. Nincs rá szükségem, és ha van Isten és van terve ezzel a világgal, neki sincs erre szüksége. Csak arra, hogy csináljam a dolgom tisztességgel.

31, Tibor bá: Nem vagyok én semmire se büszke. Élem a saját életem, és megmondom a véleményem mindenről, amibe belelátok. Veled kapcsolatban nincs semmi kifogásom, megértem az álláspontodat, és hogy ez téged teljes mértékben kielégít. Amit hiányolok, vagy ha úgy tetszik kritizálok, hogy nem vagy képes egyszerűen, érthetően, áttételek és sejtetések nélkül kifejezni magad. Ezért aztán nem is olvasom végig hosszas fejtegetéseidet és magyarázataidat. Kb. ennyi.

Hát igen, ebben teljesen egyetértünk: számomra az ismeretek hálózatot alkotnak, amelyet egységében vizsgálok (ahogy a fenti “bonyolult” fejtegetésben is). Egyes jelenségek önmagukban való vizsgálata már a kiinduláskor megengedhetetlen egyszerűsítés (bár tipikus “nyugati” minta). Nekem ez működik (elég jól). A világban jelenleg a te megközelítésed dominál (meg is látszik rajta). Szerintem.

Gondolkodásról és hitről

Antalffy Tibor blogján. Érdekes, mennyire kizárónak tekintik ezt a két tevékenységet sokan, míg nekem az a szilárd (számomra megfelelő érvekkel alátámasztható) meggyőződésem, hogy a kettő nem létezhet egymás nélkül. Akiben nincs megfelelő szinten és egyensúlyban hit és racionalitás, az szükségképpen babonás ragaszkodással fordul vagy a materializmushoz, vagy valamely meg nem értett hitrendszerhez.

---

2013.január.31st. at 06:04

82, Jancsika: ... Tehát akkor szemezgessünk csak egy kicsikét az Újszövetségből. Mire is buzdít ez a kis irományocska? ... Öncsonkítás? Egy puszta félrenézésért? Nem valami humánus…Rosszabb, mint Sodoma és Gomorra? Tehát még felül is múljuk az Ószövetség legkegyetlenebb mészárlásait. Elég brutálisan hangzik… és mindezt csak azért, mert a kérdéses városok nem hallgatják a prédikációt.
...

Érdekes. Én meg úgy tekintek az Újszövetségre, mint az általam ismert legtökéletesebb közösségformáló forráskódra (de feltételezem, hogy más környezetben ugyanilyen hatékonyak a többi vallás alapművei).

Persze, a tisztán racionális gondolkodás számára könnyű préda – de nyilván te is tudod, hogy a tiszta racionalitás törvényei csak egy számítógép processzorában érvényesek, és NEM működnek egy sokmilliárd párhuzamosan dolgozó neuronból álló mintaillesztő gépben – vagyis az agyunkban. Ahogy nem működnek a számtalan ilyen egyedből álló közösségben, társadalomban, emberi fajban sem. Ezek befolyásolására a tiszta racionalitás alkalmatlan.

Lásd még: népmesék, népdalok, balladák, görög drámák, … TELJES emberi lényeknek készült, nem csak a racionalitás szintjén ható, fontos értékeket, tanulságokat közvetítő, sok rétegű rendszerek. Nem bemagolandó és felmondható használati utasítás, mert ilyesmi emberi lények számára, az életre vonatkozóan nem létezik.

---

2013.február.1st. at 05:32

85, jancsika: Sok mindenben hasonlít a véleményünk. Tény, hogy az Újszövetség (illetve általában a vallás) alapvetően közösségformáló erő. A Biblia esetében még annak a történeti háttere is ismert, hogy ki milyen módon írta a “forráskódot” – erről már volt szó korábban.
...
És akkor mi a gondom a kereszténységgel?
Az első gondom az az erkölcsi piedesztál, amire felhelyezzük, pedig morális értelemben a kereszténység egy több ezer éves katasztrófa.
...
A másik hatalmas problémám a kereszténységgel, hogy mint társadalomformáló erő gyakorlatilag elavult. A jelenlegi problémáinkra nem jelenthet megoldást, mivel egyrészt egy növekedésalapú társadalmat kódol (egy jó példa erre a már sokat emlegetett abortusz- és családtervezés-ellenesség), másrészt képtelen kezelni olyan technikai kérdéseket, amik a mai “global village” típusú társadalmakban már megkerülhetetlenek.

A véleményünk, és a racionalitással kapcsolatos lelkesedésünk valóban hasonló. A személyes hozzáállásunkban van alapvető eltérés. Te ÍTÉLSZ – én igyekszem a környezet és az általa behatárolt lehetőségek figyelembe vételével ÉRTÉKELNI (a szó minden jelentése szerint). A remény meghalhat, az udvariasság is csorbát szenvedhet, de a konstruktív, önkritikus megközelítést akkor is kötelezőnek tartom; ebből a listából nálad csak az azonnal, helyben hasznosítható építő következtetéseket hiányolom. Egyébként üdítő kivétel vagy nem csak ezen a blogon, mert ALAPOS kutatás után mondasz ítéletet a TÁRGYRÓL – bár ez lehet, hogy csak az én számomra emel ki magasra az itteni betűtengerből. Neked lehet ellentmondani anélkül, hogy rögtön a lelkivilágom kerülne terítékre :-)

Például ezt: amit a kereszténységnek rósz fel, megtehetnéd a buddhizmussal, a hindukkal, a kommunistákkal, … szemben is. Nem konkrétan az erkölcsi elvek megfogalmazása a gond, hanem ezek megjelenése egy élő társadalomban, amely természetesen nem alkalmas ezek pontos követésére. Az egészre gyakorolt hatást érdemes megfigyelni, illetve azt a kérdést megválaszolni, hogy adott környezetben mi lehetett volna jobb, működő(!) alternatíva. Aztán végignézni, ahogy a “jobb alternatívák” bevezetési kísérletei vérfürdőbe torkolltak (francia forradalom, kommunista történet).

A jelen állapothoz való viszony vizsgálatánál csak az abortuszt elővenni azért felemás. Ha hozzáteszed a házasságon kívüli szexualitás tiltását, az erkölcsi elvek megkerülhetetlenségét és a felelősséget, akkor a mai körülmények között éppenséggel egy fenntartható, 2-3 gyermeket nevelő, mindenek felett összetartó családot kapsz, ahol apuka nem “hullatja magját a világba”, és anyuka sem hoz új gyereket valaki mástól. Ha valamit tényleg változtatni kéne, akkor az a fogamzásgátláshoz való viszony, bár nem vagyok naprakész az ügyben.

Viszont itt nagyon off-topic vagyok, hiszen Tibor bá Isten létezéséről szeretne objektív kijelentést tenni, illetve bizonyítani azok ostobaságát/személyes motivációktól való befolyásoltságát, akik nincsenek egy véleményen vele ;-)

---

2013.február.2nd. at 06:08

96, jancsika: Hehehe, felhívnám szíves figyelmedet, hogy ez a mondattöredék:
“Te ÍTÉLSZ… én igyekszem ÉRTÉKELNI…”
MAGA is ítélet, kvázi kinyilatkoztatás. De ez már csak egy kis játék a szavakkal, szemantika, ha úgy tetszik. Az üdítő kivétel megjelölést köszönöm, jól esett.

Oké, egyeztessük szótárainkat :-)

“Te ÍTÉLSZ… én igyekszem ÉRTÉKELNI…”
Ezt én úgy hívom, “vélemény”. Természetesen szubjektív, tartalma: a tárgyról általad ismertetett gondolatok, az én háttérismereteim, a témához való saját hozzáállásom. Ezekből áll össze az én viszonyom az általad közölt tartalomhoz, amit igyekszem egyértelműen közölni, hogy jól látható legyen a vonal a saját gondolkodásom és jelen esetben a tiéd között, vagyis: legyen miről beszélni. Ismétlem: VÉLEMÉNY.

Ha itt a vége, akkor ez a vélemény ÍTÉLET.

Ha nincs vége, hanem hozzáteszem a saját gondolataim hátterét, vagyis nem csak a véleményemet közlöm, hanem annak külső, független megítéléséhez szükséges hátteret, magyarázatot is fűzök hozzá, továbbá igyekszem feltárni a kritizált megfogalmazásban, hozzáállásban általam fellelt pozitív tartalmat, hatást is, akkor nem ítélkeztem, hanem ÉRTÉKELTEM. (Kiegészítés Tibor bá számára: ez a háttér a SAJÁT oldalam, motivációim elemzését tartalmazza, és nem a beszélgetőtárs általam feltételezett motivációit, mert az még mindig csak vélemény, és ha a saját rész elmarad, továbbra is ítélet…)

Reakciód tökéletesen megfelelt annak, ahogyan például a hit/vallás kérdését kezeled. Egyetértek a szövegem közepébe beszúrt állítással: eddig valóban ítélet, ha ott abbahagyom. De ez a különbség: nem teszem, hanem folytatom a pozitív tartalommal, és a saját háttér elemzésével. Ezért értékelés. És NEM azért teszem hozzá az utóbbit, hogy neked jó legyen, hanem azért, mert az értékelés így teljes. :-)

Mivel ehhez a szálhoz elég jól kapcsolódik, íme az én elemzésem: Hajnalvilág, 28. oldal, A Gyűrűk Ura. Mindössze három oldal, még talán neked is belefér, Tibor bá, és külön szólok: 2008-ban írtam, “régi”… ;-)