What we do is called informatics, we are supposed to build information systems. The tools we use for that are the computers, which can process and transform the data, and the way we instruct the computers to process some data is programming. So we are programmers. And all that we have to do our task are tools for programming: different (and numerous) programming languages, different (and devastating amount of) tools to process a certain type of data in a certain way. Finally, we implement software: a collection of algorithms that can be executed in a specific environment: hardware, a certain set of operating system version, or higher level runtime, using a specific set of tools of a specific set of versions. All that we have investigated and found out of data is burnt and hidden into this implementation and execution environment. When it changes, and for all the other, simultaneously existing environments, we have to do the same thing again and again.
If we look at it from the business viewpoint ("work to get money"), this is good. But from any other aspect, ("work to solve a problem in a way that it also remains solved for a considerable amount of time"), this is totally, fundamentally wrong! To correct it, we should return to the basics.
We are supposed to build information systems. The key is the piece of information itself, not how, where, when we process it. The information system is a parallel universe that lives synchronously to the material world; the information system should hold a "shadow" of existing things - exactly one, unique instance that can follow that material (like a person or a car), or conceptual (like a calendar) entity. Dust Framework aims to support building this information system by extracting the concepts, types, pieces of information from the actual implementation environment to a declaration level. It is not dependent on any external framework, only upon itself: the meta-language of declaration (basic terms and their relations) itself is just a declaration, can be corrected or upgraded on need. The actual runtime services are atomized and therefore are wrapped into several black boxes. The representation of this content is also irrelevant: the same entity hierarchy can be stored in a database, LDAP server, in the structure of a file system, or in files of XML, JSON or whatever format.
Data access
The concept is nice, but has very complex consequences. For all execution environments, "data" is a tagged location in the system memory (temporal data storage area), and all we actually do is instructing a piece of hardware, the processor, to do something with the information at that location (read, test, change).
However (except for local, temporal working variables), "data" is not just a location in the system memory: it represent a state of an object in the external world. That object might be visible in other execution environments in this very moment, it might change as I watch it, and it may live longer than my environment (may have existed before I switched my machine on, and will exist when I switch it off). Accessing this piece of information is definitely not that easy as a processor instruction. It is essential how I get, lock and commit (or rollback) this data.
Get data
Lock
Commit / Rollback
2012. október 15., hétfő
2012. október 14., vasárnap
Entity meta-types
With the declarative tools I have to go to the end. Finally, the business logic, which can be implemented in a programming language (right now C is the preferred choice), can only do the following:
- access connected other instances: the connection itself is done through a local ID mapped to the target instance in the deployment
- access values through a variant interface
- send messages to the connected instances (targeted messages)
- send messages to the component's own broadcast channels.
Question: do I need the programming language at all, if its use is reduced to this level, and the above actions can also be used in declarative environments as "action nodes"? I could create the tree of action nodes directly, the same structure that the compiler actually creates when it parses the source code - and I could also parse source code to this structure, and play it in an interpreting environment with the above functions.
Answer: the lowest level, architecture dependent layer has to be programmed directly. I should identify the components of the execution layer (like memory, thread, "class loader" etc.) declare the same way as the lowest level data components (type, field, entity, aspect, channel, ...). The core functionality, process path has to be declared and played using the core items to find the terms and sentences of that layer. In this way I will have a configurable, segmented running environment instead of a monolithic "runtime". Then I will be ready to write that lowest level code for one architecture (be it Java, an OS or else).
When dealing with the abilities of the environment, I must forget actual programming languages and their features: I have to focus on what I want from the environment and why I want it. If I find the right approach, I can be sure that the actual language will help me in implementing it. So, what to support?
Exceptions
Components should not "peek into" the deployment path. When I require a service, I don't know how it will be implemented in the actual environment, like I want to access an entity, and I don't want to know that my environment resolves a storage address and requires the instance at this moment via HTTP requests from multiple servers that execute DB or LDAP queries for me. All points may fail due to different reasons; some should be handled and post processed before reaching me, some should never reach me, etc.
Therefore I should support throwing exceptions in the way of ordinal messages. The environment should immediately stop execution and roll back the operations until a catch is registered. The catch declaration should not break unit boundaries: a unit can catch its own exceptions and react to them in the finest detail (actual exception objects). The exception can be classified to different categories, and catch declaration can refer to these categories. This is a hierarchical structure, and for data I use the entity -> aspect* concept for them. Should I use the same here?
Looks fine. The server encounters an LDAP error, creates and throws an LDAP exception with all the details. However, this exception is private (security reasons) and should never leave the server machine (it is removed from the entity when it gets into an outgoing channel). On the other hand, it can be caught, and another (public) aspect can be added: temporal server error exception, perhaps with a short explanation and the estimated availability information.
Entity meta-type
Okay, so the Entity has a kind of "meta-type aspect", which can be Exception, Persistent Data, Temporal Data, Worker Component?
What is a worker component? That is like a configured parser, a stream channel, a GUI panel. But is it different from any other data? Its life cycle is limited to a session: though some of them "live" as long as the actual running hardware is switched on (the environment components); some are limited to a specific user action (GUI elements); some are even more temporal (event process nodes in a parser). But Temporal Data, the shortest living items (messages) need a life cycle management: should not be disposed when used, should be disposed when all user components finished with them.
One entity may have different life cycle aspects. A GUI element has Persistent Data components: the GUI structure and message path declaration is persistent, it is part of the service declaration; in normal case it is final. However, multiple instances (entities) can refer to the same declaration: multiple windows of the same service type. They are different because the Temporal Data section of the entities are different: actual size, location, language, ... Some of the Temporal Data section MAY be used to update the Persistent section (default location, size, language) - or the declaration can contain Temporal content as well that act as default. The latter is the better: less administration.
Is worker component limited to its actual location (machine)? NO. The Worker Component data can travel through a channel and appear on another machine (for GUI, this is screen sharing on declaration level). That would be a useless limitation.
So, the meta-types are reduced to Persistent, Temporal and Exception meta-types. It seems that references can go in any direction, independent from the life cycle levels, but downward references act as "template" mechanisms. An Exception may refer to a Persistent or a Temporal entity, and that is a direct instance reference: the actual item can be accessed through the reference. On the other hand, a Persistent entity may contain an Exception, but that is only a template, and is "torn off" from the owner (replicated) when used (updated): the server may contain a "temporal server error" exception with "try again=5 min" attribute; this is mapped to any exception sent from the server. But in this case, the sent exception is not "the same instance", the server setting may be modified, it will not affect the existing instances. The same way: the (Temporal) Location aspect in the (Persistent) GUI declaration may be changed (the next windows will appear on a new location), but this does NOT affect the existing windows. On the contrary: a change in a Persistent Data displayed on multiple GUI panels MUST be reflected in all of them.
2012. október 13., szombat
Sötét nap utóhang
2012.október.10th. at 05:34
Köszönöm.
Az ötlet csak annyi, hogy a jelen folyamatok (55) önmagukban is bukásra ítélik az emberi civilizációt, pláne nem alkalmasak egy külső okokból bekövetkező katasztrófa kezelésére. Önző ELEMI ÉRDEKEM, hogy létezzen egy valódi problémákat hosszú távon megoldó csoport (akármelyik szintjén vagyok is a kasztrendszernek)! Ha a létrehozására lenne erőforrásom, erre fordítanám; ha létezne már ilyen, csatlakoznék, és élet-kvótát vennék tőlük. A befektetett pénzemet a Szervezet saját működésére és személyes “hangyafarmom” létrehozására fordítaná. Minél nagyobb erőforrásokat tud most beforgatni, annál magasabb szinten őrizhető meg az infrastruktúra értékes része (tudományos intézetek, gyárak, egészségügy) nekem és a “leendő hangyáim” számára; annál hatékonyabb lesz a rendszer, így növekszik az ellátó kapacitása is.
(56) Jelen fejlettség mellett csak globális megoldások léteznek. 1: bármilyen fegyveres konfliktus csak pocsékolja az értékes erőforrásokat, és 2: regionális, globális rendszereket kell fenntartani (atom, folyamszabályozás, ökológiai rendszerek újraélesztése, szennyezések felszámolása). A versengő-területszerző magatartás, és az ennek szabályait rögzítő, motorját alkotó gazdasági-politikai rendszer ideje a globális egyidejű emberi faj létrejöttével LEJÁRT. Véleményem szerint ez logikus gondolkodással rövid úton belátható – főleg azok számára, akik a mai helyzetben is ugyanilyen logika mentén gondolkoznak. Ami nekünk hétköznapi élet, munkahely, infláció, az nekik egy kis cella egy Monopoly játékban, lásd például: “piaci verseny”, illetve a “versengő cégek” tulajdonosi szerkezete…
(52) A lényeges különbség a két történet között (amelyek természetesen párhuzamosan játszódnának le) a “mellékszereplők” (az emberiség túlnyomó többségének) sorsa. Imre (Tibor bá) története szerint ők (mondjuk 90%) a “járulékos veszteség” – de szerintem nem áll meg ezen a szinten. Nálam a pazarlásra felépített “fogyasztói társadalom” megszűnése után ez a 90% lesz a motor, az energiaforrás – ahogy az az ipari forradalom előtt is volt. A “járulékos veszteség” az összeomlás azonnali áldozatai és Imre “kirajzó héjái”, összességében mondjuk 10%. Viszont ma (az ipari forradalom korával szemben) 1: a valóban szükséges esetekben elérhető a technológiai támogatás; 2: ennek energiaigénye sokkal kisebb az eszközeink fejlettsége révén, 3: a globális szervezettség óriási tartalékokat, így stabilitást, biztonságot ad, +: kultúra, egészségügy, oktatás, tudomány, …
A lényeg a Maslow-piramis “mélysége” és “ára”. Nem csak az fontos, hogy kielégítsük fizikai szükségleteinket, biztonság igényünket, szociális szükségleteinket, külső elismerés és önmegvalósítás iránti vágyunkat – hanem az is, hogy egyáltalán MIT ÉRTÜNK ezek alatt, és mennyi energiát, erőforrást kell áldoznunk arra, hogy kielégítettnek tekintsük őket. Ezért fontos a Szervezetnek az, hogy még a leendő hangyák is rosszul érezzék magukat a mostani környezetben (Értékesítés és Piackutatás), így felszabadulásként élik meg, ahogy a farm gondoskodik róluk: “kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk…”
(53, 54) Felelősségtudattal és a lehetőségek határait ismerő, elfogadó “felnőttekkel” lehet szövetséget kötni; velük a pozitív szabályokra épülő globális civilizáció megvalósítása akár ma elkezdhető lenne (“MI” lehetnénk a “Szervezet”). Felfegyverzett, minden ismeretlen tényezőtől rettegő, minden korlátot ész nélkül kalapáló “homo ludens” bandával nem – akármit is gondolnak önmagukról. Ez teszi a legnagyobb eséllyel megvalósuló, “legkisebb rossz” forgatókönyvvé a történetben leírt, csak valamilyen katasztrófát meglovagolva kialakítható hangya – szolga – félisten kasztrendszert. Nem számít, hogy tetszik-e nekem vagy sem.
2012.október.12th. at 05:38
Nem vagy tisztában azzal, hogy az elménk NEM egy logikus elvek szerint, hibátlanul és minden bemenő adat racionális feldolgozására alkalmas GÉP, hanem egy élő, kaotikus neuronháló, amit befolyásol MINDEN, amit átengedsz rajta. A valódi döntést akkor hozod meg, amikor kiválasztod, MIT nézel, és HOGYAN nézed. A többi csak magyarázat, amit a logikusnak vélt gondolkodás pakol köré.
EZ az alkotás valóban erre a bemenetre épül, és ha én nézném sokáig, én is armageddonista lennék. De NEM vagyok az. Mert így döntöttem.
Cserébe tessék, néhány (a környezet elvárásainak megfelelően rövid) elem az én listámról. Amit én alkotok, az ilyesmire megy a legjobban.
Lehet választani, mert a DÖNTÉS a tiéd – MINDNYÁJATOKÉ… csak nem akkor hozzátok meg, amikor már a KÖVETKEZMÉNYEKKEL hadakoztok.
2012.október.13th. at 06:18
Tudom. Hiszen amikor veled ellentétes véleményt fogalmazok meg, az enyémmel logikailag ekvivalens állítással válaszolsz:
“Minden “örült” azt hiszi magáról, hogy ő normális, és ezt bizonyítani is tudja. ”
Mégis, micsoda különbség…
Nem ment át a lényeg. Én nem arról beszélek, hogy “finom” vagy “nem finom”, hanem arról, hogy “tápláló” vagy “mérgező”! Azt állítom, hogy a “nem tudok túl optimista, bizakodó lenni” állapot egyenes és elkerülhetetlen KÖVETKEZMÉNYE annak, ahogy a bemenő történeteket kiválasztod és értékeled.
Azt állítom, hogy a a jövőbe vetett HITET kizárólag úgy lehet megteremteni és fenntartani, hogy MINDEN erődet beleadod, minden képességedet maradéktalanul elégeted. Akkor is, ha semmilyen visszajelzést, igazolást nem kapsz – mert ez nem “külső”, hanem “belső kontroll” kérdése. Mint a fiam, aki többek szerint tehetséges zongorista-palánta, de “nem érzi, hogy kedve lenne zongorázni”. Persze. Azért a kedvért, vagy esetemben azért a kérlelhetetlen, rögeszme szintű belső késztetésért baromira meg kell dolgozni, képességünk és tudásunk legjavát adva elbukni ezerszer, de felkelni újra és újra, és újra. MERT ÍGY DÖNTÖTTEM.
Neked “nincs hited”. Nem csodálom. Ahhoz sokkal többet, sokkal tudatosabban kell beleadni. Te vitára sarkallsz, de az a fegyverekről és a készletezésről szól – ott keresgéltek, ahol a lámpa fénye világít. Én is vitára sarkallok, de az eredmény “félreértés” és néma csend, mert azon a piszok sötét területen motoszkálok, ahol a kulcsnak lennie kell, mert VÉGIGGONDOLTAM, hol hagyhattuk el. A fénykörből lehülyéznek, aztán vállon veregetnek olyanok, akik két mondatot nem tudnak kontextusban egymás mellé helyezni. Sebaj, én jövök a pofonért, kicsit pihenni a fény közelébe.
Volt egy csóka, aki eszméletlen mértékben értett az emberi elme programozásához. Mérhetetlenül érdektelen, hogy valójában “ki” volt az, a lényeg, hogy ez a mondat megszületett és beépült az emberi civilizáció sodrába: “Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek.” Így aztán ENGEM értékes, tiszteletre méltó emberek vesznek körül, akik erejük mértékében küzdenek egy őket megtaposó rendszerben, általuk választott értékekért. Így aztán én boldog vagyok! Az imént beidézett Gary Jules viszont ugyanazt a nyafogást adná elő róluk, mert elvakítja a saját szuttyogása.
Szóval egyetértünk: sem ezek a zenék, sem a te írásaid “nem az én ízlésem szerint valók”. Nézd el nekem, hogy ilyen cirkalmas módon bizonygatom is az értékelésemet. Lásd Tibor bá rólam alkotott véleményét.
Köszönöm.
Az ötlet csak annyi, hogy a jelen folyamatok (55) önmagukban is bukásra ítélik az emberi civilizációt, pláne nem alkalmasak egy külső okokból bekövetkező katasztrófa kezelésére. Önző ELEMI ÉRDEKEM, hogy létezzen egy valódi problémákat hosszú távon megoldó csoport (akármelyik szintjén vagyok is a kasztrendszernek)! Ha a létrehozására lenne erőforrásom, erre fordítanám; ha létezne már ilyen, csatlakoznék, és élet-kvótát vennék tőlük. A befektetett pénzemet a Szervezet saját működésére és személyes “hangyafarmom” létrehozására fordítaná. Minél nagyobb erőforrásokat tud most beforgatni, annál magasabb szinten őrizhető meg az infrastruktúra értékes része (tudományos intézetek, gyárak, egészségügy) nekem és a “leendő hangyáim” számára; annál hatékonyabb lesz a rendszer, így növekszik az ellátó kapacitása is.
(56) Jelen fejlettség mellett csak globális megoldások léteznek. 1: bármilyen fegyveres konfliktus csak pocsékolja az értékes erőforrásokat, és 2: regionális, globális rendszereket kell fenntartani (atom, folyamszabályozás, ökológiai rendszerek újraélesztése, szennyezések felszámolása). A versengő-területszerző magatartás, és az ennek szabályait rögzítő, motorját alkotó gazdasági-politikai rendszer ideje a globális egyidejű emberi faj létrejöttével LEJÁRT. Véleményem szerint ez logikus gondolkodással rövid úton belátható – főleg azok számára, akik a mai helyzetben is ugyanilyen logika mentén gondolkoznak. Ami nekünk hétköznapi élet, munkahely, infláció, az nekik egy kis cella egy Monopoly játékban, lásd például: “piaci verseny”, illetve a “versengő cégek” tulajdonosi szerkezete…
(52) A lényeges különbség a két történet között (amelyek természetesen párhuzamosan játszódnának le) a “mellékszereplők” (az emberiség túlnyomó többségének) sorsa. Imre (Tibor bá) története szerint ők (mondjuk 90%) a “járulékos veszteség” – de szerintem nem áll meg ezen a szinten. Nálam a pazarlásra felépített “fogyasztói társadalom” megszűnése után ez a 90% lesz a motor, az energiaforrás – ahogy az az ipari forradalom előtt is volt. A “járulékos veszteség” az összeomlás azonnali áldozatai és Imre “kirajzó héjái”, összességében mondjuk 10%. Viszont ma (az ipari forradalom korával szemben) 1: a valóban szükséges esetekben elérhető a technológiai támogatás; 2: ennek energiaigénye sokkal kisebb az eszközeink fejlettsége révén, 3: a globális szervezettség óriási tartalékokat, így stabilitást, biztonságot ad, +: kultúra, egészségügy, oktatás, tudomány, …
A lényeg a Maslow-piramis “mélysége” és “ára”. Nem csak az fontos, hogy kielégítsük fizikai szükségleteinket, biztonság igényünket, szociális szükségleteinket, külső elismerés és önmegvalósítás iránti vágyunkat – hanem az is, hogy egyáltalán MIT ÉRTÜNK ezek alatt, és mennyi energiát, erőforrást kell áldoznunk arra, hogy kielégítettnek tekintsük őket. Ezért fontos a Szervezetnek az, hogy még a leendő hangyák is rosszul érezzék magukat a mostani környezetben (Értékesítés és Piackutatás), így felszabadulásként élik meg, ahogy a farm gondoskodik róluk: “kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk…”
(53, 54) Felelősségtudattal és a lehetőségek határait ismerő, elfogadó “felnőttekkel” lehet szövetséget kötni; velük a pozitív szabályokra épülő globális civilizáció megvalósítása akár ma elkezdhető lenne (“MI” lehetnénk a “Szervezet”). Felfegyverzett, minden ismeretlen tényezőtől rettegő, minden korlátot ész nélkül kalapáló “homo ludens” bandával nem – akármit is gondolnak önmagukról. Ez teszi a legnagyobb eséllyel megvalósuló, “legkisebb rossz” forgatókönyvvé a történetben leírt, csak valamilyen katasztrófát meglovagolva kialakítható hangya – szolga – félisten kasztrendszert. Nem számít, hogy tetszik-e nekem vagy sem.
2012.október.12th. at 05:38
61, emery66: Ajánlott zenék (hangulat fokozáshoz)a novellák újbóli elolvasásához: ... Az alábbiakat pedig írás közben szoktam hallgatni, ezekre megy a legjobban az alkotás: ... Mi a véleményed?Ha véletlenül az én véleményem is érdekelne…
Nem vagy tisztában azzal, hogy az elménk NEM egy logikus elvek szerint, hibátlanul és minden bemenő adat racionális feldolgozására alkalmas GÉP, hanem egy élő, kaotikus neuronháló, amit befolyásol MINDEN, amit átengedsz rajta. A valódi döntést akkor hozod meg, amikor kiválasztod, MIT nézel, és HOGYAN nézed. A többi csak magyarázat, amit a logikusnak vélt gondolkodás pakol köré.
EZ az alkotás valóban erre a bemenetre épül, és ha én nézném sokáig, én is armageddonista lennék. De NEM vagyok az. Mert így döntöttem.
Cserébe tessék, néhány (a környezet elvárásainak megfelelően rövid) elem az én listámról. Amit én alkotok, az ilyesmire megy a legjobban.
Lehet választani, mert a DÖNTÉS a tiéd – MINDNYÁJATOKÉ… csak nem akkor hozzátok meg, amikor már a KÖVETKEZMÉNYEKKEL hadakoztok.
2012.október.13th. at 06:18
63, Tibor bá: Látod Lorád, ezzel a rövid, célratörő, logikus gondolatmenettel és mdegállapítással tökéletesen egyetértek.
Tudom. Hiszen amikor veled ellentétes véleményt fogalmazok meg, az enyémmel logikailag ekvivalens állítással válaszolsz:
“Minden “örült” azt hiszi magáról, hogy ő normális, és ezt bizonyítani is tudja. ”
Mégis, micsoda különbség…
64, emery66: Mindannyian mások vagyunk (szerencsére) így a szabad akarat dönt abban (is) hogy mit hallgatunk,nézünk,olvasunk.Ami nekem tetszik ízlik az neked nem és fordítva, ez így működik. Nekem a bemutatott zenék nem azt a célt szolgálják hogy “armageddonista” legyek,(mást is hallgatok) hanem csupán az írás folyamatát segítik.Sajnos a világ mai helyzetében nem tudok túl optimista, bizakodó lenni és írásaimmal igyekszem gondolatot ébreszteni, vitára sarkallva az olvasókat.(Sikerrel…) Még 1 kis zene: Gary Jules: Mad World
Nem ment át a lényeg. Én nem arról beszélek, hogy “finom” vagy “nem finom”, hanem arról, hogy “tápláló” vagy “mérgező”! Azt állítom, hogy a “nem tudok túl optimista, bizakodó lenni” állapot egyenes és elkerülhetetlen KÖVETKEZMÉNYE annak, ahogy a bemenő történeteket kiválasztod és értékeled.
Azt állítom, hogy a a jövőbe vetett HITET kizárólag úgy lehet megteremteni és fenntartani, hogy MINDEN erődet beleadod, minden képességedet maradéktalanul elégeted. Akkor is, ha semmilyen visszajelzést, igazolást nem kapsz – mert ez nem “külső”, hanem “belső kontroll” kérdése. Mint a fiam, aki többek szerint tehetséges zongorista-palánta, de “nem érzi, hogy kedve lenne zongorázni”. Persze. Azért a kedvért, vagy esetemben azért a kérlelhetetlen, rögeszme szintű belső késztetésért baromira meg kell dolgozni, képességünk és tudásunk legjavát adva elbukni ezerszer, de felkelni újra és újra, és újra. MERT ÍGY DÖNTÖTTEM.
Neked “nincs hited”. Nem csodálom. Ahhoz sokkal többet, sokkal tudatosabban kell beleadni. Te vitára sarkallsz, de az a fegyverekről és a készletezésről szól – ott keresgéltek, ahol a lámpa fénye világít. Én is vitára sarkallok, de az eredmény “félreértés” és néma csend, mert azon a piszok sötét területen motoszkálok, ahol a kulcsnak lennie kell, mert VÉGIGGONDOLTAM, hol hagyhattuk el. A fénykörből lehülyéznek, aztán vállon veregetnek olyanok, akik két mondatot nem tudnak kontextusban egymás mellé helyezni. Sebaj, én jövök a pofonért, kicsit pihenni a fény közelébe.
Volt egy csóka, aki eszméletlen mértékben értett az emberi elme programozásához. Mérhetetlenül érdektelen, hogy valójában “ki” volt az, a lényeg, hogy ez a mondat megszületett és beépült az emberi civilizáció sodrába: “Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek.” Így aztán ENGEM értékes, tiszteletre méltó emberek vesznek körül, akik erejük mértékében küzdenek egy őket megtaposó rendszerben, általuk választott értékekért. Így aztán én boldog vagyok! Az imént beidézett Gary Jules viszont ugyanazt a nyafogást adná elő róluk, mert elvakítja a saját szuttyogása.
Szóval egyetértünk: sem ezek a zenék, sem a te írásaid “nem az én ízlésem szerint valók”. Nézd el nekem, hogy ilyen cirkalmas módon bizonygatom is az értékelésemet. Lásd Tibor bá rólam alkotott véleményét.
2012. október 11., csütörtök
Dust reloaded
So, I am sitting in front of the keyboard again, looking into the darkness of my mind - and this is not a joke. It is time to create Dust Framework. Implement the system that can prove that the heart of a software is not the implementation. This is why I start implementing Dust in writing flow text on this blog, because this is missing: the "story". I am not afraid of writing code (I have written tons); not afraid of extracting parameters and structures into declarative environments (I do it all the time); neither afraid of designing complex components (done already many times, including Dust terms).
What I don't see is the path through which I reach from having all (or at least most of) the required tools to the working Dust Framework. Being human I am not able to look into the future, so I decided to start telling the story, to see the path on which I am going into my future. I believe this will be the story of transforming my mind to be able to see Dust - because I have the knowledge, experience, tools and tasks; the only thing that holds me back from writing it is simply I don't see it. I see big structures and air between - and Dust is in that thin air.
Why in plain (okay, formatted) text? Because I have and would spend too much time on playing with the tools, visual tricks to "make me more understandable". But I don't talk to "the public" - I talk and write to change myself, to understand the internal structure of the thing I analyze. For Mondo Aurora, I moved from a homepage and blog to writing a book, because my story was irrelevant, the text containing the structure was the aim. Now I move from coding and designing to this blog to follow my path through which Dust may arise. Sounds like a religious faith? Well, I know a bit of of faith and spiritualism, and hell yeah, this is the only way of invoking something that should exist into real existence. The only way of conscious creation.
Why here? What about "intellectual property"? Because anyone who thinks about this have never ever had a really valuable idea. If you have one, you don't think about how to sell it to make you "rich" and raise you above the others for your great effort. Nope. If the idea is really great, you feel blessed and happy to have it in your mind. You feel the urge to share it, because you, as a human being, are so vulnerable and weak. You start to hate the idea of being broken or dead before putting that value to a place where others can reach it. Even is no one cares enough to take it or help you in making it.
Okay. I promise this was the last time you thought you understand me, can make up some ideas about my mental state. But only a few minds will be able to follow me as I go on. This text will be a king of meditation, for myself, skipping items that are simple to me.
For declarations use JSON, because it is hierarchical, easy to parse, on declaration level I use plain ASCII, the language has no featuritis compared to XML (to which the best is to use a component). New Eclipse workspace starts up... I need a JSON plugin. Got it working, with the help of Stackoverflow.
What I don't see is the path through which I reach from having all (or at least most of) the required tools to the working Dust Framework. Being human I am not able to look into the future, so I decided to start telling the story, to see the path on which I am going into my future. I believe this will be the story of transforming my mind to be able to see Dust - because I have the knowledge, experience, tools and tasks; the only thing that holds me back from writing it is simply I don't see it. I see big structures and air between - and Dust is in that thin air.
Why in plain (okay, formatted) text? Because I have and would spend too much time on playing with the tools, visual tricks to "make me more understandable". But I don't talk to "the public" - I talk and write to change myself, to understand the internal structure of the thing I analyze. For Mondo Aurora, I moved from a homepage and blog to writing a book, because my story was irrelevant, the text containing the structure was the aim. Now I move from coding and designing to this blog to follow my path through which Dust may arise. Sounds like a religious faith? Well, I know a bit of of faith and spiritualism, and hell yeah, this is the only way of invoking something that should exist into real existence. The only way of conscious creation.
Why here? What about "intellectual property"? Because anyone who thinks about this have never ever had a really valuable idea. If you have one, you don't think about how to sell it to make you "rich" and raise you above the others for your great effort. Nope. If the idea is really great, you feel blessed and happy to have it in your mind. You feel the urge to share it, because you, as a human being, are so vulnerable and weak. You start to hate the idea of being broken or dead before putting that value to a place where others can reach it. Even is no one cares enough to take it or help you in making it.
Okay. I promise this was the last time you thought you understand me, can make up some ideas about my mental state. But only a few minds will be able to follow me as I go on. This text will be a king of meditation, for myself, skipping items that are simple to me.
For declarations use JSON, because it is hierarchical, easy to parse, on declaration level I use plain ASCII, the language has no featuritis compared to XML (to which the best is to use a component). New Eclipse workspace starts up... I need a JSON plugin. Got it working, with the help of Stackoverflow.
2012. október 9., kedd
A Sötét nap túloldalán
Vicces, mennyire nem vagyok képes irányítani a gondolataimat. Antalffy Tibor blogján jelent meg egy írás (első és második rész) arról, mit eredményez Magyarországon az, ha egy napkitörés elsöpri az elektromos hálózatot. Beszálltam a vitába, a hozzászólásaimat ide is áthoztam (első és második csomag), majd megpróbáltam kilépni belőle.
Ennek ellenére képtelen voltam megszabadulni a gondolattól, így én is írtam egy (szokatlan módon Imre írásához képest rövid) novella-szerűséget. A kiinduló pont ugyanaz, a "fikció" annyi benne, hogy feltételezem: a világon élő tényleg intelligens embereknek van olyan része, akik nem "intelligens mosóport" meg "még nagyobb kijelzős mobilt" tervez, értékesít és hasonlók. Létezik és megfelelő erőforrásokkal rendelkezik egy olyan szervezet, amely tisztában van azzal, milyen mértékben fenntarthatatlan jelen állapotunk és fejlődésünk iránya, felelősséget érez az iránt, hogy mi lesz velünk, az emberi civilizációval.
Belegondolva, inkább az a feltételezés tűnik abszurdnak, hogy ilyen nincs, és tényleg az a csúcsteljesítmény, amit a tévében láthatunk, nem? Íme a "mű"...
Kényelmesen nyújtózom egyet. Megint sikerült úgy ébrednem, hogy még sötét van, így talán van egy órám gondolkodni, olvasni a reggeli rutin előtt. Az órára pillantok, hajnal két óra tíz percet mutat. Ez azért nem stimmel. A mobil halványan dereng. Basszus. REM fázisos ébresztés. Ezek szerint nem olyan sürgős, hogy "téves hívást" kapjak, ráér az a pár óra, amíg "éppen jókor", az álom ciklus megszakítása nélkül kelthetnek – viszont a következő órákban az összes agyamra szükségem lesz.
Motyogva ballagok ki a fürdőszobába. Újabb kellemetlen hír, öt pillangó kergeti egymást a képernyővédőn – öt percem van összeszedni magam, utána jön egy gyors ügyességi játék a telefonon, majd a pontos utasítás a serkentő szerekkel kapcsolatban.
Nem szeretem őket, de ez lényegtelen, az Emberi Erőforrás Osztály a világon sehol nem értelmezhető annyira szó szerint, mint a Szervezetnél. Pontosan tudják, hogy kit, mikor és mivel kell megkeresni. Csak olyan kérdést tesznek fel, amiről tudják: igen lesz a válasz.
Csatlakozol a Szervezethez, miután láttad az elemzéseket, és megértetted, mit jelentenek számodra, szeretteid számára, a jövőre nézve? Igen (szeretnék élni). Soha senki nem fogja megtudni tőled, hogy mivel foglalkozol valójában? Soha (úgysem hinne nekem). Nem fogsz élni semmilyen tudatmódosító szerrel, alkohollal; pontosan be fogod tartani a maximális adagokat? Igen (korábban sem volt jellemző, és kinek kéne még egyszer az a hét, amikor beállították a drog-profilomat?)
Tudják, hogy minden feltételt elfogadok, sőt, megtisztelőnek tartom, hogy kiválasztottak. Talán minden erőltetés nélkül is ugyanezt tenném, és csak lehetőséget kaptam tőlük. Ismerik a motivációimat, amelyek számukra hasznos, megbízható erőforrássá tesznek.
Éppen ezért kerestek meg.
Egy kék és fél sárga? Ennyire nem voltam rossz... A gyomromban érzett nyomás nem enyhül, itt valami csúnya játék következik. Mély levegő, karkörzés... nem hiába a sok gyakorlat, a testi reakciók azért kordában tarthatók. Lassan megérkezik a „sárga hatás”, melegség önti el a tarkómat. Indulhatok a géphez.
A telefon és a gép között egy sima USB kábel van, mint bárki másnál. Az elinduló program szokatlan kissé, ha visszafejtenék, annyi lenne benne a furcsa, hogy a külső eszközön át letölt egy másik programot a gépemre, majd elindítja. Ez persze csak akkor történik meg, ha én fogom a kezemben a telefont, és a megfelelő kódot írom be.
Tervező
Ez a besorolásom a Szervezetnél. A feladatok néha nagyon megviselnek, mégis örülök, hogy ide kerültem. Ez nem is lehet másként: az Emberi Erőforrás osztályon nagyon ritkán követnek el hibát. Olyat pedig soha, ami a Szervezetnek hosszabb távon hátrányt jelentene, és ez akkor is igaz, ha bárki másnak bármekkora hátrányt jelent.
Az évek során számos forgatókönyv létrehozásában vettem részt, jól viselem a terhelést, okos vagyok. Nem tudom, hány embernek jelent annyit a megjelenő adathalmaz, mint nekem – hiszen személyesen nem ismerek senkit a valódi munkatársaim közül. Nem tudom, hányan bámulnak ebben a pillanatban hozzám hasonló elképedéssel a képernyőre, hányan tudatosítják magukban a hányingert elnyomó kék tabletta hatását. Nekem viszont mindent elmesél az elmúlt órákból, majd pedig az emberiség most kezdődő történelméről.
A SOHO műholdak néhány órával ezelőtt regisztrálták a napkitörést, elemezték a részecskenyaláb összetételét, sebességét, irányát. A megérkező adatokat újabb mérésekkel pontosították, majd hatalmas teljesítményű számítógépekkel etették meg. A modellek válasza egyértelmű volt.
Érdekes elképzelni, ahogy a forgó Föld bolygón tudósok fekszenek és kelnek, valahol mindig munkaidő van, szakemberek dolgozzák fel a híreket. Egyetemeken, magánszervezeteknél, kormányoknál – és természetesen a Szervezetnél. Nos, itt volt néhány azonnali riasztás, mert az elemzés és a döntés egy másodpercet sem késhet. Utána alhatnak tovább, de persze nem tudnak: a "Napsütés" forgatókönyv indító fázisba lépett, így nagyon sok munkatársam velem együtt csatasorba állt mostanra.
Innen még természetesen lefújható minden, volt már rá példa gyakorlatként és teljesen éles változatban is, a hatósugárnak megfelelően a forgatókönyvek változhatnak, a visszavonásig viszont mindenki a legjobb formáját kell hozza. A hibák, késések súlyos következményekkel járnak.
Következmények
Lojális vagyok a Szervezethez. Mindenki az. Jól fizetnek érte? Nos, nem igazán, ez inkább véletlenszerű. Megkérdőjelezhetetlen hűségünk oka a személyi kvótákban rejlik.
A Szervezet minden tagja a saját szaktudásának megfelelő körű tájékoztatást kap, és ezzel a korábbi életének bizonyos szempontból vége szakad. Pontos számokat kap az erőforrásokról, veszélyhelyzetekről, azokról a tényezőkről, amelyek bármelyike civilizációs szintű összeomláshoz vezethet. Elemzéseket kap arról, mennyire rugalmatlan jelenlegi társadalmunk, gondolkodásunk, milyen mértékben képtelen elfogadni a változtatás szükségességét, sürgető voltát. Kimutatásokat arról, milyen következményekkel jár, milyen önerősítő folyamatokat indít be egy véletlenszerűen, bármely pillanatban bekövetkezhető törés.
Az ember alapvetően biztonságra törekszik, igyekszik kizárni tudatából az erősödő jelzéseket. Nos, az Emberi Erőforrás Osztály érti a lezárt szemek feltépésének módját; tudja, kinél és mikor próbálkozzon. Bemutatja a leendő helyzetet, és a benne felkínált szerepet. Tudja, hogy akit megkérdezett, el fogja fogadni. Tudja, hogy utána hűséggel fog szolgálni, mert személy kvótát kap. Plusz egy ember, plusz két ember. Feleség. Gyerek. Prioritás.
Ismerem a forgatókönyveket. Az összeomlás során a Biztonsági Osztály a prioritási lista szerint fogja keresni a megjelölt személyeket, és ez a rangsor az egyéni teljesítmény szerint súlyozott. Ha elég jó vagyok, talán minden gyermekem bele fog férni. Ha nem...
Hűséges és szorgalmas tagja vagyok a Szervezetnek. Mindenki az. Mindenki ismeri a listát és ezt a szabályt.
A kitörés óriási energiával történt, a beérkezésig kevesebb, mint húsz óra van hátra. Az előzetes számítások szerint ki fogja ütni az elektromos rendszereket a bolygó majdnem teljes felszínén, minden kontinens érintett lesz. Kiesnek a kommunikációs rendszerek, leáll a központi áramszolgáltatás. Beindulnak a vészforgatókönyvek, a kormányok szükségállapotot rendelnek el, kijárási tilalom, mozgósítás.
Mégsem sikerül fenntartani a rendet. Tudom. Számos forgatókönyv megírásában részt vettem az Értékesítési és a Piackutatás osztály megbízásából.
Értékesítés és Piackutatás
A nyerő páros. A Szervezetnél az Értékesítők ugyanolyanok, mint bármely más cégnél, árut hirdetnek és tömegek számára terjesztik – csak az áru szokatlan kissé: gondolatok, vélemény, szokás, jövőkép. Vagy inkább az utóbbi hiánya.
Az ember nagyon furcsa szerkezet. Hiába biológiai lény, hiába elsődleges célja az életben maradás, magasabb célok érdekében képes önfeláldozó módon viselkedni. Mint például közülünk a Szervezetben bárki, mert tudjuk, hogy erőfeszítéseink egyértelműen szeretteink javára válnak. Bizalom, jövőkép, hit – ezek nélkül viszont az ember csupán egy önző, könnyen irányítható egyed, maximum pár fős mikro-közösség. Könnyen szétzúzható, bármilyen reménnyel megfogható.
A Piackutatás még vadabb csoport. Ők szondázzák a tömeget, ötleteket helyeznek el váratlan helyeken, "oknyomozó riportokat" írnak, összeesküvés-elméleteket gyártanak vagy zúznak szét – és figyelnek, elemzik a reakciókat, a lecsengés idejét, a hangadókat. Valakit bevonnak, valakit vezetnek, valakit hagynak, valakit eltakarítanak. Újabb lehetőségek, forgatókönyv variánsok után kutatnak, hiszen válsághelyzetben apróságokon múlhatnak nagy változások. A Szervezetnek pedig uralnia kell a változást, bármelyik pillanatban és bármilyen okból is következzék be.
A "tömeg" nem fog hinni az irányítók által hirdetett megoldásban, leszokott arról, hogy megbízzon a hivatalos vezetőkben. Hirtelen felemelkedő, ismeretlen, okos, nyugodt, és meglepő szervező erőkkel bíró emberekben fog önkéntelenül is megbízni.
Bennünk.
Valahol tréfás ez az egész. A forgatókönyvek legnagyobb problémája az első lépés: az infrastruktúra átmeneti kizökkentése, a szükséges elemek megtartásával, a lehető legnagyobb területen. A részleges kibillenések, forradalmak, helyi katasztrófák mindig megtartanak nagyobb, összefüggő hálózat elemeket (nagy családok, gazdasági körök, hadsereg, maffia), amelyek aztán sok zavart, helyi hatalom koncentrációt okoznak, nehezen megjósolható következményekkel, alkudozással járnak. A legfontosabb feladat egyidejűleg minden kommunikációs hálózat leállítása, illetve ellenőrizhetővé tétele.
Erre jön az Anyatermészet, és intézkedik. Lecsapja a biztosítékokat, kiiktatja a kommunikációs rendszereket.
A riadót még mindig nem vonták vissza, a forgatókönyvek élesednek. A feladatom most viszonylag egyszerű, a szükséges adatokat ebben a pillanatban kezdtem letölteni. Először látok majd neveket, címeket, személyes kapcsolatfelvételre alkalmas kódokat. Mindezt természetesen ki is kell nyomtatnom, megfelelően előkészített lapokra, amiket...
Azért van humora a Személyügynek. Profilom szerint hívő, bár templomba nem járó ember vagyok, senkinek nem okozhat meglepetést egy kopott Biblia, amit magamnál hordok, és akár igen hevesen ragaszkodom hozzá. Ez természetes is, hiszen a most nyomtatás alatt álló betétlapok tartalmazzák (csak számomra olvasható módon) mindazt, amivel később a feladatomat elláthatom.
Személyügy
A nagy varázsló. Úgy gondolom, a Szervezetben mindenkinek egyformán megadatott a két élet lehetősége. Az egyiket bizonyára tapasztalt szappanopera-szerzők alakítják, általában különösebb fordulatok nélkül, unalmas sablonokból. Én alvállalkozó cég informatikusa vagyok, nem túl szorgalmas, de elfogadható kódoló. Minden nap egy órát kell azzal töltenem, hogy átnézem az aznapi "munkámat", levelezésemet, dokumentációimat - amit természetesen valaki más csinált. Újabban rákaptam a kézikönyv írásra... talán kevesebb az erőforrás? Végigolvasom a véleményemet különböző dolgokról, várható beszélgetésekről. Néha telefonálnom kell, vannak személyes találkozók is, de szerencsére nagyon kevés. Valami betegségem is van, ezért nem szeretnek velem találkozni, jóindulatból alkalmaznak. Vagy valami ilyesmi. Nem érdekel különösebben.
Ahogy végeztem, nincs több dolgom, élem a szokásos életem. Nem tehetek semmit szeretteimért, egyedül esélytelen lennék a várható zűrzavarban. Pontosan tudom, hiszen ismerem az elemzéseket, némelyiket én magam írtam, jól végiggondoltam. Csak remélem, hogy a besorolásom, meg a rendelkezésre álló kvótám elég előre sorolják őket. A nyavalyás Megrendelők mindig újabb és újabb kvóta halmokat követelnek tőlünk.
Kvóták és a megrendelők
Ezt a két dolgot talán mindenki utálja a Szervezetnél. A Megrendelőkből élünk, ők adják a forrást minden tevékenységünkhöz. Nem elég okosak ahhoz, hogy a munkánkat elvégezzék – de ahhoz igen, hogyan kell őket utáló, náluk okosabb emberekkel bánni. Nem ismerjük egymást, így nem bízhatunk meg a munkatársainkban. Soha nem adhatunk magunkról semmilyen árulkodó, személyes adatot. A figyelmeztetés súlyos, és egyszeri alkalom mindenkinek elég. Nekem több, mint két hétig nem működött a "mobilom", és eleget tudok ahhoz, hogy kétségbe essek miatta – ugyanakkor ha észrevehető rajtam, soha nem fogadnak vissza.
A Megrendelők tudják, hogy nincs sok idejük a mai hatalmi rendszer szerint fent lenni – de azt is tudják, hogy a ma óriási tömegek által elpazarolt erőforrások töredéke is elég, ha azt csak ők használhatják a mai módon. Az energia jó része pedig kiváltható engedelmes szolgák tömegével, akiket csak életben kell tartani. Az ország adottságai kiemelkedően jók: klíma, víz, mezőgazdaság – a többi egyelőre nem számít annyira. Sok kvótát kérnek ide, ami egyébként jó is, hiszen sok hangyára lesz szükségük, a váltás kevesebb áldozatot "követel" majd.
Dühít, hogy én és az utódaim jó eséllyel őket fogják szolgálni, de legalább tanulhatnak, írhatnak, dönthetnek majd bizonyos dolgok felett – nem úgy, mint a leendő hangyák.
Amikor végeztem, lekapcsolom a rendszereimet, és gondosan leárnyékolom őket. Nem mintha működésbe tudnám őket hozni, mobil hálózat és műholdak nélkül nem sokat érek velük. Viszont ez az előírás. A Szervezet nem dob el semmit: vagy vigyáz rá, vagy azonnal és tökéletesen megsemmisíti. A Bibliám viszont velem lesz, és tudni fogom, hova menjek az új eszközökért.
A Fejlesztési Osztály
Komoly eredményeket ért el, és nagyon számítunk rájuk. Alacsony energiás rádiós eszközeiket, számítógépeiket, e-papír alapú kijelzőiket gyakorlatilag egy alkar erősítőnek kinéző generátorral vagy egy rajzlapnyi napelemmel is működtethetem. Állítólag. Ahogy azt is garantálják, hogy a műholdas kapcsolatokat is helyreállítják a napkitörés hullámainak elvonulása után. Néhány öreg rakétasiló ma már nem atomfegyvereket, hanem kommunikációs műholdakat pályára állító rakétának ad otthont. Az új kor valódi fegyverei: a kritikus tömegen túl hizlalt, mindent összezúzó izmok helyett az információ feletti hatalom.
A lekapcsolás után 13 órával kezdhetem majd próbálgatni a kapcsolatfelvételt, eldobható eszközökkel, van belőlük egy maréknyi. Aztán helyreáll majd a Szervezet működése megadott protokollok szerint. A kieső pontokat erőforrás mértékétől függően a Biztonsági Osztály megpróbálja megkeresni.
Még így is riaszt az a rövid némaság, amikor a ma megszokott elektronikus zsibongás elhallgat, és csak a saját szívverésünket hallhatjuk majd. Meg a riadt ember-állatok ordítását, szűkölését, jajgatását, amikor a falra festett álomképek eltűnnek, csak a ketrec marad, a gondozók pedig nem jelennek meg a vacsorával.
Az ezt követő forgatókönyveknek már csak kis hányadát ismerem. Tudom, hogy az első napok, főleg a nagyvárosokban katasztrofálisak lesznek. A kórházak akut betegei, a folyamatos ellátást igénylők... nos igen, meghalnak. Nincs más megoldás, és az ezernyi személyes tragédia megtöri azokat, akik a hasznunkra lehetnek. Olyanokat áldozunk fel, akik fenntartására úgysem lesz erőnk. Biztos vagyok benne, hogy mindnyájan szerettünk volna jobb megoldást találni. Sajnos, nincs ilyen.
Ez a kritikus időszak. A gyengék elhullanak, néhány őrült kiskirályságot szervezne, de túl későn ébred rá, hogy nincs felkészülve a kommunikáció hiányára. Nincs Google, nincs térkép, nincs Facebook, nincs mobiltelefon, tévé, rádió. A rádióamatőrök könnyű célpontot jelentenek, de ők meg csak nyílt kommunikációt tudnak, rejtjelek kitalálására nincs idő.
Színre lép a Közönségkapcsolat osztály
Barátságos, meleg hangú, nagy termetű de nem hivalkodó férfiak, határozott, anya-képet sugárzó asszonyok. A "család" örök, belénk kódolt hívójele. Megfejelve a saját kommunikációs hálózatunkkal, előre elkészített, alapos terveinkkel. A rendszerünk felállása után ők jelennek meg a színen, és elkezdik a betakarítást.
A nyers valóságtól megrettent, tragédiáktól megtört emberek jönnek, mint lepkék a lámpa fényébe, és pontosan azt kapják, amire vágynak. Náluk felkészültebb, szervezett embereket, akik végre megmondják, hogy mit tegyenek. A Biztonsági Osztály néhány szakértőjével karöltve a létfenntartáshoz szükséges készletekkel előre ellátott helyeken biztonságos átmeneti szállásokat alakítanak ki, amíg a célállomásra nem vihetik őket.
Lázongások biztosan lesznek, de a szervezett, egymással kapcsolatban álló, egymásban bízó emberekből álló sejtek elég ellenállóak lesznek. És megfelelő mértékben túlterveztük a számukat. A Közönségkapcsolat tagjai ennek tudatában vállalták a feladatot.
Valóban jó emberek. Ezért választották őket.
Az erősebb, csak önmagukra számító csoportok kirajzanak vidékre. Fegyverek, készletek, esetleg előre elkészített menedékhelyek, 5-25 fős csoportok. Lényegében ez az a létszám, amely egymásban ilyen körülmények között is megbízni képes, és kommunikációs eszközök hiányában is hatékonyan irányítható. És ez az utóbbi tulajdonság, ami miatt a Szervezet számára nem jelentenek akadályt.
Már az első körben alaposan ellátják egymás baját. A maradék egy része letelepedésre, a másik fele portyázásra szakosodik. Hamar kiderül, hogy a messzire hordó lőfegyverek korában nincs olyan méretű közösség, amely hatékonyan lenne képes megvédeni egy akkora területet, amelyen a létfenntartását biztosítani tudja. Egyszerűen nincs elég ember a határok folyamatos védelmére olyanokkal szemben, akik rabolni akarnak.
Az ő elvesztésük kevésbé fáj. Ők azok, akiknek volt választási lehetőségük, erőforrásuk ahhoz, hogy békés, közösségi megoldásokban gondolkodjanak, ne ostoba vadnyugatos mintákat kövessenek.
Mi elég időt terveztünk magunknak, és jön még a tél is. Ez különösen jó időszak a drónokkal végzett éjszakai hőkamerás felderítésekhez.
A Biztonsági Osztály takarít
Valószínűleg a rendvédelmi, biztonsági cégek kulcsemberei tagjai a Szervezetnek, és talán ők azok, akik korábban személyesen ismerhették egymást. Elvégre a Biztonsági Osztály már eddig is beavatkozott a hozzám hasonló munkatársak életébe.
Nem lesz nehéz dolguk. Járművek, kommunikációs eszközök, több ezres, talán tízezres, közös tervek alapján mozgósítható, állandó rejtett kommunikációra képes létszám, szükség esetén légi felderítés. Elsöprő erő.
Címre mennek. Nem volt túl nehéz összeállítani az infláció mérésére szolgáló "fogyasztói kosár" mellett a "túlélő kosár" tartalmát. Nem tudom pontosan a követési módszert, viszonylag alacsony aktivitású, gamma sugárzó homogén izotópra tippelek, amit nyomjelzőként kevertek a megfelelő termékek közé (lőszer, konzerv, technikai eszközök). Ezek kis mennyisége érdektelen, a tulajdonosok mindeddig rejtve tárolták őket. Most viszont előkerülnek a szekrényekből, pincékből, és mozogni kezdenek. Csak olvasni kell a jeleket, kicsit irányítani, egymás ellen provokálni őket.
Csalikat használnak. Bemondja a rádió, hogy Paks felé indulnak a tartálykocsik. Egy darabig lesznek, akik nem gondolnak arra, hogy valójában hol is lehet helyileg az ország stratégiai olajkészlete, és ugyan miért lenne máshol, mint ahol a legnagyobb szükség van rá? A kamionok megfelelően páncélozott fülkéiben természetesen a Biztonsági Osztály emberei ülnek, viszonylag biztonságban, mert a támadók csak eltéríteni, puskával kilőni akarnak, rakétázni, robbantani nem. És meghalnak, mert a Biztonsági Osztály viszont csak ezt akarja.
A fő feladatom egy mezőgazdasági termelő övezet tervezése volt, oda fog vinni a Biztonsági Szolgálat a megfelelő időben. Sok mellékes feladattal jár egy minimális külső erőforrás-igényű telep kialakítása. Föld alatti, emberi élőmunkával létrehozható, szinte teljes hőszigetelésű közösségi szállások. A fűtésről az emberi testek melege és a komposzt tartályok gondoskodnak, amikor kell. Az építőanyagot régen elhelyeztük, a munkát majd a hangyák végzik.
Persze, emberek. Törődünk velük, megkeressük a családtagjaikat, összehozzuk őket. Foglalkozunk azzal, hogy jól érezzék magukat, kis paradicsomnak tartsák azt a területet, amit tőlünk kapnak. Hálát kell érezniük irántunk, hogy megmentettük őket, új, sokkal békésebb életet adunk nekik. Nem kell többet gondolkodniuk, mint korábban. Ha nem akarnak, nem kell dönteniük semmiben, nem tolnak ki velük a náluk intelligensebbek. Hiszen mostantól ők is közvetlenül érdekeltek abban, hogy jól érezzék magukat, és szorgalmasan dolgozzanak.
Nem fognak tanulni sem. Hiszen nem is szerették soha. Az írásbeliség egyszerű jelrendszerre korlátozódik, a zene a könnyen felfogható, táncolható egyen-ritmusra, a gondolkodás és világkép néhány jól összeillesztett klisére. Nem lesznek nagyra törő vágyaik, nem akarnak világot látni, hiszen szerintük a világból talán csak a mi kertünk maradt meg, és semmi kedvük nem lesz elhagyni a fészket. Ha mégis, nem fognak visszatérni, mert esélyük sincs a Biztonságiakkal szemben.
Hangyák. De nem halottak. Segítenek átmenteni a globális emberi fajt saját ostobaságának következményein. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a klímaváltozás, szennyezések, erőforrásválság jelen világrendben halálos következményeit egységes fajként túlélhessük. Ennek motorját a végletesen túlhasznált, elpazarolt erőforrások helyett éppen azok fogják szolgáltatni, akik eddig két kézzel szórták: a "fogyasztói társadalom" embertömege. Egyszerű, kétkezi munkával. Még egészségesek és boldogok is lesznek. Mindent meg fogunk tenni értük.
Azt hiszem, minden munkatársamra igaz, hogy másról álmodott. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunk fejében megfordult: ezek a tervek akkor is használhatók lennének, ha nem kéne előtte számtalan ember életének feláldozásával megtörni a konok módon ismételgetett gondolati sablonokat. Ha nem kéne birkaként terelni, végül hangyává zsugorítani saját fajtársainkat. Ha valahogy meg lehetne győzni megfelelő mennyiségű embert arról, hogy akár most is el lehetne kezdeni.
Talán több is ez, mint vágyálom. Időnként nagyon furcsa írások jelentek meg az interneten, blogokon, fórumokon – olyan könnyű rájuk bukkanni, ha az ember tudja, mit keres. Pláne, ha megfelelően paraméterezett kereső algoritmusok rostálják ki a szemetet előtte... Szakadár tagok, vagy a Piackutatási Osztály kísérletei? A kísérletek mindig elhaltak, lőtéri gyakorlatba és házi szélkerék építésbe fulladtak... Tényleg ekkora a homály, vagy az Értékesítés lépett közbe?
Nem fogjuk megtudni. T-18 óra. A Nap megtette a kezdőlépést. Indul életem utolsó hétköznapja.
Ennek ellenére képtelen voltam megszabadulni a gondolattól, így én is írtam egy (szokatlan módon Imre írásához képest rövid) novella-szerűséget. A kiinduló pont ugyanaz, a "fikció" annyi benne, hogy feltételezem: a világon élő tényleg intelligens embereknek van olyan része, akik nem "intelligens mosóport" meg "még nagyobb kijelzős mobilt" tervez, értékesít és hasonlók. Létezik és megfelelő erőforrásokkal rendelkezik egy olyan szervezet, amely tisztában van azzal, milyen mértékben fenntarthatatlan jelen állapotunk és fejlődésünk iránya, felelősséget érez az iránt, hogy mi lesz velünk, az emberi civilizációval.
Belegondolva, inkább az a feltételezés tűnik abszurdnak, hogy ilyen nincs, és tényleg az a csúcsteljesítmény, amit a tévében láthatunk, nem? Íme a "mű"...
A sötét nap háta mögött
Kényelmesen nyújtózom egyet. Megint sikerült úgy ébrednem, hogy még sötét van, így talán van egy órám gondolkodni, olvasni a reggeli rutin előtt. Az órára pillantok, hajnal két óra tíz percet mutat. Ez azért nem stimmel. A mobil halványan dereng. Basszus. REM fázisos ébresztés. Ezek szerint nem olyan sürgős, hogy "téves hívást" kapjak, ráér az a pár óra, amíg "éppen jókor", az álom ciklus megszakítása nélkül kelthetnek – viszont a következő órákban az összes agyamra szükségem lesz.
Motyogva ballagok ki a fürdőszobába. Újabb kellemetlen hír, öt pillangó kergeti egymást a képernyővédőn – öt percem van összeszedni magam, utána jön egy gyors ügyességi játék a telefonon, majd a pontos utasítás a serkentő szerekkel kapcsolatban.
Nem szeretem őket, de ez lényegtelen, az Emberi Erőforrás Osztály a világon sehol nem értelmezhető annyira szó szerint, mint a Szervezetnél. Pontosan tudják, hogy kit, mikor és mivel kell megkeresni. Csak olyan kérdést tesznek fel, amiről tudják: igen lesz a válasz.
Csatlakozol a Szervezethez, miután láttad az elemzéseket, és megértetted, mit jelentenek számodra, szeretteid számára, a jövőre nézve? Igen (szeretnék élni). Soha senki nem fogja megtudni tőled, hogy mivel foglalkozol valójában? Soha (úgysem hinne nekem). Nem fogsz élni semmilyen tudatmódosító szerrel, alkohollal; pontosan be fogod tartani a maximális adagokat? Igen (korábban sem volt jellemző, és kinek kéne még egyszer az a hét, amikor beállították a drog-profilomat?)
Tudják, hogy minden feltételt elfogadok, sőt, megtisztelőnek tartom, hogy kiválasztottak. Talán minden erőltetés nélkül is ugyanezt tenném, és csak lehetőséget kaptam tőlük. Ismerik a motivációimat, amelyek számukra hasznos, megbízható erőforrássá tesznek.
Éppen ezért kerestek meg.
Egy kék és fél sárga? Ennyire nem voltam rossz... A gyomromban érzett nyomás nem enyhül, itt valami csúnya játék következik. Mély levegő, karkörzés... nem hiába a sok gyakorlat, a testi reakciók azért kordában tarthatók. Lassan megérkezik a „sárga hatás”, melegség önti el a tarkómat. Indulhatok a géphez.
A telefon és a gép között egy sima USB kábel van, mint bárki másnál. Az elinduló program szokatlan kissé, ha visszafejtenék, annyi lenne benne a furcsa, hogy a külső eszközön át letölt egy másik programot a gépemre, majd elindítja. Ez persze csak akkor történik meg, ha én fogom a kezemben a telefont, és a megfelelő kódot írom be.
Tervező
Ez a besorolásom a Szervezetnél. A feladatok néha nagyon megviselnek, mégis örülök, hogy ide kerültem. Ez nem is lehet másként: az Emberi Erőforrás osztályon nagyon ritkán követnek el hibát. Olyat pedig soha, ami a Szervezetnek hosszabb távon hátrányt jelentene, és ez akkor is igaz, ha bárki másnak bármekkora hátrányt jelent.
Az évek során számos forgatókönyv létrehozásában vettem részt, jól viselem a terhelést, okos vagyok. Nem tudom, hány embernek jelent annyit a megjelenő adathalmaz, mint nekem – hiszen személyesen nem ismerek senkit a valódi munkatársaim közül. Nem tudom, hányan bámulnak ebben a pillanatban hozzám hasonló elképedéssel a képernyőre, hányan tudatosítják magukban a hányingert elnyomó kék tabletta hatását. Nekem viszont mindent elmesél az elmúlt órákból, majd pedig az emberiség most kezdődő történelméről.
A SOHO műholdak néhány órával ezelőtt regisztrálták a napkitörést, elemezték a részecskenyaláb összetételét, sebességét, irányát. A megérkező adatokat újabb mérésekkel pontosították, majd hatalmas teljesítményű számítógépekkel etették meg. A modellek válasza egyértelmű volt.
Érdekes elképzelni, ahogy a forgó Föld bolygón tudósok fekszenek és kelnek, valahol mindig munkaidő van, szakemberek dolgozzák fel a híreket. Egyetemeken, magánszervezeteknél, kormányoknál – és természetesen a Szervezetnél. Nos, itt volt néhány azonnali riasztás, mert az elemzés és a döntés egy másodpercet sem késhet. Utána alhatnak tovább, de persze nem tudnak: a "Napsütés" forgatókönyv indító fázisba lépett, így nagyon sok munkatársam velem együtt csatasorba állt mostanra.
Innen még természetesen lefújható minden, volt már rá példa gyakorlatként és teljesen éles változatban is, a hatósugárnak megfelelően a forgatókönyvek változhatnak, a visszavonásig viszont mindenki a legjobb formáját kell hozza. A hibák, késések súlyos következményekkel járnak.
Következmények
Lojális vagyok a Szervezethez. Mindenki az. Jól fizetnek érte? Nos, nem igazán, ez inkább véletlenszerű. Megkérdőjelezhetetlen hűségünk oka a személyi kvótákban rejlik.
A Szervezet minden tagja a saját szaktudásának megfelelő körű tájékoztatást kap, és ezzel a korábbi életének bizonyos szempontból vége szakad. Pontos számokat kap az erőforrásokról, veszélyhelyzetekről, azokról a tényezőkről, amelyek bármelyike civilizációs szintű összeomláshoz vezethet. Elemzéseket kap arról, mennyire rugalmatlan jelenlegi társadalmunk, gondolkodásunk, milyen mértékben képtelen elfogadni a változtatás szükségességét, sürgető voltát. Kimutatásokat arról, milyen következményekkel jár, milyen önerősítő folyamatokat indít be egy véletlenszerűen, bármely pillanatban bekövetkezhető törés.
Az ember alapvetően biztonságra törekszik, igyekszik kizárni tudatából az erősödő jelzéseket. Nos, az Emberi Erőforrás Osztály érti a lezárt szemek feltépésének módját; tudja, kinél és mikor próbálkozzon. Bemutatja a leendő helyzetet, és a benne felkínált szerepet. Tudja, hogy akit megkérdezett, el fogja fogadni. Tudja, hogy utána hűséggel fog szolgálni, mert személy kvótát kap. Plusz egy ember, plusz két ember. Feleség. Gyerek. Prioritás.
Ismerem a forgatókönyveket. Az összeomlás során a Biztonsági Osztály a prioritási lista szerint fogja keresni a megjelölt személyeket, és ez a rangsor az egyéni teljesítmény szerint súlyozott. Ha elég jó vagyok, talán minden gyermekem bele fog férni. Ha nem...
Hűséges és szorgalmas tagja vagyok a Szervezetnek. Mindenki az. Mindenki ismeri a listát és ezt a szabályt.
A kitörés óriási energiával történt, a beérkezésig kevesebb, mint húsz óra van hátra. Az előzetes számítások szerint ki fogja ütni az elektromos rendszereket a bolygó majdnem teljes felszínén, minden kontinens érintett lesz. Kiesnek a kommunikációs rendszerek, leáll a központi áramszolgáltatás. Beindulnak a vészforgatókönyvek, a kormányok szükségállapotot rendelnek el, kijárási tilalom, mozgósítás.
Mégsem sikerül fenntartani a rendet. Tudom. Számos forgatókönyv megírásában részt vettem az Értékesítési és a Piackutatás osztály megbízásából.
Értékesítés és Piackutatás
A nyerő páros. A Szervezetnél az Értékesítők ugyanolyanok, mint bármely más cégnél, árut hirdetnek és tömegek számára terjesztik – csak az áru szokatlan kissé: gondolatok, vélemény, szokás, jövőkép. Vagy inkább az utóbbi hiánya.
Az ember nagyon furcsa szerkezet. Hiába biológiai lény, hiába elsődleges célja az életben maradás, magasabb célok érdekében képes önfeláldozó módon viselkedni. Mint például közülünk a Szervezetben bárki, mert tudjuk, hogy erőfeszítéseink egyértelműen szeretteink javára válnak. Bizalom, jövőkép, hit – ezek nélkül viszont az ember csupán egy önző, könnyen irányítható egyed, maximum pár fős mikro-közösség. Könnyen szétzúzható, bármilyen reménnyel megfogható.
A Piackutatás még vadabb csoport. Ők szondázzák a tömeget, ötleteket helyeznek el váratlan helyeken, "oknyomozó riportokat" írnak, összeesküvés-elméleteket gyártanak vagy zúznak szét – és figyelnek, elemzik a reakciókat, a lecsengés idejét, a hangadókat. Valakit bevonnak, valakit vezetnek, valakit hagynak, valakit eltakarítanak. Újabb lehetőségek, forgatókönyv variánsok után kutatnak, hiszen válsághelyzetben apróságokon múlhatnak nagy változások. A Szervezetnek pedig uralnia kell a változást, bármelyik pillanatban és bármilyen okból is következzék be.
A "tömeg" nem fog hinni az irányítók által hirdetett megoldásban, leszokott arról, hogy megbízzon a hivatalos vezetőkben. Hirtelen felemelkedő, ismeretlen, okos, nyugodt, és meglepő szervező erőkkel bíró emberekben fog önkéntelenül is megbízni.
Bennünk.
Valahol tréfás ez az egész. A forgatókönyvek legnagyobb problémája az első lépés: az infrastruktúra átmeneti kizökkentése, a szükséges elemek megtartásával, a lehető legnagyobb területen. A részleges kibillenések, forradalmak, helyi katasztrófák mindig megtartanak nagyobb, összefüggő hálózat elemeket (nagy családok, gazdasági körök, hadsereg, maffia), amelyek aztán sok zavart, helyi hatalom koncentrációt okoznak, nehezen megjósolható következményekkel, alkudozással járnak. A legfontosabb feladat egyidejűleg minden kommunikációs hálózat leállítása, illetve ellenőrizhetővé tétele.
Erre jön az Anyatermészet, és intézkedik. Lecsapja a biztosítékokat, kiiktatja a kommunikációs rendszereket.
A riadót még mindig nem vonták vissza, a forgatókönyvek élesednek. A feladatom most viszonylag egyszerű, a szükséges adatokat ebben a pillanatban kezdtem letölteni. Először látok majd neveket, címeket, személyes kapcsolatfelvételre alkalmas kódokat. Mindezt természetesen ki is kell nyomtatnom, megfelelően előkészített lapokra, amiket...
Azért van humora a Személyügynek. Profilom szerint hívő, bár templomba nem járó ember vagyok, senkinek nem okozhat meglepetést egy kopott Biblia, amit magamnál hordok, és akár igen hevesen ragaszkodom hozzá. Ez természetes is, hiszen a most nyomtatás alatt álló betétlapok tartalmazzák (csak számomra olvasható módon) mindazt, amivel később a feladatomat elláthatom.
Személyügy
A nagy varázsló. Úgy gondolom, a Szervezetben mindenkinek egyformán megadatott a két élet lehetősége. Az egyiket bizonyára tapasztalt szappanopera-szerzők alakítják, általában különösebb fordulatok nélkül, unalmas sablonokból. Én alvállalkozó cég informatikusa vagyok, nem túl szorgalmas, de elfogadható kódoló. Minden nap egy órát kell azzal töltenem, hogy átnézem az aznapi "munkámat", levelezésemet, dokumentációimat - amit természetesen valaki más csinált. Újabban rákaptam a kézikönyv írásra... talán kevesebb az erőforrás? Végigolvasom a véleményemet különböző dolgokról, várható beszélgetésekről. Néha telefonálnom kell, vannak személyes találkozók is, de szerencsére nagyon kevés. Valami betegségem is van, ezért nem szeretnek velem találkozni, jóindulatból alkalmaznak. Vagy valami ilyesmi. Nem érdekel különösebben.
Ahogy végeztem, nincs több dolgom, élem a szokásos életem. Nem tehetek semmit szeretteimért, egyedül esélytelen lennék a várható zűrzavarban. Pontosan tudom, hiszen ismerem az elemzéseket, némelyiket én magam írtam, jól végiggondoltam. Csak remélem, hogy a besorolásom, meg a rendelkezésre álló kvótám elég előre sorolják őket. A nyavalyás Megrendelők mindig újabb és újabb kvóta halmokat követelnek tőlünk.
Kvóták és a megrendelők
Ezt a két dolgot talán mindenki utálja a Szervezetnél. A Megrendelőkből élünk, ők adják a forrást minden tevékenységünkhöz. Nem elég okosak ahhoz, hogy a munkánkat elvégezzék – de ahhoz igen, hogyan kell őket utáló, náluk okosabb emberekkel bánni. Nem ismerjük egymást, így nem bízhatunk meg a munkatársainkban. Soha nem adhatunk magunkról semmilyen árulkodó, személyes adatot. A figyelmeztetés súlyos, és egyszeri alkalom mindenkinek elég. Nekem több, mint két hétig nem működött a "mobilom", és eleget tudok ahhoz, hogy kétségbe essek miatta – ugyanakkor ha észrevehető rajtam, soha nem fogadnak vissza.
A Megrendelők tudják, hogy nincs sok idejük a mai hatalmi rendszer szerint fent lenni – de azt is tudják, hogy a ma óriási tömegek által elpazarolt erőforrások töredéke is elég, ha azt csak ők használhatják a mai módon. Az energia jó része pedig kiváltható engedelmes szolgák tömegével, akiket csak életben kell tartani. Az ország adottságai kiemelkedően jók: klíma, víz, mezőgazdaság – a többi egyelőre nem számít annyira. Sok kvótát kérnek ide, ami egyébként jó is, hiszen sok hangyára lesz szükségük, a váltás kevesebb áldozatot "követel" majd.
Dühít, hogy én és az utódaim jó eséllyel őket fogják szolgálni, de legalább tanulhatnak, írhatnak, dönthetnek majd bizonyos dolgok felett – nem úgy, mint a leendő hangyák.
Amikor végeztem, lekapcsolom a rendszereimet, és gondosan leárnyékolom őket. Nem mintha működésbe tudnám őket hozni, mobil hálózat és műholdak nélkül nem sokat érek velük. Viszont ez az előírás. A Szervezet nem dob el semmit: vagy vigyáz rá, vagy azonnal és tökéletesen megsemmisíti. A Bibliám viszont velem lesz, és tudni fogom, hova menjek az új eszközökért.
A Fejlesztési Osztály
Komoly eredményeket ért el, és nagyon számítunk rájuk. Alacsony energiás rádiós eszközeiket, számítógépeiket, e-papír alapú kijelzőiket gyakorlatilag egy alkar erősítőnek kinéző generátorral vagy egy rajzlapnyi napelemmel is működtethetem. Állítólag. Ahogy azt is garantálják, hogy a műholdas kapcsolatokat is helyreállítják a napkitörés hullámainak elvonulása után. Néhány öreg rakétasiló ma már nem atomfegyvereket, hanem kommunikációs műholdakat pályára állító rakétának ad otthont. Az új kor valódi fegyverei: a kritikus tömegen túl hizlalt, mindent összezúzó izmok helyett az információ feletti hatalom.
A lekapcsolás után 13 órával kezdhetem majd próbálgatni a kapcsolatfelvételt, eldobható eszközökkel, van belőlük egy maréknyi. Aztán helyreáll majd a Szervezet működése megadott protokollok szerint. A kieső pontokat erőforrás mértékétől függően a Biztonsági Osztály megpróbálja megkeresni.
Még így is riaszt az a rövid némaság, amikor a ma megszokott elektronikus zsibongás elhallgat, és csak a saját szívverésünket hallhatjuk majd. Meg a riadt ember-állatok ordítását, szűkölését, jajgatását, amikor a falra festett álomképek eltűnnek, csak a ketrec marad, a gondozók pedig nem jelennek meg a vacsorával.
Az ezt követő forgatókönyveknek már csak kis hányadát ismerem. Tudom, hogy az első napok, főleg a nagyvárosokban katasztrofálisak lesznek. A kórházak akut betegei, a folyamatos ellátást igénylők... nos igen, meghalnak. Nincs más megoldás, és az ezernyi személyes tragédia megtöri azokat, akik a hasznunkra lehetnek. Olyanokat áldozunk fel, akik fenntartására úgysem lesz erőnk. Biztos vagyok benne, hogy mindnyájan szerettünk volna jobb megoldást találni. Sajnos, nincs ilyen.
Ez a kritikus időszak. A gyengék elhullanak, néhány őrült kiskirályságot szervezne, de túl későn ébred rá, hogy nincs felkészülve a kommunikáció hiányára. Nincs Google, nincs térkép, nincs Facebook, nincs mobiltelefon, tévé, rádió. A rádióamatőrök könnyű célpontot jelentenek, de ők meg csak nyílt kommunikációt tudnak, rejtjelek kitalálására nincs idő.
Színre lép a Közönségkapcsolat osztály
Barátságos, meleg hangú, nagy termetű de nem hivalkodó férfiak, határozott, anya-képet sugárzó asszonyok. A "család" örök, belénk kódolt hívójele. Megfejelve a saját kommunikációs hálózatunkkal, előre elkészített, alapos terveinkkel. A rendszerünk felállása után ők jelennek meg a színen, és elkezdik a betakarítást.
A nyers valóságtól megrettent, tragédiáktól megtört emberek jönnek, mint lepkék a lámpa fényébe, és pontosan azt kapják, amire vágynak. Náluk felkészültebb, szervezett embereket, akik végre megmondják, hogy mit tegyenek. A Biztonsági Osztály néhány szakértőjével karöltve a létfenntartáshoz szükséges készletekkel előre ellátott helyeken biztonságos átmeneti szállásokat alakítanak ki, amíg a célállomásra nem vihetik őket.
Lázongások biztosan lesznek, de a szervezett, egymással kapcsolatban álló, egymásban bízó emberekből álló sejtek elég ellenállóak lesznek. És megfelelő mértékben túlterveztük a számukat. A Közönségkapcsolat tagjai ennek tudatában vállalták a feladatot.
Valóban jó emberek. Ezért választották őket.
Az erősebb, csak önmagukra számító csoportok kirajzanak vidékre. Fegyverek, készletek, esetleg előre elkészített menedékhelyek, 5-25 fős csoportok. Lényegében ez az a létszám, amely egymásban ilyen körülmények között is megbízni képes, és kommunikációs eszközök hiányában is hatékonyan irányítható. És ez az utóbbi tulajdonság, ami miatt a Szervezet számára nem jelentenek akadályt.
Már az első körben alaposan ellátják egymás baját. A maradék egy része letelepedésre, a másik fele portyázásra szakosodik. Hamar kiderül, hogy a messzire hordó lőfegyverek korában nincs olyan méretű közösség, amely hatékonyan lenne képes megvédeni egy akkora területet, amelyen a létfenntartását biztosítani tudja. Egyszerűen nincs elég ember a határok folyamatos védelmére olyanokkal szemben, akik rabolni akarnak.
Az ő elvesztésük kevésbé fáj. Ők azok, akiknek volt választási lehetőségük, erőforrásuk ahhoz, hogy békés, közösségi megoldásokban gondolkodjanak, ne ostoba vadnyugatos mintákat kövessenek.
Mi elég időt terveztünk magunknak, és jön még a tél is. Ez különösen jó időszak a drónokkal végzett éjszakai hőkamerás felderítésekhez.
A Biztonsági Osztály takarít
Valószínűleg a rendvédelmi, biztonsági cégek kulcsemberei tagjai a Szervezetnek, és talán ők azok, akik korábban személyesen ismerhették egymást. Elvégre a Biztonsági Osztály már eddig is beavatkozott a hozzám hasonló munkatársak életébe.
Nem lesz nehéz dolguk. Járművek, kommunikációs eszközök, több ezres, talán tízezres, közös tervek alapján mozgósítható, állandó rejtett kommunikációra képes létszám, szükség esetén légi felderítés. Elsöprő erő.
Címre mennek. Nem volt túl nehéz összeállítani az infláció mérésére szolgáló "fogyasztói kosár" mellett a "túlélő kosár" tartalmát. Nem tudom pontosan a követési módszert, viszonylag alacsony aktivitású, gamma sugárzó homogén izotópra tippelek, amit nyomjelzőként kevertek a megfelelő termékek közé (lőszer, konzerv, technikai eszközök). Ezek kis mennyisége érdektelen, a tulajdonosok mindeddig rejtve tárolták őket. Most viszont előkerülnek a szekrényekből, pincékből, és mozogni kezdenek. Csak olvasni kell a jeleket, kicsit irányítani, egymás ellen provokálni őket.
Csalikat használnak. Bemondja a rádió, hogy Paks felé indulnak a tartálykocsik. Egy darabig lesznek, akik nem gondolnak arra, hogy valójában hol is lehet helyileg az ország stratégiai olajkészlete, és ugyan miért lenne máshol, mint ahol a legnagyobb szükség van rá? A kamionok megfelelően páncélozott fülkéiben természetesen a Biztonsági Osztály emberei ülnek, viszonylag biztonságban, mert a támadók csak eltéríteni, puskával kilőni akarnak, rakétázni, robbantani nem. És meghalnak, mert a Biztonsági Osztály viszont csak ezt akarja.
A fő feladatom egy mezőgazdasági termelő övezet tervezése volt, oda fog vinni a Biztonsági Szolgálat a megfelelő időben. Sok mellékes feladattal jár egy minimális külső erőforrás-igényű telep kialakítása. Föld alatti, emberi élőmunkával létrehozható, szinte teljes hőszigetelésű közösségi szállások. A fűtésről az emberi testek melege és a komposzt tartályok gondoskodnak, amikor kell. Az építőanyagot régen elhelyeztük, a munkát majd a hangyák végzik.
Persze, emberek. Törődünk velük, megkeressük a családtagjaikat, összehozzuk őket. Foglalkozunk azzal, hogy jól érezzék magukat, kis paradicsomnak tartsák azt a területet, amit tőlünk kapnak. Hálát kell érezniük irántunk, hogy megmentettük őket, új, sokkal békésebb életet adunk nekik. Nem kell többet gondolkodniuk, mint korábban. Ha nem akarnak, nem kell dönteniük semmiben, nem tolnak ki velük a náluk intelligensebbek. Hiszen mostantól ők is közvetlenül érdekeltek abban, hogy jól érezzék magukat, és szorgalmasan dolgozzanak.
Nem fognak tanulni sem. Hiszen nem is szerették soha. Az írásbeliség egyszerű jelrendszerre korlátozódik, a zene a könnyen felfogható, táncolható egyen-ritmusra, a gondolkodás és világkép néhány jól összeillesztett klisére. Nem lesznek nagyra törő vágyaik, nem akarnak világot látni, hiszen szerintük a világból talán csak a mi kertünk maradt meg, és semmi kedvük nem lesz elhagyni a fészket. Ha mégis, nem fognak visszatérni, mert esélyük sincs a Biztonságiakkal szemben.
Hangyák. De nem halottak. Segítenek átmenteni a globális emberi fajt saját ostobaságának következményein. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a klímaváltozás, szennyezések, erőforrásválság jelen világrendben halálos következményeit egységes fajként túlélhessük. Ennek motorját a végletesen túlhasznált, elpazarolt erőforrások helyett éppen azok fogják szolgáltatni, akik eddig két kézzel szórták: a "fogyasztói társadalom" embertömege. Egyszerű, kétkezi munkával. Még egészségesek és boldogok is lesznek. Mindent meg fogunk tenni értük.
Azt hiszem, minden munkatársamra igaz, hogy másról álmodott. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunk fejében megfordult: ezek a tervek akkor is használhatók lennének, ha nem kéne előtte számtalan ember életének feláldozásával megtörni a konok módon ismételgetett gondolati sablonokat. Ha nem kéne birkaként terelni, végül hangyává zsugorítani saját fajtársainkat. Ha valahogy meg lehetne győzni megfelelő mennyiségű embert arról, hogy akár most is el lehetne kezdeni.
Talán több is ez, mint vágyálom. Időnként nagyon furcsa írások jelentek meg az interneten, blogokon, fórumokon – olyan könnyű rájuk bukkanni, ha az ember tudja, mit keres. Pláne, ha megfelelően paraméterezett kereső algoritmusok rostálják ki a szemetet előtte... Szakadár tagok, vagy a Piackutatási Osztály kísérletei? A kísérletek mindig elhaltak, lőtéri gyakorlatba és házi szélkerék építésbe fulladtak... Tényleg ekkora a homály, vagy az Értékesítés lépett közbe?
Nem fogjuk megtudni. T-18 óra. A Nap megtette a kezdőlépést. Indul életem utolsó hétköznapja.
2012. október 6., szombat
Kontraszt
A párbeszéd folytatása az Antalffy-blogon.
2012.október.4th. at 23:56
2012.október.4th. at 23:56
76, Jani: "Ahányszor kommunikálok veled, erősödik bennem a gyanú, hogy nem Tibor bá’ miatt veszítetted el ezeket az embereket. Érdekes, ha másik fórumon látlak megszólalni, ott nem dorongolod le a vitapartnereid, olvasóid, hanem épp te kéred meg a másikat a kultúrált megnyilvánulásra. Elhiszem, hogy te ezt őszinteségnek látod, de korlátozhatnád az őszinteséged, akár az üzenet hatékonyabb eljuttatása miatt is."
Természetesen igazad van. Én egy türelmetlen, megszállott idealista vagyok, és még a “normál idealisták” sem elég idealisták nekem :-) Ráadásul igen sarkosan közlöm a véleményemet, és teljesen egyetértünk abban is, hogy nincs értelme ilyen stílusban hőbörögnöm. Éppen ezért bosszant, hogy nem tudom nem csinálni…
De tényleg igyekszem abbahagyni, ha már jól csinálni nem tudom.
De tényleg igyekszem abbahagyni, ha már jól csinálni nem tudom.
77, Tibor bá: "Nem az veled a probléma (az is, mert elveszek a zavaros fogalmazásodban) hogy gyenge a média kommunikációd, hanem annak a tartalma. Nem arra vagyunk programozva, hogy megmentsük az emberiséget, hanem arra, hogy gondoskodjunk a saját családunkról. A kettő közül csak az utóbbival kapcsolatban van némi lehetőségünk."
Ezt most nem fogjuk újra körbejárni… ismerem és önmagában logikusnak látom az érvrendszeredet. Ugyanakkor vannak benne olyan alap állítások, amelyeket nem tartok helyesnek, az ellenvetéseimet viszont te nem fogadod el. Például azt, hogy ma alapvetően MÁS világban élünk, mint 1945-ben, így a viselkedésünket és lehetséges megoldásainkat sem feltétlenül kell meghatározza az akkori tapasztalat. Sőt, azt állítom, hogy ha az akkori tapasztalatok alapján próbálunk viszonyulni a mai helyzethez, akkor jóvátehetetlenül rápacsáltunk – így az én rendszerem szerint a te koncepciód egyértelműen káros, a te rendszered szerint meg az enyém használhatatlan mértékben idealista. Ez van.
(és 80: köszönöm, de minden hirtelenkedésem ellenére, vagy talán éppen ezzel együtt, boldog ember vagyok, és hálás mindazért a lehetőségért, amit kaptam. Beleértve az itteni társalgást is, igen sokat tanulok belőle – “tapasztalatot akkor szerzel, amikor nem azt kapod, amit szerettél volna”…)
(és 80: köszönöm, de minden hirtelenkedésem ellenére, vagy talán éppen ezzel együtt, boldog ember vagyok, és hálás mindazért a lehetőségért, amit kaptam. Beleértve az itteni társalgást is, igen sokat tanulok belőle – “tapasztalatot akkor szerzel, amikor nem azt kapod, amit szerettél volna”…)
78, emery66: "Egyébként az írástól nem tudja senki elvenni a kedvemet, /legfeljebb egy áramszünet a laptop előtt ücsörögve,:)/ tehát folytatom. Végezetül egy ideillő idézet egy olyan író tollából akit ismerünk néhányan:“Olvassa amit írtam, az olvasás öröméért! Bármi egyebet talál benne, arról árulkodik, amit magával hozott az olvasáshoz.”-Ernest Hemingway"
Úgy legyen. A szövegelésem nem is egy fikció ellen szól, hanem az ellen, hogy ezt a valóság egy lehetséges forgatókönyveként kezeljük, figyelmen kívül hagyva egyéb tényezőket, és a hosszabb időtávokat. Természetesen tudatában vagyok annak, hogy a “hozott anyagomat” borítom az asztalra, ami engem minősít, és nem téged vagy az írásodat.
79, Curix: "Imre, csak egy sorban írd le kérlek, hogy a paksi atomerőmű nem olvadt le, mert Kedves Loránd vasárnap után sem fog tudni aludni."
Ó, én igen nyugodtan alszom, csak rövid ideig; és kifejezetten élvezem az ébren töltött időt, amikor még nem kell csinálni semmit, és nyugodtan követhetem a végtelen ciklusaimat. Piszok jó dolgokon lehet ilyenkor filózni (jelzem, a programozók között is eszementnek számítok) – viszont sajnos képtelen vagyok befolyásolni a morfondírozás tárgyát, ami az elmúlt napokban ez a téma volt. Remélem, múlóban van.
Remélem, érthető: nem azt állítom, hogy az atomerőművet az ördög találta ki, vagy hogy a tervezőik ostobák lennének – biztos vagyok benne, hogy a lehetőségekhez mérten igyekeztek biztonságos megoldásokat kitalálni. Sajnos azonban a “lehetőségek” határát valószínűleg nem a technológiai igények, hanem a költségek húzzák meg, “lehetetlen” helyzetek meg már eddig is túl sokszor álltak elő. Arra pedig nem látok esélyt, hogy egy valós, globális összeomlás esetén sikerülne megúszni jó néhány erőmű eldurranását – ami szerintem bukta.
—
Ezt az egész atomos dolgot csak azért rángatom elő, hogy a valódi vesszőparipámat sulykoljam: jelen állapotunkban egy összeomlást nem engedhetünk meg magunknak. MUSZÁJ más megoldást találnunk. Például egy telivér napkitörés kezelésére, ami mondjuk kétszáz évvel ezelőtt csupán kissé intenzívebb boszorkányégetést okozott volna, most meg azt se tudjuk, hova kapjunk miatta (de mondhatnám a pénzügyi válságot, a klíma problémákat, az olajat, és így tovább).
2012.október.5th. at 05:22
LEHET és érdemes azon dolgozni, hogy ezt a kárt a töredékére csökkentsük, és ez NEM agysebészet, hanem józan ésszel érthető, átlátható minták kialakítását és követését jelenti (a mai őrületes és önpusztító politikai és gazdasági vudu helyett).
Lehetségesnek tartom, hogy ha ezen az úton jókor (talán éppen “most”?) elindulunk, akkor a történelemben először valóban úgy járhatunk, mint minden mesehős: a káosz kellős közepén hatalmas küzdelem árán mégiscsak életben marad, sőt, sokat tanul, és a nő is meglesz a végére. Nekem egyébként bejött… :-D
Ez az én novellám. Talán így, hogy előtte üvöltöztem egyet, nehezebb elsiklani felette azzal, hogy idealista hülyeségeket beszélek.
… és nem, most nem azért jöttem a géphez, hogy prédikáljak, csak néhány képet teszek föl
2012.október.6th. at 07:11
Rendszeresen és nyugodtan alszom, eszem, sportolok akkor is, ha nincs kész, vagy hibás, amit csinálok. Egyszerűen azért, mert én nem egynapos, hanem hónapos, éves (és a legfontosabb területen évtizedes) távlatokban dolgozom, továbbá sok alkalommal ébredtem már az előző napi eredménytelen küzdelem megoldásával. Pont azok NEM lesznek programozók, akik erre képtelenek.
Jó, persze az is tény, hogy képes vagyok napi 2 liter kólával három órás alvással hetekig dolgozni. Közben-utána fostam, mint a vízfolyás, de az akkor megírt kódok ma is futnak. És menjenek gátőrnek azok az öltönyös arcemberek (országunk vezetői), akik miatt erre kényszerültem anno.
A százezer sornyi kódom értéke? Na ezért vagyok a szakmámban is csodabogár, mert szerintem értéke annak a kódnak van, ami NINCS megírva. Az érték a fejemben van: a tengernyi, akkori tudásom legjavát felhasználva megírt kódban elkövetett programozási és tervezési HIBÁK, és a belőlük származó tapasztalat, a rájuk épülő rendszer. Ezt azonban itt nincs értelme ragozni, a “profiknál” meg hiába kilincseltem vele.
Miért félek az összeomlástól? Mert elég jól látom a valószínű következményeit. Bekövetkezik-e? Nagy valószínűséggel NEM.
A legjobb esélyt annak adom, hogy pár éven belül világszinten hagyják “megroggyanni” a rendszert egy rövid időre, a pánik időszakában eltakarítják az önálló gondolkodásra képes, kevésbé szolgálatkész egyéneket, majd egy telivér diktatúra következik. Ha a megfelelő helyen lennék, én is így csinálnám, mert ez jár a legkisebb áldozattal.
Ez ellen kizárólag az a gondolkodásra képes, de “alvó” réteg tehetne, akik alternatív közösségi mintákat tudnának tervezni és beindítani (NEM húsz ismerőst, hanem a tízmilliárd emberből álló közösségi hierarchiát, az úgynevezett “emberiséget” figyelembe véve), kétségbeesés és sajnálkozás helyett baromi kemény munkával, “széllel szemben” – de MOST, amíg még lehet.
Jólesik (Jani megszid a “ledorongolásodért”) vagy sem, de a jelek szerint nem rólad beszélek. Hiszen az sem esik le neked, hogy nem “Pakstól félek”, hanem az emberi szűklátókörűség elkerülhetetlen következményeitől. Tudom, hogy az atomerőművek teljesítményét ma elhasználjuk – de azt is tudom, hogy ennek túlnyomó része nettó pazarlás.
És te ugyan kihez beszélsz? Én összeomlás nélkül vállaltam be másfél év “társadalmi munkát”, csak hát levegőbe beszéltem, dolgoztam. ÉN vagyok az, aki Tibor bával ellentétben az ember közösségi gondolkodására építem a megoldást, hahó! Csakhogy az eszközök, szervezettség, kommunikáció, közösségi bizalom(!) hiányoznak egy összeomlás után. A legáldozatkészebb atomerőművi dolgozó sem képes megfelelő mennyiségű hűtővizet szállítani vödörben, és neki is csak egy élete van. A legjobb orvos sem fog műteni steril felszerelés, pontos diagnózis és fájdalomcsillapító nélkül. Aki ma túlél, az akkor meghal, ami ma működik, akkor leáll.
Mit tudok modellezni? Talán téged meglep, de a statisztika, valószínűségszámítás, káoszelmélet, játékelmélet, illetve a rájuk épített rendszerek alkalmasak definíció szerint megismerhetetlen folyamatok használható mértékű előrejelzésére, befolyásolására. Technológiánk és társadalmunk nagy mértékben ezekre a rendszerekre épül, a számítógéptől az autótón át a tévéműsorig.
EZÉRT futottam a köreimet (politikai elemző, kommunikációs szakember, pszichológus, klíma kutatók, “kreatívok”, rendszertervezők, jelen és alternatív gazdasági guruk, stb) körül, hogy mondják meg, hol követek el hibát? Ha válaszoltak is, semmitmondó dolgokat kaptam. Ugyanakkor Kolontár vagy Fukushima receptje, és az azóta bekövetkezett történések teljesen egybevágnak a Hajnalvilág elemzéseivel. Ami “hülyeséget” világgazdaságról, magyar politikáról évekkel ezelőtt leírtam, mára megtörtént (bár persze sem a köztévében, sem a mónikasóban nem téma). Ugyanez szakmai téren, az elmúlt két hónap “próbaidőben”…
De nem folytatom. Megint kezd ugyanis felerősödni bennem az érzés: “Itt van Rodosz, itt ugorj!” Akkor meg mit pofázok? :-D
2012.október.6th. at 10:16
Ehhez nem tudok, és talán nem is kell hozzátenni semmit. Jó végszó.
"Az általad említett (linkelt) vízmennyiség MŰKÖDŐ reaktor esetén szükségeltetik. Arra nem gondoltál, hogy leállított reaktor esetén töredék hőt termelnek a fűtőelemek és nem kell ekkora vízmennyiség a hűtéshez??? Ha lesz még egy álmatlan éjszakád, akkor ezt gondold végig…"Természetesen igazad van, ennyi víz az üzemben lévő reaktorok hűtéséhez kell – azonban amennyire én tudom, a leállítás után a fűtőelemek az üzemi teljesítmény 5%-át továbbra is leadják, mégpedig azért, mert az üzemelés során rövid felezési idejű, igen aktív izotópok dúsulnak fel bennük. Ezeknek kell elbomlani, erről szól a (főleg az első pár hétben igen komoly, de meredeken csökkenő vízigényű) szakadatlan hűtés, aztán a keringetett vizű pihentető medence. Viszont még pár év múltán is kritikus helyzetet teremt, ha valami okból megszűnik a víz keringetése, mert ha sokkal lassabban is, de “maguktól” felforrósodnak azok a rudak.
Remélem, érthető: nem azt állítom, hogy az atomerőművet az ördög találta ki, vagy hogy a tervezőik ostobák lennének – biztos vagyok benne, hogy a lehetőségekhez mérten igyekeztek biztonságos megoldásokat kitalálni. Sajnos azonban a “lehetőségek” határát valószínűleg nem a technológiai igények, hanem a költségek húzzák meg, “lehetetlen” helyzetek meg már eddig is túl sokszor álltak elő. Arra pedig nem látok esélyt, hogy egy valós, globális összeomlás esetén sikerülne megúszni jó néhány erőmű eldurranását – ami szerintem bukta.
—
Ezt az egész atomos dolgot csak azért rángatom elő, hogy a valódi vesszőparipámat sulykoljam: jelen állapotunkban egy összeomlást nem engedhetünk meg magunknak. MUSZÁJ más megoldást találnunk. Például egy telivér napkitörés kezelésére, ami mondjuk kétszáz évvel ezelőtt csupán kissé intenzívebb boszorkányégetést okozott volna, most meg azt se tudjuk, hova kapjunk miatta (de mondhatnám a pénzügyi válságot, a klíma problémákat, az olajat, és így tovább).
2012.október.5th. at 05:22
82, elfmage999: "Nem muszáj mindenáron élni…"Viszont legjobb tudásom, tapasztalatom szerint LEHET és érdemes (továbbá NEM “szenvedés”, csupán tudatosság és figyelem kérdése) úgy élni, hogy azzal a mai eszközökkel kezelhető mértékű kárt okozzunk.
LEHET és érdemes azon dolgozni, hogy ezt a kárt a töredékére csökkentsük, és ez NEM agysebészet, hanem józan ésszel érthető, átlátható minták kialakítását és követését jelenti (a mai őrületes és önpusztító politikai és gazdasági vudu helyett).
Lehetségesnek tartom, hogy ha ezen az úton jókor (talán éppen “most”?) elindulunk, akkor a történelemben először valóban úgy járhatunk, mint minden mesehős: a káosz kellős közepén hatalmas küzdelem árán mégiscsak életben marad, sőt, sokat tanul, és a nő is meglesz a végére. Nekem egyébként bejött… :-D
Ez az én novellám. Talán így, hogy előtte üvöltöztem egyet, nehezebb elsiklani felette azzal, hogy idealista hülyeségeket beszélek.
… és nem, most nem azért jöttem a géphez, hogy prédikáljak, csak néhány képet teszek föl
2012.október.6th. at 07:11
84, Curix: "Loránd ha már a programozók közt is kuriózum vagy, akkor tudom hol a baj Ne érts félre, ezt nem rossz értelemben írom, de egy külön életmód a tiétek, valószínűleg ezért is alszol rövideket, és valószínűleg azt sem feltétlen rendszeres időközönként."Te tényleg úgy gondolod, hogy mivel megpróbálkoztál ezzel a szakmával, majd jó okkal otthagytad, néhány hozzád hasonló embert jellemző klisé segítségével “tudhatod hol a baj”, és még tanácsot is adhatsz nekem? Sajnos már ez a mondat “fordítási hibát” jelez nálam, mert a “tud” igének ehhez definíció szerint semmi köze.
Rendszeresen és nyugodtan alszom, eszem, sportolok akkor is, ha nincs kész, vagy hibás, amit csinálok. Egyszerűen azért, mert én nem egynapos, hanem hónapos, éves (és a legfontosabb területen évtizedes) távlatokban dolgozom, továbbá sok alkalommal ébredtem már az előző napi eredménytelen küzdelem megoldásával. Pont azok NEM lesznek programozók, akik erre képtelenek.
Jó, persze az is tény, hogy képes vagyok napi 2 liter kólával három órás alvással hetekig dolgozni. Közben-utána fostam, mint a vízfolyás, de az akkor megírt kódok ma is futnak. És menjenek gátőrnek azok az öltönyös arcemberek (országunk vezetői), akik miatt erre kényszerültem anno.
A százezer sornyi kódom értéke? Na ezért vagyok a szakmámban is csodabogár, mert szerintem értéke annak a kódnak van, ami NINCS megírva. Az érték a fejemben van: a tengernyi, akkori tudásom legjavát felhasználva megírt kódban elkövetett programozási és tervezési HIBÁK, és a belőlük származó tapasztalat, a rájuk épülő rendszer. Ezt azonban itt nincs értelme ragozni, a “profiknál” meg hiába kilincseltem vele.
Miért félek az összeomlástól? Mert elég jól látom a valószínű következményeit. Bekövetkezik-e? Nagy valószínűséggel NEM.
A legjobb esélyt annak adom, hogy pár éven belül világszinten hagyják “megroggyanni” a rendszert egy rövid időre, a pánik időszakában eltakarítják az önálló gondolkodásra képes, kevésbé szolgálatkész egyéneket, majd egy telivér diktatúra következik. Ha a megfelelő helyen lennék, én is így csinálnám, mert ez jár a legkisebb áldozattal.
Ez ellen kizárólag az a gondolkodásra képes, de “alvó” réteg tehetne, akik alternatív közösségi mintákat tudnának tervezni és beindítani (NEM húsz ismerőst, hanem a tízmilliárd emberből álló közösségi hierarchiát, az úgynevezett “emberiséget” figyelembe véve), kétségbeesés és sajnálkozás helyett baromi kemény munkával, “széllel szemben” – de MOST, amíg még lehet.
Jólesik (Jani megszid a “ledorongolásodért”) vagy sem, de a jelek szerint nem rólad beszélek. Hiszen az sem esik le neked, hogy nem “Pakstól félek”, hanem az emberi szűklátókörűség elkerülhetetlen következményeitől. Tudom, hogy az atomerőművek teljesítményét ma elhasználjuk – de azt is tudom, hogy ennek túlnyomó része nettó pazarlás.
És te ugyan kihez beszélsz? Én összeomlás nélkül vállaltam be másfél év “társadalmi munkát”, csak hát levegőbe beszéltem, dolgoztam. ÉN vagyok az, aki Tibor bával ellentétben az ember közösségi gondolkodására építem a megoldást, hahó! Csakhogy az eszközök, szervezettség, kommunikáció, közösségi bizalom(!) hiányoznak egy összeomlás után. A legáldozatkészebb atomerőművi dolgozó sem képes megfelelő mennyiségű hűtővizet szállítani vödörben, és neki is csak egy élete van. A legjobb orvos sem fog műteni steril felszerelés, pontos diagnózis és fájdalomcsillapító nélkül. Aki ma túlél, az akkor meghal, ami ma működik, akkor leáll.
Mit tudok modellezni? Talán téged meglep, de a statisztika, valószínűségszámítás, káoszelmélet, játékelmélet, illetve a rájuk épített rendszerek alkalmasak definíció szerint megismerhetetlen folyamatok használható mértékű előrejelzésére, befolyásolására. Technológiánk és társadalmunk nagy mértékben ezekre a rendszerekre épül, a számítógéptől az autótón át a tévéműsorig.
EZÉRT futottam a köreimet (politikai elemző, kommunikációs szakember, pszichológus, klíma kutatók, “kreatívok”, rendszertervezők, jelen és alternatív gazdasági guruk, stb) körül, hogy mondják meg, hol követek el hibát? Ha válaszoltak is, semmitmondó dolgokat kaptam. Ugyanakkor Kolontár vagy Fukushima receptje, és az azóta bekövetkezett történések teljesen egybevágnak a Hajnalvilág elemzéseivel. Ami “hülyeséget” világgazdaságról, magyar politikáról évekkel ezelőtt leírtam, mára megtörtént (bár persze sem a köztévében, sem a mónikasóban nem téma). Ugyanez szakmai téren, az elmúlt két hónap “próbaidőben”…
De nem folytatom. Megint kezd ugyanis felerősödni bennem az érzés: “Itt van Rodosz, itt ugorj!” Akkor meg mit pofázok? :-D
2012.október.6th. at 10:16
86, Tibor bá: Minden “örült” azt hiszi magáról, hogy ő normális, és ezt bizonyítani is tudja. {ide tegyen mindenki olyan emotikont, amilyet jónak lát}_______________________________________________________________
Állítsátok le az evolúciót! Homo Sapiens akarok maradni.
_______________________________________________________________
Költözön a Déli Sartokra, svábbogaraké a jövő!
_______________________________________________________________
Kasztráljuk, aki nem tud programozni! Minek szaporodjanak?
_______________________________________________________________
:-D :-D :-D :-D :-D :-D
Ehhez nem tudok, és talán nem is kell hozzátenni semmit. Jó végszó.
2012. október 4., csütörtök
Túlélős elméletek
Ismét Antalffy Tibor blogján indul a történet, a novellában egy napkitörés után leálló elektromos hálózattól jutunk el a "felkészült hősök a baj közepén" állapotba. Ez a téma engem könnyen kihoz a nyugalmi állapotomból...
2012.október.1st. at 06:03
… remélem a “folytatása következik” részben az író úr kitér arra is, hogyan gondoskodnak a “felkészült túlélők” a paksi és a mohi – és az ÖSSZES többi atomreaktor szüntelen hűtéséről a rákövetkező tíz évben. Ha erre nincs jó válasz, akkor tőlem nyugodtan abbahagyhatja, vagy elmesélheti, hogyan halnak meg mindannyian az esővízből, szálló porból begyűjtött sugárfertőzéstől.
Magyarul: ez még így is egy horrorba mártott dajkamese, kollégák.
2012.október.2nd. at 06:17
Ha megfigyelitek, én sem az “atomenergia ellen” beszélek, hanem a túlélős dajkameséket viselem nehezen. Gondolom ismeritek a viccet:
A részeg kering éjjel a lámpaoszlop körül. Meglátja a rendőr, odamegy hozzá:
- Maga meg mit csinál?
- A kulcsaimat keresem, nem tudok hazamenni.
A rendőr jószívű, beáll ő is, de pár perc eredménytelen kutatás után megkérdezi:
- Mondja, jóember, pontosan hol vesztette el a kulcsait?
- Amott a sarkon.
- De akkor miért itt keresi???
- Mert itt van világos…
Vagy még rövidebben: értem én, hogy szórakoztatóbb úgy hidat tervezni, ha a gravitáció törvényétől eltekintünk, én meg hiába tépem itt a szám, unalmasan ismételgetve, hogy sajnos a gravitáció viszont nem tekint el attól, hogy a légvárakat összedöntse.
Láthatóan nehéz megérteni, amit írok, megpróbálom újra a lényeget.
A LEÁLLÍTOTT, villanyt már NEM termelő atomreaktort ÉS a mellette lévő “pihentető medencét” NEM egy hétig kell folyamatosan hűteni. Ahogy én tudom (konyha-szinten), durván TÍZ ÉVIG tart, amíg a rektorból kivett fűtőelemek hőtermelése annyira lecsökken, hogy ne legyen szükségük állandóan keringetett vizű medencére. Az természetesen igaz, hogy a reaktor leállítása utáni napokban a legnagyobb a hő felszabadulás, akkor kell vadállat módon pörgetni és hűteni a belső kört – ekkor képes arra a leolvadt mag, hogy átfolyjon tíz centi acélfalon, átégjen hatvan centi betonon (jelen tudásunk szerint ez történt Fukushimában, a padló viszont egy méter vastag). A hűtést abbahagyni viszont utána sem lehet. Nagyon-nagyon sokáig. Erre is jó példa Fukushima: a legnagyobb robbanás a jóval korábban karbantartás miatt LEÁLLÍTOTT négyes blokk melletti pihentető medencénél (ben) történt…
Működésénél fogva MINDEN atomerőmű nagy folyó, tó vagy óceán mellett van, mert iszonyú mennyiségű “hulladékhőt” kell elvinni róla – egy széteső civilizáció esetén bekövetkező katasztrófa (amely szennyezése NAGYSÁGRENDEKKEL haladja meg a foggal-körömmel, de eddig még kézben tartott fukushimai banzájét) óriási területeket tesz permanens módon veszélyessé. Nem, nem azonnal halsz meg tőle – felnőtt embernek évtizedek kellenek hozzá. A gyerekek jobban megszívják, a torzszülöttek aránya megugrik… Civilizált körülmények között ezt “okos statisztikákkal”, jó orvosi ellátással és komoly figyelő rendszerekkel egy darabig lehet kezelni. Falka-változatban, esővíz gyűjtéssel, folyóból ivással viszont… upsz, bocsika: egyszerűen nem lesz elég életképes, vagy elég hosszú ideig élő utód ahhoz, hogy megtanulják azt, amit egyáltalán tovább lehet adni olyan körülmények között.
MINDEN atomerőműre igaz, hogy ha ez az állandó hűtés bármilyen okból megszakad, (a reaktor gyorsan, a pihentető medence lassabban) elforralja magáról a hűtést ÉS sugárvédelmet egyaránt jelentő vízköpenyt, felizzik, elolvad. Ha 100 fok fölé megy a hőmérséklete, akkor a rányomott vizet radioaktív gőz formájában tolja a levegőbe; a hősokk miatt széteshetnek a fűtőrudak (lásd Paks), onnantól lehet lapátolgatni az urán pasztilla kupacokat; ha megolvad…
Igen, az atomerőművek csomó energiát állítanak elő. Nem füstölnek. Biztosan van köztük jó pár olyan, amelyet (SOKKAL komolyabb felügyelet mellett) a jövőben is használni fogunk. VISZONT: ezeket a rendszereket kizárólag egy globálisan szervezett emberiség, és egy működő infrastruktúra képes VISSZATARTANI minden egyes másodpercben attól, hogy ezer évekre meghatározó, globális katasztrófát okozzanak, amely képes eltörölni az emberi civilizációt. Beleértve a svájci bicskával és kerekes kúttal is felszerelt túlélőket.
Érthető? Ne aggódjatok, ha nem, akkor is abbahagytam.
2012.október.3rd. at 06:13
Ilyenkor az atomerőművek azonnal leállnak, mert a leadott teljesítményt nem “viszi el” a hálózat; indulnak a dízel generátorok, hogy menjen a hűtés. Ezek a generátorok innentől számítva éveken keresztül folyamatosan tekernek, amihez állandó üzemanyag ellátás kell. A “megfelelő technika” is működő infrastruktúrát és hatalmas mennyiségű energiát jelent szerintem.
A többszörös biztosítás egy bonyolult lépéssor, aminek a végén azonban mindig EGYETLEN dolog áll: a hűtőközeg a szükséges mértékben eljut a reaktorig, pihentető medencékig. Amennyiben ez nem sikerül, bármelyik komponens képes szétrombolni ÖNMAGÁT. Nem “sérül”, hanem a benne keletkező, pangó hőenergia dobja szét – utána jön a dolog szépsége: a környezetbe kerülő, emberi léptékkel mérve “örök életű”, jellemzően kemény alfa sugárzó por. Ez a lépéssor nem kérdés, vagy feltételes mód, egyszerű fizika. Véleményem szerint a hisztériához sincs sok köze, inkább a logikus gondolkodáshoz.
Én csupán követtem a forgatókönyvet, amit ezen a blogon folyamatosan forgattok. Ez semmilyen törekvést nem tartalmaz az infrastruktúra helyreállítására, illetve (sok egyéb mellett) az atomerőművek energiaellátásának folyamatos, világszintű fenntartására. Azt “oldják meg mások”? Ugyan ki, amikor néhány nap után az “értelmesek” a saját bőrüket mentik a vidéki erődben, a “fölösleges 90%” meg elpusztul?
ANNYIRA szeretném, ha legalább egy embernek sikerülne eljutni addig a gondolatig, hogy HIÁBA a lőszer, a konzerv meg a svájci bicska. Olyan adósságot halmoztunk fel, amit kizárólag a MAI népesség, tudás, technológia és szervezettség birtokában vagyunk képesek kezelni. Egy esetleges összeomlás magával viszi a megoldás lehetőségét, és itt az atom csak a legnyilvánvalóbb példa szerepét tölti be – ugyanilyen az alacsony technológia mellett elérhető nyersanyagkészletek, energiaforrások kimerülése, a szétbombázott ökológiai rendszerek, a minden szőnyeg alá púpozva halmozott veszélyes hulladék, a változó klíma.
Persze, “az élet megy tovább”, csupán a civilizált emberi létezés szűnik meg a bolygón. Egyetlen esélyünk az, ha képesek vagyunk MEGJAVÍTANI ezt a struktúrát ahelyett, hogy hagynánk összeomlani. Szerintem ERRŐL van értelme beszélni, a többi forgatókönyv utolsó lapjai elég szánalmasak, még akkor is, ha az “értelmes túlélők” nem szeretnek odáig lapozni.
Őszintén kíváncsi vagyok bármilyen logikus ellenérvre, ami cáfolja ezt a levezetést – akkor nyugodtan fogom degeszre keresni magam. Viszont talán hagyd ki a feltételezett hisztériámat, felkészületlenségemet és butaságomat… én ugyanis abból élek, hogy objektív megítélést biztosító környezetben kiemelkedően hatékonyan gondolkodom ;-)
2012.október.4th. at 05:42
“Kedves Lorándnak meg üzenem, hogy nem a víz fogyott ki a Dunából és a dízel sem fogyott el, hanem a hálózat ment tönkre, ergo hűthető a paksi atomerőmű.”
Csak én látom úgy, hogy ez nem a stílusomra vonatkozik, viszont súlyos tárgyi tévedés? Akkor lássunk számokat, és tessék elgondolkodni, mi a “hűthető”:
“A vízkivételi mű természetesen a Duna mellett található, egy mesterséges öbölből az ország legnagyobb, 3,5 megawatt névleges teljesítményű szivattyúi pumpálják a vizet az erőműbe. 3,6 méter átmérőjű csövek szállítják el a vizet a szivattyúktól, egy busz is kényelmesen végigmehetne bennük. ‘A négy blokk összesen 100-110 köbméter vizet igényel másodpercenként, ez nagyjából annyi, mint a Tisza vízhozama Szegednél kis vízállásnál’ – fogalmaz Fenyvesi Csaba, a vízmű vezetője.” Forrás: Index
Ha már itt vagyunk, a leállított német reaktorok: nekik már az az óra ketyeg (vegyük az optimista változatot, 5 év), ami után a fűtőelemek már állandó energiabevitel nélkül sem válnak globális katasztrófa forrásává. Tényleg olyan hülyék lennének? Vagy csak hajlandóak MOST fizetni, amikor még lehet, és igen, az emelkedő villanyszámlától remélni a “fogyasztói társadalom” önkorlátozását?
—
“Sértegetés”… nem tagadom, így is értelmezhető, ha a tőlem telhető legpontosabb analógiát igyekszem felhozni, amikor az egyéni túlélős programokról beszélgető társaságba igyekszem olyan gondolatmeneteket bevinni, amik miatt (szerintem jócskán megalapozott véleményem szerint) az egész töprengés nettó értelmetlen időpazarlás. Legalább annyit elérek, hogy nem a totál hülyeség marad a végén, mint “következtetés”, és szóhoz jut néhány olyan ember, akinek szintén kicsit több háttér információ van a birtokában, mint a közmédiás mesék.
Persze mindegy, mert a guánó rétegei ezt is elfedik, csak nekem jelent némi megnyugvást.
További háttér. Én (magánerőd, lőszerraktár és egyebek kiépítése helyett, amit szintén megtehettem volna), másfél év bevétel nélküli időszakot vállaltam fel annak érdekében, hogy a szerintem tényleg életbevágó “megoldhatatlan” feladatok rám eső részével foglalkozzam. Továbbá olyan embereket kerestem, akik hozzám hasonlóan úgy látják: az összeomlás megengedhetetlen, utána semmi sem következik, tehát MOST kell megtenni mindent, amit csak tudunk, még ha értelmetlennek látszik is. Azt is bizonyítottam a saját szintemen, hogy az értelmetlenség is csak illúzió, amit például az ilyen “túlélős” körök tartanak fenn, ahol a másként gondolkodni kívánók egymás kedvét veszik el a valóban előremutató, bár nyilván nehéz, és valódi, megalapozott szakértelmet kívánó munkától.
Ennyi idő kellett ahhoz, hogy belássam és elfogadjam: ha megfeszülök, sem vagyok képes “vonzó” tartalmat előállítani, míg Tibor bá sikeres média kommunikátor, csak sajnos (ismétlem: szerintem, és ismétlem: jó okkal) hülyeséget beszél és terjeszt. Miatta válik reménytelenné és fásulttá, miatta “veszítem el” azt a néhány embert, akiktől valóban segítséget reméltem (pl: Molnár Géza, jancsika, Dorka – szorgalmi feladat elgondolkodni azon, vajon miért pont őket szúrtam ki).
Ezért mondom, hogy időfecsérlés ezzel foglalkoznom. Nem tudtam tovább várni, “répát váltottam”: újra dolgozó ember vagyok, jól érzem magam, és most ide igyekszem “belelátni” a terveim megvalósítását. Csak az jelent gondot, hogy továbbra sem tudom máshogy elképzelni, mint egy nyílt forrású rendszert, amit céges környezettel nehéz összehangolni. EHELYETT viszont ma is arra ébredek négykor, hogy veletek beszélgetek, és ez bizony feszültséget kelt bennem. Elnézést.
Igen, az ember, mint biológiai lény, igen sokat kibír – az emberi civilizáció a törékeny.
Viszont az, aki a mai körülmények között bár képes lenne, de nem hajlandó végiggondolni jelen életmódjának szükségszerű következményeit; bár képes lenne, de nem hajlandó komolyan venni a saját felelősségét és bár képes lenne, de nem hajlandó TENNI azért, hogy utódait ne ítélje erre a sorsra… Nos, az az én fogalmaim szerint nem méltó saját elődeinek erőfeszítésére, amely őt ebbe a környezetbe emelte, nem méltó a “civilizált ember” megjelölésre. Az homo ludens, a “kínjában gyereket játszó ember”.
Nem szándékom, hogy bárkit megsértsek vele, de attól még ez a véleményem.
Na ez ugyanolyan szó-szó-szó, mint Imre novellája. Apró különbség, hogy legjobb tudásom szerint szóról szóra igaz, csak “kényelmetlen” belegondolni – míg egy jó kis túlélős novella hőseivel lehet azonosulni. Kár, hogy egy rendszer összeomlásból ez is következik.
2012.október.1st. at 06:03
… remélem a “folytatása következik” részben az író úr kitér arra is, hogyan gondoskodnak a “felkészült túlélők” a paksi és a mohi – és az ÖSSZES többi atomreaktor szüntelen hűtéséről a rákövetkező tíz évben. Ha erre nincs jó válasz, akkor tőlem nyugodtan abbahagyhatja, vagy elmesélheti, hogyan halnak meg mindannyian az esővízből, szálló porból begyűjtött sugárfertőzéstől.
Magyarul: ez még így is egy horrorba mártott dajkamese, kollégák.
2012.október.2nd. at 06:17
Ha megfigyelitek, én sem az “atomenergia ellen” beszélek, hanem a túlélős dajkameséket viselem nehezen. Gondolom ismeritek a viccet:
A részeg kering éjjel a lámpaoszlop körül. Meglátja a rendőr, odamegy hozzá:
- Maga meg mit csinál?
- A kulcsaimat keresem, nem tudok hazamenni.
A rendőr jószívű, beáll ő is, de pár perc eredménytelen kutatás után megkérdezi:
- Mondja, jóember, pontosan hol vesztette el a kulcsait?
- Amott a sarkon.
- De akkor miért itt keresi???
- Mert itt van világos…
Vagy még rövidebben: értem én, hogy szórakoztatóbb úgy hidat tervezni, ha a gravitáció törvényétől eltekintünk, én meg hiába tépem itt a szám, unalmasan ismételgetve, hogy sajnos a gravitáció viszont nem tekint el attól, hogy a légvárakat összedöntse.
Láthatóan nehéz megérteni, amit írok, megpróbálom újra a lényeget.
A LEÁLLÍTOTT, villanyt már NEM termelő atomreaktort ÉS a mellette lévő “pihentető medencét” NEM egy hétig kell folyamatosan hűteni. Ahogy én tudom (konyha-szinten), durván TÍZ ÉVIG tart, amíg a rektorból kivett fűtőelemek hőtermelése annyira lecsökken, hogy ne legyen szükségük állandóan keringetett vizű medencére. Az természetesen igaz, hogy a reaktor leállítása utáni napokban a legnagyobb a hő felszabadulás, akkor kell vadállat módon pörgetni és hűteni a belső kört – ekkor képes arra a leolvadt mag, hogy átfolyjon tíz centi acélfalon, átégjen hatvan centi betonon (jelen tudásunk szerint ez történt Fukushimában, a padló viszont egy méter vastag). A hűtést abbahagyni viszont utána sem lehet. Nagyon-nagyon sokáig. Erre is jó példa Fukushima: a legnagyobb robbanás a jóval korábban karbantartás miatt LEÁLLÍTOTT négyes blokk melletti pihentető medencénél (ben) történt…
Működésénél fogva MINDEN atomerőmű nagy folyó, tó vagy óceán mellett van, mert iszonyú mennyiségű “hulladékhőt” kell elvinni róla – egy széteső civilizáció esetén bekövetkező katasztrófa (amely szennyezése NAGYSÁGRENDEKKEL haladja meg a foggal-körömmel, de eddig még kézben tartott fukushimai banzájét) óriási területeket tesz permanens módon veszélyessé. Nem, nem azonnal halsz meg tőle – felnőtt embernek évtizedek kellenek hozzá. A gyerekek jobban megszívják, a torzszülöttek aránya megugrik… Civilizált körülmények között ezt “okos statisztikákkal”, jó orvosi ellátással és komoly figyelő rendszerekkel egy darabig lehet kezelni. Falka-változatban, esővíz gyűjtéssel, folyóból ivással viszont… upsz, bocsika: egyszerűen nem lesz elég életképes, vagy elég hosszú ideig élő utód ahhoz, hogy megtanulják azt, amit egyáltalán tovább lehet adni olyan körülmények között.
MINDEN atomerőműre igaz, hogy ha ez az állandó hűtés bármilyen okból megszakad, (a reaktor gyorsan, a pihentető medence lassabban) elforralja magáról a hűtést ÉS sugárvédelmet egyaránt jelentő vízköpenyt, felizzik, elolvad. Ha 100 fok fölé megy a hőmérséklete, akkor a rányomott vizet radioaktív gőz formájában tolja a levegőbe; a hősokk miatt széteshetnek a fűtőrudak (lásd Paks), onnantól lehet lapátolgatni az urán pasztilla kupacokat; ha megolvad…
Igen, az atomerőművek csomó energiát állítanak elő. Nem füstölnek. Biztosan van köztük jó pár olyan, amelyet (SOKKAL komolyabb felügyelet mellett) a jövőben is használni fogunk. VISZONT: ezeket a rendszereket kizárólag egy globálisan szervezett emberiség, és egy működő infrastruktúra képes VISSZATARTANI minden egyes másodpercben attól, hogy ezer évekre meghatározó, globális katasztrófát okozzanak, amely képes eltörölni az emberi civilizációt. Beleértve a svájci bicskával és kerekes kúttal is felszerelt túlélőket.
Érthető? Ne aggódjatok, ha nem, akkor is abbahagytam.
2012.október.3rd. at 06:13
68, Curix: "Arra nem gondoltál, hogy az erőmű többszörös biztonsági körrel van ellátva? NYilván nem. Arra sem gondoltál, hogy az áramszolgáltatást hónapokon belül esetleg helyre lehet állítani, ha másképp nem, hát részben, és onnantól fogva nincs szükség a dízel generátorokra?"A novella arra épül, hogy kidől az elektromos hálózat, és napokig úgy marad, nem?
Ilyenkor az atomerőművek azonnal leállnak, mert a leadott teljesítményt nem “viszi el” a hálózat; indulnak a dízel generátorok, hogy menjen a hűtés. Ezek a generátorok innentől számítva éveken keresztül folyamatosan tekernek, amihez állandó üzemanyag ellátás kell. A “megfelelő technika” is működő infrastruktúrát és hatalmas mennyiségű energiát jelent szerintem.
A többszörös biztosítás egy bonyolult lépéssor, aminek a végén azonban mindig EGYETLEN dolog áll: a hűtőközeg a szükséges mértékben eljut a reaktorig, pihentető medencékig. Amennyiben ez nem sikerül, bármelyik komponens képes szétrombolni ÖNMAGÁT. Nem “sérül”, hanem a benne keletkező, pangó hőenergia dobja szét – utána jön a dolog szépsége: a környezetbe kerülő, emberi léptékkel mérve “örök életű”, jellemzően kemény alfa sugárzó por. Ez a lépéssor nem kérdés, vagy feltételes mód, egyszerű fizika. Véleményem szerint a hisztériához sincs sok köze, inkább a logikus gondolkodáshoz.
Én csupán követtem a forgatókönyvet, amit ezen a blogon folyamatosan forgattok. Ez semmilyen törekvést nem tartalmaz az infrastruktúra helyreállítására, illetve (sok egyéb mellett) az atomerőművek energiaellátásának folyamatos, világszintű fenntartására. Azt “oldják meg mások”? Ugyan ki, amikor néhány nap után az “értelmesek” a saját bőrüket mentik a vidéki erődben, a “fölösleges 90%” meg elpusztul?
ANNYIRA szeretném, ha legalább egy embernek sikerülne eljutni addig a gondolatig, hogy HIÁBA a lőszer, a konzerv meg a svájci bicska. Olyan adósságot halmoztunk fel, amit kizárólag a MAI népesség, tudás, technológia és szervezettség birtokában vagyunk képesek kezelni. Egy esetleges összeomlás magával viszi a megoldás lehetőségét, és itt az atom csak a legnyilvánvalóbb példa szerepét tölti be – ugyanilyen az alacsony technológia mellett elérhető nyersanyagkészletek, energiaforrások kimerülése, a szétbombázott ökológiai rendszerek, a minden szőnyeg alá púpozva halmozott veszélyes hulladék, a változó klíma.
Persze, “az élet megy tovább”, csupán a civilizált emberi létezés szűnik meg a bolygón. Egyetlen esélyünk az, ha képesek vagyunk MEGJAVÍTANI ezt a struktúrát ahelyett, hogy hagynánk összeomlani. Szerintem ERRŐL van értelme beszélni, a többi forgatókönyv utolsó lapjai elég szánalmasak, még akkor is, ha az “értelmes túlélők” nem szeretnek odáig lapozni.
Őszintén kíváncsi vagyok bármilyen logikus ellenérvre, ami cáfolja ezt a levezetést – akkor nyugodtan fogom degeszre keresni magam. Viszont talán hagyd ki a feltételezett hisztériámat, felkészületlenségemet és butaságomat… én ugyanis abból élek, hogy objektív megítélést biztosító környezetben kiemelkedően hatékonyan gondolkodom ;-)
2012.október.4th. at 05:42
71, Jani: "Ahogy láttam, Curix elsősorban a stílust kifogásolta 64-esben. El lehet mondani a dolgokat úgy is, hogy nem érezteted a többiekkel, hogy milyen hülyék, mert nem azzal foglalkoznak, ami szerinted a legfontosabb."Oké, nézzük. Curix stíluskritikája a következő:
“Kedves Lorándnak meg üzenem, hogy nem a víz fogyott ki a Dunából és a dízel sem fogyott el, hanem a hálózat ment tönkre, ergo hűthető a paksi atomerőmű.”
Csak én látom úgy, hogy ez nem a stílusomra vonatkozik, viszont súlyos tárgyi tévedés? Akkor lássunk számokat, és tessék elgondolkodni, mi a “hűthető”:
“A vízkivételi mű természetesen a Duna mellett található, egy mesterséges öbölből az ország legnagyobb, 3,5 megawatt névleges teljesítményű szivattyúi pumpálják a vizet az erőműbe. 3,6 méter átmérőjű csövek szállítják el a vizet a szivattyúktól, egy busz is kényelmesen végigmehetne bennük. ‘A négy blokk összesen 100-110 köbméter vizet igényel másodpercenként, ez nagyjából annyi, mint a Tisza vízhozama Szegednél kis vízállásnál’ – fogalmaz Fenyvesi Csaba, a vízmű vezetője.” Forrás: Index
Ha már itt vagyunk, a leállított német reaktorok: nekik már az az óra ketyeg (vegyük az optimista változatot, 5 év), ami után a fűtőelemek már állandó energiabevitel nélkül sem válnak globális katasztrófa forrásává. Tényleg olyan hülyék lennének? Vagy csak hajlandóak MOST fizetni, amikor még lehet, és igen, az emelkedő villanyszámlától remélni a “fogyasztói társadalom” önkorlátozását?
—
“Sértegetés”… nem tagadom, így is értelmezhető, ha a tőlem telhető legpontosabb analógiát igyekszem felhozni, amikor az egyéni túlélős programokról beszélgető társaságba igyekszem olyan gondolatmeneteket bevinni, amik miatt (szerintem jócskán megalapozott véleményem szerint) az egész töprengés nettó értelmetlen időpazarlás. Legalább annyit elérek, hogy nem a totál hülyeség marad a végén, mint “következtetés”, és szóhoz jut néhány olyan ember, akinek szintén kicsit több háttér információ van a birtokában, mint a közmédiás mesék.
Persze mindegy, mert a guánó rétegei ezt is elfedik, csak nekem jelent némi megnyugvást.
További háttér. Én (magánerőd, lőszerraktár és egyebek kiépítése helyett, amit szintén megtehettem volna), másfél év bevétel nélküli időszakot vállaltam fel annak érdekében, hogy a szerintem tényleg életbevágó “megoldhatatlan” feladatok rám eső részével foglalkozzam. Továbbá olyan embereket kerestem, akik hozzám hasonlóan úgy látják: az összeomlás megengedhetetlen, utána semmi sem következik, tehát MOST kell megtenni mindent, amit csak tudunk, még ha értelmetlennek látszik is. Azt is bizonyítottam a saját szintemen, hogy az értelmetlenség is csak illúzió, amit például az ilyen “túlélős” körök tartanak fenn, ahol a másként gondolkodni kívánók egymás kedvét veszik el a valóban előremutató, bár nyilván nehéz, és valódi, megalapozott szakértelmet kívánó munkától.
Ennyi idő kellett ahhoz, hogy belássam és elfogadjam: ha megfeszülök, sem vagyok képes “vonzó” tartalmat előállítani, míg Tibor bá sikeres média kommunikátor, csak sajnos (ismétlem: szerintem, és ismétlem: jó okkal) hülyeséget beszél és terjeszt. Miatta válik reménytelenné és fásulttá, miatta “veszítem el” azt a néhány embert, akiktől valóban segítséget reméltem (pl: Molnár Géza, jancsika, Dorka – szorgalmi feladat elgondolkodni azon, vajon miért pont őket szúrtam ki).
Ezért mondom, hogy időfecsérlés ezzel foglalkoznom. Nem tudtam tovább várni, “répát váltottam”: újra dolgozó ember vagyok, jól érzem magam, és most ide igyekszem “belelátni” a terveim megvalósítását. Csak az jelent gondot, hogy továbbra sem tudom máshogy elképzelni, mint egy nyílt forrású rendszert, amit céges környezettel nehéz összehangolni. EHELYETT viszont ma is arra ébredek négykor, hogy veletek beszélgetek, és ez bizony feszültséget kelt bennem. Elnézést.
72, elfmage: "Az ember is képes élni olyan körülmények között amit mi már nem gondolunk emberinek. Lehet hogy mindenki megpusztul rákban 30 éves korára, de ez elég ahhoz hogy lepetézzen és legyen egy következő generáció is…Ha egy szintet nem halad túl a szennyezés akkor túlélhető faj szinten, állatinál is alacsonyabb létezéssel."
Igen, az ember, mint biológiai lény, igen sokat kibír – az emberi civilizáció a törékeny.
Viszont az, aki a mai körülmények között bár képes lenne, de nem hajlandó végiggondolni jelen életmódjának szükségszerű következményeit; bár képes lenne, de nem hajlandó komolyan venni a saját felelősségét és bár képes lenne, de nem hajlandó TENNI azért, hogy utódait ne ítélje erre a sorsra… Nos, az az én fogalmaim szerint nem méltó saját elődeinek erőfeszítésére, amely őt ebbe a környezetbe emelte, nem méltó a “civilizált ember” megjelölésre. Az homo ludens, a “kínjában gyereket játszó ember”.
Nem szándékom, hogy bárkit megsértsek vele, de attól még ez a véleményem.
73, Gábor Z. J.:"Teljesen véletlenül ismerkedtem meg ( még azon a nyáron) egy Pakson dolgozó mérnökkel, akitől megkérdeztem mi a véleménye a problémáról. “Semmi gond ott vannak a dízel aggregátorok, 72 óráig biztosítják a hűtést.” -De mi van 72 óra plusz egy perckor??? -Olyan nincs, nem lehet….” És nem tudtam belőle kiszedni innentől semmilyen értelmes “választ”."A mérnöknek igaza volt, értelmes válasz nincs rá. Egy nap sem telik bele (6-12 óra akkumulátoros üzem után újabb 6-12 óra), és a reaktor elforralja a fűtőelem kötegeket befedő vizet, a tetejük felizzik, a rudak összeomlanak, alul kupacba gyűlnek; a gőz nyomása elkezdi szétfeszíteni a reaktorteret. Az izzó cirkónium közben gonosz módon a vizet kémiailag is bontja (hidrogénre és oxigénre, ettől vannak a hidrogén robbanások, amik közben szétcsapkodják a reaktor épületét, gyakorlatilag minden további szervezett beavatkozást lehetetlenné téve). Aztán elfogy az összes víz, a szegény megolvadt urán-plutónium-cirkónium massza csak a reaktortartály aljának tudja átadni a hőt, amit “normál esetben” egész Tiszányi víz visz el róla – szóval elolvad, mint a Milka csoki, és jöhet a reaktorköpeny padlója. Na Fukushimában ekkor kezdték el tengervízzel locsolni az izzó masszát, mert bármilyen áron, de időt KELL nyerni, amíg az első hetekben felszabaduló hő a töredékére csökken.
Na ez ugyanolyan szó-szó-szó, mint Imre novellája. Apró különbség, hogy legjobb tudásom szerint szóról szóra igaz, csak “kényelmetlen” belegondolni – míg egy jó kis túlélős novella hőseivel lehet azonosulni. Kár, hogy egy rendszer összeomlásból ez is következik.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)