Nehéz velem...

Kedves Xxxx!


Azt hiszem, van egy kis félreértés köztünk, amit remélem, sikerül a politikai korrektség határain belül tisztáznom.

Több, mint egy éve vagyok fizetés nélküli szabadságon azért, mert a jelenlegi helyzetünket kritikusnak tartom, és hiszek (hittem) abban, hogy ez idő alatt képes leszek előre haladni azokon a területeken, amelyektől megoldást várok. Nem elméletben, hanem gyakorlatilag nulla a bevételem, nem elméletben, hanem gyakorlatilag írok elemzéseket, rendszerterveket, kísérleti programkódokat. Az eredmény felemás.

Elemzéseim elég jól működnek, magyarul: TUDOM hogy mi és miért történik, sőt azt is, hogy mit kellene tennünk és miért nem tesszük. Haladok azon rendszerek tervezésével és az alapok kísérleti megvalósításával, amelyekre a megoldást építeném. Mindkét területen erőm és lehetőségeim szerint próbálkoztam azzal, hogy érdemi, értő kritikát kapjak, amely segítene a hibákat megtalálni, a felesleges köröket elkerülni.

Reménykedtem abban, hogy ez idő alatt sikerül elfogadható, a megélhetésünket biztosító támogatást kiérdemelnem vagy olyanoktól, akik ezt gond nélkül megengedhetik maguknak és értelmet látnak a munkámban - vagy olyanoktól, akik fizetést kapnak azért, hogy minden érdemi eredmény nélkül morfondírozgatnak meg aktivistálkodnak, meg gondolatébresztőnek vélt, valójában ostoba és kontraproduktív filmeket készítenek és előadásokat tartanak, ... olyan problémák miatt, amelyek (legjobb tudásom szerint) valódi megoldásán dolgozom. Az eredmény NULLA. Profi programtervező létemre, életem legjobb munkáját végezve a baráti kölcsönöknél tartok.

Nincs semmi olyan dolgom "különben" Pesten, ami mellett egy egész napos konferencia elfér, és igazán nem kívánom, hogy az illusztris előadó társaság bármely tagja olyan áldozatot hozzon, hogy ha odamegyek hozzájuk, akkor pár percben meghallgatja az elképzeléseimet (amelyek egyébként teljes terjedelmükben hozzáférhetők az interneten).
Arra sincs kapacitásom, hogy mint MINDEN korábbi hasonló esemény után: legyen néhány lelkes érdeklődő, aki soha többet nem keres meg. Vagy néhány levélváltás után hal el a téma egy "majd érdemben válaszolok" üzenettel...

Már bánom, hogy visszakérdeztem, bizonyára neked sem esik jobban elolvasni ezt a levelet, mint nekem megírni. Azt hiszem, mindkettőnknek jobb, ha kihúzol a címzettek listájáról.

---

Kedves Xxxx!



Van egy szint, amin belül "ember" vagyok - ez a család, itt ha úgy érzem, üvöltök, mert össze vagyunk zárva, és megtanultam, hogy mindenkinek az a rosszabb, ha nyelek, mert a kitörés azután sokkal rosszabb. Ezen a körön túl azonban van hová visszalépnem, és ezt is szeretném tenni.

Jelen pillanatban anyagi szempontból kritikus helyzetben vagyunk "egyéni" szinten, társadalmi szinten pedig meggyőződésem szerint katasztrofális állapotok felé haladunk, ami ellen az előbbi probléma miatt tenni egyre kevésbé tudok. Egyiken sem segít a spirituális emelkedettség, aminek egyébként megvan a helye és ideje, nekem is megvolt, de ez most nem az a pillanat. Ajánlott olvasmány: http://hajnalvilag.hu/books/ovp.pdf - ezt 25 éves koromban írtam. Most negyven vagyok, és nem a levegőbe ment el az a néhány év.

Tényleg, őszintén értékelem a kedvességedet, de most valóban sík ideg vagyok, és egyedül arra van szükségem, hogy TEHESSEM, amiért létezem - de ebben olyan körülmények akadályoznak, amelyekre nincs hatásom. HA lenne a környezetedben olyasvalaki, aki nem csak lelki segélyt szeretne nyújtani, hanem hajlandó lenne komolyan venni, amit mondok, örömmel veszem a kapcsolat lehetőségét. Viszont ha konferenciameghívókat küldesz, attól valóban a plafonra szaladok, és egy fél napot elvesztegetek, mert idegesen nem lehet koncentrálni.

Röviden: vagy segíts abban, amire szerintem egyértelműen megkértelek - vagy ne szólj hozzám, mert nehéz időszakban vagyok és bosszant.

Na ez már kérésednek megfelelően nem teljesen "PC" (ami egyébként kifejezetten zavar), de remélem, világos.

Köszönöm
    KL

Erkölcsi kötelességek és az aranyhalak

@FeryService: A városi legenda szerint az aranyhalak emlékezete rendkívül rövid, ami igen változatossá és meglepővé tudhatná tenni a rendkívül unalmas életkörülményeiket. Ez láthatóan emberekre ugyanígy igaz... Viszont a mese szerint működő aranyhalakból álló "demokrácia" képes lenne felmérni a helyzetét és kiutat találni egy kritikus helyzetből?

A Bajnai úr által előadott ordas közhelyekről már leírtam a véleményem, érdemi reakciót senkitől nem kaptam, a megalapozott cáfolatig pedig fenntartom, hogy (számotokra is) sokkal hasznosabban tudom tölteni az időmet, minthogy ebben valóban jelentős újdonságok után kutassak. Ennél én egy álmos vasárnap reggelen többre vagyok képes.

Viszont itt megjelent a személyes istenítés, mint "érv" - egyébként tökéletes tükörképe a "korai orbánizmusnak". Hozzáteszem, Bajnai úrból szerintem hiányzik az a személyiségtorzulás, ami ezt a felé áradó feltétlen csodálatot országos katasztrófává teszi, így ha már imádkoztok valakihez, ezzel valóban kisebb kárt okoztok. Viszont...

Érdekes módon és mértékben felejtődik el a Hajdú Bét felszámolásának története, amelyben ismereteim szerint Bajnai úr pontosan azt követte el, amit "nem szabad". Az ottani beszállítók nem "Észak-, vagy Dél-Korea? Kelet- vagy Nyugat-Németország?" kérdését szerették volna eldönteni, csak a kemény munkájuk jogosan elvárt ellenértékét szerették volna megkapni hosszú hitegetés után. Akkor viszont Bajnai úr prioritásai (személyes üzleti és politikai érdekei) máshogy álltak, ezért (bizonyára teljesen törvényesen, bíróságon megtámadhatatlan módon) "magasabb célok számára megmentette a cég pénzét", ezzel gazdasági gyilkosságot követett el egy sor "erős polgáron", ami több embert halálba kergetett. Azt is elhiszem, hogy feladat-orientált személyiség lévén még csak lelkiismeret-furdalást sem érez emiatt (újabban nagyon sokat idézek Karinthy Frigyes Skarlát című művéből, ide ez illik: Példázat a halálról).
Tévedés ne essék, én is kifejezetten jó képességű és nemzetközi szinten tökéletesen eladható "megvalósító embert" látok benne, akire tényleg óriási szükségünk van, lesz (amikor végre elkezdhetjük a mostani naciorgia romjainak eltakarítását). Emberi sorsokat érintő döntések önálló meghozatalára, hosszú távú társadalmi célok megfogalmazására viszont alkalmatlan, ebben számára megkerülhetetlen irányításra és korlátokra van szüksége.

Természetesen ebben is tévedhetek, és a korábbiakhoz hasonló módon örömmel fogadnék érdemi, számomra, vagy az érintettek rokonai számára elfogadható, részletes cáfolatot a fenti állításra. Amennyiben ez számomra meggyőző lenne, ugyanilyen formában közzé teszem a véleményem megváltozását - de addig nekem Bajnai úr "erkölcsi kötelességről" ne beszéljen, mert az olyan törvény, amit nem lehet "beárazni", ahogy azt ő akkor megtette. Még akkor sem, ha "fülemnek kedvesebb" az ő mostani szövege.

Az "áldozat" számára a baltás gyilkos és a mesterlövész között nincs lényegi különbség: ha rosszkor vagy rossz helyen, véged van. Az "erős polgárnak" viszont már valóban nem nem mindegy: a baltással egyezkedni reménytelen, a mesterlövész viszont kezelhető, csak nem rajta, hanem a felettesén múlik minden.

Azt viszont érdemes észben tartani, hogy az "aranyhal" nem "erős polgár", hanem "áldozat", a Fidesznek több aranyhala van, mint Bajnai úrnak valaha is lesz, a Fideszből kiábrándult (ébredező memóriájú) aranyhalakból meg nem lesz máshol (például Bajnai úr mögött) agyatlanul felsorakozó "tömeg". Ezt akár ő is észrevehetné lassan.

Bocs.

"Erkölcsi kötelesség és felvilágosult önérdek"

Haza és haladás - Erkölcsi kötelesség és felvilágosult önérdek


Tisztelt Bajnai Úr!

Bár nem szokás az Alapítvány alkotói részéről, hogy a pórnép szavára válaszoljanak, talán az olvasás vagy egy-egy linkre való kattintás is túl nehéz az Önök számára, ezért most mellőzöm a hivatkozást, és bemásolom a szöveget, íme:

---

Aki bármilyen pénzrendszer mellett érvel, előbb cáfolnia kell a levezetésem valamelyik pontját, amelyből egyértelmű, hogy amíg létezik a pénz (és vele a gazdaság) jelenlegi definíciója, válságtól válságig sodródunk a természetes motivációink és a matematika törvényei szerint. Ha nem megy, akkor húzni kell egy vonalat: ez a feladat nem megoldható. Mintha ügyes evezési technikával szeretnétek megúszni az egymás után befutó vízeséseket. Lehetne inkább valami értelmes dologról beszélgetni?

Mivel azonban ezzel ébredtem (ismétlem, elég idegesen), adok egy másik fejtörőt, alapja szintén a globális pénz és a jelen infrastruktúra.

1: A "fejlett nyugati országok" munkaereje drága
2: Azért drága, mert az adóikból tartják fenn a nyugati színvonalú ellátórendszert: közoktatás, közegészségügy, közrend, közmédia, kultúra, ...
3: Globális szállítórendszerek esetén a munkát elvégezheti olyan, akinek ez nem áll rendelkezésére, csak szeretné - ezért kevesebb adóteherrel és kisebb megélhetési költségek mellett lehet vele termeltetni. Persze a "fogyasztó" először örül, mert a boltban kevesebbet fizet - aztán viszont szomorú lesz, mert...
4: a kihelyezett termelés miatt a "nyugati országok" munkanélkülisége nő, főleg az "alacsonyabb rétegekben", a bér (és adótömeg) hiányában az ellátórendszer elsorvad, megfizethetetlenné válik, majd összeomlik (Hol van Nicaragua? És hol lesz jövőre?)
5: "A nyugati típusú jólléti állam válságba jut" - Jut??? A frászt. A szabályoknak megfelelő módon felzabálja azt az "ember" helyett a "fogyasztóra" figyelmes globális kapitalizmus, mialatt a szállítórendszer elemei persze jól keresnek mindkét oldal ostobaságán.

Ez nem agysebészet, de a MagLev csövek és ásórobotok is csak piszkítanak a levesbe, viszont a lényeget ötezer éve leírták már: ami erős, az gyenge lesz, a gyenge pedig erős. Tao te king (ha itt már csak az idézetek játszanak). Aki ezt nem éri fel ésszel, az ha kinyitja a száját, egyen vagy hányjon, de beszélnie felesleges.

---

Tisztelettel megkérdezném Öntől, hogy az Önök által előállított 68 oldalas tanulmány szolgáltat-e megoldást erre az alap problémára? Mondjuk azon kívül, amivel a Fidesz véleményem szerint kísérletezik:
 - "védővám" kialakítása és országos helyi pénz rendszer (vagyis katasztrofális gazdasági manőverek, a forint leértékelése, állami monopóliummal kibocsátott és korlátozottan felhasználható pénzhelyettesítő eszközök);
 - felkészülés a lakosság egyre nagyobb hányadának közvetlen kézi vezérlésére (vagyis közmunka program és központosított közigazgatás, törvényhozás és ítélkezés)
 - "pénzteremtés" és a "tömeg" egyéni mozgásterének szűkítése (vagyis minden létező bejövő forrás és korábbi magán felhalmozás ööö... "becsatornázása", illetve a reménytelen helyzetbe jutott adósságok törlesztésébe forgattatása)

Ha mégis rákattintana a linkre, Böjte Csaba testvér írása ékesen példázza, hogyan lesz, és milyen is a felsorolt társadalmi kiüresedésből keletkező reménytelen, és minden jó szándék dacára megoldhatatlan lecsúszás; ennek kezelése nélkül viszont az Ön által felsorolt jelenségek bármilyen "megoldása" olyan, mint a cukorbetegség okozta fekély kezelése leukoplaszttal. Már elnézést.

Megtisztelő lenne számomra, ha erre a levezetésre érdemben, mindössze egy-két bekezdésben válaszolna, vagy rámutatva a benne rejlő elvi hibára, vagy utalva az Önök által javasolt, a fentiektől eltérő megoldásra.
Ha nem, akkor kérem nézze el nekem, hogy a saját időmet jobban is el tudom tölteni, minthogy az Önök újabb közhely-gyűjteményében értelem morzsák után kutassak. Ez így lesz akkor is, ha nem válaszol. Önöknek ez nyilván nem jelent semmilyen veszteséget, annyi időt pedig, amit az Ön beharangozójának elolvasásával és e bejegyzés megírásával töltöttem, nekem is megért.

További szép napot.

Emelkedés tovább...

http://hazaeshaladas.blog.hu/2012/03/22/felemelkedes_kozos_erovel


Én sem vagyok már mai csirke, és három fiam jövőjéért állok a porondon - megjegyzem, saját névvel és önálló gondolatokkal. Ez persze értékelhető "önszerelemnek", de részemről az egyetlen olyan felfogás, amit "jelenlétnek" és "harcnak" tudok nevezni. Alig várom, kedves névtelen "Ultracivil", hogy érdemben megismerd, érveket is hozz az "önideológiákkal alátámasztott beletörődésem" ellen, vagy ahhoz mérhető tervekkel előállj.
Fel van festve a pálya.

Fórumoztam eleget az elmúlt évek során (a blogom nem csak számodra unalmas olvasmány, ugyanazokat az érveket érdemi ellenvetések nélkül folyamatosan ismételgetni még fárasztóbb dolog). Tüntetni el se megyek, mert semmi értelme, a vezetésre vágyó tömeg élére állni pedig egyenesen ostobaság, mert az evolúció pontosan bizonyítja: a "vezessetek engem" hozzáállás ezt a fajta vezetést termeli ki. Itt magyaráztam el, miért - illene megcáfolni, mielőtt komolyan érvelsz a vezető keresés, mint "megoldás" mellett.

Két történet jutott az eszembe még mielőtt ezt a hozzászólást olvastam volna, gondoltam azért megosztom veletek.
Az egyik: jelen világunk hasonlít arra, amikor egy hatalmat állványzat tüzet fog. Van néhány önkéntes tűzoltó gárda, akik közül négyévente kiválasztjuk a "hivatalos" csoportot. Ők általában, ahogy jelenleg is, megbízott tűzoltóként azzal szórakoznak, hogy átfestik a kocsikat és nagy terveket készítenek, a háttérben megpróbálják eladni a maradék eszközöket - miközben az éppen önkéntes kategóriában lévők új terveket készítenek, amivel a legközelebbi választásokat megnyerhetőnek gondolják. Ennek semmi köze ahhoz, hogy mit kellene csinálni jelen helyzetben, csak a hívószavak kissé eltérő kombinációját tartalmazzák.
Közben a "közönség" egy része ordibál az egyes gárdák mellett és ellen, a nagyobb része belefáradt az egészbe és próbál életben maradni - akinek pedig életkörülményei lehetővé teszik, röhög az egészen, elfelejtve, hogy ha ez az állványzat leomlik, akkor mindnyájan alatta maradunk. Ja, elfelejtettem azokat, akik egyéni/kiscsoportos túlélésre spájzolnak, ezzel fényesen bizonyítva, hogy gőzük sincs arról, mennyire függünk a minket fenntartó rendszertől.

A másik, biztos ismeritek a régi viccet a partizán naplójáról, röviden valami ilyesmi:
május 4: ma kivertük a gonosz fasisztákat a málnásból
május 6: ma a gonosz fasiszták kivertek minket a málnásból
május 7: ma kikergettük a gonosz fasisztákat a málnásból
...
május 17: ma jött a csősz a kutyájával, és mindenkit kizavart a málnásból.

Nem újabb partizán főnökökre van itt szükség, hanem arra, hogy csőszei legyünk a saját málnásainknak, megműveljük és felelősséget vállaljunk értük, a benne randalírozó, felnőni képtelen idiótákat meg kirugdossuk belőlük. Ha már beletörődés: szerintem EGY ÉVÜNK van erre, az egész bolygóra nézve, szóval nagyon nem érünk rá magyar pártokkal meg hasonló ostobaságokkal szuttyogni.

---

Biztos azért vagyok ilyen morcos, mert én meg lassan húsz év alatt, bár megismertem nagyon sok tiszteletre méltó embert, részese lehettem egy spirituális közösség kialakulásának, írtam két könyvet, országos (kormányzati) informatikai rendszerek tervezésében és leprogramozásában vettem részt, éveket töltöttem ehhez hasonló kommunikációs kísérletekkel minden általam elérhető formában - ennek ellenére talán egyetlen olyan embert találtam, aki az én fogalmaim szerint volt képes gondolkodni.

Ennek okát ismerem, és hiszem, hogy van esélyünk a továbblépésre, de ahhoz nem vezetőért ácsingózó tömegek kellenek, hanem csak néhány olyan gondolkodó felébredése, akik képesek és hajlandóak átlátni a folyamatokat, és a valós helyzetnek megfelelő új mintákat alkotni és élni. Ezekre az új mintákra, alapelvekre és értékekre van szüksége a "tömegnek", nem megérteni, hanem látni a működésüket.
Ha azt mondod egy embernek: fogok egy motort és kiszivattyúzom a meleget egy ládából, jogosan néz hülyének - legalábbis mindazok, akik nem tudják, hogy a hűtőszekrény pontosan így működik. Ennek ellenére bárki megveheti és üzemeltetheti ezt a berendezést, megterveznie viszont nem "tömegnek" meg "vezérnek" kell, hanem néhány tudósnak és mérnöknek.

Íme egy rövid vázlat, épp ma hajnalban fejeztem be: http://hajnalvilag.blogspot.com/p/globalis-agy.html
Nem azt mondom, hogy feltaláltam a spanyolviaszt, és ez itt az abszolút isteni igazság - de a kritikát tessék ezen a színvonalon megfogalmazni. Akkor lehet miről beszélgetni.

Eddig tartott...

Haza és haladás - Felemelkedés közös erővel

Hát alig ígértem meg magamnak, hogy abbahagyom az okoskodást, mégis képtelen vagyok ekkora felületesség mellett szó nélkül elmenni.

A jelenség leírásában igazad van, viszont katasztrofálisan mellélősz az okok feltételezésében ("katasztrofális politikai, társadalompolitikai melléfogás"). Nem. Évek óta házalok azzal a pofonegyszerű elemzéssel, ami szerint mindez természetes működése a mai gazdasági-politikai irányítási rendszernek. A végletekig leegyszerűsítve erről van szó:

• gazdaság: http://hajnalvilag.blogspot.com/2011/12/korszellem-ebreszto.html
• politika: http://hajnalvilag.blogspot.com/2012/03/kampanyok-es-ertekek.html

Sajnos egyetlen "neves" vagy névtelen szakértővel vagy amatőrrel sem sikerült eljutni addig, hogy érdemben cáfolja ezeket a levezetéseket. Amíg ez nem történik meg, teljes meggyőződéssel állítom: BÁRMIT teszünk jelen keretek között, ÉRTELMETLEN.

Ahogy ez a bejegyzés is, hiszen ugyanitt elolvashattad ugyanezt, mégis nyomod a süket szöveget. Melyiket? Hát ezt a második bejegyzést. Olvasd el újra, csak cseréld ki a "Bajnai" nevet "Orbánra" és magyarázd máshogyan ugyanazokat a százalékokat - és már meg is kaptad a hívő Fideszes krédóját.

Ugyan mit vársz el Bajnai Gordontól?
Védővámokat fog bevezetni a magyar gazdaság fellendítése érdekében? Mert máshogy az nem megy, hogy gazdasági versenyt nyerünk a 16 órát dolgozó, barakkban élő kínai munkással szemben, miközben az adónkból fenntartott múzeumok bezárásán, az összeomló tömegközlekedésen vagy egészségügyön sírunk - ja, és fizetjük a felvett hitelek kamatterheit...
Varázsütésre pénzt teremt, amivel megtöri az államadósság ördögi körét? Matematikai lehetetlenség, a pénz definíciója maga teszi ezt a felvetést ostobasággá, és a szabály ismeretének hiánya nem ment meg a következményektől.

Amit Bajnai úrtól vársz, olyan, mintha azt kérnéd, járjon a vízen. Orbánra meg azért haragszol, mert a fent felsoroltakat "unortodox matolcsyzmus" néven MEGPRÓBÁLTA: ráment a medvére egy szál konzervnyitóval, nagy lelkesedéssel, "tömegek élén".

Amit meg itt látsz a "Haza és Haladás" észosztó, nem reagáló bölcsek tanácsától, szimpla pótcselekvés és öntömjénezés, az ellenzéki megfelelője a kormányzati elkenésnek, a lényeges kérdések figyelmen kívül hagyásának. Utóbbira példa ez itt: http://hajnalvilag.blogspot.com/2012/03/milyen-ismeros.html
Miért? Mert az itteni okoskodással lehet, a valósággal meg nem lehet választást nyerni, mert az istenadta nép, mint például te, nem is akarja meghallani...

"Igazán jólelkű vagy. Utálok jó emberekkel rossz hírt közölni."
(Mátrix)

---

Ha már itt vagyok... durcás hallgatásomban nem akartam ide is megjósolni azt, hogy a Fidesz most minden tipp ellenére sem fog államfőt jelölni, neki az teljesen kényelmes, hogy Kövér László automatikusan beül abba a székbe. Miért mondom ezt? Mert továbbra is kitartok azon elképzelésem mellett, hogy az ország következő államfőjét Orbán Viktornak fogják hívni.

És ezt mire alapozom? Arra, hogy bár most a felszín kavargása ezt elfedi, de katasztrofális helyzetben vagyunk. Igen, választhatunk az IMF hitel feltételeinek teljesítése (és a kapcsolódó megszorítások elfogadása) vagy egy házi kiskirályaink által menedzselhetőnek vélt államcsőd között. Sajnos, ez számukra win-win: vagy az EU/IMF újabb pénzadagját zsebelhetik be a fejünk fölött, vagy rabszolgákká (lásd: kilátásokat nem nyújtó közmunka-program, "egészségügyi szükségállapot", ...) tesznek minket. Legalábbis most így gondolják, és jelen értelmi képességeinket, közösségi józanságunkat tekintve nem is alaptalanul.

Ez hónapokon, de néhány ostobának tűnő húzás esetén heteken belül nagyon tudhat fájni. Na ekkor már Viktornak nem lesz kényelmes a miniszterelnöki szék, erre sokkal alkalmasabb Lézer "Annyit is ér" János szellemi színvonal, lelki alkat és empátia terén felmutatott minőségével. Hol találhatnánk ekkor Orbán Viktort máshol, mint a haza atyja szerepében, aki minden erejét megfeszítve küzd a népéért, adott esetben jó függetlenként szembemenve volt párttársaival, parázs vitákat folytatva az abszolút szervilis közmédia felületén. Mi pedig bevesszük az újabb ordas nagy közhelyet, a jó zsaru - rossz zsaru párost.

Tessék csak ezt elolvasni: „Olyan elnökre van szükség, aki a nemzet egységét képes megjeleníteni és szimbolizálni munkájával és jövőbeni tevékenységével.” Ugyan ki az, aki minden reggel ezt rajzolja a fürdőszoba tükörre? Van rá egy ötösöm, hogy elhúzódó viták után, jobb híján, a képviselőtársak nyomására Orbán Viktor fogja vállalni azt az áldozatot, hogy eddigi életművéről lemondva, a Fideszből kilép, és immár függetlenként Magyarország (a nép és nem a köztársaság) elnöke lesz.

Adná Isten, hogy tévedjek.

Félezer

Igen, ez az ötszázadik bejegyzés ezen a blogon, ami nyilván ugyanolyan sorszám csak, mint a többi, mégis számadásra, szembenézésre csábít, amivel a mennyiség, a rá fordított idő, energia (és hitem szerint minőség) miatt már régóta adósa vagyok magamnak.

Persze "csaltam", mert mindez nem itt született meg: számos blogon, magánlevélben, rövid dokumentumban írtam le először őket. Tavaly határoztam el, hogy egy közös felületre hozom át az egészet, és ezen túl amikor egy vitához, blogbejegyzéshez hozzászólok, vagy akár ha említésre érdemes tartalmú magánlevelet, üzenetet írok, annak tartalmát is (a másik fél kötelező védelme miatt elengedhetetlen változtatásokon túl) módosítás nélkül itt is közlöm. Programozó lévén meg tudtam oldani, hogy két közösségben tett majdnem négyszáz hozzászólásomat egy hetes munka eredményeként automatikus módszerekkel hozzam át, levelezésemet is több évre visszatekintve fésültem át, bár onnan csak a legérdekesebb dolgokat hoztam ide. A prog.hu fórumot nem dolgoztam fel, mert ott főként technikai, kevésbé közösségi és személyes írások vannak.

Azért tettem ezt, mert itt (is) szembe akartam haladni a megszokott meneteléssel. Ma alapvető szokás a reménykedés, hogy akármilyen hülyeségemet elrejti a levéltitok, vagy a Facebook, blog és fórumüzenetek szellemi hulladékának újabb és újabb rétegei. Nekem viszont pont az fájt, hogy akár azonos felületen, akár egyazon személynek szóló üzenetemet képes volt elrejteni a "feledés" homálya. Nem szeretek ismételni, amit nehéz elkerülni két megírt könyvvel a hátam mögött, de különösen bosszantó, amikor már személyes párbeszédben tapasztalom, hogy a beszélgetőtárs dobja el a fonalat.

Másrészt, alapvető fontosságúnak tartom, hogy a saját tévedéseimmel, hibáimmal szembesüljek, főleg azokkal, amelyeket én magam nem látok meg - tehát hogy szembesíthető legyek. Ennek értelmében továbbra is fenntartom a jogot, hogy magánjellegű üzeneteim általános, vagy csak az én személyemet érintő részét szinte kötelező jelleggel közzé tegyem. Cserébe természetesen hozzájárulok, hogy bármilyen magánjellegű üzenetem bármely részét a címzett továbbadja, ha nem vágja meg vagy rendezi át az értelmét megváltoztató módon.

Megérte?

Számomra feltétlenül. Addig, amíg csak beszélgettem, leveleztem, könyvet írtam, majd később, amikor zárt fórumokon érveltem élet-elveim, elképzeléseim mellett, valahogy nem tudatosult bennem az az őrületes mennyiségű idő és energia, amit erre fordítottam. Nem vált nyilvánvalóvá az a süket csend sem, ami a hozzászólásaimat követte, vagy az a távolság, ami a hozzászólásaimat a válaszoktól elválasztotta tartalmi, de akár forma és stílus szempontjából is - és minden tiszteletem a ritka kivételeknek.

Nehéz döntés volt felvállalni ezt a "szembemenetelést": éreztem, hogy megint csak a pofonért megyek, mégis elindítottam és feltöltöttem ezt a blogot. A lépés hozadéka az ön-felvállalás új szintje volt, "kiléptem" a sokak által olvasott közösségi blogok területére, ahol ismét az általános szokásokkal ellentétben saját nevemen, elérhető módon szóltam hozzá, és ezeket ide folyamatosan naplóztam (természetesen forrásmegjelöléssel, akkor még nem tudtam, mennyire nagy szerepet fog kapni ez a módszer...) Nyilván ennek is köszönhettem, hogy képes voltam szembenézni a legmeredekebb gondolataimmal, és ezen a felületen közzé tenni őket. Ez a saját szempontomból jelent minőségi ugrást, sokkal felkészültebbnek érzem magam belső motivációim megismerésére, követésére.

A tapasztalat mostanra egyértelművé vált. Amíg személyes kommunikációs kísérleteim vallottak rendre kudarcot, feltételezhettem, hogy valamit az adott párbeszéd során értettem félre, nem a megfelelő partnert választottam vagy számára nem megfelelően írtam. A nyílt fórumok és ez a blog, vagy az elnöki kiáltványom viszont nem egy szűk kör, hanem bárki számára elérhető volt, és én is kénytelen voltam teljesen általános módon megfogalmazni gondolataimat, amelynek eredménye a korábbiakhoz hasonló kiáltó üresség, illetve a néhány, rövid úton megszakadó személyes párbeszéd volt. Ez a megfelelő hely, mód és idő a következtetés levonására: nincs értelme a továbbiakban ennyi munkát belefektetni, van más, több reménnyel kecsegtető feladat.

Azt hiszem, nyugodt lelkiismerettel hagyhatok fel a "társkereséssel". Nem barátokat és híveket, hanem kritikusokat és önálló embereket kerestem, és amit tudtam, megtettem ennek érdekében. Csak említésképpen: kritikát kértem Tóta W Árpádtól, Török Gábortól, Hetesi Zsolttól, Bogár László professzortól, Aczél Petrától, Gyulai Ivántól. Párbeszédet kezdeményeztem az LMP, az NFFT gondolkodóival, kerestem a kapcsolatot a "kulturális kreatívokkal", környezetvédő és szakmai szervezetekkel, futottam köröket sokak által látogatott, számomra elfogadható színvonalú blogokon politikai nézetektől függetlenül. Nem hiszem, hogy a Milla "Álomfő" kampányába a külső szereplők közül nálam bárki több energiát fektetett volna. Elnézést kérek a megemlítettektől és a kihagyottaktól egyaránt, utóbbiak vannak többen. Biztos volt néhány szál, amit én hagytam fel, amikor úgy éreztem, hogy elbeszélünk egymás mellett - ezért utólag is elnézést kérek.

Miről szerettem volna beszélni?

Az élet ízéről.

Arról, hogy mindennek, amit magunk körül, ködös elképzeléseink szerint "megtapasztalunk", személyes, bennünk rejlő oka van. Nem lehet, nem érdemes semmilyen témáról "általában", "az emberek nevében" beszélni, kizárólag egyes szám első személyben, saját gondolataimról, érzéseimről és vágyaimról, még akkor is, ha ezek nem felelnek meg a saját magamról kialakított, vagy a beszélgető társban kialakítani vágyott képnek. Mert az a kép nem én vagyok, és ha azt akarom eljátszani, minden erőmet elveszítettem. Az egyetlen erő ugyanis, ami megváltoztathatja, és minden pillanatban ma is alakítja a világot; az egyetlen lény, akinek az életéért, minden egyes döntéséért, pillanatáért felelős vagyok, én magam vagyok.

A változás egyetlen lehetséges forrása saját gondolkodásom átalakulása, minden más csak tapéta a szemét tetején vagy a falak hűlt helyén. Minden szónak, amit érdemes volt meghallgatni vagy kimondani, személyes, súlyos, a saját életemre kiható következményei vannak; az élet lényeges pillanatai azok, amikor elszorul a torkom és könnybe lábad a szemem. Az összes többi csak meleg levegő és vegetáció, átvezetés és megpihenés a következő valódi pillanat előtt.

Tudom, mennyire nehéz ezzel szembesülni, hiszen ebben élek, a te számodra viszont teljesen idegen. Ma kilúgozott, elvárások mentén haladó, a személyes odaadást nélkülöző életet élünk és kényszerítünk a világra.
Műtrágyázzuk és öntözzük az anyaföldet azért, hogy az elvárt mennyiségű termést hozza - közben kiöljük belőle az életet. A talaj életközössége gyakorlatilag megszűnik, állandó kezelés és gondozás, vegyszerek nélkül csak gyomot lenne képes teremni; és amit végül learatunk sem sokkal több, mint a bele pumpált kőolaj és kemikáliák, géntechnológia ipari terméke - nincs sok köze ahhoz, amit régen a magyar életnek nevezett.
Embertelen gyárakban tartjuk az állatokat, amelyek tejét, tojását, húsát fogyasztjuk. Persze, EU irányelvek vannak, amik az "emberséges börtön" határait kijelölik - de azért életnek csak nem nevezhető az sem. Ahhoz az kellene, hogy együtt éljünk velük, vagy tiszteljük azok erőfeszítését, akik ezt az együttlétet választják azért, hogy mindnyájunk asztalára, vállára, lábára állatoktól származó javak kerülhessenek.

Hogy vagyunk képesek együtt élni azzal az ordító, ipari közönnyel, amellyel az élő világot gépekkel és szervezéssel gyárrá túrjuk, kalapáljuk, mérgezzük, fűrészeljük? Hát úgy, hogy mi magunk is ugyanígy éljük meg saját életünket. Kényszerből dolgozó bérrabszolgáknak látjuk magunkat, akik csak vegetálnak abban, amit csinálniuk kell a pénzért, majd őrült módon "szórakozunk", önpusztító "kikapcsolódásokat" választunk.

Nem érezzük az élet ízét, mert nem fogadjuk el azt. Elutasítjuk a fájdalom savanyúságát, rettegünk a halál keserűségétől, és személyiségünk állandó, minden nappal bekövetkező változásának sós ízétől. Próbálunk ragaszkodni egy, a valós életben nem létező változatlan, kellemes, langyos, édes ízű világ-szerűséghez, amellyel viszont soha nem leszünk képesek jóllakni, tőle megelégedetté, erőssé, értékessé válni. Én a sós, savanyú és keserű ízeket kínáltam, és a valódi édeset, amely azonban az előbbiek nélkül nem érhető el, nem érezhető meg, és amelynek semmi köze nincs ahhoz az émelyítő sziruphoz, amihez hozzászoktunk.

A hitről.

"A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés."

Mindig taszított ez a megfogalmazás, mert számomra alapvető elv, hogy a hit egy választott gondolati struktúra, a hívő ember személyes felelőssége és minden nap megerősített vagy gyengített döntése. A hittételek gondolkodás és kritika nélküli, a biztonság: Isten segítsége és a halál utáni jutalom reményében való követése a szememben nem hit, hanem babona csupán.

Nem régen tudatosult bennem, hogy ez a mondat mára más értelmet kapott a számomra, amely már nem mond ellent a személyes felelősségnek. Furcsa, mert minden rész-állítást korábban is helyesnek tartottam, csak nem tudtam összerakni a kirakós játék darabjait. Ezek szerint a világról származó "tudásom": személyes kísérletekkel megerősített, tapasztalt, teljes logikai rendszerbe foglalt tudományos ismereteim halmaza nevetségesen csekély. A tudásom és az életem közötti hézagot szükségképpen kitöltöm valamivel, amit nem kezelhetek tudásként, mégis, döntéseimet ezek együttesére alapozom - csak míg a tudásom külső forrásokból származik és objektív módon ellenőrizhető, addig a hitemet magam választottam, és felelős vagyok ezért a döntésemért. A világról alkotott képemet, gondolkodásomat, ezeken keresztül pedig teljes életemet lényegében azonos mértékben, és teljesen egyenrangú módon határozza meg tudásom és hitem, számomra mindkettő egyformán "valóság".

Az idézett mondat tehát hihetetlen pontos és helytálló. Életünket és gondolkodásunkat alapvetően meghatározza "nem látott dolgokról való meggyőződéseink" halmaza, függetlenül attól, hogy hívőnek vagy hitetlennek deklaráljuk magunkat. Hívővé azáltal válunk, hogy

• ezt tudatosan elismerjük és bevalljuk magunknak - és nem mondunk olyan ostobaságokat, hogy például "én a tudományban hiszek";
• vállaljuk azt, hogy ezekre a megismerhetetlen területekre "reménylett", vagyis általunk választott és jónak, kívánatosnak tartott dolgokat helyezünk - mert tisztában vagyunk azzal, hogy saját életünket, személyes sorsunkat befolyásolja ez a döntés, érte minden pillanatban felelősek vagyunk.

Az űr tudásunk és életünk között szükségszerű és megkerülhetetlen. Ha viszont nem tudatosítjuk, nem vállaljuk betöltésének felelősségét, és nem reményeinkkel töltjük fel azt, akkor a félelmeink és fájdalmaink, pesszimizmusunk és elzárkózásunk foglalja el ezt a helyet. Következésképpen a megélt hit nélküli ember gondolkodása eredendő módon korlátozott (mert fél az ismeretlentől), tudása pedig eredendő módon veszélyes (mert nem korlátozza azt mindenek felett egy morális, közösség és jövő iránt érzett felelősség).

Más szóval: mitől nemes a nemes? Mert olyan ember, akiben vannak "nem!"-ek: olyan dolgok, amiket semmilyen körülmény, kényszer hatására nem képes és nem hajlandó megtenni. Aki "nemtelen", az nem csúnyább, butább vagy rosszabb nála semmilyen objektív értékelés szerint, csupán "modern ember", akinek a világában mindennek ára van, minden lehet alku tárgya, minden megoldható, csak esetleg kétszer annyiba kerül. Nemessé a hit tesz, a reménylett dolgoknak valósága, a nem látott dolgokról való meggyőződés, amely nem a világ teremtésének időpontja, hat napja, vagy Jézus mennybemenetele - hanem az életbe, jövőbe, emberekbe vetett, akár minden konkrét bizonyíték nélküli, megingathatatlan bizalom. Ennek hiánya pedig egyenes út a nemtelenség felé.

Úgy érzem, minden számomra fontos dolgot elmondtam, sokukat többször is, így most inkább visszatérek a kaptafához. A legjobbakat mindenkinek.

Érdekes és érdektelen

A mai hírek újfent lehetőséget adnak rámutatni a fontos és a marginális kérdések közötti különbségre.

Első hír: Schmitt Pálra mégsem lehet azt mondani, hogy plagizált, marad doktor és elnök.

Az internetes közönség háborog, monnyonle kiabálás a Parlament előtt LMP színekben, és így tovább. Nos, a jelenlegi hatalmat valóban minősíti a megválasztása, a vád ellenére pozícióban tartása és a mostani "független" eredmény. Mindent elmond arról, ahogyan az összes "csak biztonságból", "soha nem fogunk visszaélni vele" szabály alkalmazásba kerül azonnal, ha bármilyen érdek is fűződik hozzá. Meg arról, hogy a szolgai viselkedéshez nem kell közvetlen parancs, elég a fentiekkel való fenyegetés.

Semmi köze nincs viszont az "országhoz", "magyarsághoz", stb., ami miatt vörös fejjel dühöngenek egyesek. Ez utóbbit pont az újabb, szokványos téma megszokott destruktív, értelmetlen, egymással vagdalkozó kezelése minősíti.
Kultúremberek számára ajánlatos fellapozni Deák Ferenc és a passzív ellenállás történetét. Igen, 1848-nak van aktuális üzenete az idióta "nem vagyunk gyarmat!" hőzöngésen túl, mégpedig az, hogy egy adminisztratív eszközökkel totálisan elnyomott nép, ha egységet alkot, képes hatékonyan fellépni az elnyomói ellen. Függetlenül attól, hogy az milyen törvényeket, alkotmányokat és plakátokat csinál.

Csak nem kell folyamatosan a szánkba adott gumicsontokat rágni, majd a darabokat egymás arcába köpni, jóemberek! Elmondjam, mi lesz? Ha kormányunk még mindig ugyanazt a valóságsó forgatókönyvírót használja, mint eddig, akkor a következő a történet - próbálom illő bulvár-nyelven előadni:
Viktor a konszolidáció nevében a nyár folyamán szeretett volna átülni Pál székébe, maga helyére Lézerfiút emelve. Ennek eléggé betett Pál egy régi botlása, de nem baj, sikerült húzni az időt egy darabig. Most Pál azt mondja, marad (még nem kapta meg a telefont) - majd kis idő múlva, a gonosz, külföldről támogatott hazaárulók támadások miatt, az ország további megosztásának elkerülése végett mégis lemond (pedig köztudott módon semmi oka nem lenne rá). A tervezett fejcserék megtörténnek majdnem a tervek szerint; a falu fele sajnálhatja azt a szép embert, hogy lemondatták a komcsik, a másik felének meg hiányozni fog a gumicsont. Vége, reklám, taps, Marslakók.

Na és akkor mi van?

SEMMI! Ugyanazok diktálnak, ugyanazok morognak.

Második hír: Fukushimában a kincstári optimizmus és a gazdasági elvárások, a média szándékos hallgatása ellenére még mindig a fizika és matematika törvényei uralkodnak.

Röviden: a baleset folyamatban van, és még sokáig marad is. Mivel a most hírként felkapott gondolatot decemberben hallottam (egyik beszélgetőtársam által nyugodt lélekkel majomnak nevezett) Arnie Gundersentől, elkapott a hév, és lefordítottam az egész videót.

Érdemes elcsemegézni a részleteken, például

• hogyan nevezünk jelentéktelennek komoly gondokat; 
• hogyan rejtünk el adatokat, hogyan játszunk hazárdjátékot mások egészségével tudományosnak tűnő hablaty mögé rejtve (nyilván a japánoknak is megvan a maguk plágium bizottsága - csak ott életre-halálra megy a játék); 
• hogyan bízzuk meg "nemzetközileg" atomipari ellenőrzési feladatokkal azt szervezetet, amelynek feladata az iparág támogatása

És egy kicsit elgondolkodni azon: ugyan mi a búbánattól működne mindez jól, és mitől változna meg, ha TE nem vagy hajlandó kitörölni a csipát a szemedből, és végre gondolkodni, megismerni legalább a tények megismerhető részét és felelősségtudattal nyilatkozni, dönteni még akkor is, ha mindez kényelmetlen. 

Mert ha nem, akkor mi van?

Akkor beledöglünk, és az utódainkat is kinyírtuk, az van.

Na ez a különbség lényeges és lényegtelen kérdés között.