Ha elég messzire jutottál, a megoldás a hátad mögött van... :-)
Respektu Tempon. Tiszteld az Időt / Az Időt tiszteld.
International readers, please use the english tag to get a first impression, thank you.
2012. március 26., hétfő
Feladatok
@sorsfordító: Köszönöm a könyvet, konkrétan ezzel még nem találkoztam, el fogom olvasni.
Mióta összeállt bennem az a kép, ami jelenleg a tevékenységemet vezérli (csak például: egyedülálló tapasztalattal rendelkező vezető rendszertervezőként egy éve vagyok fizetés nélküli szabadságon, mert olyan dolgokkal foglalkozom, amik szerintem valóban fontosak), elhiheted, komoly munkát fektettem abba, hogy "társakat" keressek. Ezzel egy baj van: a megoldás nagyon vékony ösvény, és iszonyú pontosan kell látni a miérteket ahhoz, hogy értelmes párbeszéd, cselekvés folyhasson. Olyan, mintha egy vékony rést szeretnénk tágítani ékekkel: ha az ék életlen, akkor ahelyett, hogy befeszülne a falak közé, széttúrja a környéket is, és csak elrejti a szem elől az utat. Sok olyan párbeszéden vagyok túl, amiről hetek múltán derült ki, hogy teljesen értelmetlenek voltak. Nincs jobb ötletem, mint támadással kezdeni - és közben megmutatni azt, amit én szeretnék beletenni, a játék így kétoldalú, szabad végiggondolni és kritizálni az elképzeléseimet. Csak tessék figyelembe venni, hogy én milyen szinten gondolkodom, és azon a szinten kommunikálni. Egyébként minek?
Nem az ország kérdés, egy világ él ugyanabban a rémálomban, ugyanazon motivációk miatt (a megoldás sem ország-szintű, hanem kis életközösség szintjén kell kezdeni, de skálázhatónak kell lennie tízmilliárd emberre és az egész bolygóra). Ennek egyébként teljesen logikus oka van, és semmi bajom nincs "a tömeg" lassúságával, az "elit" tompasága viszont tud bosszantani. Akik abból élnek (folyamatos nyafogás mellett dühítően jól), hogy "gondolkodnak" - valójában viszont csak a megszokott környezetben a megszokott építőkockákat pakolásszák egymásra egy igen kritikus időszakban, amikor minden erejükre szükség lenne. Na jó, annak a pici hányadnak az erejére, akik egyáltalán KÉPESEK és hajlandóak az én fogalmaim szerinti gondolkodásra. Nem tudom, hányan lehetnek, de eddig talán egy ilyet találtam.
A "vezetés", mint olyan, érdektelen, a mai társadalomképünk újabb értelmetlen fogalma. Két feladat van:
- Létre kell hozni egy olyan rendszert, amely képes átvenni a közösségek szervezésének feladatát a mai, összeomlóban lévő pénzügyi-politikai rendszertől anélkül, hogy újabb önpusztító motivációkat hozna létre. Ez elemzésem szerint megvalósítható, az emberi elme és a technológiai eszközeink a megvalósítását lehetővé teszik, az elvet és működőképességének indoklását el lehet olvasni, szabad kritizálni. Ez csak ma, az emberi civilizáció történetében egyedülálló pillanatban érhető el, öt évvel ezelőtt nem volt, két év múlva, ha a mai úton haladunk tovább, nem lesz az.
- ÉLNI ebben a rendszerben, gondolkodásban - nem csak beszélni róla. Mintákat adni, amelyek megismerhetők, átérezhetők, és ha szimpatikus, követhetők. Ha úgy vesszük, én élem ezt a rendszert, nem "másoknak", hanem mert így tartom érdemesnek létezni, más, elvileg lehetséges módokon meg értelmetlennek látom.
Vezetni? Eszem ágában nincs senkit, hiszen pont azt tartom az alap problémának, hogy a halál elkerülhetetlenségének tudata elől menekülve saját életünket, felelősségünket folyamatosan átruházzunk másokra. Az lenne a megoldás, hogy RÁM tessék átruházni? Hülyeség... :-) De vállalni azt saját névvel, arccal, amit a világról és önmagamról gondolok, azt igen. Ha érdekel, hogy ez mit jelent, nézz körül kicsit nálam: http://hajnalvilag.blogspot.com/
Címkék:
esély,
gondolkodás,
Hajnalvilág,
magyar,
politika,
személyes,
vita
2012. március 25., vasárnap
"Felemelkedés"
@sorsfordító: Nem értek egyet.
Én eddig azt láttam, hogy a kispadról mindenki okosságokat kiabált, majd a pályán hatalmas lendülettel szaladgálva folyamatosan hátrafelé passzolgatott. Az Alapítvány "cselekvése" az lenne, hogy cikkeket ír, de megvitatni őket képtelen? Épp most olvastam, a kormány meg írt egy könyvet az unortodox sikersztoriról - akkor ők is "cselekedtek", nem? De hagyjuk is ezt.
A szegénység oka szerintem bosszantóan egyszerű, csak nem ott van, ahol a nagy tudású hölgyek és urak kotorásznak. Kíváncsi vagyok, hogy mondjuk ebben a levezetésben talál-e bárki hibát:
http://hajnalvilag.blogspot.com/2011/12/korszellem-ebreszto.html
Ha igazam van, akkor teljesen mindegy, hogyan szerepeltetjük a könyvelésben a szükségszerűen megjelenő fizetett tétlenséget, és milyen szabályokat alkotunk rá. A vereség tényét a rendszer alapszabályai rögzítik, és ez az egész elmélkedés ahhoz hasonlít, mintha egy focicsapat stratégiát szeretne kidolgozni egy olyan meccshez, ahol az ellenfélnek nincs kapuja.
Az ezen való szerencsétlenkedés, bűnbakok keresése, értelmetlen remények keltése meg csak rabolja az időt, és legitimálja az abszurd feltételeket. Mindegy, hogy a kormány vagy ez a hazamentő brigád műveli. Ez a csapat viszont legalább a változatosság kedvéért foglalkozhatna a valódi kérdésekkel anélkül, hogy az ilyesmire igen érzékeny "nemzetközi környezet" azonnal a fejünkre rántaná a rolót. Ezt egy kormány nem teheti meg - és ők sem, ha kormányra kerülnének. Ezért bosszant ez a szűklátókörűség.
Ha kevés lenne a fantázia, mutathatok konkrét terveket, feladatokat, magyarázatokat, tervezés-fejlesztés alatt álló informatikai rendszert, amiben én a megoldás lehetőségét látom. Csak azzal nem tudok mit kezdeni, amikor adok egy levezetést, a cáfolat pedig így hangzik: "Ez hülyeség!" Tudom, hogy meredek dolgokkal foglalkozom - de legalább hajlandó vagyok a szakadék felé nézni, és nem csukott szemmel keresni a "kevésbé rosszat". Arra nincs már idő.

2012. március 24., szombat
HPCWire - The Heterogeneous Programming Jungle
HPCWire - The Heterogeneous Programming Jungle
Being sw "kernel" architect I had to solve the same tasks in several languages, using various tools... I have mentioned my alternate solution here: http://goo.gl/W7xUZ
The problem is that the compiler and the runtime environment does not "see" the logical structure of your program, but has to optimize its operation. This is the root of all evil.
Here, your examples are WRONG.
You don't want to do a maths op on an array, but a thousand entities do the same operation, like calculating blood cells in all the segments of a view. And you don't want to run that cycle, but broadcast that single command to all members.
The solution is a declarative approach. You describe the types, actual object instances and their connections in an external environment. Generate the "connector code" that helps you implement your algorithms in the actual language. So far this would be yet another UML tool, but...
Use a kernel, written and compiled to your actual runtime, for the core operations: object invocation, data manipulation, message sending, locking... Use transparent tools for common operations (binary management, streams, language parsing and text generation, persistent storage, remote connection, GUI, etc). These components use the declarations directly - so they "know" the structure of your solution, and can use their power optimally.
After many experiments, I want to use it in a real system this year. The docs and kernel codes are on GitHub. Critics, comments and help are welcome.
Új nap, új ihlet...
Mert a harag elszáll, a feladat marad... :-)
Facebook üzenet DopeMan-nek
Kedves DopeMan!
Kritizáltalak (a március 15-i beszédről szóló blog bejegyzésednél), de nem írtam javaslatot, elnézést kérek, most pótolom.
Szóval, szerintem te a saját világodban nyerő ember vagy - a magyar emberek (szerintem) többsége azonban nem a te világod része, így nem tudod őket megszólítani. Ahhoz a világhoz például Pikó András vagy Molnár Lajos személyisége, tevékenysége nyit kaput. Megteheted, hogy találkozol, beszélgetsz velük, megismered azt, hogy mit csinálnak, hangot, média felületet nyitsz nekik is, miközben a te üzeneteid is finomodnak azáltal, amit tőlük kapsz.
Egyedülálló helyzeted különleges, példaértékű viselkedésre is lehetőséget teremt számodra: itt és most példát mutathatnál arra, ahogy az "utca emberéből lett híresség" összefog az "uralkodó elitből annak pofátlansága miatt kiszálló", valódi értékeket és szaktudást hordozó emberekkel. Ezzel kifoghatnád a szelet a gondolkodás megosztottságából hasznot húzó, azt növelő és például ellened is könnyedén kihasználó irányítók vitorlájából. Kérlek, fontold meg ezt a javaslatot.
Olvastam az interjúdat, ahol a zenével szembeni alázatról, a mesterség tiszteletéről beszélsz, és elhiszem, hogy a saját területeden valóban komoly szereplő vagy.
Gondolom azt is belátod, hogy a társadalom elemzése, jövő tervezés, megoldások keresése ugyanolyan mesterség lehetne, ha nem tejfeles szájú idióták és primadonnák művelnék.
Ezen a téren viszont te tartozol a jó szándékú, lelkes amatőr kategóriába, amivel semmi baj addig, amíg ennek megfelelően értékeled magad és keresed a helyed.
Ezt, ha akarod, értelmezheted "kihívásnak" - én programozó vagyok, húsz éve azzal keresem a kenyerem, hogy gondolkodom, folyamatokat modellezek és működő rendszereket alkotok. Állok elébe, hogy a társadalom jelen állapotának okairól, lehetséges jövőjéről és a kiútról vitatkozzunk (bár megteheted azt is, hogy beleolvasol az írásaimba, ha van türelmed hozzá).
Ennyit szerettem volna még hozzátenni. Sok sikert!
Haza és haladás - Felemelkedés közös erővel
Ó, a haza alapítványba tömörült megmentői újabb bölcsességet szórtak a pórnép elé... Bocs, nem láttam még, hogy bármelyik író komolyan vett volna, kérdésemre reagált volna - ami azért inkább a "tyúkok etetése", mint a "párbeszéd" érzését kelti. :-)
Ez a részletes, bizonyára komoly fejvakarás mellett (sokak számára munkaidőben) végzett kutatás és gondolkodás egy régi viccet idéz:
A járőr, szokásos esti körútja során mozgásra lesz figyelmes. Egy részeg kering egy közúti lámpa körül, és matat a fűben. Odalép hozzá:
- Maga mit csinál itt, jóember?
- Keresem a kulcsaimat...
A járőr segítőkész, átfésüli a lámpaoszlop környékét, de semmit nem talál.
- Mondja, egyáltalán itt vesztette el a kulcsait?
- Nem, amott a sarkon...
- De akkor miért itt keresi???
- Mert itt van világos...
A tanulmány és elmélet kidolgozói számára nem tűnt még fel, hogy folyamatosan kísérletezünk a szép elveink megvalósítására (itt is eldurran egy rakás szlogen), ugyanilyen tanulmányok születnek, ugyanilyen emberek próbálnak szabályokat faragni belőlük - és ennek ellenére romlik folyamatosan a helyzet?
Ideje lenne végre levonni a valóban lényeges következtetést: ha nem tételezzük fel a többi, hozzánk hasonló, minket megelőző elemző 1: ostobaságát, vagy 2: rossz szándékát, akkor a megfigyelt romlásnak egyetlen oka lehet: mindannyian rossz helyen és rossz módon keressük a hibát. A jelenségek szintjén szerencsétlenkedünk, mintha egy homokfalat toldozgatnánk a folyamatosan fújó szél ellenében, ami nyilván minden tapasztás után máshol kezd ereszteni...
Javaslatom van bőven. FÜLEKET nem találok hozzá :-D
2012. március 23., péntek
A harag napja
Persze ismertségben nem sokat számít, hogy ezen a blogon is megjelenik, de azért továbbítom. Addig tessék észrevenni és segíteni ezt az embert, amíg köztünk van, és elmondja mindezt...
Csak az emlékezet felfrissítése érdekében befűznék ide egy másik videót. Dátum: 1994 február 8. (111. felszólalás) ugyanaz a témakör, hasonló szereposztás - az talán fejlődés, hogy ez ma már a "tisztelt házban" el sem hangozhat, fel kell mondania hozzá egy szakembernek?
Az eltelt tizennyolc év, a pártok és felelősök, nemzetmentők és hazaárulók, felelőtlen ostobák és rátermett szakértők, feltárók és bűnbakok folyamatos csereberéje pedig egyetlen dolgot bizonyítanak minden okoskodásnál élesebben: semminek nincs következménye, semmi nem változott. Ordító ostobaság embereket, pártokat, szlogeneket, zászlókat lobogtatni, menetelgetni meg üvöltözni, a probléma oka mélyebben van.
Talán nem illetlenség a témához tartozó saját blog bejegyzéseimet itt reklámozni (amióta ezen a felületen kiabálok)...
Eleget láttam belőletek, meg azokból is, akik két lépés után a harmadik következtetést már túl kényelmetlennek találják, és beszüntetik a gondolkodást, visszamenekülnek a bizonyítottan lejárt szavatosságú, kiút keresésére alkalmatlan közhelyeik közé. Talán tényleg nem érdemeljük meg a jövőt.

- 2012. március 19. Értelmetlen elvárások az önkorlátozásra (Haza és haladás)
- 2012. március 9. A Milla Álomfőválasztás tanulságai
- 2012. március 2. A politika valós motivációi (Nem tetszik a rendszer)
- 2012. február 15. A bizalom értelmetlensége (Haza és haladás)
- 2012. január 19. Néhány aktuális hír összevetése, a kilógó ló... láb
- 2012. január 8. Kiborító felvételek Orbán Viktorról, és néhány kapcsolódó mozirészlet
- 2011. december 25. Azóta is erősödő valószínűségű sötét vízió
- 2011. december 6. Próbálok magyarázatot találni a nálunk zajló folyamatokra
- 2011. november 16. Kormányzati PR tervek és megvalósulási esélyeik - itt "Fenntarthatósági Keretstratégia" címkével
Nyilván ez szűrt gyűjteménye annak, amit különféle fórumokon ebben az időszakban, illetve az általam akkor látogatott helyeken korábban elmondtam, lényegében nulla érdemi visszhanggal. Talán ennyi szerencsétlenkedés után szabad kivételesen hozzátenni egy személyes megjegyzést (mentségemül szolgáljon, hogy napok óta ki vagyok bukva kissé).
A fiatalkorú fikabajnokoktól a rasszista barmokon át az általános közhelyeket lobogtató jóemberekig, a földön túli megváltásban reménykedőktől az összeomlásra készülve kaját és fegyvert spájzoló idiótákig bezárólag

szánalmasak vagytok, kedves polgártársak.
Eleget láttam belőletek, meg azokból is, akik két lépés után a harmadik következtetést már túl kényelmetlennek találják, és beszüntetik a gondolkodást, visszamenekülnek a bizonyítottan lejárt szavatosságú, kiút keresésére alkalmatlan közhelyeik közé. Talán tényleg nem érdemeljük meg a jövőt.
2012. március 22., csütörtök
Még mindig álom-főzök :-)
DopeManTV: Az Elnök március 15-i beszéde
Kedves Dope!
Korrekt beszéd és dalszöveg - sajnos azonban sem arra a kérdésre nem válaszol, hogy miért alakult ki és miért tartjuk fenn a jelen állapotot, sem pedig arra, hogyan kellene innen kimászni. Ez pedig így nem több, mint egy adag közhely, ami jól hangzik, de nem fáj "a hatalomnak", és nem készteti gondolkodásra a benne hívőket vagy téged gondolkodás nélkül beskatulyázókat.
Nem sokat segít az itt is megjelenő arroganciád sem, ami tőled magáemberként természetes és elfogadható (a "PC" válasz lenne hamisabb), de ezt az "álomfő-projektet" tovább alázza.
Kérlek nézd el nekem, de szerintem a szavazást nem eredeti gondolataiddal, hanem "celebségeddel" nyerted meg, Pikó András vagy Molnár Lajos ugyanolyan hiteles személyiség, viszont sokkal kényelmetlenebbek, mert
- nem lehet őket a "bunkórepper" kategóriába sorolni, ők "közéjük", az "elithez" tartoznak, nem a "pórnéphez". Róluk (jó, borotválkozás után, megfelelő ruhában) az is eszébe juthat egyeseknek, hogy ez az ember a "Nemzeti Pál" helyén is állhatna, személyes értékei, hozzájárulása alapján, és jobb érzés lenne rá államfőként gondolni, magyar állampolgárnak lenni. Talán nem haragszol meg rám, ha azt mondom: ez rád nem annyira érvényes...
- konkrét tervet, futó projektet hoztak, amivel egyértelműen bizonyítani képesek a mai irányító rendszer abszurditását. Józan ésszel és némi történelmi ismerettel szemlélve a dolgot, kiemelkedően fontos András "tabudöntögetése" vagy Lajos "tanszabadsága" - ennek fényében pedig vállalhatatlan az, ami ma ezen a területen történik. Ez konkrét, egyenes, félreérthetetlen, pozitív tény, valós alternatíva, haladási irány. Az, hogy te képes vagy "elégedetlen tömeget" felmutatni, önmagában kevés, minden kor és hatalom velejárója, természetes része.
Hát ez a baj, függetlenül attól, hogy tényleg igyekszel megfelelni a feladatnak, őszintén szólva, nem néztem volna ki belőled ezt a beszédet. Le a kalappal.
------
@DopeManTV: Remélem, nem rám gondoltál... egyáltalán nem "generál problémát a személyed bennem", kifejezetten kellemes meglepetést okoz sok megnyilatkozásod. Kritikám más természetű.
Az a tény, hogy ismertséged révén (a konkrét szavazás eredményét kicsit "szabadon kezelve" ugyan, de ez nem a te sarad) megnyerted a Milla kampányát, vagy hogy az ATV portál szavazásán lenyomod Schmitt Pált, inkább a környezetnek, mint az általad képviselt érték, konkrét program és tevékenység egyediségének, korszakalkotó fontosságának tudható be.
Ismétlem: tényleg úgy gondolod, hogy meghatározó többséget tenne boldoggá, ha te lennél Magyarország (Köztársasági?) Elnöke? Téged boldoggá tenne ez a szerep?
Nem tűnik életszerűnek.
Így viszont mi a helyzet? dr(?) Schmitt Pál megélhetési aláíró sportember kihívója a "nép részéről", közvetlen demokratikus választás (...) alapján DopeMan rapper... hmm...
A Milla Álomfő kampánya akkor lett volna igazán éles, ha nagyon sok emberben merült volna fel a kérdés: "De miért nem ez az ember a valódi elnök?" Ez szerintem nem fog megtörténni - de javíts ki, ha tévedek.
Tényleg úgy gondolod, hogy a kormánynak tartania kellene tőled? Miért?
Hatalmas tömeg teljesen süket bármire, amit mondasz, egyszerűen azért, mert TE mondod, függetlenül annak tartalmától. Minden minősítést félretéve, ez önmaga "számukra" egy igen kényelmes, megosztott helyzet; semmit sem kell csinálniuk, csak nézni, amint a követőid és utálóid üvöltöznek egymással. Komoly változáshoz ennél több kell - de javíts ki, ha tévedek.
A szomorú, hogy szavaiddal egyetértek, jó szándékodat nem vonom kétségbe. Saját magadból, média-szerepedből nem tudsz kilépni, így viszont minden tiszteletre méltó erőfeszítésed ellenére a jelenlegi hatalmi rendszer céljainak megfelelően kihasznál téged. Sajnálom, én így látom, csak ezt szerettem volna elmondani, ha már "álomfőm" lettél :-)
-------
(ezt elküldtem ugyan, de a jelek szerint már nem ment át DopeMan moderátori szűrésén)
@Lacdelo: igen, én elég komolyan vettem a dolgot, mert egyre inkább a körmünkre ég egy gyökeres irányváltás, és szerintem kisülhetett volna belőle valami értelmes is, ha... ha a Milla komolyabban veszi az akkor még nyitottabb lehetőségeit, vagy a közönség komolyabban veszi a végül általuk választott megközelítést.
Ugyanis nem a konkrét arcok a legfontosabbak, hanem MI, a "nép", akik képesek lehettünk volna komolyan venni a lehetőséget, és érdemben, felelősségünk tudatában vitázni, összegyűlni, szavazni - valódi és értelmes alternatívát, kiutat keresni.
A tapasztalat az mutatja, hogy a felébresztésünkhöz még mindig nem volt elég, amit jelenlegi urainktól a nyakunkba kaptunk. Sebaj, biztos van még anyag a saller-puttonyban, meg a más színű bohócok közhely-zsákjaiban.
Egyébként számomra így is igen tanulságos volt a történet, értékes és hiteles embereket láttam, így egyáltalán nem sajnálom az ezzel töltött időt. Ha esetleg érdekel, itt vontam le a tanulságokat:
http://hajnalvilag.blogspot.com/2012/03/egy-fovel-tobb-egy-alommal-kevesebb.html
Morgás joga: Ilyenek vagyunk?
2012.03.22. 09:44:25
Csak azt nem értem, miért kérdés ez?
Olyan, mintha egy fizikus nézné a lejtőn leguruló golyót, és szomorúan konstatálná, hogy gurul lefelé. A másik fizikus meg azon vitázna, hogy a piros vagy a narancs lejtőn gurul jobban lefelé.
Igen. Ezek vagyunk most, a megfigyelt jelenség egyértelmű.
Az igazi kérdések így hangzanak:
- jó-e, hogy ezek vagyunk?
- miért vagyunk ilyenek? Nem "ők", hanem "mi" - sőt, ha azt is figyelembe veszem, hogy mit vagyok képes megváltoztatni, a helyes kérdés: miért vagyok ilyen ÉN?
- mit és hogyan tudok ÉN tenni annak érdekében, hogy ne ilyen legyen, ha nem tetszik a jelen állapot? Ebbe NEM tartozik bele a "többiek felvilágosítása", alias nyilvános nyavalygás és szájkarate.
Szerintem. Kicsit részletesebb fejtegetés a Millás tapasztalatok fényében emerre található:hajnalvilag.blogspot.com/2012/03/egy-fovel-tobb-egy-alommal-kevesebb.html

2012. március 21., szerda
Singularity University
Singularity University... If they can write this about themselves:
Then it might not sound that ridiculous to write them this message:
SU Challenge
Throughout history and across the globe, millions of lives have been improved by the innovative ideas of individuals from many different fields of expertise. Could yours be the next BIG idea?
The Challenge:
How can you improve the standard of living – health, education, and security – of 1 million people in the next 3 years in the CEE&SEE region through the use of technology?
Then it might not sound that ridiculous to write them this message:
Dear Madam/Sir,
I have just found this place and got quite excited about the aims of the University, because they are similar to my personal quest. Alas, I am a 40 years old software architect from Hungary, and having three young children I would not enter a contest for a scholarship in California and some Autodesk stuff.
However, I do have a project that I believe can change our civilization (if we can accept the change in our approach to life, ourselves and each other). I have been working on these topics for almost 20 years, and would appreciate a serious objective review.
Is there anyone over there who can spend a few hours with a weird view of programming, information technology and their connection to our civilization? If yes, here is a very short summary: http://hajnalvilag.hu/projects/dust/dustShort.pdf , my professional CV here: http://hajnalvilag.hu/projects/cv/LorandKedves_cv_pub_en.pdf
In case of a more serious interest, you can see the whole project docs and current sources here: http://dust-framework.org/ (links to GitHub wiki) and a book on my global vision is available here: http://hajnalvilag.hu/books/MondoAurora_en.pdf
I have realized that I might not fit to your challenge, but I still hope that we can do something together.
Thank you
Lorand Kedves
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)