2011. december 21., szerda
Korszellem - megint a pénzről
Oké. Szóval "ők" (vagy esetleg ti is, kronstadt, cantillon?) értitek a rendszer működését. Tisztában vagytok azzal, hogy rossz, és gyakorlatilag pénzügyi érdekeknek megfelelően levezényelt csődök segítségével kiszivattyúzható minden önállóság és érték a "tömeg" kezéből. Nem ti vagytok a döntéshozók, "nem rajtatok múlik", és szomorúan bár, de aktívan részt vesztek jelen civilizációnk elpusztításában. Hogy egy aktuális példát hozzak, íme "megmentőnk, az ESM"
Pár mondatban össze tudom foglalni, miért marhaság ez az egész itteni szájtépés, amiben valamilyen szinten mindenkinek igaza van. Figyeljetek egy kicsit, ha lehet.
1: Egyének szervezett közössége hatékonyabb, mint független egyének halmaza.
1a: szaktudás szerinti specializáció
1b: közösségi tartalékok kezelése az egyéni spájzolással szemben
1c: egyéni biztonságérzet és közösségi értékesség, visszajelzések.
1d: sokkal teherbíróbb az óhatatlanul elkövetett hibákkal szemben (sőt, módjában áll feldolgozni a tapasztalatokat, azok nem vesznek el!)
2: Mindig a nagyobb és/vagy jobban szervezett közösség a hatékonyabb
2a: elérhető erőforrások mennyisége
2b: magasabb szintű specializáció, oktatás, tartalékok
2c: hadsereg létszáma
3: A hatékony szervezés legjobb eszköze (egészen a 21. századig) az érték-absztrakció, közösségi szinten elfogadott csereeszköz - magyarul a pénz
3a: lehetővé teszi nagyobb erőforrás és embertömeg egyidejű mozgatását
3b: lehetővé teszi az időben eltolt hozadékú befektetéseket (pl magas szintű oktatás, várépítés, folyamszabályozás)
4: Az egyénileg birtokolható pénz tönkreteszi a csereeszköz funkciót
4a: A bármire átváltható csereeszköz egyéni felhalmozási igényt indukál ("nagy" egyéni célok, illetve időbeli eltolás: takarékosság a gyereknek, öregkorra, stb.)
4b: következésképpen a forgó csereeszköz mennyisége csökken, nem elég a közösség cserefolyamatainak vezénylésére
4c: a hiány és a birtokolt csereeszköz megszüli a kamat fogalmát, és mivel nincs különbség a tőke és a kamatból származó arany között, megjelenik az exponenciális bővülés igénye
4d: következésképpen a pénz-orientált rendszer hódítani akar, egy idő után nem is erőforrásokért, hanem az aranyért megy bárhová
4e: ha hódítani már nem bír, akkor elkezdi "felvizezni" a csereeszközt (pénzrontás, tartalékráta, stb.)
5: A pénz-alapú szervező rendszer szükségszerűen bekövetkező öngyilkosságánál tartunk
5a: az eddigi felsorolásban nincs rosszindulatú háttérszövetség, nincs kit hibáztatni, egyszerű matematika és az alapvető emberi motivációk figyelembe vétele
5b: Ez a leghatékonyabb szervező eszköz, instabil és hódításra törekszik
5c: Előbb-utóbb mindig kinövi az aktuális technológiai és társadalmi fejlettség birtokában egységesen kezelhető területi és lélekszám korlátot, akkor hódítás helyett rohadni kezd és végül összeomlik.
5d: a mai technológiai fejlettség alkalmassá vált a teljes bolygó területének, a pszichológia és tömegmédia eszközei révén a teljes emberiség ellenőrzésére. Na jó, amely terület és amely embercsoport érdektelen, azzal nem foglalkozik - de amire szüksége van és akire hatni akar, meg tudja tenni vagy meg tudja semmisíteni.
5e: itt a vége, fuss el véle: nincs hová hódítani, és a pénzrontás folyamatának is a legvégén tartunk, reménytelenül eladósodik minden állam és a "tömeg" (99%) egyénenként is.
6: Mégis van megoldás
6a: a pénz azért volt mindmáig a legjobb szervező eszköz, mert nem rendelkeztünk 1: globális és 2: egyidejű információval arról, hogy milyen erőforrásaink és szükségleteink vannak, a pénz a "bármikor, bármit" reprezentálta - elméletileg, a fenti levezetés alapján viszont egész egyszerűen: a pénzrendszer megbízhatósága fordítottan arányos a legutóbbi összeomlás óta eltelt idővel.
6b: ha képesek vagyunk megalkotni egy olyan rendszert, amely közösségi megállapodás alapján szabályozott láthatósággal és teljességgel tartalmazza a közösség (emberi és környezeti) erőforrásait, lehetővé teszi a közösségi igények megfogalmazását és fontossági sorrend kialakítását, a feladatok megvalósításának megszervezését (feladatmegosztás, időbeli tervezés) - akkor ez hatékonyabb, mint az ugyanerre a feladatra létrehozott, de állandóan ellenérdekelt feleket generáló pénzrendszer.
6c: programozó vagyok, és teljes bizonyossággal állíthatom: technikai szempontból egy ilyen rendszer kialakításának és elérhetővé tételének nincs semmi akadálya - kivéve azt, hogy az informatika szintén a monetáris irányításnak megfelelően eladásra és erőforrás-pocsékolásra rendezkedett be.
6d: a láthatóság és a közvetlen reprezentáció az erkölcsileg helyes és hosszú távon fenntartható utak keresését motiválja, szemben a pénz-alapú gondolkodás egyénileg előnyös és rövid távú nyereséget hozó megoldásaival
6e: kialakulóban van az az embertömeg, amely már nem hiszi azt, hogy a jelenleg követett úton van értelmes megoldás. Ma Magyarország "legnépszerűbb" politikusát az emberek kétharmada (hihi) nem szeretné vezető szerepben látni... mit jelent ez vajon? Persze ez természetesen nem garancia arra, hogy a helyes irányba is fog változni a történet - de amennyiben sikerül létrehozni akár bemutató szinten egy ilyen rendszert, és azt néhány megfelelő hozzáállású ember elkezdi használni, és működik, akkor az esély nem nulla.
Nem tudom, hányadszor mondom el mindezt, és az eddigi sikertelenség miatt kezdek megbarátkozni a gondolattal, hogy mégiscsak nulla ez is, de hát ez van, futom az új kört.
Szépen pontokba szedtem a levezetést. Amennyiben bármelyiket vitathatónak látjátok, nosza, beszéljük meg; ha továbbra is indoklás nélkül körbe-körbe akartok futkosni, akkor tegyétek, nem szólok bele többet.
Eredeti hely
Válaszul erre
Oké, ennek se volt értelme.
Nem azt kérdeztem, hogy tudsz-e a kedvenc könyveidből frappáns idézeteket előhúzni. Amennyire én tudom, ez a világ tele van egymásnak ellentmondó és egymás lehülyéző szakértőkkel, és számtalan ennek megfelelő és ellentmondó idézet forrással. Azt viszont, amikor ezt vagdalják egymás fejéhez, nem tartom többre, mint az óvodai "apukám azt mondta" szintet. Én abban reménykedtem, hogy a saját személyes, feltételezésem szerint létező, bár nem bizonyított agysejtjeid megmozgatásával végiggondolod a levezetésemet, és abba kötsz bele.
Talán akkor feltűnik, hogy semmi újat nem mond számomra a listád, amelyben az alkotója a "gazdaság" típusait taglalja, én viszont éppen ennek a fogalomnak az általunk megszokott definícióját kérdőjelezem meg. Nem a formán keringek, ahogy itt szokás, hanem a funkciót tekintem alapvetőnek. A szerződ pedig bizonyára nem látott még fa struktúrájú, vagy dinamikus mesh network alapú működő rendszert, ahol minden döntés a hatókör szerinti szinten történik, amely alkalmas helyi azonnali reakciókra ugyanúgy, mint átfogó, sok részfát érintő tevékenységekre.
Segítek: aminek muszáj megbízhatóan működni, kezdve az élő szervezetektől, bezárva a legjobban felépített elosztott informatikai rendszerekig, bizony így működnek. Csak az alacsonyrendű emberi motivációk kiélésére és elfedésére kialakított hatalmi rendszerekben találod meg az általad említett két végletet: az egymás kárára, ellentétes motivációk szerint működő, "versengő" véglényeket (úgynevezett "fogyasztók"), vagy a totálisan inkompetens "vízfejet" - legyen ez a tervalkotó tanács vagy a tőzsdei hiénafalka.
A szerződ talán nem tudja, hogy a kapitalista jellegű, jutalom-orientált motiváció hivatalos pszichológiai tesztek szerint is csak a monoton munkavégzés serkentésére alkalmas, a kreatív tevékenységekben kifejezetten káros, és az igazán hatékony válasz a közösségi elismerés. Ajánlanám a Motiváció 3.0 című könyvet, ha az én szavaimat nem tekinted megfontolásra érdemesnek.
Talán a szerződ nem értesült arról, hogy a "szabad piac" a megfelelően befolyásolt fogyasztói tömeg esetén, a független objektív ellenőrzés hiányában már nem is annyira szabad. Hogy ha esetleg valaki nem "fogyasztó" (mert nem engedheti meg magának), attól még EMBER... Hogy az egészségügy vagy az idős kor üzleti megközelítése az előbbiek alapján milyen következményekkel jár...
De ezt a listát akár felejtsd is el, mert nem akarok a formán vitatkozni, teljesen igazad van abban, hogy a vízfej ugyanolyan rossz tud lenni. Viszont szépen kérlek, ha csak könyvekből szedett közhelyekkel tudsz szolgálni, ne is fáraszd magad. Vegyük úgy, hogy nyertél, igazad van, gondolkodni sem érdemes, hiszen már minden könyvet elolvastál, amiben benne van az igazság...
Eredeti hely
Válaszul erre
2011. december 20., kedd
Reményünk az ESM - alulnézetben
Újabb érdekes hír a komlómédiától. A hivatalos szöveget természetesen nem ismerem, így nincs módomban a videó állításainak ellenőrzésére, és tény az is, hogy "szövegkörnyezetből kiragadott" mondatokat mutat be. Ennek ellenére, amennyiben ezek a mondatok ebben a formában szerepelnek az ESM szerződés tervezetében, akkor igen hálásak lehetünk a megalkotóinak.
Szerintem ez a szöveg egyértelmű bizonyítéka annak, hogy igenis élnek a világon olyan emberek, akik számára a Föld nevű bolygó nem több egy hatalmas Monopoly játéktáblánál. Vannak, akik számára államok, emberek milliói, erőforrások, termőföld, időjárás, minden csupán óriási táblázatok tömöríthető, diagramokon megjeleníthető oszlopsorai, amikben mi, hétköznapi életet élő, dolgozó emberek már soha meg nem jelenünk. Túl kicsik, jelentéktelenek vagyunk, túl sokan vagyunk.
Ők pedig szeretnék leírva látni, hogy velünk soha nem kerülnek egy kalapba; ha felmutatják az igazolványukat, minden ajtó megnyílik, legyen az hivatal, hálószoba vagy börtön. Ami az övék, azt a játéktábla apró figurái soha el nem vehetik, még csak rá sem nézhetnek.
Az egyre gyakrabban vitatott amerikai FED, a nemzetközi pénzügyi intézmények, bankok, pénzalapok kialakulása mára már történelem, együtt élünk velük, ismerjük és megszoktuk őket. Az ESM viszont új, és most mutatkozik be a maga teljes valójában. Az a félisteni szerep, teljhatalom és sérthetetlenség, amelyet magának itt is megkövetel, most látható, olvasható bárki számára. Ha úgy tetszik, ez a titánok válasza az őket piszkáló embereknek.
Nem szeretnék illúziókat kelteni. Az ESM létrehozása a globális monetáris irányítási rendszer szükségszerű lépése, a kiváltó kényszerhelyzet kialakulása törvényszerű, véleményem szerint több-kevesebb nyafogás után így, ahogy van, létre is fog jönni. Nem kell nagyon aggódni miatta, ez csak egy a sorban a FED, IMF, ... után.
A narancsvidék megmaradt rajongóinak sem érdemes lelkesedni. Orbán Viktor nem a tartalma miatt húzódozott az aláírástól, a mostani IMF huzivoni is csak arról szól, hogy pozíciókat keres az aktuális csődhelyzetünk átmeneti foldozgatása érdekében. Bár ironikus módon néhány téren igazat mond (időnként) orbitális szereptévesztésben van a saját mozgásterével kapcsolatban - és félek, hogy ez nem önálló tevékenysége, hanem okos sugalmazás eredménye. Bosszantóan teljesülnek a feltételezéseim a "kell egy ország" bejegyzés megszületése óta is (újabb nyugdíj trükk, tárgyalások, egészségügy, ...)
A feszültség nő, "démonaink" tevékenysége egyre nyilvánvalóbb. A kérdés: képesek vagyunk-e időben felébredni a rémálomból, mielőtt szörnyet halnánk benne? Bízunk-e abban, hogy képesek vagyunk közösen meghatározott célok érdekében, mindnyájunk örömére együtt dolgozni, a kirablásunk és ostobává tételünk érdekében kialakított intézmény: a globális pénzügyi rendszer nélkül?
Vagy elfogadjuk azt a jövőt, amelyben mondjuk az EMS "munkatársai" a szó szoros értelmében bármit megtehetnek velünk, és "vélelmezzük" azt, hogy ezzel a lehetőséggel soha nem fognak visszaélni, ahogy ezt megtették mondjuk a FED nevében az egész világon, vagy Világbank néven Argentínában.
Nos?
- Kék pirula (Világbank: "Egy szegénység nélküli világért dolgozunk")?
- piros pirula (Hajnalvilág) ?
2011. december 16., péntek
Fukushima - új információk
A legfontosabb: súlyos tévedésben voltam a leolvadt reaktormag további sorsával kapcsolatban. Azt feltételeztem, hogy a leállított urán-alapú láncreakció után még a hasadási melléktermékek nukleáris reakcióban maradnak amiatt, hogy a mag egy amorf kupacot alkot. Emiatt feltételeztem, hogy ez a kupac, ha nem keverik össze megfelelő neutron elnyelő anyagokkal, akkor nagyon sokáig képes izzani.
Ez szerencsére egy túl pesszimista meglátás volt a részemről, ahogy ez kiderül Arnie Gundersen új videójából. Eszerint Fukushimában újabb komoly eseményekkel (robbanás, újabb légköri szennyezés) nem kell számolni. (Ilyen célra ott van az összes többi, több, mint négyszáz aktív atomreaktor, aminél, mint tudjuk, csak annyi kell, hogy bármilyen okból hűtés nélkül maradjon leállás után... :-) )
Ami viszont több évtizedig tartó állandó problémát jelent, hogy a reaktormag közvetlen érintkezésben van hatalmas mennyiségű vízzel, amely ugyan gondoskodik a hűtéséről, viszont radioaktív szennyezést jelent a talajvízre és a Csendes-óceánra.
Részletek a videóban.
Ez szerencsére egy túl pesszimista meglátás volt a részemről, ahogy ez kiderül Arnie Gundersen új videójából. Eszerint Fukushimában újabb komoly eseményekkel (robbanás, újabb légköri szennyezés) nem kell számolni. (Ilyen célra ott van az összes többi, több, mint négyszáz aktív atomreaktor, aminél, mint tudjuk, csak annyi kell, hogy bármilyen okból hűtés nélkül maradjon leállás után... :-) )
Ami viszont több évtizedig tartó állandó problémát jelent, hogy a reaktormag közvetlen érintkezésben van hatalmas mennyiségű vízzel, amely ugyan gondoskodik a hűtéséről, viszont radioaktív szennyezést jelent a talajvízre és a Csendes-óceánra.
Részletek a videóban.
Cunami
Idézet egy levelemből
Az "ismeretterjesztős" hozzáállás nem sokra vezet. Abból indul ki, hogy a többiek hülyébbek, mint én, valamit nem tudnak, és ha elmondom nekik, akkor jobb lesz.
Nem.
A probléma nem az információ elérhetőségével van, hanem azzal, hogy nem akarjuk meghallani, és jó okunk van rá.
Én olyannak látom ezt, mint egy cunamit a hurrikánnal szemben. Azzal foglalkozunk, hogy a hullámok magasságát mérjük, meg falakat építgetünk, meg hasonlók, mintha a "szokásos" problémával néznénk szembe, csak "nagyobb méretekben". Tartalmilag semmi különbség nincs a vietnami és az iraki háború között, az eddigi banki és hitelválságok és a mostani között, és így tovább.
Amit "nem mérünk", hogy most az egész, globális emberi népesség mozog, nem úgy, mint korábban, amikor ezek a jelenségek a maguk módján lokálisak voltak. Itt nem felszíni hullámok vannak, hanem a teljes populáció mozog egyszerre, nincsenek érintetlen területek. Még a világháborúk sem voltak ilyen veszélyesek, mert ott bár tényleg hatalmas, de ellentétes erők feszültek szembe, és képesek voltak kioltani, szétforgácsolni egymást. Most viszont magával az élettel rohanunk szembe, nincs más megoldás, minthogy mindnyájan felmérjük saját szerepünket és felelősségünket, különben a teljesen természetes és megszokott motivációinkat követve letarolunk mindent: természetes élőhelyet, civilizációt, kultúrát.
Kegyetlen dolog ám, amit a blog bejegyzésben írtam: ahogy ráismerek a 2008-ban leírt szöveg pontos megfelelésére a jelen történeteiben (mondjuk Kolontár és az "evolúciós hatások", vagy ez a szavazás és a Gólem története).
Tudom, ez a hozzáállás még kevesebbre vezet, mint az "ismeretterjesztés".
Nekem szinte az egész életem ebben telik el, és kiakasztóan NEHÉZ az a feladat, amit úgy gondolom, talán megtehetek a megoldás érdekében, nemhogy öt perc alatt nem lehet elmagyarázni, de NINCS olyan ember, aki hajlandó lenne végighallgatni. Iszonyú az a légüres, hangtalan tér, ami körülvesz - persze ilyenkor jön az elő, hogy nem érdemes panaszkodni, mert még visszasírom egyszer ezt is.
És megint inkább prédikálással töltöm az időt, mint programozással...
Az "ismeretterjesztős" hozzáállás nem sokra vezet. Abból indul ki, hogy a többiek hülyébbek, mint én, valamit nem tudnak, és ha elmondom nekik, akkor jobb lesz.
Nem.
A probléma nem az információ elérhetőségével van, hanem azzal, hogy nem akarjuk meghallani, és jó okunk van rá.
Én olyannak látom ezt, mint egy cunamit a hurrikánnal szemben. Azzal foglalkozunk, hogy a hullámok magasságát mérjük, meg falakat építgetünk, meg hasonlók, mintha a "szokásos" problémával néznénk szembe, csak "nagyobb méretekben". Tartalmilag semmi különbség nincs a vietnami és az iraki háború között, az eddigi banki és hitelválságok és a mostani között, és így tovább.
Amit "nem mérünk", hogy most az egész, globális emberi népesség mozog, nem úgy, mint korábban, amikor ezek a jelenségek a maguk módján lokálisak voltak. Itt nem felszíni hullámok vannak, hanem a teljes populáció mozog egyszerre, nincsenek érintetlen területek. Még a világháborúk sem voltak ilyen veszélyesek, mert ott bár tényleg hatalmas, de ellentétes erők feszültek szembe, és képesek voltak kioltani, szétforgácsolni egymást. Most viszont magával az élettel rohanunk szembe, nincs más megoldás, minthogy mindnyájan felmérjük saját szerepünket és felelősségünket, különben a teljesen természetes és megszokott motivációinkat követve letarolunk mindent: természetes élőhelyet, civilizációt, kultúrát.
Kegyetlen dolog ám, amit a blog bejegyzésben írtam: ahogy ráismerek a 2008-ban leírt szöveg pontos megfelelésére a jelen történeteiben (mondjuk Kolontár és az "evolúciós hatások", vagy ez a szavazás és a Gólem története).
Tudom, ez a hozzáállás még kevesebbre vezet, mint az "ismeretterjesztés".
Nekem szinte az egész életem ebben telik el, és kiakasztóan NEHÉZ az a feladat, amit úgy gondolom, talán megtehetek a megoldás érdekében, nemhogy öt perc alatt nem lehet elmagyarázni, de NINCS olyan ember, aki hajlandó lenne végighallgatni. Iszonyú az a légüres, hangtalan tér, ami körülvesz - persze ilyenkor jön az elő, hogy nem érdemes panaszkodni, mert még visszasírom egyszer ezt is.
És megint inkább prédikálással töltöm az időt, mint programozással...
2011. december 15., csütörtök
Unit Management and Reference resolution
The first goal of the Unit Manager is to resolve reference values coming from the algorithms.
The algorithm can have different forms, the core is an actual runnable binary code that calls a kernel function with a reference. At this point, the coder could see an array of usable references (in a generated header file), and using one of them actually meant using a generated index of a "vocabulary" for its unit. The unit definition contains the list of these references, and the cells of the resolution table is filled by an identifier matching when loading the unit into the runtime environment. These references can be used by any algorithm created within the unit. It also contains "real data": type definitions and alike, that this unit "serves" to others.
Using this approach, I could create a quite space-efficient solution, because in fact each identifier can exist in multiple instances: once for sure in the owner unit definition, and multiple locations in other units referring to this type, field, channel, etc. This latter id pool has a temporal action, required only when the unit is loaded and the items of the reference table are matched with actual components; later this can be dropped.
The other algorithm type is when it exists as a hierarchy of algorithm nodes. Those nodes also refer to unit components, but at this time the reference is stored using the identifiers in the node data - not actual indexes; and these references have to be resolved to unit-local indexes when loading the nodes. I first thought that this may be in conflict with the references for codes, but it seems to be resolvable.
The problem with this indexing for source codes is that the index is burned into the binary at compile time, and they must be resolved runtime, using those fixed indexes. On the other hand, the algorithm node requests and stores these indexes runtime, so that process is similar to loading the unit definition. I can still keep the most important feature of the unit manager: do not let internal objects (field, type) go out, all calls should only refer to unit handles and reference indexes.
So in this way (why is this whole stuff here?): I can have a Unit definition containing
With this approach, I can throw away the external unit definitions, they are only needed to resolve the components, and at the end all the references are resolved to their real component. This works for any compiled binary using references for accessing a component.
On the other hand, the algorithm nodes refer to units and components by their IDs - but that's OK: when loading the node, the unit reference is resolved to a unit handle, and the API should provide a way to get the (local) Reference for the component ID. So, the node can use the "local" access to any component in any Unit.
The algorithm can have different forms, the core is an actual runnable binary code that calls a kernel function with a reference. At this point, the coder could see an array of usable references (in a generated header file), and using one of them actually meant using a generated index of a "vocabulary" for its unit. The unit definition contains the list of these references, and the cells of the resolution table is filled by an identifier matching when loading the unit into the runtime environment. These references can be used by any algorithm created within the unit. It also contains "real data": type definitions and alike, that this unit "serves" to others.
Using this approach, I could create a quite space-efficient solution, because in fact each identifier can exist in multiple instances: once for sure in the owner unit definition, and multiple locations in other units referring to this type, field, channel, etc. This latter id pool has a temporal action, required only when the unit is loaded and the items of the reference table are matched with actual components; later this can be dropped.
The other algorithm type is when it exists as a hierarchy of algorithm nodes. Those nodes also refer to unit components, but at this time the reference is stored using the identifiers in the node data - not actual indexes; and these references have to be resolved to unit-local indexes when loading the nodes. I first thought that this may be in conflict with the references for codes, but it seems to be resolvable.
The problem with this indexing for source codes is that the index is burned into the binary at compile time, and they must be resolved runtime, using those fixed indexes. On the other hand, the algorithm node requests and stores these indexes runtime, so that process is similar to loading the unit definition. I can still keep the most important feature of the unit manager: do not let internal objects (field, type) go out, all calls should only refer to unit handles and reference indexes.
So in this way (why is this whole stuff here?): I can have a Unit definition containing
- the identifier and
- an ID pool of that unit,
- the definition of itself,
- the partial "definition" of other units (only the items that are referred to)
- arrays of actual unit components (field, type, channel)
- an array of reference objects (the indexes work in this array). They point to a unit definition and an id inside, the actual component is resolved by its id from either the local or the referred unit's own id pool.
With this approach, I can throw away the external unit definitions, they are only needed to resolve the components, and at the end all the references are resolved to their real component. This works for any compiled binary using references for accessing a component.
On the other hand, the algorithm nodes refer to units and components by their IDs - but that's OK: when loading the node, the unit reference is resolved to a unit handle, and the API should provide a way to get the (local) Reference for the component ID. So, the node can use the "local" access to any component in any Unit.
2011. december 14., szerda
devlog start
I have decided to start blogging my progress on Dust Framework.
This is a tough one because my Don Quixote like struggle with this probably impossible dream is one of the most intimate (but not private) parts of my life. However, I have shared the plans and the source codes, so the "static part" of the stuff is already public. I also hope that writing this log will help me stay on the path, will waste less time every time I start the day and get a bit of motivation like "I should do something nice today for the blog..."
Also, the wiki should contain static information and the questions and failures with all the experience from them have no real home there. So this is the place for my findings, those that finally enter the code and those that become failures.
I decided to do this in English simply because
Quick summary of the current situation.
I have thought a lot about how to go forward. I have written a lot into the wiki, but that is simple text, and at a certain point I needed a more hierarchical planning method. I then switched to Edraw, a quite fine mind mapping and drawing tool, created the basic layout of the components. Alas, the finer plans took too much efforts to draw, and was very similar to writing code, which I can do much faster than making a good looking diagram that I will surely have to transform to source code (and keep the two in sync).
So now I write C source as a method of planning. The first level is a kind of pseudo-code, as there is no real implementation behind the functions, but this approach pushes me forward to actual coding questions like component separation and function visibility. I hope this "planning" will eventually turn into a working kernel onto which I can build the core service layer (of course all in POC level).
I am quite confident about the Dust API, which is some enums and ten functions, although these are "collector" functions, like managing a field may mean copying its value out from or into the entity. I feel that in any declarative environment it can be easier to use the same function for a group of actions as long as their parameters are the same.
I have almost entered the first layer of the Dust kernel, which is Context: this is the place where the current kernel call is dressed up with its background information (unit, thread call stack, temporal local variables and transaction state). The next step is to move forward towards the implementation of the first API call, dustGetReferredEntity(). Along the "pseudo-coding" I have hit a synchronization problem and incorrect code structure: the entity map is actually not a passive collector, but I want to use it as an id-based cache with a factory in the background. I don't care if the required entity was there or not at the time of requesting it, I want to get that entity back, either from the cache, or created and probably stored at the time of my call. Considering other service components, some of them would actually use their id maps in the same way. So, this is a "special class of maps" and should be properly supported, the user code has no interest in its internal operations.
I should continue with creating the interface for this LazyMap, and use it in the context function. Then I can go forward to Unit Manager level, where a similar LazyMap will be responsible for providing the caller with the actual unit information block, and the definition of the referred type for creation.
This is a tough one because my Don Quixote like struggle with this probably impossible dream is one of the most intimate (but not private) parts of my life. However, I have shared the plans and the source codes, so the "static part" of the stuff is already public. I also hope that writing this log will help me stay on the path, will waste less time every time I start the day and get a bit of motivation like "I should do something nice today for the blog..."
Also, the wiki should contain static information and the questions and failures with all the experience from them have no real home there. So this is the place for my findings, those that finally enter the code and those that become failures.
I decided to do this in English simply because
- those who know programming enough to understand the content here will surely know English enough to read it
- this belongs to the Dust Framework documentation more than to the ordinary content of this blog (but I don't want to create multiple blogs) and that documentation is also in English
- and anyway, I do use English more in my programming-related writing (and perhaps even thinking) than Hungarian, despite the quality of my language knowledge.
Quick summary of the current situation.
I have thought a lot about how to go forward. I have written a lot into the wiki, but that is simple text, and at a certain point I needed a more hierarchical planning method. I then switched to Edraw, a quite fine mind mapping and drawing tool, created the basic layout of the components. Alas, the finer plans took too much efforts to draw, and was very similar to writing code, which I can do much faster than making a good looking diagram that I will surely have to transform to source code (and keep the two in sync).
So now I write C source as a method of planning. The first level is a kind of pseudo-code, as there is no real implementation behind the functions, but this approach pushes me forward to actual coding questions like component separation and function visibility. I hope this "planning" will eventually turn into a working kernel onto which I can build the core service layer (of course all in POC level).
I am quite confident about the Dust API, which is some enums and ten functions, although these are "collector" functions, like managing a field may mean copying its value out from or into the entity. I feel that in any declarative environment it can be easier to use the same function for a group of actions as long as their parameters are the same.
I have almost entered the first layer of the Dust kernel, which is Context: this is the place where the current kernel call is dressed up with its background information (unit, thread call stack, temporal local variables and transaction state). The next step is to move forward towards the implementation of the first API call, dustGetReferredEntity(). Along the "pseudo-coding" I have hit a synchronization problem and incorrect code structure: the entity map is actually not a passive collector, but I want to use it as an id-based cache with a factory in the background. I don't care if the required entity was there or not at the time of requesting it, I want to get that entity back, either from the cache, or created and probably stored at the time of my call. Considering other service components, some of them would actually use their id maps in the same way. So, this is a "special class of maps" and should be properly supported, the user code has no interest in its internal operations.
I should continue with creating the interface for this LazyMap, and use it in the context function. Then I can go forward to Unit Manager level, where a similar LazyMap will be responsible for providing the caller with the actual unit information block, and the definition of the referred type for creation.
2011. december 13., kedd
Igen, a történelmet MA ÍRJUK!
Mégis újabb videó. Bár nem hallottam róla, történelmi jelentőségű szavazást tartottak december 6-án Los Angelesben! (Forrás: komlomedia.hu) Íme:
Miért is érdekes ez? Valahol Amerikában szenvedélyes hangon kijelentik, hogy a vállalatoknak nincsenek gyermekeik... Mi közünk van nekünk ehhez?
Nagyon is sok.
A világ jelenlegi működését alapvetően befolyásolja a modern demokrácia és annak szabályai, amelyhez a mintát nem kis mértékben az USA törvényei és szokásai adják. Ezek a szokások és törvények teszik lehetővé azt, hogy egy bíróságon "egyenrangú" félként küzdjön meg egymással egy "természetes" és egy "jogi személy", vagyis akár egyetlen ember és egy multinacionális vállalat.
A törvény előtti egyenlőség azonban elképesztő aránytalanságot eredményez, egyetlen (szó szerint) halandó, csekély erőforrásokkal rendelkező, ugyanakkor megfogható, számtalan módon befolyásolható személy szállhat szembe egy gyakorlatilag halhatatlan, ügyvédek, szakértők garmadáját és elképzelhetetlen pénzeket mozgató, számtalan háttér kapcsolattal és lehetőséggel rendelkező, ugyanakkor megfoghatatlan, a világ másik végén "bejegyzett" vállalattal. Volt alkalmam ezt megtapasztalni, amikor civil szervezetként próbáltunk fellépni egy Seychelle szigeteken bejegyzett, "ismeretlen tulajdonosi körrel" rendelkező társaság ellen, akik a Balaton fölött szerettek volna fapados és teher repülőket közlekedtetni.
Ezzel a megoldással gyakorlatilag titánokat teremtettünk, olyan félisteni hatalmú "jogi személyeket", akik óriási erővel rendelkezve hatalmas változásokat hajtottak végre a világban, átlépve személyek és közösségek jogos vagy kevésbé jogos érdekein és szándékain. Megváltoztatták, átalakították a világot, olyan mértékben és sebességgel, amelyre lassú, tisztelettudó, figyelmes emberi gondolkodással nem lett volna lehetőség. Ezeknek a titánoknak köszönhetjük a világ globális szerveződését, az oktatás, kutatás, ipar, kommunikáció, média elképesztő fejlődését. Nélkülük mindez nem, vagy csak sokkal-sokkal lassabban alakulhatott volna ki.
A titánok ideje azonban lejárt. Áttörtek minden határt, meghódították a bolygót, mindenki megismerte hatalmukat és behódolt nekik - ők azonban már nem férnek el a szőnyegen. További hódításra éheznek, most már egymást gyilkolják, az élő környezetet és az emberi társadalom alapjait rombolják korlátozhatatlan erejükkel. Az "Occupy" mozgalmak önmagukban tehetetlenek, tagadásra épülnek, de nem azonosítanak valódi okokat a negatív jelenségek mögött. Ez az alkotmánymódosítási javaslat viszont eleven húsba vág. Megnevezi az egyik alapvető okot, a tényt, hogy "nem természetes jogi személynek" tekinteni egy vállalatot, bankot, stb. helytelen, ez a lehetőség abszolút egyoldalú helyzetet teremt, ahol az egyén vagy emberi közösség egyértelműen alárendelt szerepbe kényszerül. Ezzel szemben csak egy mindenek felett álló szabály, az alkotmány léphet fel, egyértelmű elsőbbséget biztosítva az emberi szempontoknak. Megtiltana minden olyan rejtett pénzügyi tranzakciót, amely politikai eseményekre, például a választásra hatással lehet - ugyanakkor kizárja, hogy a módosítás bármilyen módon felhasználható legyen a sajtó szabadságának korlátozására.
Szép elképzelések, amelyek nyilván hosszú, lassú, számtalan módon támadott folyamatot indítanak el, és nyilván felhígulhatnak a további csatározásokban. A lényeg nem ez. A lényeg az, hogy a sok szempontból példaképként tekintett Egyesült Államokban lerántották a leplet a megszokott gondolkodás egyik alappilléréről, a személyként elidegeníthetetlen jogokkal rendelkező vállalatról, és újra (mert azért ez az amerikai történelemben már korábban létezett) megjelent az a gondolat, hogy minden vállalat gyakorlatilag egy bizonyos feladat megvalósítására létrehozott szolga, és teljes mértékben és minden szinten alárendelt szerepet játszik az emberekkel szemben.
A titánok természetesen nem pusztulnak el egy módosítási javaslattól. Viszont a megszokott összemosással szemben most megjelent egy éles frontvonal "ember" és "cég" között, a harc megkezdődött. Minden elismerés megilleti azokat, akik kiálltak erre a küzdelemre. Az Erő legyen velük.
Önreklám: részletesebb elemzés a "jogi személyek" életével és működésével kapcsolatban a Hajnalvilág 56. oldalán kezdődő "Evolúciós hatás" fejezetben olvasható. Még érdekesebb a párhuzam a 79. oldalon kezdődő "Kylkhor, Gólem" fejezettel - ezt a részletet bizony most be is másolom ide. A vastag betűs kiemelést azért tettem most bele, mert pontosan erre tesznek kísérletet: a "születés", vagyis az "élőként kezelés" eltörlése a cél.
A zsidó kabbala szerint a megfelelően képzett rabbi számára lehetséges, hogy agyagból embert formázzon, majd életre keltse azáltal, hogy a héber „igazság” szót írja a homlokára, leállítani pedig a szó első betűjének letörlésével lehet, így ugyanis a felirat jelentése „halál”. A sebezhetetlen, fájdalmat nem érző, félelmet nem ismerő, hatalmas erejű gólem szolgálni fogja alkotóját, de vigyáznia kell vele, ugyanis nem tud beszélni, nincs lelke vagy értelme, ezért minden parancsot szó szerint, gondolkodás nélkül hajt végre, ráadásul minél tovább létezik, annál nehezebb irányítani. Törvény továbbá, hogy Sabbath, az Úrnak szentelt pihenés napján nem lehet életben. A legenda szerint a prágai Lőw rabbi ezt felejtette el, ezért góleme, akit a zsidó negyed elleni erőszakos támadások kivédésére hozott létre, őrjöngeni kezdett, és a fél várost lerombolta, mire meg tudta állítani.
Ezek a történetek sok tanulságot hordoznak az emberi teremtő képesség hatalmáról és sebezhetőségéről egyaránt. Ma túlnyomó részben egy általunk teremtett világban élünk. Időnk jelentős részét olyan gondolatok foglalják le, amelyek nem a valós (étel, ital, környezet, emberek), hanem az általunk teremtett világra vonatkoznak (árucikkek, politika, gazdaság, karrier, szórakozás). Ez a világ egy általunk teremtett, mérhetetlen hatalommal rendelkező, önálló lényként viselkedik, érzéketlen a fájdalomra, nem fél semmitől. Valójában mi magunk alkotjuk, egyedi fájdalmaink, szenvedésünk és bukásuk a gólem testében zajlik, ám gond nélkül lecserél bennünket a helyünkre várakozó versenytársainkra.
A gond is ugyanaz vele: nem tartottuk tiszteletben a gólem megalkotásának szabályait. Nem vettük figyelembe, hogy a gólem mindent szó szerint értelmez, nincs benne „lélek”, amely figyelembe venné a tettek következményeit, hosszú távú hatásait, a gyengébbekre gyakorolt hatását. Ha azt mondjuk neki, hogy „az ember a legnagyobb érték”, illetve azt, hogy törekedni kell a hatékonyságra, akkor a gólem lecseréli a helyi „értékes” embereket távoli, arctalan rabszolgák tömegére, igyekszik minél kevesebbet használni a túl értékes nyersanyagból. A gólem eszköz, amelyet használni kell, és a használatával járó felelősséget értelmetlen átruházni rá, és a „gazdasági törvényszerűségekre” hivatkozni.
Életben hagytuk Sabbath napján. Profán megfogalmazásban: az Úr rendelése szerint minden hetedik napot tölts azzal, hogy megszemléled, mit csináltál az elmúlt hat nap során, és ezt ne a megszokott tevékenységi körben tedd, hanem az Ő színe előtt, vagyis egy abszolút, teljes hatalom és tudás birtokában ítélő külső szemlélő előtt, a teljes felelősség tudatában, kifogások és mentségek nélkül. Ez az idő az ember és Isten személyes találkozásának van rendelve, a gólem, az ember által teremtett szolga nem szólhat bele, az életét meg kell szakítani. Megtörtük ezt a szabályt, nincs az életünkben egy állandó szembenézés minden tettünk következményével, felelősségünkkel; ezért az általunk teremtett, mérhetetlen hatalommal rendelkező gólem őrjöngeni kezdett. Pusztítja városunkat – természetes életterünket, és minket magunkat is veszélyeztet.
A gólemet mi teremtettük azáltal, hogy agyagból gyúrtunk egy alakot: saját rendszerünkben modelleztük az életet, evolúciót, emberi gondolkodásunkat, majd ráírtuk a homlokára: „igazság”. Igaznak tartjuk a pénzügyi törvényeket, gazdasági szabályokat, élőnek hisszük a gólemet, és elfelejtettük, hogy hét naponként le kellene törölni a homlokáról ezt a szót, és az eszköz helyett önmagunkba, erkölcsi törvényeink felé kellene fordulnunk; elfelejtettük, hogy képesek vagyunk felülemelkedni a gólemen. Ettől aztán a gólem egyre irányíthatatlanabbá vált, hiszen mesterei, mi magunk nem hiszünk már a felette való hatalmunkban, sőt, inkább hazugságokba menekülünk a felelősségtudat elől.
A gólem azzal állítható meg, hogy a homlokára írt „igazság” szó első betűjét, az aleph-et (alfa, az első betű, a kezdet, a születés, teremtés jele) letöröljük; a megmaradó betűk jelentése: halál. Akár úgy is fordítható ez a gondolat, hogy ez nem a gólem elpusztítása, hanem lényegének megjelenése. Mi írtuk rá, hogy ő az igazság, hogy valóban létezik, de ha teremtő erőnket elvonjuk tőle, a helyén a halál marad: a gólem maga nem élő, és halált hoz mindenre, amivel érintkezik. Más szóval: ahhoz, hogy ne tegyen tönkre mindent, a mi hitünk, teremtő erőnk, felelősségünk elengedhetetlen.
Miért is érdekes ez? Valahol Amerikában szenvedélyes hangon kijelentik, hogy a vállalatoknak nincsenek gyermekeik... Mi közünk van nekünk ehhez?
Nagyon is sok.
A világ jelenlegi működését alapvetően befolyásolja a modern demokrácia és annak szabályai, amelyhez a mintát nem kis mértékben az USA törvényei és szokásai adják. Ezek a szokások és törvények teszik lehetővé azt, hogy egy bíróságon "egyenrangú" félként küzdjön meg egymással egy "természetes" és egy "jogi személy", vagyis akár egyetlen ember és egy multinacionális vállalat.
A törvény előtti egyenlőség azonban elképesztő aránytalanságot eredményez, egyetlen (szó szerint) halandó, csekély erőforrásokkal rendelkező, ugyanakkor megfogható, számtalan módon befolyásolható személy szállhat szembe egy gyakorlatilag halhatatlan, ügyvédek, szakértők garmadáját és elképzelhetetlen pénzeket mozgató, számtalan háttér kapcsolattal és lehetőséggel rendelkező, ugyanakkor megfoghatatlan, a világ másik végén "bejegyzett" vállalattal. Volt alkalmam ezt megtapasztalni, amikor civil szervezetként próbáltunk fellépni egy Seychelle szigeteken bejegyzett, "ismeretlen tulajdonosi körrel" rendelkező társaság ellen, akik a Balaton fölött szerettek volna fapados és teher repülőket közlekedtetni.
Ezzel a megoldással gyakorlatilag titánokat teremtettünk, olyan félisteni hatalmú "jogi személyeket", akik óriási erővel rendelkezve hatalmas változásokat hajtottak végre a világban, átlépve személyek és közösségek jogos vagy kevésbé jogos érdekein és szándékain. Megváltoztatták, átalakították a világot, olyan mértékben és sebességgel, amelyre lassú, tisztelettudó, figyelmes emberi gondolkodással nem lett volna lehetőség. Ezeknek a titánoknak köszönhetjük a világ globális szerveződését, az oktatás, kutatás, ipar, kommunikáció, média elképesztő fejlődését. Nélkülük mindez nem, vagy csak sokkal-sokkal lassabban alakulhatott volna ki.
A titánok ideje azonban lejárt. Áttörtek minden határt, meghódították a bolygót, mindenki megismerte hatalmukat és behódolt nekik - ők azonban már nem férnek el a szőnyegen. További hódításra éheznek, most már egymást gyilkolják, az élő környezetet és az emberi társadalom alapjait rombolják korlátozhatatlan erejükkel. Az "Occupy" mozgalmak önmagukban tehetetlenek, tagadásra épülnek, de nem azonosítanak valódi okokat a negatív jelenségek mögött. Ez az alkotmánymódosítási javaslat viszont eleven húsba vág. Megnevezi az egyik alapvető okot, a tényt, hogy "nem természetes jogi személynek" tekinteni egy vállalatot, bankot, stb. helytelen, ez a lehetőség abszolút egyoldalú helyzetet teremt, ahol az egyén vagy emberi közösség egyértelműen alárendelt szerepbe kényszerül. Ezzel szemben csak egy mindenek felett álló szabály, az alkotmány léphet fel, egyértelmű elsőbbséget biztosítva az emberi szempontoknak. Megtiltana minden olyan rejtett pénzügyi tranzakciót, amely politikai eseményekre, például a választásra hatással lehet - ugyanakkor kizárja, hogy a módosítás bármilyen módon felhasználható legyen a sajtó szabadságának korlátozására.
Szép elképzelések, amelyek nyilván hosszú, lassú, számtalan módon támadott folyamatot indítanak el, és nyilván felhígulhatnak a további csatározásokban. A lényeg nem ez. A lényeg az, hogy a sok szempontból példaképként tekintett Egyesült Államokban lerántották a leplet a megszokott gondolkodás egyik alappilléréről, a személyként elidegeníthetetlen jogokkal rendelkező vállalatról, és újra (mert azért ez az amerikai történelemben már korábban létezett) megjelent az a gondolat, hogy minden vállalat gyakorlatilag egy bizonyos feladat megvalósítására létrehozott szolga, és teljes mértékben és minden szinten alárendelt szerepet játszik az emberekkel szemben.
A titánok természetesen nem pusztulnak el egy módosítási javaslattól. Viszont a megszokott összemosással szemben most megjelent egy éles frontvonal "ember" és "cég" között, a harc megkezdődött. Minden elismerés megilleti azokat, akik kiálltak erre a küzdelemre. Az Erő legyen velük.
Önreklám: részletesebb elemzés a "jogi személyek" életével és működésével kapcsolatban a Hajnalvilág 56. oldalán kezdődő "Evolúciós hatás" fejezetben olvasható. Még érdekesebb a párhuzam a 79. oldalon kezdődő "Kylkhor, Gólem" fejezettel - ezt a részletet bizony most be is másolom ide. A vastag betűs kiemelést azért tettem most bele, mert pontosan erre tesznek kísérletet: a "születés", vagyis az "élőként kezelés" eltörlése a cél.
A zsidó kabbala szerint a megfelelően képzett rabbi számára lehetséges, hogy agyagból embert formázzon, majd életre keltse azáltal, hogy a héber „igazság” szót írja a homlokára, leállítani pedig a szó első betűjének letörlésével lehet, így ugyanis a felirat jelentése „halál”. A sebezhetetlen, fájdalmat nem érző, félelmet nem ismerő, hatalmas erejű gólem szolgálni fogja alkotóját, de vigyáznia kell vele, ugyanis nem tud beszélni, nincs lelke vagy értelme, ezért minden parancsot szó szerint, gondolkodás nélkül hajt végre, ráadásul minél tovább létezik, annál nehezebb irányítani. Törvény továbbá, hogy Sabbath, az Úrnak szentelt pihenés napján nem lehet életben. A legenda szerint a prágai Lőw rabbi ezt felejtette el, ezért góleme, akit a zsidó negyed elleni erőszakos támadások kivédésére hozott létre, őrjöngeni kezdett, és a fél várost lerombolta, mire meg tudta állítani.
Ezek a történetek sok tanulságot hordoznak az emberi teremtő képesség hatalmáról és sebezhetőségéről egyaránt. Ma túlnyomó részben egy általunk teremtett világban élünk. Időnk jelentős részét olyan gondolatok foglalják le, amelyek nem a valós (étel, ital, környezet, emberek), hanem az általunk teremtett világra vonatkoznak (árucikkek, politika, gazdaság, karrier, szórakozás). Ez a világ egy általunk teremtett, mérhetetlen hatalommal rendelkező, önálló lényként viselkedik, érzéketlen a fájdalomra, nem fél semmitől. Valójában mi magunk alkotjuk, egyedi fájdalmaink, szenvedésünk és bukásuk a gólem testében zajlik, ám gond nélkül lecserél bennünket a helyünkre várakozó versenytársainkra.
A gond is ugyanaz vele: nem tartottuk tiszteletben a gólem megalkotásának szabályait. Nem vettük figyelembe, hogy a gólem mindent szó szerint értelmez, nincs benne „lélek”, amely figyelembe venné a tettek következményeit, hosszú távú hatásait, a gyengébbekre gyakorolt hatását. Ha azt mondjuk neki, hogy „az ember a legnagyobb érték”, illetve azt, hogy törekedni kell a hatékonyságra, akkor a gólem lecseréli a helyi „értékes” embereket távoli, arctalan rabszolgák tömegére, igyekszik minél kevesebbet használni a túl értékes nyersanyagból. A gólem eszköz, amelyet használni kell, és a használatával járó felelősséget értelmetlen átruházni rá, és a „gazdasági törvényszerűségekre” hivatkozni.
Életben hagytuk Sabbath napján. Profán megfogalmazásban: az Úr rendelése szerint minden hetedik napot tölts azzal, hogy megszemléled, mit csináltál az elmúlt hat nap során, és ezt ne a megszokott tevékenységi körben tedd, hanem az Ő színe előtt, vagyis egy abszolút, teljes hatalom és tudás birtokában ítélő külső szemlélő előtt, a teljes felelősség tudatában, kifogások és mentségek nélkül. Ez az idő az ember és Isten személyes találkozásának van rendelve, a gólem, az ember által teremtett szolga nem szólhat bele, az életét meg kell szakítani. Megtörtük ezt a szabályt, nincs az életünkben egy állandó szembenézés minden tettünk következményével, felelősségünkkel; ezért az általunk teremtett, mérhetetlen hatalommal rendelkező gólem őrjöngeni kezdett. Pusztítja városunkat – természetes életterünket, és minket magunkat is veszélyeztet.
A gólemet mi teremtettük azáltal, hogy agyagból gyúrtunk egy alakot: saját rendszerünkben modelleztük az életet, evolúciót, emberi gondolkodásunkat, majd ráírtuk a homlokára: „igazság”. Igaznak tartjuk a pénzügyi törvényeket, gazdasági szabályokat, élőnek hisszük a gólemet, és elfelejtettük, hogy hét naponként le kellene törölni a homlokáról ezt a szót, és az eszköz helyett önmagunkba, erkölcsi törvényeink felé kellene fordulnunk; elfelejtettük, hogy képesek vagyunk felülemelkedni a gólemen. Ettől aztán a gólem egyre irányíthatatlanabbá vált, hiszen mesterei, mi magunk nem hiszünk már a felette való hatalmunkban, sőt, inkább hazugságokba menekülünk a felelősségtudat elől.
A gólem azzal állítható meg, hogy a homlokára írt „igazság” szó első betűjét, az aleph-et (alfa, az első betű, a kezdet, a születés, teremtés jele) letöröljük; a megmaradó betűk jelentése: halál. Akár úgy is fordítható ez a gondolat, hogy ez nem a gólem elpusztítása, hanem lényegének megjelenése. Mi írtuk rá, hogy ő az igazság, hogy valóban létezik, de ha teremtő erőnket elvonjuk tőle, a helyén a halál marad: a gólem maga nem élő, és halált hoz mindenre, amivel érintkezik. Más szóval: ahhoz, hogy ne tegyen tönkre mindent, a mi hitünk, teremtő erőnk, felelősségünk elengedhetetlen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)