Kedves Krisztián!
Nem a kötekedés szándéka vezet, azt érzem, hogy a fogalmi rendszereink nincsenek fedésben. Számomra úgy tűnik, hogy neked idegen az a felosztás, amiről beszélek, és amit kritikusnak tartok annak érdekében, hogy képesek legyünk olyan emberekkel is szót érteni, hozzánk hasonló hévvel másfajta értékrendet követnek - vagy esetleg épp ugyanolyat. Nézd el nekem, hogy most kicsit konkrétabb leszek.
A szeretetről... összevethetjük a könyvtárunkat, nem hiszem, hogy a témában nagyon eltérő, a másik számára elfogadhatatlan dolgokat találnánk, bár a tiéd talán nagyobb. A "nyilvánvaló alaptétel" fogalmával van bajom, amit olyan kézenfekvőnek kezelsz.
Szerintem a "nagy ellenségek", mondjuk "az ortodoxok", vagy "illuminátusok" ugyanilyen nyilvánvaló alaptételnek tekintik azt, hogy... mit is? a többség emberemlékezet óta egy birkanyáj volt amely pásztorért kiáltott..., ezért kinevezték önmagukat legokosabbnak, vagy éppen Istentől rendeltnek, akik mottója: És nem akarunk minden áron bevonni mindenkit ebbe a körbe a "senkit sem hagyunk hátra" ostoba, élet -, és értelemellenes és szürreális baromsággal. Mindenkit hátrahagyunk és "kihagyunk" aki nem kér az igazságból és jókat és szívesen dagonyázik ebben a posványban. Mert afelől semmi kétségem: ha tényleg létezik ilyen jellegű irányító csoport, ők kiemelkedően intelligensek, és önfeláldozó módon dolgoznak "abszolút igazságuk" érvényre juttatásáért. Milyen kár, hogy eszerint az igazság szerint én a feláldozható posvány vagyok...
Remélem egységében idéztem a mondataidat, és nem úgy, ahogy te az enyémet, amely eredetileg így hangzott: "számtalanszor kell szembesülnöm saját félreértéseimmel, ostobaságommal - például hibás magabiztossággal, romboló szeretettel, építő gyűlölettel." Így is fogalomzavarnak tűnik, vagy csak a felét kihagyva?
De ha már... Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával. Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége. Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja.
Azt hiszem nem kell mondanom, kitől idéztem, remélem, nem csonkítva az értelmét. Mi a különbség mégis a két hitvallás között? Az, hogy Jézus nem "a többieket", hanem önmagát és az övéit tekinti feláldozhatónak, erre figyelmezteti őket. Nem lila gőzt árul, meg felemelkedést, meg csodálatos új világot - hanem az értelmetlennek tűnő önfeláldozást.
Krisztus szavakkal való követéséről szólva (amit nem kevernék a keresztény hittel vagy a hívő élettel) talán felesleges ismét a történelemhez fordulni: keresztes hadjáratok, boszorkányüldözés, tudomány-tiprás, eretnekség fogalma és kezelése... Egyáltalán nem merném biztosra mondani, hogy mit gondolhattak, de félek, ők is sziklaszilárdan hittek abban, hogy Krisztus és a szeretet nevében, helyesen cselekszenek, a "nyilvánvaló alaptételek" - mondjuk hogy a római pápa az egyetlen követhető vezető, akinek eleve elrendelt módon mindig igaza van - betartatása végett.
Ennyi a bajom ezzel a megközelítéssel.
----
Úgy látom, mindnyájan jobban járunk, ha Pengével társalogsz, mi ketten túlságosan hasonlítunk ahhoz, hogy elfogadjuk egymást. Nyilvánvalóan te másként érted a mondataidat, és abszurdnak tűnik a kontextusok felcserélése, vagy az, hogy nem az abszolút értékrendbe vetett hitemet adom fel, hanem azt az elvárásomat, hogy szavaimat egy az egyben össze tudom illeszteni valaki máséval - például a tieiddel. Én így gondolkodom, ez számomra nem baj, remélem te is ugyanilyen könnyű szívvel mondasz le a megtérítésemről.
Tiéd az utolsó szó, részemről téma becsukva, ezt a kört nem rajzolom tovább. Ha változik bennem valami ebben a kérdésben, visszatérek rá.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
2010. szeptember 3., péntek
korszellem-80
Már a gyufa-gyertya dologra gondolsz?
Nem, a "vezető-vezetett szerep" dologra.
A fennálló struktúra tagadása nyilván első körben a "miért van egyáltalán szükség struktúrákra?" kérdést szüli, és sokáig tart, amíg letisztul, hogy nem a struktúra, hanem a felépítő elvek, motivációk okozzák a hibás rendszer kialakulását. Ha ott sikerül használható elveket találnom (pontosabban talán kapiskálnom, mit is írt Lao ce - és még sokan mások, jó régen) akkor szabad hierarchiákban gondolkodni. Globális és gyors változások esetén pedig elkerülhetetlen.
Úgy állsz hozzá a dolgokhoz Te is, hogy a Magad és MÁSOK véleményét összegzed és kialakul egy új látásmód?
Igen is meg nem is.
Igyekszem másoktól felvenni mindazt, ami illeszthető a saját világképembe, előbbre visz, hatékonyabb leszek tőle. Ez szükségképpen szelekciót is jelent, vannak dolgok, amik nem férnek bele ebbe a világba - ezeket meghagyom annak, aki úgy gondolkodik. Előfordulhat (illetve bízom benne, hogy az eddigi utamhoz hasonló módon még sok alkalommal megtörténik majd), hogy a most félretett dolgok felborítják majd a jelen látásmódomat, és akkor képes leszek egy a mainál szélesebb kört magába foglaló világképpel elbírni - de az a holnapi túzok szemben a mai verébbel.
Igyekszem továbbá a jelen világképemet a tőlem telhető (talán unalmas és fárasztó) őszinteséggel és részletességgel beletenni egy közös "látásmódba", amitől nem várom el, hogy olyan legyen, mint az enyém. Pont az a lényeg, hogy a valódi kommunikációra képes közösség integrált tudatossága, látásmódja, világfelfogása olyan sokszínű, mint a tagjai (sőt, "az egész több, mint a részek összessége") - ennek feltétele az, hogy ők képesek a közösség felé őszintének, a közösség felől pedig befogadónak lenni. Szerintem mindkettő igen komoly feladatot ró a személyiségre, ezért nagyra értékelem a törekvést, ami ezen a fórumon is (néha mondjuk sajátos formákban, de) megjelenik.
Eredeti hely
Válaszul erre
Nem, a "vezető-vezetett szerep" dologra.
A fennálló struktúra tagadása nyilván első körben a "miért van egyáltalán szükség struktúrákra?" kérdést szüli, és sokáig tart, amíg letisztul, hogy nem a struktúra, hanem a felépítő elvek, motivációk okozzák a hibás rendszer kialakulását. Ha ott sikerül használható elveket találnom (pontosabban talán kapiskálnom, mit is írt Lao ce - és még sokan mások, jó régen) akkor szabad hierarchiákban gondolkodni. Globális és gyors változások esetén pedig elkerülhetetlen.
Úgy állsz hozzá a dolgokhoz Te is, hogy a Magad és MÁSOK véleményét összegzed és kialakul egy új látásmód?
Igen is meg nem is.
Igyekszem másoktól felvenni mindazt, ami illeszthető a saját világképembe, előbbre visz, hatékonyabb leszek tőle. Ez szükségképpen szelekciót is jelent, vannak dolgok, amik nem férnek bele ebbe a világba - ezeket meghagyom annak, aki úgy gondolkodik. Előfordulhat (illetve bízom benne, hogy az eddigi utamhoz hasonló módon még sok alkalommal megtörténik majd), hogy a most félretett dolgok felborítják majd a jelen látásmódomat, és akkor képes leszek egy a mainál szélesebb kört magába foglaló világképpel elbírni - de az a holnapi túzok szemben a mai verébbel.
Igyekszem továbbá a jelen világképemet a tőlem telhető (talán unalmas és fárasztó) őszinteséggel és részletességgel beletenni egy közös "látásmódba", amitől nem várom el, hogy olyan legyen, mint az enyém. Pont az a lényeg, hogy a valódi kommunikációra képes közösség integrált tudatossága, látásmódja, világfelfogása olyan sokszínű, mint a tagjai (sőt, "az egész több, mint a részek összessége") - ennek feltétele az, hogy ők képesek a közösség felé őszintének, a közösség felől pedig befogadónak lenni. Szerintem mindkettő igen komoly feladatot ró a személyiségre, ezért nagyra értékelem a törekvést, ami ezen a fórumon is (néha mondjuk sajátos formákban, de) megjelenik.
Eredeti hely
Válaszul erre
korszellem-79
Én is bebuktam a sört... 
Ami a szép: erre emberek befizetnek, nem is keveset (ha jól tudom, kis hazánkban is). De ami még durvább: ez a csóka folyamatosan ezt csinálja... Jó, lehet, hogy van ennek spirituális tartalma, de akkor az nekem is magas, pedig hiszek néhány meredek dologban
Eredeti hely
Válaszul erre
Ami a szép: erre emberek befizetnek, nem is keveset (ha jól tudom, kis hazánkban is). De ami még durvább: ez a csóka folyamatosan ezt csinálja... Jó, lehet, hogy van ennek spirituális tartalma, de akkor az nekem is magas, pedig hiszek néhány meredek dologban
Eredeti hely
Válaszul erre
korszellem-78
Hopp, még valami:
És ebben is Krisztust tartom példaképnek: "Aki nem gyűjt velem az szétszór".
És ő azt is mondta, hogy aki szétszór, az nem számít? Nekem inkább az rémlik, hogy minden egyes emberért, bűntelenért és bűnösért, gyűjtőért és szétszóróért jött...
Vajon ő a mai problémákra olyan megoldást keresne, ami csak az őt követőknek jó, vagy olyat, ami mindenkinek? "Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé"... a biztos halálba! (a folytatás se piskóta...) Képes feláldozni nem csak saját életét, hanem az "értékesekét", azokat, akik benne bíztak, őt választották, vele voltak - az "értéktelenekért".
Számomra így példakép az ő története (és tűnik szánalmasnak a saját hozzáállásom). Köszönöm az idézetet, mert nem értem - lesz min töprengenem...
Eredeti hely
Válaszul erre
És ebben is Krisztust tartom példaképnek: "Aki nem gyűjt velem az szétszór".
És ő azt is mondta, hogy aki szétszór, az nem számít? Nekem inkább az rémlik, hogy minden egyes emberért, bűntelenért és bűnösért, gyűjtőért és szétszóróért jött...
Vajon ő a mai problémákra olyan megoldást keresne, ami csak az őt követőknek jó, vagy olyat, ami mindenkinek? "Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé"... a biztos halálba! (a folytatás se piskóta...) Képes feláldozni nem csak saját életét, hanem az "értékesekét", azokat, akik benne bíztak, őt választották, vele voltak - az "értéktelenekért".
Számomra így példakép az ő története (és tűnik szánalmasnak a saját hozzáállásom). Köszönöm az idézetet, mert nem értem - lesz min töprengenem...
Eredeti hely
Válaszul erre
korszellem-77
Azért mert azon dolgoznak, hogy megtudjuk: Mindennek ára van, a fejlett nyugat, csak rabszolgasággal tudja biztosítani saját 'előrehalladását'...! (1982).
Hát, akkor egy valami tuti: nem szabad úgy csinálni, mint ők, hiszen csaknem harminc éve "dolgoznak" negatív eredménnyel...
Eredeti hely
Válaszul erre
Hát, akkor egy valami tuti: nem szabad úgy csinálni, mint ők, hiszen csaknem harminc éve "dolgoznak" negatív eredménnyel...
Eredeti hely
Válaszul erre
korszellem-76
Hohó, ez már igazi vita! 
"A szeretet építő erő ? A gyűlölet romboló erő ?"
Te nem láttál még olyat, hogy valaki a másik embert a szeretetével nyomorít meg, elfogva előle a levegőt, a szabadságot, az önálló gondolkodás és felelősségvállalás esélyét? Nem tartod elképzelhetőnek, hogy a gyermek gyűlölettel lázad ez ellen, abból meríti az erejét? Majd utólag ráébred, hogy emberi, erkölcsi tartását éppen ennek a gyermeki gyűlöletnek köszönheti, és megtanulja valóban szeretni azt, akitől mindezt megkapta? (... nekem nem kell messzire mennem érte)
Talán tényleg nem leszek képes érthetően elmondani: nem az értékrendi elveket kérdőjelezem meg, hanem minket, akik ezeket az elveket látni, követni, nevében cselekedni igyekszünk - ugyanis bár fizikailag, biológiailag azonos világban élünk, a gondolkodásunkat teljes mértékben körülveszi az érzékelésünk és világképünk, utóbbival még azt is megszűrjük, ami a már eleve szegényes érzékelésünkön átjutott. Az a minimum, hogy a saját gondolataimmal szemben kritikus vagyok, relatívnak fogom fel, mert belőlem származnak - és nyitni törekszem a másik ember "igazságára". Ezt nevezik tiszteletnek, ami nélkül nem érdemes kommunikálni, nem azért, mert "megsértem" a másikat, hanem azért, mert önmagam számára lehetetlenné teszem, hogy bármit is tanuljak tőle. Az egész mögött pedig ott figyel a HIT egy abszolút értékrendben, amelynek minél teljesebb megismerésére törekszem minden tapasztalatom - így a többi emberrel való kapcsolatom - révén.
Az én olvasatomban az abszolút értékrend nem olyasmi, amit bármikor teljes mértékben ismerhetek, a nevében kinyilatkoztathatok vagy cselekedhetek - hanem egy élethosszig tartó út, törekvés felé, amelynek során számtalanszor kell szembesülnöm saját félreértéseimmel, ostobaságommal - például hibás magabiztossággal, romboló szeretettel, építő gyűlölettel. Ezek mind nem az "abszolút elvekről" szólnak, hanem a saját életemről és korlátaimról, merthogy hitem szerint nekem, mint halandónak csak ez van! Semmi csillagokból szívott abszolút bölcsesség...
A pusztulásról... én is tartok tőle, két okból. Egyrészt, a saját jövőképemnek töredék százalék esélyt sem adok, ha racionálisan nézem, illetve azért, mert az itt elhangzottakhoz képest sokkal nagyobb veszélyt érzek: szerintem egy mai globális összeomlás nem "csak" az emberi népesség akár 90 feletti százalékát vinné el, hanem a fejlődésünk sok száz évét, és mivel az alapját képező könnyen elérhető energiaforrásokat gyakorlatilag feléltük, már nincs meg az a lépcső sem, amin újra visszamászhatnánk.
Viszont nem vagyok hajlandó önmagam ellen fogadni, én akkor akarok boldog lenni, ha a jövő engem igazol! Tehát, felteszem a sorsomat arra a töredék százalékra, annak érdekében igyekszem haladni. Elismerem: megkérdőjelezhető, sőt ostoba döntés - számomra viszont az egyetlen elfogadható választás.
A salamoni döntésről... amikor gida anno ezt írta, bennem is megmoccant, hogy leírjam a saját stratégiámat. Három fiam van, korban közel egymáshoz, eleinte sok összezördüléssel, de erről leszoktak. A hülye apjuk ugyanis, amikor sírás volt, minden szereplőt arról kérdezte meg, hogy "miért sír a másik?" És leüvöltötte a fejüket, ha magyarázni kezdtek, az egyetlen kérdés az volt, hogy "mit csináltál te, ami miatt ő sír?" - mindegyik szereplőhöz, elkerülhetetlenül, állandóan. Ha pedig muszáj volt köztük "igazságtalanságot tenni", akkor egyformán, életkor szerinti méretű taslit adtam.
Mi ennek az értelme? Isten, az élet, a sors szerintem nem kér tőlünk semmilyen magyarázatot, okoskodást, nincs értelme a hatalmat keresni és neki panaszkodni, tőle kérni. Annak van értelme, ha minden erőnkkel az általunk ismert legjobbra törekszünk, meghallgatunk mindenkit, aki ezért minket lehülyéz - mert lehet, hogy neki van igaza! Igyekszünk együtt, sírás és kiszorítósdi nélkül leélni a bosszantóan rövid élet néha kegyetlenül hosszú perceit, megérteni, elfogadni, jót és jókor adni vagy éppen megtagadni.
"Két ember vitatkozik, hol kel a Nap"... a példa szerintem nem téged igazol. Ha a két embert megkérdezem, mutassa meg, hol kel a Nap, ugyanoda fognak mutatni (bár lehet, hogy közben mindketten zavarba jönnek...) Nem az abszolútumon vitatkoznak, hanem a fogalmaik értelmezésén: "én ezt nevezem nyugatnak" - "én viszont ezt keletnek hívom"... Abszolút és relatív ismét, illetve értelmes vita és acsargás különbsége...
A társadalmi szintű vitathatatlan és kikezdhetetlen alappillérekkel az a baj, hogy társadalmak között feloldhatatlan feszültségekhez vezetnek - nyilván nem kell magyarázni: a vallásháborúk, vagy a 20. század második felének történelmét ebben a mentalitásban kell keresni, és szerintem jobb, hogy a közeledő rázós időszaknak nem egymás torkának szegezett késekkel megyünk neki.
Na, ez így is hosszú lett, gyorsan abbahagyom...
Ja, gida... nem tudod, mennyi nyavalygásba került nekem, amíg képes lettem elfogadni ezt az alapelvet...
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
Válasz 3
Válasz 4
"A szeretet építő erő ? A gyűlölet romboló erő ?"
Te nem láttál még olyat, hogy valaki a másik embert a szeretetével nyomorít meg, elfogva előle a levegőt, a szabadságot, az önálló gondolkodás és felelősségvállalás esélyét? Nem tartod elképzelhetőnek, hogy a gyermek gyűlölettel lázad ez ellen, abból meríti az erejét? Majd utólag ráébred, hogy emberi, erkölcsi tartását éppen ennek a gyermeki gyűlöletnek köszönheti, és megtanulja valóban szeretni azt, akitől mindezt megkapta? (... nekem nem kell messzire mennem érte)
Talán tényleg nem leszek képes érthetően elmondani: nem az értékrendi elveket kérdőjelezem meg, hanem minket, akik ezeket az elveket látni, követni, nevében cselekedni igyekszünk - ugyanis bár fizikailag, biológiailag azonos világban élünk, a gondolkodásunkat teljes mértékben körülveszi az érzékelésünk és világképünk, utóbbival még azt is megszűrjük, ami a már eleve szegényes érzékelésünkön átjutott. Az a minimum, hogy a saját gondolataimmal szemben kritikus vagyok, relatívnak fogom fel, mert belőlem származnak - és nyitni törekszem a másik ember "igazságára". Ezt nevezik tiszteletnek, ami nélkül nem érdemes kommunikálni, nem azért, mert "megsértem" a másikat, hanem azért, mert önmagam számára lehetetlenné teszem, hogy bármit is tanuljak tőle. Az egész mögött pedig ott figyel a HIT egy abszolút értékrendben, amelynek minél teljesebb megismerésére törekszem minden tapasztalatom - így a többi emberrel való kapcsolatom - révén.
Az én olvasatomban az abszolút értékrend nem olyasmi, amit bármikor teljes mértékben ismerhetek, a nevében kinyilatkoztathatok vagy cselekedhetek - hanem egy élethosszig tartó út, törekvés felé, amelynek során számtalanszor kell szembesülnöm saját félreértéseimmel, ostobaságommal - például hibás magabiztossággal, romboló szeretettel, építő gyűlölettel. Ezek mind nem az "abszolút elvekről" szólnak, hanem a saját életemről és korlátaimról, merthogy hitem szerint nekem, mint halandónak csak ez van! Semmi csillagokból szívott abszolút bölcsesség...
A pusztulásról... én is tartok tőle, két okból. Egyrészt, a saját jövőképemnek töredék százalék esélyt sem adok, ha racionálisan nézem, illetve azért, mert az itt elhangzottakhoz képest sokkal nagyobb veszélyt érzek: szerintem egy mai globális összeomlás nem "csak" az emberi népesség akár 90 feletti százalékát vinné el, hanem a fejlődésünk sok száz évét, és mivel az alapját képező könnyen elérhető energiaforrásokat gyakorlatilag feléltük, már nincs meg az a lépcső sem, amin újra visszamászhatnánk.
Viszont nem vagyok hajlandó önmagam ellen fogadni, én akkor akarok boldog lenni, ha a jövő engem igazol! Tehát, felteszem a sorsomat arra a töredék százalékra, annak érdekében igyekszem haladni. Elismerem: megkérdőjelezhető, sőt ostoba döntés - számomra viszont az egyetlen elfogadható választás.
A salamoni döntésről... amikor gida anno ezt írta, bennem is megmoccant, hogy leírjam a saját stratégiámat. Három fiam van, korban közel egymáshoz, eleinte sok összezördüléssel, de erről leszoktak. A hülye apjuk ugyanis, amikor sírás volt, minden szereplőt arról kérdezte meg, hogy "miért sír a másik?" És leüvöltötte a fejüket, ha magyarázni kezdtek, az egyetlen kérdés az volt, hogy "mit csináltál te, ami miatt ő sír?" - mindegyik szereplőhöz, elkerülhetetlenül, állandóan. Ha pedig muszáj volt köztük "igazságtalanságot tenni", akkor egyformán, életkor szerinti méretű taslit adtam.
Mi ennek az értelme? Isten, az élet, a sors szerintem nem kér tőlünk semmilyen magyarázatot, okoskodást, nincs értelme a hatalmat keresni és neki panaszkodni, tőle kérni. Annak van értelme, ha minden erőnkkel az általunk ismert legjobbra törekszünk, meghallgatunk mindenkit, aki ezért minket lehülyéz - mert lehet, hogy neki van igaza! Igyekszünk együtt, sírás és kiszorítósdi nélkül leélni a bosszantóan rövid élet néha kegyetlenül hosszú perceit, megérteni, elfogadni, jót és jókor adni vagy éppen megtagadni.
"Két ember vitatkozik, hol kel a Nap"... a példa szerintem nem téged igazol. Ha a két embert megkérdezem, mutassa meg, hol kel a Nap, ugyanoda fognak mutatni (bár lehet, hogy közben mindketten zavarba jönnek...) Nem az abszolútumon vitatkoznak, hanem a fogalmaik értelmezésén: "én ezt nevezem nyugatnak" - "én viszont ezt keletnek hívom"... Abszolút és relatív ismét, illetve értelmes vita és acsargás különbsége...
A társadalmi szintű vitathatatlan és kikezdhetetlen alappillérekkel az a baj, hogy társadalmak között feloldhatatlan feszültségekhez vezetnek - nyilván nem kell magyarázni: a vallásháborúk, vagy a 20. század második felének történelmét ebben a mentalitásban kell keresni, és szerintem jobb, hogy a közeledő rázós időszaknak nem egymás torkának szegezett késekkel megyünk neki.
Na, ez így is hosszú lett, gyorsan abbahagyom...
Ja, gida... nem tudod, mennyi nyavalygásba került nekem, amíg képes lettem elfogadni ezt az alapelvet...
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
Válasz 3
Válasz 4
2010. szeptember 2., csütörtök
korszellem-75
Hehejj, Krisztián!
Te elolvastad(!) Penge(!) írását, fogtad a benne rejlő jó szándékot(!), hozzátetted saját nézetedet ahhoz, amit ő mondott! Ezzel ritka példát mutatsz az általam itt érzékelt két véglet közötti kommunikációra, és feleslegessé teszel egy jó hosszú, félkész postot. Ráadásul, most egy szavam nincs az Ave és a Béke közötti tartalomra, mert ez valóban méltó hozzájuk - nehogy visszatartsd!
Ugyanakkor nem értek egyet veled abban, hogy "hulljon a férgese". Van egy régi, talán kínai mondás, amit bizonyára pontatlanul idézek: a bölcs vezető el tudja érni, hogy a nép helyesen viselkedjék, de soha nem érheti el, hogy meg is értse azt.
Van, aki erős - van aki gyenge. Van okos, és van egyszerű elme; van szilárd és van befolyásolható gondolkodás. Valóban, ezek nem "eleve elrendelt" dolgok, bizonyos mértékben változhatnak, de sok tanulástól sem lesz bárkiből Einstein. Szerintem a szilárd, magas szintű gondolkozás nem az ítélkezés szabadságát, hanem a mindnyájunk sorsáért vállalt felelősséget jelenti. Nyilván nem kell megváltani a világot - de a lehető legjobbat tenni érte, értünk, utódainkért kötelesség.
Nem állítom, hogy ez működik, de azt mondom: másban nem vagyok hajlandó gondolkozni. Ma felettem ítélnek - de nem azért küzdök, hogy inkább én ítélhessek, hanem azért, hogy megszűnjenek a minket szembe fordító, egymás alá és fölé rendelő gondolati minták. Abban hiszek, hogy mindenkinek megvan a szerepe a világban, nem tartom helyesnek egy új kort tömegpusztulásra építeni. Az tény, hogy ma egy kifordított motivációs rendszer vezérelte globális struktúra dolgozik azon, hogy a lehető legnagyobb embertömeget kábítson el hamis mintákkal, és tény, hogy erre a kábulatra mi magunk vágyunk, azért vagyunk fogékonyak rá - végső soron éppen ezért építettük és tartjuk fenn mi magunk, minden pillanatban. De ez egy másik történet.
Gondolom, az "igazság relatív baromságot" tőlem idézed(?) Ha jobban megfigyeled: nem azt mondom, hogy nincsenek abszolút értékek, sőt, ezek forrását sem helyezem máshová, mint te. Csupán azt állítom, "halandótól", így önmagamtól sem várhatom el ennek teljes megismerését. Az igazság fogalma számomra az általunk befogható rendszeren kívül esik, a hazugság ellentéte az őszinteség... Lehet, hogy az abszolút igazsághoz adott pillanatban egy hazugság közelebb áll, ezt nem tudhatom. Én csak arról beszélhetek, hogy legjobb tudásom, hitem szerint milyen a világ. Így aztán nem gondolhatok, mondhatok vagy tehetek semmit teljes magabiztossággal, "az IGAZSÁG nevében" - csupán aszerint, amit én igaznak hiszek, és amely hitre felteszem az időmet, erőmet - életemet.
Kemény dolog ez, mert nincs mögötte sem a "csillagokból olvasás", sem "az abszolút megbízható forrásból tudom".
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Te elolvastad(!) Penge(!) írását, fogtad a benne rejlő jó szándékot(!), hozzátetted saját nézetedet ahhoz, amit ő mondott! Ezzel ritka példát mutatsz az általam itt érzékelt két véglet közötti kommunikációra, és feleslegessé teszel egy jó hosszú, félkész postot. Ráadásul, most egy szavam nincs az Ave és a Béke közötti tartalomra, mert ez valóban méltó hozzájuk - nehogy visszatartsd!
Ugyanakkor nem értek egyet veled abban, hogy "hulljon a férgese". Van egy régi, talán kínai mondás, amit bizonyára pontatlanul idézek: a bölcs vezető el tudja érni, hogy a nép helyesen viselkedjék, de soha nem érheti el, hogy meg is értse azt.
Van, aki erős - van aki gyenge. Van okos, és van egyszerű elme; van szilárd és van befolyásolható gondolkodás. Valóban, ezek nem "eleve elrendelt" dolgok, bizonyos mértékben változhatnak, de sok tanulástól sem lesz bárkiből Einstein. Szerintem a szilárd, magas szintű gondolkozás nem az ítélkezés szabadságát, hanem a mindnyájunk sorsáért vállalt felelősséget jelenti. Nyilván nem kell megváltani a világot - de a lehető legjobbat tenni érte, értünk, utódainkért kötelesség.
Nem állítom, hogy ez működik, de azt mondom: másban nem vagyok hajlandó gondolkozni. Ma felettem ítélnek - de nem azért küzdök, hogy inkább én ítélhessek, hanem azért, hogy megszűnjenek a minket szembe fordító, egymás alá és fölé rendelő gondolati minták. Abban hiszek, hogy mindenkinek megvan a szerepe a világban, nem tartom helyesnek egy új kort tömegpusztulásra építeni. Az tény, hogy ma egy kifordított motivációs rendszer vezérelte globális struktúra dolgozik azon, hogy a lehető legnagyobb embertömeget kábítson el hamis mintákkal, és tény, hogy erre a kábulatra mi magunk vágyunk, azért vagyunk fogékonyak rá - végső soron éppen ezért építettük és tartjuk fenn mi magunk, minden pillanatban. De ez egy másik történet.
Gondolom, az "igazság relatív baromságot" tőlem idézed(?) Ha jobban megfigyeled: nem azt mondom, hogy nincsenek abszolút értékek, sőt, ezek forrását sem helyezem máshová, mint te. Csupán azt állítom, "halandótól", így önmagamtól sem várhatom el ennek teljes megismerését. Az igazság fogalma számomra az általunk befogható rendszeren kívül esik, a hazugság ellentéte az őszinteség... Lehet, hogy az abszolút igazsághoz adott pillanatban egy hazugság közelebb áll, ezt nem tudhatom. Én csak arról beszélhetek, hogy legjobb tudásom, hitem szerint milyen a világ. Így aztán nem gondolhatok, mondhatok vagy tehetek semmit teljes magabiztossággal, "az IGAZSÁG nevében" - csupán aszerint, amit én igaznak hiszek, és amely hitre felteszem az időmet, erőmet - életemet.
Kemény dolog ez, mert nincs mögötte sem a "csillagokból olvasás", sem "az abszolút megbízható forrásból tudom".
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)