Kedves András,
valamit félreérthetően mondhattam: nem azt állítom, hogy az elméletedet javítani kellene, hanem azt, hogy alapvetően hibás. Nyilván, ezt a véleményemet nem kell elfogadnod, de akkor pontosabban kell cáfolnod az előző felvetést:
- a egyéni szintű biztonságra való törekvés gyűjtögetésre sarkall; a nálam felhalmozódó hálapontok másoknál negatív egyenlegben jelentkeznek, aminek kiegyenlítésére emelni fogják saját "áraikat", stb...
Ehhez hozzátennék még pár gondolatot:
- olvastál már közgazdaságtan tankönyvet? Én hálisten csak egyet, de az azzal kezdődött, hogy a tárgyak és szolgáltatások értékét a pillanatnyi kereslet-kínálati viszony határozza meg. Két nap szomjúság után nincs az a hálapont, vadkörte, talentum, vagy bármi, amit nem adnék meg egy pohár vízért. Ha a gyerekem élete múlik a műtéti várólistán... Nyilván ezt nem kell ennyire sarkítani, de érted a lényeget: az értékelés befolyásolható marketinggel, piaci eszközökkel, ahogy azt egyértelműen meg is teszik, mi meg játsszuk a birkát társadalmi szinten.
- nyilván, ez "kezelhető" szigorú szabályokkal. Na de ezt is megpróbálták már... láttál már te régi orosz kiskanalat? Bele van sajtolva a nyelébe a 2K vagyis két kopejka. Ennyit ér a szocialista tervbizottság véleménye szerint. De annyiért kereskedtek vele, amennyit megadtak érte. És mindenkinek megvolt az egyen klottgatyája, mégis a csempész farmerért állt sorba, mert apám, az de menő... Csinibaba megvan? Azon azért lehet annyit röhögni, mert nagyon igaz.
- utánanéztél a hazai hasonló működő körök tapasztalatainak - pl Talentum Kör, vagy nemzetközi infónak - pl LETSystem, elgondolkodtál azon, hogy ha ez van és működik, miért van még mindig IMF meg forint? Emlegessem a széndioxid-kvóta elmélete és gyakorlata közötti ellentétet? Láttad a "Wörgl-kísérlet" módszereit és leverését? (Negatív kamatozású helyi pénz bevezetése, amivel villámgyorsan felszámolták a kör-tartozásokat, és csodálatos beruházásokat hajtottak végre - 1929-ben, a nagy gazdasági világválság idején és ellenére!) Utóbbi arra is példa, hogy mire kell számítani, ha elég naggyá és sikeressé válik az alternatív rendszer a globális ellenében. Hosszú a lista...
- "államreformról" beszélsz, ami értelmezésem szerint kizárja azt a menekvést, hogy nem kell mindenkinek benne lennie - beleértve azokat is, akik szabotálnák a rendszert. Ez tehát nem érv...
Összefoglalva: minden elismerésem a szándékodért és azért, hogy rászánod az idődet (és pl. a "közösségek közösségei" szerkezet nálam is stimmel) - de eddig nem sikerült olyan újdonságot kihámoznom belőle, ami számomra igazolná a létjogosultságát. Ez nyilván szubjektív, de határozott véleményem.
Az én voksom az előző levélben felvetett "organikus rendszer" megteremtése mellett van, ahol a motivációk felismerése és összehangolása a cél, kihagyva végre a közvetítő absztrakciós réteget, ami ezt csak elhomályosítani képes. Ezt többször a fórumba nem linkelem be, de a bemutatkozásomban látható (kattint az lkedves névre) Hajnalvilág linken bő száz oldalon elolvashatod. Számítástechnikusként pedig az ehhez szükséges informatikai rendszer megalkotásán dolgoznék, ha végre képes lennék átjutni azon a falon, amit mindenki más járdának nevez... és lehet, hogy csak én vagyok hülye, amikor át akarok menni rajta ("de hisz mindenki menetiránnyal szembe megy"!)
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
2010. március 4., csütörtök
korszellem-21
Kedves "x",
látod, ez a baj. Abban, amit írtam, nulla irónia van, mégsem vagyok képes olyan formát adni neki, hogy ez át is jusson hozzád. Nem tudom elérni, hogy elhidd: nekem feleslegesen írsz hosszan ezekről a dolgokról, (a hátteret jobban megvilágító, ezért igen fontos személyes részleteken kívül) továbbra sincs olyan, amiről legalább érintőlegesen ne tudnék, amit ne fogadnék el.
Vitánk sem erről szól. "Azért tartom nagyon fontosnak a természeti/szerves/spirituális népek példáját, mert nekik mindig az volt az alap, hogy a következő generációnak meglegyen az élettere. Sőt gazdagabb legyen mint nekik volt." Ezzel tökéletesen egyetértek, éppen ezért nem fogadom el ezt a megelőző mondatodat: "Mit tudnak tenni a Bushmanok, vagy az indiánok a világért? Azon kívül, hogy végóráikat várják?" Függetlenül attól, hogy az első mondat az emberi minőségek VP elleni védelmében, a második pedig a magyar öntudat agymosás elleni védelmében hangzott el.
Vannak érdekes kérdések, amiket nagyon másként látunk, de igazából nem tudok beszélgetni róla, mert két tűz közé szorulok két (érzésem szerint kissé "túlfűtött", és valójában nem is nekem, hanem a rólam kialakított képednek szóló) megnyilatkozásod között...
Az a tanítóm, aki annak idején az idézőjeles beszédről leszoktatott, jó munkát végzett. Az emberi kommunikációban a jelek szerint az a hibám, hogy túl egyenes, talán gépies erőfeszítést teszek arra, hogy pontosan közöljem a gondolataimat, és nem fordítok figyelmet arra, hogy a mögötte vélelmezhető iróniát vagy minősítést kezeljem. Ezt önmagában nem minősítem hibának, inkább egyfajta belső célnak - a tévedés az, hogy ennek ellenére írok ahelyett, hogy csendben olvasnék.
Ez valójában pótcselekvés, mert ahhoz meg dühítően kevéssé vagyok gépies, hogy a gondolataimat programkóddá tudjam végre alakítani (a meta-meta szinten ledobja az agyam az ékszíjat), ezért megint idekattintok, olvasok, aztán beszélgetni kezdek fejben és kész, nulla fókusz. Persze ilyenkor már tök mindegy, hogy leírom, vagy tovább merengek rajta. Nem muszáj sok időt vesztegetni arra, amit írok - épp elég baj, hogy én komolyan veszem. Bár persze hívőként úgy is felfoghatom, hogy most "pihenek", aztán megint Borgulok egyet... sokkal jobban hangzik. Ha már nagyon zavar, szólj - akkor majd nem küldöm el.
Eredeti hely
Válaszul erre
látod, ez a baj. Abban, amit írtam, nulla irónia van, mégsem vagyok képes olyan formát adni neki, hogy ez át is jusson hozzád. Nem tudom elérni, hogy elhidd: nekem feleslegesen írsz hosszan ezekről a dolgokról, (a hátteret jobban megvilágító, ezért igen fontos személyes részleteken kívül) továbbra sincs olyan, amiről legalább érintőlegesen ne tudnék, amit ne fogadnék el.
Vitánk sem erről szól. "Azért tartom nagyon fontosnak a természeti/szerves/spirituális népek példáját, mert nekik mindig az volt az alap, hogy a következő generációnak meglegyen az élettere. Sőt gazdagabb legyen mint nekik volt." Ezzel tökéletesen egyetértek, éppen ezért nem fogadom el ezt a megelőző mondatodat: "Mit tudnak tenni a Bushmanok, vagy az indiánok a világért? Azon kívül, hogy végóráikat várják?" Függetlenül attól, hogy az első mondat az emberi minőségek VP elleni védelmében, a második pedig a magyar öntudat agymosás elleni védelmében hangzott el.
Vannak érdekes kérdések, amiket nagyon másként látunk, de igazából nem tudok beszélgetni róla, mert két tűz közé szorulok két (érzésem szerint kissé "túlfűtött", és valójában nem is nekem, hanem a rólam kialakított képednek szóló) megnyilatkozásod között...
Az a tanítóm, aki annak idején az idézőjeles beszédről leszoktatott, jó munkát végzett. Az emberi kommunikációban a jelek szerint az a hibám, hogy túl egyenes, talán gépies erőfeszítést teszek arra, hogy pontosan közöljem a gondolataimat, és nem fordítok figyelmet arra, hogy a mögötte vélelmezhető iróniát vagy minősítést kezeljem. Ezt önmagában nem minősítem hibának, inkább egyfajta belső célnak - a tévedés az, hogy ennek ellenére írok ahelyett, hogy csendben olvasnék.
Ez valójában pótcselekvés, mert ahhoz meg dühítően kevéssé vagyok gépies, hogy a gondolataimat programkóddá tudjam végre alakítani (a meta-meta szinten ledobja az agyam az ékszíjat), ezért megint idekattintok, olvasok, aztán beszélgetni kezdek fejben és kész, nulla fókusz. Persze ilyenkor már tök mindegy, hogy leírom, vagy tovább merengek rajta. Nem muszáj sok időt vesztegetni arra, amit írok - épp elég baj, hogy én komolyan veszem. Bár persze hívőként úgy is felfoghatom, hogy most "pihenek", aztán megint Borgulok egyet... sokkal jobban hangzik. Ha már nagyon zavar, szólj - akkor majd nem küldöm el.
Eredeti hely
Válaszul erre
2010. március 2., kedd
korszellem-20
Kedves "x",
mondom, hogy nem megy ez nekem... Egyszerűen képtelen vagyok áttolni a dróton, hogy nem azért nem reagálok a felvetéseidre, mert nem értem, vagy nevetségesnek tartanám amiről beszélsz - hanem azért, mert nincs mit hozzátennem. Nézd el nekem, hogy ez számomra inkább "ős-tudás", mert mondjuk a fokrendszer megszüntetése mintha a folyamszabályozással kezdődött volna, Mikszáthnál sem azt a nagyon szép világot olvasom, amiről te beszélsz. De lehet, hogy most is hülyeséget mondok - ha egyszer oda jutok, megkérdezlek, hogy kitől érdemes tanulnom.
Ha valaki csak Tibettel, vagy a VP-vel jönne, én mondanám neki, hogy nézzen utána a magyar dolgoknak, vagy kérdezzen téged - neked viszont amazt "reklámozom", hogy azért máshol IS van tudás. Nem hinném, hogy bármilyen megnyilvánulásomból ki lehetne olvasni a magyarság lebecsülését - az pedig, hogy zavar, sőt taszít bármilyen más nép vagy gondolkodás lebecsülése, lehet túlzott liberalizmus, én mégis tartom magam hozzá. Teljesen egyetértünk abban, hogy a magyarság megismerése, megélése alapvető dolog - de szerintem fel lehet emelni, követni egy értéket anélkül is, hogy más értékeket eltaposnánk.
Jó, kicsit meredeken fogalmaztam a "teremtés működtetésével" kapcsolatban (a biztonság kedvéért most szó szerint idézlek) - de amit utána írtam, halál komoly: nem mondom, hogy nem működhet; de amennyit én tudok róla, az kevés ahhoz, hogy rábízzam a gyermekeim sorsát. Te nem félsz a káosztól, én igen - bár lenne neked igazad.
Aztán jön még sok minden, amiről nem is értem, mi közöm van hozzá. Szerintem te elég világosan fogalmazol, ez láthatóan nekem nem megy - köszönöm, hogy segítesz kigyógyulni egy újabb tévedésemből.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
mondom, hogy nem megy ez nekem... Egyszerűen képtelen vagyok áttolni a dróton, hogy nem azért nem reagálok a felvetéseidre, mert nem értem, vagy nevetségesnek tartanám amiről beszélsz - hanem azért, mert nincs mit hozzátennem. Nézd el nekem, hogy ez számomra inkább "ős-tudás", mert mondjuk a fokrendszer megszüntetése mintha a folyamszabályozással kezdődött volna, Mikszáthnál sem azt a nagyon szép világot olvasom, amiről te beszélsz. De lehet, hogy most is hülyeséget mondok - ha egyszer oda jutok, megkérdezlek, hogy kitől érdemes tanulnom.
Ha valaki csak Tibettel, vagy a VP-vel jönne, én mondanám neki, hogy nézzen utána a magyar dolgoknak, vagy kérdezzen téged - neked viszont amazt "reklámozom", hogy azért máshol IS van tudás. Nem hinném, hogy bármilyen megnyilvánulásomból ki lehetne olvasni a magyarság lebecsülését - az pedig, hogy zavar, sőt taszít bármilyen más nép vagy gondolkodás lebecsülése, lehet túlzott liberalizmus, én mégis tartom magam hozzá. Teljesen egyetértünk abban, hogy a magyarság megismerése, megélése alapvető dolog - de szerintem fel lehet emelni, követni egy értéket anélkül is, hogy más értékeket eltaposnánk.
Jó, kicsit meredeken fogalmaztam a "teremtés működtetésével" kapcsolatban (a biztonság kedvéért most szó szerint idézlek) - de amit utána írtam, halál komoly: nem mondom, hogy nem működhet; de amennyit én tudok róla, az kevés ahhoz, hogy rábízzam a gyermekeim sorsát. Te nem félsz a káosztól, én igen - bár lenne neked igazad.
Aztán jön még sok minden, amiről nem is értem, mi közöm van hozzá. Szerintem te elég világosan fogalmazol, ez láthatóan nekem nem megy - köszönöm, hogy segítesz kigyógyulni egy újabb tévedésemből.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
korszellem-19
Kedves "x",
sajnos, veled kapcsolatban is azt érzem, hogy minden szándékom ellenére elbeszélünk egymás mellett - nyilván nem vagyok elég jó abban, hogy gondolataim lényegét kifejezzem. Bár, íme egy valódi különbség: ha eltévedek egy nagyvárosban, akkor talán nem visszafelé indulok, hanem igyekszem tájékozódni, és megkérdezni a helyieket - ettől még nem kell elfelejtenem, hogy honnan jöttem :-)
A magyar ős-tudással kapcsolatos hosszú fejtegetésed nem sok újat mondott azokhoz képest, amiket máshol már elmondtál - és címszavak szintjén engem sem leptél meg. Nyilván határozottan akkor tudnék a témában nyilatkozni, ha magam is használnám ezeket a dolgokat, ám jelenleg nem teszem, és ha tenném, akkor sem ebben a formában beszélgetnék róla. Erre ne vesztegessünk túl sok szót.
Amivel folyamatosan gondom van, az az "über alles" hangoztatása, aminek a tartalomtól függetlenül rettenetes következményei voltak már a történelemben. A magyar az őstudás népe. A zsidók meg Isten választott népe. Az árja faj mind felett áll. Az amerikai szellem a legjobb. Az igazhitűek... És mindenkinek a saját igaza a többi fölött áll. Szerinted lehet így egy jól működő világot építeni? Az én szememben az az érték, amit működésében megtapasztalok - és nem az, amit ki kell nyilatkoztatni. Ettől még tarthatom nagy értéknek a magyarságomat, és fontosnak azt, hogy idővel elmélyedjek sok rétegében. Számomra nyilván ez van mindenek előtt - de ettől még nem muszáj mások előtt is lennie, vagy nekem mások előtt lenni azért, mert én ezzel foglalkozom. Ha azzal, amit ebből kiindulva elérek, hasznára lehetek másoknak, akkor van miről beszélni és lehet az önfényezés helyett a magyarságnak hálát adni.
Érintőlegesen ismerkedtem más kultúrákkal is, és veled ellentétben nem venném készpénznek, hogy egy magyar sámán sok újat tudna mondani indián, bushman, tibeti, ... kollégájának; az én érzésem az, hogy a bölcsesség nem áll meg egy fajnál, nemzetnél, földrajzi helynél - mindnyájunk előtt nyitva álló út. Igaz, én sem tudok más olyan kultúráról, ahol ilyen magas szintű lett volna az összhang - bár azért pl. a régi Tibet megérne egy kört...
De erről sem szeretnék túl sokat beszélni: kérlek fogadd el, hogy a magyarság (minden értékét tiszteletben tartva) önmagában még nem "ultima ráció" nálam.
Valamit nem jól mondhattam: én nem attól rettegek, hogy jönnek a támadók. Ők itt vannak - az a világ nincs itt, amiről te beszélsz: a mai életünket nem a kurul-taj döntése határozza meg, a terméshozamot pedig gépekkel és műtrágyával biztosítjuk a föld-csakra-programozás helyett. Mielőtt lecsapnál: NEM azt mondom, hogy ez a jó, azt mondom, hogy ez VAN - pedig régen szerinted amúgy volt, én meg ebben nem vitatkozom: igazad lehet. Azzal játszottam csupán, hogy mi lehetett az oka ennek az átalakulásnak, és választottam egy számomra szimpatikus elméletet, ami ráadásul feladatot is ad a számomra - ennyi.
De ha érdekel, elmondom, hogy mitől félek. Én úgy látom, hogy a világ hatalmai az utolsó köröket játsszák egy kártyajátékban, ami után a pofozkodás jön. A zsetonok végösszege több száz Föld erőforrásait reprezentálják, a duzzadó zsebek urai pedig hülyén néznek: nem tudnak vásárolni, hiszen ahogy költeni kezdenének, a többiek is azt tennék, és a pénz értéke, mint a kő zuhanna lefelé. Ki hitte volna: rájuk rohadt a műanyag lakat. Ezt még húzhatnák bármeddig, csakhogy az erőforráskészleteknek is a vége felé járunk (a jelen habzsolás mellett). Vagyis, rövidesen vásárolni KELL és nem lesz MIT, és akkor szokás szerint jön a pofozkodás, az erőforrások utolsó tartalékaiból.
Amikor viszont ezután sincs olaj, leállnak a gépek, nincs műtrágya, rovarirtó, gépi öntözés ... akkor legjobb tudásom szerint az intenzív mezőgazdaság terméshozamainak a töredékét kezdi adni a föld. Nincs szállítás, villany, kommunikáció, ipar, egészségügyi ellátás, összeomlik a nagyvárosok fenntartó rendszere, nincs rendfenntartás, csak a puszta létért folyó küzdelem.
Szerinted a valóban csodálatos Kárpát medencében relatíve kis veszteséggel kihúzhatunk egy ilyen szituációt azzal, hogy (emberöltőnyi tudás és tapasztalat nélkül) mind kimegyünk falura és pálinkát főzünk a gyümölcsből. Szerintem meg nem - ha egymást nem is kezdjük legyakni, attól még sokan fognak emlékezni a térképre. Arról pedig, hogy utána mi jön, mesélhetnének a "végóráikat váró" őslakos észak-amerikai indiánok, akiket egy földrésznyi paradicsomból irtottak ki tűzzel-vassal a saját civilizációjuk felsőbbrendűségétől megrészegült telepesek.
Lehet abban bízni, hogy a VP tudós-mágusai hirtelen előkapják a hidroponikus táptenyészeteiket és a hatalmas energiát, ami itt van körülöttünk, csak nem használjuk (erről a megújuló energia felhasználással kapcsolatos felméréseket azért érdemes lenne átolvasni kicsit... ). Lehet arra számítani, hogy hirtelen előugrik a megfelelő mennyiségű és tudású sámán az egész bolygón, jól átprogramozzák a csakráit, így a kilúgozott talaj erőforrások, ember és szaktudás nélkül is hirtelen ontani kezdi az élelmet hétmilliárd ember számára.
Ne érts félre. Egyikről sem tudok annyit, hogy magabiztosan kizárhassam a lehetőségét - bármelyik megtörténhet. Én azonban egyikben sem bízom, és inkább olyan megoldással foglalkozom, amelynek megvalósulásában szegényes tudásom birtokában hinni képes vagyok. Az viszont idegesít, hogy ma sem sikerült fogást találnom azon a rohadt falon, ami előtt tizenöt éve toporgok. Igaz, kicsit mindig előbbre jutok, látom a korábbi kísérleteim hibáit - de még mindig nem vagyok elég jó hozzá, és mivel lepattanok róla, itt agyalok megint. Francba. És bocs. Talán jobb lenne csendben maradnom, és békén hagyni a "korszellemet"...
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
sajnos, veled kapcsolatban is azt érzem, hogy minden szándékom ellenére elbeszélünk egymás mellett - nyilván nem vagyok elég jó abban, hogy gondolataim lényegét kifejezzem. Bár, íme egy valódi különbség: ha eltévedek egy nagyvárosban, akkor talán nem visszafelé indulok, hanem igyekszem tájékozódni, és megkérdezni a helyieket - ettől még nem kell elfelejtenem, hogy honnan jöttem :-)
A magyar ős-tudással kapcsolatos hosszú fejtegetésed nem sok újat mondott azokhoz képest, amiket máshol már elmondtál - és címszavak szintjén engem sem leptél meg. Nyilván határozottan akkor tudnék a témában nyilatkozni, ha magam is használnám ezeket a dolgokat, ám jelenleg nem teszem, és ha tenném, akkor sem ebben a formában beszélgetnék róla. Erre ne vesztegessünk túl sok szót.
Amivel folyamatosan gondom van, az az "über alles" hangoztatása, aminek a tartalomtól függetlenül rettenetes következményei voltak már a történelemben. A magyar az őstudás népe. A zsidók meg Isten választott népe. Az árja faj mind felett áll. Az amerikai szellem a legjobb. Az igazhitűek... És mindenkinek a saját igaza a többi fölött áll. Szerinted lehet így egy jól működő világot építeni? Az én szememben az az érték, amit működésében megtapasztalok - és nem az, amit ki kell nyilatkoztatni. Ettől még tarthatom nagy értéknek a magyarságomat, és fontosnak azt, hogy idővel elmélyedjek sok rétegében. Számomra nyilván ez van mindenek előtt - de ettől még nem muszáj mások előtt is lennie, vagy nekem mások előtt lenni azért, mert én ezzel foglalkozom. Ha azzal, amit ebből kiindulva elérek, hasznára lehetek másoknak, akkor van miről beszélni és lehet az önfényezés helyett a magyarságnak hálát adni.
Érintőlegesen ismerkedtem más kultúrákkal is, és veled ellentétben nem venném készpénznek, hogy egy magyar sámán sok újat tudna mondani indián, bushman, tibeti, ... kollégájának; az én érzésem az, hogy a bölcsesség nem áll meg egy fajnál, nemzetnél, földrajzi helynél - mindnyájunk előtt nyitva álló út. Igaz, én sem tudok más olyan kultúráról, ahol ilyen magas szintű lett volna az összhang - bár azért pl. a régi Tibet megérne egy kört...
De erről sem szeretnék túl sokat beszélni: kérlek fogadd el, hogy a magyarság (minden értékét tiszteletben tartva) önmagában még nem "ultima ráció" nálam.
Valamit nem jól mondhattam: én nem attól rettegek, hogy jönnek a támadók. Ők itt vannak - az a világ nincs itt, amiről te beszélsz: a mai életünket nem a kurul-taj döntése határozza meg, a terméshozamot pedig gépekkel és műtrágyával biztosítjuk a föld-csakra-programozás helyett. Mielőtt lecsapnál: NEM azt mondom, hogy ez a jó, azt mondom, hogy ez VAN - pedig régen szerinted amúgy volt, én meg ebben nem vitatkozom: igazad lehet. Azzal játszottam csupán, hogy mi lehetett az oka ennek az átalakulásnak, és választottam egy számomra szimpatikus elméletet, ami ráadásul feladatot is ad a számomra - ennyi.
De ha érdekel, elmondom, hogy mitől félek. Én úgy látom, hogy a világ hatalmai az utolsó köröket játsszák egy kártyajátékban, ami után a pofozkodás jön. A zsetonok végösszege több száz Föld erőforrásait reprezentálják, a duzzadó zsebek urai pedig hülyén néznek: nem tudnak vásárolni, hiszen ahogy költeni kezdenének, a többiek is azt tennék, és a pénz értéke, mint a kő zuhanna lefelé. Ki hitte volna: rájuk rohadt a műanyag lakat. Ezt még húzhatnák bármeddig, csakhogy az erőforráskészleteknek is a vége felé járunk (a jelen habzsolás mellett). Vagyis, rövidesen vásárolni KELL és nem lesz MIT, és akkor szokás szerint jön a pofozkodás, az erőforrások utolsó tartalékaiból.
Amikor viszont ezután sincs olaj, leállnak a gépek, nincs műtrágya, rovarirtó, gépi öntözés ... akkor legjobb tudásom szerint az intenzív mezőgazdaság terméshozamainak a töredékét kezdi adni a föld. Nincs szállítás, villany, kommunikáció, ipar, egészségügyi ellátás, összeomlik a nagyvárosok fenntartó rendszere, nincs rendfenntartás, csak a puszta létért folyó küzdelem.
Szerinted a valóban csodálatos Kárpát medencében relatíve kis veszteséggel kihúzhatunk egy ilyen szituációt azzal, hogy (emberöltőnyi tudás és tapasztalat nélkül) mind kimegyünk falura és pálinkát főzünk a gyümölcsből. Szerintem meg nem - ha egymást nem is kezdjük legyakni, attól még sokan fognak emlékezni a térképre. Arról pedig, hogy utána mi jön, mesélhetnének a "végóráikat váró" őslakos észak-amerikai indiánok, akiket egy földrésznyi paradicsomból irtottak ki tűzzel-vassal a saját civilizációjuk felsőbbrendűségétől megrészegült telepesek.
Lehet abban bízni, hogy a VP tudós-mágusai hirtelen előkapják a hidroponikus táptenyészeteiket és a hatalmas energiát, ami itt van körülöttünk, csak nem használjuk (erről a megújuló energia felhasználással kapcsolatos felméréseket azért érdemes lenne átolvasni kicsit... ). Lehet arra számítani, hogy hirtelen előugrik a megfelelő mennyiségű és tudású sámán az egész bolygón, jól átprogramozzák a csakráit, így a kilúgozott talaj erőforrások, ember és szaktudás nélkül is hirtelen ontani kezdi az élelmet hétmilliárd ember számára.
Ne érts félre. Egyikről sem tudok annyit, hogy magabiztosan kizárhassam a lehetőségét - bármelyik megtörténhet. Én azonban egyikben sem bízom, és inkább olyan megoldással foglalkozom, amelynek megvalósulásában szegényes tudásom birtokában hinni képes vagyok. Az viszont idegesít, hogy ma sem sikerült fogást találnom azon a rohadt falon, ami előtt tizenöt éve toporgok. Igaz, kicsit mindig előbbre jutok, látom a korábbi kísérleteim hibáit - de még mindig nem vagyok elég jó hozzá, és mivel lepattanok róla, itt agyalok megint. Francba. És bocs. Talán jobb lenne csendben maradnom, és békén hagyni a "korszellemet"...
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
korszellem-18
Kedves Andro,
ha a véleményem érdekel - az elég távol áll az általad leírtaktól. Ha jól értem, azt állítod (egyébként meglehetősen régi a koncepció), hogy a pénz nem "rossz", csak rosszul használjuk, iktassuk ki a hitel és a kamat fogalmát, tegyük ellophatatlanná, és "meggyógyul". Szerintem ez tüneti kezelés, a felsoroltak csupán jelenségek egy mélyebb ok fölött.
Én úgy látom, abban a pillanatban, amikor az erőforrások és a szükségletek közé egy egyénhez kötött transzfer eszközt teszünk (nevezzük pénznek, hálapontnak, fabatkának, vackornak, tök mindegy), már elrontottuk az egészet. A csereügylet adott pillanatban játszódik le, az ember azonban a jövőre is gondol: amikor (átmenetileg, huzamosan vagy végleg) képtelenné válik mások szolgálatára; gondol a gyerekeire, akiknek támogatást szeretne biztosítani. Ha létezik a birtokolható transzfer eszköz, akkor ezt akarja majd birtokolni, tartalékolni a rossz időkre, a gyerekeknek (nem feltétlenül "örökségre", hanem a felnevelésre). Vagyis: kivonja a forgalomból, ezzel hálapont-adósságot teremt - következésképpen az "adósok" nyilván nagyobb hálapont-összegeket kérnek a szolgáltatásaikért, hogy egyenlíthessenek, aki reménytelennek érzi a helyzetét (törvényszerűen lesz ilyen is), vesztesként kiválik a rendszerből - esetleg megjelenik a hálapont-kölcsön, hálapont-üzérkedés (amikor a rendszerben megjelenő tranzakció valójában nem a megjelölt felek között zajlik).
Minderre elvileg megoldást jelent a szintén régen kitalált negatív kamat, vagyis ha a "fabatka" megáll valakinél, akkor elkezdi veszíteni az értékét - én viszont hiszek az emberi leleményben, amely ilyen körülmények között is talál megoldást arra, hogy a tartalékait ügyes transzfereken keresztül megőrizze. A kérdés soha nem a szabály, hanem a motiváció!
Egyén és közösség úgy illik egymáshoz, mint a Yin és Yang. Az egyén fő problémája, hogy sérülékeny és véges élettartamú, ezért hinnie kell abban, hogy
- amikor gyenge lesz, meg fogja kapni a szükséges törődést, hogy felépüljön
- amikor erős, akkor munkájának (életének) értelme van, hozzátesz valamit a világhoz, amiért érdemes élni, amire a halál árnyékában is jó lesz visszagondolni.
A közösség képes megszervezni az őt alkotó egyének szükségleteinek kielégítését - ehhez igénybe veszi az egyének képességeit, akik ezáltal hasznos tevékenységgel töltik idejüket. Ha visszahúzódik ebből a szerepből, akkor megkapjuk a mai "kapitalista" világot (mondhatni, "túl Yin" civilizáció) - ha erőssé akar lenni és behatol az egyének életébe, akkor "kommunistává" ("túl Yang") lesz.
Véleményem szerint két, egymást kölcsönösen kizáró rendszer létezik. Az egyik szerint a közösség deklarálja, hogy a pillanatnyilag rendelkezésre álló erőforrások függvényében mindent megtesz azért, hogy az egyének szükségleteit homogén módon, a pillanatnyi "értéktől" függő részrehajlás nélkül kielégítse. Ehhez természetesen erőforrásaival "jól sáfárkodik", közösségi tartalékokat is képez, és egyértelműen meghatározóak a fenntartás, értékmegőrzés, hosszú távú gondolkodás szempontjai. Itt nyilván értelmetlen, csak zavart okoz minden olyan eszköz, ami a szükségletek és az erőforrások között megjelenik.
A másik változat, amikor a közösség csak közvetítő szerepet vállal abban, hogy az egyének intézzék fennmaradásukkal kapcsolatos ügyeiket. A közvetítő rendszert ez a megközelítés törvényszerűen korrumpálja, folyamatosan torzul az "erősek" érdekeinek megfelelően (hiszen ez pozitív visszacsatolás: minél erősebb vagyok, annál könnyebben formálom az igényeimnek megfelelően a rendszert, aminek révén egyre erősebb leszek - ha nem harcolok, eltaposnak) addig, amíg össze nem omlik. Csak körül kell nézni.
Az elsőként leírt modell a "szerves" közösségé, remélem nem tévedek nagyot, ha azt mondom, "x" ilyennek látja az általa képviselt ősmagyar gondolkodást. Ugyanakkor ez a modell fizikai szinten alulmarad a másodikkal szemben: a szerves gondolkodás a közösségben képez tartalékot, helyhez kötött és azt igyekszik betölteni - míg a másikat az állandóan generálódó adósság hódításra, szerzésre, növekedésre (vagy inkább dagadásra) készteti. A hódítóval szembeni ellenállásra nincs elég erőforrása a megtartónak, hiszen a hódító minden erejét a szerzésre fordítja és abból él, amit a megtartótól elrabol - akárhány hódítót verne vissza a megtartó, úgyis jön a következő. Csak azok jönnek, a megtartók nem mozognak... illetve: a megtartó közösség szabályaival azonosulni képtelen emberek, csoportok hódítóként válnak le arról, esetleg tönkreteszik szülő-közösségüket.
Az egyetlen megoldás, amiben szerintem jelenleg élünk: a megtartó visszahúzódik és átengedi a világot a hódítónak, akivel ebben versenyezni nem tud - és amikor a hódító elfoglalja az egész világot, és minden határvidéken önmagába ütközve "túl-győzi" magát, szépen felkel, és a hódító eszközeit felhasználva (mert anélkül képtelen lenne rá), globális rendszerré formálja magát. Ezek az eszközök a spirituális fejlettség által egyéni szinten megnyíló lehetőségek nélkül is globális gondolkodásra és kommunikációra adnak lehetőséget - sőt rákényszerítenek. Kevés ember érzi, éli meg teljes mélységében az egységet minden emberrel, az élő és élettelen környezettel, múlttal és jövővel - viszont a globális pénzügyi / irányítási / szállítási rendszer, a szennyezés, a járványok kérdései akkor is rákényszerítenek minket; a (ma még rajtunk élősködő) globális média, az internet pedig lehetőséget ad rá. Ez a mi időnk!
Ez az, ami miatt vitatkozom "x"-el. Szerintem nem kell túlzottan hangsúlyozni a magyar szellem különlegességét, éljük meg azt mi, magyarok - ha tényleg akkora, hát legyünk méltók hozzá, nem szájjal, hanem az életünkkel. És éljék meg a bolygó többi megtartói: a tudás, mesterségek, földek és vizek őrzői; a valódi tudósok és a falvak lakói, erdei népek, bushmanok, eszkimók, őslakos indiánok, tibetiek, dél-amerikaiak, kínaiak - mind a sajátjukat, mélyüljenek el benne.
Köztünk pedig teremtse meg a mai technológia és modern gondolkodás nem a fizikai dolgok és emberi testek, hanem a tudás és gondolat, felelősség, tisztelet és szeretet szabad áramlását, mert erre való, és már ma is megvan hozzá minden - mondom MINDEN eszközünk. "Csak" a szándék, az önismeret és a másik tudásának tisztelete hiányzik.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
ha a véleményem érdekel - az elég távol áll az általad leírtaktól. Ha jól értem, azt állítod (egyébként meglehetősen régi a koncepció), hogy a pénz nem "rossz", csak rosszul használjuk, iktassuk ki a hitel és a kamat fogalmát, tegyük ellophatatlanná, és "meggyógyul". Szerintem ez tüneti kezelés, a felsoroltak csupán jelenségek egy mélyebb ok fölött.
Én úgy látom, abban a pillanatban, amikor az erőforrások és a szükségletek közé egy egyénhez kötött transzfer eszközt teszünk (nevezzük pénznek, hálapontnak, fabatkának, vackornak, tök mindegy), már elrontottuk az egészet. A csereügylet adott pillanatban játszódik le, az ember azonban a jövőre is gondol: amikor (átmenetileg, huzamosan vagy végleg) képtelenné válik mások szolgálatára; gondol a gyerekeire, akiknek támogatást szeretne biztosítani. Ha létezik a birtokolható transzfer eszköz, akkor ezt akarja majd birtokolni, tartalékolni a rossz időkre, a gyerekeknek (nem feltétlenül "örökségre", hanem a felnevelésre). Vagyis: kivonja a forgalomból, ezzel hálapont-adósságot teremt - következésképpen az "adósok" nyilván nagyobb hálapont-összegeket kérnek a szolgáltatásaikért, hogy egyenlíthessenek, aki reménytelennek érzi a helyzetét (törvényszerűen lesz ilyen is), vesztesként kiválik a rendszerből - esetleg megjelenik a hálapont-kölcsön, hálapont-üzérkedés (amikor a rendszerben megjelenő tranzakció valójában nem a megjelölt felek között zajlik).
Minderre elvileg megoldást jelent a szintén régen kitalált negatív kamat, vagyis ha a "fabatka" megáll valakinél, akkor elkezdi veszíteni az értékét - én viszont hiszek az emberi leleményben, amely ilyen körülmények között is talál megoldást arra, hogy a tartalékait ügyes transzfereken keresztül megőrizze. A kérdés soha nem a szabály, hanem a motiváció!
Egyén és közösség úgy illik egymáshoz, mint a Yin és Yang. Az egyén fő problémája, hogy sérülékeny és véges élettartamú, ezért hinnie kell abban, hogy
- amikor gyenge lesz, meg fogja kapni a szükséges törődést, hogy felépüljön
- amikor erős, akkor munkájának (életének) értelme van, hozzátesz valamit a világhoz, amiért érdemes élni, amire a halál árnyékában is jó lesz visszagondolni.
A közösség képes megszervezni az őt alkotó egyének szükségleteinek kielégítését - ehhez igénybe veszi az egyének képességeit, akik ezáltal hasznos tevékenységgel töltik idejüket. Ha visszahúzódik ebből a szerepből, akkor megkapjuk a mai "kapitalista" világot (mondhatni, "túl Yin" civilizáció) - ha erőssé akar lenni és behatol az egyének életébe, akkor "kommunistává" ("túl Yang") lesz.
Véleményem szerint két, egymást kölcsönösen kizáró rendszer létezik. Az egyik szerint a közösség deklarálja, hogy a pillanatnyilag rendelkezésre álló erőforrások függvényében mindent megtesz azért, hogy az egyének szükségleteit homogén módon, a pillanatnyi "értéktől" függő részrehajlás nélkül kielégítse. Ehhez természetesen erőforrásaival "jól sáfárkodik", közösségi tartalékokat is képez, és egyértelműen meghatározóak a fenntartás, értékmegőrzés, hosszú távú gondolkodás szempontjai. Itt nyilván értelmetlen, csak zavart okoz minden olyan eszköz, ami a szükségletek és az erőforrások között megjelenik.
A másik változat, amikor a közösség csak közvetítő szerepet vállal abban, hogy az egyének intézzék fennmaradásukkal kapcsolatos ügyeiket. A közvetítő rendszert ez a megközelítés törvényszerűen korrumpálja, folyamatosan torzul az "erősek" érdekeinek megfelelően (hiszen ez pozitív visszacsatolás: minél erősebb vagyok, annál könnyebben formálom az igényeimnek megfelelően a rendszert, aminek révén egyre erősebb leszek - ha nem harcolok, eltaposnak) addig, amíg össze nem omlik. Csak körül kell nézni.
Az elsőként leírt modell a "szerves" közösségé, remélem nem tévedek nagyot, ha azt mondom, "x" ilyennek látja az általa képviselt ősmagyar gondolkodást. Ugyanakkor ez a modell fizikai szinten alulmarad a másodikkal szemben: a szerves gondolkodás a közösségben képez tartalékot, helyhez kötött és azt igyekszik betölteni - míg a másikat az állandóan generálódó adósság hódításra, szerzésre, növekedésre (vagy inkább dagadásra) készteti. A hódítóval szembeni ellenállásra nincs elég erőforrása a megtartónak, hiszen a hódító minden erejét a szerzésre fordítja és abból él, amit a megtartótól elrabol - akárhány hódítót verne vissza a megtartó, úgyis jön a következő. Csak azok jönnek, a megtartók nem mozognak... illetve: a megtartó közösség szabályaival azonosulni képtelen emberek, csoportok hódítóként válnak le arról, esetleg tönkreteszik szülő-közösségüket.
Az egyetlen megoldás, amiben szerintem jelenleg élünk: a megtartó visszahúzódik és átengedi a világot a hódítónak, akivel ebben versenyezni nem tud - és amikor a hódító elfoglalja az egész világot, és minden határvidéken önmagába ütközve "túl-győzi" magát, szépen felkel, és a hódító eszközeit felhasználva (mert anélkül képtelen lenne rá), globális rendszerré formálja magát. Ezek az eszközök a spirituális fejlettség által egyéni szinten megnyíló lehetőségek nélkül is globális gondolkodásra és kommunikációra adnak lehetőséget - sőt rákényszerítenek. Kevés ember érzi, éli meg teljes mélységében az egységet minden emberrel, az élő és élettelen környezettel, múlttal és jövővel - viszont a globális pénzügyi / irányítási / szállítási rendszer, a szennyezés, a járványok kérdései akkor is rákényszerítenek minket; a (ma még rajtunk élősködő) globális média, az internet pedig lehetőséget ad rá. Ez a mi időnk!
Ez az, ami miatt vitatkozom "x"-el. Szerintem nem kell túlzottan hangsúlyozni a magyar szellem különlegességét, éljük meg azt mi, magyarok - ha tényleg akkora, hát legyünk méltók hozzá, nem szájjal, hanem az életünkkel. És éljék meg a bolygó többi megtartói: a tudás, mesterségek, földek és vizek őrzői; a valódi tudósok és a falvak lakói, erdei népek, bushmanok, eszkimók, őslakos indiánok, tibetiek, dél-amerikaiak, kínaiak - mind a sajátjukat, mélyüljenek el benne.
Köztünk pedig teremtse meg a mai technológia és modern gondolkodás nem a fizikai dolgok és emberi testek, hanem a tudás és gondolat, felelősség, tisztelet és szeretet szabad áramlását, mert erre való, és már ma is megvan hozzá minden - mondom MINDEN eszközünk. "Csak" a szándék, az önismeret és a másik tudásának tisztelete hiányzik.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Válasz 2
2010. február 26., péntek
korszellem-17
Kedves "x",
egyetértek veled sok mindenben (bár a gondolkodásom "fejlettségét" talán nem emelném ki annyira, szerintem elég primitív megállapításokat teszek) - arról az örökségről, amiről beszélsz, talán soha nem fogok annyit tudni, mint te. Viszont... az a világ elmúlt.
Ha egy harcművész mester vereséget szenved, nem takarózik azzal, hogy az ellenfelek többen voltak, nem játszottak szabályosan. "Vesztettem, mert nem voltam elég jó. Viszont még mindig élek, lehetőséget kaptam arra, hogy értékeljem a tanulságot és jobbá legyek általa." Talán egy új stílust fejleszt ki a tapasztalat segítségével, ami korábban eszébe sem jutott volna. Talán segítséget kér a legyőzőitől ennek során... Ez rettentő nehéz, de ez tesz különbséget "mester" és "oktató" közt(!)
A "régi világ" nem volt elég jó a benne élő embereknek, megtagadták, elszakadtak tőle - talán túl szakrális, túl kötött volt, ugyanúgy, ahogy a VP elmélete túl liberális, túl üres, túl materiális. Ne menjünk messzire az időben: mivé lett a Gandhi által megálmodott szabad India? Két, egymással harcban álló részre szakadt, atomfegyverekkel fenyegetőző és iszonyú korrupcióval megvert országgá, amelyet a tőke újra gyarmatosít. Gandhi nagyon jó volt - talán túl jó ehhez a világhoz, de akkor vajon elég jó?
Neked kéne mondanom, hogy az egyen-súly feltétele az ellen-tét - szemben mindazzal, ami egy-oldalú? Hogy az "ellenség" nem a másik ember, az ellen-ség a köztük lévő viszony? Hogy vajon külső vagy belső harcról szól a fohász: "nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel"? Vajon mit tesz az a kar: megöli a másikat, vagy egymáshoz öleli a harcolókat? Hogy az egész-ség feltétele az ellen-felek közötti harmónia?
Én úgy látom, a mai kor egyetlen, nagyon halvány esélyét az jelenti, hogy a nagyon jó szándékkal, hittel képviselt régi bölcsesség, és a nagyon jó szándékú, a mai őrülettel lassan szembeforduló modern tudás végre egymásra talál. Ha ez jelent valamit, kérlek benneteket (mondjuk: -x-fegyver és Penge... nem kiáltó a hasonlóság? a két hit lovagja, és most nem viccelek), fogadjátok el a másik jó szándékát és tudását; amikor a másikban lévő hiányt nézitek, ne a hibát lássátok benne, hanem a helyet, lehetőséget, amit ti adhattok hozzá egy közösen épített, rajtunk egyenként (egyéni tudásunkon, véleményünkön) túlmutató világhoz. Én legalábbis így látom.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
egyetértek veled sok mindenben (bár a gondolkodásom "fejlettségét" talán nem emelném ki annyira, szerintem elég primitív megállapításokat teszek) - arról az örökségről, amiről beszélsz, talán soha nem fogok annyit tudni, mint te. Viszont... az a világ elmúlt.
Ha egy harcművész mester vereséget szenved, nem takarózik azzal, hogy az ellenfelek többen voltak, nem játszottak szabályosan. "Vesztettem, mert nem voltam elég jó. Viszont még mindig élek, lehetőséget kaptam arra, hogy értékeljem a tanulságot és jobbá legyek általa." Talán egy új stílust fejleszt ki a tapasztalat segítségével, ami korábban eszébe sem jutott volna. Talán segítséget kér a legyőzőitől ennek során... Ez rettentő nehéz, de ez tesz különbséget "mester" és "oktató" közt(!)
A "régi világ" nem volt elég jó a benne élő embereknek, megtagadták, elszakadtak tőle - talán túl szakrális, túl kötött volt, ugyanúgy, ahogy a VP elmélete túl liberális, túl üres, túl materiális. Ne menjünk messzire az időben: mivé lett a Gandhi által megálmodott szabad India? Két, egymással harcban álló részre szakadt, atomfegyverekkel fenyegetőző és iszonyú korrupcióval megvert országgá, amelyet a tőke újra gyarmatosít. Gandhi nagyon jó volt - talán túl jó ehhez a világhoz, de akkor vajon elég jó?
Neked kéne mondanom, hogy az egyen-súly feltétele az ellen-tét - szemben mindazzal, ami egy-oldalú? Hogy az "ellenség" nem a másik ember, az ellen-ség a köztük lévő viszony? Hogy vajon külső vagy belső harcról szól a fohász: "nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel"? Vajon mit tesz az a kar: megöli a másikat, vagy egymáshoz öleli a harcolókat? Hogy az egész-ség feltétele az ellen-felek közötti harmónia?
Én úgy látom, a mai kor egyetlen, nagyon halvány esélyét az jelenti, hogy a nagyon jó szándékkal, hittel képviselt régi bölcsesség, és a nagyon jó szándékú, a mai őrülettel lassan szembeforduló modern tudás végre egymásra talál. Ha ez jelent valamit, kérlek benneteket (mondjuk: -x-fegyver és Penge... nem kiáltó a hasonlóság? a két hit lovagja, és most nem viccelek), fogadjátok el a másik jó szándékát és tudását; amikor a másikban lévő hiányt nézitek, ne a hibát lássátok benne, hanem a helyet, lehetőséget, amit ti adhattok hozzá egy közösen épített, rajtunk egyenként (egyéni tudásunkon, véleményünkön) túlmutató világhoz. Én legalábbis így látom.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
2010. február 23., kedd
korszellem-16
Kedves "x",
a kérdésed nagyon jó, kidolgozatlan területet érintesz. Sajnos, kevés a "lopott idő", előkotrom, ami most hirtelen eszembe jut, bár biztos lesznek benne hibák.
Kezdjük egy talán meglepő megállapítással: a "magyarság", mint gyűjtőfogalom, szerintem is pusztulásra van ítélve - nem a tartalma, hanem annak hiánya, definiálatlansága miatt. Ez ma ugyanolyan veszekedési alap, mint a vallás: én magyar, te nem magyar, te milyen magyar, én nem olyan magyar - és közben elvész a lényeg.
Én úgy látom, hogy a mai világunk teljesen felesleges rohanása, iszonyú erőforrás-pocsékolása mögött hatalmas, csak a mai rendszerben kiaknázhatatlan tartalékok rejlenek - bár, ellentétben a VP elméleteivel, szerintem több fizikai munkát kell majd végeznünk azokon a területeken, ahol valójában nem hatékony, vagy nem szükséges a gépesítés. Összességében viszont én is úgy gondolom, a jó fizikai-lelki közérzetet biztosító szintet meg tudjuk teremteni úgy, hogy többen dolgozunk érte, de kevesebbet (a vízfej izommá válik, nem szégyen az...)
A közösség három területre osztja fel a rendelkezésre álló erőforrást (az emberi képességet és élet-időt): a fenntartásra, a megőrzésre és a fejlesztésre, ebben a sorrendben. A fenntartás az első, párhuzamosan az egyén motivációival: (extrém esetek kivételével) első az életben maradás - addig nem szép dolog ezer méteres felhőkarcolót vagy LHC-t építeni, amíg éhezéstől vagy gyomorrontástól halnak meg emberek. A második a megőrzés, a régebbi korok tudásának ápolása, mesterségek, kultúra, életmód, stb., egyebek között ennek segítségével lehet elkerülni a történelemben már előfordult hibák ismételt elkövetését (pl forradalmak...) - de ugyanúgy visszacsatolódik a fenntartáshoz is: táplálkozás, életmód, mesterségek. Csak a harmadik a fejlődés, ugyanis szemben a mai előre menekülő hozzáállással (amit egyébként szintén a monetáris rendszer diktál), egy egyensúlyban lévő rendszerben a fejlesztés sokkal óvatosabb munka, alapos átgondolást igényel.
(Ezért nem kritizálom túl erősen a mai rendszert: az a hihetetlen sebességű fejlődés, ami a mai lehetőségeinket megteremtette, egy globalizált, halálfélelem által hajtott rendszer terméke, máshogy nem jöhetett volna létre - viszont ha folytatjuk a sprintet, abba halunk bele. Másrészt, szerintem a "megőrzés" témakörben felkutatható régi tudáshoz mi ma túl kapkodó, gyerekes gondolkodással bírunk, közösségileg meg kell érnünk arra, hogy "felnyithassuk" ezeket a ládákat - a jövőben a "felfedezés" iránya nem biztos hogy csak előrefelé fog mutatni.)
Na és a következtetés? Minden közösség elsődleges feladata a fennmaradás, az ehhez szükséges infrastruktúra kialakítása és fenntartása: élelem, energia, oktatás, gyógyítás, kommunikáció, ... - ez globálisan igaz. Az egy területen élő közösség ezen túl okosan használja adottságait, pl a Magyarország területén élő emberek elsődleges feladata a föld, a vizek művelése lesz. Amennyiben jól végezzük a dolgunkat, ez az ország éléskamra lehet, és ezzel tartozunk a világnak: ajándékba egy csodálatos kertet kaptunk, de a virágai nem csak a miénk, hanem közös kincsünk - míg más vidékek mással gyarapítják majd a közös vagyont. (Ma ezt mi nem látjuk, de mások igen, és nem csoda, ha mindent megtesznek azért, hogy elvehessék: nekünk hamis álmokat adnak, amelyek kergetésében elszegényedünk, dühünkben egymás ellen fordulunk - ők pedig "megmentenek" minket, és megveszik olcsón azt a kincset, amit mi nem is veszünk észre...)
Még így is "sokan" leszünk (ennyien egyszerre el sem férnénk a földeken és a valóban szükséges fenntartó struktúrában) - így a Magyarországon élő emberek közösségének lesz erőforrása a "megőrzésre". Lesznek, akik csak eljárnak néptáncot, éneket, mesterségeket, barantát, íjászatot, lovaglást, ... tanulni; és lesznek olyanok, akiket a közösség eltart azért, hogy a megőrzésben teljes életre elmélyülhessenek.
Aki tehát azt mondja, hogy "ő magyar", azt jelenti majd, hogy hosszú ideje támogatja és részt vesz olyan közösségek munkájában, akik a magyar nyelvet, kultúrát kutatják és gyakorolják, íjászatra jár egy mesterhez, lovagol, helyi kézművesek által készített hagyományos ruhákat visel, ilyen házban, ilyen bútorok között él - sőt beáll néha egy-egy műhelybe segíteni, tanulni. És nagyon helyes, ha az ugyanitt élő roma, zsidó, szlovák, ... nem asszimilálódva a magyar hagyományokat, hanem saját népe, kultúrája értékeit őrzi ugyanígy, mert az szintén megőrzésre érdemes érték - ugyanakkor mindnyájan egyforma felelősséggel veszünk részt az első helyen álló fenntartás feladataiban, illetve eltérő tapasztalatainkat, bölcsességünket visszük be a fejlődés munkájába.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
a kérdésed nagyon jó, kidolgozatlan területet érintesz. Sajnos, kevés a "lopott idő", előkotrom, ami most hirtelen eszembe jut, bár biztos lesznek benne hibák.
Kezdjük egy talán meglepő megállapítással: a "magyarság", mint gyűjtőfogalom, szerintem is pusztulásra van ítélve - nem a tartalma, hanem annak hiánya, definiálatlansága miatt. Ez ma ugyanolyan veszekedési alap, mint a vallás: én magyar, te nem magyar, te milyen magyar, én nem olyan magyar - és közben elvész a lényeg.
Én úgy látom, hogy a mai világunk teljesen felesleges rohanása, iszonyú erőforrás-pocsékolása mögött hatalmas, csak a mai rendszerben kiaknázhatatlan tartalékok rejlenek - bár, ellentétben a VP elméleteivel, szerintem több fizikai munkát kell majd végeznünk azokon a területeken, ahol valójában nem hatékony, vagy nem szükséges a gépesítés. Összességében viszont én is úgy gondolom, a jó fizikai-lelki közérzetet biztosító szintet meg tudjuk teremteni úgy, hogy többen dolgozunk érte, de kevesebbet (a vízfej izommá válik, nem szégyen az...)
A közösség három területre osztja fel a rendelkezésre álló erőforrást (az emberi képességet és élet-időt): a fenntartásra, a megőrzésre és a fejlesztésre, ebben a sorrendben. A fenntartás az első, párhuzamosan az egyén motivációival: (extrém esetek kivételével) első az életben maradás - addig nem szép dolog ezer méteres felhőkarcolót vagy LHC-t építeni, amíg éhezéstől vagy gyomorrontástól halnak meg emberek. A második a megőrzés, a régebbi korok tudásának ápolása, mesterségek, kultúra, életmód, stb., egyebek között ennek segítségével lehet elkerülni a történelemben már előfordult hibák ismételt elkövetését (pl forradalmak...) - de ugyanúgy visszacsatolódik a fenntartáshoz is: táplálkozás, életmód, mesterségek. Csak a harmadik a fejlődés, ugyanis szemben a mai előre menekülő hozzáállással (amit egyébként szintén a monetáris rendszer diktál), egy egyensúlyban lévő rendszerben a fejlesztés sokkal óvatosabb munka, alapos átgondolást igényel.
(Ezért nem kritizálom túl erősen a mai rendszert: az a hihetetlen sebességű fejlődés, ami a mai lehetőségeinket megteremtette, egy globalizált, halálfélelem által hajtott rendszer terméke, máshogy nem jöhetett volna létre - viszont ha folytatjuk a sprintet, abba halunk bele. Másrészt, szerintem a "megőrzés" témakörben felkutatható régi tudáshoz mi ma túl kapkodó, gyerekes gondolkodással bírunk, közösségileg meg kell érnünk arra, hogy "felnyithassuk" ezeket a ládákat - a jövőben a "felfedezés" iránya nem biztos hogy csak előrefelé fog mutatni.)
Na és a következtetés? Minden közösség elsődleges feladata a fennmaradás, az ehhez szükséges infrastruktúra kialakítása és fenntartása: élelem, energia, oktatás, gyógyítás, kommunikáció, ... - ez globálisan igaz. Az egy területen élő közösség ezen túl okosan használja adottságait, pl a Magyarország területén élő emberek elsődleges feladata a föld, a vizek művelése lesz. Amennyiben jól végezzük a dolgunkat, ez az ország éléskamra lehet, és ezzel tartozunk a világnak: ajándékba egy csodálatos kertet kaptunk, de a virágai nem csak a miénk, hanem közös kincsünk - míg más vidékek mással gyarapítják majd a közös vagyont. (Ma ezt mi nem látjuk, de mások igen, és nem csoda, ha mindent megtesznek azért, hogy elvehessék: nekünk hamis álmokat adnak, amelyek kergetésében elszegényedünk, dühünkben egymás ellen fordulunk - ők pedig "megmentenek" minket, és megveszik olcsón azt a kincset, amit mi nem is veszünk észre...)
Még így is "sokan" leszünk (ennyien egyszerre el sem férnénk a földeken és a valóban szükséges fenntartó struktúrában) - így a Magyarországon élő emberek közösségének lesz erőforrása a "megőrzésre". Lesznek, akik csak eljárnak néptáncot, éneket, mesterségeket, barantát, íjászatot, lovaglást, ... tanulni; és lesznek olyanok, akiket a közösség eltart azért, hogy a megőrzésben teljes életre elmélyülhessenek.
Aki tehát azt mondja, hogy "ő magyar", azt jelenti majd, hogy hosszú ideje támogatja és részt vesz olyan közösségek munkájában, akik a magyar nyelvet, kultúrát kutatják és gyakorolják, íjászatra jár egy mesterhez, lovagol, helyi kézművesek által készített hagyományos ruhákat visel, ilyen házban, ilyen bútorok között él - sőt beáll néha egy-egy műhelybe segíteni, tanulni. És nagyon helyes, ha az ugyanitt élő roma, zsidó, szlovák, ... nem asszimilálódva a magyar hagyományokat, hanem saját népe, kultúrája értékeit őrzi ugyanígy, mert az szintén megőrzésre érdemes érték - ugyanakkor mindnyájan egyforma felelősséggel veszünk részt az első helyen álló fenntartás feladataiban, illetve eltérő tapasztalatainkat, bölcsességünket visszük be a fejlődés munkájába.
Eredeti hely
Válaszul erre
Válasz 1
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)